Az egyik híres orvos volt, aki saját hivatását ahhoz hasonlította, mintha egy panaszkezelési irodában ülne minden nap:
„Orvosi tanulmányaim alatt sokáig foglalkoztam az emberi test szépségével, csodálatos működésével, de jó ideje olyan embereket kezelek, akiknek a testük nem működik megfelelően. Csak panaszokat hallok.”
Amikor ezeket a sorokat olvastam, azon gondolkodtam el, mi lehet Isten véleménye a mi naponkénti panaszkodásainkról? Mikor panaszkodtunk utoljára a társunk, az időjárás, az életünk miatt?
S hányszor tesszük meg ezt egy hónapban?
Azonban, ma előttünk áll egy másik orvos, aki Jézus tanítványa volt.
Lukács, korához képest igen képzett volt, orvosként közelről ismerte a beteg és szenvedő emberek problémáit.
Mégis, megmarad abban a biztos elhívás tudatban, hogy feladatát be kell töltenie.
Mert ő látta, hogy Jézusnak a beteg, szegény, kivetett ember fontos.
Látta, hogy Jézus teljes odaadásával akar segíteni másokon, teljes erejével azon igyekezett, hogy sokakat meggyógyítson, mindezt panaszkodás nélkül.
„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lukács 19,10)
A panaszkodás igen nagy betegség lehet az életünkben, amit mielőbb orvosolni kell.
Mindez döntés kérdése. Ezért érdemes megjegyeznünk Pál szavait: „Mid van, amit nem kaptál?” (1Korinthus 4,7)
A mai Van Erőm meghallgatható a következő linken:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése