2017. augusztus 5., szombat

Rick Warren: Ha magadra akarsz találni, koncentrálj Istenre!

Jézus egy céltudatos ember volt. 

Ő tudta, hogy mi a célja és azt helyezte előtérbe. 
Jézus első kijelentése, amit a Bibliában olvashatunk, 12 éves korában hangzott el: Én az én Atyám dolgaival foglalkozom. 
Már 12 éves korában tudta az élete célját és annak értelmét. Egy dologra összpontosított. 
Végül, az élete végén, így szólt: „Elvégeztetett.” Ezek egy sikeres élet kezdő és végső szavai.

Ha saját magad a legfontosabb számodra, akkor sosem fogsz magadra találni. 
De ha megfeledkezel magadról és engem fogsz keresni, akkor megtalálod önmagad és engem is. (Máté 10,39)

Azt szeretném, hogy egy sikeres életet élj! Azt szeretném, hogy amikor elérsz az életed végéig, azt mondhasd, hogy "Megcsináltam! Úgy éltem az életem, ahogy Isten akarta. Talán bizonytalanul indultam, de Isten akarata szerint éltem le az életem többi részét. És Isten volt az első.”

Jézus azt mondja a Lukács 12,30-ban, hogy „Csak azok az emberek aggódnak folyton, akik nem ismerik Istent."
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy amikor aggódsz, úgy viselkedsz, mint egy hitetlen. 
Az aggodalom tulajdonképpen hitetlenség. Azt árulja el, hogy nem hiszed el, hogy Isten gondot fog viselni rólad. Mintha árva lennél. 

Jézus még ezt is mondja a 31. versben: „A ti Atyátok pedig tudja, hogy mire van szükségetek. De tegyétek az Isten munkáját elsőnek, és ráadásul ezek is a tiétek lesznek.”
Minden egyéb az életedben - a karriered, a tanulmányaid, a barátaid, a szerelmed, az anyagiak - mind Istentől vannak és mind jók. De ha keresztyén vagy, Isten kerül az első helyre.
Minden egyéb csak második lehet. Amikor Isten kerül az első helyre, minden más is központba kerül. Isten segíteni fog. Beszéltél már olyan emberekkel, akik azt mondták, hogy "Próbálok önmagamra találni"? 
Ők mind meg kell tudják, hogy sosem fogják megtalálni önmagukat, hacsak nem Máté 10,39 szerint élnek: "Ha saját magad a legfontosabb számodra, akkor sosem fogsz magadra találni. De ha megfeledkezel magadról és engem fogsz keresni, akkor megtalálod önmagad és engem is."
A mai világ kultúrájával élesen ellentmond a "Céltudatos élet" első mondata: "Nem rólad szól." 
A társadalom azt mondja, hogy te vagy a központ. Minden reklám azt hangsúlyozza, hogy minden csak rólad szól: "Csináld a magad módján", "Mi mindent megteszünk neked", "Ma megérdemelsz egy kikapcsolódást", "Elégítsd ki a szomjadat", "Megérdemled".

Mégis Isten arra tanít, hogy az egyetlen módja, hogy magadra találj, ha megfeledkezel önmagadról és Istenre összpontosítasz. Akkor nemcsak Istent, de önmagad is megérted és megismered. Ezt jelenti úgy élni, mint Jézus. Ámen!

Reinhard Boonke: A vérfolyásos asszony hite



A tömeg izgatottan várta Jézust. Mindenki remélt valamit tőle. Aztán megérkezett, lassan haladva a bámészkodók és az őszinte érdeklődők gyűrűjében. Egy asszony meggörnyedve, arcát eltakarva araszolt a zűrzavarban Jézus felé, míg már csak egy karnyújtásnyira volt tőle. Szívében megfogalmazódott a hit: "Ha csak a ruháját is érintem meg, jobban leszek!" Gyorsan felé nyújtotta a karját, miközben a tömegben ide-oda lökdösték, és az ujjhegyével hozzáért hosszú köntöse szegélyéhez. Abban a pillanatban erő áradt ki Jézusból, és valami hihetetlen forróság áramlott végig az asszony testén, kiégetve onnan mindent, ami útjában állt boldogságának. Egész lényét megkönnyebbülés és megnyugvás járta át. Nem volt számára kétséges, hogy meggyógyult. 

A történetet Lukács mondja el (8, 43-44). Ez az asszony két titkot fedezett: az egyik, hogy Jézus jelenlétéből életerő árad, a másik pedig, hogy ez az életerő azok felé árad, akik hisznek. Remegő kezei a korlátlan erővel érintkeztek. Rajta kívül még mások is átélték Jézus jelenlétének ugyanezt a gyógyító kisugárzását. A Márk 6,56 azt mondja: "...letették a tereken a betegeket, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék; és akik csak megérintették, meg is gyógyultak". Lukács feljegyzi, hogy egyik alkalommal "az Úr ereje volt vele, hogy gyógyítson". Ezt az asszonyt senki nem készítette fel előzetesen, hogyan higgyen, vagy imádkozzon, nem végzett bibliaiskolát, ahol megtanulhatta volna, hogyan vegye el a gyógyulását hit által. 
Manapság sok olyan szeminárium van, amely azt kínálja, hogy segít erős hitet fejleszteni, mint ahogy a testépítők gyúrnak a konditeremben. Ezeket a szellemi body buildereket messze maga mögé utasítja ennek az asszonynak - és mindazoknak, akik hozzá hasonló módon gyógyultak meg - a természetes, mesterkéletlen hite, amellyel Jézushoz közeledtek. 
Jézus azt mondja: "Csak higgy!" Az asszony tehát csak hitt, és a többiek is, akiket Márk említ, csak hittek. Ámen!

Victoria Osteen: Felülkerekedve a vádló hangokon

,,Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.,, (Róma 8,1) 


Az Újszövetségben olvashatjuk annak az asszonynak a történetét, akit házasságtörésen értek. Korának vallásos vezetői, már elítélték őt az elméjükben, és törvényeik szerint meg kellett kövezni az ilyet. Kíváncsiságból Jézus elé vitték az asszonyt, hogy vajon Ő mit fog tenni vele. 
Azonban Jézusnak a helyzetre adott válasza mindnyájukat meglepte. Ahelyett, hogy elítélte volna az asszonyt szeretettel és együttérzéssel szolgált felé. 
Tulajdonképpen az egész helyzetet megfordította, amikor így szólt: "Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ" (János 8,7). Az asszony vádlói egyenként eloldalogtak. 
Azután Jézus az asszonyhoz fordult és megkérdezte tőle: "Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?" (János 8,10) 
Az asszony így válaszolt: "Senki, Uram." Jézus erre egy nagyon mély dolgot mondott, olyat, amiből betekintést nyerünk abba, milyen a szíve felénk. Így szólt: "Én sem ítéllek el téged, menj el és mostantól fogva többé ne vétkezz!" (János 8,11) 
Isten lényegében ezt mondta: "Nem pecsételem meg a kárhoztatást a jóváhagyásom bélyegével. Nem ezért jöttem. Azért jöttem, hogy megszabadítsalak." Talán találkoztál már olyan emberekkel, akik el akarnak ítélni, és meg akarnak "kövezni". De Isten nem ilyen! Ő soha sem fog köveket hajigálni rád, vagy megpróbálni lenyomni téged. Szeret téged és erejével akar felruházni, hogy szabadon élhess, és ezáltal egy jobb életet élhess. Lehet, hogy követtél el hibákat, vagy olyasmit tettél, amire nem vagy büszke, vagy éppen téged bántott meg valaki azzal, hogy köveket dobált rád. Most van itt az ideje, hogy elengedd a fájdalmat, és befogadd Isten szeretetét és megbocsátását. Tudod, amíg ezen a földön élünk, mindig lesznek vádló hangok. 
Kötekedők és kődobálók mindig lesznek. Amikor a negatív hangokat halljuk, dönthetünk úgy, hogy hiszünk nekik, és megragadunk a kárhoztatásban. Vagy pedig úgy határozunk, hogy Istennek hiszünk és szabadságban járunk, tudva, hogy Isten megbocsátott, elfogadott és jóváhagyott minket. Rajtunk múlik, hogy a szavazatunkat a szabadságra, vagy a kárhoztatásra adjuk le; a hitet vagy félelmet; a szeretetet vagy a keserűséget választjuk. Azért imádkozom, hogy megértsd, értékeld, és valóban meglásd, mit adott neked Isten, és te mit tudsz adni másoknak. 
Az élet túl rövid és túl értékes ahhoz, hogy egy pillanatot is a félelemre, vagy a kárhoztatásra vesztegessünk. Inkább ejtsünk rabul minden negatív gondolatot, és döntsünk úgy, hogy Isten Igéjének az igazságába merülünk el. 
Helyezd Belé a reményedet és a bizalmadat, hogy az Ő örökkévaló szabadságában élhess, messze felülkerekedve evilág vádló hangjain. Ámen!

Derek Prince: Isten ma is vezeti és védelmezi az ő népét!

"Felhőt terjeszt ki, hogy befedezze őket, és tüzet, hogy világítson éjjel." (Zsoltárok 105,39)



Ez a rész azt mutatja be, hogyan vezette és védelmezte az Úr az ő népét, Izraelt, negyven éves vándorlásuk során a Sinai sivatagban. Felhőt terjesztett ki, hogy befedezze őket nappal, éjjel pedig tüzet adott, hogy fényt és meleget árasszon rájuk. Úgy esett, hogy a II. Világháborúban katonaként én is tettem egy hét napon és éjszakán át tartó utat ugyanabban a Sinai sivatagban. Tanultam ott valamit, ami nagymértékben fokozta Isten bámulatra méltó ellátása iránti elismerésemet. Napközben a sivatag nagyon forró, éjszaka viszont rendkívül hideg. Megértettem, hogy Isten milyen csodálatosan gondoskodott Izraelről. Nappal a felhő pajzs volt, ami megvédte őket a napsugaraktól. De éjszaka tűzzé vált, ami fényt adott és a szükséges meleget. Így vezette Isten az Ő népét negyven éven át a sivatagban.

Nekünk, keresztényeknek a felhő, ami Izraelt vezérelte, szemléletesen előrevetíti a Szent Szellem helyét életünkben. Pál azt mondja nekünk: "mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai." (Róma 8,14)
Ahogy Isten a felhővel vezette Izraelt a sivatagban, úgy vezet most bennünket ebben a világban a Szent Szellem által. Ami a felhő volt Izraelnek, az a Szent Szellem nekünk. A forróság idején beárnyékol bennünket. A sötétségben fényt ad. Mikor minden kihűl körülöttünk, természetfölötti melegséget áraszt. 
Az ő jelenléte mindenkor kiegyenlítetté teszi környezetünket. Mindezt az a név foglalja össze, ahogy Jézus a tanítványoknak nevezte a Szent Szellemet: a Vigasztaló. 
Ámen!

Gloria Copeland: Fogadd el a kiigazítást!



Van valami, amivel jobban felgyorsíthatod a szellemi növekedésedet, mint szinte bármi mással: tanuld meg elfogadni a kiigazítást - a Szent Szellemtől és az Ő embereitől. 
"Ne fedd meg a csúfolót, hogy ne gyűlöljön téged; fedd meg a bölcset, és szeret téged. Adj útmutatást a bölcsnek, és még bölcsebb lesz; tanítsd az igazat, és növekedni fog a tanulásban." (Példa 9, 8-9) 

Úgy tűnik, kevés hívő képes erre. Amikor a prédikátor olyan dologról prédikál a pulpitusnál, amit már tudnak, és az élet olyan területéről beszél, amit már alávetettek az Úrnak, akkor a hívek nagyszerűnek értékelik őt. Szeretik, mert jól érzik magukat a prédikáció által. De abban a pillanatban, amikor olyan dologról kezd el beszélni, amit rosszul tesznek, megsértődnek. Isten szerint ez ostobaság. A Példabeszédek 1,7-ben azt mondja, a bolondok megutálják, megvetik a kiigazítást. Az Úrnak félelme feje a bölcsességnek; a bölcsességet és erkölcsi tanítást a bolondok megutálják. Tehát ne legyél ilyen! Amikor a pásztorod vagy bárki más Krisztus Testében kiigazít téged, fogadd hálásan. Becsüld meg azokat, akik megosztják Isten bölcsességét veled. Amikor valaki olyan dologra mutat rá, amit elrontottál, ne fordulj ellene. Inkább vizsgáld meg magadat: "Valóban így van? Egyezik ez az Igével? Változtatnom kell ezen a területen?" Ha a válasz igen, akkor tedd meg a kiigazításokat, hogy egyenesbe hozd az életedet. Tudom, hogy ez nem könnyű. Senki nem szereti, ha kiigazítják. De ha elhatározod, hogy elfogadod a kiigazítást, akkor tanítható maradsz, előre tudsz haladni, és sokkal gyorsabban fogsz növekedni a szellemi dolgokban. Egyszer ezt mondta valaki: "Ha azt gondolod, hogy már megérkeztél, akkor nem is mész sehová." Emlékezz erre legközelebb, amikor valaki kiigazít téged! Szeresd azt az embert, és köszönd meg neki, hogy felgyorsítja a szellemi fejlődésedet. Ha ezt megteszed, minden alkalommal fejlődni fogsz. Példabeszédek 3, 11-24: "Az Úrnak fenyítését fiam, ne utáld meg, se meg ne und az ő dorgálását. Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel. Boldog ember, aki megnyerte a bölcsességet, és az ember, aki értelmet szerez. Mert jobb ennek megszerzése az ezüstnek megszerzésénél, és a kiásott aranynál ennek jövedelme. Drágább a fényes karbunkulusoknál, és minden te gyönyörűségeid nem hasonlíthatók hozzá. Napoknak hosszúsága van jobbjában, baljában gazdagság és tisztesség. Az ő utjai gyönyörűséges utak, és minden ösvénye: békesség. 
Életnek fája ez azoknak, akik megragadják, és akik megtartják boldogok! Az Úr bölcsességgel fundálta a földet, erősítette az eget értelemmel. Az ő tudománya által fakadtak ki a mélységből a vizek, és a felhők csepegnek harmatot, Fiam, ne távozzanak el a te szemeidtől, őrizd meg az igaz bölcsességet, és a meggondolást! És lesznek ezek élet a te lelkednek, és kedvesség a te nyakadnak. 
Akkor bátorsággal járod a te utadat, és a te lábadat meg nem ütöd. Mikor lefekszel, nem rettegsz; hanem lefekszel és gyönyörűséges lesz a te álmod. Ámen!

Joel Osteen: Kérd, amire vágysz!


Joel Osteen: Kérd, amire vágysz!
Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. (János 15,7) Istennek tetszik, ha megadhatja neked a szíved vágyát! Boldognak, teljesnek, erősnek akar látni, és azt akarja, hogy élvezd az áldásait. Amikor Isten Igéjét teszed első számú prioritásoddá, kapcsolatban maradsz Vele az imán és dicsőítésen keresztül, akkor Isten azt ígéri, hogy megadja a szíved vágyát. A Zsoltárok 37,4-ben azt olvassuk, hogy gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit. A gyönyörködni szó gyökere a lágy szó. Ez arra utal, hogy lágynak és formálhatónak kell lennünk csakúgy, mint az agyag a Fazekas kezében. Ahogy lehetővé tesszük Számára, hogy formáljon, alakítson minket, amint alárendeljük magunkat Neki, a gondolataink az Ő gondolataivá, a szavaink az Ő szavaivá, és a vágyaink az Ő vágyaivá válnak! Tehát így van az, hogy bármit akarunk, Ő megadja, mert az akaratunk összhangban van az Ő akaratával. Ne hagyd, hogy a mindennapi élet gondjai megakadályozzanak abban, hogy időt tölts Vele. Maradj Őbenne, a Szavai maradjanak benned, és Ő meg fogja adni a szíved vágyát. Mennyei Atyám, életem minden területét alárendelem Neked. Munkálkodj a szívemben. Formálj és alakíts. Minden dicsőség a Tiéd! Ámen!

Reggeli gyöngyszemek: Az ellenszegülésből belátás lesz

„Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és hallgassatok rájuk, mert ők mint számadók vigyáznak lelketekre, hogy ezt örömmel, ne pedig sóhajtozva tegyék, mert ez nektek sem használ.” - (Zsid 13:17)



Vannak fiatal férfiak és nők, akik semmilyen módszert nem követnek munkájuk során. Noha nagyon elfoglaltak, csak vajmi kevés eredményt tudnak felmutatni. Téves elképzeléseik vannak a munkáról, és úgy gondolják, keményen dolgoznak; pedig ha módszert vittek volna munkájukba és értelmes módon átgondolták volna teendőiket, sokkal többet végezhettek volna kevesebb idő alatt. Mivel jelentéktelen dolgokkal bíbelőnek, túlhajszoltnak és zaklatottnak érzik magukat, amikor fontosabb feladatok elvégzésére szólítják fel őket. Ilyen körülmények között, amikor fiatal férfiak és nők ekkora életvezetési hibákat követnek el, bűn lenne csendben maradni és elmulasztani a figyelmeztető, tanácsoló szavakat.

Az embereknek hibáikról beszélni rendkívül kényes dolog. Aki a feddő szavakat szólja, könnyen úgy találja, hogy büszkeség és makacsság nyilatkozik meg azokban, akiket megfeddett, akaratukat pedig a dac és ellenszegülés határozza meg. Mindezeket az embereket azonban tanácsolni kell, és hibáikat helyre kell tenni. A fiatalok tanulékony lelkületűek legyenek, hogy hasznot meríthessenek azok fáradozásaiból, akik segíteni próbálnak nekik…

Úgy tűnhet, hogy saját mércénk szerint kell vizsgálnunk szívünket és alakítanunk szokásainkat, de ez nem igaz. Ebből nem reformáció, hanem inkább deformáció származik. A munkának szívben kell elkezdődnie, aztán a lélek, a szavak, az arckifejezés és a cselekedetek teszik nyilvánvalóvá, hogy változás történt. Azáltal változunk meg, hogy megismerjük Krisztust a kegyelem révén, melyet bőségesen reánk áraszt…Alázattal javítjuk ki jellemünk minden hibáját és torzulását, mert Krisztus a szívben lakozik, és így alkalmassá válunk, hogy a mennyei család tagjai legyünk.

Reggeli gyöngyszemek: Szüntelen panaszkodásunk dicséretté változik

„Adjanak hálát az ÚRnak kegyelméért és az emberek fiaival tett csodáiért.” (Zsolt 107:8)


A menny küldöttei vagyunk, ezért hitünknek mindig a vonzó oldalát kell megmutatnunk. Ne vonuljunk úgy, mint egy szomorú gyászmenet, akik folyton nyögnek és panaszkodnak az Atyjuk házába vezető úton.
Azok az állítólagos keresztények, akik állandóa panaszkodnak, és úgy gondolják, hogy a boldogság és a vidám ábrázat bűnös dolog, nem rendelkeznek az igaz vallás ismertetőjegyeivel. Akik úgy tekintenek a természet szépségeire, mintha csak egy halott tájat néznének; akik inkább a száraz leveleket gyűjtögetik, ahelyett, hogy szépséges virágokat szednének; akik számára a természet szava csak keserédes melankóliát jelent, akik nem találnak szépséget a zöldellő völgyekben és hegycsúcsokban, akik bezárják érzékeiket a természet vidám hangja előtt: azok nincsenek Krisztusban.

Tegyük fel, hogy megváltoztatod a dolgok sorrendjét…Tegyük fel, hogy megpróbálsz számon tartani minden áldást, amiben részesülsz. Mindeddig oly keveset gondoltál ezekre, hogy amikor nehézségek és megpróbáltatások támadnak, elkeseredsz, és úgy gondolod, Isten igazságtalan. Nem veszed számításba, milyen kevés hálát mutattál Isten áldásaiért. Nem érdemelted meg ezeket; de mivel folyton áradtak feléd napról napra és évről évre, úgy tekintettél rájuk, mint magától értetődő dologra, melyek jog szerint járnak neked, és amikért semmit sem kell visszaadnod…Isten áldásai számosabbak, mint fejünkön a hajszál, vagy mint a tenger fövenye. Elmélkedj az ő szeretetén és irántad való gondviselésén; ez szeretetre ösztönöz majd, amit a megpróbáltatások és nehézségek ki nem olthatnak.

Ha látnánk, mennyi veszélytől mentenek meg bennünket nap mint nap Isten angyalai, akkor a szerencsétlenségek miatti panaszkodás helyett folyton Isten irgalmáról beszélnénk.

Reggeli gyöngyszemek: Az önfejű akaratosságból megszentelt akarat lesz

„Ne látszatra, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, lélekből cselekedjétek Isten akaratát,” (Ef 6:6)


Senki se mondja ezt: „Nem tudom legyőzni jellemhibáimat”, mert aki így dönt, annak nem lehet örök élete. A lehetetlenség csupán akaratunkból származik. Ha nem akarunk, ezzel azt alapozzuk meg, hogy nem is tudunk.

Az igazi probléma a megszenteletlen szív romlottsága és az arra való készség hiánya, hogy Isten akaratának alárendeljük magunkat. Amikor szívedben megszületik a határozott döntés, hogy győzz, akkor magadévá teszed a győzelem lelkületét, a kívánatos jellemtulajdonságokat fogod ápolni, és a küzdelmet állhatatos, kitartó erőfeszítéssel harcolod végig. Szüntelen éberséggel őrködsz jellemhibáid felett és arra törekszel, hogy a kis dolgokban helyesen cselekedj. A győzelem olyan mértékben lesz egyre könnyebb, amilyen mértékben a szív megszentelődik Krisztus kegyelme által.

Micsoda munkát végezhetnénk el mindnyájan egyénenként, ha makacs, büszke akaratunk teljesen feloldódna Isten akaratában és lelkünk felemelkedne a földiesség szintjéről a magasabb, tisztább atmoszférába!

A makacsság és büszkeség gonosz dolgok, melyek az angyalokat démonokká változtatták, és bezárták előttük a menny kapuját.

Érzelmeidet, indulataidat nem vagy képes úgy fegyelmezni, ahogyan kívánnád, de akaratodat uralhatod, és teljes változást hozhatsz életedbe. Ha akaratodat Krisztusnak rendeled alá, életed Krisztussal Istenben rejtőzik el, s egyesül azzal a hatalommal, amely felette áll minden fejedelemségnek és minden hatalomnak. Istentől nyersz erőt, amely szorosan összekapcsol az Ő erejével, s új világosságot nyersz, az élő hit világosságát…

Isten csodálatos kegyelme: AZ ELVESZÍTETT URALOM

''Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja.'' (Dániel 4:22)

Az alacsonyabb rendű teremtmények között Ádám királyként állott, de amikor megrontotta a törvényt, elvesztette uralmát.

A lázadás szelleme, amelyet ő bocsátott a Földre, kiterjedt az állatvilágra is.
Így nemcsak az ember élete, hanem az állatok természete, a mezők füve, sőt még a belélegzett levegő is, mind a gonosz tudásának szomorú tanításáról beszélt.
A bűn miatt nemcsak az ember, hanem a Föld is a gonosz hatalmába került.

Ádám megteremtésekor uralmat kapott a Föld felett, de mivel engedett a kísértésnek, Sátán hatalma alá került, ''mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett'' (2Pét 2:19).
Amikor az ember Sátán foglya lett, az uralom, amely az övé volt, legyőzőjének kezébe ment át. Így lett Sátán ''e világ Istene'' (Korintusbeliekhez írt második levél 4:4). Kisajátította azt az uralmat, amelyet eredetileg Ádám kapott.

Amikor Sátán kijelentette Krisztusnak, hogy övé a világ királysága és dicsősége, és annak adja, akinek akarja, csak részben mondott igazat. Azért, hogy csaló szándékát megvalósítsa, Sátán Ádámtól ragadta el az uralmat, Ádám viszont a Teremtő képviselője volt, nem pedig független uralkodó. A Föld Istené, és Ő mindent Fiának adott. Ádámnak Krisztus alattvalójaként kellett uralkodnia. Amikor Ádám az uralmat Sátán kezére játszotta át, Krisztus maradt a jogos Király. 

Az a valaki ajánlotta fel a világ országait Krisztusnak, aki a Mennyben fellázadt. Hűbéri szolgálatot akart vásárolni gonosz elveihez, de Krisztus nem volt megvásárolható. Jézus az Isten iránti engedelmességgel és hittel győzött. Az apostol által így szól hozzánk: ''Engedelmeskedjetek azért Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek'' (Jak 4:7-8).

Nem menekülhetünk meg a kísértő hatalmától, mert legyőzte az emberiséget. ám ''erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen.''(Péld 18:10)

Isten csodálatos kegyelme: ÁDÁM ÉS ÉVA

''Teremte tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a Földet, és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a Földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.'' (Mózes első könyve 1:28)


Ádám az Éden királya lett. Minden, Isten által teremtett élőlény felett hatalmat kapott. Az Úr olyan értelemmel áldotta meg Ádámot és Évát, amelyben a többi teremtményt nem részesítette. Ádámot jogszerű uralkodóvá tette teremtő kezeinek munkái felett. ''Az Isten képmására és dicsőségére'' (Korintusbeliekhez írt első levél 11:7) teremtett ember adományai nem voltak méltatlanok magasztos rendeltetéséhez. Minden szellemi és lelki képességük a Teremtő dicsőségét tükrözte vissza. Miután magasztos szellemi és lelki ajándékokat nyertek, az Úr Ádámot és Évát csak kevésbé tette kisebbé az angyaloknál (Zsidókhoz írt levél 2:7). Ősszüleink számára, bár Isten ártatlannak és szentnek teremtette őket, nem volt kizárva a vétkezés lehetősége. Isten szabad erkölcsi lényekké alkotta őket, akik értékelni tudják jellemét, bölcsességét és jóságát, kívánalmainak méltányosságát, és szabadságukban áll, hogy engedelmeskedjenek, vagy megtagadják az engedelmességet. Társaloghattak Istennel és a szent angyalokkal.

De örök biztonságuk megszerzése előtt ki kellett állniuk hűségük próbáját. Az ember létének kezdetén Isten korlátot szabott az ember vágyainak, annak a végzetes szenvedélynek, amelyen Sátán bukása alapult. A tudás fája, amely a kert közepén az élet fája közelében állt, volt ősszüleink engedelmességének, hitének és szeretetének próbája. Isten az embert létének nélkülözhetetlen feltételeként törvény alá helyezte. Isten kormányzatának alattvalója volt, és egyetlen kormányzat sem állhat fenn törvény nélkül. Amíg Ádám és társa hű volt Istenhez, ők voltak az egész Föld urai. Korlátlan uralmat kaptak minden élő dolog felett. A bárány és az oroszlán békésen játszadozott a közelükben, vagy együtt feküdtek lábuknál. A vidám madarak körülöttük röpködtek, és nem féltek. Boldogan zengtek dicséretet Teremtőjüknek.
Ádám és Éva is velük együtt adott hálát az Atyának és a Fiúnak.

Isten csodálatos kegyelme: A GYŐZELEM

''Hála Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk, Jézus Krisztus által.'' (1Korinthusbeliekhez 15:57)

Nem szertartásokkal vagy pompával aratunk győzelmet, hanem egyszerű engedelmességgel a legnagyobb hadvezér, a Menny Istene iránt. Aki bízik ebben a vezérben, az soha nem ismeri meg a vereséget. Az élet bosszantó dolgainak túlnyomó része, a lélekölő naponkénti gondok, szívfájdalmak és kellemetlenségek a féktelen emberi természet következményei. A magunkon való uralkodás a legkitűnőbb uralkodás a világon. A szelíd, csöndes lélek ékességét magunkra öltve, száz efféle baj közül kilencvenkilencet, amely olyannyira megkeseríti az életet, el lehetne kerülni. Az érzéki embernek feltétlenül meg kell halnia, hogy az új ember, azaz Jézus Krisztus birtokba vehesse a lelket, s így Jézus követője valóban elmondhassa: ''Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus'' (Gal 2:20). Nehéz legyőzni önmagunkat. Az emberi gonoszság megjelenési formái nem egykönnyen vethetők Krisztus Lelkének felügyelete alá. Senki ne felejtse el, hogy ha nem vívja ki ezt a győzelmet Krisztus által, akkor teljesen reménytelen az esete.

Igenis ki lehet vívni a győzelmet, hiszen Istennél semmi sem lehetetlen. Az Ő segítő kegyelme által minden gonosz, féktelen természetet, minden emberi romlottságot le lehet győzni. Győztesek lehetünk, ha Krisztus nevében határozottan hozzáfogunk ehhez a munkához. Sátán kísértései ma sokkal nagyobbak, mint valaha, mivel tudja, hogy kevés az ideje, és nemsokára minden egyes lélek ügyében végleg döntenek, vagy az életre, vagy a halálra. Ma nem szabad a kísértések, csalódások és megpróbáltatások súlya alatt összeroskadnunk, hanem minden szenvedésben ki kell tartanunk, és bíznunk kell Jákób hatalmas Istenében. 
Kegyelme elegendő minden kísértésünkben; és bár ezek a kísértések sokkal nagyobbak lesznek, mint valaha, mégis, legyőzhetjük őket, ha kitartóan bízunk benne. Ha kísértések és megpróbáltatások jönnek ránk, járuljunk Istenhez, és küzdjünk Ővele imában. 
Isten nem enged minket üresen távozni, hanem kegyelmet és erőt ad, hogy győzhessünk, és az ellenség hatalmát megtörjük.

MERJ SZERETNI: 40 nap a szeretet iskolájában-7.nap

A SZERETET MINDIG A LEGJOBBAT HISZI

Negyven nap, amely megváltoztatja a világot! Legalábbis a tiédet kedves olvasó! De ha te változol, változik a házasságod, változik a családod is. És változik a körülötted levő világ is. És gondolj csak bele, hogy mi minden történhet, ha ezeket a változásokat a szeretet szítja?

"A szeretet mindent hisz, mindent remél."
 -(1Korinthus 13:7)

• A szíved mélyén van egy hely, amit "megbecsülés termének" hívnak. Ez az a hely, ahol gondolataid járnak, amikor társadban pozitív dolgokat fedezel fel. Falait olyan kifejezések borítják, mint "őszinte", "intelligens"; ezeket már felfedezted a társadban. Minél több időt töltesz itt, annál hálásabb leszel érte.

• A "becsmérlés terme" társad gyengeségeiről, hibáiról szól. Ha sok időt töltesz ebben a szobában, a társadról nem sok jót fogsz érezni. A keserűség szobája ez, ahol kiszeretünk a másikból.

• Itt az ideje, hogy beköltözz a megbecsülés szobájába! Házastársad egy élő, kiolvasásra váró könyv. Képességeit, adottságait, mint rejtett kincseket fogod felfedezni. Döntsd el, hogy pozitívan gondolsz rá.


"Ha van valami erény és van valami dicséretre méltó, ezekről gondolkodjatok."
(Filippi 4:8)

Ruff Tibor: Megvallás


Mennyei Atyám! Hiszek Jézus Krisztusban, hiszem, hogy a názáreti Jézus eljött testben, Ő benne, Jézusban eljött a Messiás, a Krisztus, a világ megváltója, az Isten Fia emberi hús-vér testben. Hiszem, hogy Jézus a testben megjelent Krisztus, ezért énbennem nem az Antikrisztus szelleme van, hanem az Isten Szelleme, a Szent Szellem lakik énbennem! Hiszem, hogy Jézus az Ő hús-vér testét föláldozta engesztelő áldozatul az én bűneimért és az én testvérem bűneiért és mindazoknak a bűneiért, akik hisznek Ő benne. És az Ő vére kiömlött a bűnök bocsánatáért, de harmadnapon föltámadt a halálból a mi megigazulásunkért. Fölment a Mennybe és az Atya jobbjára ült és az Övé minden erő és hatalom a Mennyen és a Földön és a Szent Szellem által vallom, hogy a Názáreti Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére! S Neki adatott minden hatalom és minden erő a Mennyekben és a Földön! És az Ő nevét hívom most segítségül, ezért megszabadulok, mert aki az Ő nevét segítségül hívja, meg van írva, hogy az mind megszabadul! Én is megszabadulok, áldásba jutok. Hálát adok Neked mindazokért az áldásokért, amik már elérték az életemet, és megvallást teszek előtted, hogy sok-sok áldás érte már el az életemet! Örök életem van Jézus Krisztusban! Bűnbocsánatom van Jézus Krisztusban! Nincsen immár semmi kárhoztatásom, mert a Krisztus Jézusban vagyok. Nem test szerint élek, hanem Szellem szerint és megigazultam hit által, Jézus vére által, és szabad bejárásom van az Isten kegyelmébe, a Szentek Szentjébe, az Atya jelenlétébe! Ma is bejövök Jézus vére által az Atya jelenlétébe! Köszönöm a többi áldásaidat, köszönöm a Szent Szellemet, köszönöm a nyelveken szólást, köszönöm a Szent Szellem ajándékait, vezetéseit, békességét, örömét és igazságát! Köszönöm a Te tanításaidat Uram! Köszönöm, hogy van ruhám, van ételem! Köszönöm az ellátásodat, köszönöm a győzelmeket, amiket adtál és azt mondom az én lelkemnek: - Áldjad én lelkem az Urat és el ne felejtkezzél semmi jó téteményéről, aki megbocsátja miden bűnödet és meggyógyítja minden betegségedet, aki megkoronázza a te életedet az Ő kegyelmével, megújul a te ifjúságod, mint a sasé! A koporsótól megváltja a te életedet! Áldjad én lelkem az Urat! Egész bensőm dicsérje az Ő szent nevét! Mert jó az Úr, s megemlékezem az Ő hatalmas és nagy cselekedeteiről az Ő kezének nagy csodatételeiről! És ezért a jövőtől is jót várok! Ahogy eddig is jót jóra halmozott az eddigi életemben, ezután is jót jóra fog halmozni! S nem leszek olyan, mint a hangafa a pusztában, amelyik nem látja, hogy jó következik, hanem felemelem az én szemeimet a hegyekre, onnan jön az én segítségem! És látom, hogy az én életemre jó következik! Akkor, hogy ha teljes szívemből szolgálom az Urat örömmel, ezért én is megtérek az elmúlt heteknek minden csüggedezéseiből, lustaságaiból, restségéből, megbánok előtted minden bűnt, minden mulasztást, mert a mulasztásaim is bűnök, hiszen meg van írva: - Ha valaki tudna jót cselekedni, de nem cselekszi, bűne az annak! Megbánom minden mulasztásomat, vétkemet, bűnömet meglankadásomat, megfáradásomat, restségemet és lustaságomat szellemi értelemben és újra átadom neked az egész szívemet, az egész szellememet, lelkemet, az egész elmémet, érzelmeimet, gondolataimat, az akaratomat, megalázom előtted és kivetek magamból minden olyan gondolatot, akaratot, érzelmet és tervet, amely nincs egységben a Te szellemed vezetésével, a Te Igéddel, az ébredés munkájával!

Átadom neked az egész lényemet egészen égő áldozatul és Te jöjj, Szent Szellem lobbantsd lángra az én életemet, szívemet, lelkemet, testemet újra! Újíts meg engem! Megtagadok minden kilátástalanságot, depressziót, frusztráltságot amiatt, hogy még bizonyos dolgok még nem sikerültek! Nem engedem be a szívembe a keserűséget, a frusztráltságot, a megelégedettlenséget, hanem kivetem ezeket a szívemből és a jövőtől jót várok! Nem vagyok hajlandó a múltamat kivetíteni a jövőmre! Mert a rosszból jövök, de a jóba megyek! A világból jöttem ki, de a Menny felé tartok! Ezért az én életem, az én utam olyan, mint hajnal világossága, amely még nagyobb és nagyobb lesz egészen a teljes délig, azért minden reménytelenséget megtagadok és fölveszem a reménység és üdvösség sisakját a fejemre! És a fejemet megkenem az örömnek az olajával, mert meg van írva:” a reménységben legyetek örvendezők”!

Jézus Krisztus hatalmas nevében kirázom magam a porból, a gyászból, szomorúságból, kárhoztatásokból, törvénykezésekből, megtagadok és gyűlölök, útálok minden vallásos ostobaságot, vallásos beszédeket, vallásos törvénykezéseket, amelyek lenyomnak, és a szívemet megkeserítik. Ezeket kivetem az életemből, gyűlölöm, utálom, undorodom ezektől és nem fogom ezeket a szívembe befogadni többet, nem engedem, hogy a vallás mérgezze a lelkemet, az életemet, hanem a hitnek az embere vagyok! Hitből élek és meg marad számomra minden körülmények között a hit, a remény és a szeretet. Ebből a háromból nem vagyok hajlandó semmilyen körülmények között kimozdulni! Uram dicsérlek és magasztallak ezért Téged!

Kérlek téged vegyél le az én fejemről minden vallásos balgaságot, bolondságot, ostoba beszédet, hamis teológiát, vagy rosszul alkalmazott teológiákat, törvénykezéseket amikkel saját magamat is bele vertem a betonba, meg másokat is, ezeket vedd le rólam és a bolondság szelleme helyett bölcsesség szellemét add nekem, értelem szellemét, kijelentés szellemét add nekem ma is. Kend föl a te beszédedet és rombold le mindazokat a sátáni sötét erőket, amelyek ellene álnak az ébredésnek (település neve:……………………………..). Hatalmat és erőt veszünk most, egy szívvel és egy lélekkel és azt a sötét gonosz szellemet, sötét gonosz angyalt, fejedelemséget, hatalmasságokat, erősséget, démonokat, amelyek azért lettek kiküldve, hogy ezeket a településeket, lent tartség az ébredést is lent tartsák és engemet is lent tartsanak és a gyülekezetet is lent tartsák. Ezeket most egy szívvel, egy indulattal, egy értelemben, egy akarattal megkötözzük az Úr Jézus nevében és meg van írva sátán, hogy a Jézus Krisztus nevére meghajol minden térd, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. Minden nyelv megvallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére!

Ezért mind ti gonosz szellemi lények a ti térdeitek meghajol a Názáreti Jézus nevében parancsoljuk nektek egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal az Úr Jézus nevében a Szent Szellem ereje által, hogy hajoljatok meg és megkötözünk benneteket, legyetek erőtlenek, bénuljatok meg, némuljatok el Jézus Krisztus nevében!

Minden vallásos törvénykező sátáni gonosz szellem, halál szelleme, gyász szelleme, kárhoztatás szellemei némuljatok el legyetek erőtlenek, gyengék, megkötözöttek, tehetetlenek és takarodjatok ki az ébredés útjából, a növekedés útjából, egyéni növekedés útjából, gazdasági növekedés útjából, szellemi növekedésünk útjából, lelki növekedésünk útjából, testi áldásunk útjából, egészségben való növekedésünk útjából is el távoztok a Jézus nevében. Anyagi áldások útjából eltávoztok a Jézus nevében. Hagyd el a létszámbeli növekedést is. Elhagyod a gyülekezetem növekedését is, elhagyod az Isten egész népét, eltávozol az ébredés útjából a Názáreti Jézus Krisztus hatalmas nevében parancsoljuk nektek! 
Jézus nevében a Szent Szellem hatalmas dicsőséges ereje által ellened állunk sátán és te elfutsz tőlünk! Jézus nevében mibennünk nincsen, semmid ezért el kell távoznod erről a helyről nem csak most, hanem ezután is Jézus Krisztus nevében. És téged dicsérünk Atyánk, magasztalunk, áldunk, neked adunk minden dicséretet, dicsőséget Jézus Krisztus nevében, Ámen!!!!

Smith Wigglesworth mondásai

GYAKRAN MONDTA

„Sohasem olvastam más könyvet, mint a Bibliát.”

„Nem érdekel, hogy mit látok vagy hallok, az érdekel, amit hiszek.”

“Figyeljétek meg, az Úr naponta gyarapította az egyházat. Ha az Úr hozza be őket, áldásul lesznek. Ha azonban olyan embereket hoztok be, akiket nem az Úr adott, csak nyüglődni fogtok velük. Ha rajtam állna a választás, inkább egyesével építse Isten az egyházat, minthogy a fél város csatlakozzon hozzá.”

“Öt font jutalmat adok bárkinek, aki bármikor képes a Bibliám vagy az Újszövetségem nélkül tetten érni.”

Derek Prince: Isten igéjének megvallása -November


Köszönöm Uram, hogy bátran jöhetek hozzád. Jézus vére minden bűntől megtisztított, s én bátran járulok a trónhoz, a szentek szentjébe lépve. Imáimmal azt keresem, hogy Jézus Krisztus által Isten megdicsőüljön a meghallgatásukban. Isten örök szeretete révén jövök hozzá, hogy irgalmat találjak a múltra, és kegyelmet a jövőmre. Jézus nevében lépek Isten trónjához elé, abban a hitben, hogy Isten megbocsátotta bűneimet és elfogadott engem gyermekeként. A kegyelem trónjához járulok.

Köszönöm Uram, hogy tovább vezetsz az úton. Az igazságosság egy ösvény, és Isten elvárja tőlem, hogy mozgásban maradjak, haladjak tovább, fejlődjek. Nem speciális előjogokban bízom és nem ezek árnyékában pihenek, hanem edzem magam, hogy kiforrott hívővé váljak. Miközben minden testrész teszi a dolgát, Isten terve, hogy felkészítse népét szolgálat munkájára. Fegyelem alatt fogok élni, hogy egy növekvő helyi közösség része legyek, mert fejlődni akarok az érettségben. Az érési folyamatban mindinkább Jézushoz válok hasonlóvá, miközben Isten akaratát teszem és elvégzem munkáját. Az Úr követésének az énem folyamatos megtagadása a feltétele, és én eldöntöttem: Jézus példáját követve eleget teszek ennek a követelménynek. Azokhoz tartozom, akik a lelkük teljes üdvösségre jutása, az érettség, a beteljesedés és a tökéletes befejezés célja felé haladnak. Érettségre törekszem.

Jézus vére által a jelenlétedbe léphetek. Krisztussal együtt helyet foglalok a trónon. Közeledek a szentek szentjéhez. Kijelentem, hogy Jézus, az "új és élő út" által jövök a szentek szentjébe. Belépek a szentek szentjébe. Őszinte szívvel, a hit teljes bizonyságával, a vérrel történt meghintés által a gonosz lelkiismerettől megtisztított szívvel, és tiszta vízzel megmosott testtel közeledem. Megvallom, hogy nem fogok megállni, míg el nem érem azt a helyet, ahová Isten akarja, hogy eljussak. Megvallom, hogy vérének hétszeres kiontása által Jézus tökéletes áldozatot mutatott be. Megvallom, hogy az imádat és az engesztelés vére által Isten közvetlen jelenlétébe jutok. Az élet egyedül Jézus vére által - ami az élet egyetlen forrása - árad ki.

Köszönöm Uram, hogy te hűséges vagy - hogy reménységet adsz nekem! Ahol reménység van, ott élet is van. Kihirdetem, hogy megvallást teszek, azt meg nem változtatom, és ingadozás nélkül ragaszkodok hozzá. Megvallom, hogy nem az érzékeim szerint, hanem hit által élek. Szembenézek a tényekkel, anélkül, hogy hitelenség miatt ingadoznék. Megharcolok a gyógyulásért és az ellátásért - hittel és megvallással. Hitben járok, így töltve be annak alapkövetelményét, hogy Istenhez tartozó, és Ábrahám gyermeke legyek. Feltöltöm a hitet, a mellvértet, amely oltalmazza a szívemet, és a sisakot, amely védi az elmémet. Ingadozás nélkül ragaszkodom megvallásomhoz.

Köszönöm Uram, hogy segítesz abban, hogy másokat szeressek. Megvallom, hogy jobban törődök másokkal, mint önmagammal. Figyelek másokra. Úgy szolgálok a testvéreim felé, mint ami az Úr iránti szolgálatom egyik módja. Ledöntöm a trónról önmagam, Krisztust trónra emelem, és szolgálok másoknak. Megmaradok a közösségben, tanulok szolgálni, és a másokkal való törődésre fókuszálni. Törődök másokkal.

Megvallom, hogy Jézusra figyelek először, engedve, hogy ez a látószög hatással legyen arra, ahogy másokra tekintek. Figyelek másokra.

Ámen!






Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből...

Derek Prince: Isten igéjének megvallása -Október


Köszönöm Uram azoknak áldását, akik szeretik Izraelt. Akik imádkoznak Jeruzsálemért és törődnek vele, bővölködni fognak. Amint Jeruzsálemért imádkozom, megnyerem Isten jóindulatának maradandó bizonyosságát. Miközben Isten terveiért imádkozom - hogy népét helyreállítja - belső békesség tölt el. Emlékeztetni fogom az Urat, "míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön". Vigasztalni fogom Isten népét, és szavaimmal erősítem Jeruzsálemet. Az Úr népe gyógyítójaként betőltött státusza és működése egyet jelent az Ő nevével és szövetségével. "Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban". Imádkozom Jeruzsálem békéjéért: "Virágzanak, akik szeretnek téged".

Köszönöm Uram a te nyugalmadba történő belépés ígéretét. Kijelentem: minden igyekezetemmel azon leszek, hogy beléphessek abba a nyugalomban. Fejleszteni fogom az imádó magatartást, és megtanulok pihenni. Úgy döntöttem, hogy valóban belepek az imádatba, meghallom hangodat, engedelmeskedem annak és nyugalomra jutok. Illő Istenfélelemmel kívánok belépni az Ő nyugadalmába. Az isteni élvezetek egyike, amelyet Ő meg kíván osztani, az Ő nyugalma - azt akarja, hogy én is belépjek a nyugalomba, amelybe Ő már belépett. Isten megpihent, hogy élvezze, amit teremtett, és én is ezt fogom tenni. A valóságos hit nyugalomra vezet engem. Ügyelek arra, nehogy elmulasszam a Krisztusban való megpihenés lehetőséget.

A igaz vallás lényeges eleme, belső realitása az Úr hangjának meghallása. Fontos követnem azok példáját, akik hit és türelem révén öröklik, amit Isten megígért számukra. Küzdeni fogok a restség ellen, hogy "az elhívásomat és kiválasztásomat" még inkább igyekezzem "erőssé tenni." "Az Úrnak áldása gazdagít meg", és a szorgalmas kezek is gazdaggá tesznek. Az ígéreteknek az a rendeltetése, hogy Isten megdicsőüljön. Szorgosan tanulmányozni fogom Isten igéjét, időt fordítok az imádkozásra. A szorgalom gyümölcse közösség és fegyelem által terem, és én mindkettőt szívesen fogadom. Igyekvő hívő leszek.

Köszönöm Jézus, hogy te vagy a megvallásunk Főpapja. Jézus a mennyei pártfogóm Isten jelenlétében, és én ingadozás nélkül kitartok ennek megvallásában. Legyőzzük az ellenségünket, mert kitartunk a helyes megvallásban. Legyőzöm az ellenséget a bárány vére és a bizonyságtételem szava által. Amíg hittel szólok a Szentírással megegyező módon, Jézus örökre elkötelezte magát arra, hogy meg is tapasztaljam, amit megvallok. Ragaszkodom a megvallásomhoz. Mindkét dolgot teszem: szívből hiszek, és hangosan megvallom, amit Isten ígért nekem. Megvallom az emberek előtt, hogy Jézus az Uram, Ő pedig rólam tesz vallást Atyánk előtt a mennyben. Meghátrálás nélkül jó megvallásokat fogok tenni, jöjjenek bármilyen nyomások. Ragaszkodom a megvallásomhoz.

Köszönöm Utam, hogy bátran jöhetek hozzád. Mivel Isten arra hív, hogy járuljak a trónja elé, és mert a szükséges feltételeknek eleget teszek, azzal a bizalommal megyek, hogy ott irgalom és kegyelem vár rám. Lerázom magamról a Sátán próbálkozását, amellyel el akar ítélni, és - minthogy Jézus nevében közeledem - azt mondom "Isten meghallgatott engem". Megszabadulok minden kárhoztatástól és minden mástól is, ami akadályoz abban, hogy bátran a kegyelem trónja elé lépjek. A kegyelem trónjához járulok.

Ámen!

Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből...

Derek Prince: Isten igéjének megvallása -Szeptember


Köszönöm Atyám, hogy a gyermeked vagyok. Kijelentem, hogy az a Személy, aki mindent úgy alakít, ahogyan akar, előre elrendezte az életem folyását. Isten gyermeke vagyok, mégpedig nem a magam tettei, hanem annak alapján, amit Isten tett. Szeretetéből Atyám eleve elrendelte, hogy fiaként vagy leányaként elfogadjon engem.

Köszönöm Atyám, hogy egészen ismersz. A Szelleme által Isten mindent tud rólam, amit én, és még annál is többet. Isten ismerete végtelen – nincs semmi, amit ne tudna. Jézus a mindentudó Isten természetfeletti ismeretét és bölcsességét nyilvánította ki. Isten mindig teljes ellenőrzést gyakorol, soha nem éri meglepetés. Amikor Isten akarata szerint imádkozom, tudom, hogy meghallgatja. És, ha tudom, hogy meghallgat, tudom azt is, hogy megkaptam, amit kértem tőle. Amikor imádkozom át is veszem, amit kérek, mert az elfogadásával a kérdés megoldódott. Az Úr az én igen bőséges jutalmam; az Úr velem és értem van. Ő az én Pásztorom, nem szűkölködöm. Atyám már akkor tudja, mire van szükségem, mielőtt kérném tőle.

Köszönöm Atyám, hogy te annyira törődsz velem. Kijelentem, hogy úgy döntöttem: szeretetben fogok élni, engedelmeskedve a szabadság tökéletes, isteni törvényének. Amint Jézus könyörületre indult, ugyanúgy kívánok én is reagálni lényem legmélyebb, legbensőségesebb részében. Kifejezem a vágyamat, hogy Isten szeretete és a könyörület motiváljon engem. Kifejezem a vágyamat, hogy az Isteni könyörület forrása folyjon bennem és rajtam keresztül a körülöttem levő szűkölködőkhöz és kétségbeesettekhez. Kijelentem a Zsoltárok 84:6 igazságát: „Amikor átmész a Siralom völgyén, Isten, forrást nyit.” Kijelentem, hogy aktív leszek a hit és megvallás egyik alapvető területén: gondoskodom azokról, akikkel senki ne törődik. Köszönöm Atyám, hogy te annyira törődsz velem. Kijelentem: Isten megkívánja tőlem azt a fajta igazságot az egyházban, hogy törődjem a szükséget szenvedőkkel. A szegények és az árvák az isteni gondviselés haszonélvezői – és az én részemről is együttérzésre számíthatnak. Amint egy apa szíve megesik a gyermekein, Isten akként könyörül rajtam.

Nem vagyok többé a rabszolgaság szelleme alatt. Elfogadtam az örökbefogadás Szellemét. A születés és örökbefogadás révén mind természetes, mind törvényi pozícióhoz jutottam. Isten gyermeke vagyok az öröklés minden jogával felruházva. Nem a rabszolgaság szellemét kaptam ismét a félelemre, hanem az örökbefogadás Szellemét, aki arról biztosít engem, hogy én Isten gyermeke vagyok. Kijelentem: ha tűröm a szenvedést, uralkodni is fogok Veled. Krisztus befogadása révén a teljes örökség engem illet. Isten atyasága örök, és én is az Ő mennyei családjához tartozom. A fiúság Szellemét vettem és azt kiáltom általa: Aba, Atya!”

Hálát adok Uram a bennem végzett munkádért. Kijelentem, hogy kétszeresen is az Úré vagyok, mert Ő teremtett és vásárolt meg engem. Az Úr kedvét akarja lelni a velem való közösségben, és Ő belém lehelte az életét. A testem felbecsülhetetlen értékű, és ezt mondom: „Magasztallak, mert megdöbbentően csodálatos módon alkottál meg engem!” Isten roppant szakértelemmel és törődéssel formát engem – és hogy neki terve van csodálatos mesterművével, a testemmel. A testem a bennem lévő Szent Szellem temploma. Fenntartás nélkül Isten rendelkezésére bocsátom a testemet, hogy szent és méltó temploma legyen a Szent Szellemnek. A testemet most élő áldozatként az oltárára helyezem. Atyám teremtett engem.

Ámen!

Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből

Derek Prince: Isten igéjének megvallása- Augusztus



Köszönöm Uram, hogy kiválasztottál szeretetben. Kijelentem, hogy minden sátani kísértéssel és ellenállással Isten igéjével szállok szembe. Isten gyermeke vagyok és Krisztus társörököse. Isten pontosan ugyanúgy szeret engem, mint Jézust, én pedig ugyanúgy szeretem Istent mint Jézus. Az Isten Szellemétől való vezettetés folyamatában érettségre fogok jutni. Az a végső célom, hogy szeretet kapcsolatra jussak Istennel, mint Atyámmal, mert Isten örökbe fogadott gyermeke lettem.

Köszönöm uram, hogy hozzád jöhetek. Kijelentem: teljes mértékben a Szent Szellemtől függök. Aki a Jézus által az Atya elé juttathat engem. A megfeszített Jézus Krisztus és Isten Szent Szelleme által jövök az Atyához. Kijelentem hogy egy út van Jézus és egyetlen Szellem a Szent Szellem aki az Atyához vezet. Kijelentem hogy Isten családtagja lettem. Jézus azon végső célból halt meg hogy Isten vezessen minket. Ahol az Úr szelleme ott a szabadság. Teljes mértékben a Szent Szellemtől függök, ha Fiú és az Atya elé akarok járulni. Szent Szellem által szabad bejáráson van Istenhez.

Köszönöm Uram a bennem végzett munkádat. Kijelentem, hogy Isten "tökéletessé tesz" engem - éretté is teljessé tesz, és beilleszt a nekem rendelt helyre. Megvallom reménységemet, hogy Isten minden akaratában tökéletes és teljes módon megállok, és kijelentem, hogy csak az Ő akaratának végzésében találok beteljesülést. Mindennel kívánok élni, amivel Isten ellátott engem Krisztus által, hogy tökéletesen is teljes módon megállhassak Isten akaratában. Jézus a válasz az Alfa és az Omega a kezdet és a vég, az első és az utolsó, a hit kezdője és bevégzője. Istent keresem, és csakis Őt, Krisztus teljességét. Egyetlen áldozata által Jézus tökéletesé tette azokat, akik megszentelődnek. Én én is közöttük vagyok. Isten azt akarja hogy tökéletes kör legyek és kegyelme által az is leszek, mert Krisztusban Ő tökéletessé tett engem.

Köszönöm Jézus a kereszten történt cserét. Kijelentem hogy a bűnnek való rabszolgaság véget ért az életemben. Az óemberem megfeszítettet Krisztussal, hogy az új emberem megjelenhessen. Hit által befogadom ezt az igazságot a szívembe. Kijelentem, megszületett bennem egy új teremtés egy természet, amely képtelen vétkezni Jézus természete. Megújulok annak képmására, aki teremtett engem. Elköteleztem magam arra, hogy életben maradásom és fejlődésem biztosításához Isten Igéjét tekintsem forrásomnak. Levetkőzöm az óembert és felöltöm az új embert. Az új természetemből jó gyümölcs származik, az óemberem megöletett Krisztusban, hogy új, életre keljen bennem.

Köszönöm Atyám, hogy a gyermeked vagyok. Kijelentem, hogy te kiválasztottál, eleve elrendeltél, örökbe fogadtál és elfogadtál engem. A magány nem szerepel Istennek életemre vonatkozó tervében Ő elhelyezett engem a családjában. Isten családtagja vagyok Isten az atyám és Jézus a bátyjám. Amikor Jézus Krisztushoz jöttem az univerzum legjobb családjába születtem. Isten tárt karokkal fogad engem. Krisztusban örül annak, hogy élek, szeretetéből Atyám eleve elrendelte, hogy fiaként vagy leányaként elfogadjon engem.

Ámen!

Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből...

Derek Prince: Isten igéjének megvallása- Június


Jézus köszönöm a kereszten elvégzett munkádat. Kijelentem: közvetlen egységben és bensőséges kapcsolatban állok a Teremtőmmel. Szellemben azzal a személlyel házasodtam össze, aki föltámadott a halálból - a föltámadott és megdicsőült Krisztussal. Jézust a halál lemetszette, hogy nekem örök kapcsolatom lehessen Istennel.

Uram, köszönöm, hogy megbocsátottál. Isten teljesen megbocsátott nekem: eltörőlte bűneimet, és tiszta lappal léphetek tovább. Jézus megszabadított engem a sötétség hatalmából, és Ő hatalmat adott nekem a Sátán minden ereje fölött, ezért "semmi sem árthat nekem". Jézus halálra adta bűnös természetemet a kereszten, és azt kicserélte egy új természettel. Aktívan ellenállók az óemberem kísérleteinek, hogy újra kiépítse fölöttem az ellenőrzést. Keresztáldozatával Jézus teljes, végleges és visszafordíthatatlan vereséget mért a Sátánra és királyságára. Én pedig alkalmazom a Jézus által kivívott győzelmet, és e győzelem fényében élek. Miután az evangélium és a Szent Szellem ereje megszabdított, nem leszek újra rabszolga vallásos törvénykezés által. Nem érintenek az ördög azon erőfeszítései, hogy kárhoztatás alá vigyen, és nem vagyok kárhoztatás alatt, mert Krisztus Jézusban vagyok. Az Úr karjaiban vagyok, és Ő kinyílvánította, hogy az övé vagyok. Isten megbocsátott nekem, és megszabadított a bűneimtől.

Köszönöm Jézus, hogy megváltottál. Istennel az Atyával Jézuson keresztül megvalósúlt kapcsolatom folytán tudom, ki vagyok. Az Úrral való közvetlen és személyes kapcsolatom az, ami biztosítja önértékelésemet. A Fiún keresztül az Atyához jövök. Isten kegyelme által én "elfogadott és szeretett" vagyok. Biztonságban vagyok az Atya karjaiban. Indítékom az életben az, hogy Atyámnak tetszem. A menny az otthona Isten valamennyi gyermekének, közöttük nekem is, mert Isten gyermeke vagyok.

Minthogy Jézus letette értem az életét, én is leteszem az életem az Ő számára. Meghívást kaptam, hogy én is osztozzam az Atya és a fiú közötti kapcsolatból. Belépés ebbe a tökéletes közösségbe. Hajlandó vagyok megfizetnie kapcsolat iránti elkötelezettség teljes árát. Vágyom arra, hogy együtt járjak Istennel, élvezzem az Ő társaságát. Teljes módon elkötelezem magam Isten felé, és Ő ugyanígy én felém - szövetségünk nyit ajtót az igazi barátságra. Kívánom teljes módon elkötelezni magam az Úr oktatásnak, és ezáltal a tanítványává válni. Mindenre igényt tartok, amit az Úr kijelent, és tenni akarom, amit már ismerek. Igazságosság a véredbe vetett hit által nyerhető meg. Krisztus barátja vagyok. Egyetlen általad végrehajtott engedelmes cselekedet folytán Isten a hit következtében igaz emberré tett. Jézus igazsága bátorságot, békességet, nyugalmat és biztonságot hoz - amelyeket én el is fogadok, mert hit által Isten igaz emberré tett engem. Jézus Krisztusba vetett hit által mint ingyenes és meg nem érdemelt ajándékot elfogadom Isten igazságosságát. Már most életem van, mert enyém a Fiú. Bennem a szőlőtő élete árad, azaz a Szent Szellem. Hit által Isten igaz emberré tett engem.

Ámen!

Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből...Június

Derek Prince: Isten igéjének megvallása - Május


Jézus köszönöm a kereszten elvégzett munkádat. Kijelentem: azért, hogy megváltson engem a törvény átkától, Krisztus átokká lett értem. Az életemben bármi átokra utaló jel is van, a megoldás Jézus halála volt. Hittel veszem a Szent Szellem ígéretét, az életem minden területét beborító "Ábrahám áldását". Az örökségem kiszolgáltatója a Szent Szellem, és hittel veszem a Szellem ígéretét, Ábrahám áldását mindenben. Jézus vérét ontotta a kereszten, hogy megvásárolja Ábrahám áldását, amelyet Ő "az én Atyám ígéretének" nevezett. Isten országát fogom keresni először, és amint ezt teszem, az áldásai elérnek engem, mert Jézus átokká tétetett azért, hogy én beléphessek az áldásba.

Teljes mértékben és minden vonatkozásában kimerítetted értem a szegénység átkát. Te viselted értem a szegénység átkát, hogy én hozzáférjek gazdagságodhoz. Jézus teljesen nincstelenné vált, hogy Isten kegyelme bőséges legyen az életemben, még a pénzügyeimben is. Kereszten elvette szegénységemet és rám árasztotta Isten kegyelmét az anyagi és pénzügyi gondviselés terén. Hittel elfogadom Isten bőségét, minthogy betöltöm az Ő feltételeit. Gondom lesz a szegények szükségeire, és törődni fogok velük. Örömmel és boldogan szolgállak, hiszen minden jónak bővében vagyok, mert Jézus elszenvedte szegénységemet, hogy én a bőségéből részesedjem.

A kereszten Jézus megszabadított a szégyentől. A kereszten megszégyenítették miattam. Ő szenvedte el a kereszt gyötrelmeit és "vetette meg a gyalázatot". Jézus fizette meg a szégyenünk büntetését. Azért tűrte a szégyent, hogy sok fiat vezessen dicsőségre. Az előtte levő örömért viselte szégyenemet, hogy osztozhassam dicsőségéből. Föladom ezt a két bálványt: a kényelmet és a komfortot, ahogy Jézus tette, hogy üdvösséghez segítse Isten választottait. Jézus Krisztus keresztjében fogok dicsekedni. Isten eleve ismert engem, eleve elrendelt, elhívott, megigazított és megdicsőített, mert Ő viselte szégyenemet, hogy én osztozhassam dicsőségéből.

"Isten elfogadott engem a Szeretetben", és örömmel lát engem. Kilépek az elutasítottság következményeiből, ezek helyett inkább az isteni gyógyszerrel élek, amelyről Jézus Krisztusban, a Messiásban gondoskodott számomra. Megnyitom szívemet a Szent Szellemnek, hogy szondájával feltárhassa problémám forrását. Hirdetem azt az igazságot, hogy Jézus egy cserét hajtott végre értem: az Ő elutasítása miatt én elfogadott személy vagyok. Mindenkinek megbocsátok, aki elutasított engem, és lemondok a keserűségről, a neheztelésről, a gyűlöletről és a lázadásról. Hiszek abban, amit Isten mond, hogy elfogadott Krisztusban, és én is elfogadom magam. Nyitott vagyok arra, hogy megtaláljam a helyem Krisztus testében, amint az előbb imádkoztam. Kijelentem, hogy Jézus magára vette elvetettségemet, hogy az Atya elfogadjon engem, mint Őt magát.

Jézus megízlelte a halált, hogy nekem életem lehessen; Ő kivágatott, hogy én egységbe kerüljek; Ő elveszítette a közösséget, hogy én beléphessek abba. Minthogy Jézus megízlelte értem a halált, élettel rendelkezem, most a feltámadás életével, és örök élettel. Isten jelenlétében fogom tölteni az örökkévalóságot, és nem számkivetettségben. Egységben élek Krisztussal, egy szellem vagyunk. Jézust a halál lemetszette, hogy nekem örök kapcsolatom lehessen Istennel. Ámen!

Ámen!

Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből...

Derek Prince: Isten igéjének megvallása- Május


Jézus köszönöm a kereszten elvégzett munkádat. Kijelentem: azért, hogy megváltson engem a törvény átkától, Krisztus átokká lett értem. Az életemben bármi átokra utaló jel is van, a megoldás Jézus halála volt. Hittel veszem a Szent Szellem ígéretét, az életem minden területét beborító "Ábrahám áldását". Az örökségem kiszolgáltatója a Szent Szellem, és hittel veszem a Szellem ígéretét, Ábrahám áldását mindenben. Jézus vérét ontotta a kereszten, hogy megvásárolja Ábrahám áldását, amelyet Ő "az én Atyám ígéretének" nevezett. Isten országát fogom keresni először, és amint ezt teszem, az áldásai elérnek engem, mert Jézus átokká tétetett azért, hogy én beléphessek az áldásba.

Teljes mértékben és minden vonatkozásában kimerítetted értem a szegénység átkát. Te viselted értem a szegénység átkát, hogy én hozzáférjek gazdagságodhoz. Jézus teljesen nincstelenné vált, hogy Isten kegyelme bőséges legyen az életemben, még a pénzügyeimben is. Kereszten elvette szegénységemet és rám árasztotta Isten kegyelmét az anyagi és pénzügyi gondviselés terén. Hittel elfogadom Isten bőségét, minthogy betöltöm az Ő feltételeit. Gondom lesz a szegények szükségeire, és törődni fogok velük. Örömmel és boldogan szolgállak, hiszen minden jónak bővében vagyok, mert Jézus elszenvedte szegénységemet, hogy én a bőségéből részesedjem.

A kereszten Jézus megszabadított a szégyentől. A kereszten megszégyenítették miattam. Ő szenvedte el a kereszt gyötrelmeit és "vetette meg a gyalázatot". Jézus fizette meg a szégyenünk büntetését. Azért tűrte a szégyent, hogy sok fiat vezessen dicsőségre. Az előtte levő örömért viselte szégyenemet, hogy osztozhassam dicsőségéből. Föladom ezt a két bálványt: a kényelmet és a komfortot, ahogy Jézus tette, hogy üdvösséghez segítse Isten választottait. Jézus Krisztus keresztjében fogok dicsekedni. Isten eleve ismert engem, eleve elrendelt, elhívott, megigazított és megdicsőített, mert Ő viselte szégyenemet, hogy én osztozhassam dicsőségéből.

"Isten elfogadott engem a Szeretetben", és örömmel lát engem. Kilépek az elutasítottság következményeiből, ezek helyett inkább az isteni gyógyszerrel élek, amelyről Jézus Krisztusban, a Messiásban gondoskodott számomra. Megnyitom szívemet a Szent Szellemnek, hogy szondájával feltárhassa problémám forrását. Hirdetem azt az igazságot, hogy Jézus egy cserét hajtott végre értem: az Ő elutasítása miatt én elfogadott személy vagyok. Mindenkinek megbocsátok, aki elutasított engem, és lemondok a keserűségről, a neheztelésről, a gyűlöletről és a lázadásról. Hiszek abban, amit Isten mond, hogy elfogadott Krisztusban, és én is elfogadom magam. Nyitott vagyok arra, hogy megtaláljam a helyem Krisztus testében, amint az előbb imádkoztam. Kijelentem, hogy Jézus magára vette elvetettségemet, hogy az Atya elfogadjon engem, mint Őt magát.

Jézus megízlelte a halált, hogy nekem életem lehessen; Ő kivágatott, hogy én egységbe kerüljek; Ő elveszítette a közösséget, hogy én beléphessek abba. Minthogy Jézus megízlelte értem a halált, élettel rendelkezem, most a feltámadás életével, és örök élettel. Isten jelenlétében fogom tölteni az örökkévalóságot, és nem számkivetettségben. Egységben élek Krisztussal, egy szellem vagyunk. Jézust a halál lemetszette, hogy nekem örök kapcsolatom lehessen Istennel.

Ámen!

Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből

Derek Prince: Isten igéjének megvallása-Március


Uram, köszönöm Jézus vérét. Együttműködöm a Szent Szellemmel abban, hogy különbséget tegyek abban a tekintetben, hogy mi szolgálja a testem egészségét, és mi ártalmas a számára. Keresem a Szent Szellem segítségét az önfegyelem gyakorlásában, hogy testemet megőrizzem a lehető legjobb állapotban. Kijelentem, hogy radikális engedelmességre törekszem a Szent Szellemmel együttműködve. És abban is, hogy jó fizikai kondícióban maradva elvégezzem a munkáját. Testem a Szent Szellem temploma, amelyet Jézus vére megváltott, megtisztított és megszentelt.

Jézus köszönöm a kereszten kivívott győzelmedet. Most a sarkamra állok, és kijelentem: a bűnnek és a Sátánnak nincsen jogos követelése velem szemben, és nincs hatalma rajtam. Felszabadultam minden gyötrés alól. Alárendelem magamat és az akaratomat Istennek. Odaszánom magamat rabszolgául az igazságosságra. A kegyelmet választom, és alávetem akaratomat Istennek, Úgy döntöttem, hogy az Urat szolgálom. Átadom a testemet az Úrnak. Testrészeim az igazság fegyverei, amelyek Isten szolgálatára és dicsőségére rendeltettek.

Pálhoz hasonlóan én is „igyekszem, hogy elérjem a holtak feltámadását”. Az Isten fiainak szánt dicsőség felé tartok. Az Ő örök életéből részesedem azáltal, hogy iszom a vérét és eszem a testét. Úrvacsora által igényelem azt az életet, amely a vérben van. Az „életben maradás” számomra nem mindennél fontosabb. Mint szellemi fegyvert felveszem, a bizonyságtételemmel együtt. „Mindenre van erőm Krisztus által, aki engem megerősít belül”. Kijelentem, hogy legyőzöm a Sátánt a Bárány vérével és a bizonyságtételem beszéde által, és nem kímélem az életemet a halálig.

Uram köszönöm, hogy gondot viselsz a testemről. Engem egy személyes Isten teremtett, személyes közösségre. Isten csodálatos, bámulatra méltó teremtménye vagyok. Én Isten mennyei leheletének és a föld porának egységéből lettem. Dicsőítem Istent a testemben. Élő áldozatként felajánlom ma


Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből...

Derek Prince: Isten igéjének megvallása -Február


Uram, köszönöm Jézus vérét. Ingyen megigazultam az Ő kegyelme által. Őbenne hiszek, aki megigazított engem, és a hitem tulajdoníttatik igazságul. Isten: Jézus igazságosságával igazzá tett, és hittel belépek a bátorság azon dimenziójába, amit ez a fölismerés hoz. Isten Jézus igazságosságával igazzá tett engem, és hittel magaménak tekintem azt a békességet, biztonságot és örömöt, amit ez a fölismerés hoz. Összhangba hozom a megvallásomat Isten igéjével és kijelentem: Jézus vére megigazított, igazzá tett engem, mintha soha nem vétkeztem volna. Jézus vére megszentelt, szentté tett, Isten számára elkülönített.

Mélyen tisztelem a szövetség vérét. Jézus vérébe vetett hit megszentelt engem, teljes lényemet átvitte az ördög hatóköréből Isten Fiának felségterületére. Teljes mértékben visszavásárolt engem az ördög királyságából Isten királyságába. A szellemen és testem is Istené, mert Jézus a teljes megváltásom árát megfizette az Ő drága vére által. Isten szent, méltó az imádatra. Isten terve, hogy engem szentté tegyen, mégpedig nem rendeletek sorának megtartása hanem Jézus vére által. Hiszek Jézus Krisztusban és vallom, hogy Jézus vére megszentelt, szentté tett, Isten számára elkülönített.

Köszönöm a Szent Szellem munkáját és kijelentem, hogy a testem a Szent Szellem temploma, amelyet Jézus vére váltott és tisztított meg. És az Úr teljes körű jogokkal rendelkezik a testem felett. Ezért nem szennyezem be falánksággal, iszákossággal és erkölcstelenséggel és semmi más módon, amellyel visszaélnék a testemmel. A testem Isten tulajdona, nem az ördögé. Jog szerint a testemmel nem az ördög rendelkezik, hanem Jézus és neki különleges terve van a testemmel. Hallgatok az Úr hangjára, és engedelmeskedem szavának. Megvallom, hogy számomra így hangzik az Ő igazsága: „Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek”! Hit által megöldöklöm a test cselekedeteit, és megnyitom magam a teljesen új természet előtt, amelyet a Szent Szellem teremt bennem. Jézus Krisztus minden bűntől megtisztít engem a vérével, elfogadom az újjászületést, melynek révén Isten Szelleme által egy teljesen új élet született meg bennem. A Szent Szellem megújít engem. Új teremtmény vagyok, nem a saját igaz tetteim folytán, hanem mert Isten úgy döntött könyörül rajtam. Testem a Szent Szellem temploma, amelyet Jézus vére váltott és tisztított meg. Ámen.

Kérem Isten bocsásson meg minden bűnt, és én is megbocsátok minden személynek, akinek szükséges. (Sorold fel a konkrét neveket!) Miután ezt megtettem, kijelentem, hogy a Sátánnak nincs helye bennem, nincs hatalma rajtam, és vele szemben nincs rendezetlen tartozásom. Kijelentem, hogy egyedül Jézus a Szabadítom, és mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül”. A Sátánnak nincs helye bennem, nincs hatalma rajtam. Jézus vére által lerombolom azokat az erődítményeket, amelyeket a Sátán épített ki az elmémben. Engedelmeskedem Isten hívásának abban, hogy az Ő útmutatása szerint böjtöljek és imádkozzam emberek kötelékeinek megoldásáért, a terheiktől való szabadulásért, az elnyomottak megszabadulásáért és az igák összetöréséért. Jézusban életem megrögzött bűne (nevezd meg!) megfeszíttetett. A keresztre vetem, nem hagyom, hogy tovább uraljon. Igyekszem erősíteni akaratomat, és élek a kereszten megszerzett jogaimmal, újra és újra hangoztatom: a Sátánnak nincs helye bennem, nincs hatalma rajtam és vele szemben nincs rendezetlen tartozásom. Jézus vére minden tartozásomat kiegyenlítette!

A testem Istenné, és úgy szándékozom élni vele, beleértve, hogy mit eszem és mit iszom, hogy az által megdicsőítsem Őt. Isten félelmet keltő és csodálatos módon alkotott meg engem. Dicsőíteni fogom Istent abban is, amit megeszem, és hogy milyen gyakran étkezem. Testem a Szent Szellem temploma, amelyet Jézus vére megváltott, megtisztított és megszentelt.

Ámen!

Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből

Derek Prince: Isten igéjének megvallása- Január


Uram, köszönöm Jézus vérét. Mivel az ige ezt kimondja, én is kijelentem: legyőztem a Sátánt, mert bizonyságot teszek arról, hogy Jézus vére mit tesz értem. Kijelentem, hogy biztonságban vagyok az ellenségtől, mert alkalmazom a vért a magam és a családom életében. A mai napon kijelentem, hogy az életemet neked való engedelmességben élem. Kijelentem, hogy amint alkalmazom azt magamra, eltávolítok minden bűnt, amely jelen lehet az életemben. Kijelentem, hogy Jézus feláldoztatott értem, és én bízom a vérében, hogy az megtisztít engem, és a bűntől szabaddá tesz. Kijelentem, hogy az Ő hiánytalan váltságműve elvette a bűneimet. Kijelentem, hogy Ő mindenét föladta – teljesen kiöntötte életét –, hogy szabad lehessek a bűntől. Személyesen tanúskodom a Sátánnak arról, amit az Ige szerint Jézus vére értem tesz.

Vére által váltságdíjat fizetett értem, visszavásárolt. Ezért igazi hívő vagyok a Krisztusban. Jézus, Isten bűntelen báránya elvette bűneimet. Átvitettem az ellenség kezéből az Úr kezébe, én már a Mindenható Isten oltalma alatt élek. Kivásárolt engem a Sátán királyságából, és bevitt Isten országába. Az Úr alkotott és vásárolt meg engem – teljesen az övé vagyok. Megszabadultam a sötétségből és átvitettem Isten szeretett Fiának országába. Jézus vérén megváltattam az ördög kezéből.

Minden bűnöm megbocsáttatott, a megváltásból fakadó valamennyi törvényes joggal rendelkezem. Teljes bűnbocsánatot nyertem, mert megvallom minden bűnömet, és most én is mindenkinek megbocsátok aki nekem okozott sérelmet (sorold fel a konkrét neveket!). Nem csak Isten bocsánatát fogadom el, hanem megnyitom magam mások bocsánatának elfogadására is, és magam is fölajánlom számukra a megbocsátást. Te teljesen megbocsátottál nekem, kitörölted bűneim nyilvántartását. Elfelejtetted őket, és én is elfelejtem. Szükségem van a megbocsátásodra, és megbocsátásoddal nagy áldásban is részesítesz. Mivel készséggel megvallok bármi bűnt, amelyet talán megpróbáltam volna elrejteni, megbocsátottál, elvetted bűntudatomat. Felviszem a személyes bizonyságtételem izsópjával – vére által megváltásban és bűnbocsánatban van részem. Jézus vére által teljes bűnbocsánatot nyertem.

Folyamatosan világosságban járok, közösségem van más hívőkkel, és megtisztulok a bűntől. Az Ő vére megtisztít minden bűntől, most és folyamatosan. Teljes szívből világosságban kívánok járni, amint Jézus világosságban van, valamint teljes mértékben közösségre lépni, hogy megtisztúljam a bűntől. Világosságra hozom rettenetes emlékeimet vagy rejtett bűneimet, bármik is legyenek (tessék megnevezni!), hadd világítsa meg Jézus fénye, és vére hadd törölje el ezeket. Az Ő vére megtisztított engem, mert eltökéltem, hogy az ige iránti engedelmességben élek, és jó kapcsolatra törekszem másokkal. Az Ő vére éppen most is kegyelemért kiált Istenhez az érdekembe. Alázattal alárendelem magam annak, hogy Isten igéje megmosson, és elkötelezem magam keresztény társaim őszinte szeretetére. Jézus Krisztusnak, Isten Fiának vére folyamatosan megtisztít engem minden bűntől.

Éhezem és szomjúhozom az Ő vére által megnyerhető megigazulást, igazságot. Igazzá tett engem egy olyan igazságossággal, amely nem az enyém. Jézus vére megigazított, igazzá tett engem, mintha soha nem is vétkeztem volna.

Ámen.

Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből

Derek Prince: Isten igéjének megvallása-Április



Uram, köszönöm, hogy elkötelezted magad Izrael mellett. Közbenjárok most azért a nemzetért. Kijelentem, hogy az Úr helyreállítja és újra összegyűjti népét, én pedig csatlakozom a többi hívő imájához. Az Úr nem hagyja el a népét. Köszönöm Jézus, hogy meghaltál értem a kereszten. Jézus azért szenvedett büntetést, hogy mi bűnbocsánatot nyerjünk, s így én békességben lehessek Istennel, a megbocsátás által. Visszavásárolt engem a Sátántól Istennek. Ő szenvedett büntetést, hogy én bűnbocsánatot nyerjek. Elismerem, hogy szükségem van megbocsátásra. Most kérem azt a fizikai gyógyulást, amely a bűnbocsánat következtében történik. Készen állok megbocsátani másoknak. Emlékezni fogok minden jótéteményedre. Amikor megteszem ezeket a lépéseket, minden átok alól felszabadulok. Jézus büntetést szenvedett, hogy én bűnbocsánatot nyerjek.

Jézus köszönöm a kereszten elvégzett munkádat. Számomra az, hogy teljes üdvösséget nyertem azt jelenti, hogy tökéletesen meggyógyultam. A gyógyulásom az üdvösség része. A hálaadás teljes és maradandó áldást hoz. Jézus elvette erőtlenségeimet, és meggyógyított engem. Isten természetfeletti ereje működésbe lép, minden akadály leomlik a gyógyulás útjából. Áldozata folytán a gyógyulás mindenki számára hozzáférhető, magamat is beleértve. Most működésbe hozom Jézus tökéletes váltságművét. Jézust megsebesítették azért, hogy én gyógyulást vehessek.

A saját igazságomat félre teszem és helyette Isten igazságát keresem. A Úr beteggé tette Jézust, lesújtva reá. Teljes körűen gondot viselt a múltban, a jelenben és a jövőben elkövetett bűnökről. A bűn nem fog uralkodni rajtam. Jézussal való azonosulásom révén többé nem vagyok a bűn szolgája. A Vele való azonosulásom által megszabadulok. Jézus az én bűnösségemmel bűnné tétetett, hogy én az Ő igazságosságával igazzá tétessem.

Elfordulok a lázadásomtól, helyettem Jézus ízlelte meg a halált. Te szenvedtél és meghaltál értem. Teljes mértékben odaadtad magad a megváltásomra. Megalázom magamat Isten előtt, azonosulva Jézussal abban, hogy Ő vele megelevenítsen, föltámasszon és trónra ültessen engem. A kereszt által beléptem a Magasságos Isten rejtekhelyére. Védelmet élvezek minden rossztól és veszélytől. Halálod által bővölködő és örök életem van, mert Jézus elszenvedte halálomat, hogy én elfogadhassam életét. Kijelentem, hogy hiszek az áldások és az átkok létezésében, olyan valóságosak ezek, hogy Jézus átokká tétetett azért, hogy én beléphessek az áldásba.

Ámen!


Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből