2023. április 8., szombat

💥HÚSVÉT ÜZENETE❣️

A keresztények számára a húsvét az emberi történelem legfontosabb eseménye - a mi Urunk Jézus Krisztus csodálatos, világot megváltoztató feltámadása! 
Soha más esemény meg sem közelítette ezt, és soha nem is fogja. Az időben és az örökkévalóságban - és az egész világegyetemben - a húsvét teljességgel egyedülálló!
Keresztre feszítését követően Jézus sebektől szinte felismerhetetlen testét egy sírboltban helyezték el. De húsvét hajnalán feltámadt a halálból! Attól fogva nem találták halott testét. 
Nem is találhatták, mert életre kelt! Feltámadt! Örökre legyőzte a halál, az ördög és a bűn erejét! Halleluja!

Nincs nagyobb öröm húsvét öröménél. Jézus Krisztuson keresztül hozzáférésünk van az örök élethez, Isten áldásaihoz és mindahhoz, amit az Atya elkészített számunkra. 
Amint a Zsidó 4:16 mondja: „járuljunk azért a kegyelem királyi székéhez”. Milyen csodálatos kiváltság! Ezt ünnepeljük húsvétkor.

Reinhard Bonnke egyszer tanított az ószövetségi áldozatok és Jézus Krisztus egyedülálló áldozata közötti különbségről. A mostani húsvét ünneplésünk emlékeztessen minket különösen erre a hatalmas különbségre:

A Biblia drágának nevezi Jézus vérét. Az első szövetség hosszú évszázadai alatt állatok millióit mészárolták le és áldozták fel az oltáron a bűnökért. Azonban az ő vérük nem volt elég drága. 
A vétkek befedésére jó volt, de eltörölni nem volt képes azokat. Ezért az ószövetségi áldozatoknak nem volt életváltoztató erejük.

Képzeljünk el ennek illusztrálására egy csodálatos vacsora asztalt, amelyen finomabbnál finomabb ételek sorakoznak. De az asztal kellős közepén ott éktelenkedik a terítőn egy ronda folt. 
Minden egyes alkalomkor, amikor vendég érkezik,a házigazda gondoskodik róla, hogy a foltot egy szép, tiszta terítővel letakarja. Így rejtve van, senki nem veszi észre. Azonban a folt nem tűnik el; továbbra is csúfítja az asztalt, és egyre inkább elszínezi az asztalterítő alatti farészt. 
Pontosan ezt jelenti az Ószövetség „engesztelés” szava: „elfedni”. A levágott állatok tengernyi vére sem volt elég a bűnök eltörlésére, azokat csupán bizonyos időre elfedte.

Ezért örült annyira Keresztelő János, amikor látta jönni Jézust a Jordánhoz. Így kiáltott fel: „Íme, az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (János 1:29).

Jézus vére, hogy a hasonlatot folytassam, az asztalterítő alatt is kifejti hatását, a külső mögött is. 
Jézus eltávolítja a foltot, és egy teljesen új asztalt ad nekünk. Egyedül az Ő vérének van olyan ereje és értéke, hogy megváltsa a bűnös embert. Az áldozata elégséges mindenki számára- beleértve téged is! És soha nem veszít az erejéből! Ezért hívja Péter apostol „drágának” Jézus vérét:

„Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg..., hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1 Pét 1:18-19).

Azért imádkozunk, hogy igazából átéljétek ezt a dicsőséges húsvéti örömet! Köszönjük, hogy mellettünk álltok abban a küldetésben, amit Jézustól kaptunk. Nagyon sok izgalmas feladat áll előttünk, amiről folyamatosan hírt adunk. Nagy dolgok vannak készülőben! Továbbra is számítunk az imáitokra és a támogatásotokra!

Ezúton szeretnénk mindnyájatoknak nagyon áldott húsvéti ünnepeket kívánni!
Krisztus szeretetével:

Daniel Kolenda -

JÉZUS ÉL! - GYŐZÖTT A JUDADABELI OROSZLÁN❣️

Jelenések 5:5 RÚF
,,💞Ekkor az egyik vén így szólt hozzám: Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből,,

János evangéliuma (11:25-26)
Jézus ezt mondta: „💞Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”

JÉZUS LEGYŐZTE A HALÁLT! AZ Ő GYŐZELME A TE GYŐZELMED IS!

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

János E.14:3.
,,💞És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.,,

💥Mai Gondolat💥

❣️Jézus töviskoronát viselt, hogy te a dicsőség koronáját viselhesd❣️

💥Mai Ige💥

„💞Én veled leszek: megszabadítalak és megmentelek – így szól az Úr.” (Jeremiás 15:20)

💥Egy Csoda Minden Nap💥

Minden évben megünneplik a keresztények a húsvétot, hogy megemlékezzenek Krisztus feltámadásáról. 
Ezen a zsidó és keresztény hagyományon túl a legszebb szeretet-történet tárul elénk. 
Azé a szereteté, amelyik arra késztette Istent, hogy Jézusnak, egyetlen Fiának az életét adja váltságul a mienkért.

A következő szentírási versek elmondják, mi mindent tett Jézus azért, hogy megmentsen minket:
 „Pedig betegségeinket Ő viselte, és fájdalmainkat hordozta, és mi azt hittük, hogy Isten ostorozza, megveri és megalázza! És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyultunk meg. 
Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útjára tért; de az Úr mindnyájunk vétkét Őreá vetette. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Ésaiás 53,4-7)

Előfordul talán, hogy nem élsz Isten végtelenül gazdag kegyelmével… 
Emlékezz hát meg Testvérem, hogy Jézus teljesen szabad bejárást adott neked az Atyához, amikor a kereszthalálig engedelmeskedett és alászállt a poklokra, mielőtt harmadnap feltámadott volna.

Örülj mindannak, amit megtett Jézus érted és értem!
• A létező legnagyobb megaláztatást szenvedte el, hogy emelt fővel járhass. (Lásd Ésaiás 53,3-10)
• Megtörte a bűn hatalmát: Megszabadultál a bűn rabságából, és részesülsz az üdvösségben.
 (Lásd János 8,36)
• Megvált Atyjától, hogy kiengeszteljen téged a Teremtőddel. (Lásd Zsidók 10,19-22)
• Legyőzte a halált, hogy örök életet adjon neked. (Lásd Róma 6,23

Krisztusban mindened megvan: A békesség, a szabadság, a megbocsátás, a győzelem és az örök élet.
Testvérem, arra hívlak, ne csak húsvétkor vagy vasárnap ünnepeld Jézus feltámadását, hanem minden nap! Köszönd meg neki mindazt, amit irántad való szeretetből tett, hogy bőséges életed legyen!
 (Lásd János 10,10)

Dicsérjük Istent, hogy ilyen csodálatos módon Fia életét adta cserébe a tiedért:
 „Atyám, hogy is tudnám megköszönni neked ezt a felbecsülhetetlen ajándékot, ahol felajánlottad Fiadnak, Jézusnak az életét, hogy megmentsd az enyémet…? 
Én is oda akarom adni neked az életemet, és követni akarlak. 
Ki akarom most fejezni neked minden hálámat. Légy dicsérve és dicsőítve mindörökkön örökké! Ámen.”

Éld teljességgel az életedet…!

💥Örömteli mindennapok💥

Örömteli üzenet - Jézus él!

💞Mivel én élek, ti is élni fogtok." -János14,19

Ebben a rövid mondatban benne van a húsvét titka!

Benne van mindenekelőtt az a boldog örömhír, hogy Jézus él!
Jézus feltámadása biztos záloga a mi feltámadásunknak,és az örök életünknek.
Jézus feltámadása a kereszténységet minden más vallástól megkülönbözteti, mivel valóságos élő személlyel állhatunk kapcsolatban, nem pedig törvényekkel és szabályokkal. 
A hited Jézussal való kapcsolatodban él, aki szabadon kommunikál veled.
Jézus életre hív el mindannyiunkat .Legyen hát húsvéti ünneplésünk és egész életünk örvendező, Isten dicsőségét kereső életté!
Ő él, mi is élünk, a haláltól nem félünk.
„Én vagyok az út, az igazság és az élet! Gyertek ,kövessük Jézust!

Legyen örömteli napunk :)

Áldott Feltámadást!

💥Reggeli dicséret🌹 Bízz és bíztass!

"Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 
Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt. 
Az ünnepi előkészület napja volt, és hamarosan kezdődött a szombat. 
Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint." Lukács evangéliuma 23:50-57


Ma már a sírban pihen a Messiás. Élettelen, hideg testét a keresztről levették. 
Egy "idegen" eltemette saját sírjába, s most a világon csend honol. 
Az eddigi lelkes követők, és gyilkos szándékú ellenek egyaránt a némaság ködébe burkolóztak. 
A teste pihen a sírban. Ezen már nem lehet változtatni. Mintha még a föld is gyászolna. 
Egy szombat, amikor a tanítványok szíve úgy háborog mint még soha. Mindent éreznek a nyugalomnapon, csak békét és nyugalmat nem. Az ünnep sötét fellegekkel körülvett viharrá változott. 
A világ kifordult önmagából. A Mester halott.

Milyen fájdalom lehetett ez a nap! Mennyire félhettek a tanítványok attól, hogy most ők következnek. 
Ha nem is gondoltak ebbe bele, de az biztos, hogy Jézus elvesztése egy cél elvesztése volt. 
Az út elvesztése volt. Három és fél évig követtek valakit, és neki adták a teljes világukat, és Ő most mozdulatlanul fekszik egy sziklával lezárt sírban. Most mi lesz?

A húsvét szombatja nem a béke szombatja volt. A húsvét szombatja nem az ünnep szombatja volt. 
A veszteség és a fájdalom szombatja volt ez a nap. Jézus pihent a sírban, de a tanítványok nem. 
Mind feszülten várták a nap végét, nem tudva hogyan tovább. 
Te már tudod, hogy holnap feltámad, de ők még nem. Ma sem ünnep ez a nap mindenkinek.

Ma légy vigasz annak aki gyászol! Ma légy támasz annak, aki botladozik! 
Ma légy béke annak, aki lelkében háborog! Ma légy testvér annak, aki egyedül van!
Ma bízz és bíztass!

(Ömböli Dávid)

💥REGGELI CSENDESSÉG💥

🌞HA SÍRÁS LÁTOGAT IS MEG, DE VISSZATÉR AZ ÖRÖMÖM!🌞


Zsoltárok könyve 30. rész 4-6
,,💞Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírbaszállók közül. Zengedezzetek az Úrnak, ti hívei! Dicsőítsétek szent emlékezetét. Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.,,

😇🙏Drága mennyei Atyám,
Köszönöm, hogy minden félelmemet, aggodalmamat eléd hozhatom.
Aj nekem bölcsességet, hogy megértsem akaratodat és kérlek segíts, hogy bizakodó maradjak, miközben arra várok, hogy cseledj az életemben! Ámen!

💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

– Nagyszombat,


Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. 
Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: „Ne féljetek! 
Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. 
Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. 
Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam nektek!” Erre elsiettek a sírtól. 
Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. 
És íme, egyszerre csak Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” 
Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. 
Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.” Mt 28,1-10

Elmélkedés: Húsvéti jelek
A húsvéti vigília az esztendő folyamán minden bizonnyal jelekben, jelképekben leggazdagabb szertartásunk. A vigília kezdetén a sötétben fellobbanó tűzzel találkozunk. 
A világosság megtöri a sötétséget. A fény eloszlatja az ember félelmeit. 
A húsvéti gyertya lángja Krisztus feltámadását hirdeti, beragyogja a templomot, világosságra vezet minket. 
Ahogyan a gyertya lángjának fénye betöltötte templomunkat és ahogyan a világosság győzött a sötétség felett, ugyanúgy győzedelmeskedik feltámadása által Krisztus a halál felett. Krisztusnak, az örök világosságnak a fénye és a feltámadásnak a fénye ragyog ránk ezen a húsvéti éjszakán. 
A szertartás második részeként Isten üzenetének jelével találkozunk. Összefoglalása ez az üdvtörténetnek, a teremtéstől kezdve a világ újjáteremtéséig Krisztus feltámadásában. 
Ezután találkozunk a víz jelével, amely a megújulást, az újjászületést jelenti. 
A keresztelés, illetve a keresztségi fogadalom megújítása személyesen érint bennünket, hiszen ez már a mi személyes válaszunk Istennek, aki szólt hozzánk. 
A keresztelés mindannyiunk számára egy új élet, az istengyermeki élet kezdetét jelentette. 
Krisztus feltámadásának ünnepén lelki újjászületésünkre is emlékezünk, ezt jelképezi számunkra a víz.
Ezek után folytatódik a szentmise, amely hálaadás részünkről a megváltásért, s amelyben a kenyér és a bor jele tárul elénk. A szentmisével jelenvalóvá tesszük Krisztus áldozatát, amely a bűntől való megváltást és az örök életet jelenti az ember számára.
Az evangéliumokban három helyen olvashatunk arról, hogy Jézus halottat támaszt fel. 
Feltámasztja a naimi ifjút, aki egy özvegyasszony egyetlen fia volt, Jairus 12 éves kislányát és a négy napja halott Lázárt. Mindhárom esetben arról van szó, hogy Jézus meghosszabbítja az ő földi életüket, de később természetesen meghalnak. Jézus esetében azonban mást jelent a feltámadás, hiszen nem a földi élete folytatódik, hanem az örök életre támasztja fel őt a mennyei Atya. 
Jézus nem hal meg többé, hanem örökké él. Új és megdicsőült testben támad fel, amit először fel sem ismernek az asszonyok vagy az emmauszi tanítványok, tehát olyan testben, amelyre nem vonatkoznak az evilági törvények. Ott is megjelenik, ahol zárva vannak az ajtók, miként ezzel a húsvéti beszámolókban többször találkozunk.
A fizikai, testi valóságon túl lelki tartalma van az Úr feltámadásának. 
Az a Krisztus, aki feláldozta életét és nagypénteken meghalt a kereszten, majd eltemették, harmadnapon győzelmesen tér vissza a sírból. Jézus legyőzte a halált és győzelme örökre szól. 
Az élet legyőzte a halált.
Az evangéliumokban az első húsvéti beszámolók az üres sírról, az elhengerített kőről, a feltámadást tanúsító angyalról és a halott Krisztust kereső személyekről szólnak, de Krisztus még nem szerepel bennük. Először csak olyan jelekkel találkozunk, amelyek különleges isteni beavatkozást sejtetnek. Jézus holttestének eltűnése váratlan fordulatot hoz az események sodrába. 
Erre még az apostolok sem számítottak. Nem gondoltak arra, hogy a kereszthalál és a temetés után történhet még valami. Ezután következnek a feltámadt Jézus jelenései az asszonyoknak, az apostoloknak, majd a tanítványok nagyobb közösségének. 
Az evangéliumok nem csupán a találkozásokat mutatják be, hanem a feltámadt Krisztus megjelenéseiről szóló beszámolókból elénk tárul, hogy miként fejlődik mindazok hite, akik küldetést kapnak arra, hogy a feltámadás hirdetői legyenek.
Örvendezzünk ezen az estén hálatelt szívvel Jézus feltámadásának, mert a mi Urunk legyőzte a halált és megszerezte számunkra az üdvösséget!
© Horváth István Sándor

Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod az élet győzelmét hirdeti. Egykor élőként mutattad meg magadat a sírodhoz siető asszonyoknak, majd az apostoloknak és a tanítványoknak. 
Mutasd meg magadat nekünk is! Jelenj meg és erősítsd bennünk az örök élet reményét! 
Húsvéti feltámadásod megújító ereje indítson el minket az evangélium és a feltámadás hirdetésének útján! Erősítsd bennünk a reményt, hogy az örök boldogság részesei lehetünk, mert a téged új életre támasztó mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre hív!

💥A Nap Igéje💥

János Evangyélioma 10. rész 11.
,,💞Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért,,

János Evangyélioma 10. rész
1. Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.
2. A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az.
3. Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket.
4. És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.
5. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.
6. Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, a mit szól vala nékik.
7. Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.
8. Mindazok, a kik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok.
9. Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.
10. A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.
11. Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.


2023. április 7., péntek

Lukács evangéliuma 20:9-16

„Azután ezt a példázatot mondta a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből.
De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, megalázták, és üres kézzel küldték vissza. 
Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták.
Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni.
De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös!
Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! És kidobták a szőlőből, majd megölték. 
Vajon mit fog velük tenni a szőlő ura?
 Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja.
Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg!”

Aki szőlőt ültet hosszú távra tervez és termést vár! Mennyei Atyánk örök életre tervez! Ez csak együttműködéssel lehet a miénk. Nem csak neki kell akarni, hanem nekünk is.
Mennyei Atyánknak is van egy szőlőskertje, amit ránk bízott. Ilyen szőlőskert az életünk, a gyülekezetünk, a világunk. Bérbe adta azt nekünk! Elküldte és elküldi hozzánk szolgáit, hogy számonkérje a termést! Az Ő része a termésből, hogy az Ő dicsőségére élünk és dolgozunk!
Eljön majd a végső számadás ideje is.

Ma reggel tegyünk fel magunknak néhány kérdést és a csendességünk idején ezekre keressünk őszinte választ!

- Mit vagy kit bízott rád Isten?
- Milyen gazdája vagy a rád bízottnak?
- Mit teszel a termésért?
- Mit teszel a terméssel?
- Hány szolgáján keresztül és hány formában keresett már téged a Mennyei Atya?
- Felismerted-e Isten Fiát, amikor Őt küldte hozzád?
- Tudod-e, hogy mind gyilkosai vagyunk a Fiúnak?
- Tudod-e, hogy Isten a Fiúért, Jézus Krisztusért kegyelmet és nem ítéletet akar hirdetni felettünk?
- Kéred-e Istennek ezt a kegyelmét?

„Ezért tehát attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát minden lelki bölcsességgel és belátással, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében.
Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre.
Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. 
Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.” (Kolosséi levél 1:9-14.)

Imádságban ma kérjük Isten kegyelmét és hogy jó gazdái lehessünk a ránk bízottaknak!



🔥JÉZUS LEMONDOTT SAJÁT AKARATÁRÓL🔥

Mennyire is egyedül érezhette magát Jézus a rá váró szörnyű halállal szemben!
Mennyire is elhagyatottnak érezhette magát, amikor ezt mondta: „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e poharat!” (Lukács 22,42) 

Mégis, milyen engedelmes volt Jézus, amikor hozzátette: „Mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” 
Jézus ezen Atyjának való végső engedelmességéből született a világ legszebb szeretet-története. 
Amikor Jézus a félelem, a szenvedés és az elhagyatottság ellenére is minden bizalmát Atyjába vetette, a világ legnagyobb ereje áradt ki ebből a rendkívülien bátor tettből; az az erő, amelyik kibékíti szíveinket az Atya szívével. Jézus elfogadta a szenvedést, meghalt, újra él, s bőséggel adja nekünk ezt az életet! Testvérem, bátorítani szeretnélek ma, ha olyan helyzetet élsz, amelyikből nem látsz kiutat.
 
Lásd Jézus ezen szavait: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. 
Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.
 
Aki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is.” (János 12,24-26) 
Van úgy, hogy olyan számunkra az Istennek való engedelmesség, mint a „halál”. Az a benyomásunk, hogy meghalunk saját magunknak, saját akaratunknak, saját énünknek.
Ám az a csodálatos Istennel, hogy a halálból élet fakad!
Az engedelmesség termi a legjobb gyümölcsöket! Testvérem, Jézus már learatta a győzelmet a kereszten! Arra hív, kövesd Őt az engedelmesség útján, amelyik az élet útja! 
Arra hívlak, imádkozz velem: „Jézusom…! Hálától csordul túl a szívem, hogy az életedet adtad értem. Megálmodtál, kigondoltál és megteremtettél engem.
Mindent elkészítettél a jövetelemhez: A kis világomat, amelyikbe beleszülettem, s mindazt, ami ahhoz kellett, hogy a győzelmed felé vezető ösvényre terelgessél engem…!
Köszönöm halálodat és feltámadásodat. Úgy fogom megünnepelni idén húsvétot, mint még soha! 
Ámen.” 

Köszönöm, hogy vagy!

💥Örömteli mindennapok💥Életed Megváltója!

Ha megértetted a a Húsvét lényegét/üzenetét, nyisd meg a szíved és fogadd be Őt. 
Ha nem fogadtad még el Jézust életed megváltójának, üdvözítődnek, ma van a te napod!
Ne várj tovább! Mondd el a lenti imát hittel, hogy örök Életed legyen Jézussal.

,,💞Mert úgy szerette Isten e világot (téged), hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki (te) hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján. 3,16.)

Ez csodálatos. Isten kidolgozta számodra az utat, hogy üdvözülhess. Tudnod kell, hogy nincs más út az Atyához, csak Jézus Krisztus által. 
„Senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam” — mondja Jézus. (Ján. 14,6.)

Sem gyülekezethez való tartozás, sem vallási hagyományok követése, sem jócselekedetek, sem tökéletes életvitel nem vezet az Atyához. 
Egyetlen út vezet az Atyához: Jézus Krisztus. Az ember nem képes arra, hogy önmagát megváltsa.

Szüksége van egy Üdvözítőre, egy Megváltóra. Ezért jött Jézus.
Az üdvösségedhez — újjászületésedhez — nem kell mást tenned, mint szívedben elfogadni Jézus Krisztust, Isten Fiát, mint Megváltót. 

Ha szeretnéd Jézust megkérni, legyen az életed Megváltója, mondd el a következő imádságot.
A Biblia tanítja: a hitünkről megvallást kell tennünk. 
Ezért az imát ne csak magadban mondd el, hanem mondd ki hangosan!

Drága Mennyei Atyám, Jézus nevében jövök Eléd.
Azt mondod az Igében: „Ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz.” (Róm. 10,9.)
Hiszem a szívemben, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.
Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért.
Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból,
az én megigazulásomért.
Kérlek Jézus, legyél az én Uram!
Kérlek Jézus, legyél az én Megváltóm!
Kérlek Jézus, legyél az én Gyógyítóm!

A Te Igéd szerint: „Szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” (Róm. 10,10.)

Én hiszem a szívemben, és most a számmal vallást teszek a hitemről:
Jézus az én Uram!
Jézus az én Megváltóm!
Jézus az én Gyógyítóm!
Meg vagyok váltva!
Köszönöm, Úr Jézus, az örök életemet! Ámen!

Kedves olvasó,ha neked megvan már ez a Drága Ajándék Istentől ,kérlek juttasd el azokhoz,akiknek még nincs meg ,mert nagy szükségük van rá.

Legyen örömteli napod Jézussal :)

💥Mai Igerész💥

Ésaiás próféta könyve 53. rész 3.
.,,💞Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele.,,


1. Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?
2. Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos!
3. Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele.
4. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
5. És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.
6. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.
7. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!
8. A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!
9. És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.
10. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz.
11. Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli.
12. Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!

💥Reggeli dicséret🌹Megérte

"💞Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! 
És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány."
János evangéliuma 19. fejezet 26-27. vers

Az a péntek délelőtt is olyan volt, mint a többi. A rómaiak a megszokott rendben végezték hétköznapi dolgaikat. Fel sem pillantottak a Koponya-hegyre, amelyet ismét három, keresztre függesztett haldokló bűnöző díszített. Sok zsidó vezető számára is csak azért volt különleges ez a nap, mert végre véget vethettek az istenkáromló názáreti rabbi három és fél éves ámokfutásának.

Csak Jézus néhány követője, családtagja és barátja gyászolt. És az egész világegyetem.
Számtalan világ lakói, és megannyi angyal nézte könnyes szemmel, lélegzetvisszafojtva a jelenetet, amelyben a főhős feláldozza magát másokért. 

Ez mégsem csak egy megható mozifilm volt, hanem a kegyetlen valóság; a főhős a világegyetem Alkotója és Ura; és akikért feláldozta magát: egy sáros, jelentéktelen bolygó lázadó lakói. 
Látva az emberiség nagy részének közönyét, a szemtanúk talán azon gondolkodtak, megérte-e ez az egész.

Jézus, a világegyetem Alkotója és Ura mindeközben a Koponya-hegy egyik keresztjén szenvedett, és tudta, hogy ha ő most meghal, a Föld lakói mind élhetnek. 
Ő azonban nem egy jelentéktelen bolygó személytelen lakóit látta maga előtt. Ezek az emberek voltak a tanítványai, az anyja, a testvérei—de még a közönyös vagy ellenséges emberekben is saját teremtményeit, gyermekeit, barátait látta. 
Személyesen ismerte, szerette mindegyiküket, és nem akart elképzelni egy olyan világot, ahonnan bármelyikük is hiányzik.
Úgy gondolkodott, hogy az egész emberiség megmentésének csak akkor van értelme, ha minden egyes ember személyesen számít. 
Élete utolsó perceiben Jézus nem csak az édesanyjára és szeretett tanítványára gondolt, hanem rád, és rám is. És tudta, hogy megérte. Így halt meg a kereszten.

(Cserpán Ádám)

Munkácsy Mihály: Golgota –

💥REGGELI CSENDESSÉG💥

A szenvedést választó Isten -

Imádunk téged Krisztus és áldunk Téged! Mert szent kereszted által megváltottad a világot❣️


János Evangyélioma 19. rész 1-3

,,💞Akkor azért előfogá Pilátus Jézust, és megostoroztatá.
És a vitézek tövisből koronát fonván, a fejére tevék, és bíbor köntöst adának reá,
És mondának: Üdvöz légy zsidók királya! És arczul csapdossák vala őt.,,

János Evangyélioma 19. rész 17-18.
,,💞És emelvén az ő keresztfáját, méne az úgynevezett Koponya helyére, a melyet héberül Golgothának hívnak: A hol megfeszíték őt, és ő vele más kettőt, egyfelől, és másfelől, középen pedig Jézust.

- Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -
https://www.youtube.com/watch?v=a5uSlLXgmo8


💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

Nagypéntek

,,Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. 
A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. 
Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” 
E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. 
A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz:
 „Íme, a királyotok!” 
De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” 
Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” 
A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!”
Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. 
Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. 
Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. 
Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” 
A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. 
A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: 
A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. 
A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz:
 „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” 
Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” 
És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. 
Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. 
Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. 
Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. 
Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. 
Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” 
És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. 
El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. 
Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. 
Így szokás temetni a zsidóknál. 
Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. 
Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.,, János Ev. 19,12-42

Elmélkedés: A Megváltó halála -
A mai napon, nagypénteken Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk. 
Elérkezett a nap, itt van az óra, amikor Jézus az Atya iránti engedelmességből és az irántunk való szeretetből feláldozza életét, megszerezve ezzel az üdvösséget az emberiség számára. 
A kereszten függő Fiúisten elé állva ma gondoljunk személyes megváltottságunkra: miattam szenvedett és értem halt meg Krisztus a kereszten. E napon az Egyház régi hagyománya szerint nem mutatunk be szentmisét. A nagypénteki szertartás három részből áll: az igeliturgiát a szent kereszt előtti hódolat követi, majd pedig a szentáldozás szertartása következik.
A mai szertartáson tehát a megváltó Jézusnak a kereszthalálára emlékezünk, aki ártatlan és akit szeretünk. A kereszt titkát aligha értik meg azok, akik nem szeretik Jézust. 
Talán együttérzés vagy felháborodás ébred bennük, ha ártatlannak tartják őt, talán igazságtalannak tartják a halálos ítéletet, talán sajnálkoznak a kereszthordozással járó rettenetes fájdalmak láttán, de mindez nem elegendő a kereszt titkának megértéséhez. Ha a keresztre tekintve nem ébred bennünk szeretet, akkor nem értettük még meg, hogy Jézus szeretetből tette mindezt. 
Isten egészen különleges, egyedülálló módon mutatta meg, hogy mennyire szeret minket: saját Fia életáldozatával.
A keresztény szóhasználat szerint Jézus szenvedése és kereszthalála megváltást hozott az emberiség számára. A megváltás azt jelenti, hogy Isten többé már nem, mint bűnös emberekre tekint ránk, akik büntetést érdemlünk, hanem mint megváltott emberekre. 
Az isteni irgalom, a megbocsátás, a kegyelem kiárad felénk. Jézus azért jött el közénk és azért áldozta fel magát, hogy Isten, a mennyei Atya másként tekintsen ránk. 
Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy Jézus azért áldozta fel magát a kereszten, hogy mi, emberek másként tekintsünk Istenre. 
Úgy tekintsünk rá, mint aki a legvégsőkig elmegy, csak hogy megmutassa, kifejezze irántunk való szeretetét. Ne félelemmel és rettegéssel gondoljunk rá, hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya vezessen minket hozzá.
Jézus élete, halála és feltámadása megdicsőíti az Atyát, dicsőséget szerez Istennek. 
Hiába gondolják egyesek, hogy legyőzhetik Istent, mert szégyent vallanak. 
Nem a gonosz győz, hanem Isten. Nem győzedelmeskedik az emberi gonoszság és gyűlölet, még ha nagypénteken úgy is tűnik egy rövid időre, hanem Isten győzelme válik nyilvánvalóvá. 
Jézus tökéletes engedelmessége, a szenvedést és a halált is vállaló engedelmessége, dicsőséget szerez az Atyának, mert ennek köszönhetően valósul meg a megváltás isteni terve. 
A megdicsőülést azért is érdemes kiemelnünk, mert emberileg kudarcként értékelhető a kereszthalál. Hiába tanított csodálatos módon Jézus, hiába tett csodákat isteni erejével, hiába hittek benne oly sokan, az élete, a munkája kudarccal végződött. Azt is mondhatnák egyesek, hogy hiába volt vele Isten egész életében, a legfontosabb pillanatban mégis elhagyta és nem mentette meg a haláltól. 
Ha így gondolkodunk és így szemléljük a nagypénteki eseményt, csak erősödik bennünk a tudat, hogy a jó elkerülhetetlenül kudarcra van ítélve a világon, mert az emberi rosszindulat és gyűlölet könyörtelenül elnyom minden jó kezdeményezést. Jézus halála azonban értékes, mert ennek köszönhető a megváltás, az Istennel való kiengesztelődés.
Minden emberi életútnak akkor van értelme, ha közben és annak végén megtaláljuk Istent. 
Aki Istent keresi élete során, az hozzá fog eljutni halála és feltámadása után.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus Krisztus! Amikor feltekintek keresztedre, nem csak egy meggyötört, megalázott embert látok. Amikor feltekintek keresztedre, akkor az Atyát megdicsőítő Istenfiút látom. 
Hiszem, hogy szenvedésed nem volt értelmetlen. Hiszem, hogy kereszthordozásoddal nekünk embereknek akartál példát mutatni, feltámadásoddal pedig reményt adni. 
Életed, halálod és feltámadásod megdicsőítette az Atyát, dicsőséget szerzett Istennek. 
A te tökéletes engedelmességed, a szenvedést és a halált is vállaló engedelmességed, dicsőséget szerzett az Atyának, mert ennek köszönhetően valósult meg a megváltás isteni terve. 
Urunk, hittel valljuk, hogy te vagy a Megváltónk és Üdvözítőnk.

2023. április 6., csütörtök

JÉZUS PANASZA -

"Ti mesternek hívtok - és nem kérdeztek engem.
Útnak neveztek - és nem jártok rajtam.
Világosságnak hívtok - és nem néztek reám.
Életnek neveztek - és nem kerestek engem.
Bölcsnek hívtok - és nem követtek engem.
Hatalmasnak neveztek - és nem kértek engem.
Irgalmasnak hívtok - és nem bíztok bennem.
Igazságnak neveztek - és nem féltek tõlem.
Ha egyszer örökre elvesztek - ne okoljatok engem!"


(A lübecki Krisztus-szobor felírása)
forrás: https://www.csendespercek.hu/.../1616-jezus-panasza-2673203

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Máté 26:38
,,💞Akkor így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!

💥A Nap Igéje💥

János 10:17,18
,,💞Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. 
Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.,, (Új ford.)

💥Napi Zsoltár-Ima💥

,,💞De én Istent hívom segítségül, meg is szabadít engem az Örökkévaló!
Este, reggel és délben imádkozom, ő meghallja hangom, és válaszol!,, 
Zsoltár.55,16-17

Hálás a szívem Uram, hogy bármikor szólhatok hozzád, segítségül hívhatlak a napnak bármely szakában,minden percében.
Te mindenkor meghallgatsz és válaszolsz.
Megsegítesz,megszabadítasz, győzedelmes jobboddal támogatsz. Kézen hordozol és rajtam tartod kezed,körbeveszel jóságoddal,kegyelmeddel és végtelen szereteteddel. Ámen!

💥Reggeli dicséret🌹 Lelkünk erős horgonya

,,Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. 
Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé (...),, 
A zsidókhoz írt levél 6:18-19

"Nekem bizonyíték kell, nem ígéret!"
Így szólt a mindenki által jól ismert dezodormárka szlogenje, ami az évtizedek folyamán csak egyre inkább bevésődik mindenki elméjébe, hogy adandó alkalommal onnan előugorjon. 
Hiszen ígéreteket minden nap kapunk: legyen szó a szoba kitakarításáról, a segítségről, egy telefonhívásról — az ígéretérnek nincs költsége, ezért gyakran meg is tesszük mi magunk is. 
De mi a helyzet azzal, amikor állni kell a szavunkat? Bizonyára te is ismersz szavahihetetlen embert. 
Ő az, akinek már a kérdéseire is csak legyintesz, és biztos lehetsz benne, hogy a nagy szavakat soha nem követik tettek. Az ilyenekre nem lehet építeni, az ilyenekben nem lehet bízni. Jobb, ha egyedül oldod meg a dolgot, mint ha az ígérgetőre vársz...

Pál apostol tengeren edzett ember volt. A Korinthusiakhoz írt második levél szerint (11:25) háromszor szenvedett hajótörést — a levél írása után pedig még egyszer, amit Az Apostolok Cselekedetei 27. fejezete örökít meg a számunkra. Ha valaki, ő tudja, hogy milyen fontosak a hajó biztonsági berendezései. Persze semmi komoly dologra ne gondoljunk, nem mentőmellényekről és mentőcsónakokról beszélek, de az alapok azóta se változtak. Érdekes módon, míg egy ókori lovaskocsi nem sokban hasonlít a Ferrari LaFerrarira, addig a hajók formájukat és alapvető működésüket tekintve sokkal kisebb ütemben változtak. Ez részben azért is lehet így, mert a tenger kegyetlenségei ellen vajmi keveset tehet az ember. Az egyik ilyen nagy múltra visszatekintő biztonsági szerkezet a horgony, ami szükség esetén (a lehetőségekhez mérten) stabil helyzetben tartja a hajót, akár a tenger közepén is.

Pál a fenti szakaszban a lelkünket a hajóhoz hasonlítja, amit az élet viszontagságai ide-oda hánynak, mint a tenger hullámai. Ám ennek a hajónak — a lelkünknek — is van, pontosabban lehet, ha élünk vele, biztonsági berendezése: a horgony, ami nem más, mint a reménység, ami két változhatatlan tényben teljesül. Abban, hogy az igazságos Isten ígéreteket adott nekünk és hogy esküvel vállalt kezességet, hogy az ígéreteit meg is tartja. Nézd csak meg Ábrahámot! Nézd csak meg a saját életedet!

Nézd meg a Húsvétot! Ha neked is bizonyíték kell, nem nem elégszel meg az ígéretekkel, akkor tekints fel a keresztre, ahol Isten egyértelmű bizonyítékát adta annak, hogy ígéretét (a megváltás ígéretét) véghez fogja vinni (esküvel vállalt kezességet). 
A kereszt a horgony, ami a lelkedet még a legzavarosabb tengerben is stabilan tartja. 
Az egyetlen biztonsági biztonsági berendezés, ami megmentheti az életed. Íme a bizonyíték. Ecce homo.

(Ömböli Krisztián)


🌞REGGELI CSENDESSÉG🌞

A szolgáló Isten


Zsoltárok könyve 51. rész 9. 7
,,💞Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál.,,

János Evangyélioma 13. rész 5
,,💞Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, a melylyel körül van kötve.,,

- Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -
https://www.youtube.com/watch?v=NpBBnOeM7S8

💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

Húsvét ünnepe előtt történt.

Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. 
Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. 
Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. 
Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. 
Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” 
Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. 
De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” 
Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. 
Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!”
 Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” 
Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” 
Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? 
Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. 
Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Jn 13,1-15

Elmélkedés:
Az Úr áldozata

A nagycsütörtöki utolsó vacsora alkalmával Jézus a kenyeret az ő testeként, a bort az ő véreként adta apostolainak. Ez az első átváltoztatás, amely az Úr parancsának megfelelően a felszentelt papság által minden szentmisében megújul, megismétlődik, Krisztus áldozata jelenvalóvá válik.
Az utolsó vacsora cselekedete Jézus számára az első, az utolsó és az egyetlen volt.
Annak érdekében, hogy a benne hívők részesüljenek a testévé és vérévé változtatott kenyérből és borból, mint az örök élet táplálékából, a mi Urunk úgy rendelkezett, hogy emlékezetére megismételjük, jelenvalóvá tegyük áldozatát.
Amikor Jézus egyetlen áldozatáról beszélünk, akkor nem szabad önmagában szemlélnünk az utolsó vacsorán végzett cselekedetét, hiszen az szorosan kapcsolódik az ő kereszthalálához, önfeláldozásához. Valójában nem is beszélhetünk két áldozatról, az utolsó vacsora áldozatáról és a keresztáldozatról, hiszen szoros egység van köztük. Jézus áldozata az Atyának való önfelajánlás.
Ha egy ember valakinek az életét igyekszik megmenteni, de ez az ő életébe kerül, akkor hősnek nevezzük.
Ha valakinek kioltják az életét azért, mert ragaszkodott egy igazsághoz vagy hitéhez, és a halálos fenyegetések ellenére sem volt hajlandó megtagadni azt, akkor vértanúnak nevezzük.
Ha pedig Isten hal meg az emberekért, akkor az valódi áldozat. Jézust ne nevezzük hősnek vagy vértanúnak, mert az ő önfeláldozása több ennél.
Ha csak valóságos ember lett volna, akkor mondhatnánk, hogy hős volt, de mivel valóságos Isten is, helyesebb áldozatról beszélnünk. Cselekedete engesztelő áldozat, amelyet az Atya kér Fiától és a Fiú felajánl Atyjának. Megváltó áldozat, amelyben nekünk adja testét és értünk hal meg a kereszten. Valahányszor részt veszünk a szentmisén, az Úr áldozatához kapcsolódunk, felajánljuk magunkat, életünket Istennek.
Az utolsó vacsora érdekes eseménye az apostolok lábának megmosása.
Jézus ilyen módon akarta újabb jelét adni annak, hogy valóban szolgálni jött, miként ennek korábban már számos tanújelét adta.
Így akart példát mutatni apostolainak és tanítványainak és minden követőjének, hogy az emberek szolgálata legyen legfőbb gondjuk. 
Ezért hangzik el parancsa a lábmosást követően: „Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Az utolsó vacsorán tett cselekedetek váratlanul érik az apostolokat.
Kezdetben értetlenül fogadják, nem ismerik fel rögtön azok jelentőségét.
Ezt igazolja Péter kezdeti tiltakozása, majd pedig kérése, hogy ne csak a lábát, hanem a fejét és a kezét is mossa meg Jézus. Biztosak lehetünk benne, hogy a többi apostol sem fogta fel abban a pillanatban Mesterük tettének jelentőségét, mindenesetre mély nyomot hagytak lelkükben a tettek, amelyek új megvilágítást nyertek az Úr kereszthalála és feltámadása fényében.
Az utolsó vacsora üzenetét így foglalhatjuk össze: a szentmisén való részvétel és a szentáldozás erősítse bennünk a Krisztushoz való tartozást és adjon nekünk erőt ahhoz, hogy alázatos szeretettel szolgáljuk embertársainkat az Úr példája szerint!
© Horváth István Sándor

Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te értünk, a mi megváltásunkért hoztad meg az áldozatot, áldoztad fel életedet a kereszten. Egész életed önfelajánlás volt az Atyának, és az Atya elfogadta ezt az áldozatot.
Hisszük, hogy értünk szenvedtél és értünk haltál meg a kereszten.
Te az utolsó vacsorán önmagadat, testedet és véredet adtad a kenyérben és a borban, és úgy rendelted, hogy életed és áldozatod folytatódjon tanítványaid életében.
Akaratod és rendelkezésed szerint ez az áldozat minden szentmisében megújul, megismétlődik, jelenvalóvá válik.
Újra közénk jössz, hogy saját testeddel tápláld lelkünket. Köszönjük, hogy önmagadat, mint az örök élet táplálékát adod nekünk.

2023. április 5., szerda

💥LUKÁCS EVANGÉLIUMA - MEGLÁTOGATÁSOD IDEJE❣️

Lukács evangéliuma 19:41-44.
„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. 
Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.”

Te milyen alapra építetted fel az életed?
Jeruzsálem már Jézus idejében is világvárosnak számított. Csodaszép képeket lehet ma is látni róla. Hegyre, sőt sziklára épült város. Erős városfal vette körül. Patinás épületek sokasága emelkedett benne. Ott volt a Templom, a királyi palota és a fellegvár. Rengeteg ember élt és dolgozott a városban, mert biztonságban érezték ott magukat. A történelem folyamán mégis számos alkalommal szinte a földdel tették egyenlővé. Így tett Titusz császár is Krisztus után 70-ben.
Magyarország tele van régi várromokkal. Ezek a várak azért épültek, hogy lakhelyek legyenek a nemesek számára és a háború idején oltalmat nyújtsanak az uradalomhoz tartozó falvak lakóinak is. Ezek közül ma már sokat rekonstruáltak és látogathatóvá tettek, de a legtöbb évszázadokon keresztül nem volt több egy kőhalomál egy hegytetőn.
„Kő kövön nem marad benned!” – mondja Jézus! Prófétai szavai nem csak Jeruzsálem városára érvényesek, hanem minden ember életére, aki nem ismeri fel „meglátogatása idejét”.

Ebből két dolgot kell megtanulnunk:

1. Először is, van idő, amíg felismerhetjük, hogy Isten Jézus Krisztusban nekünk is utat és lehetőséget készített a Hozzá való visszatalálásra, a bűneinkből való megtérésre! 
Jézus soha nem zárta ki hallgatóságából sem a parázna nőt, sem a csaló vámszedőt, sem a gyilkos zélótát, sem az öntelt farizeus, sem a hitetlen római, sem az örök életet kereső zsidót, stb. 
Nem tett különbséget sem életében, sem halálában. Minden ember bűnéért meghalt! 
Még ma is felismerheti mindenki, hogy Isten az Ő Igéjén és cselekedetein keresztül a szeretetét és kegyelmét kínálja nekünk. 
Ezért nevezzük kegyelmi időszaknak még a mai napot is! Te felismerted-e már, hogy Isten mennyire szeret téged! Erre a szeretetre, erre az alapra épült-e fel az életed?

2. A második dolog, amit tudnunk kell, hogy ha nem Isten bűnbocsátó szeretetére épül fel az életünk, akkor át fogjuk élni, hogy „kő kövön nem marad”! 
Mert a Biblia beszél arról, hogy egyszer letelik a kegyelem ideje és akkor már nem lesz lehetőségünk változtatni! Sok ember sok szilárdnak tűnő alapra építi fel az életét: vagyon, karrier, család, kapcsolatok, a „jó ember vagyok” filozófia, stb. 
De egy válságos időszakban (mint most) a pénz egyik napról elveszíti az értékét, emberek százezrei veszíthetik el a munkahelyüket, családok eshetnek szét, a barátok elhagyhatnak és egy-egy rossz döntés megingatja a „jó ember” illúzióját, stb. Bármi és bárki bármikor összeomolhat!
 „Kő kövön nem marad benned!”
„Ma még lehet, ma még szabad…” – mondja egy evangéliumi ének.
 Ma még új alapra kerülhet az életed! Dávid király így imádkozott: „Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és az iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.” (Zsoltárok könyve 40:3.)

Jézus arra tanított egy példázatában, hogy „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult.” 
(Máté evangéliuma 7:24-27.)


Te milyen alapra építetted fel az életed?
Legyen a mi életünk is olyan szilárd és biztos „hegyen épült város”, amelyet látva az emberek vágynak arra az alapra, amire a mi életünk is felépülhetett!
Ámen!


 Imádkozzunk azért, hogy felismerjük mi is és mások is „meglátogatásunk idejét”! 
Fogadjuk örömmel a hozzánk közeledő és életünkbe betérni kívánó Megváltót!

💥A Nap Igéje💥

Példabeszédek 3:1,2
,,💞Fiam! az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd; Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendős életet, és békességet hoznak néked bőven.,,

💥Reggeli dicséret🌹 Békesség Jézus által

💞Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében.”
(Rómabeliekhez írt levél 5. fejezet 1-2. vers)


Nézd, hogy milyen ügyesen zongorázik! Hallgasd csak, hogy milyen szépen énekel! 
Nem hiába, ez az én fiam!

Mi ez a disznóól? Hányszor mondjam, hogy rakj rendet a szobádban? Jolán, gyere és csinálj valamit a fiaddal, mert nekem már elegem van belőle!

Ha jól viselkedik, csak akkor a te fiad? Csak akkor szereted, csak akkor táplálod, csak akkor gondoskodsz róla, ha engedelmes és szófogadó? S ha épp rossz, vagy, ha ügyetlen, akkor kitagadod, akkor kirakod az erdőbe? Hát persze, hogy nem! Akkor is a te fiad!

Miért gondolják mégis sokan, hogy az Isten más? Hogy az Isten haragszik ránk bűnös emberekre? 
És hogy csak akkor szeret, csak akkor törődik velünk, ha jók vagyunk, ha betartjuk a parancsolatokat?

A húsvét evangéliuma épp arról szól, hogy Isten úgy szeret, hogy életét adta érted, akkor is, ha tékozlóként hátat fordítasz neki, vagy ha csak számító, jutaloméhség miatt vagy mellette. 
Akkor is sírva könyörög érted, ha csókkal árulod el, akkor is ha háromszázszor is letagadod, hogy közöd lenne Hozzá.

Sőt, akkor is megbocsát és akkor is a kezét nyújtja feléd, ha a kezedben ott szeg és a kalapács…

Bizony, ez a szeretet ad ma is egy minden értelmet felülhaladó békességet és Pállal együtt én is „meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm.8:38-39)

(Tóth Szilárd)

💥Van Erőm💥 Vállalta érted!

A mai reggel vettem egy papírt meg egy tollat. 
Elkezdtem leírni azokat a bűnöket, amiket az utóbbi időben elkövettem.
Egy adott ponton ezt mondtam: Jézus, csak annyit tudok mondani, köszönöm! 
Köszönöm, hogy helyettem cipelted a keresztet, amit én nem bírtam volna el. 
Köszönöm, hogy nem adtad fel, hanem a maradék erőddel arra törekedtél, hogy minden egyes ember bűnét elhordozd. 
Köszönöm, hogy a földre hullott vércseppek az új életet hozták el. 
A keresztnél nem vége lett valaminek, mert onnan indult el a megváltás.
A Dicsőség Fejedelme, aki nemrég vonult be Jeruzsálembe, most töviskoronát visel. 
Az ujjongó tömeg, aki dalokat zengett az érkező Királynak, most gúnyolódóvá vált. 
A hűséges sokaság, akik Jézust hallgatták, sőt a tanítványai is mind, elhagyták őt.
Egy valaki azonban nem. Isten nem hagyta magára egy percre sem. 
Bár látta Fia szenvedését, de tudta, hogy nekünk szükségünk van arra, hogy a listánkra Jézus vérével írja fel: Fizetve!
Ma ismét kaptunk egy csodás esélyt arra, hogy leboruljunk a kereszt alatt, majd felnézzünk Jézusra.
„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. 
Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.”
(Zsidók 12,1-3)


REGGELI CSENDESSÉG🌞

VAN-E HŰTLENSÉG AZ ÉLETEDBEN?🌞


Alapige: Jn 13,1-11
,,💞A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette az övéit e világban, szerette őket mindvégig.,,
http://www.biblia.hu/biblia_k/k_43_13.htm

Máté Evangyélioma 26. rész 20. 
,,💞Mikor pedig beestveledék, letelepszik vala a tizenkettővel
És a mikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engem.
És felettébb megszomorodva, kezdék mindannyian mondani néki: Én vagyok-é az, Uram?
Ő pedig felelvén, monda: A ki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.
Az embernek Fia jóllehet elmegyen, a mint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna.
Megszólalván Júdás is, a ki elárulja vala őt, monda: Én vagyok-é az, Mester? 
Monda néki: Te mondád.,,
http://www.biblia.hu/biblia_k/k_40_26.htm

  - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -
https://www.youtube.com/watch?v=Oh2wmVRg1T8

💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

,,A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” 
Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” 
Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: 
A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” 
A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. 
Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” 
Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” 
Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. 
Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! 
Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” 
Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!” Mt 26,14-25

Elmélkedés:
Talán mindannyian csalódtunk már emberekben. S bizonyára már mi is okoztunk csalódást másoknak. A szülők gyermekeikben csalódhatnak, ha azok hálátlanul viselkednek és semmibe veszik mindazt a szeretetet és gondoskodást, amit kaptak. A tanárok tanítványaikban csalódhatnak, ha nem fog rajtuk a nevelés. A házastársak pedig egymásban csalódhatnak, ha például egyikük megtagadja a hitvesi szeretetet. Minden csalódás mögött a szeretet visszautasítása, a szeretet elvetése húzódik meg.
Jézus is ilyen értelemben csalódott Júdásban, aki árulásával megtagadta az Úr szeretetét. A szeretet helyett inkább a pénzt választotta, s ezzel kizárta magát az üdvösségből. Aki egész életében a rosszat választotta, most beteljesíti választását. Júdás árulása fordulópontot jelent az események sodrában. Az előzményekben mindenkiről kiderült, melyik oldalon áll, ki az, aki Jézus mellé áll s ki fordul szembe vele. Miközben a tanítványok Júdás kivételével Mesterükkel vannak, a háttérben elkezdődik a gonosz terv megvalósítása. Minden készen áll ahhoz, hogy elkezdődhessen Jézus elítélése.
Érdemes azonban észrevennünk, hogy nem csak az emberi szereplők irányítják az eseményeket. Minden Isten tervének megfelelően történik, amelyet néha talán nehéz felismernünk vagy megértenünk. Az isteni szeretet, akarat és szándék felismerése hitünket feltételezi.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. 
Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.

2023. április 4., kedd

Lukács evangéliuma - MOST!

Lukács evangéliuma 19:28-40.
💞Miután ezeket elmondta, továbbhaladt Jeruzsálem felé. Amikor közeledett Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide! 
Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? 
– mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá. Amikor a küldöttek elmentek, mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. 
Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: Miért oldjátok el a szamárcsikót? 
Ők így feleltek: Mert az Úrnak van szüksége rá. Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust. 
Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat. 
Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! 
A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban! 
A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! 
De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”


 Gyakran gondoljuk azt, hogy valaminek most van itt az ideje, másnak pedig majd csak később kell megtörténnie. 
De Jézus nem emberi időszámítás és elképzelés szerint cselekszik, jön hozzánk közel és akar bevonulni az életünkbe, hanem éppen akkor, amikor időszerű!

Mai igénk időzítése ezt üzeni: most! 
Ő most szeretne részese lenni az életednek. 
Ő most szeretne megszabadítani a bűneid súlyától és büntetésétől. 
Ő most szeretne megajándékozni a bűnbocsánattal és az örök élettel! 
Ő most szeretne a Te életed Ura és Királya lenni! Te hogyan reagálsz az Ő időzítésére? 
Megalázod magad Előtt és örvendezve dicséred Istent mindazért, mit Jézus érted a golgotán tett? 
Vagy esetleg a farizeusokhoz hasonlóan az a véleményed, hogy nem most van itt ennek az ideje és a helye? Vagy ráérünk még...
Szívbe markoló módon cseng a fülemben egy evangéliumi ének:

1. Siessetek, hamar lejár,
Kegyelme már régóta vár!
Ma még lehet, ma még szabad,
Borulj le a kereszt alatt!

2. Ha elkésel, mi lesz veled?
Hogy mented meg a lelkedet?
Lezárul a kegyelmi út,
Lelked örök halálba jut.

3. Elszáll a perc, az életed,
Ma még, ha jössz, elérheted.
Ne késs tovább, ne várj tovább,
Ma kérd Atyád bocsánatát!

Az Úr időzítése szerint mindennek ideje és helye van: a tanítványok elküldésének, a szamárcsikó eloldásának, Jézus királyi méltóságban való ünneplésének, a tanítványoknak és a farizeusoknak, a golgotáig vezető jeruzsálemi útnak. Hol van a te helyed a történetben? Elküldött tanítvány vagy? 
Valaki, akire az Úrnak szüksége van, azaz szokatlan feladatod van? Az Istent magasztaló tömegben?
A Jézust hirdető tanítványok között? Az út szélén szemlélők között? Talán a farizeusok között?
Egy valamiben nincs különbség! Mindenkinek helye van Jézus mellett! 
Ő minden ember bűnéért meghalt a kereszten, függetlenül attól, hogy most hogyan viszonyulsz Hozzá! 
Ő Téged is szeret!
Ő neked is helyet készített a Mennyei Atya házában!
Ő itt és most szól hozzád! Csak egy nagy kérdés van! Te mit kezdesz az itt és most lehetőségével?

Imádkozzunk azért, hogy a Megváltó ma sokak életébe bevonuljon, de mindenekelőtt a miénkbe, hiszen „Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.”
 (1Timóteus 1:15.)
Ámen!

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Máté evangéliuma 5:13:16.
„💞Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. 
Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. 
Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

💥A Nap Igéje💥

Máté 5:5
,,💞Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.,,

💥Van Erőm💥Változtatás

Az Úr megtisztít bennünket. Ez nem egy olyan cselekedet, amit mi reggelente gyorsan elvégzünk. 
Isten cselekszik, hogy Jézus vére által mi is tiszták legyünk.

„Nem hagyja, hogy kiessünk a kegyelemből, s nem engedi, hogy a bűn uralma alá kerüljünk. 
Milyen nagy kegyelem ez! 
Minden okunk megvan arra, hogy áldjuk a nagy Adakozót kimondhatatlan ajándékáért.” 
(C.H.Spurgeon)

Naponta rengeteg szennyet ránk ken a világ. Egyik olvasónk írta: „Igyekszem Jézussal kezdeni a napot. Elmegyek munkába, bevásárolni, főzök, mosok. Este már nincs erőm imádkozni. Fáradt, leterheltnek érzem magam. Körül vesznek az aggodalmak, félelmek. Nem tudom, most hol van Isten?”
Elküldtem neki a napi bibliai igét, amit aznap reggel olvastam.
Két nap után a következő megdöbbentő válasz érkezett:
„Most már tudom, hogy hűséges az Úr! Köszönöm, mert eddig ezt nem láttam. 
Rájöttem, hogy eddig én voltam távol tőle, pedig ő a nehézségek idején is mellettem volt. 
Mindaz, ami elválasztott tőle az, hogy nem hittem eléggé.”
Isten, velünk ellentétben nem vár....Ő az, akire mindig, minden helyzetben lehet számítani. 
Isten cselekszik. Ő volt az, aki megtette az első lépést felénk. 
A kérdés az, hogy megtesszük–e az első lépést felé, mert akkor lehetünk igazán szabadok.
Akkor ragyoghat a szemünkben a fény, és akkor leszünk képesek teljes életet élni, ha megfogjuk az ő kezét.