2023. május 2., kedd

💥Van Erőm💥 Levél

Az igevers így folytatódik: „Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és legyőztétek a gonoszt.” (1János 2,14)

Amikor Jézus samarián ment át, és inni kért egy asszonytól, a beszélgetés végén a következőt mondta: „Akik ebből a vízből isznak, azok újra megszomjaznak, de aki abból a vízből iszik, amelyet tőlem kap, az soha többé nem szomjazik meg. Sőt, az a víz, amelyet én adok neki, forrássá válik benne, s olyan víz ömlik majd belőle, amely örök életet ad.”"(János 4:13-14)
Milyen csodás, hogy Jézus Krisztustól az élet ajándékát kapjuk. 
Az, hogy beszélgetett egy bűnös asszonnyal azt bizonyítja, hogy nincs okunk félni. 
Ő minden emberért egyenlőképpen halt meg.  Általa élhetünk mi is.
Általa erősek lehetünk, és így nincs szükségünk más dolgokra, hogy legyőzzük a magunkba levő szomorúságot, depressziót, önbizalomhiányt csak Őrá. 
Jézus Krisztusnál az élet vár. János éppen erről tesz bizonyságot.
Ha Isten igéje bennünk lakozik, és egészen közel hajolunk az élő vízhez, akkor bátran szállhatunk szembe a gonosszal. Milyen szépen fogalmaz János apostol: „legyőztétek a gonoszt”, vagyis már a múltban szembe szálltunk a gonosszal. Azáltal, hogy mindennapi eledelként foglalkozunk Isten igéjével lehetőségünk van újból győzni a gonosz erőivel szemben. 
A biztos győzelem Jézussal valósulhat meg.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése