2023. december 4., hétfő

💥Van Erőm💥Adventi öröm

Ebben az igeversben is az örömről van szó, mégpedig az igazi örömről, amit az ember Isten közelségében tapasztalhat meg.
Mielőtt Izrael népének életében bekövetkezett volna a fogság, Isten megígérte, hogy prófétákat rendel, akik kimondott szavaikkal képesek lesznek enyhíteni a nép félelmein és bánatain.
Ez a vigasztalás messzebbre tekint, mint Jeruzsálem, Júda. 
Jogosnak tartom kimondani azt, hogy ez az örömhír számunkra is elhangzott. 
Isten az ő jelenlétét igazolja ebben az Ószövetségi részben: „Itt van Istenetek!”.
Pár évre rá, ezt látjuk az Újszövetség legelején: „Isten velünk van.”
Tehát, mielőtt az életedben bekövetkezett volna a változás, mielőtt a próbák elértek volna hozzád, Isten kiterjesztette szeretetét életedre. Krisztust rendelte, aki szavaival és jelenlétével enyhíteni fog bánatodon, félelmeiden.
Bárcsak, ez az örömhír járná át ma a világot: „Isten velünk van.”
Itt olyan boldogságról olvashatunk, amely Isten közelségével valósul meg, amikor az ember nincs többé egyedül. Ez az állapot magával hordozza Isten minden áldásának a bőségét.
Légy te magad ennek a csodás üzenetnek a hírnöke családod számára:
 „Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. 
– Az Úr maga mondja ezt.” (Ézsaiás 40,5)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése