2023. november 10., péntek

💥Van Erőm💥Gondoskodik rólad

Krisztus legalább három dolgot akart a tanítványainak (és nekünk) megmutatni ezekben a csodákban.

Először is, azt akarta, hogy megértsék, hogy ő az élet kenyere. 
Ha az ember eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog. 
Életének utolsó estéjén pedig Jézus fogta a kenyeret, megtörte, és azt mondta:
 „Ez az én testem, amely értetek van” (1Kor 11,24).

Másodszor, Krisztus azt akarta, hogy tanítványai megértsék, hogy ő mindenki számára is kenyér. (Ő teljesen elegendő erőforrás számodra is.) 
Továbbá, arra hívja fel a figyelmet, hogy a mindennapokban adjunk hálát Istennek a kapott javakért, ajándékokért, ahogyan ezt sokszor kérni is szoktuk: 
„A mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” (Máté 6,11).

Harmadszor: „Amikor vette a hét kenyeret, és hálát adott, megtörte…” 
Jézus folyamatosan törte meg, és apránként osztogatta, amire szükség volt.
Nekünk folyamatosan Jézus elé kell vinnünk a szükségleteinket, és ő folyamatosan megtöri a kenyeret, és megadja nekünk, amire szükségünk van.

„Figyeljetek, tanítványok - mondja e nagyszerű csodával -, én elég vagyok az egész világra és annak minden szükségletére. Tanuljátok meg jól”.

De vajon valóban látták-e a csodákat? Vagy megelégedtek azzal, hogy csak a kenyeret és a halat, valamint az ünneplő ezreket látták, és ennyi?

Jézus Krisztus számodra is tökéletes elegendő. Bízz Benne, mert bármennyire is lehetetlennek tűnik, ha teljes szívből hiszel, csodálatos módon gondoskodni fog rólad.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése