2024. január 21., vasárnap

💥Van erőm - Szeretlek benneteket ⭐

Malakiás próféta könyve 1. rész 2.,,💞Szerettelek titeket, azt mondja az Úr,,

Ha megfáradtál a hitben, akkor szükséged van erre a mondatra.
Miután Izráel népe a szabadulás örömhírével haza érkezett, igen nagy lelkesedéssel, buzgósággal nekiláttak, hogy újjáépítsék a templomot. A fogság sanyarú sorsa hitüket erősítette meg, Istenben.
Most meg azt látjuk, hogy minden rendben van a nép életében, viszonylag megfelelőek az életkörülmények, de azt érzik, hogy Isten nem szereti őket és nem származik javuk abból, hogy őt szolgálják. A kezdeti lelkesedés, az úgynevezett kitartó hit pár év alatt teljesen megváltozott.
Malakiás éppen ebben a helyzetben próbálja felrázni a népet.
Malakiás szavai voltak az Ószövetség utolsó szavai, és talán nem véletlen, hogy mondandóját Isten szeretetével kezdi. Ez a nyilvánvaló szeretet nem volt egyértelmű a nép életében.
Egy olyan közösségben, ahol értelmetlennek tűnik már az Isten szolgálata, Malakiásnak van annyi bátorsága, hogy kihirdesse: Szeret titeket az Úr!
Úgy képzelem el ezt a helyzetet, mintha ma valaki a főtéren kiabálná, hogy: Szeret téged az Úr!
Lehet, hogy jelenleg majd beleroppansz, és úgy érzed magad, ahogy Izráel a fogságban. 
Lehet, hogy pont most minden tökéletesen működik az életedben, így a mindenben talán elengedted Isten kezét. Isten irántad érzett szeretete nem változott.
Talán ennek a szeretetnek a bemutatására volt leginkább szükségünk a mai reggel. 
Isten népe iránt nem feddéssel, büntetéssel viszonyul, hanem mint szerető, megbocsátó Atya várja a vele való áldott közösségbe gyermekeit. Téged és engem!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése