2016. augusztus 15., hétfő

Mindennap az Ige fényében-A KÉT SZÖVETSÉG

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 8,1-7 


1 Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben; 2 annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem pedig ember. 3 Mert minden főpapot ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy ő is vihessen valamit áldozatul. 4 Ha tehát a földön volna, még csak pap sem lehetne, mert már vannak olyanok, akik a törvény szerint bemutatják az áldozati ajándékokat. 5 Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogyan Isten parancsolta Mózesnek, amikor el akarta készíteni a sátort. Mert így szólt: "Vigyázz, mindent aszerint a minta szerint készíts el, amelyet a hegyen megmutattam neked." 6 Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. 7 Mert ha az első hibátlan lett volna, nem lett volna helye egy másodiknak.

"Mert ha az első szövetség tökéletes lett volna, akkor nem kellett volna egy másodikról gondoskodni." (Zsid 8,7 Dr. Budai ford. szerint) 

Ha találkozunk valakivel, aki meg akarja ismerni Istent, akkor adjunk neki egy Bibliát. Igen valószínű azonban, hogy Istenről szóló tanulmányokat vél találni a Bibliában. Akkor meg kell neki magyaráznunk, hogy ez éppen nem az a könyv, amelyik mindent elmond nekünk Istenről. És nem is az emberről szóló könyv. A Biblia egy olyan könyv, amelyik az Isten és az ember közötti kapcsolattal foglalkozik. Ők együtt indultak el (1Móz 1-2 részek), elvesztették egymást (1Móz 3), de a végén megint együtt lesznek, örökkön örökké (Jel 21).
Továbbá el kell magyaráznunk barátunknak, hogy a Bibliának két fő része van: az Ótestamentum és az Újtestamentum. Megmutathatjuk neki a nagyobbik részt, amely az Ótestamentum címet viseli, és a kisebbik részt, amelyik azután a lap után következik, amelyikre rá van nyomtatva az Újtestamentum név.
A testamentum szó szövetséget jelent. Megmagyarázzuk, hogy ezek a szavak ugyanazt a fogalmat fedik, mivel hogy mindkettő fogadalmakkal és ígéretekkel függ össze.
Az Ószövetség az a kapcsolat, amely Isten és az ő népe között áll fenn a sínai-hegyi törvények értelmében. Az Újszövetség pedig az Isten és az ő népe közötti kapcsolat a Jézus Krisztus vére és lelke által.
Meglehet, hogy ekkorra már elveszítettük tanítványunkat a sok-sok szakkifejezés miatt, melyeket használtunk. De hát megpróbáltad-e megmagyarázni valakinek a baseballt (egy Amerikában divatos labdajáték, a ford. megj.) vagy a labdarúgást anélkül, hogy szakkifejezéseket használtál volna? Milyen kár, hogy több sportrajongó van, mint bibliaszerető!
Bizonyosodjunk meg felőle, hogy barátunk nem felejti el: a szövetség szó tartja össze az egész Bibliát. Ez azt jelenti, hogy véges végig a történelmen Isten az, aki szól, s az embernek válaszolnia kell. Isten fogadalmakat tesz, az embernek bíznia és válaszolnia kell. És Isten végső szava Jézus Krisztusban jut el hozzánk.
Ha egyszer eljutunk Krisztushoz, magyarázzuk meg barátunknak, hogy mi is az Újszövetség. És képtelenek leszünk megmagyarázni azt, míg mi magunk nem ismerjük a vér fontosságát és a lélek erejét. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése