Ezt mondja az Első és Utolsó, aki halott vala és él: Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, akik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell:
Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok.
Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját.”
Jelenések könyve 2. fejezet 8-10. vers
Polikárp (Kr.u.69-155) Szmirnában, azaz a mai Izmirben élt és az ókori egyházi írók szerint (Tertullianus, Ireneus, Jeromos), magának János apostolnak volt a tanítványa volt, és a hagyomány szerint később maga János tette Szmirna püspökévé.
Polikárpot, mint korának elismert egyházvezetőjét a gyülekezetek számos teológiai kérdéssel keresték fel, válaszai közül azonban csak a filippibeliekhez írt levele maradt fenn, melyben István vértanúságát ecseteli, s ezzel ez a Biblián kívül a keresztény mártíromságról szóló legkorábbi beszámoló.
Ám Polikárp nemcsak beszélt és írt a mártíromságról, hanem Smirnában maga is vértanúhalált halt.
A szájhagyomány szerint, mikor elfogták és a cirkuszba cipelték, a római prokonzul megpróbálta rávenni, hogy tagadja meg Krisztust és áldozzon tömjént a császár szobra előtt.
Polikárp azonban csak annyit felelt: Immár 86 éve szolgálom Őt és még soha nem bántott engem, hogyan káromolhatnám tehát Királyomat és Megváltómat?
Majd miután nyíltan vallást tett keresztény reménységéről máglyahalálra ítélték, elevenen elégették, majd lándzsával szúrták át. Utolsó szavai ezek voltak: Áldlak Atyám, hogy méltónak találtál, hogy a mártírokkal együtt kiigyam Krisztus kelyhét.
Ma reggel Polikárp mártíromsága mellett emlékezzünk azokra, akik a történelem folyamán életüket nem kímélve tettek bizonyságot Jézusról és imádkozzunk azokért is, akiket hitük miatt ma is üldöznek, akiket börtönbe vetnek, akiket megkínoznak, és akiket meggyilkolnak.
Urunk Te adj erőt mindannyiunknak, hogy mi is hűségesek legyünk Hozzád mindhalálig. Ámen.
(Tóth Szilárd)
Polikárp (Kr.u.69-155) Szmirnában, azaz a mai Izmirben élt és az ókori egyházi írók szerint (Tertullianus, Ireneus, Jeromos), magának János apostolnak volt a tanítványa volt, és a hagyomány szerint később maga János tette Szmirna püspökévé.
Polikárpot, mint korának elismert egyházvezetőjét a gyülekezetek számos teológiai kérdéssel keresték fel, válaszai közül azonban csak a filippibeliekhez írt levele maradt fenn, melyben István vértanúságát ecseteli, s ezzel ez a Biblián kívül a keresztény mártíromságról szóló legkorábbi beszámoló.
Ám Polikárp nemcsak beszélt és írt a mártíromságról, hanem Smirnában maga is vértanúhalált halt.
A szájhagyomány szerint, mikor elfogták és a cirkuszba cipelték, a római prokonzul megpróbálta rávenni, hogy tagadja meg Krisztust és áldozzon tömjént a császár szobra előtt.
Polikárp azonban csak annyit felelt: Immár 86 éve szolgálom Őt és még soha nem bántott engem, hogyan káromolhatnám tehát Királyomat és Megváltómat?
Majd miután nyíltan vallást tett keresztény reménységéről máglyahalálra ítélték, elevenen elégették, majd lándzsával szúrták át. Utolsó szavai ezek voltak: Áldlak Atyám, hogy méltónak találtál, hogy a mártírokkal együtt kiigyam Krisztus kelyhét.
Ma reggel Polikárp mártíromsága mellett emlékezzünk azokra, akik a történelem folyamán életüket nem kímélve tettek bizonyságot Jézusról és imádkozzunk azokért is, akiket hitük miatt ma is üldöznek, akiket börtönbe vetnek, akiket megkínoznak, és akiket meggyilkolnak.
Urunk Te adj erőt mindannyiunknak, hogy mi is hűségesek legyünk Hozzád mindhalálig. Ámen.
(Tóth Szilárd)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése