2023. augusztus 12., szombat

💥Van Erőm💥Csodás sorok

https://youtu.be/nsN2cr4qr54

Isten azokon keresztül szól hozzánk, akiknek már szólt. Igéje által nem telik el úgy nap, hogy ne szólna a ma emberéhez is.
Valami csodálatos történik, amikor megtapasztaljuk, hogy Isten szava hogyan változtatja meg életünket; hogyan ad erőt, amikor már nincs.
Ő az, aki soha nem hagy egyedül harcolni és fáradozni, hanem segít.
Ő az, aki a feladatot is adja nekünk, de erőt is ad hozzá; mi több, velünk együtt végzi.
Mögöttünk és mellettünk is ott van.
Jézus Krisztus csodái nem csak Kapernaumban, Názáretben történtek meg, hanem még a jelenben is folytatódnak. 
Ott folytatódik, amikor Isten kegyelméből egy szeretett családtagunk gyógyultan távozhat az intenzív osztályról. 
Ott folytatódik, amikor hosszú hetek után, egy ember felkelhet az ágyából, és dicsérheti az Urat. 
Sőt, még ott is, amikor az emberi vigasztalás mit sem ér, de Jézus segít a gyász hordozásában. 
Ott folytatódik, amikor az emberek bizonyságot tesznek Jézusról, aki hűségesen betartotta ígéretét. Reményt adott, vigasztalást, szeretett. 
Új élet adott, amikor Isten megváltott gyermekeinek nevez bennünket. 
Jézus által megtudtuk, hogy Isten szeret, és gyengeségünk ellenére is kitart mellettünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése