Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Hit által hagyta el Mózes Egyiptomot.      Zsid 11,27

Az akadályok hegyei álltak Izrael Egyiptomból való kiszabadulásának útjában, de Mózes elmozdította ezeket. Lássunk három főakadályt, amit legyőzött. Elhívásánál ezt mondja Mózes: "Uram, nem vagyok én ékesen szóló..., sem azóta, hogy szóltál szolgáddal, mert én nehéz nyelvű vagyok" (2.Móz 4,10). Vannak, akik csak szerénységből mondják, hogy nincs jó beszédkészségük, Mózesnek azonban ez kétségtelenül gyenge pontja volt. Hite azonban legyőzte ezt a gyengeségét. Vannak emberek, akik nagy beszédkészségükkel Isten országának munkájában semmire sem mennek, vagy egyenesen ártanak. Isten szeme a hitre néz. A másik akadály Mózes számára a "király haragja" volt. Már az első találkozásukkor lángoló dühvel így kiáltott: "Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak"? Végül pedig így fenyegette meg Mózest: "Vigyázz magadra, hogy többet arcomat meg ne lásd!" Hogyan tombolhatott dühében ez a zsarnok, amikor meghallotta, hogy az olcsó rabszolgaerők milliói elhagyták az országot! Mózes azonban hit által nem félt a király haragjától. Végül súlyos akadály volt számára népének hitetlensége. Hosszú ideig egyáltalán nem akarták elhinni, hogy ütött a szabadulás órája. Legtöbben eltompultan beletörődtek a megváltozhatatlannak vélt rabszolgasorsba. Ezt az akadályt is legyőzte Mózes. Nem törte le a hitetlenség, hanem tovább harcolt, hitt és imádkozott hitben - míg csak a nép ki nem szabadult. "Bízzál, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? Él még, ki annyi vésznek torkából már kivont. Bajaidból kiment Ő, szűnnek keserveid, Rád még a jó Teremtő víg napot is derít."

Varga László: Isten asztaláról

"Egy embernek két fia volt, és az elsőhöz fordulva ezt mondta: Fiam, menj, dolgozz ma a szőlőben! Ő így felelt: Nem akarok; később azonban meggondolta magát, és elment. Azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Ő azonban így felelt: Megyek, uram - de nem ment el. Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát?"      Máté 21,28-32

Sokszor szégyelltem magam, amikor lenézett, rossznak, bűnösnek ítélt emberek vállaltak olyan áldozatokat, melyeket én elutasítottam. Világosan mutatja Jézusnak ez a kis példázata, hogy Istent milyen kevéssé érdeklik a szavaink. Még az imádságaink, bizonyságtételeink is csak annak fényében, hogyan mutatkozik meg azok eredménye magatartásunkban. Isten szívesen megbocsátja morgolódásunkat, kedvetlenségünket a szolgálatban, talán még csúnya szavainkat is, ha tetteink megcáfolják azokat. Persze, hogy jobb, szebb, üdítőbb, ha örömmel, lelkesen szolgáljuk akaratát. Ha gyakoroljuk, megtapasztaljuk, hogy örömöt ad, gyönyörűséget a nehéz munkában is. Mégiscsak jobb lelkesen szolgálni, mint kényszeredetten. A szolgálat hitünk gyümölcse, egy szép, érett gyümölcs mindig kedvesebb, mint a fanyar kényszer érett. De az üzenet világos: lehet lázadozni, tiltakozni, haragudni, mást hibáztatni, de végül végezzük el a feladatunkat!

Jó Atyám, bocsáss meg, nem mindig teljesítem szívesen akaratodat. Sokszor tenném inkább azt, amit megtiltottál. Sokszor csábítanak bűnös kívánságok, kellemes szórakozások, barátságos semmittevések, s egyáltalán nincs kedvem azokról lemondani azért, hogy a Tőled megkívánt, jól ismert feladataimat elvégezzem. Köszönöm, hogy megbocsátod kedvetlenségemet, morgolódásomat, ha végül mégiscsak megteszem, amit tennem kell. Adj hozzá erőt, Atyám! De arra kérlek, ne hagyj ilyen kedvetlenségben! Add, hogy lássam magam előtt szép céljaidat, és lelkesedni tudjak! Add, hogy örülni tudjak minden eredménynek, ami szolgálatomból származik! Még akkor is, ha nem látom az eredményét, ha csődöt mond jóakaratom, ha kinevetnek érte az emberek, akkor is add meg azt a jó érzést, hogy én megtettem a magamét, a többi nem az én dolgom, hanem a Tiéd. Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-IMMÁNUEL

A mai napon olvasandó igeszakasz: Ézs 7,10-17 10 Ezután így szólt az ÚR Áházhoz: 11Kérj jelt Istenedtől, az ÚRtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból! 12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az URat! 13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok? 14 Ezért maga az ÚR fog nektek jelt adni: Íme egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el. 15 Tejszínt és mézet fog az enni, amíg meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani. 16 Mert mielőtt ez a gyermek meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani, elhagyott lesz az a föld, amelynek két királyától rettegsz. 17 Hoz majd az ÚR rád, népedre és atyád házára olyan napokat, amilyenek még nem voltak, mióta Efraim elvált Júdától: elhozza Asszíria királyát.  "Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék amit az Úr mondott a próféták által: "Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten." (Mt 1,22-23) Volt egy király, akinek Áház volt a neve. Megijedt, mert két másik király készült megtámadni országát. Ézsaiás próféta így szólt Áház királyhoz: "Ne félj! Isten velünk van." De a király nem akart hallgatni a vallásos beszédre. "Kérj jelet Istenedtől, az Úrtól," - mondta a próféta. A király azonban ezt mondta: "Ne, ne zaklass engem." És még hozzátette nagy jámboran: "Nem kisértem az Urat." Ekkor jött a nem kért jel: Egy szűznek gyermeke lesz, akit Immánuelnek hívnak majd, azaz: Velünk az Isten. Mielőtt a gyermek felnő, az Úr elpusztítja azokat az ellenségeket, akiktől Áház fél, és Áház saját hazája is megsemmisül majd. Semmit sem tudunk Immánuel születésének körülményeiről, ha egyáltalán született ilyen jelképes nevű fiúgyermek Áház és Ézsaiás napjaiban. A névadás azonban sajátos módon egy jövőbeli eseményre vonatkozó jel volt, nevezetesen Jézus születésére utalt. Sok évvel azután, hogy a próféta szólt, Szűz Mária megszülte Immánuelt, a mi áldott Megváltónkat. Akkor teljesedett be a szabadításra utaló jel. Vegyük észre, hogy az Immánuel-jel eredetileg egy fenyegetés formájában elhangzott bejelentés volt. Ha maga Isten mutatja meg, hogy ő az ő népével van, akkor jaj nektek, ha mégsem hisztek. Most itt áll előttünk Isten hatalmának és szeretetének mindent eldöntő bizonyítéka. "Velünk az Isten." Most már nincs okunk arra, hogy kételkedjünk Istennek a világra vonatkozó szándékait illetően. Ő egyszer s mindenkorra úgy határozott, hogy oldalunkra áll: Immánuel. Most már nem szabad, hogy lelki kételyeink legyenek, és félelemnek sincs helye életünkben. Isten nincs ellenünk. Isten értünk van. És ha ő értünk van, akkor ki van ellenünk? Az ítéletet hirdető próféták nagyon is meghallgatásra találnak. A gazdasági életről és a jövőről beszélnek, de képtelenek látni a jelet: Immánuel, velünk az Isten. Nem szabad, hogy hitetlen beszédük feldúljon minket. Immánuel született. Ezért nem fogunk félni.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett- A TERMÉSZETI ÉLET ODAÁLDOZÁSA

"Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól" (Gal 4,22).

A Galatákhoz írt levelében Pál nem a bűnnel foglalkozik, hanem azzal, milyen viszonyban van egymással a szellemi és a természeti. A természeti életnek szellemivé kell válnia azáltal, hogy odaáldozzuk, különben szörnyű hasadás áll be az életünkben. Miért rendelkezett Isten úgy, hogy a természetit fel kell áldozni? Nem rendelkezés ez, hanem az Ő beleegyező akarata. Az Ő rendelése az volt, hogy a természeti élet engedelmesség által formálódjék szellemivé. A bűn miatt kell a természetit odaáldoznunk. Ábrahámnak először oda kellett áldoznia Izmáelt, mielőtt feláldozta Izsákot. Többen közülünk szellemi áldozattal akarnak Istennek áldozni, mielőtt odaáldozták volna a természetit. Csak egyféleképpen áldozhatunk szellemi áldozattal Istennek: ha testünket odaadjuk élő áldozatul. A megszentelődés sokkal több, mint csupán a bűntől való szabadulás, azt jelenti, hogy megváltott önmagamat önként kiszolgáltatom Istennek, kerüljön, amibe kerül. Ha nem áldozzuk fel a testit a szellemiért, a természeti élet kigúnyolja Isten Fiának életét bennünk és állandóan ingadozóvá tesz. A meg nem fegyelmezett szellemi életnek mindig ez a következménye. Rosszul járunk, amikor nyakasan tiltakozunk az ellen, hogy testileg, értelmileg és erkölcsileg fegyelmezzük magunkat. "Engem gyermekkoromban sem fegyelmeztek" - mondod. Akkor most kell fegyelmezned magadat. Ha nem teszed, Istenért való személyes életedet teljesen szétrombolod. Isten addig nem áll természeti életünk mellé, amíg mi azt kényeztetjük. De amint kitaszítjuk a pusztába és elszántan féken tartjuk, Isten vele lesz, forrásokat és oázisokat nyit meg és beteljesíti a természeti számára adott minden ígéretét.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Halálfélelmünkben Isten vigasztal

"Mert akik e sátorban vagyunk is, megterhelten sóhajtozunk, mivel nem kívánjuk ezt levetni, hanem amazt erre felölteni, hogy azt, ami halandó, elnyelje az élet. "

(2 Kor 5, 4)

A meghalás gondolata az apostol számára is keserűséget rejtett magában. A halál mindig természetellenes marad. Bár mostani sátorházunkban sok a szenvedés és teher, mégsem óhajtjuk a halált. Nem vagyunk életuntak, mint egyesek, ha rosszul megy a soruk, hanem életkedv tölt be minket. Nem keressük a halált, ellenkezőleg - irtózatot vált ki belőlünk a gondolata. Maga Isten oltotta természetünkbe a haláltól való borzadást. E testben élve, sóhajtozunk. Sátorháza, (teste) elbomlásának a gondolata megterhelte az apostol lelkét. Jobban szeretné, ha nem kellene a halandóság ruháját levetni, hanem mindjárt felvehetné a halhatatlanságot. Hiszen azok a hívők sem halnak meg, akik megérik az Úr Jézus visszajövetelét. Azonnal elváltoznak és a földi test helyébe mindjárt megdicsőült testet kapnak. Ha ezt a halhatatlan, megdicsőült testet szeretnénk felöltözni, akkor belsőleg már fel kellett öltöznünk a Bárány vérében megmosott új ruhát, a megigazulás ruháját, nehogy a bűn mezítelenségében mutatkozzunk (Jel 3, 18). Most még rejtegetjük romlottságunkat, de ha a test meghal, akkor mezítelenek és leplezetlenek vagyunk Isten előtt. - Krisztusban elnyerjük az üdvösség ruháját, ami örökre elrejti Isten elől bűnünk rútságát. Csak így lehetünk megdicsőült szépségben hasonlók őhozzá. Ez után sóhajtozik Pál is. De Isten nemcsak úgy alkotott. hogy a haláltól borzadjunk, hanem Szentlelkét adta nekünk a jövendő üdvösség zálogaként. A Lélek ellensúlyozza a halálfélelmet, általa legyőzzük azt. Ő állandóan vigasztal, mégha a halál közelít is hozzánk. A Szentlélek személyes kapcsolatba hoz a Megváltóval. Ez a kapcsolat személyes ugyan, de még hitbeli kapcsolat csupán. Még nem látjuk Őt; hitben járunk, nem látásban. Nem térben vagyunk távol az Úrtól, hanem fizikai testünk képez válaszfalat. Bensőnk már most egy vele, de a halálnak a teste még elválaszt tőle. Ezért mindazokban, akik megkapták Jézus Lelkét, egyrészt ugyan ellenszenv él a halállal szemben, de másrészt a halál dicsőséges reménységgel tölti be őket, hogy egészen Jézusnál lehetnek majd. Így gondolkozol-e te is, vagy félelemmel tölt el a halál gondolata?

Áhítat morzsák-Az örökké élő Úr!

Ámde Krisztus feltámadott! -1 Korinthus 15:12-26

„Ha pedig Krisztus fel nem támadott…” Ez a legszörnyűbb „ha”, amely csak bekerülhet az emberi értelembe. S ha el tudja érni, hogy ott szállásra találjon, és foglalkozzanak vele, akkor a hatása az lesz, hogy a lélek legszebb reményei mind úgy elszáradnak, mint azon zsenge hajtások, amiket a csípős fagy megdermeszt. Nézd csak, hogyan száradnak el…

„Hiábavaló a ti hitetek…” Ekkor a hitünknek nem lenne több ereje és tartóssága, mint Jónás bokrának. Sőt mi több, soha nem is lenne igazán élő és hathatós. Csupán szánalomra méltó téveszme lenne – gyönyörű, de oly’ üres, mint egy buborék, ami aztán szét is pukkad az arimátiai József sírjánál, ahová az Urat temették.

„Még bűneitekben vagytok….” A megbocsátás reményére és az Istennel való megbékélésre is végzetes csapás zúdulna, és nem maradna más, csak „az ítéletnek valami félelmes várása”. A végzet mindvégig ott rejtőzködne a hazugságok kidíszített színfala mögött, és egészen a keserű végig üldözne bennünket.

„Minden embernél nyomorultabbak vagyunk…” Az öröm lehullana és meghalna, mint egy halálosan megsebzett pacsirta. A dal tovatűnne szívünkből. Szent hellyé pedig egy sír válna…

“Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül!” Igen, hadd fejezzem be ezzel az igével! Ez hozza el a lelkembe a reggelt és a dallamokat, és olyan szent örömöt ad, melynek vége sohasem szakad!

Charles Spurgeon:Isten ígéreteinek tárháza- Isten a szövetségesünk

"De ha engedelmesen hallgatsz a szavára, és teljesíted mindazt, amit parancsolok, akkor ellensége leszek ellenségeidnek és szorongatója szorongatóidnak" (2Móz 23,22).

Az Úr Krisztust tisztelnünk kell és engedelmeskednünk kell neki, ha az Ő népe vagyunk. Ő Istennel együtt uralkodik, az Atya nevében szól, tehát a parancsainak való engedelmesség feltétlen kötelességünk. Ha nem teljesítjük parancsolatait, elvesztjük az ígéretet.

Micsoda nagy áldást ígér ez a vers annak, aki teljes engedelmességben jár! Az Úr véd- és dacszövetséget köt az övéivel. Megáldja azokat, akik népét áldják, és megátkozza az őket átkozókat. Szívvel-lélekkel együttérez népével, és mindig teljesen átlátja helyzetüket. Milven óriási védelmet jelent ez számunkra! Nem kell bajlódnunk ellenségeinkkel, ha biztosak vagyunk abban, hogy azok Isten ellenségei is. Ha az Úr, a mi Istenünk, veszi kezébe ügyünket, nyugodtan rábízhatjuk ellenségeinket.

Ami személyes dolgainkat illeti, ne legyenek ellenségeink. Az igazság és a becsületesség védelmében viszont harcba kell szállnunk. Ebben a szent háborúban az örökkévaló Isten a szövetségesünk, és ha lelkiismeretesen engedelmeskedünk törvényének, azt ígéri, hogy teljes erejével mellettünk fog harcolni. Ezért senki emberfiától nem kell félnünk.

Áhítat morzsák-Az örökké élő Úr!

Jelenések 1:9-18

Hadd elmélkedjem ezen egyszerű szavakon, és hadd nézzek bele, hosszan és elcsendesedve, mérhetetlenül mély egyszerűségük csodálatos mélységébe. Egy idős vidéki bácsi mondogatta nekem, hogy megerősítené a szememet, ha jó hosszan mély kutakba néznék. És minden bizonnyal megerősíti a szívem szemét, ha ilyen kutakba tekintek bele jó alaposan.

„Én vagyok az Élő.” Milyen csodálatos átalakulás ment végbe Dr. Dale életében annak hatására, hogy egy nap, a dolgozószobájában ülve megvilágosodott számára – úgy, mint még soha azelőtt –, hogy Jézus Krisztus él! „Krisztus él!” – ismételgette újra és újra, míg e hangos szavak harsona-zenéje szíve minden zugát betöltötte. „Krisztus él!”

„Pedig halott voltam.” Igen, az Úr végighaladt a halál sötét helyén. Lábnyomok maradtak ott hátra, és ezek magának a Győztes Úrnak a lábnyomai, végig az út mentén. „Krisztus nem vezet engem sötétebb helyiségbe, mint amelyen Ő már keresztülhaladt.”

„És íme, élek örökkön-örökké!” „Jézus legyőzte a halált, és annak minden erejét.” A halál soha többé nem fog már múlékony trónján hencegni. Ereje megtört; „fullánkja” elveszítette a mérgét; a látszólag mindenevő szájából tovatűnt minden dicsekvés! „Ó, sír, hol van a te győzelmed?”

És itt van számomra az Örömhír: „Mert Én élek, ti is élni fogtok!”

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja- János halála

"Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét." (Mk 6,25)



Heródes a születésnapján nagy fogadást adott az ország vezetőinek. Ezen Heródiás lánya is táncolt. Annyira megtetszett a királynak, hogy azt ígérte, bármit megad neki, amit kér. Anyja tanácsára Keresztelő János fejét kérte. Erre nem gondolt Heródes, de nem merte megváltoztatni ígéretét, elküldött a börtönbe, és lefejeztette Isten prófétáját.

Önmagában is megrendítő ez a történet, de magyarázatra szorul benne az, hogy miért volt kész erre az a Heródes, aki tisztelte Jánost, és szívesen hallgatta tanítását. Azért, mert mindig csak félig vette komolyan azt, amit mondott. S aki Isten igéjét hallgatja ugyan, de nem engedelmeskedik neki, könnyen kerülhet olyan helyzetbe, ahol olyasmit kell tennie, amit nem akart. Mert aki csak félig akar Istenhez tartozni, az előbb-utóbb nagyot bukik.

Heródes „félt Jánostól", de nem félt Istentől. „Igaz és szent embernek tartotta", de nem tartotta nélkülözhetetlennek. Megpróbálta védeni a felesége haragjától, de ebben a kritikus helyzetben nem védte meg. Sok dologban hallgatott rá, de ebben az egyben nem, amikor azt mondta neki János: „Nem szabad együtt élned a testvéred feleségével."

Szívesen hallgatta őt, de a végén mégis végleg elhallgattatta.

Félig nem lehet követni Jézus Krisztust sem. Vannak ilyen „majd-nem"-emberek, akik hallgatják, sok mindenben egyetértenek vele, de ha nem teszik meg, amit mondott, és nem mindenben engedelmesek neki, akkor úgy járnak, mint aki majdnem elérte a vonatot - vagyis lekéste. A majdnem keresztények a kárhozat várományosai.

Nagy szégyen, nagy „égés" lett volna, ha Heródes a gyilkos kívánságot hallva visszavonja ígéretét. De inkább égjen itt valaki a szégyen tüzében rövid ideig, mint a kárhozat tüzében örökké!

Uram, segíts, hogy teljes szívemből és minden tekintetben kövesselek téged!

Joel Osteen: Mai napon nem ragaszkodom a régihez..

Mai napon nem ragaszkodom a régihez, használom hitemet, nyitott vagyok a változásra. :)

A változás elkerülhetetlen. Változnak az emberek, munkahelyek, a csillagok, de még az évszakok is változnak. Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy szükségünk legyen a változásra, de sokan elutasítják ezt. Ragaszkodnak a régihez. Isten nem akarja, hogy megrekedjünk. Isten úgy dolgozik, hogy kizökkent bennünket a megszokott helyzetekből és olyan helyzetekbe hoz, amelyben terjeszkedésre késztet bennünket. Olyan helyzetekbe, hogy használjuk hitünket. Isten néha felkavarja a dolgokat. Könnyű ilyenkor megkeseredni, negatívvá válni, hogy Istenem, miért történik ez. De a helyes megközelítés, ha nyitott maradsz, tudván, hogy Isten uralja a helyzetet. Ha befogadod ezt a változást, akkor azok a szelek, amiknek le kellene küzdeniük téged, valójában végzeted felé fognak repíteni. Maradj nyitott a változásra. /Joel Osteen/

Reggeli dicséret- Amikor meghaltam

"Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem."
Galata 2,20

Amikor meghaltam, vége az életemnek. Nem veszek levegőt, nem dobban meg többé a szívem, nem gondolok semmire, mert nem létezem. Amikor meghaltam, minden megszűnik, a világom, a terveim, a gondolataim, a tetteim. Akkor már nem lát senki, nem beszél hozzám senki, nem hall engem senki.

Ha Krisztussal haltam meg, vége az addigi életemnek, mert Ő meghalt helyettem. Az én hibáim, bűneim, helytelen tetteim, álnokságom és minden vétkem miatt. Amit eddig tettem, nem számít, amit eddig gondoltam, lényegtelen. Ahogy eddig éltem nem élek úgy tovább, mert az az élet már nem az enyém. Jézus olyan büntetést szenvedett el értem, amit sohasem tudtam volna elhordozni, így adósságom olyan nagy, amit sohasem tudok visszafizetni. Mindenem, amim van, már az Övé, az életem is az Övé, én is az Övé vagyok.

Újra élek, de most már az életem olyan, mintha Ő élne helyettem. Amikor újra lélegzem Ő lélegzik, amit látok, Ő is látja, amit hallok, arra Ő is figyel. Minden mozdulatomban Ő mozdul, én lettem az Ő teste, hogy tetteim az Ő tettei legyenek. Gondolatai engem inspirálnak, vezetnek. Bár nem látom magamban a teljes engedelmességet, a ráhagyatkozást, az Őrá figyelést, mégis hiszem, hogy Vele járva végül legyőzöm legnagyobb ellenségem: hitetlen önmagam.

Hitben járok, Benne élek, Őt követem, Őt szeretem, mert Ő előbb szeretett engem. Meghalt értem, mikor még nem is ismertem, életét adta, mikor még ellene éltem.

Szerző: Restás László

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Mózes az Isten népével való együttnyomorgást választotta.      Zsid 11,25

A dicsőséget, élvezeteket és gazdagságot Mózes kevésre becsülte. Mire törekedett akkor? Az Isten népével való közösségre. Izraelt csak hitben tekinthette ilyennek Mózes. Külsőleg rabszolgahorda volt csupán, amelynek reménysége sem lehetett a szabadulásra. Mózes azonban tudta: ez a nép Isten drága ígéretének hordozója. S ha külsőképpen semmi sem volt felismerhető szent méltóságából, ha súlyos jellembeli hibái voltak is, s ha az atyák hite már kialvóban volt is bennük Mózes úgy tekintette őket, mint Isten népét. Csak hozzájuk akart tartozni, noha megvetettek voltak. Az újszövetség hívői, Isten valóságos népe, itt lenn most is megvetett. Súlyos hiányosságok találhatók benne, kigúnyolják, de aki megnyerte az igazi hit titkát, az csak ehhez a néphez akar tartozni, s nem ismer szebb életet ennél. Mózes "Krisztus gyalázatát" nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél. A Krisztusért való gyalázatot? Igen. Az l.Kor. 10-ből nyilvánvaló, hogy Krisztus volt az a "Kőszikla", Aki Izraelt Egyiptomból kihozta és a pusztában követte. Aki megvetette Izrael népét, az Urukat és Megváltójukat is megvetette. Izraelnek ezzel a Vezérével a szégyent közösen hordozni Mózes számára nagyobb tisztesség volt, mint e világ hiábavaló dicsősége. Mennyivel inkább így kellene nekünk gondolkoznunk és cselekednünk, akik Urunk és Megváltónk isteni méltóságát világosan ismerjük! Végül Mózesről ezt mondja a Szentírás: "a megjutalmazásra tekintett". Az igazi hit nem sóvárog a jutalom után. "Haszontalan szolgák vagyunk, akik csak azt tettük, ami kötelességünk volt" (Lk. 17,10). A hívők jutalmát Ábrahámnak, a hívők atyjának így ígérte meg Isten: "Én pajzsod vagyok neked, és jutalmad igen nagy".

Varga László: Isten asztaláról

"De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára..., akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged. Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn... Átkot, zűrzavart és fenyegető veszélyt bocsát rád az Úr minden vállalkozásodban... Vereséggel sújt téged az Úr ellenségeid előtt. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának. ... Déli napfényben is tapogatózni fogsz... és nem segít rajtad senki. ... Házat építesz, de nem te költözöl bele... Fiaid és leányaid más nép hatalmába kerülnek, te meg csak nézed,... de nem tehetsz semmit. ... A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, ... az lesz az első, te pedig az utolsó. ... Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az Úr."      5Mózes 28,15-65

Néhány mondat a mózesi nagy átokból. Kemény szavak hosszú sora, melyek érvényességét tapasztaljuk. Nem lenne más az életünk, ha együtt és egyenként következetesen Isten törvénye szerint éltek volna apáink és élnénk mi is? Mosolygunk az ilyen igényen, elképzelhetetlen, s ha az egész nép nem úgy él, hiába egy-két ember akarása. Nem igaz. Egy-két család életében is megmutatkozik a kegyelem. Bele lehet-e törődni abba, hogy mindez a sok nyomorúság megvalósul közöttünk? Ha csak az idézett mondatokat vesszük, melyik nem érvényes reánk? Nem kellene megpróbálni változtatni rajta? A közösség egyes emberekből áll. Például belőled!

Istenem, olyan borzalmas végigolvasni nagy átkodat. Kegyetlennek látunk, ha így szólsz hozzánk. De ha jól belegondolunk, mi okozta népünk és önmagunk sok veszedelmét, kénytelenek vagyunk belátni, hogy nem is lehetett volna más eredménye egyéni és közös bűneinknek. Nem szerettünk eléggé Téged, sem egymást, sem népünket. Ma sem vagyunk hajlandók egyéni érdekeinkről lemondani a közösség kedvéért. Következménye pedig az lesz, hogy tovább örökítjük az átkot utódainkra. Tégy csodát, Urunk! Ne a világot, minket változtass meg, akkor lehet más reményünk. Legalább a gyermekeinket fordítsd magad felé, hogy megszűnhessen felettünk az átok! Adj jövendőt nekünk és utódainknak! Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-ŐT HALLGASSÁTOK!

A mai napon olvasandó igeszakasz: 5Móz 18,15-22 15 Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az ÚR, olyant, mint én, őreá hallgassatok! 16 Egészen úgy, ahogyan kérted Istenedtől, az ÚRtól a Hóreben, az összegyülekezés napján, amikor ezt mondtad: Nem tudom tovább hallgatni Istenemnek, az ÚRnak a szavát, és nem tudom tovább nézni ezt a nagy tüzet, mert meghalok. 17 Akkor az ÚR így szólt hozzám: Jól mondották. 18 Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. 19 És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én felelősségre vonom. 20 Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! 21 De gondolhatnád magadban: Miről ismerjük meg, hogy nem az ÚR mondott egy igét? 22 Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az ÚR mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!  "Maga Mózes mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr Isten, olyat, mint én: őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek."  (ApCsel 3,22) A próféta Isten igéjét mondja az embereknek. Ha nem lennének próféták, az emberek nem ismernék Istent vagy az ő akaratát. Nem lehetsz próféta saját elhatározásodból, tehát azzal, hogy megnöveszted a szakálladat, hogy szigorú vagy, hogy hangosan kiabálsz. Isten nevezi ki az ő prófétáit. Isten legnagyobb prófétája az Ószövetségben Mózes volt. Közvetlenül beszélt hozzá Isten. Mózes közvetítésével kapta Izráel a törvény és az istentiszteleti élet egész rendszerét. Búcsúbeszédében Mózes egy prófétáról szólt, olyan valakiről, aki - úgymond - "olyan, mint én", akit majd Isten támaszt nekik. Mózes arra figyelmeztetett, hogy annak a prófétának a szájába Isten az ő tulajdon szavát fogja adni, ezért ennek az eljövendő prófétának feltétel nélkül engedelmeskedniök kell. És hogy maga Isten fogja megbüntetni az engedetleneket. Sok évvel ezután két férfi idézte Mózesnek ezeket a szavait. A templomtéren beszéltek a hallgatósághoz, amelyik égett a vágytól, hogy cselekedje amit Mózes parancsolt. Nos, mondta Péter és János, ha engedelmeskedni akartok Mózesnek, akkor hallgassatok a Názáreti Jézusra, mert ő az a próféta, akit Isten Mózes által megígért (ApCsel 3). Ez a két ember, Péter és János, egyszer egy hegyen volt, ahol a legcsodálatosabb élményben volt részük. Látták Jézust megdicsőülni mennyei ragyogásban. Maga Isten volt azon a hegyen, Péter és János pedig a földön feküdtek, és megpróbáltak a föld alá bújni félelmükben. Aztán volt ott két másik ember is a hegyen, mégpedig Mózes és Illés, Isten két nagy szószólója az ószövetségi korból. Éppen Jézussal beszélgettek. Péter és János talán szerettek volna hallani valamit Mózes bölcsességéből. Esetleg arra gondoltak, milyen nagyszerű lenne saját fülükkel hallani Illés hangját. De akkor megszólalt Isten és ezt mondta: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok." (Mt 17,5). Minden embernek fel kell hagynia azzal, hogy vallásos szakértőkre és hamis prófétákra figyeljen. Minden embernek azt kell tennie, amit Isten mondott a hegyen. Őt hallgassátok! Nem ismerjük igazán Istent, hacsak nem Jézus szavaiból és tetteiből ismerjük őt.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-A TERMÉSZETINEK MEGTÁMADÁSA

"Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt" (Gal 5,24).

A természeti élet nem bűnös. A bűnt kell megtagadnunk, hogy semmilyen formában ne legyen közünk a bűnhöz. A bűn a pokolhoz és az ördöghöz tartozik, én pedig, mint Isten gyermeke, a mennyé és Istené vagyok. Ebben az Igében nem a bűnnel való szakításról van szó, hanem a magamhoz való jogom, függetlenségem és önmagam igenlésének a feladásáról - ezen a fronton kell megvívnunk a harcot. Olyan dolgok ezek, amelyek a természeti oldalról nézve helyesek, nemesek és jók, de ezek tartanak vissza a legjobbtól, ami Istentől való. Lelkünket a létező leghevesebb csatába az sodorja, amikor felismerjük: természetes erényeink ellenkeznek azzal, hogy átadjuk magunkat Istennek. Csak igen kevesen harcolnak a szennyes, a rossz, a gonosz ellen, a legtöbben a jó ellen harcolunk. A jó gyűlöli a legjobbat és minél magasabbra jutsz a természeti erények létrafokain, annál hevesebb az ellenkezésed Jézus Krisztus ellen. "Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették..." - kiszolgáltattunk neki minden természeti elemet, igazán mindent, nemcsak egynéhányat. Jézus mondja: "Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát" (Mt 16,24), azaz tagadja meg az önmagához való jogát, ezt pedig nem teheti meg addig, amíg meg nem látja, kicsoda Jézus Krisztus. Vigyázz, ne vonakodj elmenni saját függetlenséged temetésére. A természeti élet nem szellemi, azzá csak odaáldozás által lehet. Amíg határozottan fel nem áldozzuk a természetit, addig a természetfeletti sohasem válhat bennünk természetessé. Itt nincsenek kitaposott utak, saját magunknak kell rátalálnunk. Ez nem imádság kérdése, hanem ezt végre kell hajtani.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Helyünk a halál után

"Mert tudjuk,hogyha ez a mi földi sátorházunk összeomlik,épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben. "

(2 Kor 5, 1)

A halál utáni állapotunk pontosan igazodik ahhoz az állapothoz, amiben elköltözésünk előtt voltunk. Krisztus szerint való élet - boldog meghalás. Ez a helyes sorrend. Mulatozva élni és boldogan meghalni!-ez a Sátán bölcsessége és azoknak a jelszava, akiket megcsalt. Aki az Úr Jézusban élt, az őhozzá kerül halála után. Aki benne hisz, az "ha meghal is él". Nem hal meg, csak elalszik, úgy, hogy már őnála ébred fel. Semmi sem szakítja el Istentől az Ő szeretteit, még a halál sem. Nem vesznek el, hanem hazaérnek. Jézus juhait senki sem ragadhatja ki az Ő kezéből. Pál apostol bizonyos abban, hogy Jézus követői a földi sátorházuk összeomlása után azonnal szép otthonra lelnek. Biztosan tudjuk, hogy van már hajlékunk, nem pedig csak készül számunkra. A Jézus vére által megváltott lelkek nem bolyonganak majd hontalanul, azonnal otthont kapnak abban a hajlékban, amit Isten készített számukra. "Az én Atyám házában sok hajlék van." "Ma velem leszel a paradicsomban" - mondta a Megváltó a latornak. Az Istentől készített épület tehát azonos jelentésű a paradicsommal. Jézus halála által az övéi számára a holtak birodalma is paradicsommá lett. Lement a halottak birodalmába azért, hogy az Ószövetségnek rá váró kegyeseit magával vigye a paradicsomba. Akinek nem volt hite és élő kapcsolata Jézussal, az a halottak birodalmába jut, amit a Biblia Hadesnek nevez. Ez nem azonos a pokollal; a fordításokban ez nem jut kifejezésre. Például: "Nem hagyod lelkemet a Seolban (pokolban)" helyett azt kell értenünk, hogy a halottak birodalmában. A gyehenna, vagy a tűznek tava a pokol nevei. - Azok az emberek, akik teljesen az igazság ellen döntöttek és a Sátán eszközeivé lettek, a halál után azonnal a sötét szellemek társaságába kerülnek. Azok pedig, akik még nem hallottak Jézusról, a halottak birodalmába jutnak. Sorsuk itt még nem dőlt el örökre (Jel 22, 2). Boldogok mindazok, akik az Üdvözítőt már most megragadják és az Ő tulajdonává lesznek. Nem láthat bár e földi szem, Jézus tied vagyok. Bár arcod rejtve van nekem, Mégis felém ragyog. De majd a fátyol szétszakad, Mely most még rejteget. Színről színre látlak magad, S fényedben élhetek.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja- Bizonytalanságban

"Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? "(Mt 11,3)

Galilea kiskirálya, Heródes Antipász, összeköltözött testvére fiatal feleségével, Heródiással. Keresztelő János emiatt megfeddte őt. Heródiás annyira megharagudott Jánosra, hogy börtönbe csukatta. Jánost a börtönben nagy lelki támadás érte, kérdésessé vált számára, hogy vajon Jézus-e az igazi Messiás, akit ő is sokakkal együtt várt, vagy pedig még ezután jön el a Messiás (görögül: Krisztus). Ő a Messiás útkészítője volt. Befejeződött a munkája, vagy még el kell végeznie valamit?

Nem tudja, mi lesz vele, meddig tartják börtönben, életben hagyják-e egyáltalán. Minden bizonytalan. Gyötrik a kételyek, és megkéri tanítványait, kérdezzék meg Jézust.
Jézus ezt üzeni neki: „mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak..., leprások tisztulnak meg..., halottak támadnak fel..., és boldog, aki nem botránkozik meg bennem."

Nem szégyen, hogy egy ilyen komoly hívő ember is kételkedni kezd? Az a tapasztalat, hogy az ördög Isten gyermekeit is megkísérti ezzel, amikor fizikailag vagy lelkileg erőtlenek lesznek, vagy közvetlenül haláluk előtt is igyekszik mindent bizonytalanná tenni számukra.

Mi a teendő? Az, amit János tett: Jézust kérdezte. 
Ma ez azt jelenti:elővenni Isten igéjét, miről mit ír a Biblia és azt vegyük komolyan!
Úgy ahogyan meg van írva.És úgy, ahogyan Jézus üzente: Isten tetteit gondoljuk végig újra!
Nem kell megrémülni, de ami igét emlékezetből is tudunk, amit a Szentlélek nehéz helyzetben az eszünkbe juttat, abban kapaszkodjunk meg! 
És a mi Urunk, aki maga is megkísértetett mindenben, hozzánk hasonlóan, megőríz és győzelmesen segít át minket ezeken a támadásokon.
Kételyeink helyére megalapozott,rendíthetetlen bizonyosságot ad.

Napi áhítat- A vérrel hintett ajtó

Hét témája: Ajtók

Olvasmány:
2Móz 11,1. 4-7; 12,1-7. 12-13. 21-23. 29-30

A 10. csapás. A vér ereje

Amikor helyesen gondolkodsz magadról és Istenről, akkor vagy nyitott a vele való kapcsolatra.

„Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között. Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt. Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból. Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is. Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel. Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. Így egyétek meg: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az ÚR páskája ez. Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az ÚR. De az a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg az ÚRnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés ez, hogy megünnepeljétek!”

Mózes III. könyve 17. rész 14. 

,,Mert minden testnek élete az ő vére a benne levő élettel.,,

Istennek a tizedik csapása azért volt Egyiptom felett, hogy megmutassa az Ő hatalmát, és azért, hogy elengedjék Izráel népét a pusztába, hogy szolgáljon ott az Úrnak. Ez a csapás nagyon sokban különbözött a többitől. A legfeltűnőbb az, hogy eddig semmit nem kellett tennie Izráel népének azért, hogy a csapás ne érje. De most tenniük kellett valamit. Aki a bárányt nem választotta ki megfelelő időben, nem ölte le, és a vérét nem kente ki a szemöldökfára, az nem menekült meg (12,23. v.).

1.) Miért az elsőszülötteket ölte meg az Úr?

Isten bárkit megölhetett volna - hiszen Ő „…öl és elevenít, Sírba visz és visszahoz” (1Sám 2,6) - akit akar. Miért választotta az elsőszülötteket, függetlenül attól, hogy főember, király, fáraó, szolga, tömlöcben levő rab vagy állat elsőszülötte (12,29. v.)?

Isten világossá tette, hogy nem véletlen, ami történik

Azért volt így, hogy meglássa Izráel is, és Egyiptom is, hogy itt nem véletlen halálesetekről van szó. Nem egy járvány pusztított, nem egy bizonyos területen haltak meg az emberek, amit meg lehetne magyarázni. Nem is úgy volt, hogy a szegények, vagy a betegek, vagy csak a gazdagok haltak meg. Mindenkinek látnia kellett, hogy: pontosan abban az időben, amit Isten mondott: éjfél körül; és éppen azok, akiket Isten mondott: az állatok és emberek közül is az elsőszülöttek (12,29. v.) haltak meg. Azért volt így, hogy senkiben semmiféle kétely ne merüljön fel, és senki ne gondolja azt, hogy mindez véletlenül történt.

(2) Az elsőszülötteknek kellett meghalni, hogy a gőgös embert megalázza

Mást is választhatott volna jelként Isten, de az elsőszülöttek megölésének van egy mélyebb értelme. Ez által alázta meg Isten az embert. Mert az ember elsőszülöttsége hatalmat és méltóságot jelent. Jákób gyermekeinek megáldását az elsőszülöttön, Rúbenen kezdte, és azt mondta: „Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban” (1Móz 49,3). Az elsőszülöttek voltak az utódok, akik továbbvitték az ő atyjuknak, a háznépnek az ügyét és sorsát. Isten erre az érzékeny pontra nyúlt - ami az ember kiválósága, a hatalma, a tehetsége -, hogy lássa meg az ember, hogy Isten azt tehet amit akar, és most megalázta őt.

Hogy Isten előtt mennyire más az elsőszülött, mint az ember előtt, és hogy Őelőtte mennyire nem első a méltóságban és a hatalomban, arra hadd említsek meg néhány családot.

Ádám és Éva családja

A családban az elsőszülött - aki különösen Éva előtt olyan nagy volt - Kain. „…Nyertem férfiat az Úrtól” (1Móz 4,1) - így nevezte el. Milyen boldogok a családok ma is, amikor az elsőszülött fiúgyermek lesz. „…Nyertem férfiat az Úrtól […] erőm, tehetségem zsengéje…” (1Móz 4,1; 49,3). „Én is benne vagyok, valamit én is létrehoztam, valamit én is adtam magamból”. És mi lett Káinnal? Megölte Ábelt (1Móz 4,8). Az emberiség legelső elsőszülöttje gyilkos lett. Isten nem őt választotta, mert őt megátkozta (1Móz 4,10-12). A megölt Ábel helyett Séthet választotta az Úr, mert Séthnek azt jelenti a neve, hogy: „…adott úgymond, énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megöle Kain” (1Móz 4,25). A Séth nemzetsége volt az istenfélő vonal, abból született Énókh, aki elragadtatott, valamint Noé. Káin nemzetsége az özönvízben teljesen elpusztult. Noé által csak a Séth vonala, nemzetsége élt tovább.

Ábrahám, Izsák és Jákób családja

Később Isten kiválasztott egy embert, Ábrámot (1Móz 12,1). Ábrahámnak ki volt az elsőszülöttje? Izmáel (1Móz 16,15). Akkor még volt ereje, volt tehetsége. De Isten félretette, és helyette az ígéret gyermekét Izsákot vette, aki nem az elsőszülött volt, akit Ábrahám kegyelemből kapott. Ez akkor történt, amikor már semmit nem tudott tenni, sem ő, sem a felesége.

Aztán Izsáknak is született két gyermeke. Az elsőszülött Ézsau olyan volt, hogy egy tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát (1Móz 25,33-34). Nem az első, hanem a második, Jákób nyerte el Isten áldását, és vitte tovább Isten gondolatát.

Jákóbnak tizenkét fia volt. Az előbb idéztem Rúbent, ő volt test szerint az elsőszülött. „Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban. Állhatatlan, mint a víz, nem leszesz első, mivel atyád ágyába léptél fel: akkor megfertőztetted! Nyoszolyámba lépett ő” (1Móz 49,3-4). Jákób harmadik személyben beszél róla: „Nyoszolyámba lépett ő”. Ki lett az elsőszülött Rúben helyett? Nem a második, nem a harmadik fiú, mert ők (Simeon és Lévi) erőszakosak voltak (1Móz 49,5). A negyedik fiú, Júda kapta az elsőszülöttségi jogot (1Móz 49,10).

Júda és Lévi családja

Júdának vajon az elsőszülöttje vitte Isten tervét tovább? Nem. Júdának Hér volt az elsőszülöttje, akit megölt az Úr, mert gonosz volt (1Móz 35,7). Utána Ónán következett, őt is megölte az Úr (1Móz 38,9-10). És még a harmadik fiat sem vette elő, hanem egy különös eset folytán egy egészen különös gyermek született, aki tovább vitte Isten gondolatát.

Az elsőszülöttekért cserébe Isten kiválasztotta a Lévi nemzetségét (4Móz 3,12). De Lévinek sem az elsőszülöttje vitte tovább a papságot, sem azt, amire ki lett választva. Elsőszülöttje Nádáb volt, de ő és Abihu megégtek, mert nem úgy szolgáltak az Úrnak, ahogy kellett volna (4Móz 3,4).

József családja

Istennek nagyon kedves volt József, mégsem Manassé, az elsőszülöttje lett a kiválasztott. Nem. Tudjuk, hogy Jákób úgy áldotta meg őket, hogy Efraimot Manassé elébe tette (1Móz 48,20).

Még sorolhatnánk eseteket
Az ember nagyra van erejével, tehetsége zsengéjével, Isten azonban sorra félreteszi azokat. Ezt jelképezi az, amikor Isten megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, és azt akarta, hogy okuljon belőle Izráel népe: hogy ők sem érdemelnek mást. Ezért kellett, hogy a bárány vérét kikenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára. Egyetlen ember sem érdemel mást. Aki megmenekedik, nem érdem szerint menekül meg.

Jézus Krisztus elsőszülöttsége

Volt azonban egyetlenegy elsőszülött, Aki Isten előtt kedves volt, és Aki soha nem játszotta el az elsőszülöttségét. Aki Istennek volt az ereje, tehetsége, hatalma: Jézus Krisztus, a szeretett Fiú. Isten minket Krisztushoz hív, az elsőszülöttek seregéhez.

2.) Mi volt Izráel megmenekülésének feltétele?

A bárány vére és a bárány húsa. Miért kellett kikenni a bárány vérét az ajtófélre és a szemöldökfára (12,22. v.)? Miért rendelkezett így Isten, hogy nem menekülhettek meg csak így? Az egyik ok, amit már említettem is, hogy megtudják, nem az ő jóságuk, nem az ő kiválóságuk menti meg őket, és az elsőszülöttjeiket, hanem egyes egyedül Isten kegyelme. Isten kegyelmezett meg nekik. És, hogy egy bárány vére által kegyelmezett meg, ez azért volt, hogy előre tanítsa Isten az ő népét, és népén keresztül az egész világot arra, hogy az ember megmenekülhet Isten haragjától, a pusztulástól, de csak a vér által.

A bárány Jézus Krisztusra mutatott

Nyilvánvaló, hogy ez a bárány Isten Bárányára mutat, Jézus Krisztusra, Akiről Keresztelő János ezt mondta: „…Ímé, az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1,29). Akkor családonként (egy ház népéért) kellett egy-egy bárányt levágni, feláldozni, és a vérét az ajtófélre kikenni (12,21. v.). De az Isten Báránya nem egy családnak, nem egy népnek, még csak nem is az egész emberiségnek, hanem az egész világmindenségnek a bűneiért halt meg. Mert úgy van megírva, hogy: „…Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben” (Kol 1,20). Mindent. Az egész mindenség csak a Bárány vére által lehet békességben Istennel.

3.) Milyennek kellett lennie a báránynak?

Nem akármilyen bárányt vághattak le, és nem akármilyen báránynak kenhették ki a vérét az ajtófélre.

(1) Ép, hím, egyesztendős

A 12. rész 5. versében azt olvastuk, hogy: „A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közűl, vagy a kecskék közűl vegyétek.” Nyilvánvaló, hogy ez is az Úr Jézus Krisztusra mutat. Az egyesztendős bárány fiatal. Azt jelenti, hogy Jézus Krisztus is, mint férfi, fiatalon áldozta oda az életét. De első helyen az szerepel, hogy ép legyen. Ép. Ne legyen benne semmi hiba. Nem lehetett sánta, nem lehetett vak, mert bármilyen hiba alkalmatlanná tette arra, hogy a vére engesztelést szerezzen. És éppen ezért, amikor az egész világ megtartásáért hozott Isten Bárányt, Abban sem lehetett hiba. Minden tekintetben épnek kellett lennie.

Isten Báránya hibátlan volt

Csak egyetlenegy hibátlan bárány volt: Jézus Krisztus. Nem volt több.

Isten megvizsgálta az Ő Bárányát, mint ahogy nyilvánvaló, hogy Izráelben is a családfőnek meg kellett vizsgálnia, amikor kiválasztották, majd négy napig őrizet alatt tartották (12,6. v.), hogy az a bárány ép, hiba nélküli legyen. Isten megnézte az Ő Bárányát. Megvizsgálta mindent látó szemével. Nem csak a külsőt nézte, mert Ő a szívek és vesék vizsgálója. És mit jelentett ki Isten Őróla sok tanú előtt? Mikor bemerítkezett, egy hang hallatszott az égből: „…Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm” (2Pt 1,17). Isten gyönyörködött Fiában, semmi hiba, semmi bűn, semmi tisztátalanság nem volt Őbenne. Tökéletes volt.

Amikor a megdicsőülés hegyén megjelent Jézus Krisztus, Mózes és Illés, ott Isten még egyszer kijelentette ezt. A tanítványok három sátrat akartak készíteni (Mt 17,4). Úgy látszik, hogy őelőttük csaknem egyforma volt Mózes, Illés és Krisztus. De Isten közbeszólt. Mózes és Illés eltűnt, Krisztus maradt egyedül, és Isten azt mondta: „Ez amaz az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok” (Mt 17,5). Mózes nem volt ép. A Szentírás is feljegyez róla hibákat. Illés sem volt ép. Pedig különös eszközei voltak Istennek. Mózesről azt mondta, hogy minden embernél szelídebb volt (4Móz 12,3). De Krisztus azt mondja: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok…” (Mt 11,29). Illést is sokra használta az Úr. De volt, amikor megfáradt, és azt mondta Istennek: elég, hadd haljak meg (1Kir 19,4). Krisztusban azonban semmi hiba nem volt. „…Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm” (2Pt 1,17).

Isten megvizsgálta Fiát, de úgy rendezte, hogy az emberek is vizsgálják meg. Ők vajon találnak-e Isten Bárányában valami hibát? Megvizsgálta a nagytanács, a zsidó nép vezetői a főpapok: Annás és Kajafás. És találtak benne bűnt? Sok hamis tanút állítottak, de a tanúk egymásnak ellentmondó vallomást tettek, végül nem lehetett kiigazodni, hogy mit akarnak mondani. Nem tudták elítélni. Nem találtak Benne bűnt. S végül minek alapján ítélték el? Azt mondta a főpap: „…Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek fia? Monda néki Jézus: Te mondád […] Ekkor a főpap megszaggatá a maga ruháit, és monda: [hallottátok mindnyájan] Káromlást szólott. Mi szükségünk van még [tanúkra] bizonyságokra?...” (Mt 26,63-65). Ennek alapján ítélték el, pedig igazat mondott. Nem találtak Benne bűnt. Azért ítélték el, mert Isten Fia volt. Akkor elvitték Pilátushoz, aki megvizsgálta többször is. Megmosta a kezét, és kijelentette: ennek az embernek a vérétől én tiszta vagyok (Mt 27,24). Én nem találok Benne bűnt. Elbocsátom nektek.

- Ne bocsásd el! Barabást bocsásd el! – kérte a nép.

- Értsétek meg, hogy nincs Benne bűn!- így Pilátus.

- Akkor se bocsásd el! – követelték a zsidók.

Nem találtak Benne bűnt. Az Isten Báránya ép volt, fiatal, életerős férfi. De Isten rendelte így, hogy váltságot szerezzen az egész világnak.

(2) A bárányt őrizet alatt kellett tartani

„…E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt […] legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig…” (12,3.6. v.). Négy napon keresztül őrizet alatt kellett tartani.

Isten azt is mondta, hogy az a hónap, amikor ez történik, az első hónap legyen (12,2. v.). Új időszámítás kezdődik. Tudjuk, hogy Krisztussal a történelemben új időszámítás kezdődött. És amikor valaki belül a szívében megérti, hogy Krisztus érte megáldoztatott, akkor az ő számára is új időszámítás veszi kezdetét.

De érdekes, hogy az első hónapnak nem az első napján kellett megölni a bárányt, hanem a tizennegyedik napján (12,6. v.). De őrizet alá a tizedik napon kellett venni, nem az első napon (12,3. v.). Tehát volt egy időszak az első naptól a tizedik napig, amikor a bárány meg volt már ugyan, mert egyévesnek kellett lennie, de még nem volt nyilvánvaló. Aztán a tizedik napon kiválasztották, és őrizet alatt tartották a tizennegyedik napig. És a tizennegyedik napon este vágták le. Péter apostol levelében azt olvassuk: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén: A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek, A kik ő általa hisztek Istenben…” (1Pt 1,18-21). Eleve el volt rendelve. Az első tíz nap ezt jelképezi. Már el volt rendelve, mert már Mózes beszélt arról, hogy így lehet megmenekülni. Eleve el volt rendelve Jézus Krisztus is, a világ megalapítása előtt, és egyszer csak megjelent. Eljött Jézus Krisztus, megjelent testben itt közöttünk, és őrizet alatt volt. A bárányt négy napig nem volt szabad levágni. Hányszor törtek az Úr Jézus életére is. Le akarták taszítani a szikláról (Lk 4,29). Sőt, még mikor kisbaba volt, Heródes már akkor halálra kerestette (Mt 2,13). De őrizet alatt volt. Nem lehetett előbb meghalnia, csak amikor az őrizet letelt, és eljött az ideje, a tizennegyedik nap. És akkor este kellett, hogy levágják.

Mikor az Úr Jézus Krisztus meghalt, a nap elsötétedett (Mt 27,45). Este lett. Szellemileg is beállt az este. Míg élt, azt mondta: „Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok” (Jn 9,5). Amikor meghalt, este lett, és beállott az éjszaka is.

4.) A bárány vére

(1) Kinek kellett megölni a bárányt?

A 12. rész 6. verse szerint Izráel gyülekezetének. Ki ölte meg Jézus Krisztust? Közvetlenül a római katonák, de Izráel gyülekezete akarta, hogy megöljék. Ők kiáltották: „…Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon” (Mt 27,25). De most vegyük tágabb értelemben. Azok ölték meg, akiket megvédett a haláltól: az emberek. Az egész emberiség, mindegy, hogy zsidó vagy pogány. Mert végül benne voltak a zsidók is, a pogányok is, Pilátus is, a katonák is, az ember, akinek az életéért, üdvösségéért meghalt. Mi is azok között voltunk, akik megölték, mert a mi bűneink miatt is került a halálba. Mert „…vérontás nélkűl nincsen bűnbocsánat” (Zsid 9,22). Mi is bűnösök vagyunk, és a mi bűneink is hozzájárultak ahhoz, hogy keresztre feszítsék. Akiket megmentett a vére, akik életét megmentette Krisztus, azok lettek a gyilkosai.

(2) A vér nekünk jelül van

„…a vér jelűl lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek…” (12,13. v.) Minek a jele Krisztus vére? Ha elgondoljuk, hogy minek a jele volt Izráel számára ott a szemöldökfán és az ajtófélre hintve, akkor jobban megértjük, hogy Krisztus vére nekünk is jel. Istennek nem jel, de nekünk igen.

Minek a jele volt? Annak, hogy biztonságban lehetnek az ajtón belül a vérnek a védelme alatt. Azt tudták, hogy ha az ajtófélen és a szemöldökfán ott a vér, ők bent a házban, biztonságban lehettek (12,23. v.). Jézus Krisztus vére is ezt jelenti a mi számunkra. Annak a jele, hogy mivel az Ő vére kifolyt, mi biztonságban lehetünk. Nem lesz rajtunk csapás. Elkerül az öldöklő angyal. Nem von Isten ítéletre. Nem kerülünk a kárhozatra, ha hiszünk az Úr Jézusban, és a bűnt eltörlő vérében.

(3) Mit jelent Isten számára a vér?

„…a vér jelűl lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét.” Ki látja a vért? Isten. Nem Izráel fiai látták a vért, ők belül voltak, a vér pedig kívül. Isten látja a vért. Mikor elment az öldöklő angyal, a vért nézte, és ahol meglátta a vért, azt a házat elkerülte. Nem ment be. „…nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre…”

Isten látja most is Krisztus vérét. Ő látja és értékeli. Mi soha nem tudjuk annyira értékelni Krisztus vérét, amennyit az ér. Sokkal többet ér, mint amennyit mi gondolunk. Isten szemében olyan sokat ér, hogy nem csak a mi bűneinket bocsátja meg egyen-egyenként - vagyis minden embernek minden bűnét -, hanem ezért a vérért megbékél mindenkivel. Megbékél a mindenséggel. A vér értéke nem attól függ, hogy én mennyire érzem, vagy nem érzem, hanem attól függ, hogy Isten milyen értéket tulajdonít ennek a vérnek. „…meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre…” (12,13. v.).

(4) Mit érezhettek a vér oltalma alatt azon az éjszakán?

Izráelben sok és sokféle család volt, és úgy gondolom, sokféleképpen élték meg érzelmileg azt a rettenetes éjszakát. Úgy olvastuk, hogy „…lőn nagy jajgatás Égyiptomban; mert egy ház sem vala, melyben halott ne lett volna” (12,30. v.). Nagy jajgatás volt, és hallhatták. Lehetett olyan Izráelben, aki sikoltozott, esetleg kiabált, vagy sírt, amikor hallották a nagy jajgatást. Tudták az egyiptomiak jajgatásából, hogy merre jár az öldöklő angyal. Mit érezhettek a vérrel hintett ajtófél és szemöldökfán belül a házakban? Nyilván volt aki szorongott: vajon nem megy-e be hozzájuk is az öldöklő angyal, nem pusztít-e náluk is?

Izráel népének a biztonsága nem az érzelmeiktől függött

Attól függött Izráelnek a biztonsága, hogy mit éreztek? Nem! Attól függött, hogy ott volt-e a vér, mert Isten látta a vért. Nem azt nézte, hogy bent hogyan viselkednek: reszket-e valaki, vagy nem. Azt nézte, hogy ott van-e a vér? Jó, ha ezt megjegyezzük. Mert amikor az emberre rászakadnak a bűnei, és azt is látja, hogy Isten milyen igazságosan ítél, reszkethetnénk, mert megérdemelnénk mi is, hogy Isten elpusztítson. De a vér miatt, Krisztus vére miatt nem jön az öldöklő angyal. „…meglátom a vért….” (12,13. v.). Isten látja, és Isten értékeli azt.

Fogadjuk el Isten bizonyságtételét az Ő Fiáról!
Ha valaki Jézus Krisztus vérének az oltalma alatt van, ha tudja, hogy érte is meghalt, az ő bűneiért is elegendő Krisztus áldozata, és mégis reszket, mégsem tudja, hogy vajon vele mi lesz, akkor az azt jelenti, hogy nem bízik Istenben. Isten szavát még annyira sem értékeli, mint az emberi beszédet. Azt olvassuk János apostol levelében: „Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, a melylyel bizonyságot tett az Ő Fiáról. A ki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. A ki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, a melylyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az Ő Fiában van. A kié a Fiú, azé az élet; a kiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1Jn 5,9-12). Ha valaki nem hiszi el, hogy Jézus Krisztus vére elegendő az ő bűneiért is, akkor hazuggá tette Istent. Mert Isten bizonyságot tett arról, hogy az Ő Fiának a vérét nézi, és ez a vér elég minden ember minden bűnének az eltörlésére. Ami miatt nekünk meg kellene halnunk, és a kárhozatba kellene jutnunk, azok a mi bűneink. De Krisztus vére elég azok eltörlésére. És aki ezt így nem fogadja el, az hazuggá tette Istent. Mintha azt mondaná Istennek, hogy Te beszélsz ugyan Krisztusról, hogy az Ő vére elég az én bűneim eltörlésére, de én nem érzem, hogy elég, engem bántanak a bűneim, tehát nem is olyan biztos, hogy megbocsátottál. Vagy éppen ellenkezőleg, úgy gondolkozik valaki, hogy nem is vagyok én olyan bűnös, mert nem érzem, megállhatok én Isten előtt.

De nézzük csak meg Egyiptomot! Mindegy, hogy ki mit gondolt, vagy érzett magáról: nagyon rossznak, nagyon gonosznak, nagyon szegénynek; vagy nagyon nagynak, nagyon gazdagnak, nagyon tehetősnek, nagyon erősnek érezte-e magát. Mindegy, hogy ki volt, mert csak ott maradtak életben, ahol ki volt kenve a vér a szemöldökfára, és az ajtófélre. Most is gondolkozhat bárki úgy, hogy ő milyen becsületes, milyen sok jót tett, hogy ő milyen erős, hogy ő ilyen vagy olyan, ez nem számít. Mert, ha valaki még elsőszülött is, kiváló, erős és tehetséges is, láttuk az előbb, hogy ez mennyit ér Isten szemében: „…nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4,12).

Bent a házban eközben, míg az öldöklő angyal végig járta Egyiptomot, meg kellett sütni tűzön a bárányt. Keserű füvekkel, kovásztalan kenyerekkel meg kellett enni (2Móz 12,8). Kint a vér teljes biztonságot jelentett, hogy nem halnak meg. De még nem jelentett teljes szabadulást, mert Egyiptomban voltak. Nem haltak meg, de még Egyiptomban voltak. Ahhoz, hogy kimenjenek Egyiptomból, vagyis teljesen megszabaduljanak Egyiptomnak, a Sátánnak minden uralma alól, ehhez kellett a bárány megevése, mégpedig felöltözve, útra készen (2Móz 12,11).

Reggelig nem volt szabad kimenni a házból (12,22. v.). De amikor felkelt a Nap, nagy sietséggel el kellett indulni. Mert eljött a szabadulás napja! Ámen.

Apostol Imre igehirdetései-

Reggeli dicséret- Gyönyörködj az Úrban!

Sokszor hallottam is, meg jó néhányszor odaírtam a születésnapi köszöntés végére. 

Zsoltár 37:4. „Gyönyörködj az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit!” De mit jelent „gyönyörködni az Úrban”?

Ma reggel elgondolkodtam ezen, és eszembe jutott egy kedves ismerősöm, akinek kisfia született pár hete. Ilyeneket mond: 

„Nem győzünk gyönyörködni benne! Azok a formás kis talpacskák, pici ujjak, reggeltől estig tudnánk találni valamit, ami olyan melegséggel tölt el. Tényleg nem fáradunk el gyönyörködni benne!”

Vajon én tudok-e „gyönyörködni” az én drága Jézusomban? A hegyen elmondott szavaiban? 

A gyöngéd szeretetében, ahogy a vérfolyásos asszonnyal vagy a bűnös nővel beszélt? 

Rá tudok-e csodálkozni a Nikodémussal való – lényegre törő – beszélgetésére? 

Elképzeltem-e milyen volt a megdicsőülés hegyén? Átéreztem-e fájdalmát, amikor Jeruzsálem felett sírt. Belenéztem-e könnyes szemébe, amikor halála előtt imádkozott értem?

Van egy törvényszerűség. Egyszerre, egy időben nem lehet sírni és nevetni. Nem lehet valakiről kedves és durva szavakat mondani. Nem lehet a terheket egy időben letenni is, meg cipelni is. Nem lehet Jézust szemlélve összeroskadni a teher alatt. Ha elkezded Őt figyelni, elkezdesz Benne „gyönyörködni”, érdekes módon valahogy a próbák is, a gondok is mintha törpülni kezdenének. 

Az Ő közelségében, az együtt érző arcát figyelve békesség költözik szívedbe. Ma is szól. 

Olyan gondolatokat ad, hogy megoldódnak összegubancolódott terheid. Mintha liften emelkednél. 

A Vele töltött idő, a benne való gyönyörködés felemel.

És hogy ez a gyakorlatban hogyan néz ki? Nagyon egyszerű. Ne akard mindenáron egyedül megoldani, végig kínlódni, kierőszakolni, amit szeretnél, amire úgy érzed, szükséged van, hanem mindenekelőtt ülj le. Vedd elő Bibliádat és beszéld meg Vele gondodat. 

Kérdezd meg Tőle, Ő most mit tenne? És figyelj Rá. Nézz mélyen a szemébe. Ne ugorj fel két perc után, hisz Ő még el sem mondta a válaszát, csak te közölted vele a listádat. 

Ha hagysz rá időt, szívedben az összekuszálódott szálak is a helyükre kerülnek.
„Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra utadat, és bízzál, benne, majd Ő teljesíti. Felhozza igazságodat, mint a világosságot, és jogodat, miként a delet.”

Zsoltárok könyve 37. rész 4-6.

Szerző: Gyürüs Panni

Charles Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Hitünktől függ

"Jézus ezt mondta neki: Minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk 9,23).

Zarándokutunkon a legfőbb akadály mindig a hitetlenség. Tulajdonképpen nincs is más komoly gátja szellemi fejlődésünknek és meggazdagodásunknak. Mert az Úr mindent meg tud tenni, de Ő azt mondja, hogy hitünk szerint akar cselekedni velünk, így tehát a hitetlenségünk az, ami megkötözi mindenható karjait.

Puszta hitünkkel szétverhetnénk a gonosz seregét. A megvetett igazság is felemelné fejét, ha hinnénk az igazság Istenében. El tudnánk hordozni megpróbáltatásunk terheit, ellenkezés nélkül el tudnánk fogadni a bánat mélységeit, ha bizalommal teli kézzel békességet öveznénk a derekunkra.

Miért nem hiszünk hát? Minden más inkább lehetséges, mint az, hogy Istenben higgyünk? Ő mindenben hűséges és igaz; miért nem bízunk benne? Ha a szívünk őszinte és egyenes, a hit nem jelent erőfeszítést, mert olyan természetes, hogy Istenben bízzunk, mint ahogyan a gyermek magától értetődően bízik az édesapjában.

Az a rossz, hogy minden más dologban tudunk Istenben bízni, csupán az éppen aktuális problémáinkban nem. Milyen ostobaság ez! 

Jöjj, én lelkem, rázd le bűnös hitetlenségedet és bízd Istenre mostani terheidet, munkádat és vágyaidat! Ha ezt megtetted, mindent megtettél.

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnövekedett, hogy a Fáraó leánya fiának mondják.      Zsid 11,24

Hogy van-e hite egy embernek vagy nincs, azt abból is megláthatjuk, hogy a szemében mi az értékes, és mi az értéktelen. Hit által három olyan dolgot tartott Mózes értéktelennek, amit a hitetlen emberek igen nagyra becsülnek. Mint a Fáraó lányának fiát, hercegi cím illette meg. Egész Egyiptom tisztelte. Ezrek irigyelték őt és méltóságát. A hit azonban arra indította, hogy erről a magas címről lemondjon. Nem akarta, hogy a Fáraó leánya fiának mondják. Vannak fiatalok, akik ezért riadnak vissza az Úr Jézussal való járástól, mert szégyellik a világ előtt. Mózestől megtanulhatják az ilyenek, hogy van értékesebb is, mint az emberek előtt való dicsőség. Mózes megvetette e világ élvezeteit is. Inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét. Ki tudná felsorolni azt a sok élvezeti lehetőséget, amely a fiatal herceget a királyi udvarban csalogatta? Minden rendelkezésére állt, de ez a bűnnek a gyönyörűsége volt. Néhány centiméternyi édességet adhatott, de utána kilométernyi keserűség következett. Mózes átlátta a bűn csalárdságát, és lemondott róla. Mózes megvetette a gazdagságot is. "Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta Krisztus gyalázatát." Mózes milliókat gyűjthetett volna. A királyi kincstár akkor nyílt volna meg előtte, amikor akarta. Az arany azonban nem tudta megvakítani, mióta hitben Isten örök országának gazdagságát meglátta. Ha hit által megvetjük e világ dicsőségét, élvezeteit és gazdagságát, akkor sok bilincs leesik rólunk.

Varga László: Isten asztaláról

"Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára... Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérnek téged... Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. Áldott lesz méhed gyümölcse, termőfölded gyümölcse... kosarad és sütőteknőd... Vereséggel sújtja az Úr ellenségeidet, ha rád támadnak... Az Úr a maga szent népévé emel téged... Elsővé tesz téged az Úr, nem utolsóvá, mindig fölül leszel és nem alul..."      5Mózes 28,1-14

Mózes ötödik könyve vége felé találjuk a nagy áldást és a nagy átkot. Az áldás régiesnek, az átok túl keménynek tűnik. Mint az Ószövetség minden törvénye, az egész közösségre vonatkozik, és az az érdekes, hogy ha komolyan megvizsgáljuk, a mindennapi élet gyakorlatában ma is teljesül mind a közösség, mind az egyének életében. Az áldásnak csak legjellemzőbb pontjait idéztem, de érdemes elolvasni az egész szakaszt. Isten ősi törvényének hitelességét igazolja, hogy magától értetődően valósulnak meg áldásai, ha egy közösségbe begyökerezik, szokássá, természetessé válik az Isten törvénye szerinti életrend. A mi népünk élete is akkor volt nyugodt, áldott, szegénységben is megelégedett, egymást segítő és egyre emelkedő, gazdagodó, amikor ez volt benne az uralkodó értékrend. Ők sem voltak ártatlanok. Bűnök akkor is voltak bőven. De a bűn bűnnek, az erény erénynek számított. Ha ma nem tapasztaljuk ugyanezt, figyeljük meg, mennyi hiányzik Isten törvényének komolyan vételéből, és nem fogunk csodálkozni, ha kiderül, hogy ugyanannyi hiányzik áldásaiból is.

Uram, ma szinte gúny tárgyává válik, aki a Te törvényedre hivatkozva próbál valakit bűneire figyelmeztetni, annyira megszokottá lett a törvénytelenség. Irigyeljük egymás boldogságát, és panaszoljuk, hogy senki sem boldog. Ábrándozunk csodaeszközökről, és fűtetlen marad a lakásunk. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy más úton nem lehet jó eredményt elérni, csak a Te utaidon. Ébressz rá engem, hogy ezt a panaszt ne így mondjam, általánosságban, hanem értsem magamra, és próbáljak úgy élni, családomat úgy nevelni, másoknak példát úgy mutatni, hogy Téged követlek. Tudom, hogy áldásaid meg fognak jelenni életemben. Ámen.