Talán két tucatnyi ember lépdelt egy szép, erdővel borított hegy keskeny ösvényén, mellettük mélység. Libasorban mentek, míg egyszer egy gyerek rendetlenkedni kezdett, ugrabugrált, eltávolodott a csoporttól. Édesapja szigorúan szólt rá. A gyermek ekkor valami furcsa, félelmetes, ijesztő dologra hívta fel a figyelmet, hevesen gesztikulált, maga sem tudva, mi az, csak hogy veszélyben vannak, nagy a baj, mert már gurulnak a kövek is. Ekkor futásnak eredtek mindnyájan. Rengett a hegy, mintha omlásnak indulna…
A következő pillanatban egy óriási szikla gördült feléjük, akkora, mint a fél hegytető.
A kis csapat megállt, szorosan összezárkóztak, és mint valami redőnyt, magukra húzták a földfelszínt, a füves, harmatos mohás részével kifelé. Sátorként rejtette el őket.
Ekkor láttam meg, hogy a hatalmas szikla nem hegyomlás volt, hanem egy nagy robajjal érkező, csontszínű, borzalmas (párducszerű) fenevad feje.
Dühösen, morogva szaglászott a rejtőzködők körül, de nem fért hozzájuk. Robusztus termete félelmetes volt, ahogy lassan, célirányosan elindult lefelé. Rettenet töltött el, nehogy észre vegyen, de magasabban voltam nála. Elnéztem abba az irányba, amerre ment, és megláttam a várost. Hirtelen eltűnt a távolság.
Az emeletes házak között autók parkoltak és néhány ember mászkált az utcán.
Valahogy azonnal tudtam, hogy a bestia bemegy a városba, és abból katasztrófa lesz. Ekkor felébredtem.
Az a rémület más volt, mint egy „szimpla” vadállattal való találkozás. Olyan, szívet remegtető iszonyat volt, amit nem lehet szavakkal leírni, mert álmunkban rengeteg benyomás ér, van egyfajta különleges tudásunk, amit csak a szívünkkel, gondolatainkkal értünk meg.
Imádságos szívvel próbáltam értékelni a látottakat.
Erre jutottam:
A kőszikla, mely tökéletes védelmet nyújt: Krisztus.
Nem az idősebb generáció vette észre a közeledő veszélyt.
A megmenekültek kevesen voltak, és egy igen keskeny ösvényen vezetett az útjuk. Pillanatok alatt, fegyelmezetten összetömörültek.
A fenevad alakja csak akkor vált ismertté, amikor már közvetlen közel volt. Először a „kicsiny nyájat” akarta szétzúzni, felfalni, de amikor ez nem sikerült, a magát biztonságban érző városiak felé fordult, hogy elpusztítsa őket.
Megértettem, hogy a város a tömegeket jelenti.
Megdermedtem, vajon én miért nem voltam az elrejtőzött kis csapatban… De talán azért, hogy lássam mindezt…
Érkezik a fenevad. Kevés az időnk. Talán halljuk a kövek gördülését, a föld döng, reng, és azt gondoljuk, hegyomlás, mert már megszoktuk a napi katasztrófák hírét… De ez most más lesz.
Nem lehet felismerni, mert megtévesztés veszi körül, ám a halálszagú légkör egyedivé teszi. Ez a fenevad VADÁSZIK az emberekre.
Le ne térjünk a keskeny útról, ahol menedékünk a Kőszikla Jézus Krisztus! Vigyázzunk, imádkozzunk, készüljünk, szedjük rendbe testünket-lelkünket, egész életvitelünket!
Ekkor láttam meg, hogy a hatalmas szikla nem hegyomlás volt, hanem egy nagy robajjal érkező, csontszínű, borzalmas (párducszerű) fenevad feje.
Dühösen, morogva szaglászott a rejtőzködők körül, de nem fért hozzájuk. Robusztus termete félelmetes volt, ahogy lassan, célirányosan elindult lefelé. Rettenet töltött el, nehogy észre vegyen, de magasabban voltam nála. Elnéztem abba az irányba, amerre ment, és megláttam a várost. Hirtelen eltűnt a távolság.
Az emeletes házak között autók parkoltak és néhány ember mászkált az utcán.
Valahogy azonnal tudtam, hogy a bestia bemegy a városba, és abból katasztrófa lesz. Ekkor felébredtem.
Az a rémület más volt, mint egy „szimpla” vadállattal való találkozás. Olyan, szívet remegtető iszonyat volt, amit nem lehet szavakkal leírni, mert álmunkban rengeteg benyomás ér, van egyfajta különleges tudásunk, amit csak a szívünkkel, gondolatainkkal értünk meg.
Imádságos szívvel próbáltam értékelni a látottakat.
Erre jutottam:
A kőszikla, mely tökéletes védelmet nyújt: Krisztus.
Nem az idősebb generáció vette észre a közeledő veszélyt.
A megmenekültek kevesen voltak, és egy igen keskeny ösvényen vezetett az útjuk. Pillanatok alatt, fegyelmezetten összetömörültek.
A fenevad alakja csak akkor vált ismertté, amikor már közvetlen közel volt. Először a „kicsiny nyájat” akarta szétzúzni, felfalni, de amikor ez nem sikerült, a magát biztonságban érző városiak felé fordult, hogy elpusztítsa őket.
Megértettem, hogy a város a tömegeket jelenti.
Megdermedtem, vajon én miért nem voltam az elrejtőzött kis csapatban… De talán azért, hogy lássam mindezt…
Érkezik a fenevad. Kevés az időnk. Talán halljuk a kövek gördülését, a föld döng, reng, és azt gondoljuk, hegyomlás, mert már megszoktuk a napi katasztrófák hírét… De ez most más lesz.
Nem lehet felismerni, mert megtévesztés veszi körül, ám a halálszagú légkör egyedivé teszi. Ez a fenevad VADÁSZIK az emberekre.
Le ne térjünk a keskeny útról, ahol menedékünk a Kőszikla Jézus Krisztus! Vigyázzunk, imádkozzunk, készüljünk, szedjük rendbe testünket-lelkünket, egész életvitelünket!
2021. szeptember 1.
Guti Tünde
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése