2022. szeptember 5., hétfő

💥Van Erőm💥

Márk evangéliuma 4. fejezetének utolsó verseiben arról olvasunk, hogy Jézus tanítványaival a túlsó partra igyekezett. 
Jézus a hajó hátsó részében aludt, a tanítványok meg szinte jajveszékelve költötték fel a Mestert, aki a következőt parancsolta a szélnek, viharnak: „Hallgass el, némulj meg!” (Márk 4,39) 
Jegyezzük meg jól Jézus szavait, mert a későbbiekben hasznát vehetjük.
Nyugalom, megkönnyebbülés, felüdülés, kikapcsolódás, áldott csend a lélekben – milyen szépen hangzik!
Jó pár fejezet elolvasására volt szükségem, míg megértettem a lényeget, amikor Jézus a következőt mondja: „Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.” (Lukács 21,19)

Ez azt jelenti, hogy meghúzom a határt. Azt jelenti, hogy nem törhetem állandóan a fejem a dolgaimon, és stresszelhetek, aggodalmaskodhatok, idegeskedhetek egész nap, remélve azt, hogy valami változni volt. 
Legfeljebb egyet fogok előre lépni, majd kettőt hátra.

Amikor jön a kísértés, hogy aggódnom, félnem kellene a holnap felől, vagy idegeskednem a munkám felől, akkor meghúzom a határt és ezt mondom: „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!” (Zsoltárok 42,12)
Az elsődleges cél mindig Jézus legyen. Ha a vihart lecsendesítette, akkor az olykor háborgó lelkembe is nyugalmat hozhat.

A mai Van Erőm meghallgatható a következő linken: https://youtu.be/TxLxULS5ImA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése