2023. március 25., szombat

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

,,💞Szeretem azokat, akik engem szeretnek. megtalálnak engem, akik keresnek.,, (Péld 8:17)

💥Mai Ige💥

💞Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” (Jakab 1:12)

💥Mai Gondolat💥

Bocsáss meg, ha megbántottak, és ne feküdj le haraggal a szívedben! 
,,
💞Jézus azt mondta, meg kell bocsátanod, „hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.”  (Márk 11:25)

💥Van Erőm💥Ő él!

Milyen érzés azzal ébredni, hogy valaki önmagát áldozta érted, mert annyira szeret?
Tudni azt, hogy valaki csodákat tett a múltban, meggyógyította a sántát, bénát, visszaadta a vak látását, nem volt számára semmi sem lehetetlen. Tudni azt, hogy az a valaki nem maradt a halál fogja, hanem diadalmaskodott a halál felett, és ma is él. Tudni azt, hogy általa új életet élhetünk, megismerve Teremtőnket.
Ezzel a boldogító tudással valóban erőre kaphat az ember. 
Legyen bár gyenge, de erőre kaphat, ha tudja, hogy olyan Istene van, aki hegyeket mozdít. Legyen bár félénk, de az az Isten, aki népét csodákkal vezetette a pusztában, az képes elűzni a félelem viharait is. 
Egyszerűen jó hinni abban, hogy van valaki, aki nem mondott le rólad sem, hanem a maradék erejével is azért harcolt, hogy megváltson a bűn fogságából. Ez a hit biztos tudás is egyben, amelyet Isten csodás szeretete erősít meg nap, mint nap.
Ma gondolkozz el azon, hányszor mutatta meg az ő erejét, amikor beteg, erőtlen, csüggedt voltál? 
Ha nem is szemmel látható módon volt ott melletted, de életed legnehezebb szakaszában sem engedte el kezed.
Ez az, ami igazán számít! Értékes, szeretett, áldott gyermeke vagy Istennek. 
Tudd hát, hogy a személyes megváltód él!

💥Reggeli dicséret🌹

Mert Ő előbb szeretett


"Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt?
Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. 
Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. 
Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig drága olajjal kente meg a lábamat.
Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett.
Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret." 
Lukács evangéliuma 7:44-47

Mi más lenne igazán jó vendégfogadó, mint egy jó gofri. Elmész vendégségbe, és a házigazda eléd áll egy nagy tányér még gőzölgő ízletes sült tésztával. Leöntöd eperszósszal, juharsziruppal, vagy esetleg csokoládéval. Vannak akik sósan, balzsamecettel, sajttal, vagy tejföllel. 
A lényeg, hogy innentől kezdve a vendégség jó szájízzel tölt el. (A szó legszorosabb értelmében.)

A közel-keleten Jézus korában ez nem pont így volt. Nem csak az étel, hanem az előtte levő dolgok is fontosak voltak. Kész rituálé előzte meg az étkezést, és annak hogyanja legalább olyan fontos volt, mint maga az étel. A fent olvasható történet egy ilyen rituáléra való reakciót ír le.

Jézus értékeli a nő könnyeit, odaadását, szenvedélyét, szeretetét. 
Megérti, hogy ez a nő tudja, hogy a Messiással találkozott, és tudja, hogy amit tesz, az a tört része sincs annak amit kap tőle. Bűnbocsánatot.

Istennek nem célja, hogy vádolt magad. Nem célja, hogy gyötört magad a tetteidért. 
Isten nem akarja, hogy azt érezd rossz vagy, kevés vagy, vagy nem vagy elég. 
Ő azt akarja, hogy hálát érezz, mert már megbocsátott neked mielőtt még hibát követtél el.

Annyit akar, hogy szeresd, mert Ő már előbb szeretett.

Ui.: Boldog gofri világnapját kívánok!
(Ömböli Dávid)




💥REGGELI CSENDESSÉG💥

MONDJ MA TE IS IGENT ISTENNEK❣️


Máté Evangyélioma 26. rész 39. 
,,💞És egy kissé előre menve, arczra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.

Lukács Evangyélioma 1. rész 30.
,,💞És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél.,,

- Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -
https://www.youtube.com/watch?v=uNOn32trKKM

💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

Urunk születésének hírüladása

,,Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. 
Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! 
Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. 
Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! 
Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! 
Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. 
Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” 
Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. 
Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” 
Ezután az angyal eltávozott.,, Lk 1,26-38

Elmélkedés:
Jézus születése hírüladását tárja elénk az evangélium. Ezen az ünnepen arra az eseményre emlékezünk, hogy a mindenható Isten közölte Szűz Máriával szándékát, miszerint ő legyen a Megváltó Anyja. Isten égi küldötte, Gábor angyal megjelenik a názáreti lánynak, s elmondja neki az isteni tervet. 
A mai ünnep evangéliuma Gábor angyal és Mária párbeszédét írja le. Mária először csodálkozva fogadja a hírt, aztán kimondja beleegyezését.
A szavak mögé nézve felfedezhetjük, hogy Gábor angyal és Mária beszélgetésében Lukács evangélista csodálatos tanítást ad a születendő gyermek, Jézus, valamint az ő édesanyja, Mária Isten tervében betöltött szerepéről, illetve azokról a tulajdonságokról, amelyek alkalmassá teszik mindkettőjüket sajátos hivatásuk teljesítésére. A mennyei Atya terve az, hogy elküldi Fiát a földre, aki majd megváltja az embereket. Máriával pedig az a terve, hogy ő legyen a Fiúisten Anyja. 
Az isteni terv megvalósulása az ő feltétlen engedelmességüknek köszönhető. 
A Fiú, Jézus mindenben azt teszi, amit az Atya kíván tőle, s ugyanígy Mária is. 
Mindketten egész életüket Isten szolgálatába állítják.
Kész vagyok-e engedelmeskedni Istennek? Készen állok-e arra, hogy akaratát teljesítsem, ha meghív valamilyen feladatra? Kész vagyok-e Istennek szentelni életemet?
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.




2023. március 24., péntek

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Zsoltárok könyve 91. rész 9
,,💞Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:,,


Zsoltárok könyve 91. rész
1. Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.
2. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!
3. Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
4. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége.
5. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;
6. A dögvésztől, a mely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.
7. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.
8. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!
9. Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:
10. Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz;
11. Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.
12. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
13. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
14. Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!
15. Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.
16. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.

💥Mai Igerész💥

Thessalonikabeliekhez írt II. levél 3. rész 3. 
,,💞De hű az Úr, a ki megerősít titeket és megőriz a gonosztól.,,


1. Végezetre imádkozzatok értünk atyámfiai, hogy az Úrnak beszéde terjedjen és dicsőíttessék, a miként ti köztetek is.
2. És hogy meneküljünk meg az alkalmatlan és gonosz emberektől. Mert nem mindenkié a hit!
3. De hű az Úr, a ki megerősít titeket és megőriz a gonosztól.
4. Bízunk is az Úrban reátok nézve, hogy megteszitek és meg is fogjátok tenni azokat, a miket parancsolunk.
5. Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra.
6. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, a ki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, a melyet mi tőlünk kapott.
7. Magatok is tudjátok, mimódon kell minket követni; mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül.
8. Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére.
9. Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek.
10. Mert a mikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.
11. Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, a kik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak.
12. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.
13. Ti pedig, atyámfiai, meg ne restüljetek a jó cselekvésben.
14. Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél által való beszédünknek, azt jegyezzétek meg; és ne társalkodjatok vele, hogy megszégyenüljön.
15. De ne tartsátok ellenségnek, hanem intsétek, mint atyafit.
16. Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!
17. A köszöntést én Pál írom a saját kezemmel, a mi ismertető jegye minden levelemnek. Így írok.
18. A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme mindnyájatokkal! Ámen!

💥Mai Gondolat💥

Sok baj ért már, de Te javamra fordítod a rosszat is, Istenem❣️

💥Van Erőm💥Valami új

„Egész jól érzem magam a bőrömben.
Nincsen problémám, ami miatt különösen fájna a fejem. Egész jól boldogulok a munkahelyemen is. 
Közel állok a sikerhez, a hatalomhoz, tudáshoz, vagyonhoz.
Megvan mindenem, de legbelül egy hatalmas űr tátong és semmivel sem tudom megtölteni. 
Közel vagyok mindenhez, de távol vagyok a Mindenhatótól. 
Közel vagyok a szebbnél szebb emberi alkotásokhoz, de távol vagyok az ember Alkotójától. 
Közel vagyok a hatalomhoz, de távol vagyok a hatalmas Istentől.”

Éljen benned Krisztus!
Olyan hamar el tudunk távolodni Jézus követésétől.
Olykor sodródunk az árral, míg egyszer csak azt vesszük észre, hogy az „útitársunk” hiányzik mellőlünk. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, és eltávolodtunk Jézustól, boruljunk térdre, hajtsuk meg fejünk egy imára. Sosem késő. Benned él Krisztus?
Hogy látnak téged az emberek? Isten azért küldte az embert, hogy bemutassuk egymásnak Krisztus szeretetét. Valóban ezt tesszük?
Pál ezt mondja: „A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.” – Róma 12:3.
Remélem, segítségedre lesz a következő kérdés: Ma mit tenne Jézus?
Bármilyen helyzetbe kerülsz, tedd fel az előbb említett kérdést.
S így elmondhatod: „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.”


💥Reggeli dicséret🌹

Helyes ítélet


💞Jézus ezt mondta: Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. 
Vajon melyikük szereti őt jobban? Simon így válaszolt: Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. Ő pedig ezt mondta neki: Helyesen ítéltél." Lukács evangéliuma 7. fejezet, 41-43. vers


Simon farizeus lakomát rendezett, és Jézust is meghívta a vacsorára. 
Minden jól ment, egészen addig, amíg egy közismerten bűnös nő be nem tévedt a házba, Jézus elé borult, és sírva csókolgatta a lábát. Felháborító.
Jézus tudta, hogy mire gondol Simon, ezért belefogott egy példázatba, ami így szólt: két ember pénzzel tartozott egy harmadiknak. Az egyik x összeggel, a másik tízszer annyival. 

A harmadik mindkét tartozást elengedte. Ki könnyebbült meg jobban? 
Nyilván az, aki többel tartozott.30 szónál kevesebb az egész, mégis úgy tűnik, értjük a lényeget. 
A hitelező Isten, az adósok—Simon és a nő—mindketten bűnösök, de mivel az asszony bűnösebb, Isten többet enged el neki, amiért az asszony hálásabb, és ezért teszi Jézussal azt, amit tesz.
A példázat azonban nem erről szól.
Jézus nem azt akarta megerősíteni Simonban, hogy ő jobb lenne az asszonynál. 
Egyszerűen kíváncsi volt, hogy valóban így gondolkodik-e. Jézus válasza—“helyesen ítéltél”—nem dicséret volt. 

Ő csak megállapította, hogy a farizeus nem tud kilépni a társadalom által helyesnek tekintett gondolkodásmódból. Ahogyan sokszor mi sem. Bűnösebbnek tartjuk magunknál azokat, akiknek valamilyen jól látható bűnük van: rendezetlen családi háttér, szerfüggés, bolti lopás, esetleg gyilkosság… 

Míg mi “egyszerűen csak” önigazultak, szeretetlenek, képmutatóak, ítélkezőek vagyunk.
Jézus nagyon jól tudja, és tudta akkor is, hogy minden ember bűnös, és minden bűnös ugyanannyival tartozik: az életével. Ő azonban mindannyiunk tartozását egyformán elengedte. 
Sőt, magára vette.
Ha úgy érezném, hogy nekem kevesebb bocsáttatik meg, az nem azért van, mert valóban kevesebb a bűnöm, hanem azért, mert kevésbé érzem magam bűnösnek. És ennek a fő oka az, hogy másokhoz hasonlítom magamat.
De ha mások helyett Jézusra tekintek, akkor látom igazán azt, hogy mennyire végtelenül bűnös vagyok, és milyen végtelen árat fizetett Jézus azért, hogy megszabadítson engem ettől a tartozástól. 
És ezért szeretem őt annyira.

(Cserpán Ádám)

💥REGGELI CSENDESSÉG💥

Tudod, hogy ki vagy Krisztusban? 

Máté Evangyélioma 26. rész 39.
,,💞És egy kissé előre menve, arczra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.,,

János Evangyélioma 7. rész 28 -29
,,💞Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, a ki engem elküldött, a kit ti nem ismertek. 
Én azonban ismerem őt, mert ő tőle vagyok, és ő küldött engem.,,

- Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -

💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

,,A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. 
Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. 
Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: 
„Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? 
De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” 
Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: 
„Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. 
Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. 
Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” 
Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.,, Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés:
Jézus személyével kapcsolatban az a kérdés merül fel a mai evangéliumban, hogy őt nevezhetjük-e a Messiásnak? A nép már jó ideje hiszi ezt Jézusról, akinek cselekedetei megfelelnek annak, ami a prófétai jövendölésekben a messiási időkről szerepel. 
A vallási vezetők azonban nem ismerik fel a messiási jeleket csodáiban, s tulajdonképpen vakságuk, hitetlenségük vezet Jézus elutasításához.
Mintegy két évezred távlatából mi úgy tekintünk Jézusra, mint aki az idők teljességében Messiásként, Megváltóként, szabadítóként jött el a világba. Jövetele ugyanakkor folyamatos, állandó. 
Napjainkban is eljön, mert az emberekben, bennünk az a vágy él, hogy megszabaduljunk a bűntől és elnyerjük lelkünk gyógyulását, megtisztulását. Ebben az értelemben úgy tekintünk Jézusra, mint eljövendő Messiásra, aki újra és újra elhozza számunkra az irgalmasság üzenetét és a megbocsátást a mennyei Atyától. A nagyböjti időszakban ezt az üzenetet szeretnénk meghallani és ezt a megbocsátást szeretnénk megtapasztalni. Az üzenetet, amely válasz Isten részéről arra az emberi kérdésre és vágyakozásra, hogy miként szabadulhatunk meg bűneink terhétől, és magát a megbocsátást, a könyörületet Isten részéről, amely megváltoztatja, új irányba fordítja életünket.
Hiszem-e, hogy most jött el számomra a megváltás ideje, az üdvösség ideje?
© Horváth István Sándor

Imádság:
Jézus Krisztus, világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. 
Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!

2023. március 23., csütörtök

💥A Nap Igéje💥

Ézsaiás 35:3-6.
,,💞Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket.
Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! ...
Ő jő, és megszabadít titeket!
Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak,
Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben.,,

💥Mai Gondolat💥

Isten még a várakozás és a reményvesztettség időszakában is gondol rád, és mindent javadra munkál❣️



💥Mai Ige💥

💞Isten hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is.” (1Korinthus 10:13)

💥Van Erőm💥Isteni erő

Hányszor hangzott el emberek ajkán a következő mondat: „Uram, szabadíts meg minket!”

Olvasd figyelmesen: „Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. 
Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” (2Korinthus 9,8–9)
Ha figyelmesen elolvassuk Ézsaiás könyvének ezt a fejezetét is, a vége fele a „Miért?” 
kérdésekkel találkozunk. Azzal a szóval, amelyet mi is nagyon sokszor felteszünk: 
Miért történik ez a világban? Miért kell átélnem pont én ezt a nehézséget? 
Miért nem lesz könnyebb a terhem?
Nos, Istennek arra is van ereje, hogy értünk munkálkodjon minden nap.
Munkálkodik, és ez meglátszik abban, hogy ma ránk is árasztotta kegyelmének sugarait. 
Értünk munkálkodik, hogy a mai nap már a sokadik levegővételen legyünk túl. 
Értünk munkálkodik, hogy meglegyen az enni-inni valónk.
Ugyan így érted, csakis érted. Érted munkálkodik, amikor padlóra kerülsz, és neki van ereje ahhoz, hogy felemeljen, hogy Őt tudd magasztalni a szabadulásért.
A „miért?” kérdések helyett könnyebb lenne ezt mondani: „Istenem, tudom, hogy terved van velem. 
Bár, léptem még bizonytalan, de vezess, ahogy te jónak látod, mert ha az én erőm el is fogy, a Te szereteted soha el nem múlik.”

https://www.youtube.com/watch?v=GDJMycAOKBk

💥Reggeli dicséret🌹 Ki a felebarátunk?

"Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. 
Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. 
Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. 
Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: 
Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. 
Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? 
Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: 
Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!" Lukács evangéliuma 10:30-37

A válasz: Jézus Krisztus.

Ha van szakasz a Bibliánkban, amit rongyorsa olvastunk már, akkor a Tízparancsolat, Dávid és Góliát rövidre sikeredett párbaja és János 3:16 mellett az irgalmas samaritánus példázata előkelő helyet foglal el. Ez a szakasz egyike azoknak a történeteknek, amiket már-már fejből tudunk, igazából gondolkodni se kell rajta. 

Egy törvénytanító Jézushoz lép, és felteszi a millió dolláros kérdést, amire nincs jó válasz — legalábbis emberi logika szerint nincs: 
"Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" (Lukács evangéliuma 10:25)
Gondolatban már dörzsöli a tenyerét, mert tudja, hogy Jézus valahol bele fog bukni, lelepleződik, hogy nem is olyan bölcs, mint ahogy az emberek mondják. Jézus nem válaszol, csak visszakérdez. 
Hagyja, hogy az igazságot a törvénytanító mondja ki: 
"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." (Lukács evangéliuma 10:27) 
Egy kérdőjel viszont maradt még: Ki a felebarátom?

Tényleg, ki is? Hogy is van a történetben? Ja persze, megy a pap, de elkerüli a pórul járt embert, utána a lévita, aki szintén nem akar belefolyni a helyzetbe. Utána jön a samáriai, aki felkarolja az elesettet. Jézus pedig megkérdezi: ki tehát a felebarátod? Persze, persze, tudom a választ, már emlékszem! 
Hát mindenki, és ezért segíteni kell mindenkinek, akkor is, ha nem vagyunk jóban, sőt, akkor igazán, mert aki a legkisebbel megteszi, és hasonlók... Vagyis... 
Most, hogy így olvasom... Te is észrevetted? Jézus kérdése így hangzik: 
"Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" 
Na hát erre eddig nem is figyeltem! 
A kérdés nem az, hogy kin kell segíteni, hanem hogy ki segít nekünk!

Nem mindegy, hogy kivel azonosítod be magadat a történetben. Mit gondolsz? Te vagy a lévita? 
Vagy a pap? Reméljük, hogy nem! Akkor csak a samaritánus lehetsz, igaz? Nem igaz. 
Te vagy az út szélén fekvő, összevert ember. Én is az vagyok. Mindenki az. 
Ez az egész világ egy sorsára hagyott, kirabolt, kizsákmányolt, árokban haldokló ember. 
És akkor ki a samáriai?

A válasz: Jézus Krisztus.

A világunk egyetlen felebarátja, akit kivetett maga közül az emberiség, akit ok nélkül meggyilkoltak, aki zsidónak született, de a nép szemében samáriaivá vált: Jézus Krisztus. 
Nem azért kell segítened az embertársaidnak, mert ez az elvárás, hanem azért, mert a te felebarátod már megtette érted. Nem te vagy a Superman, aki megmenti a rászorulót, nem te vagy az ADRA, hogy mindenkinek segíts, csupán azért, mert ez a szent küldetés. 
Nem, nem. Te vagy a szolga, aki tízezer tálentummal adós az urának, és akinek kegyelemből — és csakis kegyelemből — elengedtettek a tartozásai, (Máté evangéliuma 18:21) így neked is kutya kötelességed továbbpasszolni ezt a szeretetet: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!" 
A kérdésre (Ki a haldokló felebarátja?) adható egyetlen jó válasz: Jézus Krisztus.

"Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért."

(János evangéliuma 15:13)

(Ömböli Krisztián)

💥REGGELI CSENDESSÉG💥

VALÓDI ÉLETNEK NEVEZHETŐ AZ, AHOGYAN MOST ÉLSZ?

János Evangyélioma 10. rész 10.
,,💞A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.,,

János Evangyélioma 5. rész 39.
,,💞Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam;
És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!,,

- Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -

https://www.youtube.com/watch?v=bHX1871jMnY

💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról.

Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek.
Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni.
Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem.
Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok.
De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött.
Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok.
Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál.
A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek,
hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?
Jn 5,31-47

Elmélkedés:
A mennyei Atya tanúságtétele az evangéliumokban többször előfordul.

Amikor a Jordán folyónál tartózkodó Keresztelő Jánoshoz járul Jézus, hogy megkeresztelkedjék, az égből a mennyei Atya tanúskodása hangzott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 4,17).
A színeváltozás hegyén a három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János abban az élményben részesül, hogy az Atya tanúságot tesz Jézus istenségéről (vö. Mt 17,5).
A mennyei Atya tanúságtételei Jézusról igazak.
Az emberi tanúskodás nem minden esetben igaz. Isten megengedi, hogy a hamis emberi tanúskodás Jézus halálra ítéléséhez vezessen.
A hamis tanúskodás időleges eredménye csak addig tarthat, amíg az Atya fel nem támasztja Fiát a halálból. Ez az Atya legmeggyőzőbb tanúságtétele arról, hogy Jézus valóban az Isten Fia.
A csodák, amelyeket Jézus az Atya nevében tesz, megerősítik mindazt, amit mond, s azt bizonyítják az emberek számára, hogy tanítása igaz.
A csodákat, mint isteni jeleket azonban nem fogadják el egyesek, ahogyan korábban nem fogadták el sem Keresztelő János tanúságtételét, sem az Írások tanúbizonyságát.
Jézus szava elítéli a hitetleneket és kételkedőket. Aki azonban hittel elfogadja tanítását, az örök üdvösségre jut. Az örök boldogság utáni vágy Krisztus megismerésének vágyával kezdődik.
A nagyböjt kiváló alkalom arra, hogy felébresszem magamban a vágyat, hogy egyre jobban megismerjem és kövessem Jézust.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Irgalmas Istenünk! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét te mindenkinek felkínálod és örömmel bocsátasz meg nekünk.
Küldötteid által figyelmeztetsz, ha letérünk az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldted Fiadat, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerezte számunkra a megváltást, a veled való kiengesztelődést.
Az Úr mennybemenetele után kiárasztottad a Szentlelket a bűnök bocsánatára.
Önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, hanem te törlöd el azokat. 
Add meg nekünk bűneink bocsánatát és a lelki megtisztulást!



2023. március 22., szerda

💥A Nap Igéje💥

Zsoltárok 103:1-3
,,💞Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.
Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.
A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.,,

💥Mai Gondolat💥

Atyám, segíts, hogy mindig Téged keresselek először!


💥Örömteli mindennapok💥

,,💞Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. 
Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Azért választott ki benneteket, hogy mindenkinek hirdessétek Isten nagy tetteit, és nyilvánvalóvá tegyétek az ő kiválóságát. 
Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből a világosság csodálatos birodalmába, ahol ő maga is lakik.,, 1Péter2,9

Isten szent ,kiválasztott ,különleges gyermeke vagy.
Ő nagyra értékel téged,az Ő tulajdona vagy.
Állj meg és szánj időt elmélkedj ezen az Igén és engedd,hogy behatoljon a szívedbe.
Ki is vagy te Krisztusban?

Új teremtés,szeretett,elfogadott ,ajándékokkal teljes,minden áldással megáldott gyermek.
Király és pap vagy !Az Ő birodalmába hívott,mennyei helyekre ültetett .Isten dicsősége árad ki rajtad keresztül,mert Ő benned él .Rajtad keresztül építi egyházát,téged hívott el, hogy megismertesd Őt az emberekkel.Rád bízta az Ő dicsőséges evangéliumát.

Lásd magad úgy,ahogy az Ige beszél rólad.Értékeld és szeresd magad,mert Isten ezt akarja.
Az Ő teremtménye vagy .Az Ő szent temploma vagy ,hogy beszélsz magadról? 
Mit mutatsz a világ felé? Soha ne az alapján itéld meg magad,amit mások mondanak rólad.
Tudd,hogy ki vagy Krisztusban és igy járj. Tudd,hogy különleges vagy!

Hálát adok Istennek, aki mindig a diadalmenetében, Krisztus uralma alatt vezet bennünket, és rajtunk keresztül mindenhol érzékelhetővé teszi az emberek számára, hogy milyen öröm és boldogság őt megismerni! Ez a felismerés úgy terjed, mint egy drága parfüm illata. 2Kor.2,14

Legyen örömteli napod :)

2023. március 21., kedd

💥A Nap Igéje💥

Ézsaiás 55:10,11
,,💞Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek:
Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem.,,

💥Mai Ige💥

💞Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem…!” 
(Ézsaiás 43:18–19)

💥Van Erőm💥Ajándékok

Három kegyelmi ajándék:

1. Erő. Egyik percben jól érezzük magunkat, de már a következő pillanatban fáradtak és leterheltek vagyunk. Isten az erő Lelkével támogat bennünket, és ezt üzeni: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9) 
Tehát nem kell félnünk az erőtlenség bármiféle árnyoldalától, mert a Bibliában elegendő bizonyíték van, hogy elhiggyük: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.” (Ézs 40,29)

2. Szeretet. Ez olyan lehet számunkra, mint a levegővétel, hiszen a szeretet nélkülözhetetlen az élethez. 
A szeretetet nem mástól kapjuk, mint magától a Szeretet Istenétől, és ő annyira szeret minket, hogy Fiát adta értünk. Hidd tehát el, mert ez megtörtént.

3. Józanság Lelke, vagyis Isten a tiszta látással, gondolkozással szeretne megajándékozni, hogy el tudjuk dönteni, hogy mi az ami helyes az életünkben, és mi az ami nem.
 „Lásd, én ma eléd adtam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. 
Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és törvényeit, és akkor élni és sokasodni fogsz, mert megáld téged az Úr, a te Istened azon a földön, amelyre most bemégy, hogy birtokba vedd.” (5Mózes 30,15–16)


💥Reggeli dicséret🌹Rossz idők, jobb napok

💞És világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között.”
Efézusi levél 1.rész 18.vers


A tavasz nagy tanítómester. Az első lecke, amit kapunk tőle nem más, mint a türelem és a dolgok mögé nézés. Ahogy múlik a tél és egyre több a napsütéses órák száma tudjuk, hogy közel a tavasz és hamarosan itt a nyár. A fák elkezdenek rügyezni, majd virágozni, és tanúi lehetünk annak a csodának, amelyet úgy hívunk: újjáéledés.

Nehéz elhinni, hogy egy rossz helyzetből bármikor is jó alakulhat. Emberileg néha beszűkül a látásunk gondjaink miatt, így elveszítjük optimizmusunkat, hitünket, reménységünket abban, hogy minden elmúlik és jönnek jobb napok. Úgy érezhetjük, hogy a világunk a feje tetejére állt és mi forgunk benne anélkül, hogy belennénk kötve, így megijedünk és végképp elveszítjük a reménységünket.

Kedves Olvasó! A világod, amely néha a feje tetejére áll, amelyben a gondok ellepnek és úgy érzed, hogy kicsúszik lábad alól a talaj, csak az érem egyik oldala. A fenti szövegben az író egy nagyon fontos tényre akarja felhívni a figyelmet: van másik oldal, van reménnyel teli oldal, van szebb oldal!

Télen (bár tudjuk, hogy milyen a tavasz) nehéz elképzelni, hogy milyen lesz a hófödte táj zöldellő fűvel borítva. A rossz időszakokban (bár ismerjük a jobb időket) nehéz elképzelni, hogy fog jönni jobb és a dolgok megváltoznak.

A Biblia arra bátorít, hogy Isten ígéreteit olvasva, figyelve az áldásokra, amelyeket naponta kapunk, neveljük arra a gondolatainkat, hogy minden változik és nem marad örökre rossz minden. Sőt!
 „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk” (2.Kor.4:17) 
Idővel, ha kellő lehetőséget adunk Istennek arra, hogy megmutassa számunkra a jobb oldalt rájövünk arra, hogy minden rossz napban vannak újabb és újabb ajándékok és minden rossz pillanatra 3 jó pillanat jut. Nehéz elhinni, tudom! 
Sőt, majdhogynem lehetetlen, de Isten felteszi a kérdést: „Van-e valami lehetetlen az Úr számára?” (1.Móz.18:14)

Áldott napot!
(Csomó Hajni)

💥REGGELI CSENDESSÉG💥

Neked van-e embered?


Zsoltárok könyve 91. rész 2. 
,,💞Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!

János Evangyélioma 5. rész 7.
,,💞Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy a mikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem.,,

- Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -

💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe
. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. 
Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. 
Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” 
Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” 
Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. 
A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” 
Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” 
A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. 
A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.Jn 5,1-16

Elmélkedés:
Harmincnyolc év hosszú idő. Betegségben eltöltött harmincnyolc év rettenetesen hosszú idő. Harmincnyolc éven át várni a csodára, várni a segítségre, várni a gyógyulásra kitartást kíván. 
A várakozás során hamar elveszti az ember a türelmét. De harmincnyolc év elég ahhoz, hogy valaki megtanulja a türelmet.
A mozgásképtelen béna évtizedeken át hiába vár emberi segítségre. Hiába várja, hogy valaki megszánja és törődjön vele. Harmincnyolc év elég volt ahhoz is, hogy környezete megtanuljon úgy elmenni mellette, mintha észre sem vennék. A helyszín a Beteszda-fürdő, a szó jelentése: az irgalom háza. 
Az irgalom házában harmincnyolc éven át senkinek sem jut eszébe irgalmasságot gyakorolni a beteggel.
Jézus belép a béna életébe és szavával meggyógyítja. Irgalmat gyakorol vele az Isten, járni tud. 
Ahol nem segítenek az emberek, ott segít az Isten. A béna nem erre várt. 
Ő azt várta, hogy jöjjön végre valaki, aki leviszi a vízhez a megfelelő időben. 
Ettől várta gyógyulását, ebben reménykedett. 
Éveken át másra várt, mint ami végül történt vele. Elképzelte, hogy mi a betegségére a megoldás, ez járt éveken keresztül minden nap a fejében, de egészen más történt vele. Természetesen nem volt csalódott amiatt, hogy nem teljesült a kérése, hanem boldogan távozott a saját lábán. Harmincnyolc év után.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. 
Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. 
A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. 
Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. 
Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

2023. március 20., hétfő

💥A Nap Igéje💥

Ésaiás 55:8,9,
,,💞Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti útjaitok nem az én útjaim, így szól az ÚR! Mert amiképpen magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál!,,(Károli rev.)

💥Mai Gondolat💥

Még nem látom az út végét, de lépésről lépésre haladok Istenem segítségével.

💥Mai Gondolat💥

Légy segítségemre, Istenem, hogy a küzdelmeim fölé emelkedhessek❣️

💥Reggeli dicséret🌹 Ha keresztény vagy, mi a legfontosabb?

"💞Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején, tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. 
Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek, akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen." Péter első levele 1:17-21


Mit jelent kereszténynek lenni? Gondolkodtatok már ezen? Olyan hangzatos, ünnepélyes megfogalmazásaink vannak ezzel kapcsolatban.
- Ha keresztény vagy, akkor követed Jézust és hiszel benne.
- Ha keresztény vagy, akkor minden nap imádkozol és olvasod a Bibliád.
-Ha keresztény vagy, akkor mindig részt veszel az Istentiszteleteken - és még sorolhatnám. 
Magam is megrémülök attól, hogyan fogom ezt véghez vinni.

Mitől leszek én az a szupererővel bíró keresztény, aki mini-krisztusként mindig mindent jól csinálok? Akinek minden tette harmonizál Jézus tetteivel, akinek rendíthetetlen hite van a próbák tüzében, aki sohasem fárad el kérni (természetesen csak mások javára) és hálát adni. 
És akinek egyetlen unalmas rész sincs a Szentírásban, amit ha olvas, belealudna. 
Aki minden kérdésre kész megfelelni, mert tévedhetetlen tudás birtokosa, aki mindenkinek tud tanácsot adni és minden tévelygőt kész rendreutasítani, miközben megbocsát neki...

Azt gondolom, semmitől. Azt gondolom, soha nem leszek ilyen ember és te sem, kedves barátom, aki ezeket a sorokat olvasod ma reggel. Bennünket, adventista keresztényeket, belülről hajt valami megfelelési kényszer, valami maximalizmusra való törekvés. De nem csak minket. 
Más keresztények is csapdájába estek már annak, hogy megpróbálták felállítani a krisztusi mércét és azzal mérni tetteiket, saját vallásos életüket és másokét is, hogy megfelelnek-e neki.

Mai szövegünkben is - ha így gondolkodunk - azonnal középpontba kerül egy kifejezés és szinte bele is ég a szemünkbe: "SZENT FÉLELEMMEL ÉLJÉTEK" földi életeteket! 
Mert az Istent félni kell, és Tőle is félni kell, mert Ő ítél és büntet minden bukást, minden hitszegést! 
Előtte nincs pardon, mérce a Tízparancsolat és még annál is több! HÁT NEM!!!

Ennek a reggeli szövegnek a lényege, hogy az életed éld TUDATOSAN!

"Tudva", hogy atyád az Isten. Jobb apád, mint amilyen édes szülőd valaha is lehetett. 
"Tudva", hogy bár ítéli minden tettedet, nincs olyan engedelmesség, amivel kiérdemelhetnéd megváltásodat. 
Sőt aranyon, ezüstön és semmilyen kincsen sem szerezheted azt meg magadnak, mert már nem is kell! Mert már ingyen a tiéd az! Ajándékba kaptad Attól, 
Akinél jobban nem szeret téged senki ezen a világon. "Tudva" azt, hogy Ő mindenkinél előbb szeretett téged és te ebben a szeretetben élheted minden napodat, beleértve a mait is. És ha mégis maradna benned még félelem vagy hitetlenség, akkor sem kell aggódnod, mert Ő mindezek ellenére is hisz benned, kitart melletted és soha, de sohasem hagy el és nem fordít hátad neked. Sőt, az ő hitéből meríthetsz erőt, mert helyetted is hisz. 
Hisz, ha kell abban, hogy jó vagy és még jobb leszel, mert amit elkezdett benned, azt véghez is viszi. 
És senki sincs ezen a világon, sem élő sem halott, sem ember, vagy bármilyen teremtmény, erő és hatalom, aki képes lenne arra, hogy elszakítson Tőle téged! 
"Tudva" mindezt, bátran nézhetsz a jövőbe, akár a halállal is szembeszállhatsz, mert Őáltala van a mi reménylett feltámadásunk is.

Élj hát! Élj minden nap tudatosan! Élj tudva, hogy Jézus Krisztus szeret téged!

(Restás László)

💥REGGELI CSENDESSÉG💥

TŐLED MIT KÉR ISTEN?


Zsoltárok könyve 31. rész 4
,,💞..Te vagy az én erősségem.,,

Máté Evangyélioma 1. rész 24. 
,,💞József pedig az álomból felserkenvén, úgy tőn, a mint az Úr angyala parancsolta vala néki, és feleségét magához vevé.,,

https://www.youtube.com/watch?v=cZjBOTdSy54

- Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -

💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek.
Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől.
Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni.
Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el.
Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!”
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.,, 
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés:
Józsefnek, a názáreti ácsnak, Mária jegyesének és Jézus nevelőapjának mai ünnepén az ő látomásáról olvasunk az evangéliumban. Március 19-én volna az ünnep, de a nagyböjti vasárnap miatt idén egy nappal később tartjuk.
József emberi módon gondolkodik, amikor jegyeséről, Máriáról kiderül, hogy áldott állapotban van, gyermeket vár, s emiatt meg akarja szakítani a jegyességet. 
Talán a csalódottság készteti őt erre vagy azt hiszi, hogy Mária hűtlenséget követett el. 
József nem szeretné Máriát nyilvánosan szégyenbe hozni, mert tudja, hogy a zsidó törvények szerint biztos halál, megkövezés vár jegyesére, mint házasságtörőre.
Ekkor történik József látomása. Egy angyal jelenik meg neki, hogy beavassa őt a titokba, a megváltás tervébe, a hamarosan bekövetkező eseményekbe. József szándékát megváltoztatja ez a jelenés, ez az isteni közbeavatkozás, és az álmában kapott utasításnak megfelelően magához veszi jegyesét és később saját családja tagjaként neveli fel Jézust.
József hisz és engedelmeskedik az isteni útmutatásnak, s ezáltal megváltásunk csendes szolgája lesz. Vállalja, hogy a születendő gyermeknek nevelője legyen. Isten akaratának elfogadásával és engedelmességemmel én is a hit útján indulok el.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk.
Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a te kisugárzásod legyen.
Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a te jelenlétedet érezze meg általunk.
Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül téged, Jézus.
Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

2023. március 19., vasárnap

💥REGGELI CSENDESSÉG💥

Gyógyíts meg, Uram, hogy lássak!


Efézusbeliekhez írt levél 5. rész 8. 
,,Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.,,
http://www.biblia.hu/biblia_k/k_49_5.htm

János Evangyélioma 9. rész 40. 
,,És hallák ezeket némely farizeusok, a kik vele valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é?,,


https://www.youtube.com/watch?v=rH3IkhLEW5c
- Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -

💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. 
A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá:
 „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. 
Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” 
Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. 
Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” 
A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” 

Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” 
És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” 
Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle:
 „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” 
Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” 
És leborult előtte. Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” 
Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte:
 „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. 
De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.” Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

Elmélkedés:
Lélektisztító csoda
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus csodás módon meggyógyít egy vak koldust. 
A gyógyulás azután következik be, hogy Jézus sarat tesz a vak szemére. Egészen furcsa cselekedet ez a mi Urunk részéről. Más gyógyításoknál egyszerűen csak az Atyához fohászkodik, ismét máskor elegendő kezének érintése, s máris meggyógyul a beteg. 
Még az is előfordul, hogy Jézus nincs is a beteg közelében, s mégis megtörténik a gyógyulás, gondoljunk csak például a Kafarnaum városában élő pogány százados szolgájának esetére (vö. Mt 8,5-13). De most furcsa, legalábbis nekünk kissé furcsának tűnő dolgot tesz. Sárral keni meg a vak szemét. Ezt, illetve a vízzel való megmosdást követően történik meg a gyógyulás. Nem mondhatnánk, hogy a sárral való érintésnek köszönhetően vagy annak eredményeként, hiszen mindez bizonyára nem elengedhetetlen feltétele a csodának, hiszen más esetekben sem volt szükség hasonlóra. Jézus cselekedete furcsa és meghökkentő jel. 
Váratlan jel, amelyre talán azért volt szükség, hogy a vak lemossa magáról a sarat, s ez a mosakodás jelzi számára a test és a lélek megtisztulását. A beteg testrésznek, a szemnek szüksége van a tisztulásra, de a beteg léleknek ugyanúgy szüksége van a tisztulásra, a bűntől való megtisztulásra.
A jelenet figyelemreméltó mozzanata, hogy Jézus a vakhoz érve megáll és nem megy tovább. 
A tanítványok is megállnak vele együtt és ők is nézik a vakot, de más szemmel látják őt. 
A tanítványok a bűnöst látják benne, és azt kérdezik, hogy vajon a vak vagy a szülei vétkeztek-e, hogy ezt a nyomorúságos sorsot kapta? Jézus idejében a közfelfogás ugyanis a betegséget és a testi nyomorúságot a bűn következményének és Isten büntetésének tartotta. 
A Mester túllép ezen a felfogáson: sem ő, sem a szülei nem vétkeztek – mondja, hiszen ő azért jött, hogy a bűntető, a vétkeket megtorló Isten-képet kitörölje az emberek fejéből, hogy inkább a megbocsátó és irgalmas Atyában higgyenek. Jézus nem a bűnöst, hanem a segítségre szoruló embert látja a vakban, megáll és szemevilágát visszaadva, meggyógyítja őt. Az Úr ugyanígy lép sokszor hozzánk is, megáll előttünk, meglátja bennünk a világosságra vágyó és a megváltásra szoruló embert. 
Nem megy tovább, hanem segít rajtunk, csodát tesz velünk. 
Megváltásunk, megszabadulásunk a bűntől igazi csoda, hiszen Krisztus nélkül a kárhozatra jutnánk, és soha nem nyerhetnénk el az üdvösséget.
A vak ember, miután visszanyerte látását és megtudja, hogy Jézus az Emberfia, azaz a Messiás, az evangélium szavai szerint „leborul Jézus előtt és hisz.” 
Mennyire csodálatos az ő hite, és milyen egyszerű hitének kifejezése, a leborulás! 
Szavak sem kellenek hozzá, csak odahull Jézus lábaihoz, akiben meglátta és felismerte a Megváltót. Nekünk is ugyanezt kellene tennünk!
A nagyböjti időszak a tisztulás ideje számunkra. A bűntől való megtisztulás ideje, hogy tiszta lélekkel várhassuk a feltámadás húsvéti ünnepét. Bűneinkkel saját magunkat sározzuk be, elfedve ezzel az istengyermekség tiszta arcát önmagunkon. A szentgyónásban Isten megtisztítja arcunkat, szívünket és lelkünket. És itt is váratlan dolog történik. Isten ugyanis nem megbüntet minket, amikor beismerjük előtte vétkeinket, hanem megbocsát. Szeretetét és irgalmát mutatja felénk, amely örömöt ébreszt bennünk. A megtisztult ember igazi öröme ez. Az isteni szeretet által megérintett ember öröme. 
A szabad ember öröme, aki megérzi, hogy mindennél többet ér Isten megbocsátó és megtisztító kegyelme. © Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. 
Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. 
A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. 
Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. 
Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

💥Van Erőm💥Engedd, hogy Isten vívja harcaidat!

Érezted–e azt, hogy sokkal nagyobb a nehézséged, mint amennyi erőd van hozzá?
A Bibliában az Isten emberei közül sokan határozták el, hogy feladják, de valahogy sosem sikerült, mert ott volt valaki. Ez a valaki szólt Illéshez is, amikor azt érezte, hogy megrendült, elfogyott az ereje ahhoz, hogy feltekintsen, és előre nézzem.
Ez a valaki ezt mondta: „Kelj fel, egyél; mert erőd felett való utad van.” (1Kir 19,7)

Isten érkezik. Nem tudjuk hogyan, mikor, hol, de egy dolgot tudok, hogy sosem késik.
Illés, az Úr nagy prófétája megfeledkezett az Istentől jövő erőről, és lefeküdt a porba. 
Isten nem nézte tétlenül, és ha nem kérte Illés a segítségét, akkor Ő jelent meg és emelte fel a porból. 
Erőt adott az erőtlenségben, reményt a kilátástalan élethelyzetekben, és gyógyulást a betegségből.
Ugyan így ma is. Ha nem harcolunk imával, akkor Isten igéjével szeretne támogatni, erősíteni bennünket, sőt táplálni a lelkünket.
Ha a történet végét elolvassuk, akkor ezt követően Illés 40 nap és 40 éjjel bátran ment előre. Nem nézte az akadályokat, mert a csendben meghallotta Isten hangját.
Ez történik akkor, amikor erőt ad az Isten. Engedd, hogy Isten vívja harcaidat.

💥Reggeli dicséret🌹 A te döntésed

„Vannak, akik olyanok, mint a termőföld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényeket terem azoknak, akik megművelik — ők áldást kapnak Istentől. 
Mások viszont olyanok, mint az a föld, amely folyton csak töviseket és gazt terem. 
Az ilyen föld haszontalan, átkot érdemel, és végül a tűz égeti meg. 
Ezzel figyelmeztetni szeretnélek benneteket, kedves testvéreim, de biztos vagyok benne, hogy rátok jobb dolgok várnak, és azok közé tartoztok, akik üdvözülni fognak. 
Mert Isten nem igazságtalan, hogy elfelejtkezzen a munkátokról. 
Nem felejti el azt a szeretetet sem, amellyel iránta vagytok, és amellyel segítettétek, és ma is segítitek népét.” A zsidókhoz írt levél 6:7-10 (EFO)


Nem értek a növényekhez, de néha azért próbálkozok. Pusztítottam már ki nem egy cserepesvirágot, de az utóbbi években mindig voltak új delikvensek, akikkel adtunk egy esélyt egymásnak. 
Mos például két orchidea küzd az életben maradásért a konyhaablakban. 
Az egyiket anyák napjára kaptam, a másikat én vettem valakinek ajándékba, akihez akkor végül nem jutottunk el, a következő látogatás alkalmára pedig már elég megviselt állapotba került a növény, így jobbnak láttam megtartani.

Ugyanúgy gondozom mindkét virágot, ők pedig egymáshoz képest teljesen eltérően reagálnak erre. 
Amikor eszembe jut, adok nekik spriccelős flakonból vizet, olyan ablakban vannak, ahol sok napfény éri őket, és néhány havonta orchideáknak való tápszert is szúrok bele a földjükbe, a nagyobbik tő egy fél rudat, a kisebbik egy negyedet kap. 
A nagyobb orchidea gyönyörűen virágzik, a kisebbiken pedig folyamatosan elszáradnak az újabb hajtások, bimbók. 
Ugyanúgy bánok velük, mégis más az eredmény, azonban itt a hiba inkább az én oldalamon van.

A fenti igében is egy növényekkel kapcsolatos példát olvashatunk. 
Két termőföld, ugyanúgy hull rájuk az eső, mégis más lesz az eredmény. Az egyiken hasznos növények teremnek, míg a másikon tövis és gaz.

Isten és köztem az egyik legmarkánsabb különbség, hogy Ő tökéletesen ért a teremtményeihez (nemcsak a növényekhez). 
Ismer minket, ugyanazzal a felfoghatatlan szeretettel és elfogadással fordul mindannyiunk felé, ugyanúgy jelen szeretne lenni mindannyiunk életében, kapcsolatban lenni veled és velem, látni, hogy beteljesedik az életünk, hogy növekszünk, hogy gondolkodunk, hogy jó dolgok születnek a kezeink alatt, ezért áldást oszt mindannyiunknak. 
Nem pont ugyanazokat, de épp ez benne a jó és szép. Azt adja, amire szükségünk van. Ő ismeri igazán, mivel tudna segíteni bennünket. 
A döntés a mi kezünkben van, hogy mit is kezdünk mindezzel.

Élhetünk velük, kamatoztathatjuk őket, felhasználhatjuk mindenféle jóra, továbbadhatjuk azt a szeretetet és elfogadást, amit Tőle tapasztaltunk, bemutathatjuk Őt a körülöttünk élőknek. 
Vagy maradunk a tövisnél és a gaznál. Mások megbélyegzésénél, kirekesztésnél, gorombaságnál, embertelenségnél.

Én nem értek a virágokhoz, nem a kisebbik orchideám hibája, hogy nem virágzik. 
De Isten ért hozzánk, és jól bánik velünk. A felelősség pedig a miénk, hogy miként éljük le ajándékba kapott életünket, és miként használjuk fel a Tőle jövő áldást.

(Szilvási-Csizmadia Andrea)