2023. november 30., csütörtök

Ő MINDIG UGYANAZ❣️

 „Nem egy távoli Istent dicsőítünk, aki nem akar beszélni hozzánk.” Isten nincs messze.

József álmában az angyal felfedte, hogy Jézus születése századokkal korábbi próféciákat fog beteljesíteni.
József megértette, hogy Jézusban „velünk (lesz) az Isten”.
Mégis, milyen egyszerű erről az igazságról megfeledkezni!
Mózes második könyvében azt olvassuk, még jóval Jézus születése előtt, hogy Mózesnek várnia kellett Istenre, aki egy hegy tetején vagy egy égő bokron keresztül beszélt hozzá.
Abban az időben az embernek nem volt lehetősége folyamatos bensőséges kapcsolatra Istennel.
Könnyen megesik, hogy ehhez a régen működő formához fordulunk az Istennel való kommunikációban.
Milyen gyakran kérjük még mindig a saját égő csipkebokrunkat, vágyva az Úrtól való világos és kézzel fogható jelre vagy egyértelmű szóra. Keresztényként is elkezdjük azt hinni, hogy Isten messze van, amikor mi csak várunk és várunk arra, hogy végre szóljon.
Emlékeznünk kell arra, hogy Jézus összeköti a szakadékot az ember és Isten között.
Őt adta Isten, válaszul a mi égő csipkebokor vagy egy hegytetős beszélgetés utáni áhítozásunkra.
Nem egy távoli Istent dicsőítünk, aki nem akar beszélni hozzánk. Jézus helyreállította az Atyával való kapcsolatunkat.
Ebben a karácsonyi időszakban találj vigasztalást abban, hogy Isten veled van! 

Hallja az imádságaidat és érted munkálkodik.
Ha Isten képes helyrehozni tönkrement kapcsolatunkat Önmagával, gondolj csak bele, mit tud és akar tenni még az életünkben, értünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése