Akik rendszeresen olvassák a Bibliát, és megfigyelték az Ószövetségben a választott nép történelmének megörökített mozzanatait, és a prófétákon keresztül hozzájuk szóló isteni üzeneteket, azok észrevehettek egy érdekes jelenséget. Isten sokszor küldött figyelmeztetést azokban az időszakokban, amikor a nép figyelmen kívül hagyta tanácsait és parancsait, és kizsákmányolták a kiszolgáltatottakat, illetve Isten helyett a bálványokhoz fordultak.
Ezek a feddő üzenetek általában arról szóltak, hogy mivel a maguk útját akarják járni,
Isten sem erőlteti rájuk áldásait és védelmét, és ezért számíthatnak rá, hogy az ő országukban is lesz szárazság, járványok, háborúk, jönnek a megszállók, és így tovább, amik máshol is történnek a dolgok természetes rendje szerint.
Ami azonban érdekes, hogy a figyelmeztető üzenetek után a próféták szavaiban, írásaiban idővel mindig megjelenik Isten változatlan szeretetének üzenete, és a helyreállítás, a békesség ígérete.
A fenti zsoltárvers alapján Isten ezt (többek közt) azért teszi, azért „hirdet békességet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok”.
A bátorítással, az ígéretekkel, a bűnös nép megváltozásának, megtérésének előre vetítésével próbálja elkerülni azt, hogy újra ugyanazokat a hibákat, bűnöket kövessék el, amik miatt a rossz dolgok megtörténtek velük. Egy pozitív képet mutat nekik magukról, hogy segítsen olyanná válni.
Ez egy olyan hozzáállás, amit mi is megtanulhatnánk tőle! Igaz, hogy nem mindig működött a történelem során – ez attól függött, hogy a címzettek hallgattak-e rá vagy sem,
– Istenünk mégis így dolgozik, mert tudja, hogy jobbá szidni senkit nem lehet, csak jobbá szeretni.
Hogyan szoktunk mi viszonyulni a körülöttünk élő, (szerintünk) problémás emberekhez?
Hogyan beszélünk velük?
Mit üzennek nekik a cselekedeteink? Segítenek-e jobbá válni, vagy a mi elvárásainkat közvetítik?
Ha lelki emberek vagyunk, Isten gyermekei, akkor cselekedjünk úgy, ahogy tőle látjuk!
(Simon Csaba)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése