2022. június 18., szombat

💥Örömteli mindennapok💥

Jézus követése -


Útközben valaki ezt mondta Jézusnak: „Bárhová mész, én követlek téged!” Lukács 9,57



Mindannyian útközben ,úton vagyunk.
Megyünk egy úton, tartunk valahova,kérdés, hogy hova?
Valóban a jó úton haladunk, vagy közben letértünk és más úton megyünk?
Állj meg egy pillanatra és gondold végig, jó úton haladsz?

Hányan mondtuk ezt Jézusnak, miután kereszténnyé lettünk, miután elfogadtuk Őt
- „Bárhová mész, én követlek téged!” - valóban követjük Őt?

Az idézett Igében Jézus a tanítványaival ment az úton, közben beszélgettek .
A tanítványok szerették volna követni Őt, amit közöltek is Jézussal, de volt valami fontosabb számukra Jézus követésénél.

De Jézus így felelt: „Hagyd, hogy a halottak temessék el a saját halottaikat! Te pedig menj, és hirdesd Isten Királyságát!”

„Aki egyszer szántani kezd, azután mégis visszafordul, az nem alkalmas arra, hogy Isten Királyságában éljen!” (60-62)

Sokan szeretnék követni Jézust, ahogy a tanítványai tették,de Jézus azt kéri, hogy az Őt követők Őt tegyék első helyre.
Nem elégszik meg a második hellyel.

Jézust nem lehet úgy követni, hogy közben szem elöl tévesztjük, mert van Nála fontosabb .
Nem lehet úgy követni, hogy közben visszatekintgetünk.
Jézus azt mondja:,,Gyere,kövess engem"

Jézus követése mindennél többet ér!
Az Ő útján kimondhatatlan áldások vannak elkészítve, de csak ott veheted át, csak azon az úton.
Jézus követésének ára van, időnként kényelmetlenséggel jár, kész vagy megfizetni az árat?
Ő megfizette érted, mindent odaadott, hogy te élj !
Te mit mondasz ma Jézusnak?

Legyen örömteli napod :)

💥Reggeli dicséret🌹 Fény a sötétben

“Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!”
Zsoltárok könyve 18:2-3


Dávid, az üldözött hős, akit saját királya akart megölni, most kiönti szívét. Furcsa mód az első szava nem a zsörtölődés, vagy a panasz, hanem a hála szava. Ez irigylésre méltó szerintem.

Hányszor panaszkodunk, csak mert belerúgunk egy bevásárló kocsiba, szitkozódunk, csak mert ráléptünk egy Legora. A legkisebb apróságok miatt képesek vagyunk bosszankodni. Most tanuljunk valamit Dávidtól: A hálát!

Hogy képes erre? Miért van az, hogy egy ekkora problémával szemben is képes hálát adni? Dávid szavai választ adhatnak.

Első gondolata az, hogy kifejezze mit érez Isten iránt. Elmondja mennyire, és miért szereti a Teremtőt. Azért, mert Ő az erőssége. Mert az erejét, a reményét, a megoldásokat mind Tőle várja. Tudja, hogy saját ereje elenyészik a Megváltó erejéhez képest. Egy mozdíthatatlan hegynek, egy védőpajzsnak, egy békét adó fellegvárnak látja azt, aki életet adott neki, és megtartotta eddig is minden bajban.

Amikor kilátástalan a helyzet, megannyiszor a problémákra koncentrálunk. Látjuk, ahogy egy betegség apránként tönkreteszi testünket. Egy családi konfliktus a nyugalmunkat fenyegeti. Egy tragédia a kapcsolatainkat teszi tönkre. A problémák tornyosulnak, és mi csak küzdünk velük, nem látva a kiutat.

Dávid nem a problémát látta. Dávid a fényt figyelte a sötétben. Az ő példáján megtanulhatjuk, hogy van remény a legcsüggesztőbb pillanatokban is.

Bízz Istenben, és győzz!

(Ömböi Dávid)

2022. június 17., péntek

💥Napi 1 Ige💥

Zsoltárok 37:4-5 RÚF
,,💞Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!
Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik:,,

💥Van Erőm💥

Számtalanszor kérjük az erőt, mert hamar kifáradunk testileg-lelkileg. 
Keresgéljük a biztos erőforrásokat ebben a világban. 

Az Ige három fontos dologra mutat rá:
1. Tudnunk kell azt, hogy milyen erőre van szükségünk. Milyen csodálatos, ahogy a zsoltáros írja: 
„Légy erős kősziklám”. Isten a biztos erőforrás, olyan amely soha nem fogy el, és soha meg nem rendül.
Voltál-e úgy, hogy egyedül lépni sem tudtál, ezért csak Istenben bízhattál? 
Tapasztaltad-e, hogy a gyász, fájdalom, betegség, aggodalom idején milyen erőforrás Isten igéje?
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Korinthus 12,9)

2. Régen nagyon fontos volt, hogy miből készül egy vár. Ha fából, akkor azt hamar lerombolták, de ha kőből, akkor az ellenség nem tudta elfoglalni az erődítményt.
Szükséged van e kőhöz hasonló, szilárd hitre? Fel vagy e fegyverkezve Isten igéjével a nehéz napokra? 
Engeded, hogy az aggodalom, harag, rosszindulat úrrá legyen az életedben?

3. Segítségre mindig is szükségünk van. Fontos megjegyezni, hogy Isten biztos segítség, de van, amikor azt várja el, hogy másoknak segítsünk. 
Hajoljunk le egy lelki sérülthöz, nyújtsunk egy segítő kezet a bajban levőknek. 
Még több erőt fog adni az, hogy másokon segítettünk, és képviseltük Krisztust.

💥A Nap Igéje💥

2 Korinthus 5:19,20.
,,Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét.
Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.,,

2022. június 16., csütörtök

💥Reggeli dicséret🌹Az olvasószerkesztő

"Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért." Ézsaiás próféta könyve 53:6

Fiktív levél Ézsaiás próféta olvasószerkesztőjétől:

Tisztelt Ézsaiás próféta!
Megkaptam a könyve legfrissebb kéziratát, és hadd írjam le őszintén, a szívem mélyéből: mestermunka! Sok könyvön dolgoztam már, volt köztük jobb, és csapni való is, de ez valami teljesen más. 
Különösen tetszik, hogy az egészet, — noha elő-előkerül az elkeseredés, — a remény hatja át.

Amivel azonban nem tudok mit kezdeni, az az 53. fejezet. Akárhogy olvasom, úgy érzem ez a fejezet lett az egész könyvben a leggyengébb. Főleg a 6. versben tűnik ki az, amire gondolok. 
Két problémám is van ezzel a verssel, amivel kapcsolatban a segítségét szeretném kérni, hiszen itt bizonyára valamiféle elírás történt, más nem magyarázhatja.
Köszönöm, ha válaszában javítva elküldi számomra ezt a szakaszt!

Az első problémám az első mondattal van: "Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta." Ki az alany? Ön és a családja, vagy talán itt egy nagyobb közösségre gondol? 
Esetleg az egész emberiségre? A szövegből nem egyértelmű számomra, hogy kire is utalhat. 
Ha ez utóbbira — mégpedig hogy a tévelygés az emberiség egészének problémája — ez esetben kikérem magamnak, hiszen az emberiségbe én is beletartozom. 
Kérem, én nem érzem, hogy tévelyegnék. Becsületes, dolgos ember vagyok, adófizető, hasznos tagja a társadalomnak. És ha én kivétel vagyok a "tévelygők" alól, bizonyára van más is, aki nem tartozik ebbe a kategóriába.

A másik probléma pedig a második mondat: "De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért." Nyilvánvalóan itt az Úr Istent, az "ő" pedig a megváltót jelzi, ezt összeraktam a fejezetből. 
Hadd jegyezzem meg, de ez csak személyes vélemény, a Megváltó karaktere átdolgozást kíván, hiszen nincs olyan — ismétlem, senki a Földön — aki mindezt a megaláztatást és szenvedést egy szó nélkül és önként viselné. Ezt egyszerűen senki nem fogja bevenni. Az pedig különösen hihetetlen, hogy ez a valaki nem más, mint ISTEN! Csekély ismereteim szerint meg vagyok győződve róla, hogy Isten nem képes a halálra, és hogy mindenki a saját bűneiért felel.

Mint írtam, az egész könyv lenyűgöző, a bűn, a bűnhődés, a törvény betartásának szükségessége és a szabadulás reménye egyszerűen magával ragad. 
Biztos vagyok benne, hogy évtizedekig (Lehetek nagyravágyó? Évszázadokig?) beszélnek majd önről az emberek, csak ezzel az egy fejezettel kezdjen valamit. 
Ha kell, törölje, de valahogy számomra nem elég hihető, nekem nem fér bele a képbe.

És biztos vagyok benne, hogy másnak se fog.

Maradok tisztelettel,
Az Olvasószerkesztő

(Ömböli Krisztián)

 

💥Egy Csoda Minden Nap💥

Üdvözöllek Testvérem,

Szeretetére emlékeztetett Isten téged tegnap… Ám tudatára ébredsz-e, Testvérem, mennyire is szeret téged…?


Ma Isten szeretetének kiterjedését szeretném neked megmutatni… 
Az, aki az Alfa és az Omega, az első és az utolsó, olyan végtelen szeretettel szeret téged, ami nem ismer soha változást, más szóval „örök” szeretettel. Mennyire csodálatos és rendkívüli kegyelem…!

Ez azt is jelenti, hogy senki és semmi nem fog tudni elszakasztani szeretetétől. 
Amint Pál apostol leírja:

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róma 8,38-39)

Isten irántad való szeretete végtelen.Isten hibáid és kudarcaid ellenére szeret.
Isten melletted marad, nem fog elhagyni. Tarts ki…! (Lásd 2 Timótheus 2,13)
Isten hűséges, még ha mások el is árulnak.
Isten megőrzi irántad minden szeretetét és jóakaratát, ha igaz szívvel vagy iránta. (Lásd Jeremiás 31,3)
Tervei tökéletesek, mert szeret téged:Legjobb terveidnél is távolabbra és magasabbra lát.
Utai utaid felett állnak. (Lásd Ésaiás 55,9)
Isten rád vonatkozó tervei beteljesednek, ha szeretetére igennel válaszolsz. (Lásd Ésaiás 25,1)
Azon jó cselekedetekre lettél megteremtve, amelyeket maga Isten előre elkészített. (Lásd Efézus 2,10)


Ha félni kezdesz vagy elkedvetlenedsz, gondolj Isten végtelen szeretetére! Testvérem! Isten irántad való szeretete túlcsordul! Ahogy az egek egei nem tudják magukban foglalni Istent, úgy Ő sem tudja magában tartani ezen irántad való szeretetét. Bízz benne, és hagyd, hogy eltöltsön és elárasszon most szeretetével!

Arra hívlak, valld meg hittel a következőt: „Atyám, Jézus nevében hiszem, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelen, sem jövendő, sem erősségek, sem magasság, sem mélység, semmilyen teremtmény nem szakaszthat el engem szeretetedtől, amely Fiadban, Jézus Krisztusban láthatóvá vált. Ámen.

Köszönöm, hogy vagy!

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Ézsaiás 41:13 (NT-HU)
,,Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!,,

💥Örömteli mindennapok💥

"Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!" Máté 28,20.


Isten azt szeretné, ha tudnád: soha nem vagy egyedül.
Isten jelenléte nem csak bizonyos helyen, vagy bizonyos időszakokban van jelen.
Nincs helyhez vagy időhöz kötve. Ő mindig ,mindenhol veled van !

A hét minden napján,minden percében veled van ,akkor is ha nem érzed.
Rajtad mulik, hogy tudatositod e magadban és igy éled az életed ,teret hagyva az Ő számára , hogy része legyen minden dolgodnak. 
Szabad utat adsz e neki életed minden területéhez,vagy te probálsz mindent megoldani és behelyezed Őt egy vasárnapi gyülekezeti alkalomba.

Ő veled van a konyhádban,a kertedben,a munkahelyeden ,ha sétálsz vagy ha éppen a padlón vagy ,mert hagytad ,hogy a ,,tolvaj,, ellopja az örömödet .
Hívd Őt bárhol ,bármikor,csak szólítsd meg ,kezd el beszélgetni Vele ott ahol éppen most vagy, Ő rád vár.

Egy bensőséges kapcsolatra vágyik veled . Vond be Őt a gondolataidba, beszélgetéseidbe és az összes mindennapi tevékenységedbe.
Mindíg veled van!

Legyen örömteli napod :)

💥Mai Igerész💥Zsoltárok könyve 67. rész

,,Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ő orczáját rajtunk.,,



1. Az éneklőmesternek, hangszerekkel; zsoltár; ének.
2. Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ő orczáját rajtunk. Szela.
3. Hogy megismerjék e földön a te útadat, minden nép közt a te szabadításodat.
4. Dicsérnek téged a népek, oh Isten, dicsérnek téged a népek mindnyájan.
5. Örvendnek és vígadnak a nemzetek, mert igazsággal ítéled a népeket, és a nemzeteket e földön te igazgatod. Szela.
6. Dicsérnek téged a népek, oh Isten, dicsérnek téged a népek mindnyájan.
7. A föld megadta az ő gyümölcsét: megáld minket az Isten, a mi Istenünk;
8. Megáld minket az Isten, és féli őt a földnek minden határa!

💥Van Erőm💥

Természetes, hogy ma reggel is felkeltünk? Természetes, hogy már kinyitottuk a szemünk, és ezeket a sorokat olvassuk? Ez Isten csodás kegyelme az életünkben.
Bizony, hányszor ébresztett fel már az Úr, de olyan kevésszer adtam érte hálát.
Ézsaiás itt bizonyságot tesz arról, hogy Isten volt a tanítója és felkészítője, hogy abban a nehéz helyzetben, amiben népe volt, képes legyen a megfelelő vigasztalással enyhíteni a nyomorultakon.

Ma reggel ez a csodás kegyelem ragyog fel az igéből. Ez az ige arra buzdítsa az elcsüggedt szíved, hogy Isten kegyelmét érezd minden reggel.
Van itt két dolog, amit nem biztos, hogy észreveszünk elsőre. 
Mindkettő a reggel szóval kapcsolatos.

Az első, hogy az Úr olyannyira gondját viseli a bajban levőkön, elcsüggedteken, hogy már kora reggel kiárassza kegyelmének gazdagságát az egész emberiség számára.
A második, hogy az eredeti héber szövegben a reggel szó kétszer szerepel, egymás után. 
Ez a bizonyítéka Isten hűségének. 
Hirdeti azt, hogy velünk ellentétben Istent nem gyors indulatok, elhamarkodott döntések jellemzik. 

Ez a két szó azt üzeni, hogy minden nap, ma, holnap, és azután velünk marad, és soha nem hagy vigasztalás nélkül.
Nos azt hiszem, ezek után, ha még nehezen is ment az ébredés, ez a csodás kegyelem ragyogja be otthonod. Továbbá biztatlak, hogy ha még nem adtál hálát az ébredésért, most megteheted.
Lehet, hogy nem süt a nap, de Isten kegyelmének sugara rád ragyog.






💥A Nap Igéje💥

Róma 8:38,39.
,,Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők,
Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.,,

Én Uram és én Istenem

Évről évre többet jelent nekem,
Bár mint Tamás sokszor hitetlenkedem,
Sokszor kellett megmutassa Jézus sebeit,
Hogy újra éledjen bennem a hit.

A hétköznapok szürke homályába,
A gondok,bajok áradatába
Elfelejtem,hogy mit ígért Mesterem.
Hogy mindig ott van velem.

Testvéreim is arról beszélnek,
Hogy velük ment az úton s mikor este lett,
Betért hozzájuk s velük maradt,
Jelenlétével áldást osztogat.

Aztán fölismerem, hogy Ő van jelen,
Szelíden mondja ne légy hitetlen.
S én zokogva azt ismételem,
Én Uram és én Istenem.

Halász Mihályné Johanna -



2022. június 15., szerda

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

,,Akkor változtatom át a nemzetek beszédét, hogy tiszta nyelven szóljanak, hogy segítségül hívják az Örökkévaló nevét, s egy akarattal szolgálják és tiszteljék őt.,, Sofoniás 3:9

2022. június 14., kedd

Igyekezzetek💥Reggeli dicséret🌹

"💞Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha."
Péter apostol második levele 1. rész 10. vers


Minden őszinte keresztény ember szeretne hitéhez méltóan élni az életét, szeretne hiteles lenni az életében lehetőleg minél kevesebb hibával. Természetesen tudjuk, hogy mi nem vagyunk tökéletesek, ugyanakkor törekszünk rá, mint ahogy arra maga az Úr is buzdított bennünket: "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!" 
De hogyan? Péter apostol, aki friss keresztényeknek, nemrég keresztelkedetteknek írja a levelét és aki maga sem volt tökéletes - ebben akar segíteni nekünk. 
Bár nagy a kísértés, hogy hasonlóan az ószövetség népéhez minél több magyarázatot adjunk egymásnak, hogy miként is kell megélni hitünket a mindennapokban, Péter mindössze két dologban látja a titok nyitját: Az elhívás és a kiválasztás megerősítésében.

Az elhívás megerősítése.
Nem tudom, hogy hívő létedre gondolkodtál-e már azon, hogy mivégre hívott el téged Isten a világból? Hogy mi a te feladatod, amit őszerinte be kell töltened? 
Nagyon fontos ezt helyesen látnunk, mert különben könnyen szerepet téveszthetünk és így a célunkat is elvéthetjük. 
Legjobb, ha magához, Jézushoz fordulunk a kérdésünkkel, hogy miért hívta el az ő népét. 
Legyen most a válasz rövid és egyszerű. Máté szerint azért (Mt 28.) hogy minden néphez elvigyük Isten szeretetének örömüzenetét, hogy van megváltás Jézus Krisztusban. 
Azután lehetőleg mindenkit tegyünk tanítvánnyá, megkeresztelve őket a közösség tagjává. 
Lukács szerint pedig (ApCsel 1.) azért, hogy a tőle kapott erő és lélek által legyünk Jézus tanúi onnantól kezdve ahol lakunk egészen a Föld végső határáig. 
Igen, valóban ez az egész kereszténység feladata, ugyan akkor ebben kell megtalálnom nekem is a magam helyét. 
Ez mindannyiunk dolga is. Ez a gyülekezetűn létének értelme és mindannyiunk hívőségének oka. Mások megmentéséért, üdvösségre jutásáért vagyunk elhívva. 
Ezért egy keresztény ember sohasem lehet önző. 
Amikor pedig a hétköznapok terhei, vagy gyarlóságaink, hitetlenségünk elvon ettől a feladattól, akkor kell erősíteni magunkat. 
Vagyis emlékezzünk és emlékeztessük magunkat, hogy a célunknak kell meghatároznia mindennapjainkat.

A kiválasztottság megerősítése.
Amikor a tanítványok szembesültek hatalmas feladatukkal, szinte összeomlottak annak súlya alatt. Terhüket csak az az ígéret enyhítette, hogy erőt kapnak hozzá, mégpedig a Szentlélek által, aki közvetlenül Krisztus jelenlétét közvetíti folyamatosan a számukra. 

Mindannyiunknak Őrá van a mai napig is a legnagyobb szükségünk. A Szentlélek által mi is megélhetjük Urunk állandó jelenlétét az életünkben. 
Bár bűneink miatt távol érezhetjük magunkat tőle, sohasem feledhetjük, hogy nem hibátlanságunk miatt választott ki minket sőt, dégcsak nem is érdemeink elismerése képen. 
Jézus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk és Ábrahám fiaihoz hasonlóan mi sem voltunk különbek senkinél. 
Már Pál is azzal erősítette társait, hogy a kiválasztottságunk oka csak Isten szeretetében keresendő és abban, hogy annak végtelen nagy voltát pontosan abban tudja megmutatni, hogy elesetteket, érdemteleneket használ fel áldásainak közvetítésére. 

Ezért, ha vannak is hibáid, ha vannak is hibáink, nem szabad elcsüggednünk. 
De ott a másik oldal is. Sohasem tartsuk magunkat másoknál jobbnak! 
Mert nem vagyunk azok, és egyébként is nincs nagyobb kiábrándítás annál, amikor Isten gyermekei leereszkedő módon alázzák azokat, akiket menteniük kellene. 
Mindannyian üdvösségre vágyunk és mind csak Krisztus által kaphatjuk meg azt. 
Ebben erősítsük magunkat, hogy feladatunkat alázatos, szolgáló szeretettel tudjuk végezni!

(Restás László)

💥A Nap Igéje💥

Zsoltárok 147:3.
,,Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.,,

💥Reggeli dicséret🌹 Létezik másik opció

„Némuljanak el a hazug ajkak, amelyek kihívóan, gőgösen és megvetően beszélnek az igazról!
Milyen nagy a te jóságod, melyet a téged félőknek tartogatsz! Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára.”
Zsoltárok könyve 31.fejezet 19-20.vers


Érdekes jelenséget tapasztalok hónapok óta a környezetemben. Talán a covid okozta károk, szeretteink elvesztése, a távolságtartás vagy a munkahelyek megszűnése hozta ezt magával, de egy biztos, hogy a társadalom olyan mederbe süllyedt, amelyből nagyon nehéz lesz kikecmeregni. 

Túl sok bánat, túl sok aggodalom és fájdalom érkezett az emberiség életébe és mintha egy kicsit elszívta volna a hitet, a reményt és a bizalmat. „Csodálkozol? 
Hát nézz már körül, mi folyik a világban…” – mondogatják sokan. 
Végül is igazuk van. Túl sok már a gonoszság, a gyűlölet, a harag, a fájdalom és a széthúzás. Nagyszüleim korában szinte elképzelhetetlen volt, hogy ne kérdezzék meg egymástól, hogy mi újság, akár napjában többször is, ma viszont mintha tartózkodnánk ettől és még véletlenül sem kérdezzük meg vagy ha mégis, akkor felületesen és nem is várjuk meg a választ. 
Talán mi magunk sem szeretünk erre válaszolni, mert az élet szinte mindenki körül kaotikus lett.

Dávid egy kaotikus állapotban írja meg ezt a zsoltárt. Fő mondanivalója a reménység, amely nem szégyen és nem kell takargatni. Érdemes elolvasni az egész részt, mert lehetne akár a reggeli imánk szövege is. Had emeljek ki pár gondolatot…

„Légy kegyelmes, Uram, mert bajban vagyok, szemem elhomályosodott a bánattól, odavan testem-lelkem. A gond miatt vége lesz életemnek, a sóhajtozás miatt esztendeimnek. Bűnöm miatt megrokkant az erőm, csontjaim sorvadoznak.” (10-11.) 

Így lehetünk mi is. Szemünk, gondolataink elhomályosodtak a sok rossztól, amellyel az elmúlt években találkoztunk. 
A gondok, amikkel naponta meg kell küzdeni azt az érzést kelthetik, hogy életünk évei odavannak. 
Mintha elvesztenénk az életünket. Bűneink, akár egy fal, úgy magasodnak előttünk. És ha ez nem lenne elég: „Elfelejtettek, mintha meghaltam volna, olyan lettem, mint egy kallódó tárgy.” (13.) 
A félelem, a távolságtartás olyan lett, mint egy vegyszer, ami beivódott a lelkünkbe. 

Kapcsolatok, barátságok szakadtak meg, családok hullottak szét és egymást szerető emberek váltak idegenné. Van azonban remény!
Dávid hálát adott Istennek, hogy mellette volt, van és lesz minden nehézségében. 
Isten mellettünk is ott van, még akkor is, ha néha akadályok gördülnek elénk. Adjunk ma mi is hálát azért, hogy élhetünk, megtapasztalhatjuk az élet nyújtotta lehetőségeket. Adjuk tovább ezt a törődést, szeretetet embertársainknak, mutassuk be nekik is, hogy az élet lehet szép és megtölthetjük szép dolgokkal.#

Áldott napot!
(Csomó Hajni)

2022. június 13., hétfő

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

„Sokan mondják: Bár jó napokat látnánk, és ránk ragyogna orcád világossága, Urunk! 
Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk. 
Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!” (‭‭Zsoltárok‬ ‭4,7-9‬)



💥A Nap Igéje💥

Róma 8:14.
,,Mert a kiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.,,

💥Reggeli dicséret🌹 Biztos segítség

"Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban."
46. zsoltár 2. verse


Nem tudjuk pontosan ki írta a 46. zsoltárt és azt sem, pontosan mikor.
De sok keresztény és zsidó írásmagyarázó mondja, hogy valamikor Kr.e. 701-után keletkezhetett, Szanhérib Asszír uralkodó Jeruzsálem elleni támadása után.
Asszíria igen erő ország volt és komoly ellensége úgy Júdának, mint Izraelnek. Királyok második könyve 19. fejezete szerint az ellenséges haderő teljesen körbezárta a fővárost, semmi remény nem maradt a menekülésre.

Ugyanakkor egy éjjel titokzatos betegség támadta meg a képzett katonákat és reggelre 185 ezer asszír holtest feküdt a sátrakban és a mezőn. A vezérkar azonnal visszavonulót fújt és az ellenség fejvesztve, mindent hátrahagyva, sátrakat, ruhát, felszerelést menekült.
Mindannyian azt gondolták, Izrael Istene közbelépett. És valóban Isten cselekedett és megmentette népét.

A második vers oltalomnak, erősségnek és biztos segítségnek nevezi Istent a nyomorúságban. Oltalom, mint védelmező, aki mellett biztonságot találunk.
Erősség, mint erődítmény, mint vár, aminek a falai igazi védelmet jelentenek, mert kiegészítve a várvédők harcképességével szinte biztosan visszavernek minden ellenséges támadást.
Segítség, de nem is akármilyen. Sok vesztes csata szólt arról az ókortól napjainkig, hogy késve érkezett a felmentő sereg, vagy meg sem érkezett, így mindennek a következménye a vereség lett. 

Ugyanakkor a biztos segítség, bár az utolsó pillanatban érkezzen is, azonnali kimenekedést és így győzelmet jelent. Mert Isten ereje olyan nagy, hogy az oldalán levőknek már harcolni sem kell, mert Ő egymaga legyőzi az ellenséget mindenkor.

Ma reggel gondoljunk erre a hatalmas, minden ellenségét legyőző Istenre!
Lássuk meg, hogy Ő az oldalán akar tudni bennünket! Bármilyen bajban legyünk is, számíthatunk rá és ha őt hívjuk, biztosak lehetünk abban, hogy nem hagy minket elveszni, hanem hozzá segít a győzelemhez.

(Restás László)

2022. június 12., vasárnap

💥Reggeli dicséret🌹Légy Apád fia!

“Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.”
János első levele 3 fejezet 1. vers


Ki más írna a szeretetről, mint a (saját bevallása szerint) szeretett tanítvány. 
János központi témája mindig a szeretet. Valahogy mindig egy személyes, érzelmekkel teli, közeli kapcsolatot mutat Jézussal. Számára ez a gondolatkör a legfontosabb, és ki vitatkozna ezzel.

Gondolom senki előtt nem ismeretlen a mondás: “Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” 
Ennek az alapja, hogy amilyen házból jön a lány, olyan lesz a háztartás. 
Mondjuk ez fordítva is igaz, a fiú nagy eséllyel hasonlít az apjára. Mindenesetre ha egy családban ismered a szülőket, aránylag jól közelítve megismerheted a gyerekeket.

János azt mondja, hogy azért nem ismeri Isten gyermekeit a világ, mert Istent sem ismeri. 
Ma már egy kicsit más a helyzet. Szinte mindenki ismeri a kereszténységet. 
Vele együtt a “keresztény Istent” is. A baj csak az, hogy félreismerte. Sajnos van olyan, hogy a gyerek rosszul mutatja be az apját.

Értsd meg, milyen nagy szeretet tanúsított feléd Isten! Ha te ekkora szeretet kaptál, azt tovább kell add! Isten gyermekei onnan felismerhetőek, hogy minden tettük a szeretettel van átitatva.
Ha ezt érzik rajtad, akkor jó úton haladsz, ha nem, akkor el kell gondolkoznod rajta miért nem!

Isten szeretete mérhetetlen. Ebből csak egy kis szeletet tudsz átadni, de attól neked nem lesz kevesebb. Add tovább a szeretetet, hogy minél jobban megismerjék az Atyát!

bejegyezte: Ömböli Dávid – 

💥A Nap Igéje💥

Korinthus 3:7
,,💞Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.,,


💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

,,Én azonban igazságban látom meg arcodat és szÍned látása tölt el amikor fülébredek.,,
Zsoltárok 17,15



💥Reggeli dicséret🌹 Szabadulás

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Ézsaiás könyve 41:10


Mitől félsz, Kedves Olvasó? Igen, látom én is, hogy a mai igénkben pont arra bátorít Ézsaiás prófétán keresztül Isten, hogy ne féljünk. De pár gondolat erejéig mégis időzzünk el ennél a témánál! Mi az, ami ezt az érzést, reakciót kiváltja belőled?

Az én esetemben ez a pók. Teljesen mindegy, hogy mekkora, elementáris, kontrollálhatatlan félelmet tud kiváltani belőlem, ami szorít, sokszor megbénít vagy épp menekülésre késztet. 
Hiába hoz fel bárki racionális érveket, hogy mennyire hasznos állat, meg hogy nem akar bántani, és semmi bajom nem lesz tőle, nem tudok nem félni. Az egyetlen, ami oldja az érzést, ha valaki olyan van mellettem, aki komolyan vesz, nem bagatellizálja el a dolgot, hanem cselekszik, és eltünteti előlem a kiváltó dolgot.

Gyakorlatilag bármi kiválthatja belőlünk ezt az érzést. Valakinek ez a magasság, míg másnak a zsúfolt, kicsi, zárt helyiség. Valakinek egy állatfajta, míg másnak egy illat vagy szag. Jövő vagy a múlt, egy személy, egy dátum, az idős kor, a megélhetés, a klímaváltozás, az utolsó ítélet.

A mai ige egy kapaszkodó a számunkra, Isten felénk nyújtott keze ebben a félelmetes világban. 
Mert Ő az, aki komolyan veszi az érzéseidet, aki nem figuráz ki, nem nevet fennhangon rajtad, nem aláz meg mások előtt, nem használja fel ezt az információt ellened. Hanem melletted van. Végig.

Van, hogy egy csettintésre megszünteti a kiváltó okot, de van, hogy végigéli veled a szenvedést, a tehetetlenséget, a rettegést, és átvezet a kihíváson. Ő hatalmasabb mindegyik dolgonál, ami félelmet vált ki belőled, Ő az, aki képes és hajlandó is erőt, segítséget adni neked.

Hát fordítsd el a fejedet a problémáról az ég felé, és adj pár percet magadnak, hogy necsak a szemeid, hanem a gondolataid is leragadjanak Istennél!

Nézd, csodáld Őt, gondolj hatalmára, bölcsességére, szeretetére, és tapasztald meg jelenlétét! 
Ne a problémára, hanem Istenre fókuszálj, és éld át vele a szabadulást!

bejegyezte: Sz-Cs. Andi június 12, 2022