Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon: Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem."
Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, hálásan köszönjük ezt a csendes vasárnapot és azt, hogy újra magad elé engedsz minket. Tudjuk, hogy nem láthat téged bűnös ember élvén. Köszönjük, hogy mi mégis kereshetjük a te orcádat, és Jézus Krisztusra való tekintettel kész vagy fogadni bennünket.
Magasztalunk téged, megváltó Urunk Jézus Krisztus, azért a váltságért és győzelemért, amit a kereszten kínhaláloddal szereztél számunkra. Köszönjük, hogy tökéletes elégtétel volt a te halálod mindannyiunk bűneiért.
Kérjük, engedd ennek titkát, mélységét, erejét ma jobban értenünk, mint ahogy eddig értettük. Segíts tovább minket valamiféle megértésnél, hogy tudjunk hinni benned. Elfogadni téged annak, aki vagy. Tisztelni téged úgy, ahogy illik. Vallani, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
Köszönjük, hogy ajándékot kínálsz nekünk most is. Bocsásd meg, valahányszor úgy mentünk el, hogy szorongattuk a kacatjainkat, s nem kellett az, amit kínálsz. Bocsásd meg még inkább azt, amikor csak az ajándékaidért könyörögtünk, de nem akartunk veled igazi lelki közösségbe jutni.
Kérünk, hadd kerüljön most a te világosságodba az életünk, legtitkosabb gondolataink, titkaink, bűneink, szándékaink is. Támassz a szívünkben olthatatlan vágyat a tisztaság, a bocsánat után. És a veled való valóságos találkozásban hadd szűnjék meg ez a mi életszomjunk.
Kérünk, jöjj elénk most az igében, és áraszd ki reánk meggyőző Szentlelkedet. Add, hogy ne hiába legyünk itt, és ne ítéletté váljék számunkra a hallott ige, hanem legyünk annak hívő befogadói és engedelmes cselekvői.
Kérünk, te magad szólj hozzánk a te ígéreted szerint, és gyógyítsd, tisztítsd az életünket.
Ámen.
Igehirdetés
Sokan olvastuk most egész héten ezt a fejezetet a Bibliából. Többen említették, hogy nehezen érthető részei is vannak ennek. Bizony, elég furcsán hangzik a fülünknek egy-egy ilyen mondat, mint az 53. vers is: "Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van..."
Hogyan kell ezt értenünk? Isten Szentlelkét kérjük segítségül ahhoz, hogy ezeket a nehezen érthető jézusi mondatokat is olyan világosan tudjuk érteni, mint ahogyan akkor is, akik hittek Őbenne, értették, s mint ahogy annak világos üzenettartalma van.
Három egyszerű gondolatot szeretnék elsorolni a felolvasott ige alapján, s talán eközben kibomlik majd előttünk az örömhír ebből az igéből.
1. Kezdjük az elején. Ez a fejezet azzal kezdődik, hogy Jézus jóltartott kenyérrel olyan nagy sokaságot, amiben csak a férfiak körülbelül ötezren voltak. Ezek után királlyá akarták Őt tenni. Ilyen népvezér kell nekik, aki a keveset is megszaporítja, aki munka nélkül kenyeret ad, aki mellett nem lehet éhezni, hanem jóllakik az ember, s a maradék több lesz, mint a kiindulási mennyiség.
Jézus azonban nem király akart lenni, és ezért csendesen eltűnt közülük. Ettől kezdve viszont mindenhova követni akarták Őt. Meglesték, hol van, és merre indul. Titokban utánamentek, sőt, sokszor megelőzték, mert újra és újra kenyeret vártak tőle. Jézus ezt pontosan tudta és le is leplezte, amikor ezt mondta nekik: "Ti nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok."
Vagyis Jézus világosan látta, hogy ezeknek az embereknek csak az Ő ajándékai kellenek, de Ő maga nem kell. Többször szomorúan ismétli ezt a mondatot: Ti nem hisztek énbennem. Láttátok a csodákat, részesei voltatok a nagy vendégségnek, és mégsem hiszitek el, hogy az vagyok, akinek az Atya mondott, aki küldött engem. Nem hitték, hogy Ő a Krisztus, a Messiás, az Isten Fia, de nem is érdekelte őket, hogy kicsoda Ő, csak az érdekelte, mit lehet kapni tőle.
Jézusnak mindig fontos volt az emberek testi szükséglete. Többször is jóllakatta őket, számtalan beteget meggyógyított. Sokszor odaállt kétségbeesett, reménytelen, csüggedt emberek mellé, hogy erősítse, bátorítsa őket, de Ő annál sokkal többet hozott és kínált, mint amit igényeltek tőle.
Ő magát az Édenkertben elveszített életet hozta vissza, és tette mindenki számára hozzáférhetővé, aki Ővele közösségre jutott. Ő önmagát kínálta fel mindenkinek. Mert az mérhetetlenül több, mint ajándékainak az összessége. Ezért terelgeti az emberek figyelmét itt is a testükről a lelkükre, a múlandóról az örökkévalóra, az Ő ajándékairól önmagára.
Az előbb olvasott mondatot, hogy csak az kell nektek, amit kaptatok tőlem, így folytatja: "Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amit az Emberfia ad nektek." S akkor megkérdezték: mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? Jézus ezt felelte nekik: "Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit Ő küldött."
Jézus nem maga miatt volt szomorú, hogy Őt nem fogadják el, hanem azokat sajnálta, akik így szegények maradtak. Akik csak valamit akartak kapni tőle, de Jézus nélkül az életszomjuk megmaradt. Mert mi mindannyian valami olyanra vágyunk, amit csak az élő Krisztussal való találkozás, a benne való hit, a vele való közösség elégíthet ki. És Ő mindenekelőtt ezt teszi szóvá akkori hallgatóinak, hogy Ő nem kell nekik, csak az Ő javai.
Vajon nekünk mi kell? Mi hajtott ide? Mire számítunk? Miről látjuk, hogy nélkülözzük? Mit remélünk Jézustól vagy egy istentisztelettől? Kiben van ott az a szenvedélyes vágy, hogy: élő Krisztusom, veled akarok találkozni és az eddiginél sokkal szorosabb közösségre jutni? Csak te kellesz, én Uram, benned mindent meglelek. Szabad nekünk a szükségeinket is sorolni, a legkisebbet is, meg egészen nagyokat, amiket ember nem tud teljesíteni. Minden szükségünkkel bizalommal jöhetünk a mi Megváltónkhoz. De minden szüksége csak annak fog kielégülni, aki Őt megismeri, és annak fogadja el, akinek Ő mondja magát. Ne csak Jézus javai után vágyakozzunk, Ő maga kelljen nekünk.
2. A másik, ami igénkből kiderül, hogy ezt az önmagával való szoros, személyes kapcsolatot szemlélteti Jézus az evés képével. Egy kicsit drasztikusnak tűnik, de ha belegondolunk, roppant szemléletes kép, hogy igazában az lesz velem eggyé, amit megettem. Az szétválaszthatatlanul eggyé válik velem, azzal csakugyan azonosulok, az felszívódik bennem. Nem tűnik el, nem semmisül meg, hanem átalakul fizikai erővé, gondolattá, szeretetté és egyáltalán életben tart. Aki hosszú ideig nem eszik, az előbb-utóbb éhen hal. Az tart életben minket, hogy táplálkozunk.
Ezt a képet használja itt Jézus, és jó lenne, ha jól értenénk ezt. Jézust enni azt jelenti, hogy Őt mindenestől, feltétel nélkül befogadni. Elfogadni Őt annak, akinek mondja magát, és akinek Őt az Atya mondta sok száz ember füle hallatára: Ő az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm, Őt hallgassátok.
Jézust enni, ez a kép itt azt jelenti, hogy vele bensőleg azonosulni, vele lelkileg igazán eggyé válni, szétválaszthatatlanul. Nem úgy, hogy hol egy vagyok vele, hol nem. Hol megyek a külön útjaimon, néha meg odakiáltok vagy odanézek: vezessen engem az Ő útján. Jézust enni azt jelenti: Őt vállalni. Akárhol jelenek meg, vele együtt jelenek meg. Ez azt is jelenti: ha Őt szidják, engem is szidnak. De ha engem szidnak, tudhatom, hogy most Őt szidják, és az érte vállalt szenvedés is még közelebb visz hozzá. Még inkább eggyé tesz vele a hit által.
Jézust enni azt jelenti, hogy az Ő életerői belénk áradnak. Aki ezt a kenyeret eszi - mondja - az él énáltalam. Ahogy a táplálék éltet, életben tart, munkaképessé tesz, úgy a Krisztussal való közösség adja az új életet, az elvehetetlen, az örök életet, megtart ebben, és szolgálóképessé tesz az Ő akarata szerint, az Ő dicsőségére. Ez a kép, hogy Ő az élet kenyere és Őt ennünk kell, hogyha vele közösségben akarunk lenni, azt is szemlélteti, hogy olyan valóságosan adja nekünk önmagát, az Ő életét, az Ő erejét, mint amilyen valóságosan az ember megfogja az ételt, a szájába teszi, megeszi, és az eggyé válik vele. Azért nem pusztulunk el, mert eszünk. Az nem pusztul el lelkiképpen, aki Krisztussal ilyen közösségre jut.
Egyébként Jézus mindig erre az önmagával való közösségre hívott. "Jöjjetek énhozzám mindnyájan." "Kövessetek engem." A Jelenések könyvéből olyan gyakran idézett mondat: "Az ajtó előtt állok és zörgetek. Aki meghallja és kinyitja, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és Ő énvelem." Nem azt mondja: nagy előadást tartok neki. Nem azt mondja, mit pakolok ki az asztalára. A lényeg: bemegyek hozzá. Kész összeköltözni velünk, együtt élni, együtt lakni, együtt étkezni, ami a legteljesebb közösség kifejezése volt.
A megelőző fejezetben, az 5. rész végén, amikor Jézus a farizeusokról beszél, így diagnosztizálja az ő lelki betegségüket: tanulmányozzátok a Szentírást, de nem akartok hozzám jönni, és ezért nincs életetek. Ez meglepő megállapítás. Tanulmányozzák és ismerik az Írásokat, de ez még nem az élet. A Szentírás is csak mutatja a Jézushoz vezető utat, az életre vezető utat, de aki csak tanulmányozza, de nem indul el azon, nem Jézust keresi, hanem csak tudni akar valamit, annak nincs élete, az ugyanúgy elkárhozik. Nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
Van neked ilyen igazi közösséget az élő Krisztussal? Beszéltél ma vele? Miről, mennyit, hogyan, miért? Úgy szoktatok beszélgetni Krisztussal, mint a hozzátok legközelebb állóval, olyan természetesen, olyan meghitten, olyan őszintén, olyan magától értetődően, mindenféle körülményesség nélkül, bármikor, bárhol? Van Ővele ilyen igazi közösségünk? Értjük Őt és hisszük, hogy Ő megértett minket? Ott van előtte az egész életünk? Tőle fogadtuk a tegnapunkat, Őreá figyelünk ma? Az Ő kezéből várjuk a holnapunkat? Van igazi közösségünk vele?
Ez a közösség akár ma létrejöhet vagy megerősödhet, elmélyülhet, igazi tartalommal telítődhet, s akkor csakugyan Ő fog vinni minket mindenhova, és Őt fogjuk vinni magunkban mindenhova, és egy-egy mondatunk, gesztusunk, cselekedetünk Krisztus-kiáradássá válik.
Ez a kép tehát, hogy aki engem eszik, mivel én vagyok az élet kenyere, a vele való személyes, szoros, valóságos közösséget jelenti.
3. A harmadik fejezetben azonban mégis fel kell tennünk a kérdést: Miért ilyen vaskosan anyagias fogalmazása van itt Jánosnak. Mert kemények ezek a mondatok: Ha eszitek ez Emberfia testét és isszátok az ő vérét, akkor éltek, ha nem eszitek, és nem isszátok, nincsen élet tibennetek. Mit jelent ez?
Akkor is voltak többen Jézus hallgatói között, akik ezt szó szerint értették. Itt olvastuk: elkezdenek vitatkozni egymással, és ezt kérdezik: Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül? Jogos a kérdés. Ha szó szerint értjük, akkor feltétlenül meg kell ezt kérdezni. Vajon így kell-e érteni?
Nikodémus is így értelmezte Jézus szavait, amikor Ő ezt mondta neki: értsd meg, hiába vagy Izráel tanítója, te magad is azért jöttél ide éjnek idején, mert nincs üdvösséged, és ez hiányzik. Csak akkor, lesz, ha újonnan születsz. Mire Nikodémus: hogyan mehetek be anyám méhébe még egyszer, és hogyan jöhetek ki onnan? Szó szerint értette.
A samáriai asszony is. Azt mondja neki Jézus: Aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha többé meg nem szomjazik. Mire az asszony: Add nekem gyorsan, Uram, ne kelljen idejárnom a kútra. Szó szerint érti.
Mind a három esetben nyilvánvaló, hogy Jézus nem szó szerint értette ezt, hanem emberi fogalmakkal fejezett ki valami isteni titkot. Nem szó szerint értette azt, amit mondott, hanem valami fontos lelki igazságot egy hétköznapi képpel próbált kifejezni, szemléltetni, sőt érzékeltetni. Aki egy picit ismeri a korabeli zsidó gondolkozást és vallásosságot, az tudja, hogy borzalom volt még rágondolni is, hogy valaki vért igyék. A Mózes törvénye tiltotta ezt. Jézus nyilván nem így érti, a fejezet végén Ő maga utal arra, hogy ezt az egészet, amit mondott, lelkiképpen kell érteni.
Azt olvassuk a 63. versben: "azok a beszédek, amelyeket én mondottam nektek: lélek és élet." Mit jelent akkor ez, hogy lelkiképpen értsük ezeket a furcsán csengő mondatokat, hogy aki az én testemet eszi, és véremet issza? Ez azt jelenti:
A samáriai asszony esetében: ahogy víz nélkül nincs élet, úgy a Krisztussal való közösség nélkül sincs örök élet.
Nikodémus: ahogy fogantatás és születés nélkül nem jön létre emberi élet, úgy a felülről való fogantatás - mert ezt jelenti ez a kifejezés: újonnan születni - és újjászületés nélkül sincs olyan új élet és új természet, ami Istennel kapcsolatban van és neki elfogadható.
Alapigénk: ahogy a kenyér táplál arra, hogy életben maradjunk, és dolgozni tudjunk, úgy ez a Krisztussal való szoros lelki, hitbeli közösség az egyetlen olyan táplálék, ami az igazi életet, az örök életet közvetíti, és Isten kezében használhatókká tesz minket. Az evésnek a furcsa képe különösen is érzékletessé teszi a teljes közösséget, az igazi egyesülést, az elszakíthatatlan eggyé válást.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy János azért is használ itt ilyen szokatlanul markáns kifejezéseket, mert vitatkozik egy korai tévtanítással, az úgynevezett doketizmussal. Ezek a tévtanítók azt híresztelték, hogy Jézus nem vette magára igazából a mi emberi természetünket, hanem Ő csak embernek látszott - ezt jelenti a dokeo. Ő nem valóságos emberi testben járt itt közöttünk, szenvedett és halt meg a kereszten, az csak úgy tűnt, úgy látszott. Ez pedig veszedelmes tévtanítás, hiszen mi a Szentírás alapján hisszük, hogy az ember bűnéért csak ember tehetett eleget. Jézus ezért vette magára az Ő örök isteni természete mellé a mi emberi természetünket, hogy valóban a mi ítéletünket szenvedhesse el a kereszten. Ezért hangsúlyozza ennyire, szinte bántóan anyagias fogalmazással János, hogy Jézus valóságos hústestben járt itt közöttünk, és nekünk ezzel a názáreti Jézussal, aki ugyanakkor az Isten Fia, a Szabadító lehet és kell igazi lelki közösségre jutnunk.)
Még annyit fontos itt megemlítenünk, hogy Jézus ezekben a mondatokban nem az úrvacsoráról beszél. Az úrvacsoráról szóló tanítását az utolsó vacsora alkalmával mondta el, és azt részletezi Pál apostol a korinthusiakhoz írt első levél 10. és 11. fejezetében. Éppen ezért semmi bibliai alapja nincs annak a római katolikus tanításnak, ami éppen erre a fejezetre, a János 6-ra hivatkozik. Ez abból indul ki, hogy csak úgy lehet Jézus testét enni, ha az áldozás ostyája átváltozik Jézus valóságos testévé, és a bor az Ő valóságos vérévé. Erre az átváltoztatásra a felszentelt pap tisztségénél fogva képes, amikor ezeket a szavakat kimondja: ez az én testem, ez az én vérem. Így a hívő már nem ostyát vesz magához, hanem Krisztus valóságos testét, az áldozópap pedig nem bort iszik a kehelyből, hanem vért.
Mivel a Szentírás semmi ilyenről nem tanít, ezért mi az úrvacsora jegyeit úgy vesszük magunkhoz, mint közönséges kenyeret és természetes bort, ahogy azt Jézus az első alkalommal, nagycsütörtökön az utolsó vacsoránál is tanítványaival tette. Hiszen Ő ott volt előttük testi valójában, és így mondta, a kenyeret nekik adván: ez az én testem, és a bort körbe adván: ez az én vérem. Ezek az egyszerű jegyek azonban az Ő engesztelő kereszthalálára emlékeztetnek minket, és így a hitünket erősítik. Milyen értelemben? Olyan értelemben, hogy amilyen valóságosan megfogjuk majd itt a kenyeret, a szánkba tesszük, megrágjuk, és utána lenyeljük a korty bort, olyan valóságosan eleget tett a kereszten személy szerint mindannyiunk bűnéért. Ezt a hitet erősíti bennünk az úrvacsora egyszerű szertartása. Amilyen valóságosan eggyé válik velünk, a mi testünkkel az Ő megtöretett testének a jele, a kenyér, és ártatlanul kiontott vérének a jele, a bor, hisszük, hogy ugyanolyan valóságos lelki közösség jöhet létre közte és köztünk a hit által.
Az úrvacsora tehát a hitünket erősíti. Egyben arra serkent minket, hogy maradjunk meg a hétköznapokban is ebben az érettünk is meghalt és feltámadott Krisztussal való közösségben. Ebben járjunk. Ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy egymással is mély közösségbe von az úrvacsora. Mélyen összetartozunk, hiszen kivétel nélkül mindannyian egyenlőképpen rászorulunk az Ő bocsánatára, és mindannyian egyenlőképpen kapjuk az Ő bocsánatát, ha hiszünk benne.
A Biblia tanítása szerint tehát nem az úrvacsora jegyei változnak át, hanem a hívő ember változik át, ha Krisztussal közösségre jut és új emberré lesz, akin kiábrázolódnak Jézus Krisztus vonásai.
Hadd olvassak néhány szép mondatot Kálvin Jánostól, amikor ezt magyarázza, hogy nem a jegyek, hanem a mi életünk csodálatos átváltozásáról beszél az úrvacsora. "Arról, hogy Krisztus velünk együtt ember fiává lévén, minket magával együtt Isten fiaivá tett. Hogy a földre való lejövetelével felmenetelt készített számunkra a mennybe. Hogy miután felvette a mi halandóságunkat, halhatatlanságát közölte velünk. Hogy magára vévén erőtlenségünket, saját erejével erősít meg minket. Hogy felvévén magába a mi szegénységünket, átárassza reánk gazdagságát. Hogy magára vévén igazságtalanságunknak ama terhét, amely alatt gyötrődtünk, saját igazságába öltöztessen minket. A feltámadott Krisztussal való egyesülésünk titka természeténél fogva felfoghatatlan, de a titkot látható jegyekben és jegyek által hatékony módon adja elénk az úrvacsora úgy, hogy az még a legtompább elmékbe is behatolhat, a lelkek épp úgy táplálkoznak a magát érettünk odaáldozó Krisztussal, mint ahogy a kenyér és bor táplálja a testi életet."
A mi átváltozásunk, megváltozásunk tehát a cél. Aki nem úgy jön ide, hogy meg akar változni, arra mondja a Szentírás, hogy méltatlanul eszik és iszik, és ítéletet eszik és iszik magának. De aki úgy jön úrvacsorázni: Úr Jézus, nekem nemcsak a javaid kellenek, én veled szeretnék szoros közösségre jutni, feltétel nélkül elfogadlak téged, és odaadom magamat neked, én másként akarok kimenni innen, mint ahogy idejöttem, megvallani és elhagyni a reám jellemző bűnöket, segíts ebben, és engedd, hogy valóság legyen, hogy e gyarló testben Jézus él már, nem én, - az akármilyen bűnök elkövetése után is jöjjön bizalommal úrvacsorázzék. Az úrvacsora a bűnösöknek van. Aki azt gondolja nem bűnös, ne úrvacsorázni. Aki azonban tudja, mire kér bocsánatot, és hiszi azt, hogy mindenre elég az Ő bocsánata, mert Jézus az Ő bűn nélküli életét áldozta fel miattunk és helyettünk, az jöjjön azzal a bizonyossággal, hogy úgy mehetünk el innen, hogy maga Jézus közli: megbocsáttattak a te vétkeid, eredj el békességgel.
Így jöjjünk ide most is, és így készüljünk máskor is. Így énekeljük most a megkezdett ének két másik versét, amelyek szinte összefoglalják ennek az igehirdetésnek a tanítását:
Szállj le most mennyből, életnek Kenyere,
Tápláld lelkünket az örök életre!
Tudjuk, aki e kenyérből eszik,
Soha örökké meg nem éhezik.
Életnek vize, nyiss magadnak utat,
A szomjú hívek keresik e kutat;
Szolgáltasd ingyen az italokat,
Oltsd el végképpen szomjúságunkat.
Óhajtunk, Jézus, egyesülni veled:
Úgy lesz szívünk szent, ha te megszenteled.
Adjad hát, hogy mint tagok a főnek,
Engedjünk néked, bennünk élőnek.
Olts be magadba, mint jó szőlőtőbe,
Hogy jó nedvesség folyjon a vesszőbe,
És légyen szívünk szívednek mása,
Éltünkben élted hogy minden lássa.
(438,6-7 ének)
Imádkozzunk!
Köszönjük, Jézusunk, ha imádságként mondhattuk el most ezt a szép éneket is. Nem tudjuk ilyen szépen megfogalmazni szívünk szükségét és vágyait. Köszönjük, ha úgy szállhatott ez most eléd, mint személyes vallomásunk és kérésünk.
Tudjuk, Urunk, hogy nekünk nem erre vagy arra van szükségünk, hanem végső soron tereád, mert benned megkaphatjuk mindazt a békességet, reménységet, elégedettséget, amire szükségünk van ebben az életben és az örökkévalóságban. Segíts felemelni a tekintetünket most a magunk kívánságlistájáról, és ragyogtasd fel előttünk a te dicsőségedet, ami megmaradt a kereszten is leköpdösve, meggyalázva, véresen. Segíts komolyan vennünk, hogy néked adatott minden hatalom mennyen és földön, és a te világra szóló győzelmed hit által a mi győzelmünk is. Adj bátorságot, hogy így higgyünk benned!
Könyörgünk hozzád azokért, akiknek különösen nagy szükségük van most rád. Imádkozunk hozzád azokkal a gyászoló testvéreinkkel együtt, akik az elmúlt napokban álltak meg ravatal mellett. Hadd ismerjenek meg ők is téged úgy, mint aki az élet fejedelme vagy, aki egyedül jelenthetted ki egyszer egy sír mellett: te vagy a feltámadás és az élet, és aki hisz benned, ha meghal is, él az. Add mindnyájunknak kegyelmesen ezt a hitet.
Ezen a vasárnapon könyörgünk hozzád különösen is a leprás betegekért és azokért, akik közöttük szolgálnak, fáradoznak. Adj minél többüknek gyógyulást és megtérést az örök életre.
Könyörgünk hozzád a háborúk és a földrengések áldozataiért. Könyörgünk: őrizz minket kegyelmesen hasonló csapásoktól, és te tartsd távol az árvíz veszedelmét is tőlünk.
Könyörgünk azokért, akik nem veszik komolyan népünk javát, hanem csak a maguk önös érdekeit, és másokat rágalmazva akarnak jobbaknak látszani. Bocsásd meg, hogy sokszor minket is megkísért ez, vagy talán jellemző is ránk ez a bűn. Segíts ki ebből a hitvány magatartásból oda, hogy belsőleg és valóságosan akarjunk hasonlítani hozzád. Igazi nemességgel másokért tudjunk szolgálni, és a közösség érdeke fontosabb legyen nekünk, mint a magunké. Tudjuk, hogy nélküled ez elérhetetlen. Magasztalunk azért, mert erre is te adtál nekünk példát, és te adsz hozzá erőt.
Köszönjük, hogy mindannyian rád bízhatjuk személyes sorsunkat, gondjainkat, jövendőket. Köszönjük, hogy nálad van elkészítve a mi jövendőnk. Tégy erről bizonyosakká minket, és szabadíts meg mindenféle aggodalmaskodástól, félelemtől, panasztól és keserűségtől. Taníts meg úgy élni, Atyánk, hogy elmondhassuk: hadd lehessünk engedelmes, néked élő gyermekeid.
Csak a démonok és a Sátán tudta felismerni a világ királyát az ember Jézusban. Néha megesett, hogy közönséges emberek ismerték fel Krisztust, de csak akkor, hogyha a mennyből kaptak segítséget. Így olvasunk az öreg Simeonról, aki a Lélek által tudta, hogy a csecsemő, akit Mária a karjai között tartott, a megígért király (Lk 2,27). És a napkeleti bölcseket Isten irányította Betlehembe (Mt 2) Most Péter ismerte fel Jézust. Csakhogy többre volt szükség, mint csupán "testre és vérre". A mennyei Atya mondta meg neki.
