2016. december 17., szombat

Advent negyedik vasárnapja

Advent IV vasárnapjával magunk mögött hagyjuk az adventi szent időt, véget ér a karácsonyt megelőző készülődési időszak. A küszöbön álló karácsonyi ünnepkör előtt számba vehetjük a megtett lelki utat.



  Az Ó-szövetségi olvasmányban a Kr.e VIII században, Izaiás próféta ajkán Isten arra buzdította Ácház királyt, hogy kérjen jelet, hogy ez által megerősödjön a bizalma. Annak ellenére, hogy Ácház visszautasította ezt a lehetőséget, Isten mégis jelet ígért: 

Ime a szűz fogan, fiút szül és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: velünk az Isten.”

Az evangéliumban már a beteljesülés tárul elénk. 
Szent Máté evangélista miközben Jézus születésének körülményeiről ír-
 Az Úr Jézus történelmi születésénél Isten olyan személyek közreműködésére épített, akik szeretetből készek voltak áldozatot vállalni és ehhez személyes terveiket is feláldozták.
József készülődött, várakozott, de egy egész másfajta életet álmodott meg. Mária jegyeseként csakis arra készülhetett, hogy feleségül vegye őt, de azt kellett látnia, hogy Mária gyermeket vár. El akarta bocsátani, de az álmában megjelent angyal üzenetére megváltoztatta emberi elhatározását.
Mivel igaz ember volt, nyitott tudott maradni Isten hívására. Képes volt arra, hogy saját emberi terveit alárendelje Isten akaratának.
Hogyha párhuzamot vonunk a saját adventi készülődésünk és szent József várakozása között, rádöbbenhetünk, hogy a hívő életünkben, vagy épp a karácsonyt megelőző várakozásunkban mennyi megszokottság van. Ezek lehetnek jól bevált módszerek, hogy miként szoktunk tenni dolgokat, pl. hogyan készülünk fel a karácsony ünnepére. Természetesen ez hasznos lehet, hiszen sokat számít a tapasztalat. Miért is ne tennénk azt, amit már kipróbáltunk, azt, ami már jól bevált? 
Mégis szűkség van egy többlet nyitottságra, odafigyelésre, személyes vállalásra.  
Jézus térhódítása bennünk és közöttünk csak a szeretetből vállalt áldozataink révén történik meg. Ehhez pedig nem elég a megszokás, a rutin, többre van szűkség.

Józsefnek álmában szólt az Isten és „amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki.” József képes volt a dolgok megszokott rendjét megváltoztatni, és saját emberi terveit alárendelni Isten akaratának, és kész volt együtt működni ezzel az isteni tervvel.

Nekünk is figyelnünk kell, és olvasnunk kell azokból a jelekből, amelyeken keresztül Isten üzen.
Lehet, hogy ez imádságban történik meg, az is lehet, hogy egy jóakarónk által szólít meg minket, vagy a szentírás-, vagy lelki olvasmány szavain keresztül hallatja a hangját. 
Nagyon sok módja és lehetősége van annak, hogy Isten üzenete elérkezzen hozzánk.
Mindenképp, most a küszöbön álló karácsonyi  időben, József példájára, legyünk készek meghallani Isten jóra ösztönző szavát, és még ha áldozatba kerülne is, cselekedjünk annak megfelelően!
Ámen! 

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Elnyelte őket a tenger.

     Zsid. 11,29

Mózes felemeli botját. A tenger visszatér. Az egyiptomiak menekülnének, de az Úr a tengerbe veti őket. A Fáraó és serege elpusztult.

Ez a pusztulás ítélet. Hosszú időn át dolgoztatták rabszolgaként Izraelt jogtalanul az egyiptomiak. Végül a Fáraó azt a rettenetes parancsot adta ki, hogy minden fiúgyermeket a Nílusba kell fojtani. Félelmetes gyilkosság volt ez. Isten bölcsessége most gyors, alapos és igaz ítéletet tartott.
A Fáraó nem halhatott meg sem betegségben, sem fegyver által, hanem olyan halált kellett elszenvednie, amit ő ezerszeresen végbevitetett a zsidó gyerekeken: a tengerbe fulladt.

Itt is érvényes a Jel. 16,7: "Igen, mindenható Úristen, igazak és igazságosak a te ítéleteid".
- Egy kanáritenyésztőnek az a gondolata támadt, hogy megvakítja legszebb madarait, hogy még szebben énekeljenek. Mikor aztán gyermekük született - vak volt. A második is ugyanúgy!

"Ne tévelyegjetek!" Él az igazságos Isten. A világtörténelem vége hatalmasan be fogja ezt bizonyítani.

A Fáraó pusztulása felejthetetlen emlékműve az isteni ítéletnek mind Izrael, mind az egész világ számára. Isten akaratából mindmáig hangzik az Ige: "Lovat lovasával a tengerbe vetett"!
Isten úgy intézte a Fáraó megítélését, hogy nem volt szüksége emberi kézre, hogy ezt a zsarnokot óriási erejével együtt megsemmisítse.

"Éneklek az Úrnak, mert fenséges Ő..." Bárcsak életes maradna bennünk ez az Ige a nehéz antikrisztusi időkben is!
- Végül a Fáraó pusztulása isteni igazolás volt Mózesnek, az Isten szolgájának. Sokáig nehéz volt Mózes helyzete. A nép gyakran elégedetlen volt vele kapcsolatban. Most Isten igazolta őt mint eszközét és szolgáját.
Hasonlót élnek át minden időben azok, akik Isten akarata szerint élnek, de az emberek megvetik őket.

Varga László: Isten asztaláról

   "Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok."

     Máté 10,29-31

Mintha ezt is mosolyogva mondaná Jézus. Mihez is hasonlítja nagyra becsült önmagunk értékét? Két kis verébhez. Meg is nyugtat: nem kell félni, nem kell magunkat lebecsülni, mi sok verébnél értékesebbek vagyunk. Képzeljük el Amerika elnökét, amint azzal dicsérik, hogy ő sok verébnél értékesebb! És magamat? De Jézus mosolyából mégis a legnagyobb biztatást nyerjük. Igaz, nem érünk mi olyan sokat, amennyit feltételezünk magunkról, de a valódi értékünket Isten adja meg. Éppen azáltal, hogy számom tart. Ő tesz a maga gyermekévé. Ő ad fontos rendeltetést egyenként nekünk. Ő készít örök életet a számunkra. És közben, mint az édesanya, akinek a szeretete akkor sugárzik a legszebben, amikor tréfálkozik gyermekével, Krisztus maga vállalja, hogy örök értéket ad nekünk. Kell ennél kedvesebb, melegebb biztatás? Még egy igen fontos tanítás rejtőzik mögötte. Isten nem hagyja magára a teremtett világot. Nemcsak az emberekre van gondja, hanem minden létezőt számon tart, irányít, céljaira felhasznál. Céljait a földön csak az emberekkel osztja meg, minden más a célnak megfelelő törvényei szerint él vagy létezik. Az ember méltósága az, hogy tudatosan állhat be Isten munkájába, mint felhatalmazott munkatársa.
Jó Istenem, olyan jólesik, hogy úgy beszélsz velünk, mint szerető szülő a gyermekével. Előtted a veréb is fontos, mert pontos szerepe van a nagy egységben, melyben mindent számon tartasz. Jó tudni, hogy ebben nekem is megvan a helyem. Hogy nem véletlenül ténfergek a földön, hanem egyenesen nekem készített feladat áll előttem, és Te számon tartod még az egészségemet is aszerint, hogy mennyire felel meg elvégzendő feladatomnak. Kérlek, vezess rá a sajátos, nekem rendelt feladatra, hogy verébnyi értékű életem valódi értéket nyerjen. Akarok munkatársad lenni. Ha nem jól végzem a feladatom, irányíts, míg megtalálom a helyes módszert. Csak ne maradjak ki számon tartott gyermekeid közül! Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-FELHANGZIK AZ EVANGÉLIUM



A mai napon olvasandó igeszakasz: Ézs 52,7-10
Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! Halld, őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az ÚR a Sionra. 9 Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az ÚR, megváltotta Jeruzsálemet! 10 Kinyújtotta szent karját az ÚR minden nép szeme láttára. Meglátják majd az egész föld határán Istenünk szabadítását.



"Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába!"

(Ézs 52,7; Róm 10,15)


A Jézus születéséről szóló híradást "jó hírnek" vagy "evangéliumnak" nevezik. Ez a kifejezés Ézsaiásnak egy látomásából való, amelyben látja a jó hír hozóját, aki a hegyeken át közeledik, hogy örömöt szerezzen Sionnak. Az újtestamentumi időktől fogva a Jézusról szóló beszéd mindig "a jó hír hirdetése".
Az első jó hírt egy mennyei követ hozta, aki így szólt: "Hirdetek nektek nagy örömet" (Lk 2,10). Ez azon az éjjelen volt, amikor Jézus megszületett.
Néhányan már olyan gyakran és olyan sokat hallottunk Jézusról, hogy hozzászoktunk az evangéliumhoz. Ez veszélyes. Amikor az evangélium egy régi történet, a prédikáció pedig tudósítás lesz, akkor halálos veszedelembe kerültünk, mert a Jézusról szóló történet első- és utolsósorban jó hír, örvendetes híradás.
Ha újból tudni akarod, hogy mi is az, hogy "jó hír", akkor idézd emlékezetedbe az 1945. évi hollandiai helyzetet. Tavasz volt, elmúlt a legfélelmetesebb tél, amelyet Európa valaha is ismert. A fiakat megölték, az apák tehetetlenek voltak, a lányok bizonytalanságban éltek, az anyák már nem tudták megadni gyermekeiknek a mindennapi eledelt. Emberek haltak éhen. És a náci elnyomók csizmái alatt nyögve Istenhez kiáltottak. Istentiszteleteken találkoztak. És a hosszú, sötét éjszakákban (nem volt világítás) buzgón imádkoztak szabadságért, segítségért, kiútért.
Május 4-én este egy hír járta be az országot. Felvillanyozó hír volt, és gyorsabban terjedt, mint a préritűz: "Vége van! Vége van a háborúnak! Béke van!"
Egyetlenegy egészséges ember sem maradt ülve. Tömegek tódultak ki a sötét utcákra. Valaki énekelni kezdett. A szabadság dala volt az. És mindenki határtalanul boldog volt.
Ez áll legközelebb ahhoz, ami karácsonykor történt. Azon az éjszakán megnyílt a menny, és egy hang ezt mondta: "Vége van! Egyszer s mindenkorra vége! A föld végső határa is meglátja most már Istenünk szabadítását."

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-A MEGVÁLTÁS RÁSZORULTTÁ TESZ ÉS MEG IS ELÉGÍT




   "Testi ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének gondolatát, mert bolondság az neki" (1Kor 2,14).


Maga Isten evangéliuma teremti meg azt az érzést, hogy szükségünk van rá. Pál mondja: "Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik..." - akik gazemberek? Nem, hanem "akik elvesznek, mert bennük e világ istene megvakította a hitetlenek gondolkodását". Az emberek nagy többsége az erkölcsösséget elérhetőnek tartja saját erejéből, nem érzik szükségét az evangéliumnak. Csak Isten teremti meg ezt a rászorultságot, addig nincs is tudatában az ember ennek, amíg Isten önmagát meg nem bizonyítja. Jézus mondta: "Kérjetek és adatik nektek!", de Isten nem adhat addig, amíg nem kérünk. Nem akarja Ő visszatartani ajándékait, de ez a módja annak, hogy a megváltás alapján véghezvigyen dolgokat. Kérésünk útján Isten elindít olyan folyamatokat és megteremt olyan dolgokat, amik nem léteznek mindaddig, amíg mi nem kérünk. A megváltás belső valósága az, hogy szüntelenül teremt. Amint megteremti bennünk Isten életét, éppúgy megteremti mindazt, ami ehhez az élethez tartozik. Senki sem elégítheti ki azt a hiányérzetet, csak az, aki támasztotta. Ez a megváltás értelme - teremt és megelégít. "És én, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket" (Jn 12,32). Mi saját megtapasztalásainkat hirdetjük és az emberek érdeklődnek is, de nem ébred fel bennük hiányérzet. De ha Jézus Krisztus felemeltetik, Isten Szelleme tudatossá teszi bennünk, hogy Őrá van szükségünk. Az evangélium hirdetése mögött Isten váltságművének teremtő ereje munkálkodik az emberek lelkében. Soha nem a személyes bizonyságtétel menti meg az embereket. "Azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek, szellem és élet" (Jn 6, 63).

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Dicsőséges halál




   "Íme, látom a megnyílt eget és az Ember Fiát Isten jobbja felől állni. "

(Cselekedetek 7, 56)  

Dicső halál! István Szentlélekkel telve és a reá váró kibeszélhetetlen boldogság és dicsőség előízével lép át a halál küszöbén, mert látta a megnyílt eget és Jézust. Nem ülve látta Őt a maga fenséges nyugalmában, hanem állva. Ilyen tiszteletadással fogadja első vértanúját az Úr. Egyben azt is mutatja ez, hogy Ő kész segítségül és védelmül odaállni gyülekezete mellé. István nem is látta ellenségei dühtől égő arcát, mert felfelé tekintett. Így ajándékba kapta, hogy láthatta Isten dicsőségét és a Megváltót, aki készen állt fogadására. Aki így hal meg, jól hal meg.

Persze, külsőleg borzalmas és nem kellemes dolog volt ez a halál. Gyűlölettől izzó ellenségei rárohannak; mint valami gazembert végighurcolják az utcákon és mint egy kutyát agyonkövezik. Mégis boldog és derűsen szép halál ez, mert megnyílt felette az ég, mialatt lent a pokol dühöngött. - Jézus engesztelő halála az övéi halálát szelíd elalvássá és boldog elköltözéssé változtatta. Aki így hal meg Jézusban, jól hal meg; akár emberek bestiális durvasággal kínozzák halálra, akár más nehéz halállal hal meg. - Gyakran hallja az ember, amint némelyek dicsekedve beszélnek arról, ha valaki csendesen elaludt, mintha az már a boldog vég bizonyítéka volna. Csak az hal meg boldogan, aki Jézusé és a hit és a szeretet bensőséges kapcsolata köti vele össze.

Néha még a hívők is nehéz harcokat vívnak a halál előtt. A Sátán okozza ezeket a belső viharokat és tusákat. Még egyszer átmennek egy megítéltetésen, hogy így odakerüljön egész életük Isten szent arcának világossága elé. Ott minden saját munkájuk megsemmisül, csak azért, hogy Jézus legyen minden. Hittel elmondhatják: "Látom a megnyílt eget!" Nem ritka eset, hogy valaki nehéz órák után megkapja a menny e boldog előízét és elköltözése előtt bepillanthat a mennyei világba. Ez elveszi a halál keserűségét. A hívő ember szívesen hagyja itt a földet. Nem elszakítás lesz ez, hanem futás a Megváltó felé. Bárcsak a mi utolsó óránk is olyan lenne, mint Jézus barátaié és a menny polgáraié.

"Uram, ó add, ha vándorutam majd véget ér itt a borúban, Elérjek hozzád, s te fényes orcád meglássam én. - Ott álljunk üdvbe öltözötten, én és szeretteim köröttem! Uram tehozzád, hol fénylik orcád, vágyódom én!"

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-A legmeghittebb és legáldottabb közösség


"... mindenkor az Úrral leszünk"

(1Tesz 4,17)
Míg e földön élünk, az Úr van velünk, amikor hazahív, mi leszünk vele. A hívő nem szakad el Megváltójától. Egyek ők, és mindvégig egyek is maradnak: Krisztus nem lehet meg az övéi nélkül, mert akkor csak fő lenne, test nélkül. Akár elragadtatunk az égbe, akár a paradicsomban nyugszunk, akár itt e földön élűnk, Krisztusban vagyunk: ki választhat el tőle?

Milyen nagy öröm ez! Legfőbb tisztességünk, nyugalmunk, vigasztalásunk, gyönyörűségünk, hogy az Úrral lehetünk. Nincs, ami ezt felülmúlná, vagy akárcsak megközelítené. Együtt élünk vele itt a földön, érezzük, amikor megalázzák, elutasítják, érezzük, amikor szenved. De egykor vele leszünk a mennyei dicsőségben is, élvezni fogjuk az örök nyugalmat, Isten királyi uralmát, annak minden megnyilatkozásában. Úgy élünk majd, ahogyan Krisztus, és vele együtt örvendezünk örökkön-örökké.

Ó Uram, ha mindörökre veled lehetek majd, valóban egyedülállóan dicsőséges sorsot szántál nekem. Nem irigylem még az arkangyalokat sem. Mindörökké az Úrral lenni: ez a legcsodálatosabb dolog, amit a mennyről el tudok képzelni. Nem az aranyhárfák, nem a tündöklő koronák, nem is a tiszta fény jelenti számomra a legnagyobb dicsőséget, hanem Krisztus maga és a vele való közösség. Ebben a legdrágább közösségben élhetek mindörökké.

Reggeli dicséret-Vár ránk az Isten


"Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok (új eget és új földet - ld. 13. vers), igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon bennetek békességben. A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok..."
2Pt 3,14-15.

Mindennek van oka, minden valami okból történik, vagy kell történnie. Mivel várod az új eget, az új földet, mivel szeretnél az eljövendő ország polgára lenni, mivel szeretnéd az örök életet - mindennek hatással kell lennie az életedre. Ha komolyan gondolod, akkor ez nem maradhat pusztán vágy, csupán gondolat. Muszáj tettekké válnia.

Ahhoz, hogy ez valóra váljon, meg kell erőltetni magad, erőt kell venned magadon. Néha vannak dolgok, amik nem jók és mi mégis sietünk megtenni. Máskor meg, amikor a jót kellene tennünk, lassúak vagyunk. Azt gondoljuk: majd mindennek eljön a maga ideje, majd oda jutok. De nem haladhatunk a magunk tempója szerint, ha időre igyekezünk. Bár a jellem fejlődését nem lehet erőltetni, mégis meg kell ragadnunk minden lehetőséget, minden alkalmat arra, hogy formálódjunk az Isten kezében. Ez nem megy próba nélkül, ezért írja Jakab is, hogy "Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek" (Jak 1,2). A próba Isten műhelye, ahol rajtunk dolgozik. A hitünkön. "...hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül." (Jak 1,3-4) Így leszünk tisztává, így találhat minket az Úr feddhetetlennek, amikor eljön. Legyünk hát mindig békességben, bármi történjék is, maradjunk Isten kezében, mert ott vagyunk egyedül biztonságban. A próbákban tartsunk ki mindig a jó mellett, ragaszkodjunk mindvégig az Ő tanácsához, mert csak így haladhatunk előre.

Olyan türelmes az Isten! Képes kivárni, hogy megváltozzunk. Képes időt hagyni nekünk, hogy megéljük tévedéseinket, hogy belássuk helytelen választásainkat. Vár ránk, hogy változzunk, hogy jobb emberré legyünk. Ezt mi sokszor nem látjuk, nem érzékeljük, mert egy életen át tart és már szeretnénk ott lenni, már szeretnénk elérni. Ő a türelmes, mi türelmetlenek vagyunk, de akkor járunk jól, ha azt tarjuk javunkra váló dolognak, amit ő akar velünk cselekedni, mert ez vezet egyedül üdvösségre. Így hát örüljünk annak, hogy nincs még itt az utunk vége! Örüljünk, hogy van még időnk!

Bejegyezte: Restás László

2016. december 16., péntek

Alfred Christlieb:Bizonyságaid örökkévaló örökségem

...amit, mikor az egyiptomiak megpróbáltak, elnyelte őket a tenger.

     Zsid. 11,29

Ezeknek az egyiptomiaknak a példája sokféle esztelenségtől akar megóvni bennünket.

- Ők olyan emberek voltak, akik a maguk akaratát minden áron keresztül akarták vinni. Tábornokaival együtt elhatározta a Fáraó, hogy a zsidókat minden körülmények között visszakényszerítik hatalmuk alá.

A tenger csodálatos kettéválása meggyőzhette volna őket arról, hogy Izrael oldalán egy magasabb "Kéz" avatkozott be, de ők ezt nem vették figyelembe. A mozgatórugó a kapzsiságuk volt. Saját akaratuk lett az elpusztítójuk.

Isten őrizzen meg minket saját szívünk ilyen álnokságától!

A Fáraónak és seregének példája óvjon meg bennünket attól is, hogy a hit útjára hitetlen szívvel lépjünk! Mózes Isten parancsára hívő szívvel ment bele a tengerbe.

Az egyiptomiak azt hitték, hogy utánozhatják, náluk azonban hiányoztak az előfeltételek. Náluk nem volt Isten Igéje, amire hivatkozhattak volna. Saját gondolatuk után mentek, és önkényesen választották ezt az utat.

- Sokszor megtörténik, hogy Isten áldott embereinek a tetteit külsőleg utánozni próbálják. Amikor Pál Efézusban a Szentlélek erejével az Úr Jézus nevében megszállottakat gyógyított, Skéva fiai is előálltak, s azt remélték, hogy Pál szavainak az alkalmazásával ugyanazt az eredményt elérik. Megszégyenülve kellett azonban elmenekülniük.

Isten őrizzen meg bennünket minden utánzástól az Ő országa munkájában!

Végül a Fáraó példája óv bennünket minden vakmerőségtől is. Különösen háborús időkben csalogat a kapzsiság és dicsőségvágy vakmerő vállalkozásokra. "Ami hitből nincs, bűn az." (Róm. 14,23)

A vakmerőség legtöbbször keserűen megbosszulja magát. Így óvjon bennünket a Fáraó sorsa a saját akaratunk véghezvitelétől, az utánzástól és a vakmerőségtől.

Varga László: Isten asztaláról

 "Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat."

     Hóseás 2,21-22

Hóseás a házasság egységével vagy annak megrontásával példázza Istennek és népének viszonyát. Keményen ítéli meg a nép "paráznaságát", de a legszebb szavakkal mutatja Isten szeretetét népe iránt, mint a férj szeretetét ifjú felesége iránt. E gyönyörű sorok ezt példázzák: Isten, mint szerető vőlegény, eljegyzi magának jegyesét, népét. Kemény dorgálás után e rész elején így szól a vőlegény: "Azért most én csábítom el őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek." Azután következik az eljegyzés, a legszebb jegyajándékokkal: igazság, törvény, szeretet, irgalom, hit ajándékával. Az igazság valóban ajándék, Isten egyedül tehet minket igazakká, ahogy megtisztít, megigazít bűnbocsánatával. A törvényt is Ő adja: azt a rendet, melynek vezetése alatt végig lehet élni egy tiszta, igaz életet. Ez a fegyelmezett élet kemény lenne, de azonnal mássá teszi az, ha benne nem a szigorúság, hanem a szeretet uralkodik, mint minden igaz viszony éltető ereje. Ebből következik az irgalom: elfedezni a jegyes minden gyengeségét, hibáját, a szeretet erejével. Ez mind a vőlegény ajándéka. A hit is ajándék, de ez már a menyasszony felelete: hittel elfogadni az ajándékokat, életre szólóan bízni a vőlegény szeretetében, magunk teljes átadásával. Ez Isten és népének igaz viszonya.
Uram, én is tagja vagyok szeretett népednek, én is kérem ajándékaidat. Én sem vagyok különb, mint a próféta által dorgált régi nép, magam is részese voltam és vagyok népem bűneinek, hűtlenségének. De szeretlek téged, Uram, és tudom, hogy Te is szeretsz engem, mint néped tagját. Kérlek, ez a szeretet tisztítson meg engem! Ha akarod, megtisztíthatsz - ahogy a leprás is kérte Jézustól. Ha segítesz, méltó tagja tudok lenni Krisztus jegyesének, az anyaszentegyháznak. Ha Te adsz erőt, hűséggel fogok helytállni. De magamban nem merek bízni, csak akkor, ha ajándékaiddal támogatsz. Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-SOHASEM EGYEDÜL


A mai napon olvasandó igeszakasz: Ézs 43,1-4
De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. 4 Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket.



"Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg."

(Ézs 43,2)


Az Úr nem mondta Izráelnek és nekünk, hogy sohasem fogunk átmenni tűzön és vízen. Azt viszont mondta, hogy: "Ha vízen kelsz át, én veled vagyok", és: "Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg."
Nem követelhetjük azt, amit Isten soha nem ígért meg. Meghazudtoljuk őt, ha azt gondoljuk vagy tanítjuk, hogy bennünket "bársonyosan zöld réteken" és nem "sötét völgyeken" át vezet. De igényelnünk kell azt, amit Isten megígért. Azt ígérte, hogy velünk jön. Megköveteli tőlünk, hogy keresztülmenjünk a folyón, és átmenjünk a tűzön, de nem kell egyedül mennünk.
Izráel népe tudta, hogy ez mit jelent. Tudták, hogy atyáik hajdan átmentek a Vörös-tenger hullámain, és nem fulladtak bele, mivel az Úr velük volt (2Móz 14). Ezért hát arra is számíthattak, hogy történelmük legsötétebb órájában, miután majd szétszóratnak a népek között, az Úr vissza fogja vezetni őket, át vízen és tűzön.
És nekünk ezt még jobban kell tudnunk, mint az ószövetségi egyháznak, mert a "betlehemi születés" és a "golgotai halál" után élünk. Isten Fia eljött hozzánk, és úttörőnk lett. Átkelt a számunkra mély vízen, és járt a lángok között. Nincs olyan veszedelem, amellyel nem találkozott, nincs olyan gyengeség, amelyet nem élt át, és nincs olyan kísértés, amellyel nem nézett farkasszemet.
Bizonyos értelemben mi Izráel népének a zarándokútját éljük át újra. Az ígéret városa még túl van a látóhatáron, és az odavezető út hosszú. Isten nem ígérte azt, hogy meg fog kímélni bennünket a vízen való átkelés félelmétől. Lehet, hogy keresztül kell mennünk a lángokon. De Isten megígérte, hogy nem fogunk belefulladni, és nem fogunk elveszni. Krisztus velünk van. Ezért érjük el majd a várost teljes biztonságban.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-HARCOLJ ISTEN ELŐTT



   "Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét... imádkozzatok minden időben..." (Ef 6,13.18).


Nemcsak azok ellen a dolgok ellen kell küzdened, amelyek megakadályozzák, hogy Istenhez juss; tusakodnod kell a lelkekért is imádságodban. De soha ne mondd, hogy Istennel harcolsz, ez nem igaz az Írás szerint. Ha harcolsz Istennel, egész életedre nyomorék leszel. Amikor Isten közelít hozzád a neked nem kívánatos úton és te megragadod Őt, mint ahogy Jákób harcolt vele, akkor arra kényszeríted, hogy kificamítsa a csípőcsontodat. Ne sántikálj az Isten útjain, hanem előtte küzdj meg a dolgokkal és felettébb diadalmassá leszel általa. Csak ez az Isten előtti harc számít az Ő királyságában. Ha arra kérsz, hogy imádkozzam érted, de én nem vagyok felkészülve Krisztusban, imádságom mit sem használ, de ha beteljesedem Krisztussal, imádságaim győzelemre jutnak. Csak akkor eredményes az imádság, amikor teljességben történik: "Vegyétek fel az Isten egész fegyverzetét." Mindig tégy különbséget Isten rendelkezése és megengedő akarata között, azaz gondviselő akarata között. Parancsai változhatatlanok, megengedő akaratáért pedig harcolnunk kell Őelőtte. Megengedő akaratával szembeni ellenállásunk engedelmességre jut a parancsaival szemben. "Azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat munkálja", azoknak, akik hűségesek maradnak megbízásához, a Jézus Krisztusban kapott elhívásukhoz. Istennek az a célja az Ő megengedő akaratával, hogy gyermekeit a világ előtt bemutassa. Nem szabad pipogyán viselkednünk és lemondással szólni: "Ez Isten akarata." Ez nem azt jelenti, hogy Istennel harcban álljunk, hanem Őelőtte a dolgokkal harcoljunk. Vigyázz, nehogy tunyán ott kuporogj Isten előtt, ahelyett, hogy dicsőséges harcra kelnél, hogy megragadhasd az Ő erejét.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében--A megdicsőülés küszöbén



   "Mindnyájan olyannak látták az arcát, mint egy angyalét. "

(Cselekedetek 6, 15)  

A dicsőség Lelkének milyen csodálatos ereje nyugodott meg Istvánon (1 Pét 4, 14). Arcának ezzel a ragyogásával arra mutat a Szentlélek, hogy Jézusnak ez a bizonyságtevője nem keseredett meg és nem háborodott fel a hamis vádakon, hanem nagy belső örömmel állt a főtanács előtt. Ez az öröm sugárzott arcáról. Isten ezzel világosan és érthetően bizonyította be az ellenségnek hűséges szolgája ártatlanságát. Milyen mély benyomást kelthetett ez a főtanács embereiben! Jézusnak a Tábor hegyi megdicsőülésére emlékeztet ez a ragyogás. A belső világosság kisugárzása mutatta, hogy Istvánt a kegyelem ragyogása töltötte be. Megérett a mennyre, fiatal volt és már érett kalász! Nem az öregség érlel meg az örökkévalóságra! Ellenkezőleg, aki nem indult el a menny irányába, az mindig mélyebben gyökerezik a földbe. Akit Isten Lelke nem ébresztett fel, az mindig tompább, közönyösebb, hidegebb lesz és mint valami gép, a megszokás vágányain mozog. - István teljesen az Úr Jézus tanítványává érett és tökéletes bizonyságot tett az igazságról. Az idős kor bölcsessége és a fiatalság tüze együtt volt benne. Szabad volt minden ember- és halálfélelemtől, szabad a világtól, és ezért kész arra, hogy belépjen a mennyei világba.

Csodálatos dolog Jézus igazi tanítványának lenni! Erős, bárkivel felveheti a harcot, mégis készségesen megadja magát. Bölcs, senki nem szólhat ellene, mégis szó nélkül elviseli a gonosz gyalázásokat. Senki nem veheti el tőle a belső, boldog, Istenben való békességet. Ez a szent boldogság tölti be és ragyog belőle.

Mennyire megkötözi a természeti embert a mások vélekedése! Kapaszkodik az életbe, fél a haláltól. István csak Istent félte, ezért beszélt félelem nélkül a tanács előtt. Védekezése vádbeszéd lett a legfelsőbb hatóság ellen. Amikor látta fenyegető magatartásukat és azt, hogy már nem akarják meghallgatni, a legerőteljesebb és legfájdalmasabb igazságokat is megmondta még nekik, azok mint pörölyütések hullottak rájuk.

Ez legyen a példánk! Kötnek még földi meggondolások? Attól függ a döntésed, hogy mit mondanak az emberek? Gyűlölni és üldözni fognak? Talán az életed is kockán forog? Amíg az emberek és földi életünknek rabjai vagyunk, nem vagyunk még érettek az örökkévalóságra. Ezért szakadj el mindentől, ami a látható világhoz köt!

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Ha Isten kiűzi, te ne tűrd meg!


"Ki fogjátok űzni a kánaániakat, még ha vas harci kocsijaik vannak is, és ha erősek is"

(Józs 17,18)
Ha biztosak vagyunk a győzelemben, vitéz tettekre bátorodunk. Ilyenkor hittel vonul az ember a harcba és bátran tör előre ott is, ahol különben félne. Mi a bennünk és körülöttünk lévő gonosszal háborúskodunk, és biztosaknak kellene lennünk abban, hogy győzni fogunk, és hogy ez a győzelem Krisztus érdeméért lehet a miénk. Nem a vereség tudatában indulunk a küzdelembe, hanem hogy győzünk, és így győzni is fogunk. Isten kegyelmének végtelen hatalma támogatja a gonosz minden formája elleni harcot, ezért lehetünk biztosak a győzelemben.

Némelyik bűnünk már "vas harci kocsivá" keményedett vérmérsékletünkben, korábbi szokásainkban, kapcsolatainkban és elfoglaltságunkban. Ennek ellenére le kell győznünk azokat. Akkor is, ha igen erősek, mi pedig hozzájuk képest nagyon gyengék vagyunk. Isten nevében nekünk kell felülkerekednünk, és ez sikerülni is fog. Ha csak egy bűn is uralkodik rajtunk, már nem vagyunk az Úr szabad gyermekei. Aki rab, az rab, legyen bár csak egy lánccal megkötve. Nem mehetünk a mennybe, ha az az egy bűn uralkodik rajtunk, hiszen a szentekről meg van írva: "A bűnnek nem lesz többé uralma rajtatok". Fel hát, pusztítsunk ki minden "kánaánitát", törjük darabokra a vas harci kocsikat! A Seregek Ura velünk van, ki állhatna ellen bűnt összezúzó hatalmának.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja- A sorsdöntő de


"...de a te szavadra mégis kivetem a hálókat." (Lk 5,5)



Egy sötét éjszaka. A Genezáreti tóban a halak éjszakára a mélyebb vízbe húzódnak, mert ott nem hűl le olyan gyorsan a víz, nappal viszont a part menti sekélyben szétszóródnak. A halászok ezért éjjel dolgoztak, s a mélyben halásztak. Péter és társai ezt jól tudták, egyik éjjel azonban szorgos munkájuk ellenére sem fogtak semmit.

Hajnali derengés. Ahogy ilyen kudarcos éjszaka után a hálóikat tisztogatták, Jézus jött oda, s azt kérte Pétertől, vigye egy kissé beljebb a parttól, hogy onnan tanítsa a sokaságot. Péternek nem nagy kedve volt ehhez, de megtette, s így ő is kénytelen volt hallgatni Jézus szavait.

Nappali világosság. Befejezve a tanítást arra kérte Pétert, evezzen a mélyre, és vesse ki a hálókat. Péter válaszából kitűnik, mennyire bosszantotta ez a kérés, amiben a teljes hozzá nem értés is megszólalt: ilyenkor a mély vízben nincsenek halak. Jézus szavai azonban dolgoztak Péter szívében, s elhangzott egy sorsdöntő „de": nem látom értelmét, de mivel te mondod, megteszem. És annyi halat fogtak, hogy két hajót megtöltöttek.

„Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!" Nem a nagy zsákmánnyal foglalkozott, mert teljes világosságban meglátta, ki ő valójában, és ki Jézus. Már nem Mesternek szólította, hanem Uramnak.

Néha engedi megtapasztalnunk Jézus, milyen tehetetlenek vagyunk nélküle. Átéljük a kudarcok éjszakáját, amikor hiábavalónak bizonyul minden jó szándék, erőfeszítés, hozzáértés, nem fogunk semmit. - Jézus szavai nyomán mindig derengeni kezd valami, de az ő isteni teljhatalmát és érthetetlen szeretetét csak az tapasztalja meg, aki kész neki önmaga ellenében is engedni. Nem értem, mást gondolok, de a te szavadra mégis megteszem, amit mondtál. Ekkor látjuk helyesen önmagunkat is és Jézust is.

Mire kellene ezt most kimondanom?

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Az ítélet Istene is az Ur


"..sebed gyógyíthatatlan..., mert van-e, akin nem gázolt át örökös gonoszságod?!"
 (Náh 3,19)

Náhum próféta megjövendölte, hogyan fog elpusztulni Asszíria fővárosa, Ninive. A könyvében leírtak Kr. e. 612-ben olyan pontosan beteljesedtek, hogy némelyek gyanakodtak, hogy ez nem is jövendölés, hanem utólagos leírás volt. 
A tudományos vizsgálat azonban állítja, hogy ez a rövid könyv jóval 612 előtt keletkezett.

Ninivének olyan fekvése és védfala volt, hogy bevehetetlennek tartották. Szinte elképzelhetetlen kincset halmoztak fel benne, amelyet hírhedt kegyetlenséggel zsákmányoltak folyamatosan. A leírás ragadozó oroszlánhoz hasonlítja ezt a várost. De Náhum megjövendöli, hogy Isten nem hagyja büntetés nélkül a bűnt, és Ninive el fog pusztulni.

Isten azonban soha nem az ítélet végrehajtásával kezdi, hanem figyelmeztet az ő igéjével. Korábban Jónás prédikált ebben a városban, amire akkor ijedtükben hallgattak is, de érdemi változás nem követte azt az alkalmi felbuzdulást, és így visszaestek régi bűneikbe. Vigyázzunk erre mindig: Isten igéjét csak egészen komolyan érdemes venni, aminek radikális és végleges életváltozást kell jelentenie.

Isten viszont nemcsak irgalmas, de igazságos is. Az ítélet késése gyakran megtéveszti az embereket, úgy gondolják, lehet következmények nélkül vétkezni. Szeretnénk is magunknak egy olyan Jóistent elképzelni, aki nem néz oda, amikor vétkezünk. Az élő Isten azonban nem ilyen. A bűnbánó bűnösnek megbocsát, de a makacsul vétkezőt megítéli. Ne irigyeljük azokat, akik ninivei módra élnek!

Az egész emberiség is egy nagy ítélet előtt áll, amelyet a visszatérő Jézus Krisztus hajt majd végre. Ez elől az egyetlen menedék, ha valaki hiszi, hogy bűneink büntetését ő már elszenvedte a keresztfán, és neki engedelmes életet élünk. Aki azonban nem törődik ezzel, annak a sebe valóban gyógyíthatatlan.

2016. december 15., csütörtök

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

  ...amit mikor az egyiptomiak megpróbáltak, elnyelte őket a tenger.

     Zsid. 11,29

Miután eloszlott az a sűrű köd, amely Izrael és Egyiptom tábora között volt, megnyílt az út a Fáraó előtt is a tengeren. Ő rá is lépett a csodálatos kitaposott útra, s nagyon örült neki. Ekkor történt azonban a rettenetes fordulat. A vizek visszatértek.

A szekerek meg akartak fordulni. Az egyiptomiak felkiáltottak: "Fussunk Izrael elől, mert az Úr hadakozik érettük Egyiptom ellen!" (2.Móz 14,25). De már késő volt. Pusztulásuk megpecsételődött. Erre a felismerésre hamarább rá kellett volna döbbenniük.

Nem mondták-e meg még a varázslók is a Fáraónak: "Az Isten ujja ez!" (2.Móz 8,19)? De ő nem akarta meghallani.

Csoda csodára történt, ő azonban vak és kemény maradt. Most nyílik fel a szeme, de már későn. Már csak pusztulását látja, s nem a menekülését.

Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy túl későn jussunk el a teljes felismerésre!

Azt is látjuk, hogy az egyiptomiak későn rémülnek meg. Váratlanul ismerik fel, hogy a mindenható Isten Izraellel van. Ezért rémülnek meg. Hasonlóképen jár a bűnös is, amikor felismeri: ellensége az Isten.

Boldogok vagyunk, ha erre idejében rájövünk, és ez a felismerés a kereszthez vezet bennünket. De félelmetes, ha későn jutunk erre a felismerésre. Az egyiptomiaknál olyan megtérést látunk, amely elkésett. A Fáraó felismerte, hogy célját nem érheti el. Útja téves.

Abba akarja hagyni Izrael üldözését. De már nem teheti: nincs visszaút a pusztulásból.

Így járhat az az ember is, aki felismeri, hogy a széles úton jár, amely a veszedelemre visz, de minden intést gúnyolódva visszautasít, amely a keskeny útra térítené. Most már nem talál menedéket. Igaz, hogy Isten kegyelméből még itt is lehet kivétel, a Fáraó sorsa azonban legyen mindnyájunk előtt intő példa.

Varga László: Isten asztaláról

 "Az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre."

     1Korinthus 11,23-26

Az úrvacsora szereztetési igéje, minden úrvacsoraosztáskor ezt halljuk. Ez Krisztus végrendelete. Ebben, mint egy tükörben, mutatkozik meg a megváltás minden ajándéka. "Ez az én testem", ugyanaz a szó, mint "a Krisztus teste", az anyaszentegyház. Krisztus a maga áldozatára, végsőkig tartó engedelmességére és mindent legyőző szeretetére utal, melyet emberi testében a kereszten bemutatott. Ugyanakkor az egyház is akkor mutatkozik meg legtisztábban, amikor a hívek magukhoz veszik az úrvacsora jegyeit, egy közösségben találkozva Krisztussal és egymással. Mintha azt mondaná: Itt a kenyér. Ha egészben marad, értelmetlenül megromlik. De itt elosztódik, megsemmisül bennetek, hogy erőt, életet adjon. Így áldoztatott meg az én testem, hogy örök életet szerezzen nektek. Vegyétek, egyétek, hogy az egy kenyér egy közösségbe vonjon titeket, hogy egyházzá, az én közösség-testemmé váljatok. Itt a bor. Jókedvet, lendületet ad. Az én vérem kiontása, értetek való odaszánása ad nektek örömöt, soha el nem múló, örök boldogságot. Vegyétek magatokhoz az én emlékezetemre! Én magam leszek ott, ahol ezt cselekszitek. Én magam adok nektek közösséget, erőt, örömöt, örök életet. Becsüljétek meg ezt az ajándékot, így cselekedjetek a világ végezetéig, és mindig új erőt és új hitet fogtok nyerni általa!
Uram, köszönöm, hogy úgy láthatlak az úrvacsorában, mintha szemtől szemben állnék veled. Tudom, hogy személyesen jelen vagy közöttünk. Add meg, hogy méltóképpen, méltó hittel, bűnbánattal, komolysággal, tisztelettel tudjak minden alkalommal eléd állni. Hitemet, de bűneimet is eléd viszem. Tisztíts meg bűneimtől, hogy áldozatod érdeméért úgy állhassak ott eléd, mintha most születtem volna, tisztán, feddhetetlenül. Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-KRISZTUS KICSINYEI



A mai napon olvasandó igeszakasz: Ézs 42,1-4
Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt. Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek.



"Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált: ... Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki."

(Mt 12,17,20)


Az Ószövetség úgy ábrázolja a Messiást, mint aki diadalmas hódítóként jön el, de mint aki szelíd pásztor és együtt érző barát is. "Karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti." (Ézs 40,11). Népét erős karral váltja meg, de a gyengét nem veti meg: "Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki."
A nádszál bizonyára nem az erő jelképe. A megrepedt nádszál a teljes erőtlenség jele. A mécses lángját egy szélroham el tudja oltani. A pislogó mécsest pedig még egy fuvallat is kioltja. A próféciának ezek a képei olyan emberekre utalnak, akiknek kevés az erejük. Az igei mondanivaló az, hogy amikor a Messiás dicsőségesen eljön, gondja lesz ezekre az erőtelenekre. Megkegyelmez nekik. Megváltja a remegő szívűeket.
Az Újszövetség magyarázata szerint ez a prófécia Jézusnak abban a csendes szolgálatában teljesedett be, amellyel ő a szegényeknek és a betegeknek szolgált. Azokhoz fordult oda, akik számára nekünk nincs időnk. Nagy figyelmet szentelt a betegekre, a kicsikre, a gyengékre, a jelentéktelenekre.
Micsoda meglepetés és milyen jó hír ez a legtöbbünknek! Nekünk, akikre oly nagy hatással van az erő, meg kell tudnunk, hogy Jézus odafordult a gyámoltalanokhoz. Nekünk, akik hajlandók vagyunk imádkozni azért, hogy gyermekeinknek magas legyen az I.Q. eredményük (intelligencia hányados, a ford. megj.), nem szabad elfelejtenünk, hogy Jézus gyengéd irgalma kiáradt a fogyatékosokra.
Az egyháznak nagyon óvatosnak kell lennie abban a kérdésben, hogy hogyan bánik a gyengékkel. Ha azt kell érezniük, hogy ők nem számítanak, mert nem lehetnek hithősök és Lélektől duzzadó emberek, akkor igazságtalanságot cselekszünk. A "félresikerült" és a csődöt mondott embereket szeretettel kell fogadnunk az egyházban, és lehetséges, hogy sok időnket veszik igénybe. Emlékezz arra, hogy Krisztus türelmes hozzájuk: Nem töri el a megrepedt nádszálat, és a füstölgő mécsest nem oltja ki.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-KIPRÓBÁLVA ISTEN ELŐTT



   "Igyekezzél, hogy mint kipróbált ember állj Isten szolgálatára, mint olyan munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen fejtegeti az igazság beszédét" (2Tim 2,15).


Ha valamiben nem tudod magad kifejezni, küzdj, amíg sikerül. Ha nem teszed, valakit egész életére megszegényítesz vele. Azon fáradozzál, hogy Istennek valamelyik igazságát fogalmazd meg magadnak, és Isten ezt másnál is felhasználja majd. Menj át Isten szőlőprésén, amely kisajtolja a szőlőszemeket. Minden igyekezettel próbáld kifejezni magad, akkor majd egyszer eljön az idő, és az a kifejezés megerősítő borrá lesz valaki másnak, de ha lomhán ezt mondod: "Mit törjem magam azon, hogy kifejezzem magam, kölcsönveszem valahonnan, hogy mit mondjak", akkor ez nemcsak hogy neked nem válik hasznodra, de mások sem nyernek belőle. Próbáld ismételten tisztázni magadban, amit feltétlenül Isten igazságának gondolsz, és Istennek lehetőséget adtál arra, hogy valaki másnak is átadhassa ezt általad. Váljék szokásoddá, hogy értelmed átgondolja azt, amit elfogadhat. Nem a mienk az az állítás, amit nem szenvedés árán teszünk a magunkévá. Nem az az író jelenti a legtöbb áldást, aki olyat mond, amit eddig nem tudtál, hanem az, aki szavakba formálja azt az igazságot, ami bensődben ott vajúdott kifejeződésre várva.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-A tanítvány elköltözése



   "Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet! Majd térdre esve hangosan így kiáltott: Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt! "

(Cselekedetek 7, 59-60)  

István, a félelmet nem ismerő bizonyságtevő, halálával pecsételte meg szavai igazságát, melyekkel a főtanács elé állt. Ő volt az első, aki elnyerte a mártírkoszorút. Halála nem gyalázatos vég, hanem diadalmas hazamenetel volt. Mint Mestere igazi tanítványa halt meg. És ahogyan Jézus Atyja kezébe tette lelkét, úgy tette le azt István Jézus kezébe. Nem ragadták el tőle az életet, hanem készségesen ő maga adta azt oda. Nem állandó ellenszegülés közben hurcolta ki őt az ellenség a városból; engedelmesen, mint bárány hagyta magát vezetni. Királyi szabadságban helyezi lelkét a Megváltó kezébe, mint ahogyan naponként is neki ajánlotta azt. Nem az ellenség kényszerítette térdre, hanem egy belső kényszer alatt hajolt meg, hogy elmondhassa utolsó imádságát ellenségeiért. Amit Jézus a kereszten legelőször kért, azt István utoljára kéri. A Megváltó utolsó kívánságát viszont (vedd magadhoz lelkemet), ő, a megváltott, először mondja. Jézus a másokért való imádkozással kezdte és utoljára imádkozott önmagáért, István először a saját lelkéért könyörög és a végén másokért. Csodálkozunk-e, ha az Ige ezt írja: "És amikor ezt mondotta, elaludt"? Különös meghatározás ez egy halálra kövezett ember haláláról. Ebben is követte Mesterét: nem vitt át az örökkévalóságba keserűséget kínzói iránt. Szerette ellenségeit és könyörgött Istenhez, hogy ne rója fel ezt bűnül nekik. Az alapszöveg szerint: "Ne engedd, hogy ellenük álljon" ez a bűn, mert akkor kőtorlaszként megakadályozza Istenhez való jutásukat. De ne vesszenek el! A mennyet kívánja nekik, ahová ő maga is tartozik. Lehet, hogy feltámadt benne valami sötét harag, amikor olyan kíméletlenül rárohantak a kövekkel, ezért kiált fel hangosan és esik térdre, hogy ezt a feltámadó haragot legyőzze.

A harag tövise ellen a legjobb orvosság: könyörögni azokért, akik azt a szívedbe döfik. Ha imádkozol azokért, akik bántanak és megsértenek, mennyei békesség tölti be lelkedet. A keserűséget csak a szeretet győzi le. Ne vigy át gyűlölködő érzést másnapra, ne menjen le a nap a haragodon. Még kevésbé vidd az örökkévalóságba! Győzzön a szeretet, hogy ott lehess, ahol nincs helye a sötét gyűlöletnek, csak a szeretetnek és a magasztalásnak.

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Világbéke


"Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul"

(Ézs 2,4)
Bárcsak már itt lenne ez a boldog idő! Most fegyverkeznek a népek, egyre borzalmasabb fegyvereket találnak fel, mintha az ember fő célja az lenne, hogy embertársai milliárdjait elpusztítsa. Egyszer azonban béke lesz, olyan mindent átható és igazi béke, hogy a harci szerszámokból jobb célokra alkalmas eszközöket formálnak.

De hogyan lesz ez lehetséges? A gazdaság fejlesztésével? A kultúra emelésével? Tárgyalások és szerződések útján? Bizonnyal nem! A múlt tapasztalatai alapján nem bízhatunk ilyen gyenge eszközökben. A béke csak a Békesség Fejedelmének uralkodása alatt valósulhat meg. Amikor Ő tanítja az embereket Szent Szelleme által, Ő újítja meg szívüket kegyelméből, és egyedül Ő uralkodik fölöttük hatalmasan. Akkor felhagynak majd az emberek azzal, hogy egymást megrontsák, tönkretegyék és megöljék. A felhevült indulatú ember szörnyeteggé tud lenni, de Krisztus ezt a vadállatot báránnyá tudja változtatni. Átformálja az ember szívét és eltűnik belőle a vérszomj. Kedves olvasóm, könyörögj ma a békesség Urához és adományozójához, hogy sietve vessen véget minden háborúskodásnak, és hozza el a békességet az egész világ számára.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja- Akadályok a hit útján

"Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott... ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. "(Mk 10,48-50)

Bartimeus tudta, hogy ez soha vissza nem térő alkalom, neki Jézushoz kell most jutnia. Ez tette olyan eltökéltté, hogy minden akadályt legyőzve találkozott vele. Mert akadályok mindig vannak a hit útján. Az ördög azt akarja, hogy lehetőleg el se induljunk Jézushoz, de ha már valaki elindult, útközben álljon meg, ne találkozzék a Szabadítóval.

Az első akadály az volt, hogy Jézus nem válaszolt azonnal a kiáltására. Vajon hallotta? Szóba áll ő egy ilyen senkivel? Érdemes tovább imádkozni? - Aztán az emberek rászólnak, le akarják beszélni arról, hogy Jézushoz jusson. Veszélyes is volt már akkor Jézust Messiásnak nevezni, a hatósággal gyűlik meg a baja annak, aki ezt teszi. Sokan elakadnak ott, hogy vannak Jézus körül szeretetlen, hitetlen, képmutató emberek is. Ne feledjük: ez semmit nem változtat azon, hogy Jézusra van szükségünk, s ő kész és tud segíteni.

Aztán jön a biztató üzenet: hívjátok ide! Most higgyen azoknak, akik az előbb még letámadták? Csakugyan Jézus üzeni ezt neki? Induljon vagy várjon még? Vagy ha ez annyira nehéz, hagyja abba? - Nem! Bartimeus nem találgat feleslegesen, ledobja hosszú felsőruháját, és ahogyan egy vak arra képes, odasiet Jézushoz.

Legyen példa számunkra ez a magatartás! Ő meg akart gyógyulni, s ezért mindenképpen találkozni akart Jézussal. Még nem ismerte őt, csak hallott róla, de azt komolyan vette. Mondhatott bárki amit akart, megnehezíthette a dolgát sok minden, az ő egész tehetetlen, kiszolgáltatott helyzete is, de ő minden akadályt félretett, a ruhát is ledobta magáról, csak Jézussal találkozhasson.

Kész vagyok-e én is minden akadályon át, minden visszatartó bűnt ledobva (megvallva) közvetlenül Jézushoz menni? Ott vár a teljes gyógyulás.

Joyce Meyer: Találd meg a valódi önmagad és töltsd be elhívásodat 5.rész

Elfogadás vagy elutasítás? 

És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó (megfelelő, kellemes). És lőn este és lőn reggel, hatodik nap. (I Mózes 1:31 )



Ha elutasítjuk önmagunkat, azzal nem segítünk magunkon, csak a problémáink számát növeljük. Az elfogadás annyit jelent, hogy szembenézünk a problémákkal, és elkezdünk foglalkozni velük. Egészen addig nem tudunk foglalkozni valamivel, amíg nem vagyunk hajlandóak elfogadni, vagy nem ismerjük el, hogy a probléma létezik. A Webster szótár (értelmező szótár) a következőképpen értelmezi az elfogad szót: 1. készségesen átvesz valamit (amit felajánlottak nekünk) 2. befogad egy csoportba vagy helyre 3a. megszokottnak, megfelelőnek, helyesnek tart b. igaznak tart. Ebből a meghatározásból számomra az derül ki, az elfogadásban mindig ott az akarat, a szándék. Ha ezt a definíciót most az önelfogadásra alkalmazom, akkor úgy fogalmazhatok, hogy abszolút az én saját, személyes döntésemen, akaratomon múlik, hogy elfogadom-e magamat vagy sem. Isten felajánlja számomra, hogy elfogadjam magamat olyannak, amilyen vagyok, de én szabad akarattal rendelkezem, tehát dönthetek úgy is, hogy nem fogadom el. A fenti meghatározásból az is kiderül, hogy ha valamit elfogadok, akkor azt megszokott, megfelelő vagy helyes dolognak tartom. Az emberek azért nem fogadják el saját magukat, mert nem tartják magukat elég jónak, tökéletesnek. Csak a hibáikat és gyengeségeiket látják, nem pedig a bennük rejlő szépséget és erőt. Ez nem egy kiegyensúlyozott hozzáállás, ami valószínűleg abból fakad, hogy a múltunkban voltak olyan tekintéllyel bíró emberek az életünkben, akik folyamatosan a hibáinkat és gyengeségeinket hangsúlyozták az erősségeink és jó tulajdonságaink helyett. A fentiekben említett szótár az elfogadás szót úgy határozza meg, mint „jóváhagyás”, „megegyezés”. Tehát ha problémáink vannak önmagunk elfogadásával, akkor egyezzünk meg Istennel abban, hogy minden, amit teremtett, jó – beleértve minket is. Ámos próféta könyvének 3:3 versében azt olvassuk Vajjon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással? Tehát ha együtt akarunk Istennel járni, egyet kell értenünk Vele. Ő azt mondja, szeret minket és elfogad minket; tehát ha megegyezünk Vele, nem gyűlölhetjük tovább magunkat, és nem utasíthatjuk el magunkat. Egyet kell értenünk Istennel abban, hogy amikor megalkotott minket, valami csodálatosat alkotott. Valamit hadd emeljek ki: nem minden jó, amit cselekszünk, de itt most a személyiségünkről beszélünk, nem a cselekedetekről. A könyv egy későbbi fejezetében kitérek majd arra, hogy Istennek mi a véleménye a cselekedeteinkről; de most itt, a könyv bevezető fejezetében inkább arra koncentráljunk, hogy Isten szemében kik vagyunk. Lehet, hogy most ugyanabban a helyzetben vagy, mint én voltam, amikor Isten elkezdte nekem feltárni ezeket az igazságokat. Te látod azokat a dolgokat, amelyek változtatásra szorulnak benned, és nagyon nehéz azt mondanod: „Elfogadom magamat”. Úgy érezheted, hogy ezzel a kijelentéssel elfogadsz minden rosszat magaddal kapcsolatban, de ez nem így van. Meggyőződésem, hogy nem tudjuk elkezdeni a változtatást mindaddig, amíg ezt a kérdést nem tisztáztuk a személyes életünkben.

Joyce Meyer: Találd meg a valódi önmagad és töltsd be elhívásodat- 4.rész

Szeretve szeretni másokat 

Hogy lakozzék (letelepedjen, bennünk éljen, állandó lakozást vegyen) a Krisztus a hit által a ti szívetek-ben; A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel [Isten odaszánt embereivel] egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának. (Efezus 3:17-18)



Ahogy a Szentírás fenti versén elmélkedtem, úgy éreztem, eddig vak voltam, és most megnyíltak a szemeim. A problémám gyökere a szeretethiány volt. Sosem volt részem igazi szeretetben eddigi életem során, tehát azt sem tanultam meg, hogyan is kell magamat szeretni. Nem is szerettem magamat. Ha senki sem szeret minket, nem is értjük, miért kellene magunkat szeretnünk. Ha mások nem szeretnek, azt gondolhatjuk, nem is érdemeljük meg a szeretetüket. Szeresd önmagad – nem önző, egocentrikus módon, mert az önimádathoz vezet, hanem istenfélően, kiegyensúlyozottan, megerősítve azt a tényt, hogy Isten jót és tökéleteset alkotott. A mögötted levő évek és nehézségek, amelyeken átmentél biztosan nyomot hagytak rajtad, de ez nem azt jelenti, hogy értéktelen vagy, és a kukában a helyed. Milyen szeretetet alakíts ki magadban? Olyat, amelyik azt vallja „Tudom szeretni azt, amit Isten szeret. Nem szeretem minden cselekedetemet, de elfogadom magamat, hiszen Isten is elfogad engem”. Egyfajta érett szeretetet kell kimunkálni magunkban: „Tudom, hogy változásra van szükségem, és meg akarok változni. Hiszem, hogy Isten minden nap alakít engem, formál engem, és én nem utasítom el azt, amit Isten elfogad. Elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok, hiszen tudom, hogy nem maradok örökké ilyen”. Hitünk reménységet ad a jövőre. Ahogy Isten a zsidókkal is tette, a mi ellenségünket (elégedetlenségün-ket) is lassan-lassan kiűzi előlünk. (V. Mózes 7:22). Ő pedig elváltoztat bennünket, dicsőségről dicsőségre, ha továbbra is az Ő Igéjét tanulmányozzuk. (II Korinthus 3:18). Ő hitünk fejedelme és bevégzője (Róma 12:2). Ő kezdte el a jó munkát bennünk, és el is végzi és tökéletességre juttat bennünket. (Filippi 1:6) Ha Isten szeretetében részesedünk, megtanuljuk szeretni és elfogadni magunkat, ami nagymértékben javítja a Vele való viszonyunkat is. Amíg nem fogadjuk el szeretetét, a kör nem lehet teljes. Szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket. (1 János 4:19) Megtapasztaltad már, milyen kiábrándító érzés az, ha valakinek ajándékot akarsz adni, ő pedig visszautasítja? Nagyon szeretem meglepni az embereket és megajándékozom őket valamivel, amire szükségük van, vagy nagyon vágynak rá. Olyan jó érzés, ahogy kitalálom, mivel lepem meg őket, megveszem az ajándékot, pénzt és időt szánok rá, mindent alaposan előkészítek, aztán jön a nagy pillanat és átadom az ajándékomat, a megajándékozott meg egész egyszerűen nem tudja, mit kezdjen az ajándékkal, bizonytalan abban, hogyan kell hálás szívvel elfogadnia tőlem. A bizonytalanság és az érdemtelenség érzése akadályoz meg abban, hogy a megfelelő módon fogadjuk az ajándékot. Az lehet az érzésünk, hogy ki kell érdemelnünk, rá kell szolgálnunk mindenre, amit kapunk. Az is megfordulhat a fejünkben „Vajon miért akar valaki csak úgy valamit adni?” Gyanakodni kezdünk: „Mit akar tőlem? Mi a szándéka? Miben sántikál?” Velem is előfordult már, hogy valakinek adtam valamit, aztán órákon át annyira győzködtem arról, hogy fogadja el nyugodtan, hogy a végén már én éreztem kellemetlenül magam. Csak annyit akarok, hogy fogadja el! Csak azt szeretném látni rajta, hogy értékeli a gesztust, hálás szívvel elfogadja az ajándékot és örül neki. Ha mi, emberek így érzünk, vajon Isten hogy érezhet, amikor próbálja nekünk adni szeretetét, kegyel-mét, irgalmát, mi meg visszautasítjuk a rosszul értelmezett alázatosság és érdemtelenség érzése miatt? Amikor Isten megérint bennünket szeretetével, egy folyamatot indít el, ami nemcsak számunkra jelent áldást, de mások számára is. Isten terve a következő: azt akarja, hogy elfogadjuk szeretetét, kiegyensúlyozott, istenfélő módon szeressük önmagunkat, hálás szívvel viszontszeressük Őt, és szeretettel forduljunk mindenki felé, akivel kapcsolatba kerülünk. Bizony, már hosszú ideje nem követjük ezt a tervet. Még a saját magunk módján sem szeretjük a másik embert, nemhogy Isten szeretetével. Ne feledd, amíg Isten nem szeretett bennünket, nem volt meg bennünk a szeretet, amivel másokat szeressünk.