Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Az Úr keze velük volt, úgyhogy nagy sokaság tért meg az Úrhoz, és lett hívővé. (Csel 11,21:)

 

 

Figyeljünk most az antiókhiai menekültek igehirdetésére! Mi volt a prédikációjuk tartalma? Az Úr Jézusról szóló evangéliumot prédikálták (20. v.). Ebben a kifejezésben össze van foglalva minden, amit hirdettek.

Egy újság egykor a hamburgi Oertzen báró egyesületének evangélizátorait kigúnyolta. Többek között ezeket írta róluk: "Egész tanításuk ebből az egy mondatból áll: Jöjj Jézushoz, és boldog leszel".

Oertzen örömmel egyetértett ezzel a mondattal, és azt mondta, hogy ő maga sem tudta volna jobban egyesületének egész tanítását így összefoglalni.

Ezzel azt akarta kifejezni, hogy igehirdetésüknek az Úr Jézus személye a magva, s annak is kell maradnia.

Az evangéliumot prédikálták: az örömteli, boldogító, üdvözítő hírt az Úr Jézusról. A keresztyénségen kívül minden vallás az ostorhoz hasonlít, amellyel embereket hajtanak: "Ezt tedd! Azt tedd! Adj! Áldozz!" - A Jézusról szóló evangélium ezzel szemben azt mondja: "íme, Istennek ama Báránya!" "íme, mindent újjá teszek!" "Isten kegyelmi ajándéka örök élet a Krisztus Jézusban."

S miben volt prédikálásuk ereje? Nem szónoki tehetségben.

Egyszerű tanulatlan emberek voltak. Nem szóltak ékesen, igehirdetésükben mégis csodálatos erő volt. A 21. vers ezt mondja: "Az Úr keze volt velük", annak az Úrnak a keze, a kinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Annak a keze, Akinek Isten hatalmat adott minden testen (Jn 17,2). Nem volt szükségük mesterfogásokra. Maga a Szentlélek ébresztette fel az emberek sokaságát a bűn álmából, és vezette őket élő hitre.

Ó, bárcsak Isten ma is venne ilyen eszközöket a kezébe, akiknek a szolgálata által a Jézus Krisztusban való hitre jutnak el emberek!

Isten asztaláról-Varga László

  "Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben... tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát... Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket kiragadva a tűzből." (Júdás 20-23.)

Júdás apostolt (nem azt, aki elárulta Jézust, volt a tizenkét tanítvány között egy másik Júdás nevű is) nagyon elkeserítette az a sok, mai értelemben szektás tanítás, amely már az ő idejében is megjelent. Ezek ellen írta népies hangvételű, kemény levelét. Védeni próbálja Isten gyermekeit. Hűséges helytállásra, megmaradásra biztatja őket. Nagyon érdekes a gondoskodása azokról, akik hinnének, de gyengék a hitben. Akik keresik az igazságot, de kételkednek az apostoli tanítás teljes igazságában. Azt hinnénk, hogy egy ilyen kemény, ítélkező, kárhozattal fenyegető levélben őket is ítéletre vonja. De nem. Az apostoli szeretet itt is megmutatkozik. Aki hinne, de képtelen rá, arról tudja, Isten gyermeke, mert kopogtat az ajtón, csak még nem kapta meg a teljes hit ajándékát. Nem szabad elriasztani. Tudja, aki kopogtat, annak megnyittatik a kegyelem ajtaja. Milyen időszerű ez a biztatás! Talán neked is szükséged van erre, testvérem. Ha igen, keresd és kérd kitartóan a biztos, kételkedés nélkül való hitet. Ha te már megkaptad, fordulj szeretettel azok felé, akiknek szüksége van bizonyságtételedre.

Istenem, köszönöm, hogy Te nemcsak azokat szereted, akik biztos hittel követnek. Mindig könyörülettel fordulsz a gyengék felé. Én is gyenge vagyok, Atyám. Gyenge a hitem. A mostani élet nagy rohanásában még arra sincs erőm, hogy alaposan tanuljam tanításodat. Pedig jól érzem, sok kísértésem és gondom között milyen nagy szükségem van a hit biztos irányítására, Krisztus irgalmának határozott biztonságára. Rajtam is könyörülj, Atyám! Amire én magamtól képtelen vagyok, Szentlelkeddel erősítsd meg hitemet! Adj mellém biztos hitű testvéreket! Adj nekünk olyan lelkipásztort, aki érthető, bátorító igehirdetéssel hozzád vezet. Ámen.

Mindennap az Ige fényében-AZ ENGEDELMESSÉG ÁRA

A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Móz 39,1-10

1 Amikor Józsefet Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmáeliektől, akik odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. 2 De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házában élt. 3 Látta az ura, hogy vele van az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog. 4 Megnyerte József a jóindulatát, és a háziszolgája lett. Azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. 5 Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az ÚR az egyiptomi ember házát Józsefért, és az ÚR áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt. 6 Ezért Józsefre bízta egész vagyonát, és semmire sem volt gondja mellette, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. - Józsefnek szép termete és szép arca volt. 7 Ezek után az történt, hogy Józsefre szemet vetett urának a felesége, és ezt mondta: Hálj velem! 8 Ő azonban vonakodott, és azt felelte ura feleségének: Nézd, az én uramnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta egész vagyonát. 9 Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?! 10 Bár az asszony nap mint nap ezt mondogatta Józsefnek, ő mégsem hallgatott rá, hogy mellé feküdjék, és vele legyen.

"Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!"

(1Móz 39,9)

Gyakran rámutatnak arra, hogy bizonyos párhuzam van József és Jézus életpályája között. Mindketten elhagyták az atyai házat, mindketten engedelmességben élték át a megalázottság állapotát, mindketten trónra kerültek miután véget ért engedelmesen elhordozott szenvedésük időszaka, és mindketten megmentői lettek népük életének. A párhuzam túlságosan is szembeszökő azok számára, akik hiszik, hogy az Ószövetség megjövendöli azt, amit az Újszövetség hirdet. Mivel azonban az Újszövetség még csak nem is említi Józsefnek, Jákób tizenegyedik fiának a nevét, legyünk óvatosak következtetéseinket illetően. József nem volt hajlandó vétkezni Potifár feleségével. A mi korunkban, amikor a házasságtörés szórakozásnak számít, a nemi vágyat pedig reklámozzák, Józsefet nem csupán régimódi embernek tekintik, hanem abnormálisnak is. Legalábbis egy pszichológus azt állítja, hogy ő "megállapította": József szexuális értelemben abnormális volt, s ez az apja iránti bensőséges szeretetnek tulajdonítható. Nem várhatjuk el a világ embereitől, hogy megértsék Józsefet. József így szólt "Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?" E világ gyermekei nem képesek megérteni Józsefet, mert nem ismerik József Istenét. " Hogyan követhetném el ... Isten ellen!" Vajon hányan követnénk el bűnt, ha egészen biztosak lehetnénk abban, hogy az emberek nem tudják meg? És hány bűntől tartózkodtunk már csak azért, mivel nem volt alkalmunk az elkövetésére, vagy, hogy egy jobb keresztyén kifejezéssel éljünk, megkíméltettünk a kísértéstől? E tény miatt egyszer s mindenkorra óvakodnunk kell attól, hogy elítéljünk bárkit, aki bűnbe esik. Eközben pedig a világ fiának van egy másik oka is a nevetésre: József engedelmessége csak kezdete bajainak. Legalább két évi börtönbüntetést kap. Ez azonban nem téveszti meg a keresztyén embert. Az engedelmeseknek gyakran megalázásban van részük. Számunkra ez bizonyítéka annak, hogy a helyes ösvényen járunk, hisz ez az engedelmesség útja, melyet Jézus követett.

---

Krisztus mindenek felett- KIZÁRÓLAG KRISZTUS

"Jöjjetek énhozzám..." (Mt 11,28).

Ugye megalázó, ha azt mondják nekünk, hogy Jézushoz kell mennünk? Emlékezz vissza azokra a dolgokra, amelyekkel nem akarsz Jézus Krisztushoz menni. Ha tudni kívánod, mennyire valódi a hited, akkor ezen mérd le: "Jöjjetek énhozzám!" Mindabban, amiben nem vagy valódi, inkább magyarázkodsz, kibúvókat keresel, szomorkodsz, ahelyett, hogy mennél. Bármi egyebet inkább megteszel esztelenségedben, csak ne kelljen menned, úgy amint vagy. Amíg a szellemi orcátlanságnak bármilyen kicsiny maradéka van benned, addig elvárod Istentől, hogy nagy dolgokkal bízzon meg. Ő pedig mindössze ennyit mond: "Jöjj!" "Jöjjetek énhozzám!" Amikor meghallod ezt a hívást, tudod, hogy valaminek történnie kell elindulásod előtt. A Szent Szellem megmutatja neked, mit kell tenned - mi az, aminek a gyökerére kell vágnod a fejszét, mert akadályoz abban, hogy pontot tehess egy bizonyos dolog után. Nem jutsz előbbre soha, ha ezt nem vagy hajlandó megtenni. A Szent Szellem megállapítja, hogy hol van ez a legyőzhetetlen akadály benned, de nem mozdíthatja el, amíg te meg nem engeded neki. Hányszor jöttél Istenhez kéréseiddel, aztán elmentél azzal az érzéssel: "Most az egyszer jól csináltam" - pedig üresen mégy el, noha Isten az egész idő alatt kinyújtott kézzel ott állt, nemcsak azért, hogy megragadjon téged, hanem hogy te is megragadd Őt. Gondolj Jézus legyőzhetetlen, felülmúlhatatlan és fáradhatatlan türelmére: "Jöjjetek énhozzám!"

Isten műhelyében

A becsvágy szomorú példája

"Diotrefes, aki elsőséget kíván köztük, nem hallgat ránk. Gonosz szavakat fecseg ellenünk ... "

(3 János 9-10)

A kis-ázsiai gyülekezetben két vén (presbiter) volt. Az egyik Gájus, az önzetlen szeretet embere, akit János apostol dicsér, Diotrefes a másik, aki becsvágyában az első akart lenni és akit határtalan önszeretet uralt. Sajnos, ma is sok követője van a keresztyének körében Diotrefesnek. Nem tűrnek meg senkit maguk mellett, nem engednek senkit maguk elé. Még János apostolt sem engedte érvényre jutni Diotrefes és nem engedte, hogy valaki is beleszóljon a dolgokba. Ő maga gonosz szavakat fecsegett a tiszteletreméltó apostolra. Olyan merész volt, hogy lealacsonyította és kritizálta Jézus tanúját, sőt rágalmazta őt. Jogtalanságában és uralomvágyában, nagy elbizakodottságában odáig ment, hogy azokat a gyülekezeti tagokat, akik az apostol tanítását kívánták, kirekesztette a gyülekezetből. A gőg és uralkodási vágy már végtelen sok gonoszságot okozott. Azokban talál helyet, akik önmagukkal vannak eltelve és megkövetelik, hogy mindenki hozzájuk igazodjék. Másoknak utasításokat adnak, zsarnoki módon parancsolnak, mint Diotrefes. Aki uralomvágyuknak útjában áll, azt lekicsinylik és bemocskolják. Általában szívesen mondanak másokról kellemetlen dolgokat azért, hogy így saját magukat előtérbe tolják. Mások hibái után nyomozódnak, közben pedig feszülten figyelik, mit beszélnek róluk. Ajtajuk a besúgók és hírhordók számára mindig nyitva áll. Akí személyüket sérti, felségsértést követ el. A lelkeket magukhoz akarják vonni és féltékenyen őrködnek, nehogy valaki bepillantást nyerjen dolgaikba. Barátjuk csak az övék legyen, rajtuk kívül mást ne szeressen, mert az irigységet és féltékenységet vált ki belőlük. Ezek a lelkileg össze nem tört emberek maguk is boldogtalanok és másokat is azzá tesznek. Nyomást gyakorolnak az emberekre és teherré válnak; kritizálnak és végül is elszigetelik magukat. Az önszeretet "krónikus gyulladásában" szenvednek. Az ilyen becsvágyó emberekről beszél az Írás, amikor a keserű gyökérre utal, ami békétlenséget támaszt a hívő keresztyének között. A békétlenség és tisztátálanság kiapadhatatlan forrásai ők, ezért mindig zavart keltenek, kárt okoznak. Adja Isten, hogy idejében felismerjük és kerüljük az ilyen veszedelmes mérget (Zsid 12, 15)!

---

ISTEN KIHÍVJA AZ Ő MARADÉKÁT A SZERVEZETT GYÜLEKEZETEKBŐL – W. E. Smith

 

Egy érdekes jelenségnek lehetünk szemtanúi ma. Isten tudja annak a sokaságnak a számát, akik maguk mögött hagynak egy rendszer – szervezett gyülekezet, felekezet – biztonságát megszüntetve a tagságukat, hogy az Isten lábnyomát követve valamiféle pusztában járjanak, egy furcsa és ismeretlen helyen az intézményes keresztyénség meg nem értésétől kísérve. Talán az Úr hívta ki magához – az Ő maradékát – egyszerűségben és tisztaságban a jelen kor végén? Talán a prófétai szolgálat a falakon kívül kezdődik el, vagy nem is létezik napjainkban? Talán egy végső megpróbáltatás kezdődik el a gyülekezet és Izrael életében? Bármi is a végső ok, ennek a sokaságnak, akik kijönnek azonnal hozzá kell szokni egy teljesen új és ismeretlen környezethez, ahol egyedül az Úr minden számukra.

Az Úr pusztája (The Lord’s Wilderness) – W.E. Smith

http://www.livingwalk.wordpress.com

“Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit, amelyeket én parancsolok néked e mai napon; hogy mikor eszel és jól lakol, és szép házakat építesz, és lakozol azokban; És mikor a te barmaid és juhaid megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod megszaporodik: Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földéből, a szolgaságnak házából; Aki vezérelt téged a tüzes kígyóknak, skorpióknak, és szomjúságnak nagy és rettenetes pusztáján, amelyben víz nincs; aki vizet ad néked a kemény kősziklából; Aki mannával étet téged a pusztában, amit nem ismertek a te atyáid, hogy megsanyargasson és hogy megpróbáljon téged, és jól tegyen veled azután: És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerezte nékem e gazdagságot!” (5 Móz 8.11–17)
Bibliaiskolai hallgatók számára eléggé ismert a pusztáról szóló elgondolás. Ábrahám elhagyta a szülőföldjét és a családját, hogy kockázatot vállalva elinduljon az ígéret ismeretlen földje felé. Mózes elhagyta a kényelmes egyiptomi palotát, hogy egy kopár helyen tartózkodjon vadállatoktól körülvéve. Izrael törzsei 40 évig vándoroltak a pusztában. Jób mindenét elvesztette, hogy betekinthessen az Örökkévalóságba, a halál völgyének szélén élve. Dávidot Saul üldözte és éveket töltött előle menekülve a kietlen pusztában. Az Úr majdnem minden szent és hűséges prófétája maga mögött hagyott mindent, amit ismert és szeretett, hogy egyedül az Úrral való közösségben és az Ő gondoskodásában bízva éljen. Keresztelő János úgy jellemezte a prófétai szolgálatát, hogy egy “kiáltó hang a pusztában”. Jézust a Szent Szellem vezette ki 40 napra és éjszakára a pusztába megkísértve a gonosz által, ahol angyalok szolgáltak neki. Pál apostol életének és szolgálatának nagy részét börtönben, elszigetelten, veszélynek kitéve és egyedül töltötte. A Jelenések könyvének 12. fejezetében lévő “asszony” (menyasszony) a pusztába menekül, ahol biztonságban van és ott lesz megtalálható az Úrnak a földre való visszatérése előtt.
Testvéreim! A puszta témája az egész Szentíráson vévigvonul Isten gyermekeinek változatos életében és megtapasztalásaiban. Ez egy fontos alapelv, amivel mindig számolnunk kell. Hiszem, hogy ez még inkább igaz lehet a mostani időkben. Életfontosságú számunkra, hogy megértsük, mit tanít nekünk ezzel kapcsolatban a mennyei Atyánk, hogy a Fiú és a Szent Szellem hogyan hozza el számunkra az igazi hűséget és áldást.
A pusztával kapcsolatos azon elgondolás, hogy az milyen hatással van másokra az egy dolog – a puszta valóságos megtapasztalása pedig ahogyan az az életünkre, a hitünkre hat az egy egészen más dolog. Ez egy nagyon mély dolog, amint látjátok egy kihívás mindennel szemben; amit gondolunk, amit megtudunk Istenről, a keresztyén életről, a gyülekezetről és a közösségről, a valóságról és a látható dolgokról. Ez komoly kérdéseket vet fel, amelyekre kevés a válasz. Jellemző módon mély érzésekkel, magányossággal, sőt összezavarodottsággal jár. Több annál, mint egy hegycsúcs után következő völgy. Látszólag csekély a bizonyíték arra, hogy a menny még mindig jelen van és hogy az Úr még mindig gondoskodik a nyájáról.
Ahhoz, hogy megértsük a puszta szerepét mélyebbre kell hatolni a mennyei Atya szívének és gondolkozásának megismerésében, hogy miként szereti és táplálja az Ő gyermekeit. Túl kell látnunk a tanítókon és a könyveken, mivel azok – mindent egybevéve – valójában nem a megértésről tanúskodnak. Le kell fejtenünk magunkról minden felszínes, vallásos elgondolást, amelyek valójában nem jutottak be egy ember szívébe vagy nem történtek meg “abban a bizonyos kertben”. Ellene kell állni a teológiai indíttatásoknak, sürgetéseknek, általánosításoknak és rendszerezéseknek, mert Isten pusztája olyan változatos, mint az Ő emberei, és olyan határtalan mint az Ő hatalma és kreatív gondolkodása.
Általában azért beszélünk erről a témáról, hogy jobban megérthessük azt. Legfőképpen abban reménykedünk, hogy tanítani és bátorítani tudjuk azokat, akik hozzánk hasonlóan a hagyományos gyülekezeti rendszeren kívül vannak, vagy maguk mögött hagyták azt, hogy még tökéletesebben hallják és kövessék az Urat.
Kivonulás a szervezett Egyházból
Isten embereitől általában ma a következő véleményeket lehet hallani:
“Isten dicsősége eltávozott a gyülekezetemből”
“Már nem Jézus van a középpontban a gyülekezetünkben!”
“A gyülekezetem emberi és világias úton jár”
“A gyülekezetem működése inkább hasonlít egy klubhoz, mint Jézus Krisztus életének a bemutatásához!”
“A Szent Szellem eltávozott a gyülekezetemből.”
“A gyülekezetem olyan, mint a világ, mert a világ bent van a gyülekezetemben”
A világ már olyan mértékben beszivárgott a gyülekezetbe és a romlás olyan uralkodóvá vált és mindenre kiterjedt, hogy lehetetlen azonosulni mindazzal a hitehagyással és mocsokkal, ami a gyülekezeten belül van.
Sok szellemi bizonyság és tapasztalat erősíti meg, hogy a ‘gyülekezet a végét járja’: haldoklik vagy már meg is halt. Ez nyilvánvaló és bárki számára szemmel is látható, akinek van szeme, aki valóban rendelkezik szellemi látással. Csak a “holttest” különböző kötöttségek által való fenntartásában érdekelt papság és a testies hívők tagadják ezt. Az igazi szellemi ítélőképesség azonban teljesen mást mond. A.W. Tozer és Leonard Ravenhill, például már 20-40 évvel ezelőtt bánatosan jelentette ki a recsegő magnószalagon, hogy Isten élete eltűnt a korunk keresztyénségéből. Ez egy – belülről jövő – prófétikus figyelmeztetés volt, ami teljesen elítélte a történelmi egyház minden erősségét: materializmus, humanizmus, pragmatizmus, pszichológia, modern marketing stb. Ezek a “romlott erősségek” okozták az egyház halálát – minden vonalon, minden csoportosulásnál és minden felekezetnél – nagyon erősen megkötözve az intézményes keresztyénséget. Akik az Úrral együtt sírnak a kialakult állapot miatt, azoknak valóban nagyon nehéz szívvel és szellemmel kell sírni.
Az aktuális üzenet ma: “fussatok ki belőle én népem!” Jöjjetek ki belőle, hogy ne legyetek részesek az ő bűneikben! De hová fussanak ki és mi fog rájuk várni? – ez most nagy kérdés. Nagyon gyakran, amikor az Úr valamiből kihoz, akkor magához ölel és a pusztába vezet minket. Most ebben a pusztában vagyunk, ahol az Ő kegyelme által még jobban fogunk törekedni az Ő megismerésére.
Miről is van szó és miért cselekszik így az Úr?
Ebben a rövid részben érinteni szeretnék néhány kulcsfontosságú elemet a pusztai megtapasztalásokat illetően, beleértve, hogy miről is van szó egyáltalán és miért cselekszik így az Úr, hogy az Ő végtelen és szerető bölcsességében ilyen feltételek közé viszi az Ő gyermekeit.
Talán ezt olvasva úgy gondolod, hogy most egy pusztában vagy Istennel, teljesen elválasztva mindentől, amiben valaha bíztál vagy amit ismertél. Látható módon most semmi sem érzékelhető számodra, még a hited vagy az Istennel való kapcsolatod sem. Minden sötétnek tűnik és az előre vezető út sem látszik. A hited most úgy meg van próbálva, mint még soha. A talaj a lábad alatt olyan laza, mint a homok. A többi szenthez fordulsz segítségért és bátorításért, de úgy tűnik egyáltalán nem értenek meg. Csak arra képesek, hogy vitatkozzanak veled vagy próbáljanak meggyőzni téged arról, hogy bűnös és lázadó vagy.
Kedves barátaim! Tudjuk, hogy ti, akik ott kinn vagytok a legelszigeteltebbeknek és legmagányosabbaknak érezhetitek magatokat. Abban reménykedünk és azért imádkozunk, hogy felbátorodjatok és tudjatok róla, hogy nem vagytok egyedül, mert az Úr a ti Pásztorotok, és rajtatok kívül még nagyon sokan vannak, akik Benne és az Ő szerető gondoskodásában bíznak. A puszta, amiben vagy, semmiképpen sem Krisztus áldásának a megkérdőjelezése az életedben, hanem az élet bizonyítéka, hogy Ő jobban szeret, mint azt valaha is megismerhetted. A puszta valójában – akármilyen vonatkozásban is nézzük azt, az élő Isten szolgái számára – elsősorban és mindenekelőtt Isten elgondolása. Ez az Ő pusztája. Ez az Ő útja vissza Őhozzá. Ő meg kell, hogy ismertesse veled, hogy sem körülmények, sem emberek nem ösztönözhetnek téged arra, hogy megtagadd Őt. Meg akarja ismertetni veled, hogy egyedül Ő az első szerelmed. Meg fogod tapasztalni, hogy megfoszt a megszokott vallásosságtól és a szellemi manipulációktól, hogy egyedül Őt keresd, Önmagáért és az Ő dicsőségéért. Akarja, hogy megtanuld Önmagáért szeretni Őt, és ne csak az ajándékaiért és mindazért a sok dologért, amiben a gyülekezet részesített téged.
Minden fenti bibliai példa azt az értékes felismerést bizonyítja számunkra, hogy mi is a puszta valójában, és hogy hogyan is néz az ki. Általában mi is körültekintőek vagyunk, mert a puszta megtapasztalása különböző módon nyilvánul meg Isten minden gyermekének életében. Mást fogunk a pusztában találni, mint amit előre láthatnánk.
Kezdetben egy új és furcsa hely , egy környezet vagy egy feltétel, ami távol áll mindattól, amit ismerünk. Figyeljétek meg, hogy Ábrahám és Mózes is elhagyta az otthona és családja meleg légkörét, biztonságát, anélkül, hogy tudták volna, hogy milyen kockázatot vállalnak, amikor kimentek egy új és ismeretlen helyre. Akiket Isten kivezet, azok legtöbb esetben egyedül vannak a pusztában. Gyakran nem tudják pontosan hová vezeti őket Isten. Semmi magyarázat sincs arra. Isten maga hívta ki őket, magához vonva őket, hogy egyszerű hittel és bizalommal kövessék Őt. Ő vezeti ki őket és nekik teljes bizalommal kell tekinteni rá, mert a vezetése és a gondoskodása áldáshoz fog vezetni.
Az Úr közel vonva magához gyakran keresztülvisz minket a pusztán, ahol megtanulunk nem magunkban, hanem egyedül Őbenne bízni. Kivisz bennünket valahová, hogy megtanuljunk mindenben Őrá támaszkodni. Ő a mi utunk és a gondoskodásunk. Ez az Úrtól való teljes és tökéletes függés ideje. Messzire eltávolít minket minden segédeszköztől, kötöttségtől, barátainktól, családunktól, mindennapi megszokástól és segítő mechanizmustól, hogy Ő lehessen a Mindenható, aki megtartja és megóvja az életünket. Meg kell tanulnunk Istenben bíznunk inkább, mint a környezetünkben vagy az emberekben. A mennyből alászálló kenyeret és a kősziklából fakadó vizet kell keresnünk. Hátat kell fordítanunk mindennek, amit ismerünk, még azoknak is akiket szeretünk, hogy így ismerhessük meg az Ő első szeretetét, de legfőképpen azt, hogy Ő mindenre elegendő, ha mindent és mindenki mást lehámoz rólunk.
Eszembe jut, amit egyszer A.W. Tozer mondott egy igehirdetésében: “Mi lenne, ha keresztyénként Isten maga a miénk lenne?” Nem a dolgai, nem az áldásai, hanem egyedül Ő maga. Nem az, amit tüzes prédikátorok és próféták mondanak nekünk Őróla, hanem egyedül Ő maga. Egyedül Krisztussal és akkor Ő megkérdez minket: “Jobban szeretsz engem, mint ezeket a dolgokat?” – ahogyan Péterrel is tette. “Elegendő vagyok számodra én magam vagy vágysz más dolgokra is?” Barátaim! A puszta lényege, hogy az Úr megválaszolja nekünk ezt a kérdést.
[Elgondolkodtál már arról valaha, hogy a modern gyülekezetről alkotott elképzelés – minden struktúrájával, tevékenységével és egyéb segédeszközeivel – olyan kérdésekre igyekszik választ adni, amit Isten valószínűleg sohasem várt el tőle? El kell gondolkozni ezen.]
Az életemben minden dologban kitartóan kerestem Őt – emberekben, csoportokban, mozgalmakban, irányzatokban, rendszerekben, amit csak el tudsz képzelni. Míg végül magához ölelt engem, teljesen magam mögött hagyva minden mást, amire szükség lehet vagy kiábrázolhatja Őt. Ez a csodálatos dolog a pusztával kapcsolatban: csont soványra, egy szellemre érzékeny test valóságára csupaszít le minket. Eltávolít minden homályt és zajt, ami akadályozhat Isten meglátásában és meghallásában.
Ha azért lettél keresztyén, hogy legyenek barátaid és közösséged – ha ezt kerested elsősorban – akkor a puszta úgy el fog szigetelni téged ezektől, hogy Ő lesz az egyetlen barátod és közösséged. Mert az Úr egyértelműen meg fogja kérdezni tőled: elég vagyok számodra én magam? Jobban szeretsz engem más dolgoknál?
Ha a keresztyénség, a gyülekezeti tagság, a különböző tevékenységek és programok nagyobbrészt egészséges környezet számodra, akkor a puszta rá fog világítani arra, hogy az bálvány. Az Úrnak rá kell világítania dolgokra, hogy láss. Meg kell ismernünk azt is, és sokan be fogják látni, hogy olyan sok mindent teszünk ma, mint “gyülekezet”, amik távol tartanak minket attól, hogy közvetlen és személyes kapcsolatunk legyen lényeges dolgokkal.
Nem egy csodálatos eszköz a puszta arra, hogy megfosszon minket minden dologtól és homálytól való függőségünktől? A puszta a túlélésről, a szellemi valóságról, az életről és a halálról, az éhségről, a szomjúságról és a lélegzésről szól. Isten a mindened, testvérem? Ő az életed értelme egyedül? Természetünknél fogva vallásosak vagyunk, de a bennünk lévő isteni természet képes megtisztítani és tökéletességre vinni minket. Az Ő szent lélegzete és szelleme által fogja megelégíteni az égető fájdalmat a szellemedben. A miénk kell, hogy legyen, meg kell ismernünk, akarnunk kell Őt és bízni benne, mielőtt Ő garantálná számunkra, hogy ránk önti minden áldását.
Kellemes hely a puszta? Nem igazán – világi mértékkel mérve semmiképpen sem – mivel a világban csak a cselekedet számít, ahol az általunk megtett cselekedeteknek tulajdonítunk jelentőséget a testi, földi gondolkozásunk szerint, mert a hitünk alapvetően elméleti, nem a megtapasztalás tüzes kemencéjében megrostált és megpróbált. A testies gondolkozású Jákóbhoz hasonlóan – birkózva az Úrral – a saját erőnk végéhez érkezve kezdhet el bennünk valami újat.
Meg kell ismernünk Istent a maga valóságában, minden felsőbbrendű bölcsességével és dicsőségével, minden kegyelmével, igazságával, szeretetével és világosságával. Ha a maga valóságában ismerjük meg Őt, akkor minden más is a maga valóságában lesz látható. Minden teremtett dolog – beleértve magunkat is – megismerhető lesz a fényesen ragyogó Hajnalcsillag valódi fényében, amikor a fénylő nap lemegy és teljes sötétség lesz. Amikor az egész pusztában csend honol olyan alapvető kérdések maradnak csupán, hogy
“Jobban szeretsz engem minden más dolognál”?
“Ki az, aki a szavaival csak a zavart növeli megismerés nélkül?”
Testvéreim! Szomorú vagyok, ha ez különbözik mindattól, amire megtanítottak titeket. Az igazság azonban mégis ez és ez az Úr útja. Ez nem a gyülekezet útja, és ezért az azzal kapcsolatban lévő legtöbb dolgot el fogja venni, mert törvénytelennek ítéli azokat. Meg fog keresni mindenki, akik azt keresik, hogy hogyan mentsenek meg téged mindattól, amit a puszta fog jelenteni számodra, és nyilvánvaló módon harcolni fognak az ellen minden erejükkel. Ez nem kis fenyegetettséget jelent ugyanis minden szervezetre és minden “közbeiktatott” – önmagukat felemelő – papi osztályra (nikolaita vezetőségre), akik ma Krisztus testének nagy része felett uralkodnak.
Olvassátok el Jób számvetését és bizonyságát, amit néhányan közülünk már felfedeztünk a pusztában való járás során. Annak ellenére, hogy Isten békéje és jelenléte láthatóan visszahúzódik, kérdéseket vet fel bennünk, hogy valóban mennyire bízunk benne. Még akkor is, amikor visszavonja a jelenléte megnyilvánulásának bizonyítékát, amikor azért tűnik fel, hogy hátat fordítson nekünk és befogja a fülét, akkor is állandóan áldani és szeretni fogjuk Őt? Egy gyakran hosszú ideig tartó zavarodottság, csüggedés, elszigeteltség, sőt bűn megsemmisítő érzése ellenére is a Mennyei Atyánk és a szerető Pásztor marad az egyetlen reménységünk? Szilárdan ragaszkodni fogunk hozzá? Ki fogunk tartani mellette vagy elhagyjuk Őt? A bizalom gyakran a sötétségben és a csendben szilárdul meg, amikor a tapasztalataink és várakozásaink, hogy mit is jelent ez az új élet, úgy tűnik, hogy ellentmondanak egymásnak. Barátaim! Ez feltárja számunkra Isten pusztájának egy további aspektusát.
Minden úgynevezett szakértő azt mondja nekünk, hogy az ember veleszületett igénye egy közösség. Mi történik azonban akkor, amikor az Úr az egyetlen közösségünk, amikor minden, amivel rendelkezünk az egyedül Ő, amikor az egyetlen, akit szeretünk cserbenhagy és elhagy minket? Amikor minden szava egyetlen bűnre tesz érzékennyé minket és még több zavarodottságra, amikor úgy tűnik, nem fogjuk fel azt a törvényszerűséget, ami velünk történik. Olyan sokan egyszerűen Istenhez és az összes angyalhoz imádkoznak, hogy mentsen ki őket az elszigeteltségükből és a nehézségeikből. Felfoghatatlan sok hívő számára, akik nem ismerik az Urat vagy az Ő pusztáját, hogy ez az összes dolog Isten akarata lehet, az Ő szeretete és kegyelme a szeretett gyermekei felé.
“Én építem fel az én egyházamat” – jelentette ki az Úr Jézus Krisztus. Úgy tűnik ez mégsem elég jó sok – magát nagyra tartó – közöttünk lévő gyülekezetépítő ember számára, akik azt keresik, hogy minden változatos módon és a közvetítő papság által elválasszanak minket Istentől. Minden találékonyságukat felhasználva irányítják, tartják fenn és működtetik a drága intézményeiket, és képtelenek rájönni, hogy Isten, akit szolgálnak egy cseppet sem törődik az intézményeikkel. Isten törődik azonban az Ő gyermekeivel és nem sajnál semmi fáradságot – még a puszta alkalmazását sem, ha az szükséges – hogy az Ő szeretett Fiában tökéletességre vigye őket!
Hallják meg ezt az örömhírt mindazok, akiknek van fülük a hallásra. Hiszem, hogy az Úr mindent megtesz, hogy felhívja magára az Ő embereinek a figyelmét.
A puszta Isten nagy tervének a része
Szeretünk elfoglaltak lenni, nem? Természetünknél fogva állandóan űz minket valami, hogy haladjunk előre, hogy előbbre jussunk, hogy nagy dolgokat tegyünk az Úrért. Az eredmények, a számszerűség és a növekedés korunk aranyozott bálványai, amelyek teljesen megfertőzik Jézus Krisztus gyülekezetét.
Barátaim! Ha az Úr annyira tekintettel lenne a kézzelfogható eredményekre és a számszerű növekedésre, akkor miért dönt úgy, hogy az “oldalvonalra” állítja a valaha élt legnagyobb evangélistákat? Miért töltött el Pál apostol olyan sok időt a szolgálatából és az életéből távoli szigeteken hajótörést szenvedve vagy börtönben, amikor az egész világ rá várt? Elgondolkoztál ezen valaha is? Én igen. Talán az Úr szolgált Pál felé a pusztában eltöltött ideje alatt. Talán az Úr nem akarta, hogy Pál túlságosan elbizakodjon mindattól a csodálatos dologtól (eredményektől), amiket Isten cselekedett rajta keresztül. Talán a mi Urunk bensőséges módon közölt Pállal néhány megdöbbentő látást és kinyilatkoztatást, amelyeket a gyülekezeteknek írott leveleiben találhatunk meg. Talán voltak emberek és kapcsolatok, akikkel egyedül ott a pusztában lehetett együtt munkálkodni, a kitaposott ösvényektől távol, ott az elrejtettségben.
Testvéreim! Valóban sokszor előfordult, hogy az Úr nem engedte meglátnunk az Ő nagy tervét tisztán, csak ott a pusztában. A testi ember természete számára, legfőképpen az amerikaiak számára ez a puszta azonban egyáltalán nem érzékelhető. Kétségbeesett módon be akarunk szállni a játékba, még akkor is, amikor az Úr az “oldalvonalra” vagy a játéktéren kívülre állít minket teljesen elvágva minden tevékenységtől. Azt akarja, hogy egyedül az Övéi legyünk. Meg akarja mutatni számunkra, hogy Ő önmagában mindenre elegendő: az ajándékaitól, az áldásaitól, a vallásosság és a közösség minden zajától és díszeitől függetlenül.
De mennyi időre akar az Úr félreállítani – kérdezed? Bizonyára nem évekre? Testvérem! Ez teljes mértékben a mi bölcs és szerető Atyánktól függ. Figyeljük meg, hogy Dávid az életéért futott ki a pusztába Saul király elől, pedig véget vethetett volna az elszigeteltségének több alkalommal is. Ő mégis bízott az Úrban, hogy a megfelelő időben helyre fogja állítani a közösségét Izraellel és a családjával. Ne felejtkezz el erről, amikor a saját időzítésed szerint megpróbálod elhagyni a pusztát.
Figyeljük meg Jób feleségét, aki arról próbálta meggyőzni Jóbot, hogy átkozza meg Istent és haljon meg. A menny csendes, miközben a gyülekezet zajosan ünnepelve állandóan “party”- kat szervez. Mit fogsz tenni? Érzéseket keresel, amikor semmi sincs, még Isten sem, sem a helyzet maga nem kelt benned egyáltalán érzéseket? Kevés a magyarázat, ha egyáltalán van. Eljuthatsz odáig, hogy vagy meggyűlölöd a pusztát és keresed a kivezető utat, vagy bízol Istenben, aki eléggé szeret ahhoz, hogy megengedjen ilyen dolgokat az életedben. Az Ő terve sokkal nagyobb, átfogóbb és mélyebb a magányosságnál és a kiábrándultságnál. Mint Isten, nem köteles felfedni mindent vagy hogy mit gondol egyáltalán.
Megtalálható a pusztában a gonosz is? Igen, de az Úr és az Ő angyalai is ott vannak és szolgálnak felénk, tanítva minket, gyötrődés által lenyomva minket és felszabadítva a kötelékeinkből, vigasztalva, velünk közösségben, kijelentve az Ő dicsőségét számunkra csendes kijelentésekkel és bensőséges csodákkal. Ezen a helyen a legkisebb hang is meghallható, a leghatalmasabb – Isten mértékű – dolgok le vannak redukálva az övéi szintjére, hogy megragadhassák azokat és együtt menjenek vele az úton. Ez a próféták – nem a papság – terméketlen és rögös terepe, ahol a dolgok keletkeznek és lefektetésre kerülnek meztelenül a nagy “VAGYOK” előtt. A Mindenható, a Teremtő az egész földön keresi azokat, akik hűségesnek fognak bizonyulni.
A puszta és az Ő maradéka
Barátaim! Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy már mindent tisztán látok, de hiszem, hogy ezekben az utolsó napokban az Úr maradéka (a sokaságból “kifutó” kevesek) lesznek vele közösségben a pusztában, hogy felkészítse őket az eljövendő örökkévalóságra, ahol a kertek között puszta van, ahol úgy tűnik, hogy a szentek éhesen és szomjúhozva vágynak Isten után. Talán a puszta az a hely, ahol az egyház és Izrael végül kibékülnek Isten szíve szerint: a Jelenések könyve céloz erre. Talán ezekben az utolsó lármás napokban – akik az Úréi – szellemi és fizikai védelmet találnak itt. Talán Jézus Krisztus igazi gyülekezete még mindig a pusztában lévő emberekből áll, nagy részben elrejtve a nyilvánosság elől, a radaron kívül, minden jogától megfosztva, törvényen kívül helyezve a szervezett és intézményes keresztyénség által. A háttérben csendesen, hűségesen és egyszerűen végzik az Úr szolgálatát az élet “mellékútjain”, távol a gyülekezeti harangok és énekkarok zajától.
Elég erős a hited testvérem? A szél és a vihar eléggé megpróbáltak már téged? Még mindig követni tudod Őt előre meghatározott ütemterv, programok, megszokott ünnepi alkalmak, gyülekezeti újság nélkül is? Tudod dicsőíteni Őt dicsőítésvezető, zenekar és énekesek, előre meghatározott érzelmes dalok listája nélkül is?
Ő először az övéihez jön el. Ha ez igaz, akkor hol fogja megtalálni őket Ádám uralkodásának ebben a végső órájában? Mi marad számukra, amikor türelmesen várnak rá – a mennyből alászállt kenyér vagy a kősziklából kifolyó víz? Vagy Egyiptom finomságai – étel és bor, ami megromlik a gyomrukban? Amikor az Istennel való közösségüket akadályozó “közbeiktatott” papság eltávolításra kerül, és Ő előttük áll, képesek lesznek felismerni, szeretni és meghallani Őt? Az Ő nyája fogja Őt követni akkor is, amikor az életük függ Tőle?
Harmatcseppek minden napra,
Fordította: Abonyi Sándor-

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   ...azok, amikor Antiókhiába lementek, prédikáltak a görögöknek is, hirdetve az Úr Jézust.

     Csel 11,20

Az evangélium hirdetése olyan embereknek, akik nem tartoztak Izraelhez, egykor hallatlan dolog volt. A menekülők között azonban voltak ciprusi és ciréniai férfiak is, akik elkezdték a görögöknek is hirdetni az evangéliumot. Ezzel szemben komoly aggályok voltak, ugyanis minden időben izgalmas dolog volt azokat a régi utakat elhagyni, amelyen látható módon Isten áldása nyugodott. Három okot hozunk fel arra, hogy ebben az esetben az új útra való rátérés helyes volt.

Ez az út teljes összhangban volt Istennek azokkal az Igéivel, amelyekben már az Ószövetségben kilátásba helyezte az üdvösséget minden népnek (Ézs 49,6; Zsolt 67,3; 98,3 stb.). Döntő az, hogy maga az Úr Jézus azt a parancsot adta: "Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népet..." (Mt 28,19). Ha ezeknek a buzgó ciprusi és cirénei embereknek valaki szemrehányást tett volna, bátran hivatkozhattak volna Péter apostolra, aki látomásokat nyert Istentől arra vonatkozólag, hogy a pogányoknak se féljen az evangéliumot hirdetni. A vakbuzgó zsidókeresztyéneknek, akik ez ellen az újítás ellen felléptek, végül is helyeselniük kellett ezt a lépést. Ezeknek a ciprusi és cirénei embereknek sajátos élete rámutat a keresztyének között folyó munkára. Valószínűleg prozeliták, pogány származásúak voltak ők, akik a zsidókkal Jeruzsálembe mentek és ott az első pünkösdöt átélték: hitre jutottak. Egész életüket a görögök között élték le, ismerték nyelvüket, szokásaikat, hozzájuk tartozóknak érezték magukat. Nem tehették meg, hogy ne hirdessék nekik is azt az örömhírt, amely nekik is üdvösséget jelentett.

A megszokott utak elhagyása gyakran okozott már eltévelyedést és bajt. De ha - mint ez esetben - Isten vezetésére történik, akkor üdvösnek bizonyul.

Isten asztaláról-Varga László

"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." Máté 7,21

Elég általános elképzelés, hogy az élet és a keresztyénség két külön dolog. Az életet élni kell, ahogy szokás, Istent pedig imádni kell, olyan formák betartásával, ahogy a vallás előírja. Ezt cáfolja meg Jézus e néhány mondatban. A vallás minden formasága, beleértve az ige hallgatását és tanulását, sőt magát az imádságot is, eszköz. Áldott eszközei a Krisztus szerinti életnek. Arra valók, hogy képessé tegyenek, erőt, útbaigazítást adjanak küldetésünk igazi betöltésére, Isten országának építésére. Ez pedig nem kiüresedett szavak ismételgetésével vagy vallási szertartásokkal, hanem hitből és szeretetből fakadó tettekkel valósítható meg. Keresztyén hitünknek eredményei kell, hogy legyenek. Imádságunkban ehhez kell segítséget kérni, hogy minden tettünk a hitünkről beszéljen. Ez a Krisztus követése.

Jó Istenem, én szeretlek Téged. Őszintén szeretlek. Szeretek templomba járni. Örömmel hallgatom igédet. Gyermekeimet imádkozni tanítom, s mikor teljes lélekkel tudok imádkozni, megnyugszom. De ha tetteimet nézed, nem vagyok biztos benne, hogy elnyerem tetszésedet. Segíts, hogy mindennapi munkámban, hivatásomban, emberekkel való bánásmódomban, segítőkészségemben, családi életem tisztaságában, tetteimben tudjon megmutatkozni az, hogy szeretlek. Tudom, nem ezekkel fogom kiérdemelni kegyelmedet. Nincs is arra szükség, Krisztus ezt elvégezte helyettem. De tettekkel szeretném meghálálni szeretetedet. Ebben kérem segítségedet. Ámen.

Mindennap az Ige fényében-A HÁZ SOHASEM ÜRES

A mai napon olvasandó igeszakasz: Mt 12:22-29; 43-45

22 Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott. 23 Az egész sokaság elcsodálkozott ezen, és ezt mondta: "Csak nem ez a Dávid Fia?" 24 A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: "Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével." 25 Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: "Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. 26 Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa? 27 És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! 28 Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. 29 Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el annak javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Akkor azonban kirabolhatja a házát. 43 "Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong, nyugalmat keres, de nem talál. 44 Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, gazdátlanul, kiseperve és felékesítve találja az 45 Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét magánál is gonoszabb lelket; bemennek, és ott laknak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is."

"Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét lelket, önmagánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is."

(Mt 12,45)

Jézus tanította a sokaságot, hogy az ő küldetése az ősellenség, az ördög kiűzése, majd ezután egy példázatot mondott nekik. Volt egy ember, akiben gonosz lélek volt. Ez a lélek távozni kényszerül. Mivel azonban senki más nem költözött ebbe az emberbe, és mivel a démon mindig nyugtalan, visszatért hát másik hét gonosz lélekkel együtt, hogy teljesen tönkretegye ezt a szegény alakot. "Annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél." És ez történik az ilyen emberekkel ("ezzel a gonosz nemzedékkel"), mondja Jézus. Manapság országokkal és egész kontinensekkel történik ilyesmi. Évszázadokon át a démonok erődítményei, és a régi babonák áldozatai voltak ők. Aztán a gonosz lélek távozni kényszerül. De mi történik ezután? A szabadság még nem teljes, amikor a szentségtelen hatalom ereje meg van törve. Ha nincs semmiféle új, szent hatalom, amely átveszi az uralmat abban a házban, akkor a gonosz lelkek légiói, - pusztítóbbak az előbbieknél - kerülnek annak helyére. És annak az országnak - vagy kontinensnek vagy nemzedéknek - az állapota rosszabb lesz az előbbinél. Ilyesmi megtörténhet az egyes emberrel is. Egy ember különféle urak tulajdona lehet, de soha nem olyan, mint egy üres ház. Ha valakit egy ingatlan tulajdonhoz hasonlítunk, akkor az olyan, mint egy üzlet a város üzleti negyedében. Az üzlet gazdát cserélhet, de az árusítás tovább folyik "az új vezetés alatt". Krisztus nemcsak azért jött, hogy megtörje az ördög hatalmát, azért is jött, hogy megalapítsa Isten királyságát. Kiszabadít bennünket a bűn fogságából, hogy Krisztus uralma alá helyezzen minket. Ha mi azt akarjuk, hogy a ház tiszta legyen - és csak a legönteltebb ember nem akar megszabadulni némely, az életében jelenlévő gonosz dologtól -, de nem vagyunk hajlandók megengedni Krisztusnak, hogy átvegye a teljes uralmat, akkor az okozott kár egyre nagyobb lesz. Nem tarthatjuk meg a házat tisztán, de üresen. Ez egyszerűen nem megy. Nem kerülhetünk ki az ördög kezei közül, ha nem vagyunk hajlandók az Úr kezébe esni. Csak akkor nem leszünk már az ördög játékszerei, ha elkezdünk engedelmeskedni az Úrnak.

---

Krisztus mindenek felett-KIENGESZTELÉS

"Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk Őbenne" (2Kor 5,21).

A bűnnel alapvetően össze vagyunk fonódva. A bűn nem gonosz tett, hanem gonosz állapot, aki vagyok - független akarok lenni Istentől szándékosan és állhatatosan. A keresztyén hit a bűn mélyen belém gyökerezett természetéből indul ki. Más vallások "bűnökkel" foglalkoznak, csak a Biblia beszél A BŰNRŐL. Jézus Krisztus az emberben szembekerült a bűn örökségével, és mert ezt elmellőztük igehirdetésünkben, ezért az evangélium üzenete elvesztette élét és átütő erejét. A Biblia kijelenti, hogy Jézus Krisztus magára vette e testben elkövetett bűneinket, de magára vette a bűn örökségét is, amihez senki nem tudott hozzáférni. Isten "bűnné tette" tulajdon Fiát, hogy a bűnösből szentet alkothasson. Az egész Biblián átvonul ez a kijelentés, hogy Urunk a világ bűnét nem részvéttel elhordozta, hanem azonosult vele: bűnné lett. Az egész emberi nemzetség összes bűnét önként magára vette és hordozta saját személyében: Isten azt, "aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk", és így az egész emberi fajt a megváltás talajára helyezte. Jézus Krisztus visszaállította az emberiséget eredeti Isteni rendeltetésébe és most már bárki beléphet az Istennel való közösségbe annak alapján, amit Urunk véghezvitt a kereszten. Ember nem válthatja meg magát; a megváltás Isten műve; teljesen lezárt, kész egész. Hogy kire vonatkozik, személyes döntésünk kérdése. Mindig különbséget kell tennünk az egyes ember életében a megváltás kijelentése és a megmentés tudatos megtapasztalása között.

---

Isten műhelyében-Szép cél

"Minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei előtt, annál dicséretre méltóbb leszek a szolgálók előtt, akikről te szólasz. "

(2 Sámuel 6, 22)

Egyre kisebb - egyre nagyobb. Két ellentétes vonal ez, amelyen az emberek mozognak. A világ embere megbecsülést, gazdagságot és jólétet kíván; ideigvaló cél ez és az ember önmagát tartja szem előtt. Saját előnye, saját nagysága, érvényesülése körül forog minden. Isten emberének igazi növekedése a kisebbé tételben van. Pál a korinthusi levélben ezt írja önmagáról: "Én vagyok a legkisebb az apostolok között." Később az efézusiaknak pedig: "A legkisebb minden szentek között", s végül Timótheusnak írt levelében kijelenti: "Első vagyok a bűnösök között." Minél mélyebben lát bele az ember a saját szívébe, ahol annyi gyengeséget, hiányt, mulasztást talál, annál kevesebbre értékeli önmagát. Minél inkább behatol valaki Isten szeretetébe, annál mélyebben érzi saját semmiségét, teljes méltatlanságát, lényének sokszor utálatos voltát. Többé senkit nem tart kisebbnek magánál. A legmélyebbre zuhant élettel is egy szinten látja magát. Dávid a szövetség ládájának ünnepélyes hazahozatalakor a kisemberek közé állt, szent örömének túláradásában velük táncolt, mert szívből szerette Istent, akinek kegyelmére annyira méltatlannak tartotta magát. Nagy dolog volt már az is előtte, hogy Isten rátekintett és népe fejedelmévé tette őt. Most azonban teljesen elfeledkezett királyi méltóságáról. - Mikál, a felesége, más volt. Gőgösen és hidegen nézte, mennyire megalázza magát a király, nem törődve a rangjával. Gúnyos, bántó szavakkal fogadta férjét. Dávid azonban nem gerjedt haragra, hiszen el volt telve Istene kegyelmével. Kész volt még mélyebben megalázkodni a Mikál által megvetett szolgálók előtt is. Mikál és minden gőgös lelkű megveti Dávidot, amiért úgy megalázta magát, de ő nem törődik a büszke világ megbecsülésével. Többet ér neki az istenfélők - akik általában kisemberek - megbecsülése. A gőgös ember szíve hideg, magára marad; az alázatos szívűt pedig mindig értékelik és szeretik. Semmi sem kívánok lenni, csak törött edény vagyok. De ha hasznom tudja venni, szent szavára hallgatok. Így üresen várok rája, míg olajjal tölt meg Ő, Hogy belőlem élet árja s hála törjön majd elő.

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Azok pedig, akik szétszóródtak az Istvánért támadt üldözés miatt, eljutottak Feníciáig, Ciprusig, és Antiókhiáig, de senkinek se prédikálták az Igét, csak a zsidóknak. (Csel 11,19.)

Az antiókhiai gyülekezetnek Isten országa történetében különös jelentősége van. Innen indult ki a pogánymisszió. A tanítványokat is itt nevezték először keresztyéneknek. Tanulságos megnézni, hogyan támadt itt lelki élet. Az első keresztyénüldözés menekültjei jöttek erre a helyre is (Csel 8,1). Ezeknek az üldözötteknek a helyzete emberileg nem volt irigylésre méltó. Földi részüket elvesztették, csak a puszta életüket mentették meg. Nem lett volna csodálatraméltó, ha a történtek miatt elkeseredtek volna a szégyenletes igazságtalanság és gonoszság miatt. De ellenkezőleg, tele voltak örömmel és hálával azért a kegyelemért, amelyet Istentől magától nyertek.

Tűz égett bennük, a szikrák széjjelröpködtek, s körülöttük felgyúlt az a láng, amelyről Jézus beszélt: "Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és bárcsak lángolna már!" (Lk 12,49). A veszendő kincsek siratása helyett arra a romolhatatlan kincsre tekintettek, amely a mennyben van fenntartva számukra. Nem kerestek részvétet sorsuk iránt, sokkal inkább azoknak a baját látták, akik Isten nélkül, bűnbocsánat és az örökélet reménysége nélkül éltek.

Reájuk nézve valóság volt a Zsid 10,34: "vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, mert tudtátok, hogy néktek jobb és maradandó vagyonotok van".

Álljunk meg csendes imádattal Isten bölcsessége előtt, Aki ellenségeinek a gonoszságát használta fel országa terjesztésére!

Megszégyenülve nézzünk vissza minden zúgolódásra, amely az Istentől rendelt nehéz úton volt életünkben (l.Kor 10,10; Zsolt 119,91)!

Isten asztaláról-Varga ászló

 "Te vagy az az ember!" (2Sámuel 12,7.)

Úgy kellett volna írnom: 2Sámuel 12,1-13. De ez a rövid mondat az ige fő mondanivalója. Dávid király paráznasága szégyenét takargatva hazugságba, képmutatásba, végül gyilkosságba keveredik. Bizalmas prófétája jelentéssel keresi fel. Egy embert hasonló, de sokkal kisebb bűnnel vádol. Dávid igazságos király, felháborodva jelenti ki: "Halál fia az az ember!" Erre csattan a próféta szava: "Te vagy az az ember!" Hányszor ítélkezünk mi is olyan bűnök felett, amiket titokban magunk is elkövetünk. Őszintén ítélkezünk, mert mások arcán sokkal undorítóbbnak látszik a bűn, mint a magunkén. Valóban szeretjük az igazságot, a becsületet. Nem képmutatás, amikor felháborodunk a bűn felett. A magunk bűnét is utáljuk. Éppen azért titkoljuk, mert rossznak, megvetni valónak tartjuk. De Isten nem huny szemet bűneink felett. Azért volna olyan fontos, hogy amikor mások felett magunk által is elkövetett bűnök miatt ítélkezünk, mindig csengjen a fülünkbe a prófétai szó: "Te vagy az az ember!" Nem elég, hogy Isten tartsa számon bűneinket. Mi magunk kell, hogy számon tartsuk mindaddig, míg a Dávid példája és gyönyörű bűnbánó zsoltára, az 51. zsoltár szerint őszinte bűnbánattal le nem tudjuk tenni Isten elé.

Kegyelmes Istenem, tudom, én vagyok az az ember, aki naponta áthágom azokat a törvényeidet, melyeket őszintén szeretek, és követek el olyan bűnöket, melyeket őszintén utálok. Bocsásd meg nekem, amikor ítélkezek mások bűnei felett, elfelejtve, hogy én vagyok az az ember, aki ugyanolyan ítéletre és megvetésre méltó. Juttasd eszembe a saját bűneimet, hogy elnézőbb lehessek mások iránt, hogy szeretni tudjam bűnös testvéreimet, hogy annál őszintébben tudjam kérni, és el is nyerhessem bocsánatodat a magam bűneire, a Miatyánk szavai szerint: "amint én is megbocsátok", nemcsak az ellenem vétőknek, de az általam megvetett többi vétkező embernek. Ámen.

Mindennap az Ige fényében-JÓNÁS JELE

A mai napon olvasandó igeszakasz: Jón .

1 Az ÚR igéje másodszor is szólt Jónáshoz: 2 Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet én mondok neked! 3 Jónás elindult, és elment Ninivébe az ÚR szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához.
4 Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap és elpusztul Ninive! 5 Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. 6 Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült.
7 Azután kihirdették Ninivében a király és a főurak rendeletére a következőket: Az emberek és állatok, a szarvasmarhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! 8 Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, és térjen meg mindenki a rossz útról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! 9 Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán az Isten, lelohad lángoló haragja, és nem veszünk el! 10 Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy megtértek a rossz útról, megbánta Isten, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg. 

"Ámde itt nagyobb van Jónásnál." (Mt 12,41) 

Olykor az Úr meglepő módon tud ragaszkodni ahhoz, hogy akaratos szolgái végrehajtsák akaratát. Jónás nem engedelmeskedett Isten parancsának. Ahelyett, hogy keletre ment volna, elment nyugatra. Ahelyett, hogy missziói körútra ment volna Ninivébe, elment egy tengeri körútra, és elaludt a hajókabinban.
Jónás nem engedelmeskedett, de a vihar és a szél engedelmeskedett Isten akaratának. És a hal is. Végül aztán Jónás is engedett Isten akaratának, ámbár csak ímmel-ámmal. Mégiscsak prédikálta a niniveieknek, hogy bánják meg bűneiket.
Nem úgy látszott, hogy Jónás missziója megvalósítható. Amikor Jónás eltűnt a hallal együtt, ez az ő végét, és az ő küldetése végét kellett volna hogy jelentse, minden emberi mérték szerint. Isten akarata viszont az volt, hogy élve kerüljön ki onnan, és hogy Ninive megtérjen.
Úgy látszott, hogy Jézus missziója is kudarcot vall. Eltemették a földbe. Minden emberi mérték szerint ez az ő végét és az ő missziói karrierjének a végét kellett volna hogy jelentse. Ő azonban feltámadt a sírból, és az evangéliuma ma a világ megtérését munkálja.
Isten akarta Ninive városának megtérését. Ezért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy Jónás engedelmeskedjék parancsának. A parancsban kifejezett akarat mögött ott volt a megváltó akarat. Azért ragaszkodott az engedelmességhez, mert szánakozott azokon, akik a pusztulás útját járták.
Jézus nagyobb Jónásnál. Ő az Atya iránti engedelmességben halt meg, és azért támadt fel, hogy minden embert a hitbeli engedelmességre vezéreljen. Jézus nagyobb volt, mert az ő szíve együtt dobogott a megváltást akaró Istenével. Semmiféle áldozat nem volt túl súlyos neki, hogy Istennek ezt az akaratát végrehajtsa. Jézus szíve könyörületre indult, amikor látta a sokaságot. Jónás viszont megvetette a niniveieket. Isten ragaszkodik ahhoz, hogy engedelmeskedjünk, és kívánja az emberiség megtérését. Jótetszésében elhív bennünket arra, hogy készségesen szolgáljuk őt abban a munkájában, hogy minden embert engedelmességre vezéreljen.

.

---

Krisztus mindenek felett-ÚJJÁSZÜLETÉS

   "...amikor az Istennek tetszett, hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem..." (Gal 1,15-16).

Milyen nehézséggel áll szemben Jézus Krisztus, ha engem újjá akar teremteni? Van egy örökségem, amibe nem volt beleszólásom, nem vagyok szent, valószínűleg nem is leszek soha; és ha Jézus Krisztus csak annyit tehet, hogy megmondja: szentté kell lennem, akkor tanítása csak kétségbeejt. De ha Jézus Krisztus Megváltó, aki belém helyezheti a saját örökségét, a szentséget, akkor már kezdem megérteni, mire céloz, amikor azt mondja, hogy szentté kell lennem. A megváltás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus minden emberbe beléhelyezheti saját öröklött természetét, és minden kívánalma ehhez a természethez szól. Tanítása az Ő belém plántált életére vonatkozik. Az én dolgom, hogy döntsek, beleegyezem-e Istennek a bűn felett kimondott ítéletébe: ez Jézus Krisztus keresztje. Az Újszövetség azt tanítja az újjászületésről, hogy - amikor egy embert a rászorultság tudata lesújt - Isten beleplántálja Szent Szellemét az ember szellemébe. És ekkor az ember szelleme erőforrásra talál Isten Fia Szellemében, "...míg ki nem ábrázolódik bennetek Krisztus" (Gal 4,19). A megváltás csodája, hogy Isten új természetet tud belém helyezni, amely által egészen új életet élhetek. Amikor végső szükségbe jutottam és beismerem tehetetlenségemet, akkor mondja Jézus: "Boldog vagy." Csakhogy el kell jutnom idáig! Isten a Jézus Krisztus természetét nem olthatja belém - aki saját felelősséggel bíró erkölcsi lény vagyok - anélkül, hogy azt tudatosan ne kívánnám. Mint ahogyan egy ember által lépett be a bűn az emberiség életébe, ugyanúgy a Szent Szellem is egy EMBER által jött. A megváltás lehetővé teszi, hogy megszabaduljak bűnörökségemtől és Jézus Krisztus által új, szeplőtelen örökséget kapjak, a Szent Szellemet.

Isten műhelyében- Az igazi kegyesség - alázatosság

"Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden hűségednél, amelyeket a te szolgáddal cselekedtél. " (1 Mózes 32, 10) 

Az igazi kegyesség jele a szívbeli alázat, a meghajlás. Ki vagyok én, hogy ennyire előrevittél? - kiált fel Dávid. Istenének ez a lehajló jósága felfoghatatlan előtte. Isten útja kicsivé akarja tenni az embert. Jákóbnak 20 évig kellett az alázatosság iskolájába járni fösvény, szeretetlen nagybátyjánál, Lábánnál. Ott nem kényeztették, hanem keményen bántak vele és kihasználták. Ez az ő felfelé törő, becsvágyó lényét lenyomta. Belsőleg gyötrődött, de nem keseredett el. Istenének irgalmassága és hűsége most lett csak igazán naggyá előtte, ellentétben az emberi keménységgel és hűtlenséggel. Isten kegyelme jeleivel árasztotta el és megtartotta szavát. Ez alázta meg igazán Jákóbot.

A belső szerénység és őszinte alázatosság vonzóvá és szeretetre méltóvá teszik az embert mindenki számára; az elbizakodottság hideggé és taszítóvá tesz. Az alázatosságban mindig van valami meleg és megnyerő. "Miért nem szeret engem senki?" - kérdezik sokan keserűen. Mert teli vagy igényekkel és azt kívánod, hogy mindenki hozzád igazodjék. A szív alázatosságával együtt jár a hála és az imádat Isten kegyelméért. "Mivel érdemeltem ezt?" - kérdezi mélyen megindultan az alázatos lélek, amikor valami jóban részesül. Ha pedig nehézség éri, szívében belátja, hogy még rosszabbat is érdemelt volna, ha Isten a bűnei szerint bánt volna vele. Más a nem töredelmes szívű ember. Isten jóságát természetesnek tartja, mintha jogcíme lenne rá. A szenvedések zúgolódást, elégedetlenséget váltanak ki belőle. "Miért érdemeltem én ezt?" - hangzik szívéből, ajkáról a keserű kérdés. De az alázatos szívű meghajlik Isten hatalmas keze alatt és új kegyelmet nyer. Az irgalmasság új megtapasztalása még jobban a porig alázza. "Szeretnék a föld alá süllyedni, ha végiggondolom mindazt a kegyelmet, amit Istentől kaptam" - mondta egyszer egy súlyos beteg ifjú. Ha álmatlan éjszakákon gyötörte is a köhögés, szívében boldog volt. Mélyen felüdítette az a nyugalom, amit Jézus neki is megígért és megadott.

Maradjunk alázatosak, nehogy úgy járjunk, mint azok a szőlőmunkások, akiket elsőnek fogadtak fel. Igényeik támadtak, megkárosítottnak érezték magukat a későbben jöttekkel szemben és zúgolódtak, követelőztek. Elsőkből utolsók lettek.

Napi áhítat- Ádám és Éva a kertben

Hét témája: Isten figyel

Olvasmány: 1Móz 3,6–13

Ha mi el is buktunk, sőt el is rejtőztünk – Isten vágyik a velünk való közösség helyreállítására. Megkeres. Engedd magad megtalálni!

„Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között.De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem. Akkor az ÚRisten ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.”

Magyarázat

Néha panaszkodunk, hogy mennyi mindenre kell figyelnünk, vagy dicsekszünk, hogy már milyen sok mindent láttunk. Ezek azonban csak „ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés” (1Jn 2,16). Sajnos csak ezek vannak szemeink előtt. Nem látunk bele Isten világába.
Az édenkertben volt meg a legnagyobb esély arra, hogy az Istennel való szoros közösséget és annak örömét ne homályosítsa el semmi más. Csak egy fa volt ott. Vagyis: volt ott egy fa! S ettől a fától nem látták az „erdőt” – a bőségesen elégséges, a túláradóan rájuk ömlő isteni jelenlétet. Megnyílt ugyan a szemük, de ez elrejtőzéshez vezetett. Viszont Isten belelát az így megváltozott világba is. Az emberekébe. A miénkbe. Az enyémbe is tehát…
Nem az elrejtőzés gyenge és eredménytelen próbálkozásainak hiábavalóságára figyeltem most fel. Hanem az úgyis kereső, megtaláló, szólító Istenre. Halld csak: rádöbbent nyomorúságos helyzetedre. Felfedi előtted, amit ő pontosan tud: „ettél a fáról”. De nem vádlón és kíméletlenül teszi ezt, hanem új esélyt adó könyörülettel: „Talán ettél? Arról?” Be lehetne vallani előtte bűnödet. „Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán az Isten.” (Jón 3,9) Lásd meg őt, és lássék rajtad kegyelme!

(Papp Dániel)

Készítette Kakuk Gyula|

Reggeli dicséret- Minden nap

"Áldott legyen az Úr! Napról napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene" Zsoltár 68.20

 

Legtöbben nem szeretjük a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlanságot. Akkor érezzük magunkat biztonságban, ha mindent ellenőrzésünk alatt tarthatunk. Ha viszont mindent kézben tartunk, akkor könnyen szem elől tévesztjük azt, hogy Istentől függ az életünk. Akinek tele van a kamrája (testi és/vagy lelki értelemben), nem tudja igazán átélni, megérteni Jézus imádságról szóló tanításának ezt a részletét: "A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként." (Lukács 11.3)

Amikor Izráel a pusztában vándorolt, teljes mértékben Isten gondviselésétől függött. Naponta és hetente élték át a csodát, ahogyan Isten vízről gondoskodott számukra és mannával táplálta őket. A mannát kora hajnalban kellett gyűjteni, mindenkinek a személyes szükséglete szerint. Másnapra - a pénteki napot kivéve - nem volt értelme meghagyni, mert ehetetlenné vált. Nem volt tartalékuk, napról napra éltek. Nem csupán időnként, hanem éveken át. Azt gondolnánk: ezalatt igazán megtanultak bízni abban, aki ilyen csodálatos módon gondoskodott róluk. Sajnos nem így történt. A 40 éves pusztai vándorlás végén, amikor valami nehézségbe ütköztek, ugyanúgy elégedetlenkedtek, és lázadtak (vö. 4Mózes 20. fejezet), mint tették ezt szüleik. Úgy tűnik, hogy a csodák naponkénti tapasztalása sem eredményez automatikusan Istenbe vetett bizalmat. A hit sokkal inkább függ a gondolkodásunktól és döntéseinktől, mint az átélt csodáktól.

Életünk egyik legfontosabb kérdése, hogy megtanulunk-e bízni a gondviselőben, megtanulunk-e tőle függni, neki hálát adni.

Közzétéve ennyi ideje: 2 days ago, szerző: Hiti

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Tartam és tartalom

"Érett korban térsz a sírba, ahogyan a kévéket idejében takarítják be.(Jób "5,26)

Vajon az érett kor azt jelenti, hogy hosszú élettartam? Sokan ezt gondolják. Pedig a gabona sem attól lesz érett, hogy még tovább hagyják lábon állni, hiszen akkor kiperegne a szem, hanem attól, hogy eljön az ideje. Vannak magas kort megért emberek, akik mégis lelkileg éretlenek maradtak, és vannak érett fiatalok is.

Milyen jó, hogy Isten dönti el, hogy „idejében" érjen véget földi életünk. Dávidnak is nagy békességet adott ez a bizonyosság: „Életem ideje kezedben van" (Zsolt 31,16 - Károli).
De vajon ki az, aki érett korban tér a sírba? Jézus Krisztus harminchárom éves volt, amikor kivégezték. Ő vajon érett korban halt meg? Igen, mert amikor számot ad az Atyának, így szól: elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál (Jn 17,4). Pál apostol is bizonyos volt abban, hogv amíg Jézus őt használni akarja, addig nem halhat meg. Utána pedig minek élne? Neki is az Istentől kapott küldetése volt fontos, az jelentette az életet.
Ma általános lett az, hogy az életük tartamáért mindent megtesznek az emberek. De kevesen és keveset foglalkoznak az életük tartalmával Hogy mivel bízott meg bennünket Isten, mi a tőle kapott feladatunk, mivel akar még megajándékozni, hogy azt továbbadjuk másoknak. S hogy ő mit akar elvégezni még bennünk. Mert van olyan, hogy nekünk már nem sok tennivalónk maradt, de még nem vagyunk készen arra, hogv megjelenjünk előtte, Ő még tisztogatni, formálni akar lelkileg.
Ó, de nagy kegyelem, hogy Isten szabja meg földi életünk kezdetét és végét is! Ne csak a hossza izgasson bennünket, hanem a mélysége, tartalma, célja is! Aki a küldetését végzi, az boldog az élete során, s aki küldetését elvégezte, az megy haza békességgel az örök hazába.

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Fülöp pedig egyszerre csak Azótusba került és széjjeljárva hirdette az evangéliumot... Saul pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úr tanítványai ellen, elment a főpaphoz.

     Csel 8,40; 9,1

 

 

Igénkben két embert látunk, akik azon fáradoznak, hogy felebarátaikat más útra térítsék. Hasonlítsuk össze őket! Az egyik a tévelygő Saulus. Ő meg van győződve arról, hogy a keresztyének tévúton járnak.

Elhatározta magában, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel visszavezeti őket az atyák törvényére. Hogy cselekedete a saját emberi lelkéből fakad, azt hamar felismerhetjük. Telve van gyűlölettel és haraggal. Liheg és fenyegetőzik. Nemegyszer a vérontástól sem riad vissza. Testi erőszakot alkalmaz, miként ez minden idők világi embereinek fő fegyvere Isten országa ellen.

Nézzük ezzel szemben Fülöp munkáját! Ő is más útra akar téríteni embereket, de nem liheg és nem fenyegetőzik, mint Saulus. Nem vesz elő fegyvereket az ördög fegyvertárából. A leghatásosabb fegyver van nála, ami létezik: az Evangélium, a Megváltóról szóló örömhír.

S most figyeljük meg a két munkást: az egyik a békesség csendes lelkületével, Istentől való megbízatással munkálkodik, a másik vad haraggal és gyűlölettel mindenki ellen, aki nem osztja nézetét. Melyikhez hasonlítunk?

S még egy csoda! A fenyegetéstől és öldökléstől lihegő ember nemsokára ugyanazzal a békességgel munkálkodik, mint Fülöp. Mi történt? Isten világosságot adott neki afelől, hogy ő volt tévúton.

Megalázottan, összetörten és megkegyelmezetten lett Jézus tulajdonává. S mivel önmagát is legyőzte Isten meg nem érdemelt jósága, most ennek a kegyelemnek az erejével munkálkodik ő is, amely őt megváltoztatta.

Bárcsak sok ilyen munkást támasztana Isten, mint Fülöp és Pál volt!

Isten asztaláról-Varga László

 "Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. ...nem is vártunk emberektől dicsőséget..."  (1Thesszalonika 2,3-6.)

Az egyház munkájának örök alapszabálya. Az evangéliumot hirdetni kell, mert ez az Isten akarata. Ő bízta rá a mindenkori egyházra, és ha nem végzi úgy, ahogy kell, ő vonja vissza megbízását. De jaj akkor az egyháznak is, a népnek is. Kis-Ázsia és Észak-Afrika romvárosai, a keresztyénség legelső nagy központjai a példái annak, mit jelent, amikor a megromlott egyháztól Isten megvonja a megbízását. Sajnos az egyházban ma is gyakran merülnek fel túlságosan emberi kívánságok, és elég gyakran engednek azoknak azok, akik embereknek akarnak tetszeni, és a "kemény beszédet", a tiszta, kellemetlen igazságot nem szeretik hallani. A 13. vers mutatja az ige hallgatóinak és hirdetőinek nagy felelősségét. "Amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, amint valóban az is, és annak ereje hat is bennetek, ha hisztek." Ha nem úgy hallgatjuk, semmiképpen nem érdemes hallgatni. Vagy Isten szavára van szükségünk, vagy kár a templomba menni. Isten szólni akar. Életet más nem adhat. Nélküle szétbomlik, elvész a társadalom, a család, az egyén erkölcse, maga az élet. Isten nem marad egyház nélkül, de mi lesz mivelünk?

Urunk, Istenünk, szólj hozzánk Te magad az igében! Semmit sem ér az igehirdetés, ha az csak emberi szó marad. Add, hogy ott valóban a Te szavadat várjuk, s adj nekünk valódi pásztorokat, akik nem a magukét, hanem egyedül a Te üzenetedet mondják teljes hittel és tudománnyal. Ne engedj minket és gyermekeinket az ősi nagy egyházak sorsára jutni! Legyen bármilyen kemény a beszéded, csak hasson, Szentlelked erejével fordíts magad felé minket, hogy jövendője legyen népünknek! Tudjuk, hogy azt csak Te adhatod meg. Igéd erejével vezess minket! Ámen.

Mindennap az Ige fényében-ÁLLJ ELLEN!

A mai napon olvasandó igeszakasz: Dán 3,8-18

8 Ekkor azonban káldeus férfiak álltak elő, és bevádolták a zsidókat. 9 Így beszéltek Nebukadneccar királyhoz: Király, örökké élj! 10 Te, ó király, megparancsoltad, hogy minden ember, aki meghallja a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, boruljon le, és hódoljon az aranyszobor előtt; 11 ha pedig valaki nem borul le, és nem hódol előtte, azt dobják be az izzó tüzes kemencébe. 12 Vannak itt zsidó férfiak, Sadrak, Mésak és Abédnegó, akiket Babilon városában állítottál szolgálatba, ezek a férfiak semmibe sem vesznek téged, ó király, nem tisztelik isteneidet, és nem hódolnak az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál. 13 Ekkor Nebukadneccar haragra gerjedve megparancsolta, hogy vezessék elő Sadrakot, Mésakot és Abédnegót. Oda is vezették ezeket a férfiakat a király elé. 14 Nebukadneccar ezt kérdezte tőlük: Sadrak, Mésak és Abédnegó! Igaz-e, hogy ti nem tisztelitek isteneimet és nem hódoltok az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattam? 15 Készek vagytok-e most, ha meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, leborulni és hódolni a szobor előtt, amelyet csináltattam? Mert ha nem hódoltok, azon nyomban bedobnak benneteket az izzó tüzes kemencébe. És van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani benneteket? 16 Sadrak, Mésak és Abédnegó így válaszolt a királynak: Ó Nebukadneccar! Nem szükséges, hogy erre bármit is feleljünk. 17 Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! 18 De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!

"Ő ki tud minket szabadítani ... De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállítottál."

(Dán 3,17-18)

Amikor azt imádkozzuk, hogy "Legyen meg a te akaratod", akkor azért imádkozunk, hogy legyen engedelmesség a földön, ugyanúgy, ahogy az már gyakorlat a mennyben. Ez a három fiatalember a Dúrá völgyében Isten akaratát cselekedte. Ismerték Istent és az ő akaratát. Tudták, hogy Isten képes őket kiszabadítani a tüzes kemencéből, de nem voltak biztosak abban, hogy Isten csakugyan ki is menti őket a lángokból. Azt is megtehetné, hogy átadja őket a tűzhalálnak. "De ha nem tenné is...," ha Istennek nincs is szándékában megmenteni az életüket, "tudd meg, ó király, hogy mi a te Isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállítottál." Isten tudja, hogy nagy a kísértésünk arra, hogy azt tegyük, amit mindenki tesz. Ha mindenki térdre esik a zene hangjaira, akkor sok hitre és bátorságra van szükség ahhoz, hogy valaki ott álljon egyedül, kimagasodva a többiek közül, egyenes derékkal, mindvégig kitartva. Mindannyian láttunk tizenéveseket, akik inkább meghalnának, mintsem hogy különbözzenek a többi tizenévestől. De a felnőtteknek is sok bátorságba kerül az ár ellen úszni. Végül is nem lehetünk biztosak abban, hogy Ő megőriz bennünket a szenvedéstől, ha az engedelmesség ösvényét választjuk. Az a három ember, ott a Dúrá völgyében rájött erre. Azt mondták, hogy ők engedelmesek lesznek, még akkor is, ha Isten nem fogja őket kiszabadítani a tüzes kemencéből. Az engedelmesség az első lépés. Nem azért engedelmeskedünk, mert "nyerni akarunk". Először engedelmeskedünk, aztán a többit Istenre bízzuk. Egy fiatal keresztyén embernek azért kellett megmaradnia, hogy elmondja a koncentrációs táborban szerzett élményeit. Elmondása szerint nagyon sokat segített neki az, hogy volt ott egy idősebb keresztyén, aki már nem érte meg a szabadulást. Egy nap a következőt kérdezte idősebb börtöntársától: "Sokáig tart még a háború?" Az idősebbik így felelt: "Senki nem tudja, hogy meddig tart még a háború. Számunkra ez nem fontos kérdés. Az egyetlen fontos kérdés az, hogy miként fogjuk átélni azt." Nem tudjuk, meddig leszünk majd a csatatéren. Az egyetlen fontos dolog az, hogy van-e bennünk mersz engedelmes szívvel ellenállni, amikor mindenki térdre borul az arany bálványkép előtt.