Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja

05.21 Hinni

"Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét? "(Jn 11,40)

https://www.youtube.com/watch?v=c1SeZ-o90rU

 

Lázár feltámasztásának történetében nyolcszor fordul elő az, hogy mit jelent hinni. A Biblia nem a hit meghatározását adja, hanem a hívő élet dinamizmusát szemlélteti.

Hinni azt jelenti, hogy semmi olyat nem várunk Istentől, amit nem ígért, de mindent nagy hittel várunk, amit megígért. Nem ígérte, hogy nem érnek szenvedések, tehát nem csalódom, ha próbák jönnek. De ígérte, hogy a benne hívő minden nyomorúság közepette is az ő jelenlétében marad.

Hinni azt jelenti, hogy bármi ér, legelőször Jézushoz fordulok. Amikor Lázár beteg lett, testvérei azonnal Jézushoz küldtek: Uram, akit szeretsz, beteg. Nem a maguk érdemeire hivatkoznak, hanem Jézus szeretetére, és teljesen rábízzák a segítés módját és idejét.

Hinni azt jelenti, hogy azt veszem komolyan, amit Jézus mondott, akkor is, ha az az eszem és a tapasztalataim számára felfoghatatlan. Mert mit jelent az, hogy „aki hisz bennem, ha meghal is, él"? Hogyan kell ezt érteni? Hiszen aki meghalt, meghalt.

Aki hisz, másként vélekedik a dolgokról, mint az, aki nem hisz. Az emberek vádolják Jézust: megtehette volna, hogy Lázár ne haljon meg, miért nem tette meg? Mária és Márta viszont teszik, amit Jézus mond. Még azt is, hogy a követ vegyék el a sír szájáról. Ennek semmi értelme, sőt veszélyes, mert már „szaga van". Jézus szavára azonban mégis megteszik - s csak utólag látják, hogy így tudott kijönni testvérük a sírból.

Aki hisz, vállalja Jézust, ha miatta bajba kerül, akkor is. A feltámadott Lázár meggyőző bizonysága lett Jézus isteni hatalmának. Ezért Jézussal együtt őt is meg akarták ölni. Az igaz hit sorsközösség Jézussal: itt a szenvedésben is, odaát az ő dicsőségében is.

„Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki." (Lk 1,45)

Nyelveken imádkozás

Élj Isten Királyságában!

Az újjászületéssel és a Szent Szellemmel való betöltekezéssel Isten Királyságába léptél be.
Isten Valósága, Isten Királysága jött el hozzád, Isten Szellemének a Szent Szellemnek Személye által. Ő egy Személy, egy Valóság, Isten Birodalma.
Őt hordozod magadban.

Isten Királyságát hordozod magadban!
Isten Valóságát hordozod magadban!
Isten Birodalmát hordozod magadban!
Isten Szelleme benned van, DE neked is benne kell lenned.
Az újjászületéssel befogadtad a Szent Szellem által Jézus Krisztust és a szívedbe költözött. De sokkal több is történt ennél, a Szent Szellem is befogadott téged.
János 14:16.17
"És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
Az Igazságnak ama Szellemét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, MERT NÁLATOK LAKIK ÉS BENNETEK MARAD."
János 17:21
"Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám; és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem."
A Szent Szellem által Isten Királysága benned van. Minden mennyei áldással meg vagy áldva a Jézus Krisztusban. Hogyan jutsz hozzá ahhoz, amit az Isten neked adott ingyen ajándékként? 
Például a nyelvek imája által. A nyelvek imája által tud benned aktívvá válni, felszabadulni mindaz, amit Isten Szelleme elhozott neked.
Azt mondod, nem érzed az Urat... Számít hogy mit érzel? Egyedül az számít, mit hiszel! 
Isten Igéje azt mondja: "A hit cselekedet nélkül halott." Neked kell valamilyen módon cselekedned, hogy felszabadulhasson ami benned van.
Amikor nehéz időszak van az ember életében, akkor van a legnagyobb szüksége rá, hogy megharcolja a hit nemes harcát. Imádkozni kell! Ez bizony szellemi harc.
A szellemi harc az életedért folyik minden nap. Az ellenerő azon dolgozik, hogy te félj, aggódj, elcsüggedj, megutáld magad, elvesd magad, és eszedbe ne jusson, hogy ki vagy Te.
Te, aki Isten kegyelméből benne vagy Krisztusban!!

Olvasnivaló Istenről-A megtévesztés okai

Colin Urquhart-

 

 

 

     Bizonyos dolgok segítik az ellenséget abban, hogy megtévesszen téged. Lehetnek utak, ahol megtéveszthető vagy, illetve becsapod magadat, mert nem akarsz szembenézni a hit kihívásaival, vagy az igazság életedre vonatkozó igényeivel. Ha ez a te eseted, a Sátán teljesen kihasználja a lehetőséget, amit te adsz neki hitetlenségeddel és engedetlenségeddel.
      Az ellenség a testre hivatkozik, és arra bátorít minket, hogy Isten Igéjének igazsága fölé emeljük a józan értelmet, hogy érezni akarjuk a hitet, jobban ragaszkodjunk a hagyományhoz, mint az igazsághoz, és jobban higgyünk a körülményeknek, mint Isten ígéreteinek.
      A biblia azt mondja, hogy becsaphatók vagyunk, s magunk is becsapjuk magunkat különböző módon. Minden kereszténynek szüksége van arra, hogy megvizsgálja szívét és életét ezen igazságok fényében, s így biztossá váljon abban, hogy szabad a megtévesztéstől.

1. Büszkeség

     A büszkeség magát emeli fel Isten vagy mások fölé. Minden, ami ellenáll Istennek, a megtévesztés művének tekintendő.
      „Szíved büszkesége tévesztett meg téged” (Abdiás 3)
      Isten ellene áll a büszkéknek, lerontja őket. Viszont felemeli és kegyelmet ad az alázatosaknak.
      „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy ő emelhessen fel titeket a maga idejében” (1Pét 5,6)

2. Függetlenség (magadra támaszkodás)

     Hóseás figyelmeztet: „a megtévesztés gyümölcsét ettétek”, mert a nép inkább a maga erejére támaszkodott mint az Úréra. Jézus azt mondja: „Nélkülem nem tudtok semmit cselekedni”. Megtévesztés azt gondolni, hogy a saját ötletből vagy erőfeszítésből végzett dolgok jelentenek valamit Isten szemében

3. Értéktelen dolgokba vetett bizalom

„Ne csalja meg magát, aki értéktelen dologban bízott, mert nem kap érte semmit viszonzásul” (Jób 5,31)

      A világ a gazdagságba és az anyagi javakba veti bizodalmát. A keresztények viszont az Úrba vetik bizalmukat. Nékik adta a királyságot, amit Jézus földbe rejtett kincsnek, nagy értékű gyémántnak mutat be. Az ilyen ember kész mindenét eladni, hogy megkaphassa ezt a királyságot. Ha tehát először a királyságot és Isten igazságosságát keresi az életében, akkor Isten gondoskodni fog minden szükségéről.

4. Abban bízni, amit hinni akarunk

     Amikor ezt tesszük, becsukjuk a szemünket a valóság elől, és bezárjuk a fülünket arra, amit Isten akar mondani. Erre jó példa Jeremiás. Amikor Jeruzsálemet megszállták a babiloniaiak, így figyelmeztetett:
      „Ezt mondja az Úr: ne csaljátok meg magatokat azt gondolván, a babiloniaiak úgyis itt hagynak minket. Nem fognak itt hagyni” (Jer 37,9).
      Az emberek azt akarták hinni, hogy biztonságban vannak, pedig nem voltak biztonságban. Amikor szembe kell nézni nehézséggel vagy szükséggel, betegséggel, azt akarjuk hinni, hogy a legjobb dolog jön ki a krízisből. Valamit hinni akarni nem azonos a hittel. A hit Isten Igéjére válaszol; tehát aki hitben akar járni nem fél hallgatni Rá. Tudják, hogy Ő meg akarja áldani és gyógyítani őket, de készek arra, hogy meghallják, mit mond Ő ebben a helyzetben. Gyakran vannak dolgok, amiről azt akarja, hogy tegyük meg, mielőtt megjönne a hit imájára a természetfeletti válasz.

5. Vonakodás az Istenre hallgatni és tőle tanítottnak lenni

„Ez lázadó nép, megtévesztett gyermekek,olyan gyermekek, akik vonbakodnak hallgatni az Úr útmutzatásait” (Ézs 30,9).

      Az a vonakodás, hogy nem hallgatnak arra, amit mond, mutatja azt a kívánságot, hogy inkább megtévesztettek akarnak lenni, mint hallgatni az igazságra, és szembenézni vele. Ez különösképpen vonatkozik azokra, akik igénytelen kereszténységet akarnak.

6. Saját „bölcsességre” támaszkodás

     Ez az öncsalás egyik formája
     „Ne csaljátok meg magatokat; ha valaki azt gondolja magáról, hogy ő bölcs e világ mértéke szerint, legyen „bolonddá”, hogy bölccsé válhasson” (1Kor 3,18).
      Minden hívőnek meg kell tanulnia úgy látni körülményeit, ahogyan isten látja azokat, tudva azt, hogy az ő természetfeletti ereje hozzáférhető mindazoknak, akik hisznek.

7. Hallgatni Istenre, de nem tenni meg azt, amit mond

Ez az öncsalás másik formája

      „Az Igének ne csak hallgatói legyetek, és ne csaljátok meg magatokat. Tegyétek meg, amit mond”. (Jak 1,22)
      Isteni tekintélyének teljes súlya van mindabban, amit Isten mond. Sértjük Őt azzal, ha hallgatjuk, de nem engedelmeskedünk. Ez megtagadja fölöttünk való uraságát. Ilyenkor saját látásunkat és kívánságunkat nagyobb súlyúnak tartjuk az övénél!

8. Bűneidre vonatkozó vakság

János azt mondja:

„Ha azt állítjuk, hogy bűn nélküliek vagyunk, önmagunkat csaljuk meg, és az igazság nincsen bennünk” 1Ján 1,8

      Ez az öncsalás másik formája! Még senki sem érte el közülünk a tökéletesség állapotát. Próféciáink tökéletlenek, és nem járunk még teljes odaszánásban és engedelmességben. Minden kereszténynek óvakodnia kell az önigazultságtól.

9. Hamis elgondolások önmagunkról

Ez is még az öncsalás egy másik formája. 

„Ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csalja meg” (Gal 6,3)

      Pál tovább megy és azt mondja, hogy minden hívő a maga cselekedeteit vizsgálja meg, ne mérje magát máshoz, hanem Istentől kapjon eligazítást.

10. Negatív beszéd

     Jakab kormánylapáthoz hasonlítja a nyelvünket; ez irányítja életünk folyását.
     „Ha valaki istenfélőnek gondolja magát, és nem tesz szoros gyeplőt a nyelvére, megcsalja önmagét, és értéktelen az istenfélelme” (Jak 1,26).
      Isten nem törődik a külső vallásos kötelességek teljesítésével, hanem azzal, hogy a szívünkben legyen egyenesben Vele és másokkal. Jézus ezt tanítja nekünk: a szív túláradásából szól a száj. Gonosz szavak gonosz szívből származnak.

11. Jézus második eljövetelére vonatkozó „kijelentések” elhívése

Egyedül Isten ismeri ennek az eseménynek az időzít5ését. Pál így int:

     „Senki semmilyen módon meg ne tévesszen titeket, mert ez a nap nem jön el addig, amíg meg nem történik a lázadás, és meg nem jelenik a törvénytelenség ember..” (2Thess 2,3)
      Jézus int, hogy sokakat meg fognak téveszteni az un. Krisztusok. És még többen tévednek meg azok által, akik vég nélkül spekulálnak a Jelenések könyvének magyarázatán. Számtalan órát töltenek el időrendek felállításával ahelyett, hogy Isten királyságának dolgával foglalkoznának. Nyilvánvalóan meg vannak tévesztve azok, akik azt hirdetik, hogy tudják Jézus visszatérésének dátumát.

12. A bűn megtűrése

     Ez napjainkban általános jelenség, sőt némelyek helytelenül azt gondolják, hogy ez a szeretet egyik megnyilvánulása! Elhívásunk arra szól, hogy szeressük a bűnösöket, de figyelmeztessük őket arra a veszélyre, amiben benne vannak, és semmiképpen sem arra, hogy elfogadjuk bűneiket!
     „Avagy nem tudjátok, hogy a gonoszok nem öröklik Isten királyságát? Ne tévelyegjetek: sem a szexuálisan erkölcstelenek, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem férfi prostituáltak, sem homoszexuális bűnözők, sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosok, sem rágalmazók, sem csalók nem öröklik Isten királyságát” (1Kor 6,9.10)
     Az ilyen igazságok meghirdetése a leggyorsabb út a népszerűtlenné váláshoz, és kiváltja az ellenállást. Ennek ellenére mégis ez az igazság, a hívőknek erre kell ráállniuk, és ezzel kell számolniuk! Szeretjük a bűnöst, de nem szeretjük a bűnét. Megtévesztés azt mondani, hogy az ilyen emberek semmit nem tudnak tenni a változás érdekében.
     Az evangélium Isten ereje mindazoknak, akik hisznek, és képes tökéletesen megszabadítani őket a homszexualitástól, a partnerek cserélgetésétől és más bűnöktől. Újjászületése előtt mindenki a bűnös természete ellenőriz. Az újjászületés azonban új természetet ad a hívőnek, és megszabadítja az őt korábban megkötöző kötelékektől.

13. A más Jézusban való hit

     Csak az újszövetség ad nekünk megfelelő kijelentést Jézusról. Nem hallgatunk azokra, akik „más” Jézust prédikálnak, akik hozzátesznek valamit a Róla szóló szentírási kijelentéshez, vagy elvesznek belőle. Az ilyen kijelentés „más szellemtől” való és nem a Szentlélektől. Pál erre figyelmeztet:
     „Attól tartok, hogy ahogy a kígyó ravaszsága megtévesztette Évát, úgy a ti gondolataitok is eltértek a Krisztus iránti őszinte és tiszta odaszánástól” (2Kor 11,3).

14. Mások hibáztatása a rajtatok esett kísértések miatt

     A bűnöd a te saját ügyed. Minden személyt saját, bűnös kívánsága visz bele a kísértésbe. A bűn az értelemben fogan meg, ha benne maradsz, könnyen odaszánod neki magadat. Azonban nem ez az Isten szándéka (Jakab 1,13-18).
      Megtévesztés azt gondolni, hogy Isten kísért téged, és bármilyen módon is meg akar csalni. Ő gondoskodik „minden jó és tökéletes ajándékról” (Jak 1,17). Jézus imádkozott Péterért, amikor a Sátán megpróbálta megrostálni őt, mint a búzát. A Szentlélek benned él, hogy képessé tegyen téged ellenállni a kísértésnek. Segít neked a gyengeségeidben.

15. Az a hit, hogy mindenki a mennybe jut

     Ez a gondolat megtévesztés, és ellentétes az igazsággal.
      „Semmi tisztátalan nem megy be oda, sem senki, aki szégyenletes vagy megtévesztő dolgot cselekszik, hanem csak azok, akiknek a nevei be vannak írva az Élet könyvébe” (Jel 21,27).
      Csak tökéletes emberek mennek a mennybe. Ezért van szükségünk Megváltóra, aki méltókká, elfogadható, igazzá és tökéletessé tesz minket Isten szemében.

16. Hinni a hamis prófétáknak

     Jézus figyelmeztet:
      „Vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket” (Máté 24,4).
      A hamis próféták azt állítják, hogy az Úr nevében jönnek és szólnak, pedig az igazsággal ellentétes dolgokat mondanak. Minden meg kell vizsgálni, és csak a jót kell megtartani, és nem azt, ami a hamis szellemtől jön.
      Csak azért, mert valaki azt mondja, hogy az Úr nevében szól, az még nem jelenti azt, hogy azt is teszi! A hamis próféták képesek megtéveszteni, mert mondhatnak bizonyos dolgokat emberekről, és arról, hogy mi fog velük történni. Utánozzák a Szent Szellem eredeti munkáját.
      Nem kell mindent elhinni valakinek azért, mert volt egy dolog, amit pontosan megmondott. Mindent meg kell vizsgálni.
      A megtévesztés egyik legáltalánosabb formája az, hogy az emberek az üzenethozóba vessék bizalmukat; ha így tesznek, hinni fognak bármely üzenetnek, akár igaz az, akár hamis.

17. A bűn megtéveszt

     Pál azt mondja: „a bűn megtévesztett engem”. A törvény meg tudja neki mondani azt, hogy mit tegyen, de nem képesíti őt arra, hogy azt meg is tegye.
      Ha tehát most megszabadultunk a bűntől, ne térjünk vissza hozzá.
      „Hanem bátorítsátok egymást, amíg tart a ma, hogy senki ne keményítsen meg a bűn csalárdsága” (Zsid 3,13).
      Amikor vétkezel, megsérül az Istennel való kapcsolatod, s így az igazság felfogásának a képessége is, mert bűnöd az igazság tagadása. Természetesen az is megtévesztés, ha azt hiszed, hogy Isten elől elrejtheted bármilyen bűnödet. Ismeri gondolataidat, szavaidat is még mielőtt kimondanád azokat – sőt, fejed hajszálait is számon tartja! Ő mindent tud rólad. Ez veszélyes, ha nem jársz igazságban, de öröm, ha igazságban menetelsz!

18. A megtévesztettek megtévesztenek másokat

„A gonosz emberek és az ámítók rosszról rosszabbra jutnak, megtévednek és megtévesztenek” (2Tim 3,13)

      Az ilyen emberek által megtévesztés elkerülésének az a módja, hogy „megmaradunk azokban, amiket tanultunk, és amikről meggyőződtünk az Isten Igéjéből”. (2Tim 3,14).
      19. A hitetlenek megtévesztettek
      „Egykor mi is bolondok, engedetlenek, megtévesztettek és mindenféle szenvedély és gyönyör rabszolgái voltunk” (Títusz 3,3)
      Örvendezhetünk Isten kegyelmének, amely megszabadított minket attól, amik egykor voltunk. Ahogy az igazságban járunk, nem fogunk többé a megtévesztésben élni. Imádkozz azokért, akik vakok az igazságra, és használd ki azokat az alkalmakat, amikor rámutathatsz Jézusra.

20. A gazdagság megtéveszthet

     A magvető példázatában az Isten Igéjének a magja a tövisek közé esett. Jézus elmondja, hogy ez mit jelent:
      „Ez az ember az, aki hallja az Igét, de az élet gondja és a gazdagság csalárdsága megfojtja, és gyümölcstelenné teszi” (Máté 13,22).
      Jézus nem kárhoztatja önmagában a gazdagságot, de figyelmeztet arra a módra, ahogy az megtévesztheti az embereket. A gazdagsággal bíró emberek gyakran nem törődnek Istennel, mert mindent meg tudnak vásárolni, amire szükségük van, jóllehet anyagi javaik soha nem képesek megelégíteni szellemi szükségeiket.
      A gazdag hívőknek sokkal nehezebb Istenben bízva élni, mert nincsen szükségük arra, hogy oly módon lássák meg Isten gondoskodását, ahogy azt a szegényebb keresztények megtapasztalják.
      Ne riasszon el minket az a sokféle mód, ahogy a hívő megtéveszthető. Ha hitben és Isten Igéje iránti engedelmességben járunk, akkor megkapjuk a választ minden megtévesztésre. És emlékezzünk arra is, hogy az Igazság Szelleme lakik bennünk, hogy elvezessen minket minden igazságra!

(Az angol eredeti címe Explaining deception. Ez volt a 6. fejezet)

Napi áhítat

A Szentlélek általi imádkozás

 Olvasmány: Ef 6,10–20 

Istennel beszélgetve erőssé válik a szív. Istenhez beszélve még minden maradhat a régiben.

„Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.”

Magyarázat

Mire való és hogyan működik az imádság? Ha ezt a kérdést meg akarjuk válaszolni, kísértést érzünk arra, hogy csak a lehetőségekre összpontosítsunk. Pedig sokkal, sokkal több az imádság, mint a kéréseink meghallgatásának esélye. Az ige hangsúlyozza, hogy az önzés értelmetlenné, üressé és kudarcélménnyé teszi az imádságot. Mire ösztönöz hát Pál ebben az idézetben?
Aki imádságát, lelki közösségét az Atyával úgy éli meg, hogy lelke alázatos a Szentlélek előtt, az megtapasztalhatja, hogy imádság közben az önző tekintete képes emelkedettebb síkot szemlélni. Az ilyen imádkozónak nem csupán az minden gondolata, hogy mit, mennyit és milyen gyorsan szeretne, hanem Isten jelenlétében átéli a szív, a gondolatok és a szándékok megszentelődését. A mennyei világ felé irányított megrendelések elmormolása helyett az a természetes izgalom vonzza az imádkozót, hogy biztosan történik vele valami az Atya jelenlétében. Természetes, hogy az imádságainkba belevisszük és megfogalmazzuk minden hiányunkat, szomorúságunkat, félelmünket és sóvárgásunkat, de számítunk arra, hogy több történhet annál, mint hogy Isten teljesíti, amit elvárunk tőle.
Aki a Lélek által imádkozik, az számol Isten önálló döntésével, és alázattal vár és fogad bármilyen választ.

(Katona Béla)

Kenneth E.Hagin-Társörökösök

És [Isten] kihozá őket ezüsttel és arannyal, és nemzetségeikben nem volt egy beteg sem. — ZSOLTÁROK 105,37.

Istennek az volt a terve — az Írásokból láthatjuk —, hogy minden, ami Izraellel kapcsolatos, magán viselje a bőség és a siker bélyegét. Továbbá, a betegségnek és a gyengeségnek nem volt helye közöttük. És ennek így kell lennie a Gyülekezetben is. Mindennek, ami a Krisztus Testével, az Újszövetség Gyülekezetével kapcsolatos, magán kell viselnie a jólét, a siker, a gyógyulás, a bőséges ellátás és az egészség bélyegét. Amit Isten Izraellel kapcsolatban mondott, azt a Gyülekezetre is vonatkoztatta. A Róma 1,16 azt mondja: „Mert nem szégyenlem a Krisztus Evangéliumát, mert Istennek ereje az minden hívőnek üdvösségére…”
Scofield megjegyzi, hogy az ‘üdvösség’-nek fordított görög és héber szavak magukba foglalják a szabadítás, a biztonság, a megőrzés, a gyógyulás és az egészség (épség) fogalmát.
A Jézus Krisztus Evangéliuma akkor nem más, mint Isten ereje a szabadulásra. Isten ereje a biztonságra és a megtartásra. Isten ereje a gyógyulásra és az egészségre.

Megvallás: Maga a Szent Szellem tesz bizonyságot az én szellememmel együtt, hogy én Isten gyermeke vagyok. Mivel pedig én az Ő gyermeke vagyok, ezért én az Ő örököse vagyok. Örököse Istennek, az univerzum teremtőjének, és örököstársa Jézus Krisztusnak!

Kenneth & Gloria Copeland

Foglald el az Ígéret Földjét

 

Mikor átmentek ti a Jordánon a Kánaán földjére: Űzzétek ki a földnek minden lakosát a ti színetek elől… és lakozzatok abban; mert néktek adtam azt a földet, hogy bírjátok azt.– 4 Mózes 33:51-53

Isten odaadta neked az Ígéret Földjét. Ez egy tejjel és mézzel folyó föld, ahol minden szükséged be van töltve. Egy hely, ahol a bűnt a lábad alatt tartod, ahogy Jézus Krisztussal uralkodsz. Egy hely, ahol egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés. Ahol Jézus Krisztussal ülsz a mennyekben, magasan minden fejedelemség és hatalmasság felett – távol az elnyomástól.

Ha Isten Igéjét tanulmányozod, meglátod, hogy ez egy pontos leírása annak a győzelemnek, amit Krisztusban meg kellene tapasztalnod – nem majd valamikor, hanem itt és most.

Talán azt mondod, „Igen, ez elméletben elég jól hangzik, de nekem itt vannak a valóságos dolgaim. Ki kell fizetni a lakbért, és csak betegséget, elnyomást, félelmet látok magam körül. Nem úgy tűnik, mintha az Ígéret Földje lenne.”

Még mindig hagyod, hogy az ördög ott éljen? Nem fog összepakolni és hazamenni, csak azért, mert Isten győzelmet ígért neked. Neked kell kitenned az ördög szűrét.

De ez ne ijesszen meg. Isten megadta ehhez az erőt. Emlékszel, mit mondott Jézus? „Ímé, adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok és az ellenségnek minden erején, és semmi nem árthat néktek” (Lukács 10:19).

Sőt mi több, az ördög teljesen fegyvertelen! A Kolossé 2:15 azt mondja, „Lefegyverezvén a fejedelemségeket és hatalmasságokat, győzelmet aratván felettük Őbenne, [Isten] nyilvánosan megszégyenítette és mutogatta őket.” Semmi okod nincs arra, hogy félelmedben elbújj az ördög elől. Jézus legyőzte, és minden fegyverétől megfosztotta a halála és feltámadása által. Az ördög nem tud téged legyőzni, csak ha hagyod. Csupán üres fenyegetésekre képes.

De légy résen! Az üres fenyegetések megállíthatnak, ha elhiszed azokat. Ezért ne hidd el. Higgy inkább Isten Igéjében. Használd az Igét és Jézus nevét, és űzd ki az ördögöt az életed minden egyes területéről.

Ne engedd, hogy a te földeden éljen. Kényszerítsd arra, hogy összecsomagoljon és hazamenjen. Kezdd el birtokba venni az Ígéret Földjét!

Igei olvasmány: Márk 16:17-18; Jakab 5:7-9 

SOKAN VANNAK A HIVATALOSOK DE KEVESEN A VÁLASZTOTTAK.

Évekkel ez ezelőtt adta az Úr ezt az üzenetet. Több alkalommal vezetést kaptam a megosztásra, ez egy nagyon hosszú üzenet. Így több részben fogom újra megosztani, napjaink egyik legaktuálisabb üzenete. KELL,HOGY ISTEN KEDVES GYERMEKEI MEGÉRTSÉK NEM LEHET TOVÁBB HALOGATNI A MEGTISZTULÁS ÉS A FELKÉSZÜLÉST JÉZUS KRISZTUS VISSZAJÖVETELÉNEK EGYRE KÖZELEDŐ NAPJÁRA. ÖRÖMMEL ÉS TISZTA SZÍVEL TUDJUK ŐT VÁRNI. Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak. Napjainkban sokat beszélnek azokról a jelekről, amelyek az igében meg vannak írva, a Máté 24.részben az Úr Jézus visszajövetelével kapcsolatosan. Valóban, ezek a jelek a szemünk láttára és fülünk hallatára teljesednek be. AZ IGÉBEN EGY MÁSIK JELRŐL IS BESZÉL AZ ÚR JÉZUS, DE ERRŐL KEVESET BESZÉLNEK. AZ ÚR AZ Ő SZELLEME ÁLTAL AZ IGÉK PRÓFÉTAI ÜZENETÉT FELNYISSA SZÁMUNKRA „Mert hamis felkentek, Krisztusok és hamis próféták fognak támadni, nagy jeleket - csodákat, fognak tenni, ha lehetséges, hogy a kiválasztottakat is eltérítsék" .(Máté 22:24 Csia f). „Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a kiválasztottak.” (Jelenések 19:9 Csia f). „Írd meg: boldogok, akik a Bárány menyegzői lakomájára hivatalosak - monda nékem, azután így szólt hozzám: ezek az Isten igaz beszédei.” Több igét idéztünk, a Szent Szellem tanítani fog bennünket. A Jelenések könyvében arról olvastunk: „Boldogok, akik a Bárány menyegzői lakomájára hivatalosak.” KÉRDÉS MILYEN MEGHÍVOTTKÉNT – HIVATALOS VAGY VÁLASZTOTT KÉNT? Tanítson bennünket először a Szent Szellem a hivatalosokról. „És elküldte a szolgáit a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosaknak: jertek elmert immár minden kész. És mindnyájan egyenlőképpen kezdték magukat mentegetni …”(Lukács 14:17,18. Károli rev f). Az Isten igéjének bizonyságtétele alapján a meghívottak felmentést kértek az ünnepi lakomán való részvétel alól.,, EZ NAGY TISZTELETLENSÉGRŐL TESZ TANÚBIZONYSÁGOT A MEGHÍVÓVAL SZEMBEN”. Ezek a napok, amiben mi élünk, nagyon nehéz napok. A keresztény egyházakban, gyülekezetekben elhomályosította a vallásos szellem és hozzá csatlakozó társ szellemek leuraló ereje a tiszta látást. Ezekről az eseményekről az Úr az Ő igéjében előre jelzést adott. „A Felkent Jézus lelepleződése, Isten ajándékozta meg vele, hogy rabszolgáinak megmutassa, azokat a dolgokat, melyeknek sietve meg kell történnie. Jelképekben öltöztette és úgy küldte el angyalán keresztül rabszolgájának, Jánosnak” (Jelenések 1:1 Csia Lajos f ).,, A FELOLVASOTT IGE TÖBBES SZÁMBA BESZÉL AZ ÚR RABSZOLGÁIRÓL .RAJTUK KERESZTÜL FOGJA A LELEPLEZŐDÉST FELBONTANI ÉS AZ IGE PRÓFÉTAI ÜZENETÉT ELKÜLDENI”. Arról is olvastunk az igében, hogy jelképben van öltöztetve az üzenet, aminek sietve meg kell történnie. Az ige a Jelenések könyvében beszél a hét gyülekezetről, hetedikként a Ladodiceai gyülekezetről, amelyik már Pál apostol idejében is meglévő gyülekezetként az Eklézsia része volt „Ha majd felolvassátok nálatok a levelet, gondolkodjatok arról, hogy a laodíciaiak eklézsiájában is felolvassák. A laodíciai levelet, pedig ti is olvassátok fel" (Kolossé 4:16. Csia Lajos f). Nagyon különböző vélemények vannak a laodíciai korszak kezdetéről, nem is ez a lényeg. De mi minden bizonnyal ebben a korszakban élünk. Ez a korszak Jézus Krisztus visszajöveteléig fog tartani, ennek nagy a valószínűsége. ,,JÉZUS KRISZTUS VISSZA FOG JÖNNI AZ ÉG FELHŐJÉBEN EBBŐL AZ ISTENTELE GONOSZ VILÁGBÓL ELVISZI AKIK AZ ÖVÉ A TESTÉT SZÉPSÉGES MENYASSZONYÁT”,,Galileai férfiak, miért állótok itt, s néztek mennybe? Az a Jézus, aki tőletek a mennybe felvétetett, ugyanazon a módon jő majd el, ahogy őt a mennybe menni láttátok”( Apostolok cs 1:...10 Csia Lajos f). Ha figyelmesen olvassuk az igéből, a hét gyülekezet szellemi irányzatát, napjainkban is működő erőként vannak jelen. Vallásos vezetők bizonyos kronológiai sorrendbe állították a gyülekezetek működésének az időszakát. De a Szent Szellem kinyilatkoztatása szerint a hét gyülekezet irányzata nem kötődik napjainkban bizonyos földrajzi helyhez. Az egész földön globálisan működő erő. Térjünk vissza a laodíceai gyülekezethez, az Eklézsiához. ,,A SZENT SZELLEM SEGÍTSÉGÜNKRE LESZ, HOGY SZEMÉLYESEN MEGSZÓLÍTÁSUNK AZ IGÉK ÁLTAL”. „A laodiceai Eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete: Ismerem tetteidet, hogy sem hideg, sem meleg nem vagy. Bár hideg volnál, vagy meleg. Így mivel langyos vagy, sem meleg, sem hideg, ki foglak köpni a számból. Mivel azt mondod: gazdag vagyok, gazdaggá lettem, semmire sincs szükségem, és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen, azt tanácsolom neked, hogy vásárolj nálam tűzben kiégetett aranyat, hogy gazdag légy, fehér ruhákat, hogy köröskörül borítva légy és ne legyen látható szégyenletes mezítelenséged, és írt, hogy azzal megkend szemedet, hogy láss. Én mindazokra, akiket kedvelek, vétküket rájuk bizonyítom, és őket megfenyítem: Légy buzgó azért, és térj új felismerésre. Lásd az ajtóhoz álltam és zörgetek. Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz, és vele lakomázom,ő pedig énvelem A győzelmesnek megadom, hogy velem trónomra üljön, mint ahogy én is győztem, s Atyámmal együtt leültem az ő trónjára. Akinek füle van, hallja meg, amit a Szellem az Eklézsiának mond” (Jelenések 3: 14 – 21 Csia Lajos f).,, MAGÁT GAZDAGNAK LÁTÓ TÖMEGKERESZTÉNYSÉG KÖZÖTT, OTT VANNAK A HIVATALOSOK IS, HISZEN ŐK IS GAZDAGSÁGUKKAL ÉS A TESTESSÉGÜKKEL VANNAK ELFOGLALVA”. Ez az állapot jól szimbolizálja a laodiceai hívőket. Nézzük sorban az ige tényszerű megállapításait. 1ok: Először is az Úr panasza, hogy sem hideg, sem meleg állapotba vannak a ladodíceai keresztények. ISMERJÜK FEL AZ ÚR MÉLYSÉGES SZERETETÉT FELKÍNÁLJA A MEGVÁLTOZÁS LETEHETŐSÉGÉT, HA FELISMERJÜK MAGUNKBAN EZT A SEM HIDEG SEM MELEG ÁLLAPOTOT. Félszívvel az Urat szolgáljuk, másik a világé. Jöhetünk őszinte bűnbánattal, magunkat megalázva, a bűneinket bevallva, megtéréssel bizonyítva az őszinte bűnbánatunkat. Jézus Krisztus Golgotán kifolyt vére újra megtisztít és van közbenjárónk a szerető Atyánknál. „Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, mégis bűntelen maradt. Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, a szükség idején segítséget kapjunk” (Zsidók 4: 15,16. Károli rev f). Ha ennek ellenére sem fog változás történni az életünkben, kifog köpni a szájából bennünket az Úr, ez azt jelenti, hogy nem lesz több szava hozzánk. ,,EZEK A KERESZTÉNYEK GAZDAGNAK TUDJÁK MAGUKAT, NEMCSAK AZ ANYAGIAKBAN HANEM SZELLEMBEN IS”. Az Úrnak más a véleménye róluk, nézzük, mit mondd az ige: „nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen,” Mi az oka, hogy ebbe az állapotba lehet jutni? Erre egy világos választ fogunk kapni ! „Legyetek az igének megtevői s nem csupán hallgatói, mert aztán hamis következtetésekkel eltévesztitek az igazságot. Mert az, aki az igének hallgatója és nem megtevője, olyan emberhez hasonlít, aki megnézte természetes arcát a tükörben, szóval megvizsgálta magát, de ahogy eljött onnan, elfelejtette, milyen volt” (Jakab 1:22 – 24 Csia Lajos f). Miről tesz tanúbizonyságot az ige? Kevés az, ha az összejöveteleken, vagy az úgynevezett istentiszteleteken hallgatom az igét és ha hazaérek, azt sem tudom, miről szólt az ige. Ennek két oka lehet: 1: ok az igeszóló nem a Szent Szellem által hirdeti az igét, hanem emberi bölcsességből, vagy teológiai tudományból. 2: ok. Valamilyen szinten egy közösséghez tartozom, eljárok a gyülekezeti alkalmakra, nagyobb, durvább, bűnökből megtértem, de újjá sosem születtem. Lehet, hogy ezt első hallásra elfogadhatatlannak gondoljuk, de tegyen tanúbizonyságot az Isten igéje. „Tudjuk, hogy senki nem vétkezik, aki Istenből született, ellenkezőleg, azt, aki Istenből született, megőrzi ő, és a rossz nem érinti” (1 János 5:18. Csia Lajos f). Ebben az igei részben beszél arról is, hogy aki Őbenne marad, az egy sem vétkezik. Vizsgáljuk meg magunkat az ige világos üzenetében: hogy is van ez velünk? Napjainkban nagy szokássá vált az a gyülekezetekben, hogy az összejöveteleket látogató emberekkel elmondatják a megtérők imáját, sok esetben bűnbánat nélkül. Az emberek, lehet, hogy a közösségekhez megtérnek, Istentől újjászületés nélkül. AZ ÚR FELKÍNÁLJA A LEHETŐSÉGET MINDEN KERESZTÉNY SZÁMÁRA AZ UJJASZÚSZÚLÉTESRE. J Jné ( folytatjuk).

Janyik Józsefné-

Isten ígéreteinek tárháza

C. H. Spurgeon -

Eső, felhő nélkül?

"Ha megtelnek a fellegek, esőt hullatnak a földre"(Préd 11,3)

Akkor hát miért félünk a felhőktől, amelyek most elhomályosítják egünket? Igaz, egy időre eltakarják a napot, de nem oltják ki. Kisüt az nemsokára. Ugyanakkor ezek a sötét felhők telve vannak éltető esővel. Minél feketébbek, annál bőségesebben árad majd belőlük az eső. Hogyan várnánk esőt felleg nélkül?

Szenvedéseink eddig még mindig áldást hoztak, és ez ezután is így lesz. Olyanok, mint a tündöklő kegyelem fekete szekerei. A felhők nemsokára kiürítik tartalmukat, és a zsenge palánták örvendeznek majd a jó esőnek. Urunk megszomoríthat bennünket, de nem öl meg haragjában, hanem felüdít irgalmával. Urunk "szerelmes levelei" gyakran fekete keretes borítékban érkeznek. Szekerei dübörögnek, de jótéteményekkel vannak megrakva. Vesszője szép virágokkal és tápláló gyümölcsökkel teljes. Ezért ne szomorkodjunk, ha jönnek a fellegek, hanem énekeljünk, mert az áprilisi zápor hozza számunkra a május virágait.
Ó Uram, a felhők a te lábad pora. Milyen közel vagy, mikor felhős, sötét a napunk! Szeretetünk megragad téged, és boldogok vagyunk. Hittel meglátjuk, hogy a felhőkből mindent megelevenítő zápor lesz.

TANÍTÁSOK-Az úrvacsora

I. BEVEZETÉS

"Vévén Jézus a kenyeret..." Márk 14:22-26.

Az Úrvacsora szereztetését megörökítő igéket olvastuk fel Márk evangéliumából.

Az Úrvacsora a leglelkibb rendelet, amit meghagyott az Úr a gyülekezeteknek. Sok igazság található a Szentírásban az Úrvacsorával kapcsolatban.

A mai tanulmányt hét részre osztjuk fel:

Az Úrvacsora meghatározása (megnevezése), szereztetése, elemei, résztvevői, célja, gyakorisága, végül pedig az arra való felkészülést nézzük meg.

II. AZ ÚRVACSORA MEGHATÁROZÁSA (Megnevezése)
Az Úrvacsora egy olyan megemlékezés az Újszövetségi Gyülekezetekben, amely a megtört kenyér valamint a kiöntött bor jelképei által az Úr Jézus szörnyű szenvedéseit mutatja be a hívőnek, és amely által a hívő újra megpecsételi magának az újszövetségi ígéreteket, és újra elkötelezi magát az Úr szolgálatára. Egy látható prédikáció, igehirdetés, amely látható módon is bemutatja nekünk a megfeszített Krisztust.

A Szentírás többféleképpen nevezi meg ezt a gyakorlatot.

Az Úr asztala. Pál úgy nevezi az egyik helyen: az Úr asztala - „Nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.” (1Kor 10:21). Az Úr asztalához ülünk, részt veszünk egy olyan vacsorán, amit ő szerzett, tehát jelen van.

Vacsora. 1Kor 11:20-29. Ez nem jelenti azt, hogy csak este vagy alkonyatkor kell gyakorolni, noha az első keresztyének leginkább este folyamodtak az Úr asztalához. Azért is tették ezt, mert az igében az Úrvacsora szereztetése éjszaka történt, mint ahogy erről a 23. vers ír: „az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret…” Főként azért nevezik vacsorának, mert az Úr este, éjszaka kezdte meg, akkor osztotta ki az ő tanítványainak.

Az Úr vacsorája. Nemcsak egyszerű vacsoráról van szó, hiszen Pál az Úr vacsorájának nevezi a 20. versben. Azért, mert az Úr a szerzője, és azért is, mert minden részlete az Úrra mutat. Ezzel azt jelzi, hogy ez egy lelki vacsora, ahol az ember lelke táplálkozik.

Közösség. Ismét egy másik helyen Pál úgy nevezi, hogy közösség. 1Kor 10:16 „a hálaadásnak pohara, a melyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, a melyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?” Krisztus testével és vérével csakis a benne hívő ember lehet közösségben, ezért az Úrvacsora csakis a hívő emberek számára rendeltetett. Egy idegen eheti a kenyeret és ihatja a bort, de nem eheti Krisztus testét és nem ihatja Krisztus vérét. Nem kapja meg mindebből a Krisztus testével és vérével való közösség áldásait, amit csak a hívők kaphatnak meg.

De az Úrvacsorában nemcsak az Úr Jézussal való közösségről van szó, hanem a benne hívők egymással való közösségéről is. 1Kor 10:17 „Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk.” Mint ahogy sok búzaszemből jön létre az egy kenyér, úgy sok hívőből áll az egy test. Egység és közösség kell, hogy létezzen közöttünk. Imádkozzunk ezért! Mert ahol nincs egység, szeretet a tagok között, ott az Úrvacsora nem hirdetheti ezt a drága közösséget a szentek között.

III. AZ ÚRVACSORA SZEREZTETÉSE

Mk 14:22-26 – Vévén Jézus a kenyeret… Nézzük meg ebből az igéből az Úrvacsora szereztetését!

Hogyan ment végbe az első Úrvacsora, amikor Jézus szerezte, és hogyan megy végbe azóta, amikor gyakoroljuk az ő példája és parancsa alapján? Az Úrvacsora szereztetésekor Jézus beszélt és véghezvitt bizonyos dolgokat, és mindezt a kenyérrel és a borral kapcsolatosan. Nézzük meg, mit tett és mondott a kenyérrel és borral kapcsolatosan! Vegyük sorba az igében olvasható kifejezéseket:

A.-Mit tett az Úr Jézus a kenyérrel? 4 dolgot vitt véghez:

Vévén Jézus a kenyeret. Itt van a vacsora mestere, szerzője, az Úr Jézus Krisztus. Vette a kenyeret, ami azt jelenti, hogy elválasztotta az Úrvacsorára szánt kenyeret és bort a többitől egy szent célra. Így kell elválasztanunk nekünk is a szívünket minden kovásztól az Úrvacsora alatt. Ez egy fontos lépés volt a zsidó törvények szerint, hogy kézbe vegyék, és ott tartsák azt mindenki szeme előtt, hogy lássák, mire kérik ki Isten áldását.

Hálákat adván. (Másik szöveg szerint: megáldotta) A zsidóknak volt egy mondásuk, hogy „az embernek tilos olyan dolgokat élveznie ezen a világon, amin nincs rajta Isten áldása!”

Egy zsidó családban így hangzott a szokásos asztali, étkezési áldás:

„Áldott vagy te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki kenyeret hozol elő a földből.” 

Ehhez hasonlókat mondhatott az Úr Jézus is.

Amit az Úr Jézus megáld, az áldott lesz. Felnézett a mennyre, hálákat adott, és megáldotta a kenyeret, hogy Isten áldása nyugodjon azon.

A megtörött kenyér jelképezi az Úr Jézus megtört testét. Az ő gyötrelmeit és szenvedéseit szimbolizálja. Pál így írja 1Kor 10:16-ban: „a kenyér, a melyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?” A kenyér megtörése az Úrvacsora egy fontos része.

Szinte az egész Úrvacsora megnevezésére használják. ApCsel 2:42 „a kenyérnek megtörésében.” Előbb hála érte, utána a megtörés – ez a sorrend.

És adá nékik. Ez is a régi zsidó szokások mintájára történt. Régen ugyanis úgy volt, hogy a családfő megtörte a kenyeret, és elhelyezett mindenki előtt az asztalon egy darabot azért, hogy minden személy maga nyúljon utána annak a kenyérnek. Nem volt szabad a kezébe tenni. Neki kellett elvennie azt a kenyeret. Mennyire ellentmondásban van ez azzal a szokással, amely során egyenesen az ember szájába teszik az ostyát. Jézus nem így szerezte az Úrvacsorát. Ez kb. Kr.u. 600-ban kezdett elterjedni az egyetemes egyházban, amit szintén a babonaság és a kenyérben levő misztikus erők jelenlétére alapozva vezettek be a gyakorlatba. A tény, hogy Krisztus odaadta nekik a kenyeret, azt a csodálatos igazságot jelzi, hogy az Úr Jézus ingyen ide adja nekünk magát és az ő áldásait. És adá nékik – vagyis a tanítványoknak. Az Úr Jézus nem szórja szét ezt a gyöngyöt az ebek, a disznók között: „Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé.” Krisztus megáldotta azt a hívők részére, a többieknek viszont nem lesz áldás.

B. -Mit mondott az Úr Jézus a kenyérrel kapcsolatosan?

Az Úr Jézusnak a kenyérrel kapcsolatban mondásait két csoportba lehet osztani: utasítás és magyarázat. Utasításként az Úr azt mondta: vegyétek, vagyis azt, ami előttetek van, ami megtöretett, és egyétek, tegyétek ezt az én emlékezetemre. Magyarázatként az Úr megmagyarázza a tanítványoknak az Úrvacsora misztériumát, titkát. Ez az én testem, mely tiérettetek adatik és megtöretik (24. vers). Ezek a szavak is kölcsön vétettek a régi zsidó szokásból, a páskabárány elfogyasztására vonatkozó szabályból, mert akkor a családfőnek ezt kellett mondania: „ez ama nyomorúság kenyere, amit a mi atyáink ettek Egyiptom földén.”

C. -Mit tett az Úr Jézus a pohárral?

A pohárral is véghezvitt bizonyos dolgokat, és mondott hozzá fontos igazságokat:

Vette a poharat. Mint ahogy a zsidó családokban tette a családfő, két kézzel megfogta, mielőtt áldást mondott volna rá.

Hálákat adott. Külön a pohárért is hálát adott. Általában úgy hitték, ha a kenyér felett áldást mondtak, akkor áldást nyert az összes többi étel is az asztalon, mert van egyéb is. Mégis, a zsidók hitelve alapján, ha a kenyérre áldást nyertünk, ez nem elég a borra nézve is. Arra külön ki kell kérni az áldást. Itt külön kellett mondani: ”áldott vagy Urunk, Istenünk, aki előteremted a szőlőtőke gyümölcsét.” A 10:16-ban Pál is külön mondja: „a hálaadásnak pohara”. Mikor tette ezt az Úr Jézus? „Minekutána vacsorált volna”, tehát a kenyér után.

Adta a tanítványoknak. Zsidó szokás szerint a családfő személyesen adta oda a vendégeknek a poharat. Jézus is így cselekedett.

D. -Mit mondott az Úr Jézus a pohárral kapcsolatosan?

Itt is először utasításokat ad az Úr: „igyatok ebből mindnyájan”. A 25. versben megjelenik egy másik utasítás: „ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” Az Úr el is magyarázza a tanítványoknak a pohár jelentőségét: „mert ez az én vérem, az újszövetségnek vére.” 

Ebben van a bűnök bocsánata, amire emlékezünk, amikor ezt isszuk!

Ezek voltak tehát az Úr Jézus tettei és szavai a kenyérrel és a pohárral kapcsolatosan. Nézzük meg röviden, hogyan fogadták mindezt a tanítványok.

Elvették. Magukhoz vették a kenyeret, majd a poharat. Nem egyszerre mindkettőt, hanem külön-külön. Emiatt nem egyezhetünk azzal a szokással, amely Cyprián idejében terjedt el már 340-ben, hogy a kenyeret belemártották a borba a csecsemők és a betegek számára. A görög egyház szokásával sem egyezünk: ők belemorzsálják a kenyeret a borba, és onnan kikanalazzák. Az Úr nem így tette, nem így rendelte.

Megették a kenyeret. Ami előttük volt. Kivétel nélkül mindenki megette. Emiatt nem egyezünk azokkal sem, akik nem eszik meg a kenyeret, hanem elteszik valamilyen dobozba, és misztikus erőt tulajdonítanak neki. Krisztus egyértelműen megparancsolta, hogy egyék meg, és ők ott helyben megették. Ez annyira nagy ügy volt az egyházban, hogy 381-ben a Saragosa-i zsinaton hoztak egy határozatot, amely így hangzott: „ha valaki az Úrvacsorához való járulás alkalmával nem eszi meg a kenyeret azonnal, hanem elteszi, legyen átkozott.”

Megitták a bort. Azt, ami a pohárban volt. Az Úr Jézus szavai ezek: Lk 22:17 „és a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között.” 

Majd azt is mondta: „igyatok ebből mindnyájan”. Márk feljegyzi: „és ivának abból mindnyájan”.

IV. AZ ÚRVACSORA ELEMEI

A kenyér. Az Úrvacsoránál egyszerű, hétköznapi kenyér használatos, ahogy az Úr Jézus is azt használta, ami előtte volt az asztalon. Évszázadokig elnyúló vita állt fenn a két nagy (kettészakadt) keresztyén egyházban, a latinban és a görögben, arra vonatkozóan, hogy kovásztalan kenyeret használjanak-e, vagy nem. A rómaiak erősködtek, hogy kovásztalan kenyeret kell használni. Szomorú, hogy ilyesmin vitatkoztak. Mi az ostya használatával sem értünk egyet, ami a kenyeret helyettesíti egyes egyházakban, hiszen közel ezer esztendeig ezt sem ismerték. Emberek találták ki tehát mind a kovásztalan kenyér, mind az ostya Úrvacsora során történő alkalmazását. Mindkettő misztikus, babonaságon alapuló téveszme.

A bor. Máté úgy nevezi a bort, hogy a szőlőtőkének termése. Nem tudjuk biztosan, hogy vörös bor volt-e, vagy fehér, de lehet következtetni. Ott Izraelben a vörös bor volt inkább elterjedve, és a színe miatt ez jobban utal az Úr Jézus kiontott vérére. Valószínű tehát, hogy vörös bor volt. Itt is viták alakultak ki arra nézve, hogy az Úr Jézus tiszta bort ivott-e, vagy vízzel kevertet. Nem lehet biztosan tudni, mégis zsinatokat hívtak össze emiatt. Sőt 899-ben az egyház hozott egy olyan határozatot, hogy nem szabad az Úrvacsorát úgy kiosztani, hogy előtte a bort ne keverjék vízzel. Az evangéliumi egyházak megmaradtak annál a szokásnál, hogy tiszta, elegyítetlen bort használjanak az Úrvacsoránál. Bizonyos helyeken azonban mustot használnak.

Az Úrvacsora elemeinél, a kenyérnél és a bornál szükséges megemlítenünk az Úr Jézusnak a Jn 6:53-58-ban olvasható szavait: Az én testem étel, az én vérem ital. Mikor mondja Ő ezt, és miért? A kenyér megsokasításánál mondja a zsidóknak, hogy amint a kenyér szükséges a mindennapi életben, ugyanúgy, sőt még jobban szükséges Krisztus a hívő élethez: „mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.” - 55. v.

Mit jelent ez? Amilyen az étel és az ital a testünk számára, olyan, sőt sokkal inkább szükségesebb és jobb Krisztus teste és vére a hívő lélek számára.

Miben áll a hasonlat, amely során Krisztus testét ételhez, a vérét pedig italhoz hasonlítja az ige?

Étel és ital szükséges a fizikai életünk fenntartásához. Bármennyire fontos és elengedhetetlen a kenyér az életünk fenntartásához, ennél sokkal, de sokkal szükségesebb Krisztus teste és vére a lelki életünk fenntartásához. Az 53. vers ezt mondja: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” A lelkünknek sokkal nagyobb szüksége van arra a békességre és bocsánatra, amit Krisztus ad, mint amennyire szüksége van a testünknek ételre és italra. Inkább haljon éhen a testünk, minthogy elkárhozzon a lelkünk Krisztus nélkül!

Az étel és az ital csak azok számára érték, akik éhesek és szomjasak. Az éhség és a szomjúság mértéke adja meg az étel és az ital valódi értékét. Csak az fogja igazán értékelni Krisztust, aki lelkileg szomjas. Jn 7:37 „Aki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék!”

Az ételnek és az italnak változáson kell átmennie ahhoz, hogy táplálni tudja a testünket. A búzát, a kukoricát meg kell őrölni, a szőlőt pedig ki kell préselni, hogy táplálék legyen belőle. Krisztusnak is át kellett mennie a nehéz malomkő alatt, Isten haragja alá került, ami szétmorzsolta – csak így lehetett táplálék a számunkra. Át kellett mennie egy iszonyatos változáson.

Az ételnek és az italnak a szervezetbe kell kerülnie ahhoz, hogy táplálhasson. Be kell fogadnunk Krisztust a lelkünkbe, a szívünkbe ahhoz, hogy táplálék lehessen a számunkra. Lelki egységre kell jutnunk vele. Ahogyan a kenyér és az ital eggyé válik a szervezetünkkel, úgy Ő is egy lesz a szívünkkel, a lelkünkkel. Egy üres külsőség, vallásosság nem elég. Hit által élnie kell Krisztusnak a szívünkben, ha nem, akkor nem használ. Ahogy nem használ az étel, ami nem kerül a szervezetünkbe, úgy ő sem, ha nem születik meg a szívünkben.

Étel és ital szükséges minden egyes napon. Mert ha nem, elgyengül, elsorvad és meghal a természetes életünk. Naponta közösségben kell lenni Krisztussal, ha élni akarunk lelkileg. Amikor a hívő ember elhanyagolja a Krisztussal való közösséget és a szolgálatot, azonnal kitűnik és ő maga is észreveszi, hogy hidegebb, keményebb lesz a szíve. Ugyanakkor mások is észreveszik ezt az ő száraz, világi, üres beszédéből! … Ezekben áll tehát a hasonlat.

IV. AZ ÚRVACSORA RÉSZTVEVŐI

Kik járulhatnak az Úr asztalához? Kik voltak az első résztvevői? Egy maroknyi kis csoport volt ott a legelső Úrvacsoránál. Ezek a tanítványok, akiket az Úr választott, hogy társai legyenek a földi szolgálata során. Szegény és tanulatlan emberek voltak, gyengék a hitben és az ismeretben, de szerették az Úr Jézust. Csak keveset fogtak fel abból, amit az Úr mondott nekik. Ők akkor úgy gondolták, hogy készek meghalni az Úr Jézussal, de még azon az éjszakán mind elhagyták Őt, és elszöktek. És mindezt az Úr Jézus nagyon jól tudta. A tanítványok szívének állapota egy nyitott könyv volt az Úr Jézus előtt. Mindezek ellenére, Ő kiosztja nekik az Úrvacsorát! Nem mondta: Ti így nem vehettek részt az Úrvacsorán! Egy nagyon fontos igazság van ebben! Nem szabad azt követelni az Úrvacsora résztvevőitől, hogy nagyok legyenek ismeretben, erősek a kegyelemben! Van úgy, hogy az ember keveset tud, és olyan, mint egy gyermek a lelki erőben, de mindezekért nem szabad elzárni az Úrvacsorától. A nagy kérdés: Érzi-e valóban a bűneit? Valóban szereti az Úr Jézust? Vágyik arra, hogy Őt szolgálja? Ha így van, akkor el kell fogadni, és bátorítani kell az Úrvacsorára. Vigyázzunk nagyon arra, hogy ne utasítsunk el olyanokat, akiket az Úr Jézus nem utasított el! Nem bölcsességről tesz bizonyságot az, ha szigorúbbak akarunk lenni ebben a kérdésben, mint amilyen az Úr Jézus volt!

Ne legyünk túl szigorúak, de túl engedékenyek sem! Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy bárki is méltatlanul járuljon a szent jegyekhez. Csakis megtért, újjászületett emberek vehetnek részt az Úr asztalánál. Védeni kell tehát, és korlátot állítani köréje, hogy senki, aki Krisztuson kívül van, ne nyújtsa ki kezét a szent jegyek felé.

A régi primitív időkben az volt a hívő gyülekezetek gyakorlata, hogy az Úrvacsorai igehirdetés után, és az Úrvacsora előtt, a lelkipásztor trombitaszó mellett felállt és hangosan elkiáltotta magát a gyülekezetben: Szent dolgok szent emberek számára! Ennek hallatán többen is felálltak, és kimentek. Nem mertek részt venni az Úrvacsorán, mert tudták, hogy nem szentek. Őszinték voltak. Jobban féltek Istentől, mint a szégyentől! Ez után a lelkipásztor folytatta: Szíveiteket a mennybe emeljétek! Erre a gyülekezet egyszóval válaszolt: Felemeljük szíveinket az Úrhoz! Ezt követően a lelkipásztor megint hangosan kijelentette: Senkinek ne legyen senki ellen semmi panasza, senki ne maradjon a képmutatás állapotában! A görög egyházban meg is van mind a mai napig az a szokás, hogy az Úrvacsora vétele előtt minden tag térdre ereszkedik, és meghajol a gyülekezet négy sarka felé ezt mondva: Bocsássatok meg nekem, mert vétkeztem szóban és tettben! Erre a gyülekezet egyhangúan válaszol: Isten megbocsátott, mi is megbocsátunk!

Az Úrvacsora és a gyermekek. Az Úr Jézus és Pál apostol szavaiból ki lehet venni azt is, hogy miként kezeljük az Úrvacsorát a csecsemőkkel és a gyermekekkel szemben. A régi gyülekezetekben szokás volt, hogy a gyermekkeresztség után azonnal a gyermek szájába tették a kenyeret és a bort. Sokan maguk hozzák a gyermekeket a keresztséghez és az Úr asztalához, azzal érvelve, hogy az ige mondja: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket! A másik ige, amire szintén nagy hangsúlyt helyeznek, a Jn 6:53 - „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” Mégis, az Úr Jézus szavai és utasításai miatt nem fogadhatjuk el ezeket az érveléseket. Azokból, amiket Ő mondott, valamint a Pál leveleiből az következik, hogy Jézus nem gyermekek számára szerezte az Úrvacsorát, hanem felnőttek számára. Láttuk, hogy a kenyeret el kell venni, meg kell enni, amire csecsemők képtelenek. Ők nem tudnak önvizsgálatot tartani, nem tudják megbecsülni az Úr testét, és nem tudják megpróbálni saját magukat. Minderre egy gyermek képtelen! Tehát az Úrvacsora a felnőtteké!

V. AZ ÚRVACSORA CÉLJA

Mi az Úrvacsora célja, haszna?

Miért kell ezt tenni a gyülekezetben? Nem szabad, hogy titok, misztérium legyen, minden hívő embernek meg kell értenie az Úrvacsora értelmét. Sokan el akarják komplikálni, az Úr adjon kegyelmet nekünk, hogy a maga egyszerűségében értsük meg az Úr asztalának jelentőségét.

Nem fontossági sorrendben soroljuk fel. Az Úrvacsora céljai tehát:

Az Úr halálára való emlékezés. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hogyan emlékezhetünk mi ezek által a jelek által Krisztus halálára? Nemcsak egy történelmi emlékezésről van szó, hogy igen, megtörtént. Júdás is emlékezhetett így az Úr halálára és elárulta Őt, Pilátus is emlékezhetett az Ő halálára és keresztre feszítette Őt. Milyen a hívők emlékezése?

Egy bánatos emlékezés. A megfeszített Krisztusra nem szabad száraz szemekkel nézni: „reá tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után.” Ha nem indul bánatra a szívem az Úr halála miatt, baj van.

Örömteli emlékezés. Ábrahám örült, mikor látta az én napomat. Isten azért is rendelte az Úrvacsorát, hogy megörvendeztessen elcsüggedt, szomorú hívő szíveket. Mert amikor a bűneinkre nézünk, van okunk bánkódni, de amikor látjuk, hogy Krisztus vére a mi bűneinkért ontatott ki, akkor örülhetünk. Két dolog mindig nehéznek tűnik: a bűnöst megszomorítani és a hívőt felvidítani! Az Úrvacsora jó eszköz mindkettő számára.

Ez a legjobb alkalom arra, hogy visszaemlékezzünk, és hirdessük az Úr halálát. Egy olyan halál, aminél nem volt szégyenteljesebb, fájdalmasabb, borzasztóbb. Soha nem halt meg ember úgy, mint Krisztus. A halála borzasztó voltára való emlékezésnek örökre utálatot kell keltenie a szívünkben a bűn ellen.

A vallásunk, hitünk egy jelvényeként szolgál. Egy látható jel kell, hogy legyen ez a hitetlen és a hívő világ között. A gyülekezet rettenetes, mint a zászlós tábor. Ez is egy zászlónk. A gyülekezet zászlaja ez, ami által, és amiben a hívő megpecsételi az Úrhoz való tartozását a látható és láthatatlan tanúk előtt. A zsidók esetében a körülmetélkedés volt a jel. Számunkra a keresztség és az Úrvacsora. Nagyon fontos tehát a részvétel! Ezért mondja Pál: „Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.” Minden egyes alkalommal tehát, amikor az Úr asztalához járulunk, azt hirdetjük a cselekedetünkkel, hogy az Úr megkülönböztetett népe vagyunk. Ezzel mi elhatároljuk magunkat mindentől, ami sötét, ami nem igaz, ami nem szent.

A mennyország záloga. Mt 26:29 „Mondom pedig néktek, hogy: mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.” Ez az ország a mi célunk, és az Úr asztalához járulunk annak zálogaként, hogy oda vágyunk. Felgerjesztjük a szívünket, hogy ilyenkor a menny dolgai elevenebben belénk hasítsanak, hogy ezt tartsuk életünk lényegének. A zsidók is mannát ettek addig, amíg Kánaán földjére értek. A manna emlékeztette őket arra, hogy lesz jobb, csak türelem. Erre emlékeztet minket is az Úrvacsora: lesz egy dicsőségesebb találkozás a nagy vacsoránál.

Az Úr eljövetelének záloga. Meddig kell ezt gyakorolnunk? Amíg el nem jön újra az Úr! Az ember elméje természetből eredően mondhatja: eljöhet Ő, a hit azt mondja: el fog jönni. De a szeretet így szól: Mikor jön már el?!

A bennünk levő bűn megöldöklése. A megfeszített Krisztusra nézni és emlékezni azért is jó, mert csak ez által tudjuk keresztre feszíteni a bűneinket is. Vajon hogyan tekinthet egy feleség arra a tőrre, szigonyra, ami átszúrta az ő férjét! Utálattal! Így néz a hívő ember is a bűnre, ami felfeszítette és megölte vőlegényét, az Úr Jézust. Ha valahol meg van engedve a hívő embernek a bosszú, akkor itt igen. Megbosszuljuk az Úr halálát, hogy mi is megöljük azt, ami Őt megölte, a mi bűneinket! Lássuk ezt is az Úrvacsorában!

A kegyelmi ajándékaink megerősítése. Amikor a testünk táplálkozik, erőt nyer. Ugyanígy, amikor szívünk táplálkozik lelkileg, lelki erőt nyerünk. Amikor érezzük, hogy hanyatlik a lelki erőnk, mondjuk ezt: tudok egy drága gyógyszert, orvosságot, elmegyek és Úrvacsorát veszek, ott eszek és iszok, és visszanyerem a lelki erőmet! Fontos az Úrvacsora!

Mindezekből látható, hogy az Úrvacsorán való részvétel nem egy áldozat. Nem tudja letörölni senkinek a bűnét. Ezt egyedül csak az Úr Jézus áldozata és vére tudja megtenni, ha hiszünk benne, mert Ő ezt megtette végérvényesen! Azt is fontos tudni, hogy senkinek soha semmi haszna belőle, ha nem hívő szívvel közeledik feléje. Élő lélek számára rendeltetett, ezért a lelkileg halott állapotban levők semmi hasznot nem élvezhetnek belőle.

VI. AZ ÚRVACSORA GYAKORISÁGA

„Valamennyiszer eszitek… és isszátok.” Más szóval: gyakran! Tenni kell, mert parancsunk van rá: vegyétek, egyétek! Ez nem egy jó tanács, hanem parancs!

Járuljunk gyakran Úrvacsorához, és ne mellőzzük, mert világos parancs, hogy ezt tennünk kell! 

A régi egyházban az Úrvacsorát sokkal sűrűbben osztották ki, mint ahogyan azt mi tesszük manapság. Voltak olyan közösségek, ahol mindennap járultak az Úr asztalához. Erről tesz bizonyságot Ágoston is az írásaiban. Sőt több zsinaton is olyan határozatot hoztak, hogy „ha valaki három Vasárnapon keresztül úgy él, hogy nem járul az Úr asztalához, akkor legyen kiközösítve!” De erre nézve nincs konkrét utasítás az Úrtól. Hogy gyakran kell a hívőnek az Úr asztalához járulnia, ez biztos. Ezért maradtunk mi a havi egyszeri Úrvacsorával való éléssel annak ellenére, hogy az apostolok idejében hetente gyakorolták.

VII. AZ ÚRVACSORÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS

Az Úrvacsorához nem lehet sietős lelkülettel járulni. A hívő embernek fel kell készülnie minden igehirdetés előtt, de az Úrvacsora előtt sokkal inkább! Mert az Úr látja és vizsgálja minden résztvevőnek a szívét, aki leül az Ő asztalához: „Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket.” Amikor egy fejedelem, egy király jelenlétébe kerülünk, igyekszünk szép ruhába öltözni, gondunk van a megjelenésünkre. Ugyanígy a szívünk öltözetére is gondot kell viselnünk, amikor az Úr asztalához járulunk, mert Ő, a mi Urunk, megvizsgálja a lelki ruhánkat. Önvizsgálatot kell tehát tartanunk – próbálja meg az ember magát! Hogyan tesszük ezt?

ÖNVIZSGÁLAT. Mit is jelent ez? Az önvizsgálat:

Parancs. 1Kor 11:28 „próbálja meg azért az ember magát!” Ez sem csak egy jó tanács (ha akarja a hívő ember, teheti, ha nem, akkor nem), hanem világos parancs! Az, aki vállalja, hogy az Úr asztalához járul, azt is vállalnia kell, hogy kötelező módon önvizsgálatot tart!

Felkészülést jelent. Szükséges, hogy időt szakítsunk, és elcsendesedjünk egy időre a mi szívünkben az Úrvacsora előtt. Minden földi elfoglaltságtól meg kell válni egy időre, hogy a lelkünkkel foglalkozzunk. A világ sodrásában nem tudja csendben megvizsgálni az ember a szívét. Az Ószövetségben volt egy olyan szabály, hogy az, aki utazásról, üzleti útról tért haza, nem járulhatott azonnal a húsvéti bárány elfogyasztásához, mert az elméje tele volt a világ gondjaival, terheivel. Félre kell vonulnunk, és csendben meg kell vizsgálnunk, nem ragadt-e ránk valami, ami rossz!

Nehéz lelki munka. Azt jelenti, hogy tartunk a szívünkben egy nyilvántartást, ahol vezetjük az Isten és a köztünk levő kapcsolat részleteit. Egy lelki műtőterem, ahol megnyitjuk a saját szívünket. Ahol darabokra szedjük a szívünket, mint egy órásmester az órákat, és megvizsgáljuk annak minden zugát, hogy lássuk, nem bújt-e meg valahol valamilyen hiba, nem kopott-e meg valamelyik fogaskerék, nem romlott-e meg valamelyik kapcsolatunk. Átvizsgáljuk az Istennel, a feleségünkkel, a gyermekeinkkel, a vezetőségi tagokkal stb. való kapcsolatunkat. Egy párbeszéd saját magunkkal. Sokan félnek ettől!! Ez ugyanis egy olyan munka, amit nem szívesen végez az ember szíve! Legfőképpen azért, mert ez egy belső munka, ám a külső könnyebb! Semmilyen munkát nem utál jobban az ember szíve, mint a bűn miatti önvizsgálatot. Mások életét és szívét sokkal könnyebb megvizsgálni, mint a magunkét. Mások hibáit sokkal hamarabb észrevesszük, mint a mieinket. Ezért nehéz ez a munka. Ott áll akadályként az ember önszeretete, ami miatt bárki hajlamos arra, hogy nagyítóval nézze a saját erényeit. Ugyancsak emiatt nagynak tartja a jó jellemvonásait, a bűneit pedig kicsinek.

Szükséges és elengedhetetlen. Szükséges, mert ha nem végezzük, nem ismerjük meg a saját állapotunkat, nem tudjuk meg, hogy jó-e az, vagy rossz, és hogy a mennyország-e a részünk, vagy a pokol? Szükséges azért is, mert ha mi nem végezzük, akkor végzi Isten! Nagyon szomorú kérdés volt a király menyegzős vacsoráján: Barátom, miként kerültél ide, holott nincsen menyegzős ruhád? Az ember nem szereti feltenni magának ezt a kérdést! Miként jöttem én ide? De amikor az ember mellőzi, vagy elhanyagolja feltenni magának ezt a kérdést, akkor jön Isten, és megkérdezi: Mit keresel te itt? Hogy jössz te ide készületlenül? Ne várjuk meg ezt, hanem kérdezzük meg magunkat minél előbb! Szükséges ez azért is, mert a szívünk tele van titkos romlottságokkal, amiket soha nem fedeznénk fel, ha nem tartanánk önvizsgálatot. Nem is tudja a hívő ember, mennyi büszkeség, hitetlenség, közömbösség van benne, csak akkor, amikor elkezdi vizsgálni a szívét.

Tartsunk önvizsgálatot! Hogyan és miért járulunk mi ma az Úr asztalához? Mindenki kérdezze meg magától: Ha nem veszem magamhoz az Úrvacsorát, miért nem veszem? Mit tehetek azért, hogy az Úr méltó vendége legyek? Ha pedig magamhoz veszem az Úrvacsorát, miért teszem ezt? Értjük-e, hogy mit teszünk? Érezzük-e igazán a bűnös voltunkat és azt, hogy szükségünk van az Úr Jézusra? Vágyunk-e arra, hogy igazi hívő életet éljünk, vagy megszoktuk az állapotunkat?

Boldog az az ember, aki helyesen tud felelni ezekre a kérdésekre. Jöhet bátran az Úr asztalához! De járuljunk éhesen az Úr asztalához, legyen lelki étvágyunk!

Pál apostol mondja az 1Kor 11:29-30 versekben: „Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen, és beteg, és alusznak sokan.” A lelki betegségeknek több oka lehet, de ha körülnézünk gyülekezeteink mai állapotán, nem kerülhetjük el a kérdést, amely így hangzik: A sok lelki közömbösség és probléma vajon nem az Úrvacsorához való méltatlan járulás következménye-e? Sajnos, az Úrvacsora megbecsülése, értéke és fontossága nagyot csökkent a gyülekezeteinkben. A szolgálattevők feladata újra magasra emelni az Úrvacsora zászlaját, illetve fontosságát, hogy a hívő ember ismét félelemmel, tisztelettel és helyes elvárással járulhasson az Úr asztalához. Többet kell beszélnünk az Úrvacsora fontosságáról!

VIII. BEFEJEZÉS

Vévén Jézus a kenyeret, hálákat adott (megáldotta azt). Minden Úrvacsora hatékonysága, eredménye és gyümölcse attól függ, hogy mennyire áldja meg azt az Úr Jézus a számunkra. Ő megáldotta akkor, de mindig meg akarja áldani. Azt jelenti, hogy mielőtt az Úr asztalához járulunk, erősen és alázatosan kell kérnünk Őt, hogy adja rá az áldását! Az Úrvacsora pontosan olyan, mint egy sok gyümölccsel teli fa. De ezek közül a gyümölcsök közül egy sem fog leesni, ha nem rázzuk le hit és imádság által.

Mi lesz az eredménye, áldott gyümölcse annak, ha helyesen, az Úr akarata szerint járulunk az Ő asztalához? Az Úrvacsora megváltott bűnösök számára rendeltetett, nem szent angyalok számára, és azért, hogy nyilvánosan valljuk meg, hogy vétkesek vagyunk, és szükségünk van egy Megváltóra. Valljuk, hogy szeretjük Őt, bízunk benne, várjuk Őt, ragaszkodunk hozzá. Ha ilyen lelkülettel közelítünk az Úr asztalához, azt tapasztaljuk, hogy erősödik a hitünk, szilárdabb lesz a reménységünk, gyengülnek a bennünk lakozó bűnök, és erősebbek leszünk a kegyelemben. Még közelebb kerülünk az Úr Jézushoz, és a szívünkbe költözik az öröm, a békesség, a megelégedés. Hogyan? Amikor a hívő ember őszintén végzi az önvizsgálatot, darabokra szedi a saját szívét, és beletekint, akkor talál bizonyítékokat is a szívében arra nézve, hogy valóban az Úr gyermeke. És ez drága kenet, olyan érzés, mint amikor valaki egy kincses ládára talál. Boldog lesz, mert tudja, hogy az Úr fogadja őt az Ő asztalánál. Akarod, hogy ezt megtapasztald? Akkor végezd el az önvizsgálatot! Íme, az egyik drága eredménye: az öröm! (26. v.) „És dicséretet énekelve kimenének az olajfák hegyére!”

Az Úrvacsora egy másik áldott gyümölcse – ha helyesen élnek vele – az, hogy szilárdítja és erősíti az egységet a Gyülekezetben. Jelen lesz maga az Ácsmester, aki eggyé forrasztja a gyülekezet minden tagját. Illusztráció – egy ácsműhelyben konferenciát tartottak a szerszámok (ott volt mindenki: a kalapács, a fúró, a csavarhúzó, a csavar, a smirgli, a gyalu, a vonalzó stb.). Komoly problémák léptek fel a műhelyben, panasz volt sokakra, ezért úgy döntöttek, megbeszélik a dolgokat, tehát mindenki szót kap, hogy elmondhassa a panaszát. A vádlottak padján Kalapács testvér ült. Elsőnek felállt Csavar testvér, és azt mondta: Nem bírom tovább. Javaslom, hogy bocsássuk el Kalapács testvért, mert olyan hangos, hogy ebben a műhelyben nem lehet hallani mást, csak őt. Túl hangos, és olyan keményeket tud ütni néha, hogy beleszédül a fejem. Küldjük el! Erre felállt Kalapács testvér, és azt mondta: Ha én megyek, és ha már szó van erről, akkor Smirgli testvérnek is mennie kell, mert annyira durva és dörzsölt fickó. Gyalu testvérrel együtt olyan felszínesek, amint hozzájuk ér valaki, hogy nem szeretem! Neki is mennie kell, nem lehetünk közösségben vele! Erre feláll Smirgli testvér, és azt mondta: Ha én megyek, akkor Vonalzó testvér is menni fog, mert rá is sok panasz van, hiszen úgy viselkedik, mintha ő tökéletes lenne: mindenkit méricskél, mindenkit lemér, mintha ő lenne a mérőzsinór, mindenkinek a szabványa! Ez képmutatás, ezt én sem bírom, neki is mennie kell. Amint Vonalzó testvér felállt, hogy ő is szóljon, belépett az Ácsmester. Mindenki elhallgatott, a Mester pedig elkezdett jókedvűen dolgozni – egy szószéket készített. Kezébe vette kalapács testvért, majd csavar testvért, valamivel később pedig a smirglit, a gyalut, a vonalzót. Minden egyes szerszámot felhasznált. Míg nem volt jelen a Mester, baj volt, de amikor Ő megjelent, minden rendbe jött. A jelenléte mindent megváltoztatott.

Ilyenek vagyunk mi is! Mindannyian szerszámok vagyunk a Mester kezében! 

Ügyeljünk tehát egymásra! Mindnyájan a Mesternek dolgozunk, az alkotás a lényeg! 

Imádkozzunk, hogy minden egyes Úrvacsora alkalmával legyen jelen maga az Úr és mi mindannyian az Ő méltó vendégei lehessünk!

Legyen így! Ámen!

Olvasnivaló Istenről-Az úrvacsoráról

„Egyétek az én testemet, és igyátok az én véremet”

Az erő és a kijelentés legnagyobb öröksége, Amit Jézus ránk hagyott 

-Ana Mendez Ferrell- 

 

 
   Ajánlom ezt a könyvet Jézus Krisztusnak, az én Uramnak, és akit mindenek fölött szeretek, az én mennyei Atyámnak, és a Szentléleknek, aki minderre ihletett.

      Ajánlom Suzanne Hinnek is, testvérnőmnek és barátnőmnek a szolgálatban, aki az Istennel való kapcsolatban igazi ihletés nekem, és személyek millióinak.

Bevezetés

      Ez a könyv életem legfontosabb kijelentéséről szól. Ez megváltoztatta egész életemet. Sokkal erőteljesebben értette meg velem Isten királyságát, mint azt valaha is elképzeltem.

      Emberek életének ezreit változtatta meg az, amiről itt beszélek, és a Krisztussal való kapcsolat olyan szintjére emelte őket, amiről soha nem gondolták, hogy ez valóság lehet a számukra, egészen addig, amíg be nem léptek az úrvacsora szellemi dimenzióiba.

      Ez nem egy vallásos értekezés, hanem egy dicsőséges kijelentés a Jézus testében és vérében rejlő tartalmas életről. Az ősegyháznak volt valamije, amit mi elveszítettünk. Nincsen szándékomban megtámadni senkit, nem is akarom ízekre szedni a hagyományos és teológiai érveket, hanem sokkal inkább hozzá szeretnék járulni egy titok jobb megértéséhez, amely önmagában képes egész szellemi életünket megváltoztatni.

      Amikor az évek során úgy vettem az úrvacsorát, ahogyan az ősegyházban tették, és megéltem azt, amit ők megéltek, felfedeztem a legnagyobb örökséget, amit Jézus ránk hagyott. Az a vágyam, hogy azt adjam tovább neked ezeken az oldalakon, amit Ő adott nekem, és így megtapasztaljad keresztény életed nagyobb teljességét.

      A történelmen végighúzódik a kijelentésnek ez a fonala, mert Isten mindig talált valakit, akinek odaadhatta ezt a csodálatos örökséget. Minden korszakban és minden felekezetben voltak olyanok, akik a legkülönbözőbb körülmények között találtak rá e nagy értékű gyöngyre. Megtalálták a legsötétebb időkben, az egyház történetének legeltorzultabb babiloni struktúrája kellős közepén is. Elzártan éltek egy kolostorban, vagy remeteként elrejtve a hegyek között, vagy misszionáriusként Afrikában vagy Kínában, amikor Isten megmutatta nekik örökségének ezt a drága kincsét. Rábízta ezt férfiakra és asszonyokra, akik az igazság szerelmesei voltak. Ezek a szentek Őt keresték, messze túl az emberek tanításain. Elválasztották az értékest az értéktelentől. Elszenvedték a legszörnyűbb üldöztetéseket, akár a halált is, mert amit megtaláltak, az volt a lényeg, és amijük volt, az élet volt és nem halott teológia. Ezek a férfiak és asszonyok maguk mögött merték hagyni a rituálékat és a hagyományokat, mert szemtől szembe találkoztak Jézussal.

      Némelyikük megrázta a földet, koruk vallásos és politikai rendszereit. Mások az ismeretlenségből ráztak meg nemzeteket, megváltoztatva a szellemi légkört az imakamra rejtettségéből; mert ismerték az úrvacsorában elrejtett élet titkát.

      Ez a könyv hozzásegít téged Jézus személyesebb és mélyebb megismeréséhez. Lehetővé teszi, hogy isten munkáját ugyanazzal az erővel végezzük, amivel Isten Fia tette, amikor itt volt a földön, hiszen meg is ígérte: „Bizony, bizony, mondom néktek, aki hisz énbennem, az is cselekedni fogja azokat, amiket én cselekszem, sőt, nagyobbakat fog cselekedni, mert én az Atyához megyek”. Ján 14,12.

      Megnyitja szemeidet arra, hogy szemtől szembe lássad Jézust, és birtokba vedd a legnagyobb anyagi és szellemi örökséget. Amit most fogsz olvasni, meg fogja változtatni életedet, kereszténységedet, látásmódodat és szeretetedet, és megtölt Isten teljes erejével.

      Nyisd meg a szíved, hogy megkapd ezt a páratlan kincset. És a mindenható isten jelentse ki magát neked e könyv minden egyes lapján!
Első rész

Az úrvacsora

1. Megalapítása

A történelem során elveszett legnagyobb örökség
      Jézus azért jött el erre a világra, hogy odaadja a legcsodálatosabb örökséget: a maga életét bennünk. Azt akarja, hogy mi is úgy legyünk kiküldve, ahogy Őt küldte el az Atya; hogy nagyobb jelek és csodák történjenek egyháza által, mint amelyeket Ő cselekedett, amikor itt volt a földön. Azt akarja, hogy királysága teljes ereje és valósága megnyilvánuljon bennünk.

      Ezért adta életét, és oly módon képezte a tanítványait, hogy képesek legyenek megragadni mindannak a teljességét, amit megszerzett számunkra.

      Az apostolok ezt megértették, és nemcsak megélték, hanem oly módon tanították, hogy az első század egyháza ebben a valóságban mozgott.

      Isten eddig soha nem látott módon hatott a világra. Szeretete és ereje betöltött minden keresztényt. Jézus láthatóvá lett a hívők által. Az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv Isten lelkének megdöbbentő megnyilvánulásai közben íródott.

      Ma olvasunk erről a dicsőséges egyházról, és azt szeretnénk, hogy miénk legyen az, ami nekik volt, de mindez oly távolinak tűnik, anélkül, hogy megértenénk, hol vannak ezek a kulcsok, amelyek megnyitották a kaput ehhez az erőhöz, egységhez, a valódi örökséghez.

      A kulcs a legnagyobb örökségben van elrejtve, amit az Úr ránk hagyott: az úrvacsora vagy az eucharisztiának is ismert titokban.

      A kenyér megtörése számukra sokkal több volt, mint egy szertartás, amivé mi tettük. Mindaz, amire szükségünk van, benne van ebben az egyszerű cselekedetben, ha eljutunk oda, hogy kezdjük megérteni.

      „És ők állhatatosak maradtak az apostolok tanításában, az egymással való közösségben, a kenyér megtörésében és az imádságokban. És nagy félelem szállt minden személyre; és sok csoda és jel történt az apostolok keze által” (ApCsel 2,42.43)

      Az apostolok nyilvánvalóan tanították őket arra, hogy őrizzék meg ezeket az igazságokat, mert ettől függött az, hogy az Úr félelme diadalmaskodjon az egyházban. Ezek a tanítások hozták be Isten szentségét népe közé, és ezek hozták elő a jeleket és csodákat.

      Amit nekik az Úr kijelentett, most az Úr ismét mondja, mert szükséges az, hogy helyreálljon az Úr félelme, a testvérek közti egység, a szentség és a jelek, olyan dolgok, amelyek nagyon hiányoznak a ma egyházából. 

      A vallásosság szelleme megöli az életet

      Ami az első egyházé volt, az maga volt az élet tiszta lényege. A Szent Szellem olyan erőteljes módon szállt rá az egyházra, ami élővé tette mindazt, aki Jézus volt. Szellemi valóságban éltek, és egy ma nagyon kevéssé látott módon függtek a Szent Szellemtől. De ez lassanként elveszett. A finomság, az újszerűség és a spontaneitás, amely jellemzi e titokban elrejtett életet, valami puszta mechanizmussá változott, amit elkezdett megfertőzni a vallásosság. Lassanként szertartássá merevedett az, ami egykor élet volt.

      Az egyházatyák halálával számtalan kijelentés feledésbe merült, a hagyományok és az emberek rendelkezései pedig bogáncsként és gazként kezdték ellepni az egyházat.

      Az úrvacsora sákramentuma a történelemben


Az egyházatyák halála után az egyház elveszítette szellemi erejét, feladta a Szent Szellemtől, minden isteni ismeret természetfeletti forrásától való függését, és elkezdett függni az emberektől. Az apostoli és az ószövetségi írások, valamint a nyilvánvalóan nem létező nyomtatás hiánya azt eredményezte, hogy a kor vallásos emberei szertartási rendszert csináltak az egyházból. Sőt, ezt még megfertőzte a 4. században a római birodalom is, amikor Konstantinusz római császár összeelegyítette a római pogányságot a kereszténységgel. A 9. században kezdődött el az első nagy vita az úrvacsora témájában. Sajnálatos módon mindez a legnagyobb sötétség idején történt, amikor a varázslás és a babonaság nagy befolyásra tett szert, és ez beszivárgott az egyházba is. Radbertus bevitte Rómába az átlényegülés (transzszubsztanciáció) tanítását, felhasználva kora miszticizmusát és természetfelettibe vetett hitét. Azt tanította, hogy amikor elhangzanak az eucharisztia szavai, akkor az elemek valóságosan átváltoznak Krisztus testévé és vérévé. Az augusztinuszi állásponthoz ragaszkodó Ratramnus radikálisan ellenállt Radbertusnak és azt mondta, hogy az Úr jelenléte az úrvacsorában csupán szellemi természetű. A nagy ellenállás dacára az átlényegülés tanítása hivatalos elfogadást nyert az 1215-ös negyedik zsinaton, így Augustinus teológiája elveszítette a csatát.

      A tridenti zsinaton (1545-63) mindezt megtoldották azzal, hogy a kenyeret és a bort imádat illeti, mert maguk is Isten részeivé lettek.

      Radbertus elméletei az egyiptomi szertartásból származnak, amelyek például bemutattak Osirisz istennek Ámon-Ré templomában, évezredekkel Krisztus születése előtt. Ebben a szertartásban a pap egy csengettyű hangjával hívta segítségül Osirisz szellemét, amikor felemelte kezeit egy ötágú, lángoló csillaghoz. Ahogy az átlátszó folyadék rózsaszínű lett a megszentelt kehelyben, tudták, hogy istenségük megjelent.

      Ez az egész római egyházban diadalmaskodó meggyőződés vált a 16. századi reformáció idejében a legvitatottabb témák egyikévé.

      Különböző vélemények keletkeztek a keresztény hit ily központi tanításának igazságával kapcsolatban, amelyek komoly összeütközésekhez vezettek a reformátorok között is. Bár különböző meggyőződések alakultak ki, mindnyájan elvetették az átlényegülés tanítását. Luther Márton, a német reformáció vezető alakja ezt írta „az egyház babiloni fogságáról” szóló írásában: „ez olyan hiba, amely ellene mond az Írásnak és az értelemnek, ellentétes mindazzal, amiről az érzékszerveink tanúskodnak, a látás, szaglás, ízlelés és a tapintás. Semmivé teszi e sákramentum igazi értelmét, és elvezet egy nagy babonasághoz és bálványimádáshoz”

      Azért is megrótta az egyházat, hogy eltiltották a népet az úrvacsorai kehelytől, és azt tanították, hogy az úrvacsora Istennek vitt áldozat. E tanítás szerint a pap Krisztus valóságos testét és vérét mutatja be áldozatként Istennek, ezzel megismételve Urunk engesztelő áldozatát, csak mindezt vérontás nélkül.

      Az oltár igazi sákramentuma Luther szerint a bűnök bocsánatára vonatkozó isteni ígéret. Ez az ígéret beteljesedett Fia halálával. S mivel ez egy ígéret, az Istenhez való járulást nem lehet megszolgálni jócselekedetekkel vagy saját erőfeszítéssel, amelyek által tetszeni akarunk Istennek. Hanem csakis hit által. Mert ahol ott van Isten Igéje, amely az ígéretet adta, „szükségképpen megkívánja az ember hitének e jelenlétét is, amely azt elfogadja”.

      Érveit a Szentírásból merítve, 1524-ben kezdte meg Luther a támadását az átlényegülés tanítása és az oltáron történő megújított áldozat gyakorlata ellen:

„Krisztus azonban megjelent, mint a jövendő javak főpapja, aki nagyobb és tökéletesebb sátorba. nem kézzel csinált, tehát e teremtésből valóba, és nem is bakok vagy bikák vérével, hanem saját vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett” (Zsid 9,11-12).

      Bár végig szilárdan megmaradt e tanítással szembeni ellenállásában, ugyanakkor Augustinushoz hasonlóan fenntartotta azt a véleményét, hogy az úrvacsora során a hívők valóságos formában veszik magukhoz Krisztus testét és vérét.

      Luther kortársai között megjelent Zwingli is, aki a svájci reformáció egyik részét irányította. A szerzetes Lutherrel szemben ő humanistaháttérből jött, ezért teológiája számos ponton eltért a német reformátor teológiájától.

      Ő tagadta Isten jelenlétét az úrvacsorában, elannyira, hogy ezt csak egy jelképes cselekedetnek tartotta, ahol Krisztus teljességgel nincsen jelen.

      Kálvin álláspontja e két vélemény, Luther és Zwingli között foglalt helyet. Kitartott amellett, hogy Jézus testének és vérének magunkhoz vételéről van szó az úrvacsorában, csakhogy mindez a szellemi síkon történik.

      Lutherrel együtt Kálvin is hittel, hogy az úrvacsorában az elemek annak a jelei, hogy Krisztus valóban jelen van, és elutasított Zwingli álláspontját, amely azt mondta, hogy Ő nincsen jelen. Az első kettő azt hitte, hogy Krisztus valóban jelen van, és testével, s vérével táplálja a hívőket.

      A kálvinista álláspontot fogadják el az evangéliumi egyházak többségében, és ez talál a legkedvezőbb elfogadásra korunk katolikus és lutheránus teológusai között is.

      Ezek szerint: „az úrvacsora Jézus által elrendelt szertartás, ahol megtörjük a kenyeret és megisszuk a szőlőtő gyümölcsét, Krisztus engesztelő áldozatára emlékező hálaadás cselekedetében. Ebben a sákramentumi cselekedetben a Szent Szellem megáldja a Jézus testével és vérével való közösséget, mintegy a jövendő üdvösségünk elővételezését”.

      E magyarázat alapján viszont azt mondhatjuk, hogy amit ma látunk, az egy üres szertartás. Egy vallásos cselekményt látunk, aminek semmi hatása nincsen a hívőkre. Formális cselekményt, amit időről időre megismételnek az egyházakban, olyan kötelességet, amely időközben elveszítette mindazt a jelentését, ami eredetileg megvolt az ősegyházban.

      Isten arra hív minket, hogy térjünk vissza a gyökerekhez, keressük Őt, amíg újra fel nem fedezzük, hogy milyen örökséget is hagyott nekünk.

      „ ..és elküldje néktek az előre meghirdetett Jézus Krisztust! Akit bizonyos, hogy az égnek kell visszatartani addig az időig, amíg minden dolog helyreáll, amiről Isten szólt régtől fogva a szent próféták által”. (ApCSel 3,20-21)

      A ma egyházának csodálatosak a dolgai és erős a kenete, mégis híjával van a lényegnek. Hiányzik a testvéri szeretet, Isten természetfeletti életének és erejének a megnyilvánulása mindabban, amit hisznek és az Úr félelme, amely elvezet a valóságos szentséghez. E három nélkül csupán zengő cimbalmok vagyunk, víz nélküli fellegek, amit ide-tova hajt a szél. Így egy üres épület szép homlokzata vagyunk. Általában ellentmondásos hangzás száll fel a ma egyházából. Prédikálunk a Krisztussal való személyes kapcsolatról, ami azonban többnyire csak egy Róla alkotott értelmi kép az Ő igazi ismerete nélkül. Prédikálunk nagy szeretetéről és erejéről, s közben az egyház töredezett és megosztott az egész földkerekségen, tele szakadással és pusztulással, egymás közti viszállyal. Tele van beteg, bűnös emberekkel és a nagyobb részüket terhelő pénzügyi nehézségekkel. Azt hirdetjük, hogy szeretjük Őt, de a hívők többségének nem fontos a parancsolatai beteljesítése. Pedig Jézus azt mondta: „aki szeret engem, megtartja parancsolataimat”.

      Miért? Válaszra vár a kérdés: ha állítólag minden a miénk, a valóságban miért nem az”? Az ősegyház az egymás iránti rendíthetetlen szeretetben járt. A jeruzsálemieknek mindenük közös volt, annyira egy volt a szívük és a lelkük.

      Olyan erőben éltek, hogy az megdöbbentett mindenkit. Isten természetfeletti ereje ellenállhatatlan volt, ami megnyilvánult közöttük és általuk.

      Az Úr félelme megtartotta őket egy csodálatosan szent életben. Ezért a menny megjelent közöttük. Angyalokat láttak, természetfeletti módon átkerültek egyik helyről a másikra, és rendkívüli csodáknak voltak a tanúi.

      Igaz volt az üzenetük, megélték azt, amit hirdettek, és megrázták az egész világot.

      Az volt az ok, amiért elérték ezt a szintet, hogy élő és erőteljes módon értették meg az úrvacsora erejét, ami nem egy üres szertartás volt a számukra, hanem Krisztus intim és kijelentést hordozó közössége az emberek szellemével.

      Krisztus örökségének legjavára találtam rá azzal, hogy éveken át úgy vettem az úrvacsorát, ahogy ők vették, és megéltem azt, amit ők megéltek. Az a vágyam, hogy ezeken az oldalakon továbbadjam azt, amit Ő adott nekem, és ezáltal elérd keresztény életed legnagyobb teljességét.

 2  „Egyétek a testemet, és igyátok a véremet”

      Eljött az a pillanat, amikor Jézus elmondta a földön hagyott örökségével kapcsolatos, talán a legfontosabb szavait. Ezek a szavak megrázták minden követőjét, és a legdühödtebb haragot váltották ki kora vallásos vezetői között.

      Tagadhatatlan, hogy e szavak megrázták az egész poklot. Választóvonalat húzott azok között, akiket valóban az Atya adott neki, és azok között, akik csak kíváncsiságból vagy önérdekből követték őt.

      „Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; aki eszi ezt a kenyeret, örökké fog élni: és az a kenyér, amit én fogok adni, az én testem, amelyaet oda fogok adni a világ életéért. A zsidók pedig tanakodtak egymás között és azt mondták: „hogyan adhatja nékünk enni az ő testét? Jézus azonban így válaszolt nékik: bizony, bizony, mondom néktek, ha nem eszitek az ember fiának a testét és nem isszátok a vérét, nincsen élet bennetek, Aki pedig eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van, és én fel fogom támasztani őt az utolsó napon” (Ján 6,51-54).

      Itt Jézus élet és halál kérdéséről beszél, mégpedig olyan hangsúllyal, hogy Jézus e szavakért kockáztatja minden tanítványa elveszítését és a farizeusok haragjának a magára zúdítását.

      Jézus átadta nekünk a kulcsot ahhoz, hogy teljesen birtokba vegyük örökségünket. A Sátán teljes igyekezettel azon volt, hogy megraboljon minket ettől az évszázadok során.

      Mi is tulajdonképpen az örök éle?

      Jézus Isten testben megjelent Fia. Benne teljesedik be az a kikutathatatlan titok, hogy az egész világmindenség Teremtője eggyé válik az emberi létezéssel. Jézusban, az ő testében vált eggyé az ég a földdel.

     „Megismertette velünk az ő akaratának titkát, az ő jó tetszése szerint, melyet önmagában eleve elgondolt, hogy az idők teljességének rendjében egyesít minden dolgot Krisztusban, úgy azokat, amelyek a mennyben vannak, mint azokat, amelyek a földön vannak” (Ef 1,9.10)

      Jézus visszajövetele mutatja az idők beteljesedését és minden dolgok egységét, úgy azokét, amelyek a mennyben vannak, mind azokét, amelyek a földön vannak.

      Jézus fogantatásakor az Atya természete egyesült az asszony természetével. A vég ugyanis csak egy férfi magján keresztül adható át a nő petesejtjébe. Ebben az esetben az Atya a vér formájában helyezte bele a maga életét Mária testébe.

      Az Atya a vér közegét használta ahhoz, hogy egyesítse az emberi és isteni természetet. Az Atyától adott vér közegén át jött létre Jézus vére. Az örökkévalóság behatolt az időbe és először lakott emberi testben Jézus fogantatásakor. És pontosan EZ AZ ÖRÖK ÉLET. Ez a fogalom nemcsak egy olyan életet jelöl, amelyik nem hal meg, hanem magára Isten lényére vonatkozik, aki behatol emberi természetünkbe, hogy eggyé tegyen minket magával.

      Isten Fia testté lett, és közöttünk lakozott, és folyamatosan testté válik az ő Teste, az egyház által.

      Tehát hogyan történik meg ez a csoda, amely elkezdődött az ő születésének a meghirdetésével?

      „Felelt neki az angyal és azt mondta: a Szent Szellem fog rád szállni,és a Magasságos ereje fog befedni téged árnyékával; mert szent lesz az is, aki benned meg fog születni; Isten Fiának fogják őt hívni”. Lukács 1,35

      A Szent Szellem eszközként lépett akcióba, hogy Jézus két természete egyesüljön, az Atya pedig a vérét hozta és a testet, amit belehelyezett Mária petesejtjébe. Ilyen módon az örök élet, amely maga Isten, először vérré vált, aztán testté.

           Ez rávilágít arra, hogy mit akart Jézus mondani a tanítványainak. „Nemcsak hinnetek kell bennem, amely elviszi hozzátok Szellememet és jelenlétemet, hanem ennetek kell az én testemet, és innotok kell az én véremet, hogy bennetek legyen az örök élet, és eggyé váljatok a Szellememmel. Ahogy a testnek táplálékra van szüksége, pontosan úgy kell táplálnotok a szellemeteket is, hogy azt feltámaszthassam” (parafrázis). 

Spanyolból fordította: Szabó Levente Gábor