2024. április 12., péntek

💥Van Erőm💥 Haditerv ⭐

Amikor tehát kísértésbe esünk, hogy feladjuk a versenyt, hogy visszatérjünk Egyiptomba vagy a pusztában töltött éveinkhez, tanuljunk Józsuétól.

Valami hasonló történik, amit később Pál mond: „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.” (Zsidók 12,1)

Ebben a fejezetben arról olvasunk, hogy Józsué előtt sorakoztak a feladatok. 
Harcok, csaták, szinte elérhetetlennek tűnő akadályok vették körül az új vezetőt. 
Józsué sikeressége abban rejlik, hogy nem adta fel egykönnyen, azt amit elkezdett. 
Egész végig tudta, hogy csakis Isten lehet az ő támasza, senki más.
Az utolsó versben pedig arról olvasunk, hogy a nehézségek ellenére béke lett az egész országban. 
Ez békesség Isten ajándéka volt választottjai számára.
Bármilyen lelki áldásban van részünk, bármilyen győzelmet aratunk, az nem nekünk köszönhető, hanem a mi nagy Istenünknek és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak. 
Nála van a békességünk, győzelmünk, életünk megáldása.
Hogyan lehet béke az életünkben? Hogyan lehet békesség a családunkban? 
Hogyan juthatunk mi magunk békességre?

Jézus Krisztussal még erre is képesek vagyunk. 
Békességet vihetünk családunk minden egyes tagjának, és közölhetjük azt a csodás örömüzenetet, hogy a Békesség Szerzője velünk van minden napon.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése