Vezess sátradba, Uram, szüntelen hívlak e C
Én Istenem vagy Te, úgy vágyom utánad D e D
Engedd hallanom hangod, hiszen Tõled van az élet e C
Nem ad boldogságot más, csak a Te jelenléted D a D
refrén:
Tisztíts meg ó Uram, szent tüzeddel e D
Szentelj meg a bárány vérével a C H
Vedd izzó parazsad a mennyei oltárról e D
Érintsd meg ajkaim, hogy szent legyek a h C
Érintsd meg ajkaim, hogy szent legyek a h e
Szólj Uram, hallja szolgád a Te kedves beszéded e C
Szívem mélyére rejtem, hogy ne vétkezzem többé D e D
Készen állok elõtted, hogy tegyem, amit parancsolsz e C
Amit rám bízol Uram, hogy örömmel elvégezzem
https://www.youtube.com/watch?v=fVnojEDsb0E
2018. augusztus 4., szombat
A keresztényeknek a “Sabbath”-ot meg kell tartaniuk?
Szívem tágra nyitom, befogadlak Téged,
Szükségem van rád, Uram.
Keskeny út, amelyet megnyitottál nékem,
Trónod elé vezet el, Uram.
Tudom azt, hogy megváltottál, örökké élni fogok.
Véreddel megtisztítottál, tudom, hogy szabad vagyok!
Megfizetted az árat, életed áldoztad!
Odaszánom magamat, életembe fogadlak örökké!
https://www.youtube.com/watch?v=eYaoBg6-JFg
************************************************************
Válasz: Gyakran állítják, hogy Isten már az Édenkertben meghírdette a Sabbath-ot – hivatkozva ilyenkor a Sabbath és a 2 Mózes 20:11 közötti kapcsolatra.
Habár Isten megpihent a hetedik napon (1 Mózes 2:3), és ez előrevetíti a későbbi Sabbath-törvényt, semmiféle bibliai bizonyítékot nem lelünk arra, hogy megtartatott volna a Sabbath mielőtt Izrel kivonult Egyiptomból. Sehol a Bibliában nem találunk utalást sem arra, hogy a Sabbath megtartása gyakorlatban lett volna Ádámtól Mózesig.
Isten Igéje világosan beszél: a Sabbath megtartása különleges jel volt Isten és Izrael között: “Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak: Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld.” (2 Mózes 19:3-5)
“Tartsák meg Izráel fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre örök szövetségül. Örök jel ez köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent.” (2 Mózes 31:16–17)
Az 5Mózes 5-ben, Mózes újra megfogalmazza a Tízparancsolatot Izrael következő generációjának. Ez esetben, miután megparancsolja a Sabbath megtartását (12-14 versek), Mózes megokolja, miért adatott Izraelnek a Sabbath-törvény: “Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az Úr, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját.” (5 Mózes 5:15)
Figyeljük csak meg az “ezért” szót! Isten nem azért akarta a Sabbath-napot, hogy a teremtésre emlékezzenek, hanem hogy emlékezzenek egyiptomi szolgaságukra és arra, hogyan mentette ki őket az Úr. Figyeljük meg a Sabbath-nap megtartásának követelményeit: Sabbath-törvény alatt levő személy nem hagyhatta el a házát a Sabbath napján (2 Mózes 16:29), nem rakhatott tüzet (2 Mózes 35:3), és nem késztehetett senkit sem munkára (5 Mózes 5:14). Aki megszegte a Sabbath-törvényt, azt halállal büntették (2 Móz 31:15; 4 Móz 15:32-35).
Az Újszövetség tanulmányozása négy fontos dolgot mutat meg nekünk:
1. Amikor Krisztus feltámadt testében megjelenik és a nap is meg van említve, ez a nap mindig a hét első napja (Máté 28:1, 9, 10; Márk 16:9; Lukács 24:1, 13, 15; János 20:19, 26).
2. Az egyetlen alkalom, amikor a Sabbathot említi az Ige a Cselekedetek könyvétől a Jelenésekig evangélizációs célból történik, a zsidók miatt, és a környezet pedig egy zsinagóga (Cselekedetek 13-18 részek). Pál azt írja: “A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő - pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt -, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket.” (1 Korintus 9:20). Pál nem azért ment oda, hogy közösséget keressen és oktassa a híveket, hanem hogy megmentse az elveszetteket
3. Amikor Pál ezt mondja: “Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.” (Csel 18:6), attól fogva a Sabbath többé nem kerül említésre.
4. Ahelyett, hogy a Sabbath-hoz való ragaszkodást szorgalmazná, az Újszövetség az ellenkezőjét kéri (beleértve a 3. pontban említett kivételt – Kolossé 2:16)
Ha közelebbről megvizsgáljuk a 4. pontot, hogy az újszövetségi hívőknek semmiféle kötelezettségük nincs a Sabbath megtartására nézve, és azt is megláthatjuk, hogy a vasárnap mint “keresztény Sabbath” ötlete teljesen idegen a Bibliától.
Isten Igéje világosan beszél: a Sabbath megtartása különleges jel volt Isten és Izrael között: “Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak: Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld.” (2 Mózes 19:3-5)
“Tartsák meg Izráel fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre örök szövetségül. Örök jel ez köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent.” (2 Mózes 31:16–17)
Az 5Mózes 5-ben, Mózes újra megfogalmazza a Tízparancsolatot Izrael következő generációjának. Ez esetben, miután megparancsolja a Sabbath megtartását (12-14 versek), Mózes megokolja, miért adatott Izraelnek a Sabbath-törvény: “Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az Úr, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját.” (5 Mózes 5:15)
Figyeljük csak meg az “ezért” szót! Isten nem azért akarta a Sabbath-napot, hogy a teremtésre emlékezzenek, hanem hogy emlékezzenek egyiptomi szolgaságukra és arra, hogyan mentette ki őket az Úr. Figyeljük meg a Sabbath-nap megtartásának követelményeit: Sabbath-törvény alatt levő személy nem hagyhatta el a házát a Sabbath napján (2 Mózes 16:29), nem rakhatott tüzet (2 Mózes 35:3), és nem késztehetett senkit sem munkára (5 Mózes 5:14). Aki megszegte a Sabbath-törvényt, azt halállal büntették (2 Móz 31:15; 4 Móz 15:32-35).
Az Újszövetség tanulmányozása négy fontos dolgot mutat meg nekünk:
1. Amikor Krisztus feltámadt testében megjelenik és a nap is meg van említve, ez a nap mindig a hét első napja (Máté 28:1, 9, 10; Márk 16:9; Lukács 24:1, 13, 15; János 20:19, 26).
2. Az egyetlen alkalom, amikor a Sabbathot említi az Ige a Cselekedetek könyvétől a Jelenésekig evangélizációs célból történik, a zsidók miatt, és a környezet pedig egy zsinagóga (Cselekedetek 13-18 részek). Pál azt írja: “A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő - pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt -, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket.” (1 Korintus 9:20). Pál nem azért ment oda, hogy közösséget keressen és oktassa a híveket, hanem hogy megmentse az elveszetteket
3. Amikor Pál ezt mondja: “Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.” (Csel 18:6), attól fogva a Sabbath többé nem kerül említésre.
4. Ahelyett, hogy a Sabbath-hoz való ragaszkodást szorgalmazná, az Újszövetség az ellenkezőjét kéri (beleértve a 3. pontban említett kivételt – Kolossé 2:16)
Ha közelebbről megvizsgáljuk a 4. pontot, hogy az újszövetségi hívőknek semmiféle kötelezettségük nincs a Sabbath megtartására nézve, és azt is megláthatjuk, hogy a vasárnap mint “keresztény Sabbath” ötlete teljesen idegen a Bibliától.
Amint említettük, csupán egy helyen említi a Sabbathot, aztán Pál a pogányok felé fordul. “Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.” (Kolossé 2:16–17). A zsidó Sabbath eltöröltetett, mikor Jézus a kereszten “Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.”
(Kolossé 2:14).
Ez a gondolat nemegyszer megjelenik az Újszövetségben: “Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek.” (Róma 14:5-6a). “Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni? Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre” (Galata 4:9–10).
Azonban néhányan azt állítják, hogy Konstantin határozata 321-ben “,egváltoztatta” a Sabbath-ot szombatról vasárnapra. Hogy melyik napon találkozott az első gyülekezet istentiszteleti alkalmon?
A Szentírás egyetlen helyen sem említi a szombatot a hívők gyülekezési napja gyanánt.
Ugyanakkor kristálytiszta utalásokat találunk arra, hogy a hét első napján jöttek össze. Példa erre a Cselekedetek 20:7: “A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret (...)”.
Az 1 Korintus 16:2-ben Pál sürgeti a korintusi híveket, hogy “A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek.” Minthogy Pál az adakozást “szolgálatnak” nevezi a 2 Korintus 9:12-ben, ennek összegyűjtése minden bizonnyal a vasárnapi istentiszteletek alkalmával történt. Történelmileg a vasárnap és nem a szombat volt a normális talákozási nap a keresztény gyülekezetek számára, és ez a gyakorlat az első századig nyúlik vissza.
A Sabbath Izraelnek adatott, és nem az Egyháznak. A Sabbath még ma is szombat, nem vasárnap – ez soha sem változott. Azonban a Sabbath az Ószövetségi törvény része, a keresztények viszont mentesek a törvény kötelékeitől (Galata 4:1-26; Róma 6:14).
Ez a gondolat nemegyszer megjelenik az Újszövetségben: “Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek.” (Róma 14:5-6a). “Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni? Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre” (Galata 4:9–10).
Azonban néhányan azt állítják, hogy Konstantin határozata 321-ben “,egváltoztatta” a Sabbath-ot szombatról vasárnapra. Hogy melyik napon találkozott az első gyülekezet istentiszteleti alkalmon?
A Szentírás egyetlen helyen sem említi a szombatot a hívők gyülekezési napja gyanánt.
Ugyanakkor kristálytiszta utalásokat találunk arra, hogy a hét első napján jöttek össze. Példa erre a Cselekedetek 20:7: “A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret (...)”.
Az 1 Korintus 16:2-ben Pál sürgeti a korintusi híveket, hogy “A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek.” Minthogy Pál az adakozást “szolgálatnak” nevezi a 2 Korintus 9:12-ben, ennek összegyűjtése minden bizonnyal a vasárnapi istentiszteletek alkalmával történt. Történelmileg a vasárnap és nem a szombat volt a normális talákozási nap a keresztény gyülekezetek számára, és ez a gyakorlat az első századig nyúlik vissza.
A Sabbath Izraelnek adatott, és nem az Egyháznak. A Sabbath még ma is szombat, nem vasárnap – ez soha sem változott. Azonban a Sabbath az Ószövetségi törvény része, a keresztények viszont mentesek a törvény kötelékeitől (Galata 4:1-26; Róma 6:14).
A Sabbath megtartása nem kötelező a keresztényeknek – legyen az szombat vagy vasárnap.
A hét első napja, a vasárnap, az Úr napja (Jelenések 1:10), ami az Új Teremtést ünnepli Krisztussal mint feltámadt Királyunkkal együtt.
Nem kötelez semmi, hogy megfeleljünk a mózesi Sabbathnak – pihenésben, hanem szabadok vagyunk Krisztus követésére – Őt szolgálva.
Pál apostol azt mondja, hogy minden egyes kereszténynek döntenie kell, hogyan éli meg a Sabbathot: “Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében.” (Romans 14:5).
Minden nap Isten kell imádnunk, nem csak szombaton – vagy épp vasárnap.
Személy szerint én szeretem a szombat megtartasat, ha módom van rá!
Az én szívemben az van, hogy egy napot pihenéssel az Úrral és a Családommal töltök!
Minnenap van egy elkülönített idő rá, de szombaton egésznap!
Szüksége van rá a szervezetünknek a FELTÖLTÖDNI, a lelkünknek és a szellemünknek egyaránt!!
NAGY áldás ez az egész csaláadnak!
Az én szívemben az van, hogy egy napot pihenéssel az Úrral és a Családommal töltök!
Minnenap van egy elkülönített idő rá, de szombaton egésznap!
Szüksége van rá a szervezetünknek a FELTÖLTÖDNI, a lelkünknek és a szellemünknek egyaránt!!
NAGY áldás ez az egész csaláadnak!
Imadkozd ki és megadja a szívedbe az Úr te számodra is a választ!!
2018. augusztus 2., csütörtök
Csendes Percek Istennel- A hála mindent megváltoztat…
,,Minden körülmény között hálát adjatok…,,- (1 Thessz. 5:18, angol fordítás)
Pál írta a thesszalonikai levelet. A vers olvasásakor talán arra gondolunk, milyen szépen csengő szavak is ezek. Majd felületesen hálát adunk a mindennapjainkért és folytatjuk a napi rutinunkat.
A valóságban azonban nagyon kevesen tudjuk igazán észrevenni és hálásan megköszönni a bennünket körülvevő áldásokat.
Ha megfigyeljük, a Biblia nem azt parancsolja, hogy érezzük magunkat hálásnak minden körülményben, hanem arra utasít, hogy “adjunk hálát minden körülmény között.” Amikor egy nehéz élethelyzetben elkezdem Istent dicsőíteni, -még akkor is, ha semmi kedvem sincs hozzá-, sok esetben egy fátyol hull le a szememről, és Isten dicsősége ragyog fel előttem. Olyan ez, mint amikor gyémánt csillog a fekete bársonyon. A tragédiák zűrzavarában sok esetben egyáltalán nem látom ezt a dicsőséget, de akkor is áldhatom Istent az Ő jelenlétéért.
A hálaadás megváltoztatja a lencsét, amin keresztül életünk adott darabkáját szemléljük. Ilyenkor átértékeljük a nézőpontunkat az összetört álmok, kapcsolatok, a körülmények zűrzavara vagy a megválaszolatlan vágyaink ellenére. Amint Istent dicsőíted önmagáért és munkálkodásáért, akkor a figyelmed középpontjában Ő nagyobbá, a probléma pedig kisebbé változik, valamint az igazságról alkotott ismereted és érzésed közötti érzelmi űr szűkül, te pedig egy bensőségesebb kapcsolatba kerülsz Isteneddel.
A Zsoltárokban számtalan helyen Dávid lázad a körülményei miatt. (42. 57. 62. Zsoltár) A legtöbb esetben aztán a siránkozásai közepette elkezdi Istent dicsőíteni jelleméért és munkájáért. És tudod mi történik ekkor? Dávid hirtelen jobban kezdi érezni magát! Rádöbben, hogy nem is olyan borzasztó az élete. A nézőpontja középpontjában Isten egyre hatalmasabbá válik, a probléma pedig egyre kisebbé változik, és ekkor minden esetben meglátja Isten dicsőségét ragyogni az élethelyzetében.
Miről is van szó? Egy aprócska zsoltár keretében Dávid a depresszióból az ünneplésre vált át. Nem vár addig, míg Isten megváltoztatja a körülményeit, megoldotta problémáit, vagy kedélyesebbé tette őt, Dávid mindezek megtörténte előtt hálát adott Istennek. Drága barátnőm, amikor abbahagyjuk a panaszkodást, zsörtölődést, és elkezdjük Isten szeretetnyelvét, a hálaadást használni, a látószögünk is megváltozik. A magasztalás lencséjén keresztül fogjuk észrevenni a percekben elrejtőző dicsőséget, – olyan ragyogó pillanatokat, melyek mindig is ott voltak, csak rejtve maradtak zsörtölődő szemeink előtt.
Drága Uram! Magasztalom nagy nevedet. Annak ellenére, hogy nem mindig értem, mi miért történik az életemben, bízom a jóságodban, és megkapaszkodom abban a tudatban, hogy terved az életemre vonatkozóan reményteljes. Jézus nevében, Ámen
(forrás:Girlfriends in God, Daily devotionals, Sharon Jaynes, Gratitude changes things, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014 Used with permission,www.girlfriendsingod.com, )
Pál írta a thesszalonikai levelet. A vers olvasásakor talán arra gondolunk, milyen szépen csengő szavak is ezek. Majd felületesen hálát adunk a mindennapjainkért és folytatjuk a napi rutinunkat.
A valóságban azonban nagyon kevesen tudjuk igazán észrevenni és hálásan megköszönni a bennünket körülvevő áldásokat.
Ha megfigyeljük, a Biblia nem azt parancsolja, hogy érezzük magunkat hálásnak minden körülményben, hanem arra utasít, hogy “adjunk hálát minden körülmény között.” Amikor egy nehéz élethelyzetben elkezdem Istent dicsőíteni, -még akkor is, ha semmi kedvem sincs hozzá-, sok esetben egy fátyol hull le a szememről, és Isten dicsősége ragyog fel előttem. Olyan ez, mint amikor gyémánt csillog a fekete bársonyon. A tragédiák zűrzavarában sok esetben egyáltalán nem látom ezt a dicsőséget, de akkor is áldhatom Istent az Ő jelenlétéért.
A hálaadás megváltoztatja a lencsét, amin keresztül életünk adott darabkáját szemléljük. Ilyenkor átértékeljük a nézőpontunkat az összetört álmok, kapcsolatok, a körülmények zűrzavara vagy a megválaszolatlan vágyaink ellenére. Amint Istent dicsőíted önmagáért és munkálkodásáért, akkor a figyelmed középpontjában Ő nagyobbá, a probléma pedig kisebbé változik, valamint az igazságról alkotott ismereted és érzésed közötti érzelmi űr szűkül, te pedig egy bensőségesebb kapcsolatba kerülsz Isteneddel.
A Zsoltárokban számtalan helyen Dávid lázad a körülményei miatt. (42. 57. 62. Zsoltár) A legtöbb esetben aztán a siránkozásai közepette elkezdi Istent dicsőíteni jelleméért és munkájáért. És tudod mi történik ekkor? Dávid hirtelen jobban kezdi érezni magát! Rádöbben, hogy nem is olyan borzasztó az élete. A nézőpontja középpontjában Isten egyre hatalmasabbá válik, a probléma pedig egyre kisebbé változik, és ekkor minden esetben meglátja Isten dicsőségét ragyogni az élethelyzetében.
Miről is van szó? Egy aprócska zsoltár keretében Dávid a depresszióból az ünneplésre vált át. Nem vár addig, míg Isten megváltoztatja a körülményeit, megoldotta problémáit, vagy kedélyesebbé tette őt, Dávid mindezek megtörténte előtt hálát adott Istennek. Drága barátnőm, amikor abbahagyjuk a panaszkodást, zsörtölődést, és elkezdjük Isten szeretetnyelvét, a hálaadást használni, a látószögünk is megváltozik. A magasztalás lencséjén keresztül fogjuk észrevenni a percekben elrejtőző dicsőséget, – olyan ragyogó pillanatokat, melyek mindig is ott voltak, csak rejtve maradtak zsörtölődő szemeink előtt.
Drága Uram! Magasztalom nagy nevedet. Annak ellenére, hogy nem mindig értem, mi miért történik az életemben, bízom a jóságodban, és megkapaszkodom abban a tudatban, hogy terved az életemre vonatkozóan reményteljes. Jézus nevében, Ámen
(forrás:Girlfriends in God, Daily devotionals, Sharon Jaynes, Gratitude changes things, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014 Used with permission,www.girlfriendsingod.com, )
Csendes percek Istennel- Ne félj, és ne rettegj
„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.”
- Józsué könyve 1:9
„Nem, Uram. Nekem ez nem megy. Én nem vagyok erős, bátor meg még inkább nem. És ha az lennék is, erőm akkor sem lenne véghezvinni azt, ami rám vár.” – és egyre csak küzdesz Istennel. Hiszen te próbáltad már nem egyszer, és egy idő után mindegyik nekifutásod kudarcba fulladt.
Próbáltál erős lenni, rendíthetetlen, mint a szikla, érzelmek nélküli, mint a sétányon lévő szobrok arca. Próbáltál harcolni másokkal, önmagaddal, és győzni. Próbáltál kiállni az igazért, a jóért, az értelmesért, és minden izmodat megfeszítve egyre csak küzdöttél, de mind hiába. Nem, te nem vagy erős. Te nem vagy érzések nélküli, te nem vagy hős. Egyedül.
És talán most jössz rá, hogy amit eddig a lényegnek gondoltál, talán nem is az. Hogy a lényeg nem a saját teljesítményeden, a saját erőlködéseiden, önmagadon, hanem Istenen van. Mert egyedül tényleg nem lehetsz soha elég erős. Lehet, hogy egy darabig megy. Lehet, hogy néhány kört le tudsz futni, talán még fel is néznek rád a többiek, és elismerően sóhajtanak: Micsoda teljesítmény! De a következő kör közepén már a padlón találod magad.
Lehet, hogy ideig-óráig sikerül palástolni, álarc alá rejteni az érzéseidet, a félelmet, fájdalmat, gyászt és csalódottságot, de ez nem tarthat örökké. Egyszer minden álarc lehull, és rájössz, egyedül nem tudsz bátorsággal szembenézni a történésekkel.
Egyedül nem. De Istennel minden lehetséges. Ő nem kéri, hogy állj meg a tomboló viharban mindenféle segítség nélkül. Nem kéri, hogy játszd a hőst, és hordozz minden terhet a saját válladon. Ő azt kéri, fogadd el a segítségét! Fogadd el a társaságát, engedd, hogy veled menjen az úton, és légy erős és bátor Vele!
Ne feledd, nem egyedül kell futnod a pályán a köröket. Isten veled van, bármerre is vigyen utad, és vele az lehetsz, aminek Ő megálmodott: hős, az Ő hőse!
- Józsué könyve 1:9
„Nem, Uram. Nekem ez nem megy. Én nem vagyok erős, bátor meg még inkább nem. És ha az lennék is, erőm akkor sem lenne véghezvinni azt, ami rám vár.” – és egyre csak küzdesz Istennel. Hiszen te próbáltad már nem egyszer, és egy idő után mindegyik nekifutásod kudarcba fulladt.
Próbáltál erős lenni, rendíthetetlen, mint a szikla, érzelmek nélküli, mint a sétányon lévő szobrok arca. Próbáltál harcolni másokkal, önmagaddal, és győzni. Próbáltál kiállni az igazért, a jóért, az értelmesért, és minden izmodat megfeszítve egyre csak küzdöttél, de mind hiába. Nem, te nem vagy erős. Te nem vagy érzések nélküli, te nem vagy hős. Egyedül.
És talán most jössz rá, hogy amit eddig a lényegnek gondoltál, talán nem is az. Hogy a lényeg nem a saját teljesítményeden, a saját erőlködéseiden, önmagadon, hanem Istenen van. Mert egyedül tényleg nem lehetsz soha elég erős. Lehet, hogy egy darabig megy. Lehet, hogy néhány kört le tudsz futni, talán még fel is néznek rád a többiek, és elismerően sóhajtanak: Micsoda teljesítmény! De a következő kör közepén már a padlón találod magad.
Lehet, hogy ideig-óráig sikerül palástolni, álarc alá rejteni az érzéseidet, a félelmet, fájdalmat, gyászt és csalódottságot, de ez nem tarthat örökké. Egyszer minden álarc lehull, és rájössz, egyedül nem tudsz bátorsággal szembenézni a történésekkel.
Egyedül nem. De Istennel minden lehetséges. Ő nem kéri, hogy állj meg a tomboló viharban mindenféle segítség nélkül. Nem kéri, hogy játszd a hőst, és hordozz minden terhet a saját válladon. Ő azt kéri, fogadd el a segítségét! Fogadd el a társaságát, engedd, hogy veled menjen az úton, és légy erős és bátor Vele!
Ne feledd, nem egyedül kell futnod a pályán a köröket. Isten veled van, bármerre is vigyen utad, és vele az lehetsz, aminek Ő megálmodott: hős, az Ő hőse!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)