2021. december 4., szombat

El Shaddai -

,,Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős volt, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: 
ÉN A MINDENHATÓ ISTEN VAGYOK, járj énelőttem, és légy tökéletes.,, — 1Mózes 17,1


A héber eredeti szerint ebben az ószövetségi versben Isten azt mondta: 
„Én El Shaddai vagyok.”
Isten hét szövetségi néven nyilatkoztatta ki magát Izraelnek, ezek egyike volt az El Shaddai — szószerinti jelentése: ‘az Isten, aki több, mint elegendő’ vagy ‘az, aki teljességgel elegendő’.
Növeli a hitedet, ha úgy gondolsz Istenre, mint „aki több, mint elegendő!”

Isten az ó szövetség egésze alatt megjelenítette és kinyilatkoztatta magát, mint El Shaddai — az Isten, aki több, mint elegendő. Amikor például kihozta Izrael gyermekeit az egyiptomi rabszolgaságból, a fáraó katonái utánuk mentek, hogy elfogják, és újra rabszolgákká tegyék őket. 

Izrael gyermekeinek egyik oldalán a pusztaság volt, másik oldalon a hegyek, előttük meg a Vörös-tenger. Látszólag reménytelen helyzet, de ők Istenre tekintettek — az Istenre, aki több, mint elegendő — és Ő kettéválasztotta a tengert! 
Megmerevítette a mélységes vizeket a tenger szívében! (2Móz. 15,8) Befagyasztotta a vizeket! 
A vizek fal módjára álltak mindkét oldalon, és Izrael gyalog kelt át a túlpartra.
 A mi Istenünk több, mint elegendő!

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Ézsaiás 43/1,2.
,,De most azt mondja az Örökkévaló, aki teremtett téged, Jákób, aki téged alkotott, Izráel: 
„Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, enyém vagy!


Olyan kellemetlen tud lenni, amikor valakinek nem jut eszünkbe a neve. 
Tudjuk, hogy ismerjük, de nem emlékszünk a nevére. Főleg amikor már beszélgetünk vele egy ideje és azon gondolkodunk, hogy is hívják. Nem tudom, veled megesett-e, de velem igen. 
Nem is egyszer. Megkérdeztük egymástól hogy van, hogy van a család, de hogy név szerint ki volt, na arra meg utána se jöttem rá.
Isten, aki mindent teremtett, aki a napot, holdat, csillagokat...oda helyezte ahol vannak, aki vizet fakasztott a sziklából, aki még a hajszálainkat is számon tartja...és még sorolhatnám, na az az Isten tudja a te nevedet! Neveden szólít! Azt mondja neked, ne félj! Azt is mondja neked, hogy az enyém vagy!
Azt is mondja neked,
Mikor vízen kelsz át, veled vagyok. Ha folyókon, azok el nem borítanak. Mikor tűzön mész keresztül, téged meg nem éget, lángja nem emészt meg,
Név szerint neked!
Tudtad? Ismer és tudja a nevedet!
Legyen szép napod

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Zsoltárok 22/11
,,Születésem óta a Te gondod voltam; anyám méhétől fogva Te voltál Istenem.,,

💥Olvasd a Bibliát a Van Erőmmel:

Korinthusbeliekhez írt II. levél 12. rész
,,És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.,,



💥Van Erőm💥 - NEM TÁVOLI

„Nem egy távoli Istent dicsőítünk, aki nem akar beszélni hozzánk.” 
Isten nincs messze.József álmában az angyal felfedte, hogy Jézus születése századokkal korábbi próféciákat fog beteljesíteni, és véget vet az Édenkertben bekövetkezett első bűneset miatti elszakítottságnak Isten és ember között. József megértette, hogy Jézusban „velünk (lesz) az Isten”. 
Mégis milyen egyszerű erről az igazságról megfeledkezni! Mózes második könyvében azt olvassuk, még jóval Jézus születése előtt, hogy Mózesnek várnia kellett Istenre, 

Aki egy hegy tetején vagy egy égő bokron keresztül beszélt hozzá. 
Abban az időben az embernek nem volt lehetősége folyamatos bensőséges kapcsolatra Istennel. 
Könnyen megesik, hogy ehhez a régen működő formához fordulunk az Istennel való kommunikációban. 
Milyen gyakran kérjük még mindig a saját égő csipkebokrunkat, vágyva az Úrtól való világos és kézzel fogható jelre vagy egyértelmű szóra. Keresztényként is elkezdjük azt hinni, hogy Isten messze van, amikor mi csak várunk és várunk és várunk arra, hogy végre szóljon. 

Emlékeznünk kell arra, hogy Jézus összeköti a szakadékot az ember és Isten között. 
Őt adta Isten, válaszul a mi égő csipkebokor vagy egy hegytetős beszélgetés utáni áhítozásunkra. 
Nem egy távoli Istent dicsőítünk, aki nem akar beszélni hozzánk. Jézus helyreállította az Atyával való kapcsolatunkat, és utat nyitott előttünk, hogy nap mint nap bátran járulhassunk 
Isten trónusához.
Ebben a karácsonyi időszakban találj vigasztalást abban, hogy Isten veled van! 
Hallja az imádságaidat és érted munkálkodik. Ha Isten képes helyrehozni tönkrement kapcsolatunkat Önmagával, gondolj csak bele, mit tud és akar tenni még az életünkben, értünk!



💥Reggeli dicséret🌹 - Te melyik csapatot választod?

”Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál.” Jelenések könyve 2:11


A halál gondolata már önmagában is rémisztő lehet. Amikor a puska csövével nézünk szembe, nem vagyunk nyugodtak, bármilyen erősek és higgadtak is vagyunk. A halállal szembenézni félelmetes dolog. Néha még a hit sem elég erős, és csak a rettegés marad.

Isten ismeri az embert. Hogyne ismerné, hisz Ő tervezte, alkotta, sőt, saját magához hasonlóvá teremtette. Éppen ezért pontosan tudja, hogy mennyire félelmet keltő az elmúlás gondolata az emberben. Az, aki a szeretetével formálta az embert, életet adott neki, ma reményt akar adni a félelem helyére.

Istennek sosem állt szándékában, hogy rettegést keltsen, bár azért néha sikerült neki. Amikor a halálról beszélünk, azt úgy kezeljük, mintha Isten tervének része lenne, és az Ő terve szerint kellene meghalnunk, pedig ez tévedés. A Teremtő tervében nem szerepelt a halál. Persze opcióként felvázolta Ádámnak és Évának, de nem tervezte, hogy meg fognak halni. Isten terve az örökélet.

Azt mondja ma Isten, hogy van lehetőséged elkerülni az elmúlást. Nem a pénzeddel, a tetteiddel, az eredményeiddel, az eszeddel, a ravaszságoddal, vagy hasonlókkal. Egyszerűen csak a győztes csapatban kell játszanod. Egyszerűen csak jó oldalra kell állnod. Egyszerűen csak Isten mellett kell döntened.

Lehet, hogy itt a földön egy kis időre véget ér az életed, de az nem a történeted vége. Isten megígérte, hogy aki győz, annak örök életet ad. Annak nem árt a második halál.

Egy kérdés maradt csak. Te melyik csapatot választod?

(Ömböli Dávid)

💥Mai Igerész💥

Zsoltárok könyve 116. rész

1. Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát.
2. Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben.
3. Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam.
4. És az Úrnak nevét segítségül hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!
5. Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas.
6. Az Úr megőrzi az alázatosokat; én ügyefogyott voltam és megszabadított engem.
7. Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba, mert az Úr jól tett teveled.
8. Minthogy megszabadítottad lelkemet a haláltól, szemeimet a könyhullatástól és lábamat az eséstől:
9. Az Úr orczája előtt fogok járni az élőknek földén.
10. Hittem, azért szóltam; noha igen megaláztatott valék.
11. Csüggedezésemben ezt mondtam én: Minden ember hazug.
12. Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?
13. A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül.
14. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt.
15. Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála.
16. Uram! én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet.
17. Néked áldozom hálaadásnak áldozatával, és az Úr nevét hívom segítségül.
18. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt,
19. Az Úr házának tornáczaiban, te benned, oh Jeruzsálem! Dicsérjétek az Urat!


💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Zsoltárok 25:4,5
,,Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem.
Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged.,,

2021. december 3., péntek

💥A Nap Igéje💥

2.Thessalonika 3:16.
,,💞Maga a békesség Ura adjon nektek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!,, (Károli rev.)

Több, mint egymillióan követik TikTokon a 97 éves, magyar származású holokauszt túlélőt

💥Örömteli mindennapok💥

,,Akik az én juhaim közül valók, azok hallgatnak rám, ismerem őket, és követnek engem.Én pedig örök életet adok nekik, és soha örökké el nem vesznek, mert senki sem ragadhatja ki őket a kezemből.,,
János 10,27-28

Biztosan sokan olvastátok már a következő idézetet:
,,A jövőd nem emberek, hanem Isten kezében van. Márpedig ami az övé, arra ő gondot visel."
Ez így igaz ,de a fontos és lényeges dolog,hogy csak akkor van az Ő kezében a jövőnk,ha mi magunk önként letettük azt.

Ha az Övé az életünk, Ő fog gondot viselni ránk .Ebben teljesen biztosak llehetünk .
Ahogy a gyermekednek csak akkor tudod gondját viselni,ha a családban él ,melletted és napi kapcsolatban vagy vele.

Ha még nem tetted le az életed,a jövőd Isten kezébe,itt az idő ,hogy megtedd.
Helyezd biztonságba a jövődet,az Ő biztonságos kezébe,mert csak ott van biztonságban.
Ha tele vagy aggodalommal,terhek nyomasztanak,menj az Úr elé,tedd le, hogy Ő át tudja venni azokat.

Ő hív,neked kell megtenned az első lépést. Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok.Mt.11,28-

A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.”
Isten azt akarja,hogy élj egy szabad,aggodalmaktól mentes életet:)
Legyen örömteli napod :)


💥Van Erőm💥 - SEMMI SEM LEHETETLEN

„Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.” (Zsoltárok 94,19)


Tapasztaltad-e, amikor Isten neked szánt ígéretei egyszerre áldásként teljesülnek be az életedben?
Két élethelyzetet látunk Jézus születésének a történetében.
Ott van Erzsébet, aki az egész életét zaklatottan, félelmek között élte le, mivel nem születhetett gyermeke, mert meddő volt. Inkább a szorongás, szégyenérzet vette körül, hosszú éveken keresztül.
Ott van Mária, aki érthetetlenül áll a történések közepette, amikor az Úr elküldi angyalát, Gábrielt, hogy elmondja, a világ Megváltóját fogja szíve alatt hordani.
Isten angyalát küldi el mindkettőhöz, de a későbbiekben azt látjuk, hogy Erzsébet 5 hónapra elrejtőzik, Mária meg 3 hónapot tölt Erzsébetnél. Nos, eltelik egy kis idő az ígéret, és annak beteljesülése között.
Hadd emlékeztesselek ma arra, hogy Isten mérhetetlenül többre képes annál, amit te a lehetetlen helyzetedben eltudsz képzelni.
Legszívesebben újra megismételném ezt a mondatot. Megértem, ha olykor zaklatott vagy, netán aggodalmaskodsz olyan dolgok felől, amelyek nem a te kezedben vannak, de lásd meg, hogyan munkálkodott Isten már a kezdetekkor a megváltásodért.
Miért hagyna cserben épp most?
Addig nem leszel képes fejlődni a hitben, amíg nem ismered el, hogy Isten a lehetetlen helyzeteidben is ott van, ugyan úgy, ahogyan az említett nők életében is ott volt.
Ma úgy menj oda az Úr elé, mint aki a hittel tudja, hogy a zaklatottság helyett nyugalmat kap.
Ne feledd el, hogy a lehetőségek Istene tudja ki vagy!

💥Reggeli dicséret🌹 - Nem erővel, sem hatalommal

"Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura."
Zakariás 4. fejezet 6. vers


Egészen szórakoztató tud lenni, hogy - vérmérsékletétől függően - ki mit kezd a befőttes üveg tetejével, ami sehogy sem akar engedni. Először jönnek a különböző segédeszközök: a konyharuha, a gumirongy és a nekifeszülés. Amikor ezek nem működnek, akkor jönnek a kreatív megoldások: a kanállal ütögetés, a levegő kiengedése a tető alól, és a rábeszélés - többen ugyanis becézni kezdik a kupakot ennél a stádiumnál. Ha ezek sem működnek, akkor azt tapasztalom, hogy jön az izomerő, némely esetben a falhoz vágás... Az "erőszak semmit sem old meg" elv ütközik a "nincs nehéz probléma, csak nagyobb kalapács kell" elv ütközik ezen egészen triviális, hétköznapi probléma kapcsán. 
Milyen jó, hogy Jézus nem Thor!

Isten nem az erőszak Istene. Isten a "szelíd hang" Istene. Egy kedves, partneri beszélgetésre hív - már elég régóta. Halkan és szelíden szólna, nem vádolva, nem kényszerítőzve. Szeretne veled beszélni, és nem akar rávenni olyanra, amit te nem akarsz. Akár még nemet is mondhatsz Neki. Újra. 
Adj neki egy esélyt! Újra! És Újra! És Újra!

Mert ő is keres és esélyt ad. Újra. És újra...

(Csizmadia Róbert)

💥Örömteli mindennapok💥

Advent jelentése :az Úr eljövetele.Ilyenkor Jézus születésére emlékezünk vissza ,de valójában sokkal közelebb vagyunk már a második eljöveteléhez
Az adventi várakozás során nem csupán Krisztus születésére, hanem utolsó eljövetelére is készülődnek a hívek.
Kegyelemben gazdag adventi készülődést !
Örvendezünk annak, hogy reménységünk szerint részesülni fogunk Isten dicsőségében.

💥A Nap Igéje💥+ Pintér Béla - Reménységem 💞🕊️

János 16:33

,,💞Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot.,,(Károli rev.)

Pintér Béla - Reménységem   💞🕊️

Távol kerültem jelenlétedtől, nem volt remény, hogy elérjelek.
Kétségbe esve kerestem arcod, segítségül hívtam neved.
Szerelmed áttört a sötétségen, megérintetted lelkemet
Ott, a kereszten meghaltál értem, minden elvégeztetett.

Felfoghatatlan, szerelmes Isten, ki érthetné meg szándékait
Dicsőségéről lemondott értem, magára véve bűneim
Meg lett bocsátva az összes vétkem, saját fiának hív engem
Csodás Megváltóm, mit is mondhatnék, benned van reménységem.

Halleluja, dicsérem az egyetlent
Halleluja, mindenért, mit értem tett
Semmi nem tart fogva már, elszakítva minden lánc
Jézusban van a győzelmem!
Eljött az a reggel, összetört teste a sír mélyéből életre kelt
Az első lélegzet már azt hirdette: Az élet győz a halál felett!

Eredeti: Phil Wickham - Living Hope
Magyar szöveg: Pintér Béla

💥Mai Igerész💥

Zsoltárok könyve 40. rész 18.

,,
💞Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél!


1. Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
2. Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat.
3. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet.
4. És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét; sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban.
5. Boldog ember az, a ki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez!
6. Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám.
7. Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.
8. Akkor azt mondtam: Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem,
9. Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.
10. Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram!
11. Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben.
12. Te, Uram, ne tartsd vissza tőlem irgalmadat; kegyelmed és igazságod mindig megóvnak engem.
13. Mert bajok vettek engem körül, a melyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, a melyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem.
14. Tessék Uram néked, hogy megments engemet; siess Uram segítségemre!
15. Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, a kik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, a kik bajomat kívánják.
16. Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé!
17. Örülnek és örvendeznek majd mindazok, a kik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, a kik szeretik a te szabadításodat.
18. Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél!

Elégett, hogy fényt ad🔥

„Én vagyok a világ világossága” – mondta Jézus egykoron.



Kevés olyan kijelentése van az evangéliumok lapjain, amit önmagára és tanítványaira egyaránt használt. Ez épp ilyen.
Ugyanis az, aki azt mondta „Én vagyok a világ világossága”, egyszerre azt is megállapította a követőiről, hogy „Ti vagytok a világ világossága”. Hogy mit jelent ez a világosság és fény, senkinek nem kell szájbarágva ecsetelni. A fény természete szerint ad, áramlik, ömlik, a sötétségbe hasít azért, hogy a homályban lévő árnyak megfutamodjanak, az ember pedig biztonságban tudja elvégezni a maga feladatát.

Gyermekkoromban a gyakori áramkimaradások idején hosszú estéket töltöttünk gyertyafény mellett. 
Így írtuk a leckét, így beszélgettünk egymással, és így láttunk hozzá a bent is végezhető apró házimunkákhoz. Mindig izgatottan lomotoltam elő a gyertyákat a benti spájzból, alig vártam, hogy végre meggyújthassam a gyufával, és aztán csak nézzem, ahogy érdekes árnyakat fest a falakra. Végtelenül hiperempatikus voltam ez idő tájt. Minden tárggyal kapcsolatosan úgy éreztem, hogy neki is saját lelke van, saját érzésekkel rendelkezik, és amikor nem figyelek oda, akkor ezeket ilyen vagy olyan formában ki is fejezi. Úgy gondoltam, hogy a tárgyak beszélgetnek egymással, ha nincs ott az ember, és megosztják egymással az aznapi tapasztalásaikat. Nem néztem másképp a gyertyára sem. 

Mindig szomorúan konstatáltam, amikor a szál fényforrás hamarosan a végéhez közeledett, miközben sercenések közepette vajúdott, hogy az utolsó pillanatban is bevégezze küldetését.
Így visszagondolva a gyermeki élményre, sejtelmem sem volt akkor róla, hogy a hétköznapi tapasztalásokba valamiképp bele van kódolva az evangélium. 

Gyanítom, hogy így van ez mind a mai napig, és talán a keresztyén ember feladata ezek felgöngyölítése. Szóval ott volt a gyertya, ami minden egyes pillanatban közelebb jutott a halálához, miközben én, mit sem sejtve erről a nagy drámáról, fényében nyúlfejet meg farkast mutogattam az ujjaimmal a falra.ű
 „Én vagyok a világ világossága” – mondta életünk fénye és alapja. 

Eljött, hogy a sötétségben visszahúzódjanak az árnyak, és az ember örömét lelje az életben. 
Akár ezt is ki merem mondani: hogy gyermek módjára, önfeledten játsszon. 
Csakhogy közben elégett, hogy fényt adjon. Odaadta mindenét, hogy nekünk mindenünk meglegyen. 
A karácsonyi gyertyák égésében már ott van a végkifejlet és a keresztyén ember kötelessége is: „ti vagytok a világ világossága”.

Homoki Gyula
forrás:https://www.teso.blog/2021/12/02/advent-2-4/

2021. december 2., csütörtök

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

,,De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!,,
(Mikeás 7:7)

💥Van Erőm💥

Bátor lehetsz, ha meggyőződve tudod, hogy mire hívott el az Úr.Úgy érzed, már hosszú ideje keresed azt, hogy mire kaptál elhívást?
Vannak élethelyzetek, amikor nem jelenik meg Isten egy csipkebokorban, hogy elmondja neked küldetésed célját. Van, hogy nem kell királyok előtt hirdetned az Úr akaratát, hogy rájöjj arra, hogy te az Ő prófétája vagy.
Három fontos üzenet tárul elénk az igéből.
1. Alázat. Dávid, már a kezdetek óta egy bátor embernek bizonyul. Az ember alaptermészetből nem ilyen. Olyan valamit tudott, olyan kincsnek volt birtokában, hogy azt tudva bárminek is fogott neki, áldott volt. Megalázta magát az Úr előtt. Tudta, hogy bátorsága, országának a helyes irányítása Istentől, a mennyei királyság alapítójától függ. Eltörpül az a gondolat, hogy „én mindenre képes vagyok” és helyébe jön „nem saját erőmből érem el célom, hanem Isten ajándéka az”.
2. Kérd el. Sok év telt el úgy, hogy csak éveken keresztül imádkoztam azért, hogy Isten mutassa meg számomra a küldetésem célját. Talán közelről sem értettem meg még teljesen, de Dávid fiatal pásztorként sem gondolta, hogy egy napon király lesz belőle. Szóval, kérjünk türelemmel. A kibontakozás idejét maga Isten fogja tudtunkra adni.
3. Kiválasztás. Meg vagyok győződve arról, hogy minden embernek Isten egy csodálatos küldetést adott. Kinek-kinek szebbnél szebb ajándékot, az Ő kiválasztása szerint. Ne feledjük, hogy olykor a kevesebb több. Lehet, hogy sokkal nagyobb sikert tudtál elérni mások életében szülőként, egyszerű munkásként, mint egy hatalmas cég igazgatójaként. Isten rád is feladatot bízott.



💥Reggeli dicséret🌹 - Ketten egy biciklin

"Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus."
Pál levele a filippiekhez 3:12

A legszebb öröm a káröröm, szokták mondani. Ha nem is szép, de ki az, aki ne horkanna fel az ehhez hasonló videókat látva? A kerékpárverseny célegyenesében járunk. Az élen járó versenyző méterekkel előzte meg a társait, a második versenyző nem is látszik az utolsó kanyarban. A győzelem esélye? 
Száz százalék. Olyan nincs, hogy nincs meg az arany. Emberünk ezt pontosan tudja, még egy utolsó alkalommal hátrapillant, és amikor látja az előnyét, örömében mindkét kezét az égbe emelve ünnepel, ahogy teljes sebességgel a cél felé száguld. A közönség őrjöng. Kavics. Repülés. Földetérés. 
Főhősünk nem ütötte meg magát, jobban fáj neki a szégyen, és a tudat, hogy túl korán ünnepelt. 
Két méterrel a célvonaltól figyeli, ahogy a versenytársai egyenként suhannak be a győzelembe. Majdnem ő nyert.  A "majdnem" azonban nem jelent semmit.

Persze rossz dolog nevetni mások kárán, így vegyük sorra inkább a videó tanulságait!

A verseny utolsó pillanataiban már nem a képességek számítanak. Itt már nem az a lényeg, hogy mennyit készültél, milyen bringád, ruhád, csapatod, edződ van. A győzelem feltétele ennél triviálisabb. A verseny ezen szakaszában az egyetlen dolog, ami különbséget jelent diadal és bukás között az, hogy képes vagy-e az utolsó pillanatig a kezedet a kormányon tartani. Versenyezni a célvonalig.

Fárasztó, igen. A sokadik kör után az ember szívesebben dőlne hátra, sütkérezne a győzelemben, hiszen már mindent elért, amit el lehet érni, a cél már nagyon közel van, már majdnem vége. 
Ez itt a kulcsszó: majdnem. Majdnem nyerni nem lehet. Nem számolják a "majdnem győzteseket". 
Aki majdnem győzött, az nem győzött. Aki majdnem végig bírta, az nem bírta végig.

Van olyan, aki örömében, van, aki fáradtságában venné le a kezét a kormányról az utolsó métereken. Nem tudom, te hogy vagy vele, de Pál apostol inkább ebbe az utóbbi kategóriába tartozik. 
Levenné, de nem teszi. Nem adja fel, hanem végig kitart. Alig lát a szemében villogó szikráktól, a lábai már remegnek, a kezei csúsznak az izzadságtól... Persze mindez átvitt, lelki értelemben. 
Ilyen a keresztény élet. De akkor is kitart, nem dől hátra, nem adja fel, hanem megtolja még az utolsó szakaszt. 
Példa értékű kitartás! Hozzáállás, amit nekünk is követni kellene.

De az utolsó mondatrész teszi az I-re a pontot. Nem a győzelem hajtja már, hiszen az a motiváció kevés volna. Nem azért tart ki, mert vonzza az örök élet és a menyország bárányokkal heverésző, szelíd oroszlánjainak festményei. Azért tart ki, mert van segítsége: kitart, mert őt is megragadta Jézus Krisztus. Mennyei erő húzza a célig. Neki csak tekerni kell, a győzelem már biztos. Ha nem veszi le a kezét a kormányról, és belefekszik a húzóerőbe, az úton lévő esetleges kavicsok nem dobhatják meg.

Biztos a győzelem. Már a mienk, csak ki kell tartani!

(Ömböli Krisztián)


💥A Nap Igéje💥

1.Korintus 14:2
,,💞Mert a ki nyelveken szól, nem embernek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem Szellemben beszél titkos dolgokat.,,

2021. december 1., szerda

💥Van Erőm💥

„Micsoda kérdés ez?”  Talán kissé sértődötten válaszolnánk erre a kérdésre.
Az az igazság, hogy nem is nagyon értjük, hogy nem fáradt bele Isten az egészbe.
Talán, mint minden ember végkimerültségig dolgozunk, állandóan lelkesítjük magunkat, hogy elérjük vágyainkat, mintha az erőfeszítéseink boldogságot okoznának.
Aztán rájövünk, hogy nem is vagyunk olyan erősek.
Ez az ige reflektorként világít rá a lényegre: Nélküle nem megy! Szükség van Rá!
Isten nem fáradt bele, nem lankadt meg az évezredek folyamán, hogy népe számtalan vágyainak eleget tegyen.
Még mindig nem tudod, hogy az Örökkévaló nem fárad el?
Ha életed eddigi szakaszáig már megtapasztaltad azt, hogy „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem”, akkor megérte. Akkor te, személyes átélted azt a csodát, amit a próféták, tanítványok, apostolok.
Te magad részese lettél az egésznek. És, ha megpróbálod tovább adni ezt az üzenetet, akkor életed nem volt hiábavaló.
Ebben a részben a nép ismét panaszkodik. Ezért érkezik a prófétától ez a számonkérő kérdés. 
Emlékezteti őket, ha kell százszor, ezerszer, hogy Isten bölcsessége nem ismer határokat.
Te magad ismerd meg az Urat.
Úgy nézz előre, az ismeretlen jövőbe, hogy előtted legyenek Istennek a múltadban megtapasztalt munkái.
Már tudod, ugye?
„…életed végéig tartson ki erőd!” (5Mózes 33,25) Ez az erő Isten kegyelmi ajándéka a számodra.
Eleshetsz, de így talpra fogsz állni. Fáradt lehetsz, de képes leszel folytatni. Talán fel is adhatod, de akkor más cél fog mutatkozni számodra.

💥Olvasd a Bibliát a Van Erőmmel:

Advent a várokozásról szól.26 csodálatos ige, ami beragyoghatja életed, egészen Karácsony napjáig.
Az Úr közel!

,, Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.,, János Evangyélioma 16. rész 33.

💥Reggeli dicséret🌹- A szabadság törvénye

„Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni.”
(Jakab apostol levele 2. fejezet 12. vers)


Egyszer egy házsártos, örökké morgolódó, másokat folyton piszkáló és kritizáló asszony elment a paphoz, akinek a következőképp panaszkodott: - Mennyire igaza van a Bibliának, hogy az emberek az utolsó időben utálatosak lesznek. Engem se szeret senki, mindenki elkerül.

Erre a pap, aki ismerte az asszony természetét, azt mondta: - Gyere csak ki a templomkertbe. 
– Majd szakított egy pitypangot, melynek elnyílt sárga koronája helyén már csak fehér magvacskák ültek – Fújjál rá. - Az asszony ráfújt. A magvak szálltak mindenfelé. 
Majd a pap azt mondta; - Most szedd össze mindet. – Nem tudom, hisz összevissza hullottak.

Ezután a pap lehajolt, leemelt a kápolna kőkerítéséről egy közepes követ és azt kérte: 
- Kérlek, hogy gurítsd le ezt a követ innen a dombról a völgybe. – Az asszony megtette. 
A kő pattogva, más köveknek nekicsapódva gurult le a domboldalon. 
– Menjél – mondta a pap – keresd meg a követ és hozd vissza. – Mire az asszony: - Hogy tudnám megtalálni épp azt a követ a sok törmelék között és visszahozni?

Végül a pap azt mondta az asszonynak: - Gyere, törd le itt ennek a fenyőfának az üde zöld hajtását.
 – Az asszony letörte, mire a pap így szólt: - most pedig tedd vissza úgy, ahogy volt, mintha semmi sem történt volna vele. – Ez képtelenség. – felelte az asszony.

No látod – folytatta a pap – ahogy, a magvakat nem tudtad összeszedni, a követ visszahozni és ezt a letört hajtást a helyére visszatenni, éppen így vannak azok a bántó szavak, melyek naponta elhagyják az ajkad, a pletyka, a bomlasztó beszéded, az áskálódásod, mellyel összetöröd mások reménységét, mellyel leszakítod mások sarjadó hitét és bizalmát. A romboló befolyásod következménye az, ami miatt szenvedsz, és amiért egykor, majd számot kell, hogy adj.

Mai Igénk arra figyelmeztet, hogy hatalmas különbség van a keresztény szabadság és a keresztény szabadosság között.

Ne feledd! Krisztusban jó cselekedetekre lettél felszabadítva!

(Tóth Szilárd)

ITT VÁROK RÁD - 7 Nap reményteljes adventi utazás🌟🌲

Az advent egyszerűen a várakozás és készülődés időszaka. 

Gyere és csatlakozz Louie Giglio pásztor adventi utazásához, melynek során meglátod majd, hogy a várakozás sosem elpazarolt idő, amennyiben az Úrra vársz. 

Ragadd meg a lehetőséget, és fedezd fel azt a mérhetetlenül mélységes reménységet, melyet ez az adventi utazás rejt magában. 

A következő hét napban békességre lel és bátorodik majd lelked, amint a várakozásod ünneplésbe fordul.

********************************************

1. Nap - PONT A LEGJOBBKOR

,,De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.,,
Galata 4:4-5


VISSZATEKINTÉS:

Isten már évszázadokkal ezelőtt megígért egy Megváltót az Ő népének. Ők imádkoztak a szabadulásért és vágyakoztak utána, majd a legmegfelelőbb napon, a legjobb helyen és a legmegfelelőbb pillanatban megszületett Jézus. Habár Isten ritkán jön pont akkor, amikor mi azt elvárjuk Tőle, mindig a megfelelő pillanatban érkezik.

Mindannyian várunk valamire, gyakran azt gondolván, hogy talán Isten megfeledkezett rólunk. 
A várakozás idején engedd, hogy Jézus születése tartsa benned a lelket. Csak mert éppen nem látod Isten kezét munkálkodni az életedben, az nem jelenti azt, hogy magadra hagyott. Számára egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap. Éppen ebben a pillanatban is munkálkodik Saját dicsőségéért, és a te javadra is. Akkor is, ha a körülmények mást tükröznek, Isten megoldja a helyzetet, pontosan időben, és be fog teljesíteni mindent, amit számodra eltervezett. Ne add fel, mielőtt elérkezik a megfelelő pillanat.

Találj reménységet a jászolban, és tudd, hogy Isten nagyon szeret téged és igen drága vagy Neki - annak, Aki alászállt a mennyből, és a megfelelő pillanatban érkezett hozzád.

VERS:

Hallgasd az Örömteli Hangot

Hallgasd az örömteli hangot! Érkezik a megváltó,
A régen megígért Megváltó
Minden szív készítsen egy trónt,
És minden hang egy dalt.

Jön a rabok szabadításáért,
akiket a sátán szorongat.
A réz kapuk szétrepednek előtte,
A vas bilincsek megadják magukat.

Bekötözni jön az összetört szíveket,
Gyógyítani a vérző lelkeket,
És irgalmának kincseivel
gazdaggá tenni a szerény szegényeket.

A mi boldog Hozsannánk, Béke Hercege,
Üdvözlésed híre menjen,
És a mennyek végtelen boltíve zengjen
A Te imádott nevedtől

Philip Doddrige, 1702-1751

IMA: 
Atyám, találkozz velem a várakozásom idején, ahol az után vágyakozom, amit még nem látok teljesen tisztán. Csendesítsd el a szívemet, és add, hogy tudjam, közel vagy. 
Hiszem, hogy a terveid jók, és látom is ezt a Te Egyetlen Fiad születésében.
Néha nehezemre esik átlátni a ködön, ami körülvesz engem. 
Újítsd meg bennem a bizonyosságot, ahogy Rád emelem tekintetem. 
Dicsőülj meg az életemben ezalatt a várakozási időszak alatt. Ámen.


2. Nap -ISTEN MUNKÁLKODIK, AMÍG MI VÁRUNK

,,Jó csendben várni az Úr szabadítására.,, Jeremiás siralmai 3:26

VISSZATEKINTÉS:

Ha őszinték vagyunk, mindannyian utálunk várni. Legtöbbször valami olyasmit mondunk, hogy „Nem hiszem el, hogy ez ilyen sokáig tart, így is alig van időm bármire!” Ez azért van, mert legtöbben a várakozást időfecsérlésnek tartjuk.
De ez Istennel nem így van!
Isten munkálkodik, amíg mi várunk. Akkor is, ha nem látod, hogy mit cselekszik, Isten úgy vezényli a mennybéli és földi történéseket, hogy azok beteljesítsék az Ő akaratát a te életedben.
Bízz az Ő soha meg nem szűnő szeretetében. Abban a szeretetben, amely arra indította Őt, hogy Megváltót küldjön a mennyekből a te megmentésedre. Isten terve az életedre vonatkozóan nem fog meghiúsulni. Várj türelemmel, tudva, hogy az Istenre való várakozás sohasem időpocsékolás.

VERS:

Jöjj el, Hőn Áhított Jézus

Jöjj el, hőn áhított Jézus
Aki néped megmentésére születtél;
Félelmeinktől és bűneinktől szabadíts meg minket,
Segíts megnyugvást találnunk Benned

Izrael Ereje és Vigasza,
Te vagy az egész világ reménysége;
Minden nemzet kedves Vágya,
Minden vágyakozó szív Öröme.

Megszülettél néped szabadítására,
Gyermek és Király született,
Megszülettél, hogy uralkodj bennünk örökre,
Hozd el most dicsőséges királyságodat.

A Te örök Szentlelked által
Egyedül Te uralkodj szíveinkben;
A Te jóságod által, ami elégséges,
Emelj minket dicső trónusodhoz.

Charles Wesley, 1707–1788

IMA:
Atyám, itt vagyok és várok Rád. A szívem és kezeim készek beteljesíteni az életemre szánt terveidet. Add meg a türelmet, amelyet kétségbeesetten áhítok, és vezess várakozásomban. Ha az érzelmeim még nem is elég érettek, hiszem, hogy Te munkálkodsz bennem ebben a pillanatban is, őrizve és védve engem, készülve és gondoskodóan. Add kegyelmed, hogy továbbra is tudjak bízni Benned, akár a kétség háborgó szélviharával szemben is, mely körülvesz most engem! Horgonyozd le a szívem Benned! Ámen.


******************************
3.Nap -KITŐL IS FÉLNÉK?

Zsoltárok 27:1-6 - Dávidé.

Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék?
Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?
Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim,
hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek.
Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem.
Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom.
Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem:
hogy az Úr házában lakhassam egész életemben;
láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában.
Megóv engem sátrában a veszedelem napján.
Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem.
Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között,
ezért örvendezve mutatok be áldozatot az Úr sátrában, és éneket zengek az Úrnak.

VISSZATEKINTÉS:
A küzdelmek és düh közepette is tartsd a szemed Jézuson! Ő harcol érted. Emmánuel közel van. 
Ha repkednek feléd a vádaskodások, az ellenség megrohamozza a gondolataidat, ha az emberek le akarnak húzni és a nevedet sárba tiporni, ha terveket szőnek ellened, vagy a kísértés hangja harsog a füledben, ha a húsod elbukik, és bosszúért kiáltanál, reménykedj Őbenne, aki harcol érted. 
Biztonságban vagy Isten szeretetében és az Ő hatalmas nevének erejében.

ÉNEK:

Ne félj bízni Bennem a viharban

Ne félj bízni Bennem a viharban,
Mindig nagyon közel vagyok.
Csillapítom szükségtelen félelmeidet,
Ezért ti, kik megfáradtatok, ne féljetek.

Refrén:
Ne féljetek, veletek vagyok,
Veletek vagyok mindvégig.

Ha nem is mindig látszom közelinek,
Ahogy te azt szeretnéd;
De nyugalmadban és viharodban egyaránt
Látom minden veszélyedet.

Ne félj bízni hatalmas karomban;
Mely megváltást hozott.
Sokat szenvedtem, hogy életet adjak neked,
Hogy koronát adhassak neked.

J.W. Howe, 1–3 versszak

IMA:
Atyám, a vihar közepette is Benned reménykedem. Te harcolsz értem, és hatalmasabb vagy bármely ellenségemnél. Bármivel is kell ma szembenézem, nem lehet hatalmasabb Nálad. 
Te vagy a szilárd talaj a talpam alatt. 
Köszönöm, hogy körülveszed azokat, akik körülvesznek engem. Adj nekem békét ellenségeim jelenlétében, tudva, hogy Te látsz és védelmezel engem szeretetedben. Ámen.


4.Nap -DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN

,,Uram, neved örökkévaló,Uram, téged fognak emlegetni nemzedékről nemzedékre.,, Zsoltárok 135:13

VISSZATEKINTÉS:
Semmi sem fogható Istenhez. Nincs vetélytársa, nincs gyenge pontja, nincsenek igényei. 
Az idők kezdete előtt is létezett és az idők végezete után is fog. A világ tele van kisbetűs istenekkel, de a mi Istenünk az, aki az eget és a Földet megteremtette. Senki sem mérheti magát Hozzá. 
Még csak meg sem közelítheti.

Ezért miközben ma vársz Rá, dicsőítsd Őt. Meglehet, hogy a pillanatnyi életed a feje tetején áll, de Isten trónja akkor is kibillenthetetlen. Dicsérd Őt a várakozásban. Magasztald Őt az elmélkedésben. 
Ne kérj ma Tőle túl sokat, csak dicsőítsd a nevét minden név felett. 
Engedd, hogy ez a Név legyen a biztos talaj a talpad alatt és a lelked békéje. Hagyd, hogy a dicsőítés elfojtson minden más hangot, ami a hűséged és vonzalmad után áhítozik. 
Ha így teszel, az imád hangja a magasságos égig emeli majd gondolataidat.

ÉNEK:
Dicsőség a magasságban


Te vagy az első
Aki előbb volt
Te vagy az utolsó
Te vagy a ráadás
A Neved mindenki számára világít a sötétben
A csillagos égbolt hirdeti dicsőségedet.

Dicsőség a magasságban
Dicsőség a magasságban
Dicsőség a magasságban

Nincs más isten Rajtad kívül
A világ világossága
A fényes Hajnalcsillag
A Neved mindenki számára világít a sötétben
Te vagy az egyetlen
Te vagy a dicsőségem

Senki sem vetekedhet
Veled Uram
Az egész Föld együtt hirdeti. . .
Dicsőség a magasságban. . . Neked Uram

Az egész Föld a Te dicséretedet zengi
A Hold és a csillagok, a Nap és az eső
Minden nép hirdeti
hogy Te vagy az Isten, aki uralkodik

Dicsőség, dicsőség alleluja
Dicsőség, dicsőség Neked Uram
Dicsőség, dicsőség alleluja
Alleluja

Chris Tomlin, Matt Redman, Jesse Reeves, Daniel Carson, Ed Cash

IMA:
Mennyei Atyánk, mit is mondhatnék Neked? Senki sem fogható hozzád. 
A gondolataim és a szavaim oly kicsik hozzád képest. Még a csillagos ég sem képes egyetlen gyertyalángnyit sem hozzátenni a dicsőségedhez. Erősítsd hitemet és adj szavakat, hogy csatlakozhassak dicsőséged himnuszához.
Tiéd minden dicsőség most és mindörökké. Ezt az igazságot hordozom ma magamban. 
Hiszem és cselekszem. Eszerint imádkozok és adakozok. És úgy dicsőítelek, mint az Egyetlent. Ámen!


5.Nap -
,, Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek, magasztal a föld.,, Zsoltárok 46:11

CSENDESEDJ EL

Isten eljövetelének várása az elcsendesedés ideje.

VISSZATEKINTÉS:

A nyugodt pillanatok ritkák, és gyakran nehéz csendességre találni életünkben. Ma azonban szánj egy pár percet arra, hogy teljesen elcsendesedj, és elmerülj az Úrban. Próbálj nem olvasni vagy tanulni, és ne hagyd magad megzavarni — csak csendben elmélkedj Jézus személyéről, és mindarról, amit érted tett. Idézd fel a születését, gyermekkorát és képzeld el, ahogy az Ő fénye, mint a beköszöntő hajnal sugarai, beragyogja sötét és fáradt világunkat. Gondolj a halálára, az áldozatra, amelyet érted hozott, és az élet ajándékára, amit neked adott. Elmélkedj a feltámadásán, a sötétség és a sír feletti hatalmán. Járjon át a jelenléte, és keresd az Ő arcát a csendességben. Gondolj az eljövetelére, arra a napra, amikor szemtől szemben láthatod majd Őt.

ELMÉLKEDÉS:
Szánj egy pár percet arra, hogy teljes csendességben az Úr elé járulsz. Gondolj Jézusra és vesd belé bizalmadat.

IMA:
Mennyei Atyám, itt várok Rád. Találkozz velem a pillanat csendességében. Engedd, hogy megtapasztalhassam jelenlétedet a Te Fiad és a Szentlélek által. Ámen.


6. Nap -

JÉZUS AZ ÜNNEPI LAKOMA

,,Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. 
36De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. 
37Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; 
38mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. 
39Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. 
40Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.,, János 6:35-40

VISSZATEKINTÉS:

Jézus nem csak megadja neked, amire szükséged van, Ő maga mindaz, amire szükséged van. Ő alkotta a szívedet, ami Őérte dobban. Küzdhetsz körömszakadtáig, hogy megnyerd a világot, de Jézus nélkül sosem leszel teljesen elégedett.

Ha a szíved mélyén egyre növekvő ürességet érzel - egy éhséget, amit nem tölt be sem ember, sem élvezetek, sem szórakozás, sem anyagi dolgok vagy bármi, amit elértél - akkor ma van a napja, hogy megnyisd a szíved és meghalld, Jézus az, akiért teremtettél. Ehhez azonban magad mögött kell hagynod a "keveset" és kérned kell Őt, hogy legyen a "sok" az életedben. Jézus elég számodra, és Ő most is itt van a közeledben.

Vers:

Jöjj el, jöjj el, Emmanuel


Jöjj el, jöjj el, Emmanuel,
Csak téged áhít Izrael,
És hozzád sóhajt untalan,
Mert Isten híján hontalan.

Meglásd, meglásd,
ó Izrael, hogy eljövend Emmanuel.

Ó, jöjj el Jessze vesszeje,
És állj a rossznak ellene!
A mélyből, mely már eltemet,
S tűzből mentsd ki népedet!

Meglásd, meglásd,
ó Izrael, hogy eljövend Emmanuel.

Latin, XII. század
Psalteriolum Cantionum Catholicarum, Köln, 1710
Angolra fordította John Mason Neale, 1818–1866.
1. és 4. versszak

IMA:
Mennyei Atyánk, egyedül Te tudod milyen kitartóan kerestem az elégedettséget az emberekben és a világ más dolgaiban. De a világi dolgok nem tudnak megelégedést hozni, mert nem tökéletesek, ahogy én sem vagyok az. Egyedül Te tudod betölteni epekedő szívemet. 
Egyedül a Te szereteted az, ami semmi máshoz nem fogható. Te örök vagy. Nyisd fel ma a szemeimet. 
Mutasd meg gazdagságodat és dicsőségedet. Segíts, hogy jobban megismerhesselek. 
Mutasd meg mennyei lakomádat, amit számomra is készítettél, és ami által egyedül benned vidámíthatom meg szívemet. Ámen.


7.Nap -
AZ ALÁZATOSSÁG MINDENKINEK JÓL ÁLL

,,De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.”Jakab 4:6

,,Ugyanúgy, ti, ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
Istennek gondja van rátok
6Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. 7Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.,,
1Péter 5:5-7

VISSZATEKINTÉS:
Jézus a Királyok Királya, mégis alázatos szolgaként érkezett a Földre. Az alázat nem azt jelenti, hogy általa kevesebb lennél, hanem azt, hogy mindig észben tartod, hogy Jézus maga tett téged többé. Hogyan lehetsz tehát olyanná, mint Jézus? Hogyan fejlesztheted az alázatosság lelkét magadban?

Az alázatosság a Jézussal fenntartott kapcsolat mellékterméke. Mindenki, aki meghitt kapcsolatban jár vele, megszűnik magát többnek tartani, mint ami. Jézus szeretete, és meghívása a vele való kapcsolatra minden, amire szükségünk van ahhoz, hogy helyesen értékeljük magunkat, és magunkra vegyük az Ő szelídségét és kegyelmét.

Attól, hogy alázatos vagy, nem leszel egyszersmind gyenge is. Isten mindent megadott ahhoz, hogy önbizalommal élj az Ő gyermekeként. A büszkék sosem fogják felemelni és megdicsőíteni Isten nevét. Azonban Ő az alázatosokat új magasságokba emeli.

ELMÉLKEDÉS ÉS IMA:

Az alázatosság litániája

A vágytól, hogy dicsérjenek, – szabadíts meg Jézusom!
A vágytól, hogy megbecsüljenek, – szabadíts meg Jézusom!

A vágytól, hogy népszerű legyek, – szabadíts meg Jézusom!
A vágytól, hogy tanácsomat kérjék, – szabadíts meg Jézusom!
A vágytól, hogy elismerjenek, – szabadíts meg Jézusom!

A vágytól, hogy kényelemben, könnyen éljek, – szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy megaláznak, – szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy bírálnak, – szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy mellőznek, – szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy elfelejtenek, – szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy magányos leszek, – szabadíts meg Jézusom!

A félelemtől, hogy megütnek, – szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy szenvedhetek, – szabadíts meg Jézusom!

Hogy másokat nálam jobban szeretnek,
– add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy másokat nálam jobban előnyben részesítenek,
– add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy másokat magasztalnak, míg engem észre sem vesznek,
– add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!

Óh szelíd és alázatos szívű Jézusom, – alakítsd szívemet a Te szíved szerint!
Óh szelíd és alázatos szívű Jézusom, – Lelkeddel erősíts engem!
Óh szelíd és alázatos szívű Jézusom, – taníts meg engem utaidra!

Óh szelíd és alázatos szívű Jézusom,
– segíts saját fontosságomat háttérbe szorítanom,
hogy megtanuljam azt a fajta együttműködést másokkal,
ami lehetővé teszi Atyád házának jelenlétét. Ámen.

Rafael Merry Del Val
bíboros imája alapján, 1865–1930


💥A Nap Igéje💥

János 12:26
,,Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.,,

2021. november 30., kedd

💥Van Erőm💥 - A HÍR TERJED

Képzeld el, miként terjedhetett a hír egyik háztól a másikig, szájról-szájra. 
Betlehem városa tele volt fáradt utazóval, akik nehezen tudtak volna nem fennakadni a pásztorok csodálkozó izgatottságán.Jézus, születésétől fogva egészen mennybemeneteléig, minden olyan ember életét megváltoztatta, aki kapcsolatba került Vele. Mivel Jézus szeretete megváltoztat mindent, amit megérint, Ő ma is hatással van világunkra. Azok által, akiket már átformált szeretete, továbbra is el akarja érni az elveszetteket az új élet üzenetével. Úgy, ahogy a pásztorok voltak azon az első karácsonyi éjjelen, mi is üzenethordozói vagyunk.
Hogyan változtatta meg a te életedet Jézus? Adhatsz-e Isten szereteténél nagyobb ajándékot fájdalmakkal küzdő és céltalanul bolyongó embertársaidnak?
Ünnepeld te is az Ő születését és életedet átformáló feltétel nélküli szeretetének sokszínűségét. 
Majd menj, és mondd el másoknak is azt, hogy Isten feltételek nélkül szereti őket. 
Hisz Jézus születése a reménység és megváltás ígérete volt egy új Király után vágyakozó nép számára. Élete példázta azt, miként kellene Istent követnünk minden körülmények között. 
Jézus szolgálata azonban örökre áthatol minden nemzedéken, és ma is folyamatosan életeket változtat az egész világon.
Isten először szerény körülmények között született gyermekként küldte el a földre a Fiát, ezzel valósítva meg győzedelmes megváltás tervét. 
Jézus vissza fog térni a földre győztes Királyként, akit ezúttal mindenki Úrnak kiált ki. 
Miközben várjuk Jézus győzedelmes visszatérését, életünket új teremtések révén élhetjük teljes szívvel Őérte.



💥Reggeli dicséret🌹 - Készülj fel!

„Ha gyalogosokkal futva is kifáradsz, hogyan fogsz lovakkal versenyezni? Ha csak békés tájon érzed biztonságban magad, mit fogsz csinálni a Jordán sűrűjében?!”
Jeremiás próféta könyve 12.fejezet 5.vers


Egy erdőben vagy. Körülötted minden sötét, hideg. Zajokat hallasz és felkapod a fejed, mert félsz. 
Félsz a veszélytől, félsz attól, hogy mi van a sötétben és torkodban dobogó szívvel, remegő kézzel, lélegzet visszafojtva figyelsz. A lehető összes rossz dolog átfut a gondolataidon és nem tudsz semmit tenni ellene, mert a félelem irányít. Fújni kezd a szél és a fák lombjai közt felvillan a Hold fénye. 
Éppen csak néhány pillanatra látod, de ez épp elég ahhoz, hogy egy röpke ideig tovább láss az orrodnál. …meglátsz egy ösvényt és látod a kiutat. Ez hatalmas lendületet ad, hiszen már van előtted valami cél. Lassan a Nap is felkel.

A sötétben minden olyan félelmetes, minden rémisztő és veszélyes. 
Alig merünk még lépdelni is, nehogy egy szakadékba találjuk magunkat. Ez a félelem megfertőz és magával ránt. Elveszi az örömöt, a kíváncsiságot, a vágyat azután, hogy valami jobb helyre érjünk, hiszen inkább maradunk csendben a sötétben, minthogy kockáztassunk és lépjünk az ismeretlenbe, ami talán elhozná a fényt.

Tudod mit gondolok? A sötétség olyan, akár egy edzőterem, kihívásokkal találkozol és kérdés, hogy mennyire vagy kitartó és erős vagy éppen mennyire vágysz a fejlődésre.

Életed sötét időszakai megtaníthatnak arra, hogy miként legyél bátor, erős, kíváncsi, időnként merész. Megtaníthat arra, hogy merj lépni, merj szembenézni a félelemmel. 
Apropó félelem….olyan sokan bújunk a félelem mögé. Mi lenne akkor, ha Isten mögé bújnánk és engednénk, hogy bátorsággal ruházzon fel?

Áldott napot!

(Csomó Hajni)

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

,,Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.,,
Példabeszédek 4:23

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

,,Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.,, (Zsolt. 100:5)

💥Mai Igerész💥

Máté Evangyélioma 28. rész 20.

,,💞Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!,,


1. A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
2. És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.
3. A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.
4. Az őrizők pedig tőle való féltökben megrettenének, és olyanokká lőnek mint a holtak.
5. Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
6. Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr.
7. És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, ímé megmondottam néktek.
8. És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az ő tanítványainak.
9. Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé szembe jöve ő velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az ő lábait, és leborulának előtte.
10. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.
11. A mialatt pedig ők mennek vala, ímé az őrségből némelyek bemenvén a városba, megjelentének a főpapoknak mindent a mi történt.
12. És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván, sok pénzt adának a vitézeknek,
13. Ezt mondván: Mondjátok, hogy: Az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopák őt, mikor mi aluvánk.
14. És ha ez a helytartó fülébe jut, mi elhitetjük őt, és kimentünk titeket a bajból.
15. Azok pedig fölvevén a pénzt, úgy cselekedének, a mint megtanították őket. És elterjedt ez a hír a zsidók között mind e mai napig.
16. A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, a hegyre, a hová Jézus rendelte vala őket.
17. És mikor megláták őt, leborulának előtte; némelyek pedig kételkedének.
18. És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
19. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
20. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

💥Örömteli mindennapok💥 - Legyőzöttségből győzelembe

”… több, mint győztesek vagyunk Őáltala, aki minket szeretett”. Róma 8,37


Egy győztes áldott életre kaptunk elhívást és nem a legyőzöttségre.

Aki állandóan a kudarcairól,a bukásáról és a félelmeiről beszél az nem áll győzelemben, folyamatosan csak az árnyékot a sötét oldalt látja. Erre még a világ is azt mondja, hogy negatív ember, aki már reggel látja lemenni a napot.
Ha csak a sötét oldalt látod, akkor van egy nagy problémád, hogy háttal állsz a világosságnak.

Fordulj már meg végre és tekints a világosságra, mer az igazi világosság már eljött, hogy megvilágítson minden embert, ahogy a János 1,9.ben olvassuk.

Fordulj a fény fele, tekints az Ő igéjére és indulj el a sötétségből a világosság felé, a legyőzöttségből a győzelem irányába!
Változtass útirányt, fordulj meg és haladj az ige keskeny ösvényén, vedd birtokba mindazt, amit az Úr Jézus keresztje megszerzett a számodra!

A sátán van legyőzve és nem te! Vegyél fel egy győztes mentalitást, tudd, hogy ki vagy te Krisztusban és mi a te örökséged.
A te győzelmed, nem a te körülményeidtől függ, hanem a bensődből, a szellemedből, azaz belőled indul ki.

Mielőtt a körülményeid megváltoznának, neked kell megváltoznod belülről. Mielőtt megtörténne, neked kell magadat azon a helyen látni, ahova jutni akarsz.

💥A Nap Igéje💥

Zsoltárok 139:13-16
,,Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.,,

2021. november 29., hétfő

💥Olvasd a Bibliát a Van Erőmmel:

„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.” Zsoltárok‬ ‭46:11‬ ‭

💥Reggeli dicséret🌹 - Nyílt titkok!

"Amit mondok nektek a sötétben, azt mondjátok el napvilágnál; amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről!"
Máté evangéliuma 10. fejezet 27. vers


"... de ne mondd el senkinek!" Öt szó, amit kimondva biztos lehetsz benne, hogy másnapra a fél világ tudni fogja a titkodat. Sőt, meghalljuk ezt az egyetlenegyet — "titok" — és valami rögtön átkapcsol a fejünkben. Kétféle ember létezik. Az egyik titkot hallva azonnal ki akarja kürtölni azt, és a másik, aki mélyen elássa magában, hogy véletlenül se tudódjon ki senki számára. Két teljesen ellentétes viselkedés, és mégis mélyen legbelül mindkettő ugyanabból a vágyból fakad: az emberek elismerésének kereséséből.

Ha nem mondod el a titkot, egyetlen ember, a titok forrásának elismerését nyerted meg magadnak. A diszkréciódnak hála felismerte, hogy megbízható, szavahihető ember vagy, akire a legféltettebb titkait is rábízhatja. Ezzel szemben ha kikotyogod és ország-világ megtudja, akkor ország-világ népe fog szívébe vésni, hiszen ha van csoportkohéziós erő, ami (sajnos) minden másiknál erősebb, az a pletyka. Teljesen mindegy, melyik utat választod, valaki csalódni fog, de lesz olyan is, aki minden eddiginél elismerőbben gondol majd rád. Ez kell az önérzetnek!

És akkor ott van az a harmadik, nehezen körülhatárolható kategória, ami önmagában a paradoxon határát súrolja, a "nyílt titkok" kategóriája, melyeknek (jellegükből adódóan) titkoknak kellene lenniük, mégis mindenki számára nyilvánvalóak, de mégsem beszél róluk nyíltan senki. Ilyen a tény, hogy a Fekete Pénteken nincsenek valódi leárazások (minden csak marketing), a főnök házasságon kívüli viszonya, a szomszéd elhallgatott betegsége, a hittestvér alkoholproblémája, és még sorolhatnánk. Látod, ezek általában nem jó dolgok...

Bizonyára vannak pozitív "nyílt titkok" is, de most egyetlen egy sem jut eszembe hirtelen, pedig járatom az agyamat. Illetve egy mégis eszembe jut, egy olyan nyílt titok, amiről Pál apostol is írt a kolosséi gyülekezetnek szóló levelében. Mi ez a nyílt titok?
"Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek." (Pál levele a kolosséiakhoz 1:27)
Titok ez egyáltalán? Olyan titok, amilyen a meggyógyított dadogó süket és kísérői titka, (Márk evangéliuma 7:31-36) akik egy pillanatra se tudták magukban tartani a csodálatos gyógyulást. Olyan titok, mint a mártírok titka, akik életüket áldozták az evangélium misztériumának hirdetéséért. Amit ők sötétben, magától Jézustól, vagy a katakombákban, hittestvéreiktől hallottak, azt nyíltan vállalták. Napvilágnál, háztetőkről hirdették.

Az evangélium nem titok, így nem kell őriznünk azt, sőt! Ezt a nyílt titkot mindenkinek tudnia kell. Tudom, ez így nem volt valami izgalmas, úgyhogy tudod mit? Krisztus köztünk van, "... de ne mondd el senkinek!"

(Ömböli Krisztián)

💥Van Erőm💥 NEM KELL MINDENT TUDJ -

„Kösz, de én is meg tudom csinálni!”Megesett már, hogy visszautasítottál segítséget, pedig nagy szükséged lett volna rá?
Az embernek néha nehéz bevallania azt, hogy nem tud mindent egyedül megcsinálni. 
A karácsonyi készülődés során ez gyakran kimerültséghez és morgolódáshoz vezet.
Az a helyzet, hogy mindenkinek szüksége van Jézusra. Ennek ellenére gyakran éljük úgy életünket, mintha egymagunk is meg tudnánk oldani mindent. 
Mindaddig nem látjuk be azt, milyen nagy szükségünk van Istenre, mígnem időt szakítunk arra, hogy kicsit gyönyörködjünk szépségében — szentségében, szeretetében, jóságában és helyettesítő áldozatában. 
Gyengeségünk elismerése kiszolgáltatottá tesz bennünket bizonyos fokig, Jézus azonban azt ígérte, hogy a lelki szegények, az alázatos szívűek és az igazságot éhezők mind megjutalmaztatnak azáltal, hogy még többet kapnak magából Istenből.
Úgy tűnik, hogy gyengeségünk és rászorultságunk beismerése az egyetlen módja annak, hogy az Isten által elkészített és csak Jézus Krisztusban megkapható dicsőséges gazdagságban részesüljünk.
A zsoltáros arra hívja Isten népét, hogy Teremtőjét imádja, meghajolván és térdre hullván Őelőtte.
Engedd, hogy Jézus iránti szükséged adjon megnyugvást és megpihenést idén karácsonykor.
Ez leveszi rólad a nyomást. Nem kell mindennel egyedül megküzdened. Sőt, csupán meg kell pihenned.

💥Olvasd a Bibliát a Van Erőmmel:

„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” ‭‭János‬ ‭14,27

💥Van Erőm💥A négy gyertya története

Az adventi koszorún négy gyertya égett. Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani, amit beszélgetnek. 

Azt mondta az első: „Én vagyok a béke. 
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni…”
És néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra..


💥Reggeli dicséret - Teljesedik-e az álmunk?💥

"Mert az Úr dicsőségének ismerete betölti majd a földet, miként a víz a tengert."
Habakuk próféta könyve 2. fejezet 14. vers


Lassan megtelnek az üzletek polcai ajándéktárgyakkal, már ott sorakoznak az élelmiszerboltokban a csokimikulások, fahéjas csokoládétól illatozik a konyha, szólnak a karácsonyi énekek és a televízióban megjelentek a szentimentális és romantikus filmek. Sokan meggyújtották az első adventi gyertyát és tervezgetik a családi szentestét, esetleg a templomi ünnepséget, no meg a gyülekezeti jótékonykodást is. Lehet, hogy csak az ünnepre való készülődés teszi, de az ember szíve ilyenkor megtelik örömmel, békességgel és vágyunk arra, hogy az álmaink valóra váljanak.

Igen, nekünk, hívő keresztényeknek is van egy álmunk, amit dédelgetünk és szeretnénk, hogy megtörténjen: az, amit Habakuk próféta úgy fogalmazott meg, hogy Isten dicsősége töltse be a földet. Legalább olyan örömmel töltene be ez minket, mint amit a próféta neve is jelent, amire mindenki vágyik az ünnepen, az ölelés; szeretteink ölelése, mert akkor van minden rendben. Igen, hisszük, akkor lesz minden rendben itt a mi világunkban is, ha Isten lesz jelen mindenhol. Ha az ő szeretete vezeti az embereket, akkor megszűnik az önzés, békét kötnek a háborús felek, a jóság és az erény jellemez majd minket és mindannyian boldogok leszünk. Isten dicsősége és ismerete szorítana ki minden mást az életünkből, miként a víz betölti és átjárja a tengermély minden korallzátonyát, de sötét mélységeit is, kiszorítva onnan minden mást. Vajon lehetséges-e ez?

Most, maradéktalanul biztos, hogy nem; de egyszer majd, a második adventkor igen.

Adventtől adventig élünk mi emberek és milyen igaz. Mert az első adventkor telik meg az addigi üres világunk élettel. Amikor "szívünk lesz a jászolbölcső", ahová Krisztus születik, akkor lesz értelme napjainknak. Onnantól tudjuk, mit jelent igazán szeretni és hívő életünk a szeretet megtanulásának iskolájában lesz eltöltve. Sok-sok alkalom, megannyi vizsga, hol "(pót)vizsgázhatunk szeretetből", de sajnos még sokszor hibázunk és a kitűnő eredmény, az ernyedetlen elérése még csak folyamatban van. Igen, ernyedetlen, mert drága apósom iskoláséveiben az egyes szám volt a kitűnő, ami meg nem hajlik, meg nem rogy, csak kitartóan áll példát adva mindenki másnak. Ez a cél, ami felé "célegyenest" tartunk, igyekezünk "nekidőlve az előttünk álló" céloknak, feladatoknak. Míg végül, a történelem befejezésekor az álom valóra válik, de nem előbb.

Bár szeretnénk ennek az igének (Habakuk 2,14) beteljesedését ma meglátni, erre azonban várnunk. kell. A második advent előtt minden embernek megadatik, hogy megértse Isten dicsőségét és befogadja az Úr ismeretét, mert "naggyá lesz a tudás". De a legnagyobb világosság a legnagyobb sötétségben fénylik igazán. Ezért a második advent előtt a Habakuk szerinti világ, miszerint "a népek a tűznek dolgoznak, s hiábavalóságokért fáradnak a nemzetek" (13. vers) és közben a föld megtelik Isten dicsőségével és ismeretével megvalósulni látszik. A második advent előtt egyszerre fog létezni a legnagyobb jó és a legrosszabb gonosz és nekünk döntenünk kell. Méghozzá jól kell döntenünk, hogy a jó, ami megmarad, velünk együtt maradjon meg.

Teljesedhet-e a keresztény álom, teljesedhet-e mindannyiunk álma, Isten teljes uralma a földön? Igen, de még nem ma; igen, de még nem most. Teljességében csak a második advent után, mert addig még dolgunk van, addig még növekednünk kell és Isten segítségével, kegyelméből jó döntéseket hozni...

(Restás László)