2022. május 19., csütörtök

💥Van Erőm💥

A kétségbeesett, sötét emberi élet fölött ott van Isten keze, az Isten mentő, segítő keze.
Ebben a történetben Isten kimondott szavának a hatalmas erejét ismerhetjük meg.
Illés belefáradt az elkezdett harcba, jobbnak látta feladni.
Hányszor voltunk már így! Életünk során úgy a lelki, mint a fizikai erőnk is sokszor elfogyott.
Az Úr azonban kinyújtja a kezét, hogy segíteni tudjon. 
Micsoda öröm lehet a mai napra számunkra, hogy biztos segítségünk van, aki soha nem fárad el, soha nem lankad meg.
Reggel, amikor felkelünk, sosem tudhatjuk előre, hogy milyen nehézségekkel kell majd szembenéznünk. Egy biztos, az aki ezeket a csodás szavakat mondta él! 
Ő az élet vizével szeretne megajándékozni bennünket, hogy soha többé meg ne szomjazzunk.
Bármilyen terheket cipelsz testvérem, tedd le őket Isten kezébe, és engedd, hogy kihúzzon téged a bűnök mocsarából, hogy majd teljes szívvel, teljes lélekkel és tiszta elmével tudd magasztalni Őt, mindazokért a csodákért, amiket a te életedben cselekedett.
Tehát, ha erőre lenne szükséged, jó helyen vagy, mert az Úr ezt üzeni: „Kelj fel, egyél; mert erőd felett való utad van.” (1Kir 19,7)
Kérd Istent, hogy mutassa meg számodra azt az utat, amelyen járnod kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése