2024. június 8., szombat

🌟AZ ÖRÖM RECEPTJE (KIZÁRÓLAG JÓ HOZZÁVALÓKKAL…❣️)

Üdvözöllek Testvérem💞,

Van úgy, hogy arra figyelsz, ami rosszul megy? Azon jár az eszed, ami nem sikerül életedben, és ez érzelmeidre is kihatással lehet. Gondolataid tele feszültséggel, félelemmel, biztosan nem tesznek jót neked, és megfosztanak örömödtől… 

Személy szerint megesik velem, hogy arra gondolok, amitől szenvedek, vagy mindarra a munkára, ami vár rám, stb. Ilyenkor elkedvetlenedhetek…!

Ma azonban szeretnék megosztani veled egy hatékony megoldást, amit saját életemben alkalmazok, és ami segít, hogy védjem szívemet a nyugtalanságtól, és megőrizzem örömömet. 

Ez a szentírási vers rejti magában az öröm receptjét: „Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk.” (Lásd Zsoltárok 126,3)

Isten nagy dolgokat tett velem, és elhatározom, hogy inkább azt veszem fontolóra.
Azt nézem, ami jól megy: Életben vagyok, és van testem, ami képessé tesz sok mindenre, például, hogy járjak, ugráljak, üljek, álljak, fussak…
Abban a kegyelemben részesültem, hogy jót tehetek magam körül, s ez annyi jóval tölti el szívemet…!

Szellemem is van, ami megengedi, hogy Istennel összeköttetésben legyek, és benne merítsem az életben szükséges szeretetet és erőt.
Tető van fejem fölött, vannak barátaim, ott van Isten Igéje, hogy buzdítson.
Annyi de annyi okom van arra, hogy örvendjek, Testvérem, és biztos vagyok benne, hogy neked úgyszintén…!

Ha elhatározzuk, hogy arra gondolunk, ami jól megy, nem pedig arra, ami rosszul, az biztat, lelkünket emeli, és sokkal jobban töltjük majd a napot…!

És a te életedben mi megy jól? Arra hívlak, hogy írd le nekem ezen az oldalon!
Isten jó dolgokat tett életedben, örvendj, Testvérem!

Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

Meghallgatható:
https://hu.jesus.net/az-orom-receptje-kizarolag-jo-hozzavalokkal/

REGGELI CSENDESSÉG - 2024.06.08☀️❤️

Képmutatás nélküli hit 


LUKÁCS EVANGÉLIUMA
12. fejezet

Bátorítás vallástételre

1 Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!
2 Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.
3 Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.
4 Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak.
5 Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek: tőle féljetek!

Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -

💥Van Erőm - Gyermek lenni⭐

Senki sem jut be Isten országába, ha nem fogadja úgy Isten megváltását, mint egy gyermek! 

Hogyan kell ezt megértenünk és alkalmaznunk?
Először is, a „kisgyermekként” való érkezés nem az ártatlanságra utal.
Amire Jézus itt gondol, amelyet minden gyermek, aki valaha is élt megtapasztalt: a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság; mert egy gyermekért mindent meg kell tenni, hogy életben maradjon.
Mintha ezt mondanánk: „Semmit sem hozok a kezembe, egyszerűen a Te keresztedbe kapaszkodom; meztelenül, ruhátlanul jövök hozzád: tehetetlenül, hozzád fordulok kegyelemért.”

Te is így jöttél Krisztushoz? Az ő mindenre elegendő kegyelme és a te „semmid”?
Az a felismerés, hogy az ember olyan tehetetlen, mint egy gyermek, természetesen alázatra nevel.
S most nézzük meg, mi történik a várakozó gyermekekkel: „Ő pedig karjaiba vette a gyermekeket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket” (Mk 10,16). 

A gyerekek mindig jól érezték magukat Jézus mellett. Érezték, hogy szereti őket. 
Többet tett, mint amennyit kértek.
„Vágysz-e arra, hogy Krisztus karjaiban tartson, hogy halld, amint áldást mond feletted? 
Vágysz-e arra, hogy ez az áldás megújítsa életedet, és új erővel ajándékozzon meg téged?”

Az örökkévalóság megmutatja, hogy ez minden, amit valaha is akartunk, s bármennyi évesek is legyünk jelenleg, alázattal mondhatjuk el: 
„Én, egy szerető Atya gyermeke vagyok.”

2024. június 7., péntek

Jézusban van a válasz minden kérdésedre❣️

„💞Én vagyok az út, az igazság és az élet!" - Jn.14,6

Jézusban van a válasz minden kérdésedre!
Ő helyre fog állítani téged,és minden körülményt úgy alakít,hogy azok a te javadat és az Ő dicsőségét szolgálják. 

Fogadd el Jézus megbocsátását,és engedd, hogy vezessen téged! 
A kegyelem felülmúlja a törvényt.
Mikor a szíved és életed középpontjává Jézust és az Ő megbocsátását teszed, felülmúlod a törvény követelését is.

A törvény azt mondja : Ne kívánd! - de azt már nem tudja megkövetelni, hogy nagylelkű legyél. 
Csak a kegyelem tud nagyvonalúvá tenni.

A törvény azt mondja: Ne ölj! - mégsem képes a szívedbe megbocsátást és szeretetet ültetni olyasvalaki felé,aki fájdalmat okozott neked.

Egyedül Jézus szeretete tudja ezt elvégezni a szívedben, átformálva téged, hogy szerető és megbocsátó légy az ellenségeid felé és azokkal szemben akik megbántottak téged.

A törvény azt mondja : Ne törj házasságot! de nem tudja feltölteni a szíved a házastársad iránti szenvedéllyel, szeretettel és megbocsátással. 
Egyedül Jézus képes erre!

Amikor kegyelem alatt vagy, nemcsak, hogy be fogod tölteni a törvény parancsolatait minden utadon, hanem különösebb erőfeszítés nélkül, felül fogod múlni a törvény követeléseit.

Pontosan ez az ,amiről Isten az újszövetség kapcsán szól: 
Az én törvényeimet az ő elméjükbe adom,és az ő szívükbe írom azokat és Istenük leszek,és ők az Én népem lesznek.,, Zsidó 8,10

,,Ez a szeretet törvénynek a betöltése.,,
Róma 13,10 

Ne feledd ,akinek sok bocsáttatott meg, az jobban szeret és akit leginkább szeretnek, az szeret a legjobban!

Ámen!
Legyen örömteli napod :)

Joseph Prince -




Miért jött el Jézus?💞

,,💞A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!,, - János 10,10.

Miért jött Jézus?
Azért jött Jézus, hogy megosszon velünk néhány alapelvet, ami szerint élnünk kell? 
Azért jött, hogy egy erkölcsi kódexet adjon nekünk — mit szabad és mit nem — hogy ezzel kiigazítson minket? 

Vagy talán azért jött, hogy új vallást vagy új gyülekezetet alapítson? Nem!
Jézus egy célból jött el: Hogy nekünk életünk legyen, és hogy bővölködjünk abban!
Ez a szó, ’Élet’, az Evangélium legnagyobb szava.
Az embernek életre volt szüksége, mert szellemi halott volt. 
A szellemi halál, ami az ördög természete, Ádám bűnbeesésekor került az emberbe, egyben az ember bukását hozva.
Isten munkája minden korban arra irányult, hogy megsemmisítse ezt az ördögi természetet. 
Ezért jött el Jézus a földre. Ő kijelentette: „…én azért jöttem, hogy életet adja…” 

Egyetlen dolog elégíti ki az ember szükségletét: Isten természete, az örök élet. 
Ezt semmi nem tudja helyettesíteni. Amikor valaki befogadja az örök életet, Isten természetét, Isten életét fogadja magába.
Ez az isteni cselekedet változtatja meg az embert, azonnal átkerül ezáltal a sátán családjából Isten családjába. Élet a Szent Szellem által.

Én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!,,Ján.10,10
Jézus azért jött el,hogy kijelentse számunkra a mennyei Atyát.,,Aki engem látott ,látta az Atyát.,, Jn.14,9,,

Miközben megtaláljuk és megismerjük az Atyát,a szívünk elkezd megváltozni.
Jézus azért jött,hogy megváltoztassa a szívünket,a lényünk legbelső részét.
Tudnunk kell,hogy amikor a szívünk változik,akkor a gondolkodásunk,a viselkedésünk és a cselekedetünk automatikusan megváltozik.
A törvények és szabályok betartása ,nem tud megváltoztatni senkit. 
Az Ő törvénye,amit adott nekünk ,a Szelem és Élet törvénye,személyes élő kapcsolat az Atyával.
Amikor átadjuk magunkat ennek a kapcsolatnak,ez a ,,törvény,,pontosan be fog teljesedni az életünkben.

Legyen örömteli napod :)

💥Van Erőm - Bizonyságtétel⭐

Az embernek mindig lehetősége van rá, hogy bizonyságot tegyen Jézusról.
Az akkori emberek több száz gyógyulási történetnek voltak szemtanúi, csodák sokaságát láthatták, amelyeket maga Isten Fia tett.
 
János így fogalmaz: „Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele. 
De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.” (János 21,24–25)

Amikor Jézus megkérdezi, hogy az emberek mégis kinek mondják őt, Péter így válaszol:
 „Te vagy a Krisztus.” (Márk 8,29)
Ebben a mondatban benne van, hogy ők hittek Jézusban; hitték, hogy ő az ígéret beteljesülése, a Szabadító, a Felkent, akit Isten rendelt nép szabadításáért. 
Ő a megígért Messiás? Te hiszed-e ezt?
 
Hiszed, hogy Jézus Krisztus a te személyes Megváltód? 
Hiszed, hogy neki van hatalma arra, hogy kiárassza áldását az életed bármely területére? 
Hiszed, hogy ő Királyok Királya, Uraknak Ura, s mégis lehajtotta fejét a porba, 
hogy megmentsen téged?
 
Péter bizonyságtétele rendkívül egyszerű, de óriási erő van benne. 
Ha már tapasztaltad a Megváltó keze munkáját az életedben, akkor ezt vésd jól az emlékezetedbe, hogy ha a gonosz megpróbálna elbizonytalanítani, 
akkor emlékezz Isten múltbeli csodáira, s majd megvalld: 
„Te vagy az én Krisztusom, Jézus!”

2024. június 6., csütörtök

💥Van Erőm - Új látásmód⭐

Márk Evangyélioma 8. rész 23. 
,,Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté őt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é valamit?,,

Mi a helyzet az ember elvárásaival, hitével?
Arról olvasunk, hogy Jézus megragadta a férfi kezét. Egy másik ember kezét megfogni nagyon személyes dolog, különösen, ha hosszabb ideig tartjuk. 
A vak emberben felcsillant a remény, hogy Jézus tenni fog valamit.
S miközben Urunk határozottan a vak ember szemére teszi az ujjait, a férfi szíve bizonyára hevesen kalapált, s benne fellobbant a remény és hit.
Jézus szándékosan részleges gyógyítást hajtott végre, majd az ember évek óta először látott fényt és színeket.
Meg kell értenünk, hogy Jézus csodái nem egyszerűen gyógyulási események voltak. 
Ezek a lelki valóság példázatai voltak. 
A vak ember fokozatos gyógyulása feltárja előttünk, hogy Isten néha kifürkészhetetlen lépésekben gyógyít bennünket. 

„Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott.”
(Zsoltárok 77,20) 

Gyakran Isten útjai rejtve vannak, de Ő pontosan tudja, hogy mit tesz!
Ezért Istenhez kell fordulnunk az ő kegyelmes gyógyító erejéért, de nem szabad próbálkozzunk azzal, hogy megmondjuk mikor cselekedjen. 
Kérhetünk és kérnünk is kell a lelki növekedést, de nem szabad iránymutatásokat adnunk arra vonatkozóan, hogy Istennek hogyan kellene ezt előidéznie.

Pál azt mondja: „Isten alkotásai vagyunk” - szó szerint: „az ő költeményei, az ő remekművei” (Efézus 2,10). 
Alá kell vetnünk magunkat az ő érintésének, hogy formáljon bennünket.


2024. június 5., szerda

🌹Nem lázálom⭐

,,💞Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: 
Békesség nektek! Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. 
Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? 
Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! 
Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.,, Lukács evangéliuma 24:36-39

Jártál már úgy, hogy elveszítettél valakit, egy ismerőst, barátot, és aztán egyszer, amikor sétáltál az utcán, szembe jött veled egy ember, akiről első ránézésre szinte azt hitted, hogy ő az? 
Már-már mosolyra húzódott a szád, szinte el is felejtetted, hogy mindez képtelenség, lehetetlen, de mikor közelebb értél hozzá, rájöttél, hogy igazán cseppet se hasonlít arra a kedves barátra, akit úgy hiányolsz. Egy pillanatra, még ha egészen rövid is volt az a pillanat, azt hitted, ő az, és jólesően dobbant a szíved, aztán belehasított a fájdalom. Vele már nem tudsz találkozni. Legalábbis a feltámadásig nem.

Jézus tanítványai gyászoltak. Elveszítették a vezetőjüket, a Mestert, akiről azt hitték, Ő a Megígért. Megélték életük legsötétebb, legreménytelenebb szombatját. vasárnap pedig a feje tetejére fordult velük a világ. Hallottak üres sírról, angyali jelenésről, sőt, a feltámadt Jézusról is az asszonyoktól, de hát mit kotyognak itt össze-vissza? 
Csak lidérces lázálom, csak a szívük legtitkosabb vágyát látják meg azokban a dolgokban, személyekben, amik és akik igazából cseppet sem hasonlítanak a reméltre.

Aztán megjelent Péternek is, ezt már talán illő lenne komolyan venni. 
Mégiscsak Péter mondta, ráadásul itt jön Emmausból Kleopás és barátja, és azt állítják, látták Őt.
Végül megjelent közöttük Jézus, és hitre hívta őket. 
Hogy lássák és elfogadják, tényleg itt van Ő, itt van Isten köztük. 
Mert a Názáreti valóban meghalt, eltemették, de valóban fel is támadt. 
Nem tarthatta fogságban a halál. Szenvedése értünk történt, halála a mi életükért. De él. 
Újból él, és nem egy lázálom, nempuszta képzelgés és csalfa, vak remény a vele való találkozás.

Hát jöjj hozzá ma reggel, tölts vele időt, és érezd a jelenlétét! 
Nem kell félned, Őt sosem tudod elveszíteni, hisz él, ismét él, örökké. 
Ezért bátran hihetsz abban, hogy akit elveszítettél, még láthatod Isten országában. 
Kísérjen ez a békesség!

(Szilvási-Csizmadia Andrea)

🌹Böjtölés semmittevés nélkül⭐

,,💞Ha megosztod falatodat az éhezővel, és megelégíted az elepedt lelkűt, akkor fölragyog a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. 
Az Úr vezet szüntelen, nagy szárazságban is megelégíti lelkedet és megerősíti csontjaidat. 
Olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek nem fogy el a vize.,, Ésaiás 58: 10-11

Ma reggel hívjuk elő emlékeinket, hogy mit tanultunk eddig a böjtről. 
A Biblia több helyen is részletezi, hogy Istennek mi a szándéka a böjttel kapcsolatban.

Igaz, hogy a Google meghatározása szerinti böjtöt mindenki ismeri, ami a következő:
"A böjt tartózkodás az evéstől, ivástól, vagy valamilyen tevékenységtől. 
Táplálkozás esetén a böjt lehet részleges vagy teljes, attól függően, hogy például valaki csak bizonyos fajta ételektől tartózkodik, vagy pedig minden ételtől és italtól."

De vajon én melyik formáját követem a böjtnek? 
Csak a testi böjtöt, vagy valódit, az Istenit, vagy csak az emberit?

Mert ha valóban böjtölni akarok, akkor ki kell nyitnom kezemet a másik ember felé. 
A valódi böjtben nemcsak a magam kezét nyújtom Isten felé, hanem a másik ember felé is. 
Lehet ez bármi, amire a másik embernek szüksége van. 
Mert ha egy szükséglet betöltésre kerül, az lelki erőt ad, nemcsak az illetőnek, de te is élő kert leszel. Lelki életed kertje mindig friss lesz. 

A Biblia szerint csak ez a böjt az igazi böjt- a böjt az, hogy lelki áldássá válok a másik számára. Természetesen a testnek végtelen hasznos a pihenés a böjt, de ma tervezzük meg, a lelki böjtünket is. Legyünk áldás valakinek!

(Csalami Renáta)



🌹Őszintén⭐

"💞Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. 
Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: 
Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. 
Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda." 
Márk evangéliuma, 10. fejezet, 13-15. vers

A gyerekek zajosak, rendetlenek, neveletlenek, gyakran koszosak, egyesek azt mondanák, tiszteletetlenek is, és még sorolhatnánk...

Egy ilyen csapat fegyelmezhetetlen emberkölyköt szabadítottak a szülők Jézusra. 
Az egyik a ruháját tépte, a másik ételtől maszatos arcát törölte belé, ahogy megpróbálta átölelni a Mestert. A harmadik a a hajába kapaszkodva próbált felmászni a nyakába, majd amikor elérte ezt a magaslati pozíciót, a biztonság kedvéért jó erősen megkapaszkodott Jézus fülében.

Érthető tehát, hogy Jézus barátai ezt nem tűrhették! "Szállj le onnan! Mit képzelsz? 
Csendet! Te meg menj, mosd meg a kezed! Nem hallottam, hogy köszöntetek volna a Mesternek!"

És nem a tépett, maszatos ruha, a meghúzott haj vagy a fájó fül volt az a pont, amikor Jezus besokallt, hanem ez. Felháborodva rótta meg barátait: "Ne kergessétek el őket, sőt, engedjétek ide a többit is, mert Isten országa azoknak szól, akik olyanok, mint ezek a kisgyermekek!"

De mégis, miben jobbak ezek a kis ördögfiókák, mint a rendes felnőttek? 
Pontosan abban, amit fentebb is olvashattunk. 
A gyerekek úgy mentek Jézushoz, ahogy voltak. Megmosakodhattak, átöltözhettek volna, 
de akkor hamis képet mutattak volna magukról, hiszen három perc múlva ismét ugyanolyan koszosan és gyűrött ruhában játszottak volna az utcán. 
Letérdelhettek volna a Mester lábához illedelmesen, de azzal megtagadták volna saját vágyukat, hogy a világot egy rövid időre Jézus nyakából, az ő szemszögéből lássák.

A Megváltó szerint nem az fogadja igazán helyesen Isten országát, és nem az való oda, aki bizonyos szabályoknak megfelelően viselkedik. 
Nem a tisztességes, illemtudó farizeusok, törvényismerők, a "jól viselkedő" tanítványok értették, miről szól Isten országa, hanem a (közvélemény szerint) Isten átkát nyíltan viselő mozgássérült, a leprás, az utcán botrányosan kiáltozó idegen asszony, vagy épp a vak, aki ugyanezt tette. Isten országát a az ötödik élettársával együtt élő asszony értette meg akkor, amikor látta, hogy a Mestert ez nem akadályozza abban, hogy szeretettel közelítsen hozzá.

Isten országát a gyermekek értették meg, akik nem tagadták, hogy vágynak a szeretetre, és egy pillantást vetve Jézusra egyből felmérték, hogy ez a Valaki feltétel nélkül, tárt karokkal várja őket.

Mi, felnőttek, bizonyos szempontból ugyanolyan zajosak, rendetlenek, neveletlenek, gyakran koszosak, egyesek azt mondanák tiszteletetlenek is vagyunk, mint a gyerekek... 
Sőt ugyanolyan nagy szeretetre van szükségünk.

Innen már csak egy lépés választ el minket attól, hogy a gyerekektől tanulva őszintén, gátlások nélkül vállalva önmagunkat, rohanjunk Jézus ölelésre kinyújtott karjaiba.

(Cserpán Ádám)

🌹Mindenkié⭐

,,💞Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.,, Az apostolok cselekedetei 2:1-4

A tanítványok várakoztak, hisz Jézus kérte őket erre mennybemenetele előtt. 
El ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják meg az Atya ígéretét, a Szentlelket (ApCsel 1:4). 
Nem tudták, pontosan mi és hogyan fog megtörténni, de bíztak Jézusban.

A Szentlélek pedig megérkezett, amikor pünkösd ünnepén együtt voltak. 
Azon az aratási hálaünnepen, amikor a törvény szerint kicsinek és nagynak, férfinak és nőnek, zsidónak és jövevénynek, tehetősnek és szegénynek együtt kellett hálát adni Isten gondviseléséért.

Jézus követői együtt voltak, a Lélek pedig eljött, ahogy azt Ő megígérte. 
Eljött, és megértették, ami eddig homályos volt. 
Eljött, és olyan ajándékkal áldotta meg őket, amire Bábel óta várt az emberiség. Eljött, és ezt nem lehetett titokban tartani.

Eljött, és a leromboltnak hitt mozgalomból, Jézus követőiből egyház épült. 
Közösség, ami hirdette Isten megváltását. 
Közösség, ami megtanulta nem nézni a bőrszínt, nemet és származást, hogy zsidó vagy pogány-e az illető. 
Közösség, ami életben tartotta és továbbvitte mindazt, amit Krisztus képviselt itt a földön.

Az egyház felépült, mert a Szentlélek kiáradt, ahogy Jézus megígérte. 
Azóta megtépázta már az ember, az idő, megannyi eszme, áramlat. 
Követett el számos hibát, megélt rengeteg mélységet és magaslatot.

Itt az ideje, hogy pünkösd ünnepén emlékezzünk arra, honnan is jöttünk, mit tett Isten értünk és mire hívta el az Egyházat. 
Itt az ideje, hogy újra megtanuljuk, Ő mindenkit szeret, és elfogad, mindenkiért odaadta az életét, mindenkit meg akar menteni, Szentlelke mindenkire kész kiáradni nemre, korra, származásra, bőrszínre, szexuális identitásra való tekintet nélkül. 
Az evangélium mindenkié.

(Szilvási-Csizmadia Andrea)

🌹Embernek lehetetlen...⭐

,, 💞Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta nekik: Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.,, Máté evangéliuma 19.fejezet 26.vers

Előfordult már veled, hogy egy cél érdekében mindent megtettél és ennek ellenére úgy érezted, hogy mégsem? Az evangélium története egy ilyen esetet mesél el…

Érdemes elolvasni az idézett fejezetet, mert mély mondanivalója van, amelyekből néhányat ki is emelnék a teljesség igénye nélkül.

1.)Isten az egyedüli, aki jó! Nem arról van szó, hogy nincsenek jó emberek, kedvesek és segítőkészek, vagy talán körülöttünk mindenki rossz és senki sem jó. Jézus arra próbál rávilágítani, hogy az egyedüli, aki példa és akihez mérnünk kell a jóról való gondolkodást, az maga Isten! 

2.)Bemenni az örök életbe nem lehetetlen! Örök életet kapni vagy ha úgy tetszik elnyerni (ugyanis nem azonos a kettő) nem lehetetlen. János apostol a következőt írja le: 
”Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet.” (Jn.3:36) Tehát a recept egyszerű: hinni és engedelmeskedni. 

Végül pedig 

3.)nincs lehetetlen! Nyugodtan bombázhatjuk kérdéseinkkel, kételyeinkkel vagy aggodalmunkkal Istent, Ő egyetlen higgadt és nyugodt mondattal fog válaszolni: embereknek lehetetlen, de én Isten vagyok, nekem minden lehetséges!

Az Úr nem kezd magyarázkodásba, nem akar meggyőzni hatalmáról, erejéről vagy mindentudásáról. Nem fog meggyőző érveket hozni, hogy higgy neki, mert nem tartja szükségesnek. 
Neki nincs szüksége arra, hogy bizonygassa hatalmát, ellenben veled, akinek szüksége van a megerősítésre és azt meg is adja. „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.”

Olvasd el még egyszer. Talán még egyszer, de most úgy, hogy épp egy előtted álló kihívásra gondolsz. Gondolj arra, hogy a feladat, amellyel szembenézel Isten előtt is ott van. 
Ő is azt látja, tapasztalja, amit te. Átérzi a félelmedet, a kétségbeesésedet és a bizonytalanságodat. „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” 

Istennek minden lehetséges!

Áldott napot!

(Pörneki-Csomó Hajnalka)

🌹Mindenki megkapja…⭐

,,💞De arra gondoltam, hogy az igazat is, a bűnöst is megítéli az Isten, mert minden dolognak eljön az ideje, és ő ügyel minden cselekedetre.,, Prédikátor könyve 3:17

A népmesék mindig jól végződnek: a legkisebb királyfi kiállja a próbákat, a szegény halászlegény kifogja a három kívánságát teljesítő halkirályt, Jancsika legyőzi a sárkányt és elnyeri a királylány kezét, és így tovább. A pozitív szereplők gyakran ésszel (máskor ügyességgel és varázslattal) győzik le az őket akadályozó, vagy a bajukat okozó, és erőfölényben lévő gonosz ellenségeiket. 
Vagyis: a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig a büntetését.

Ha megnézzük a regények, hollywoodi filmek eseményeinek alakulását, legtöbbnél ugyanezt a forgatókönyvet figyelhetjük meg, csak a szereplők mások. 
Azért olyan sikeresek az erre a sablonra készült történtek, az emberek azért szeretik őket, mert ami a valóságban általában másként alakul, az legalább a mesékben igazságosan történik. 
(A legtöbb film szintén mese, még ha felnőtteknek is készülnek.)

Álljunk meg egy pillanatra! Nem azt olvastuk a fent idézett Bibliaszövegben, hogy „az igazat is, a bűnöst is megítéli az Isten”, és hogy „ő ügyel minden cselekedetre”? 
Lehet, hogy a valóság mégis az lesz, ami a mesék lényege, és ami ma történik, az ennek a valóságnak az eltorzítása?

Igen, az emberek igazságtétel utáni vágya az Ádám és Éva óta belénk ivódott isteni ígéretből fakad, hogy egyszer minden a helyére fog kerülni: a rossz vereséget szenved és meg fog szűnni, és újra minden jó lesz! A jó és a rossz közötti különbségtételhez kell az ítélet. 
És igaz, hogy az ítélet a cselekedetek alapján lesz meghozva – „ő ügyel minden cselekedetre”, - de a kegyelem ugyanolyan súllyal nyom a latba, ezért jó esélyünk van a felmentésre! 
Csak azon múlik, hogy melyik oldal mellett foglalunk állást.

Te hogy döntesz ma?

(Simon Csaba)

🌹Misszió⭐

,,💞De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az Úr. Ilyen szövetségem van velük – mondja az Úr: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké – mondja az Úr..,, Ézsaiás próféta könyve 59:20-21

Sokat gondolkozom azon, amit keresztény összefüggésben “missziónak” szoktunk hívni. 
Ez az a küldetés, amire maga Jézus Krisztus küldött el minket, amikor a tanítványainak búcsúzóul ezt mondta:

“Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
(Máté evangéliuma 28:19-20)

Egész előadás-sorozatot lehetne tartani ebből a két versből, amire most sem a terjedelem nem ad lehetőséget, sem az, hogy ma nem ez a Reggeli Dicséret alapigéje, de az ézsaiási szövegből nekem ez jutott eszembe először. Miért?

Azért, mert nem tudjuk, mit kezdjünk Jézus parancsával. Nem tudjuk, mit jelent missziózni.
Elképzeljük, hogy milyen nagyszabású program lesz majd az, ami végre emberek tömegeit fogja tanítvánnyá, de legalább érdeklővé tenni, viszont újra meg újra azt látjuk, hogy a nagy tervek kudarcba fulladnak. És lehet, hogy ennek az oka egyszerűbb, mint gondolnánk: nem a módszerekkel van probléma, hanem az üzenettel.

Ézsaiás egy olyan néppel kötött isteni szövetségről beszél, akik visszatértek Istenükhöz, és a hazatalálás tapasztalata lelkesíti őket, hogy el nem múló lendülettel (“igéim […] nem fogynak ki a szádból”) beszéljenek Isten kegyelméről. 

A misszió nem csupán tények közlése, hanem élmények átadása kell, hogy legyen. 
A legfőbb üzenetünk az, amit Isten tett velünk, és a legfőbb dolog, amit tett, hogy kegyelmet adott.

Így hát a misszió nem más, mint a kereszttel való dicsekvés. (Pál levele a galatákhoz 6:14)

(Ömböli Krisztián)

🌹Szeretni és magára hagyni vagy szeretni és törődni?⭐

,,💞Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.,, János első levele 3.fejezet 18.vers

Emlékszel az irgalmas samaritánus történetére? Emlékeztetőként…
A sorsára hagyott ember, akit rablók támadtak meg és vérbe fagyva magára hagyták, magatehetetlen állapotban feküdt az út szélén. 

Az arra járó vallási előkelők már-már mintaként mutatták be azt, hogy milyen is a megjátszott szeretet, hiszen ők, akiknek a leginkább példát kellett volna adniuk felebaráti szeretetből, csúfos vereséget szenvedtek. 
Egy arra járó samaritánus, akit az előbbi vezetők mélyen megvetetettek, lehajolt a haldokló mellé, ellátta sebeit, majd bevitte a legközelebbi helyre, ahol szállást tudtak adni. 
Pénzt, energiát, időt és emberséget nem sajnálva segített embertársán. 
Vajon kinek a cselekedete példázza leginkább a fenti igeverset?
Gondolhatnánk, hogy ez egy régi történet és ma már nem érvényes, de a valóság nem ezt mutatja. 

Ma is létezik két csoport: az egyik beszél a szeretetről és fennhangon hirdeti, 
hogy mindenkit szeret, de az utca porába nem szívesen hajol le, és van a másik csoport, aki csendben és hangtalanul jár-kel, miközben lehajol ahhoz az emberhez, akire senki sem figyel.

Jézus óva intett attól a magatartástól, amelyet a kor vallási vezetői mutattak, 
vagyis attól, ami csak a szavak szintjén működik. 
Hiszen szavakkal, ígéretekkel könnyen és hihetően lehet mutatni a felebaráti szeretetet, de mi van akkor, ha az fizikai lemondásokkal jár, esetleg teherviseléssel? 
Hogyan gyakoroljuk a felebaráti szeretetet, ha nehezünkre esik meghallgatni sokadjára egy özvegy lelki fájdalmát vagy segíteni munkát keresni egy nélkülözőnek? 

A felebaráti szeretet nem a szavak és a látszat szintjén működik, mert akkor az csak képmutatás. 
A felebaráti szeretet azt jelenti, hogy a szeretet tárgya nem a mutatásban rejlik, 
hanem a másik ember szükségében. 
Ha elkötelezettek vagyunk Jézus iránt, akkor a szükségben lévő (legyen az fizikai, mentális vagy lelki) láttán nem maradunk passzív nézők, vagy hangoskodó támogatók, hanem csendes cselekvőkké válunk, akiknek elsődleges célja a szükségek kielégítése.

Váljunk ilyen emberekké, hogy áldássá legyünk a körülöttünk élők számára.


Áldott napot!

(Pörneki-Csomó Hajnalka)

🌹Szíveket vizsgáló Úr ⭐

,,💞Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.,, Sámuel első könyve 16. fejezet 7. vers

Nemrég egy ifjúsági alkalmon a talentumok példázatával kapcsolatban arról beszélgettünk, hogy ki, milyen szuperképességet kérne az Úrtól. Volt, aki repülni szeretett volna, mint superman, vagy falat mászni, mint a pókember, vagy olyan gyorsan futni, mint flash a villám. 
Majd valaki azt mondta, hogy ő szeretné látni mások gondolatait.

No, ezen azonnal élénk eszmecsere alakult ki és a csoport két részre oszlott. 
A csapat egyik fele azzal érvelt, hogy amennyiben látnánk, hogy mi van a másik szívében, hogy mi a mögöttes szándék, akkor kevésbé tudnának rászedni és kihasználni minket. 
Ezzel szemben a csapat másik fele azt állította, hogy mivel mindenkinek vannak rossz, bűnös, önző gondolatai, melyeket, ha látnánk, senkiben sem tudnánk megbízni, senkit sem tudnánk elfogadni, szeretni.

S mi volt a végkövetkeztetés? Az, hogy egyrészt jó lenne, nem a látszat, a külső, valamiféle szimpátia alapján megítélni másokat, másrészt jó, hogy a szívekbe csak az Isten lát bele, mert mi még az őszinte indítékokat is félreértenénk, félremagyaráznánk.

Mindezek végső summája pedig a következő volt, mely legyen a mai napra az imádságunk:
Urunk! Köszönjük, hogy te nem csupán a külsőt, nem csupán a cselekedeteinket nézed, és köszönjük, hogy velünk ellentétben nem ezek alapján ítélsz. 
Hálásak vagyunk azért, hogy te mindenestől látsz minket. 
Azt is, mikor jót akarunk, de nem úgy jönnek a szavak, vagy a tettek, és azt is, mikor képmutatóskodva bájolgunk mások vagy Te előtted.

Mennyei Atyánk, jó, hogy csak te látod azt, hogy mi van az emberi szívben. 
És mi nem azért fordulunk most hozzád, hogy mások szívének gondolatait megmutasd nekünk, hanem azt a képességet kérjük Tőled, hogy hadd lássuk mi is úgy, olyan megmentő, megbocsátó szeretettel egymást, ahogy te nézel minket. Ámen!

(Tóth Szilárd)

🌟Számtalan angyal siet segítségünkre❣️

💞És láttam és hallottam sok angyal hangját a trón, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt.” (Jel 5:11)

Amikor Krisztus felvitetett az Atyához, követőit nem hagyta segítség nélkül. 
Képviselője, a Szentlélek és a mennyei angyalok szolgálata segíti azokat, akik a hitnek szép harcát vívják a páratlan nehézségek ellen. Sose feledjétek, hogy Jézus a segítségetekre van. 
Jellemetek egyedi különlegességeit senki más nem érti olyan jól, mint Ő. 
Vigyáz rátok, és ha készséggel átadjátok magatokat a vezetésének, akkor Ő körülvesz benneteket a jóra való késztetéssel, amely képessé tesz titeket a számotokra kijelölt feladat betöltésére.

Semmi sem tehetetlenebb, de ugyanakkor legyőzhetetlenebb, mint az a lélek, aki érzi semmiségét és teljesen a Megváltó érdemeiben bízik. Isten inkább a menny minden angyalát elküldi az ilyen lélek megsegítésére, mintsem hagyná, hogy legyőzessen.

Az angyalok Isten szolgái, akik a tőle állandóan áradó fényben ragyognak, és gyors szárnyakon sietnek, hogy véghezvigyék akaratát.
Az angyalok mindig ott állnak, ahol a leginkább szükség van rájuk, azokkal harcolnak, akik a legkeményebb csatát vívják az énnel, akiknek körülményei a legkilátástalanabbak.

Az angyalok minden időben Krisztus hűséges követői mellett álltak. 
A gonosz hatalmas szövetségesei mindig felsorakoznak azok ellen, akik győzni akarnak; 
Krisztus azonban a láthatatlanra irányítja tekintetünket, a mennyei seregekre, amelyek körülvesznek mindenkit, aki szereti Istent. 

Hogy milyen – látható és láthatatlan – veszedelemtől mentett meg minket az angyalok közbenjárása, mindaddig nem tudhatjuk meg, amíg az örökkévalóság fényében meg nem látjuk Isten gondviselését. Akkor tudni fogjuk, hogy az egész mennyei családot érdekelték földi rokonaik idelent, és hogy Isten trónjától hozzánk irányított küldöttek figyelték lépteinket nap mint nap. 

REGGELI CSENDESSÉG - 2024.06.05☀️❤️

Harcolj a csüggedés ellen!

 - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -

Ésaiás próféta könyve 35. rész 4. 
,,💞Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket!

1. Örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul mint őszike.
2. Virulva virul és örvend ujjongva, a Libánon dicsősége adatott néki, Karmel és Sáron ékessége; meglátják ők az Úrnak dicsőségét, Istenünk ékességét.
3. Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket.
4. Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket!
5. Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak,
6. Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben.
7. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek, fű, nád és káka terem.
8. És lesz ott ösvény és út, és szentség útának hívatik: tisztátalan nem megy át rajta; hisz csak az övék az; a ki ez úton jár, még a bolond se téved el;
9. Nem lesz ott oroszlán, és a kegyetlen vad nem jő fel reá, nem is található ott, hanem a megváltottak járnak rajta!
10. Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejökön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj.

AZ ÉLET KENYERE GONDOSKODIK RÓLAD⭐

Krisztus legalább három dolgot akart a tanítványainak (és nekünk) megmutatni ezekben a csodákban.

Először is,
azt akarta, hogy megértsék, hogy ő az élet kenyere.
Ha az ember eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.
Életének utolsó estéjén pedig Jézus fogta a kenyeret, megtörte, és azt mondta: 
„Ez az én testem, amely értetek van” (1Kor 11,24).
 
Másodszor, Krisztus azt akarta, hogy tanítványai megértsék, hogy ő mindenki számára is kenyér. (Ő teljesen elegendő erőforrás számodra is.)
Továbbá, arra hívja fel a figyelmet, hogy a mindennapokban adjunk hálát Istennek a kapott javakért, ajándékokért, ahogyan ezt sokszor kérni is szoktuk: „A mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” (Máté 6,11).
 
Harmadszor: „Amikor vette a hét kenyeret, és hálát adott, megtörte…” 
Jézus folyamatosan törte meg, és apránként osztogatta, amire szükség volt. Nekünk folyamatosan Jézus elé kell vinnünk a szükségleteinket, és ő folyamatosan megtöri a kenyeret, és megadja nekünk, amire szükségünk van. „Figyeljetek, tanítványok - mondja e nagyszerű csodával -, én elég vagyok az egész világra és annak minden szükségletére. Tanuljátok meg jól”.
 
De vajon valóban látták-e a csodákat? Vagy megelégedtek azzal, hogy csak a kenyeret és a halat, valamint az ünneplő ezreket látták, és ennyi? Jézus Krisztus számodra is tökéletes elegendő.
Bízz Benne, mert bármennyire is lehetetlennek tűnik, ha teljes szívből hiszel, csodálatos módon gondoskodni fog rólad.



2024. június 4., kedd

🌟AKARSZ-E SIKERT ÉRNI EL?❣️

Üdvözöllek Testvérem,

Arra hívlak, Testvérem, elmélkedj ezeken a szavakon, úgy fogadván őket, hogy Isten szól hozzád általuk!:

Miféle jutalomért dolgozol?
Milyen koszorúért fáradozol?
Olyan koszorúért, ami elhervad vagy ami tartós?
Az igazi siker, ami az idő elmúltával ugyanúgy tündöklik, tőlem jön.
Ez a világ a birtoklást és a dicsőséget értékeli, amíg én gyógyulásról és megbocsátásról szólok.
Engedd, hogy megihlesselek és beléd helyezzem, ami tőlem jön!
Nézd csak Józsefet, Dánielt és Nehémiást!
Jó tanácsokat adtak és jó döntéseket hoztak… Lelkem által.
Amit teszek, az sikerül.
Amit megáldok, az gyümölcsöt hoz.
Aminek életet adok, az megszaporodik.
Annyi mindent tartogatok számodra… de szentelsz-e majd nekem időt?

Atyaként akarlak vezetni, tanítani és kísérni téged. Támaszkodj Igémre, Lelkemre!

És tedd le kezeim közé életed minden egyes napját, hogy jó gyümölcsöt hozz!

Utalások: Zsoltárok 128,1-2; Prédikátor 2,24; Dániel 1,19-21; 1 Mózes 41,39

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

💥Van Erőm - Kitartó Hit⭐

„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsidók 11,6)

Az asszony hitte, hogy Isten létezik, és ezért komolyan kereste őt.
Az ő hite alázatos volt: „Semmit sem viszek a kezembe, egyedül a keresztbe kapaszkodom”. 
Olyan hit volt, amely hitt az ő szavában. Olyan hit volt, amely kitartott.
Mi volt az eredménye? Krisztus gyógyító ereje. 
Ahogy Márk mondja: „Akkor azt mondta neki: „Ilyen válaszért elmehetsz, a démon elhagyta a lányodat” (7,29). Kedves kislánya teljesen meggyógyult.
Micsoda ünneplés volt aznap este a pogány Tíruszban, amikor az asszony visszatért nyugodt gyermekéhez. Ráadásul ott volt Krisztus örökös dicsérete, örömének határtalan kifejezése:
 „Asszony, nagy hited van!”. (Máté 15,28).
Lehet – az asszonyhoz hasonlóan – eddig nem értesülték Isten hozzád szóló üzeneteiről, de szeretném, hogy tudd: Krisztus képes meggyógyítani téged, helyreállítani az életed.
Mire van szükséged? 
  • Először is, hogy higgy. 
  • Másodszor, hogy alázatosan közeledj.
 „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet” (Máté 5,5). 
  • Harmadszor, hogy odamenj hozzá, ahogyan az asszony is tette. 
Jézus azt mondta: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté 11,28).

Maradj továbbra is kitartó a hitben!

2024. június 3., hétfő

🌹SZÉGYENTELENÜL⭐

,,💞Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk.,,
Zsoltárok könyve 34. fejezet 6. vers

A szégyen talán a legrosszabb érzés a világon. 
Sokan még meghalni is képesek lennének, csak ne érje őket szégyen, és megmaradjon a büszkeségük, méltóságuk.

De miért van ennek az érzésnek ekkora hatalma? 
Valószínűleg azért, mert a szégyen énünk legalapvetőbb részét támadja, identitásunkat kérdőjelezi meg, és még ha senki nincs körülöttünk, akkor sem vagyunk teljesen biztonságban tőle.

A szégyen az, amikor nem felelünk meg annak a rólunk alkotott vélt vagy valós képnek, elvárásnak, amelyet mi állítottunk fel, vagy valaki más, akinek a véleménye fontos számunkra.

És a szégyennek is talán legrosszabb fajtája az, amikor Isten előtt kell szégyenkeznünk. 
De mi lehet az az elvárás, aminek meg kell felelnünk Isten szemében?

A bibliai Dávid életében, aki később Izráel királya lett, számos szégyellnivaló esemény történt. 
Egyrészt ő volt testvérei között a legfiatalabb, akit gyakran lenéztek emiatt. 
Bár joga volt a trónra, elődje, Saul király meg akarta őt ölni, meg kellett szakítania legjobb barátjával a kapcsolatot, barlangokban kellett bujdosnia, sőt, egyszer őrültnek tettette magát, hogy mentse a saját életét. Mégis, ez után az élmény után úgy tudott énekelni Istenről, mint Szabadítóról, aki előtt semmi szégyellnivalója nincsen.

Mindezt azért, mert Dávid látta magát Isten szemével, tudta, hogy feltétel nélkül szereti őt, és nem állít különösebb elvárásokat elé. Nem kellett Isten szemében erősebbnek, nagyobbnak, jobbnak lennie, sőt, ha hibát követett el, akkor is megállhatott Isten előtt, mert Teremtője megbocsátott neki.

A szégyen legyőzésének leghatékonyabb módja, ha igazán megismerjük azt az Istent, aki minden gyengeségünket, hibánkat, sötét titkunkat ismeri, és mindezzel együtt szeret bennünket. 

Előtte nem kell szégyenkeznünk, és ez a bizonyosság, Istennek ez a szeretete ad erőt arra, hogy az életben bárhol, bárki előtt, még a magunk szemében is szégyen nélkül megállhassunk, vállalva és elfogadva tökéletlen, gyakran elesett, de valódi, hiteles, és Isten szemében felbecsülhetetlen értékű önmagunkat.

⭐ Sóvárgó Föld🌹

,,💞Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik, akár egy liliom. Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és a Sárón díszében. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát.,, Ésaiás 35.1-2

Olyan különleges látvány, amikor a sivatag, a nagy és kietlen pusztaság egy kiadós záport követően életre kel. Az élettelen tájba felfoghatatlanul gyorsan visszatér a nyüzsgő, lüktető élni akarás. 
Szemet gyönyörködtető színes virágtenger borítja a teljes látóhatárt. 
Szinte kirobban az élet, amely már talán évek óta erre az esőre várt.

Ilyen lesz Jézus második eljövetele, amikor véget ér a bűn uralma, mert Isten átveszi a hatalmat. 
Az egész teremtett világ szenved a bűn pusztítása miatt, "nyög és sóhajtozik" (vö. Róma 8.19-20.), 
de azon a napon kitörő öröm lesz, hiszen véget ér mindaz, ami a pusztulást és szenvedést okozta.

Isten arra hív, hogy te is csatlakozz azokhoz akik sóvárogva várják ezt a napot és legyél majd részese ennek a lelkes örömnek!

Legyen áldott a napod!


REGGELI CSENDESSÉG - 2024.06.03☀️❤️

ISTEN OLTALMÁBAN

A ZSOLTÁROK KÖNYVE 91. fejezet

Az Úr biztos menedék

1 Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, 

2 az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!

3 Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. Zsolt 124,7

4 Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. 

5 Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, 

6 sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. 

7 Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el. 

8 A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését. 

9 Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, 

10 nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. 

11 Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, Zsolt 34,8; Mt 4,6 

12 kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. 

13 Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod a fiatal oroszlánt és a tengeri szörnyet. Jób 5,22; Lk 10,19 

14 Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. 

15 Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. Zsolt 50,15 

16 Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.


Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -

💥Van Erőm - Gyógyulás hit által⭐

„Sajnálom Jézust!” – szerintem egyikünk sem lett volna szívesen egy ilyen élethelyzetben.
Jézust a farizeusok bűnösnek tekintették. A saját hazájában minden oldalról támadás érte. 
Heródes fenyegetésnek tekintette őt. Ezért Jézus az elvonulás békéjét és nyugalmát kereste.
Tírusz vidékén felcsendülnek az öröm hangjai, amikor Jézus kitartó és alázatos hittel találkozik.

A Szentírás feljegyzi ezt az örömteli felkiáltást Jézus ajkáról: 
„Asszony, nagy a te hited!” (Máté 15,28), és ez a dicséret megérdemli a legnagyobb figyelmünket.

Megnevezett és meg nem nevezett emberek ezrei jelennek meg a Szentírásban. 
Csak néhányukat dicsérik meg hitükért.
Ez a történet egy olyan hitről szól, amely elragadtatta Jézust. (Egy ilyen hit példája nagy segítség lehet minden olyan ember számára, aki még nem jutott el a Krisztusba vetett hitre. 
Ugyanilyen nagy segítség lehet annak a hívőnek, aki nehéz körülmények között küzd a hitével.)
Bár, az asszony tudta, hogy nincs benne semmi olyan érdem, ami Krisztus segítségét elnyerhetné. 
Minden a kegyelemtől függött. „Az éhes szívűek és megtört lelkűek az Isten kedvencei.” (Helmut T.)
Dávid király is megértette ezt: „Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. 

A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!” (Zsoltárok 51,19) 
Krisztus ugyanezt támogatta, amikor azt mondta: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Máté 5,3)
Kérlek, emlékezz majd erre: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jakab 5,16)



2024. június 2., vasárnap

A MENNYORSZÁG KULCSA AZ IMA❣️

Üdvözöllek Testvérem,

Ha néha úgy is tűnik, hogy imánk nem hatásos azonnal, máskor nyomban megnyitja a mennyei zsilipeket…!
„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt voltak. 
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. 
És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és ült mindenikre azok közül. 
És megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és kezdtek szólni más nyelveken, amint a Szentlélek adta nekik szólniuk.” (Lásd Cselekedetek 2,1-4)

Többször megtörtént velem, hogy olyan pillanatokat éltem meg, amikor az ég megnyílt. 
A legelső, amire visszaemlékszem, egy ifjúsági táborban volt. 
Christian Lévy, első lelkipásztorom, Szentlelket hívó imára buzdított minket. 
Égtem a vágytól, hogy betöltsön a Szentlélek, és miért ne beszélnék nyelveken is, mint a Cselekedetek könyvében történt?

Tudtam, hogy a tanítványok az emeleti szobában Szentlélekkel voltak eltelve, és ugyanazt akartam megélni, hogy én is tanú lehessek: „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljön reátok: és lesztek nekem tanúim…” (Cselekedetek 1,8) Tanú akartam lenni. Az ima, az ének és Isten dicsérete után Isten Lelke „fújni” kezdett ránk.

Többen remegni kezdtek, és más nyelveken kezdtek beszélni. Néhányan nevettek, mások sírtak. Emlékszem még, miként nevetett teli torokból Laurent, pedig az egyáltalán nem rá vallott, mert természete szerint inkább zárkózott volt. Emlékszem ugyanakkor, hogy Sara, aki általában inkább vidám volt, forró könnyeket sírt. Amikor a Szentlélek minket meglátogat, egész lényünk reagál. 
Én meg nem kaptam… „És most mi van, Uram…?- kérdeztem. És én…? Én is akarom…! 
Szomjazom rád…!”

Végül a Szentlélek rámjött, szó szerint. Éreztem, amint a szeretet elektromos hullámai leszálltak rám, egyre erősebben. És hirtelen megnyílt a szám. Elteltem a Szentlélekkel. 
Mennyei nyelveken kezdtem beszélni és Istent új nyelveken dicsérni.
A menny a földre költözött. Új életerővel és új buzgalommal töltődtem el.
A Szentlélek teljessége, amit egyesek Lélekkeresztségnek hívnak, kegyelem és ajándék, semmiesetre sem szentségi bizonyítvány. Nem emel mások fölé, és soha nem szabadna, hogy gőghöz vezessen.
Testvérem, arra hívlak, tapasztald ezt meg te magad, ha vágysz rá. 
Hiszem, hogy Isten minden gyermeke megkapta a Szentlelket.
 
A Szentlélek már benned él, amióta Krisztust megváltódnak fogadtad el. 
A Szentlélek temploma vagy (lásd 1 Korinthus 6,19). Hiszem, hogy Isten Lelke térít minket bűnbánatra.
De még inkább jelen vágyik lenni életünkben, és jelenlétével minket túlcsordulóan betölteni. 
Méghozzá azért, hogy az Örömhír tanúi legyünk az egész földön.

Jézus ezen szavaival búcsúzom tőled: „Miután ezeket mondta, Jézus rájuk lehelt, és így szólt: – Fogadjátok a Szentlelket!” (János 20,22)

Köszönöm, hogy vagy!

🌟HÁRÍTSD EL NEGATÍV GONDOLATAIDAT❣️

Üdvözöllek Testvérem,

„Milyen buta vagyok…!” „És ha nem fogok meggyógyulni…?”
 „Félek, hogy zátonyra futok.” „Egész életemben haragudni fogok rá…”

A negatív gondolatok ölnek, Testvérem. Örömödre és békédre törnek, valamint egészségedre és kapcsolataidra… Ha nem teszel semmit, állandóakká válhatnak, és szörnyű károkat okozhatnak.

Légy azonban biztos: Van megoldás rájuk. Elháríthatod ezeket a gondolatokat…!

A Szentírás arra buzdít, hogy „ronts le okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett”, és „ejts foglyul minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak”. 
Ezt olvassuk: „Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására; lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.” (Lásd 2 Korinthus 10,5)

És te, Testvérem, mit teszel, amikor negatív gondolatok elmédbe fészkelik magukat? 
Hagyod, hogy ellepjenek? Vagy Isten Igéjén és a rád vonatkozó akaratán keresztül megszűröd őket?

Értsd meg, nem szabad, hogy gondolataid vezessenek: Te döntöd el, mit teszel velük. 
Kiseprűzheted, elűzheted ezeket a pusztító gondolatokat, és főleg ne hagyj utánuk űrt…!

Helyettesítened kell ezeket a gondolatokat, hogy ne térjenek vissza ?! 
A Szentírás arra buzdít bennünket, hogy Jézusra szegezzük tekintetünket. 
Jézusra nézz, Testvérem! 
Emlékezz újra és újra, hogy a kereszten mindenen győzedelmeskedett!

Tartsd emlékezetedben:Isten életedre vonatkozó ígéreteit (lásd Zsoltárok 105,8 és Zsoltárok 119,114)
Isten irántad való feltétel nélküli szeretetét (lásd Jeremiás 31,3)
Isten boldogság-terveit minden egyes napodra (lásd Jób 22,21)

Arra buzdítalak, ne engedd, hogy a negatív gondolatok megingassanak, hanem hárítsd el őket Jézus nevében…! Jézus Krisztus legyen gondolataid középpontjában…!


Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

🌹BÉKEVÁGY⭐

,,Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. 
Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.,, 
Pál levele a rómaiakhoz 5:6-8

Szöges ellentétben álltunk Istennel. 
Más volt a véleményünk bűnről és igazságról, jóról és rosszról, tudásról, istenképűségről. Amikor ő keresett minket, mi elbújtunk. Amikor kérdezett, vádaskodni kezdtünk. 
Amikor reményt akart adni, mi menekültünk előle.

Aztán eljött az Emberfia, aki nem nézett bőrszínt, egészségi állapotot, nemeket, származást, társadalmi státuszt, politikai hovatartozást. 
A radikális zelóta Simon és a vámszedő Lévi Máté ugyanúgy helyet foglalt az utolsó vacsorán, mint az írástudatlan halászlegények, vagy a tanult Iskáriótes Júdás.

Jézus meghalt zsidóért, rómaiért, szabadért és szolgáért, azokért, akik hittek benne, akik nem értették, és azokért is, akik nyíltan elutasították. 
Azokért, akik Barabbást kiáltottak.

A bűnösökért, értünk, minden emberért adta életét, hogy végre hagyjunk fel a meneküléssel. Meghalt, mert szeretett és azóta is szeret minket. Ezen a szereteten semmi nem tud változtatni. Semmi nem tudja lecsökkenteni, feltételekhez kötni, megszüntetni, még a más vélemény sem. Ez a szeretet olyan erős, mint maga Isten.

Ebben a széttöredezett országban, ahol élünk, ahol ember az emberrel nemcsak, hogy nem ért szót, már szóba is nehezen áll, ahol ott bugyog egy kimondatlan, megmagyarázhatatlan feszültség közöttünk, mert más a véleményünk politikáról, nagyhatalmakról, szerelemről, házasságról, Isten szeretetére van szükségünk.

Ma, amikor családtagok szakítják meg a kapcsolatot egymással, mert más pártot támogatnak, töltsünk időt a kereszt felfoghatatlan csodájával. 
Amikor nem lehet érdemi vitákat, emberséges párbeszédeket lefolytatni, figyeljük a Golgota és az üres sír csendes kiáltását: 
Isten megbékélésre hív Önmagával, a másik emberrel és saját magunkkal is.

💥Van Erőm - Újabb gyógyulás⭐

Először csak egy ember gyógyult meg Jézus keze által. 
Később csodálatos módon több vak ember nyerte vissza a látását szavai által. 
Kezével megragadta és felemelte a bénát, majd a néma hangosan hirdette: 
Nagy vagy, Uram! De a lista nem áll ennyivel. 

Oly keveset olvashatunk az evangéliumokban, pedig tudjuk, hogy sokkal több történt valójában. 
Több száz emberről lehet szó, akiket maga Jézus gyógyított meg.
S ezeket olvasva leginkább csak egyetlen vágyam volna: 
Bárcsak ott lehettem volna, hogy ha csak egyszer is, de megérintsem ruháját. 

Mit számított volna az átvirrasztott, fájdalmas éjszakák sokasága a gyógyulásért cserébe? 
Immár nem számítottak volna a keserűség órái, amikor fájdalmas sóhajtással hangzott el újra és újra: Mikor lesz ennek vége?
Ám hamar rájövünk, hogy válaszok helyett csodás ígéreteket kapunk, és a remény lesz az, ami megerősít bennünket.

Miről olvasunk?
„Ahova csak bement, falvakba, városokba vagy tanyákra, letették a tereken a betegeket, 
és kérték őt, hogy azok legalább a ruhája szegélyét érinthessék; és akik csak megérintették, meggyógyultak.” (Márk 6,56)

Gondoljunk csak bele, mekkora sikere lenne ma is egy ilyen látogatásnak?
Jézus Krisztus még ma is él, és azt ígéri, hogy velünk van nehézségeinkben, fájdalmaink egyaránt. Nézzünk fel bátran rá, és hívjuk segítségül nevét.

REGGELI CSENDESSÉG - 2024.06.02☀️❤️

JÉZUS URALMA BENNED IS NÖVEKEDHET -

„A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.
Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.”

Márk evangéliuma 2:27,28.

Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -
https://www.youtube.com/watch?v=5TcPxpkGUk8