Nicelife-CSÜGGEDÉS VAGY DEPRESSZIÓ-7.nap

CSÜGGEDÉS VAGY DEPRESSZIÓ

A legtöbben életünk egy szakaszában biztosan éreztük magunkat csüggedtnek. Amikor a csüggedés folytatódik, depressziót szül, és búskomorságba merülünk.  

Viszont néha csupán annyi elegendő felemelkedésünkhöz, hogy jelen legyen egy barát, aki hajlandó meghallgatni. Isten éppen egy ilyen barát, aki mindig kész arra, hogy meghallgasson, amikor hozzá kiáltunk.

A KÖNYVBŐL
"Az elnyomottak menedéke az Úr, menedék a nyomorúság idején. Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, URam, azokat, akik hozzád folyamodnak" (Zsolt 9:10-11).

"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám"
(Jer 29:11-13).

"Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk" (Zsid 4:14-16).

ISTEN ÍGÉRETE
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű"
(Máté 11:28-30).

CSELEKVÉSI PONT

MICSODA BARÁTRA TALÁLTUNK JÉZUSBAN! SZENTELJ ANNAK IDŐT MA, HOGY ELMONDD NEKI, MI AZ, AMI ELCSÜGGESZT! NEHÉZ TERHEDET IGAZI MEGNYUGVÁSRA ÉS LELKI BÉKESSÉGRE FOGJA CSERÉLNI.

 

SCHOLZ LÁSZLÓ - A TÉKOZLÓ FIÚ ATYJA VISZONTLÁTÁSAKOR

Atyám, ne fond karod nyakamra,

lágy ölelése fojtogat:
lehervadt régen orcám hamva,
tartsd vissza most a csókodat -
mert vétkeztem Te ellened,
nem vagyok többé gyermeked!

Koldus vagyok, rongyos ruhájú,
pazarló, léha, sőt vak is.
Nem illet engem, csak a vályú,
megelégedném azzal is.
Hagyd most a régit, fényeset -
leszek legkisebb béresed.

Kiadtad már a rám eső részt,
nem jár nekem több semmi más.
Hogy ínséget láttam s törődést,
csak én, csak én vagyok hibás.
Eltékozoltam jussomat,
mindent, mit név és otthon ad.

Ujjamra mégis gyűrűt húzol?
Díszesre váltod rossz gúnyám?
Szíved szerelme most is unszol
sok bánatjárta év után?
Ó, szív, atyai szív, örök!
Eléd roskadva megtörök.

Nagyobb a szíved, mint a vétkem,
mint ennen keblemben a vád.
Kivet mindenki, szomjan-étlen,
Te vagy most egyetlen barát.
Magam utálom, más kerül.
Te szeretsz híven egyedül.

Atyám, ölelj hát, csókold orcám,
édes, akár bocsánatod.
Kit visszavártál, bűne harcán,
fiad meghalt s feltámadott.
Óh, hív a ház! - add a sarut:
Ki elveszett, ma hazajut.

(1944)

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Istentisztelet a hétköznapokban

"..fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek... "(2Krón 20,21)

 

Ez alkalommal egészen szokatlan módon adott győzelmet Isten az ő népének. Miután böjtöltek és imádkoztak, Jósáfát „seregei" előtt mentek az énekes léviták „szent öltözetben", és dicsőítették az Urat, utánuk a nép. Velük szemben az ellenség. Jósáfát bátorította az embereket: higgyetek az Úrban, és higgyetek az ő prófétáinak! - akik ugye azt mondták, hogy ez az Úr harca lesz.

S akkor valami viszály támadt a szövetségesek seregében, váratlanul egymásnak estek, és lekaszabolták egymást. „Senki sem menekült meg." Jósáfát emberei összegyűjtötték a zsákmányt, és utána megint hálaadó istentiszteletre gyűltek össze.

A nem hívő ember ezt mondja: ilyen esetben nem imádkozgatni kell, hanem rendbe hozni a fegyvereket, haditervet készíteni és küzdeni. Imádsággal még senki sem nyert meg csatát, az csak a kegyesek pótcselekvése.

A vallásos ember így szól: az imádság a papok dolga, azt a templomban kell gyakorolni ünnepi istentiszteletek alkalmával. Más az ünnep, és mások a profán hétköznapok.
Jósáfát szerint a hívő ember élete egységes, nem válik így ketté. Ő az istentiszteletet is behozza a hétköznapokba. Nem száműzi az imádságot a templomba, hanem templommá lesz még a harctér is: ott is hangzott a léviták Istent magasztaló éneke. S hangzott az imádság ütközet előtt, a győzelem után - mindig.

Ez nem azt jelenti, hogy a hívő ember tétlen, és várja a sült galambot. Hanem hogy mindig azt igyekszik tenni, aminek Istentől rendelt ideje van, s amit Isten parancsol neki. Van, amikor erejét megfeszítve dolgozik s van, amikor hittel várja, hogyan teljesíti Isten az ígéreteit. Sok erőlködéstől, kudarctól és mulasztástól megmenekülnénk, ha ezt gyakorolnánk.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Ott álltak az Úr előtt

"Ne félj, és ne rettegj..., mert veletek lesz az Úr!" (2Krón 20,13-19)

 

 

Elhangzott Jósáfát király imádsága, a nagy gyülekezet csendben áll és vár. Mire? Az ellenség rohamosan közeledik. Nem kellene most már tenni valamit? Mégis mit? Akármit, de cselekedni kell. - Mi a hit magatartása?

„...a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt." És várták, hogy Isten válaszol az imádságra. Mert ő hallotta azt, és ő fogja megmondani, mit tegyenek most. Nem akármit akarnak tenni, csak amit az Úr mond. - Ez hiányzik sokszor a mi életünkből. A beteges tevékenység és a tétova semmittevés közt hányódik sok ember élete. Nem szánunk időt arra, hogy Isten előtt állva megértsük az ő tanácsát, világosságába kerülve helyesen értékeljük a magunk szerepét, s merjük kivárni, míg ő indít valamire. A hit mindezt vállalja.

Ezt érdemes vállalni, mert a csendben megszólalt valaki, és elmondta Isten válaszát: „Ne féljetek, ez nem a ti háborútok, hanem Istené. Nem kell harcolnotok, csak nézzétek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr!" Ilyen is van. Meg olyan is, hogy harcba küld és győzelemre segít, máskor csak nézzük az Úr szabadítását. A legnagyobb szabadításokat egyedül szokta elvégezni az Úr. A Golgotán is egyedül győzött.

Ezt hallva a király is, a nép is „arccal a földig hajolt", és dicsőítették az Urat.

Ez a hit magatartása: tud várni Isten szavára, képes meghallani és megérteni azt, elhiszi, hogy valóban ő szólt, s amit mondott, igaz. Annyira komolyan veszi Isten ígéretét, mintha már be is következett volna, és hálát ad érte, dicsőíti Istent.

Aki az ellenségre néz, az fél. Aki a mindenható Istenre, az bízik benne. Tőle vár segítséget, és neki köszöni meg azt. Ez nem felelőtlen tétlenség, hanem felelős engedelmesség. Cselekszik, de csak azt, amit Isten parancsol neki.

 

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

Alfred Christlie-

 "És íme, angyal illette őt, s ezt mondta neki: Kelj fel, egyél..., mert erő felett való utad van." (l.Kir. 19,5. 7)

Máskor milyen csodálatosan meghallgatta Isten Illést! Kérésére bezárult az ég, majd újra megnyílt. Imádságára tűz szállt le az égből. De most nem lehetett elmondani: "És meghallgatta az Úr Illés szavát." (l.Kir.17,22) Kérése: "ó, Uram, vedd el az én lelkemet!" meg nem hallgatott imádság maradt.

Isten országa nagy embereinek gyakran meg kellett tapasztalniuk, hogy Isten elutasítja imádságaikat. Mózes nem mehetett be az ígéret földjére (5.Móz.3,23), Pálnak hordoznia kellett a tövist a testében és Illés sem halhatott meg kívánsága szerint.

Isten mégsem hagyta szolgáját a kísértésben. Látta a próféta legbensőbb vágyát, hogy ti. szeretné látni Isten dicsőségét. Ezt a mély vágyakozást akarta Isten elcsendesíteni, ezért nem hívta még haza. Sokkal inkább isteni gondviselésének újabb tanújelével ajándékozta meg. Egy angyal hozott a prófétának ételt és italt.

Aztán mély, nyugtató álmot küldött szemére és új feladattal ajándékozta meg.

Igen, Isten ki tud szabadítani a kísértésekből. Aszáf mondta egyszer: "...nehéz dolog ez szemeimben, míglen bementem az Isten szent helyébe..." (Zsolt.73,17) Ott ajándékozta neki Isten a megmentő kijelentést.

Mózest összeroppanás fenyegette a nép ránehezedő terhe miatt. Így kiáltott: "Nem viselhetem én magam mind az egész népet, mert erőm felett van. Ha így cselekszel velem, kérlek, ölj meg..." (4.Móz. 11,14-15) - és Isten 70 vénet ad mellé.

A halálos beteg Ezékiásnak, aki sírva könyörög, még 15 évet ad életéhez (Ézs. 39,2-5).

Különösen a búskomorságra hajlamosak vegyék ezt szívükre! Nem orvos, üdülés, különféle gyógyszerek szedése hoz szabadulást, hanem egyedül az Úr az, aki felemel minden lesújtottat. (Zsolt. 145,14)

Isten asztaláról-Varga László

 "Ki az közületek, akinek van egy barátja, és elmegy hozzá éjfélkor és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret... így válaszolna: Ne zaklass engem... nem kelhetek fel, hogy adjak neked! ... ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van. ... Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?"      Lukács 11,5-13

Jó példázat az imádkozásra. Nem szabad abbahagyni azért, mert Isten nem hallgatja meg azonnal a kéréseinket. Ki kell tartani. Erről több helyen beszél Jézus testi szükségleteink vonatkozásában. Itt másról van szó. Sokunk kérdése: Szeretnék hinni, de nem tudok. A vágyam ahhoz nem elég. Kénytelen leszek megelégedni földi, emberi céljaimmal és reményeimmel. Valóban, a hit a Szentlélek ajándéka. De a hitetlenség kárhozatba vezet. Kár lenne beletörődni. Jézus itt arra figyelmeztet: magát a hitet is kérni kell. Nem úgy megy az, hogy szeretnék hinni, ahogy szeretnék tudni spanyolul, de más dolgom van, nem fogok neki. A hitet is kérni és tanulni kell. Aki valóban vágyik arra, hogy élő kapcsolatba kerüljön a mindenható Istennel, annak első feladata, hogy keresse a vele való találkozást. Az is feltétlenül szükséges, hogy kérje tőle a hitet, kitartással, mint a példázatbeli barát. Itt az ígéret: Isten kész megadni Szentlelke ajándékát. 


Istenem, jó Atyám, szeretnék hinni benned és minden tanításodban, de érzem, nem elég erős a hitem. Csak emberi hit, amit örököltem, és igyekeztem kitartani mellette. Érzem, több az a hit, amit a Szentlélek közvetlenül tud adni. Kérlek, Atyám, add nekem Szentlelkedet, hogy tanítson meg az igazi, gyakorlati, mély keresztyén hitre, mely képes egész életemet irányítani! Tudom, ezt én hiába próbálom, ha Te nem ajándékozol meg vele. Kérem ezt az ajándékot. Ne hagyd, hogy belefáradjak az imádságba! Krisztus megígérte, hogy megadod, ha kérem. Hallgasd meg ígéretét! Ámen.

Mindennap az Ige fényében-EGY - SOKAKÉRT

Andrew Kuyvenhoven-

A mai napon olvasandó igeszakasz: Róm 5,12-21
 
12 Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.
13 Mert a törvényig is volt bűn a világban, bár a bűn nem róható fel, ha nincs törvény.  
14 Mégis úrrá lett a halál Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám vétkéhez hasonlóan estek bűnbe. Ő pedig előképe az eljövendőnek.   
15 De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra.  
16 És az sem igaz, hogy a kegyelmi ajándék ugyanolyan, mint az első ember bűnbeesése. Az ítélet ugyan egyetlen eset folytán vitt a kárhozatba, a kegyelmi ajándék viszont sokak elbukásából vitt megigazulásra.  
17 Ha pedig az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által, akkor azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, még inkább uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által.   
18 Mármost, ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává. 18 Mármost, ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává.  
19 Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká.  
20 A törvény pedig közbejött, hogy megnövekedjék a vétek. De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem;  
21 hogy amiképpen úrrá lett a bűn a halál által, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazsággal az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

"Ádám ... előképe az eljövendőnek." (Róm 5,14)  

Hogyan lehet mindnyájunknak üdvössége egy embernek a halála és feltámadása által?
Megérthetjük, hogy miként lehetséges ez, ha Krisztusra, mint reprezentánsra gondolunk, azaz olyan valakire, aki sokak érdekében cselekszik.
A képviselet gondolata nem idegen számunkra. Mindannyian tudjuk, hogy egy szülő cselekedetei, hogy hatnak az egész családra, jó vagy rossz értelemben. Az Ószövetségből tudunk példákat olyan királyokra vonatkozóan, akiknek cselekedetei döntőek voltak a nemzetre nézve. A mai mamutvállalatokat néhányan igazgatják, s ezek a néhányak sokak érdekében döntenek. Ádám tettei azonban az emberiségre nézve voltak döntőek. És ha meg akarjuk mutatni Krisztus munkájának a hatókörét, mint aki sokakat képviselt, akkor Ádám a legjobb példa.
Ádám áll ott a kezdeteknél, mint a bűn oka és eredete. Pál szavaival élve (12.v.) a bűn egy olyan hatalom, amelyik egy ajtón át jött be, s ezt az ajtót Ádámnak nevezik. Ádám ezt mondhatta volna: "Én vagyok az ajtó, rajtam át lépett be az az ocsmány hatalom."
A bűn és a halál Ádám révén jött be, de mindenkire átterjedt, "mert mindenki vétkezett". Itt Pál nem arra gondol, hogy minden ember bűnös, mert minden ember bűnöket követ el. Arra gondol, hogy "minden ember vétkezett, amikor Ádám vétkezett." Egyetlen reprezentatív cselekedetével mindenki képviseletében döntött. Mindenki vétkezett és meghalt benne.
Ez a tökéletes illusztrációja annak a valakinek, aki a sokakat képviseli: "Ádám előképe az eljövendőnek". Ádám volt az az ajtó, amelyiken át a bűn és a halál bejött, hogy tönkre tegyen minket. Krisztus viszont az az ajtó, akin át a kegyelem és az élet ömlik mindazokra, akik "Őbenne" vannak.
Pál azért beszél Ádámról, hogy megvilágítsa a másik Ember, nevezetesen Jézus döntő tettét. Megtanítja nekünk a képviselet fogalmát, hogy tökéletesen biztosak legyünk abban, hogy a sokak sorsa az egyetlen tettei által dőlt el. Üdvösségünk egyedüli alapjául Jézus döntő tettei szolgálnak.
Nem abból kapunk megigazulást és életet amit mi tettünk, hanem amit Krisztus tett.

Krisztus mindenek felett-A SZELLEMBEN SZENT

Oswald Chambers-

  "Hogy megismerjem Őt..." (Fil 3,10).  

A szent nem a saját terveit igyekszik megvalósítani; Jézus Krisztust akarja megismerni! A szent nem tartja véletlennek a külső körülményeket, nem is gondolkozik azon, hogy élete világi vagy megszentelt élet-e; minden eseményt, amibe belekerül, eszköznek tekint arra, hogy Jézus Krisztust megismerje. Vakmerően felad mindent maga körül. A Szent Szellem úgy rendelkezett, hogy életünk minden területén Jézus Krisztust ismerjük fel; addig vezet vissza minket mindig ugyanarra a pontra, amíg abban a bizonyos dologban felismerjük Őt. Önmagunk érvényesítése trónra ülteti a munkát. A szent azonban Jézus Krisztust ülteti a trónra munkájában. Bármit teszünk, akár eszünk vagy iszunk, akár tanítványtársaink lábát mossuk, vagy bármi legyen is, amit teszünk, egyre kell törekednünk, hogy megvalósítsuk Jézus Krisztust. Gyakorlati életünk minden mozzanatának van megfelelője Jézus életében. Urunk az Atyával való kapcsolatát megőrizte a legalacsonyabb munkában is: "Tudván Jézus..., hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy... egy kendőt vett... kezdte mosni a tanítványok lábát" (Jn 13,3-6). A szellemi ember célja, hogy "megismerjem Őt"! Ma felismerem-e Őt ott, ahol vagyok? Ha nem így van, akkor cserben hagytam Őt. Nem azért vagyok itt, hogy önmagamat érvényesítsem, hanem hogy megismerjem Jézust. A keresztyén munkában sokszor az a felismerés indít el, hogy valamit meg kell csinálni és éppen nekünk kell ezt megtennünk. De a szellemi embernek nem ez a beállítottsága; neki az a célja, hogy minden körülmény közepette Jézus Krisztus felismeréséhez jusson el.

Isten műhelyében- Teljes megszentelődés (II.)

Carl Eichhorn-

"Hitetekben mutassátok meg az erényt, az erényben az ismeretet, az ismeretben az önmegtartóztatást, az önmegtartóztatásban az állhatatosságot, az állhatatosságban a kegyességet, a kegyességben a testvérekhez hajló szívet, a testvérekhez hajló szívben a szeretetet. " (2 Péter 1, 6-7)   

Aki a megismerést elhanyagolja, az ellaposodik. Isten lényének és országa tervének mélyebb megismerésére való behatolás szabaddá tesz minden szűkkeblű kicsinyességtől (Ján 8, 32). De a megismeréshez kell kapcsolódnia az önmegtartóztatásnak is, vagyis szent mértéktartásra van szükség. A megismerés által nyert szabadság fegyelmezetlenséggé torzulhat. A nikolaiták, akiktől Jézus komolyan óvott, a Sátán mélységeinek megismerésével dicsekedtek (Jel 2, 24). Ezért könnyen túltették magukat rajta, azt hitték, olyan magasan állnak a bűn felett, különösen a testi kívánság felett, hogy őket már semmi nem szennyezheti be. Veszélyes gőg, amely a megismerés alapján áll! Saját személyünk komoly megfegyelmezésének össze kell kapcsolódni azzal a szabad állásponttal, amire a megismerés segít el. Ha tudom is, hogy minden szabad nekem, mégis elhagyom azt, ami valamiképpen megkötözhet, hogy másoknak botránkozássá ne legyek (Róm 14, 9; 1 Kor 10, 29). Milyen kemény és szigorú volt Pál önmagával szemben (1 Kor 9, 27)! Az önmegtagadás két irányban mutatkozik meg: megtagadunk magunktól gyakori kellemes dolgokat és készen vagyunk kellemetlenséget is magunkra venni.

A komoly önfegyelemhez járuljon kitartás! Ne csak kezdjétek az önmegtagadást, hanem tartsatok ki benne. De ne tegyétek ezt egyoldalúan törvényes szigorral és keménységgel, különben ridegség és merevség alakul ki, amely másokat visszariaszt. Ezért kapcsoljátok össze a kitartást szívből való kegyességgel, istenfélelemmel és Isten iránti szeretettel. Az a szigorúság, amely önmagánál és másoknál semmit nem néz el, csodálatot kelthet, de nem vonz senkit. Az Istennel való bensőséges kapcsolat meleggé és irgalmassá teszi a szívet. Az Istenben való boldogság azonban ne legyen kegyes élvezet és tétlen szemlélődés. Ezért kell hozzá a testvéri szeretet. Istennek átadottan az embereknek is adjuk át magunkat. De ne szűkítsük le ezt a szeretetet a hívők szűk körére, hanem érvényesüljön mindenki iránt, mert Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.
 

Isten ígéreteinek tárháza-Soha el nem szakadni Istentől

Charles H. Spurgeon-

"És aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?" (Jn 11,26) 

Igen Uram, hisszük, hogy nem lesz részünk az örök halálban. Lelkünk ugyan elszakad majd a hústestünktől, ez egyfajta halál lesz. Istentől azonban soha nem szakadunk el, mert ez az igazi halál lenne, a bűn büntetése a legrettenetesebb büntetés. Mi hisszük ezt, és biztosak vagyunk ebben, mert ugyan mi "választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban?" (Róm 8,39). Krisztus testének tagjai vagyunk; elveszíthetné Krisztus az Ő testének tagjait? Krisztus jegyesei vagyunk; felbontaná velünk a jegyességet az Úr? Ez lehetetlen. Bennünk van az Élet, amely nem szakítható el Istentől. A Szent Szellem lakozik bennünk, hogyan is halhatnánk meg? Maga Krisztus az életünk, nem halhatunk meg, hiszen Ő nem halhat meg még egyszer. Benne is meghaltunk a bűnnek, a halálbüntetés pedig nem hajtható végre kétszer! Most már élünk, és örökké élni fogunk. A megigazulás jutalma az örök élet, mi, akik megigazultunk Isten előtt, számíthatunk erre a legfőbb jutalomra.

Élünk már és hiszünk. Biztosak vagyunk abban, hogy örök élet és örvendezés vár ránk. Ezért teljes bátorsággal haladunk előre életutunkon, míg majd örökké együtt lehetünk Krisztussal, akiben hiszünk.

Vezess engem ösvényeden, ó, Uram

Vezess engem ösvényeden, ó, Uram,
Útjaidat ismertesd meg még jobban!
A szívem kiáltja: szeretlek Téged,
Erős karod támogasson minden napon, a Te utadon!

Szelíd hangon szólj hozzám, ó, Uram,
Friss keneted áradjon rám gazdagon!
A szívemben égjen szent tüzed,
És hűséggel kövesselek minden napon, a Te utadon!

Napi áhítat-Ha tudtuk volna!

Hét témája: Gedeon mint vezető

 

Olvasmány: Bír 8,13–23

A megnyert csatába mindenki be akar szállni – szállj be időben a győztes oldalán!

„Amikor visszatért Gedeon, Jóás fia a harcból, a Heresz-hágótól, elfogott egy szukkóti ifjút, és kikérdezte. Az pedig felírta neki Szukkót vezetőit és véneit, hetvenhét embert. Azután odament a Szukkótban lakókhoz, és ezt mondta: Nohát itt van Zebah és Calmunná, akik miatt így gúnyolódtatok velem: Talán már a kezedben tartod Zebahot és Calmunnát, hogy kenyeret kívánsz tőlünk fáradt embereidnek? Azzal lefogatta a város véneit, és pusztai tövissel meg tüskével fenyítette meg ezeket a szukkótiakat. Majd lerombolta Penúél tornyát, és a városban lakókat megölette. Azután ezt kérdezte Zebahtól és Calmunnától: Milyenek voltak azok a férfiak, akiket a Tábór hegyén megöltetek? Azok így feleltek: Olyanok voltak, mint te, mindegyik királyfinak látszott. Akkor ezt mondta: Az én testvéreim, anyámnak a fiai voltak azok. Az élő ÚRra mondom, nem ölnélek meg benneteket, ha életben hagytátok volna őket! Majd ezt mondta elsőszülöttjének, Jeternek: Rajta, öld meg őket! De az ifjú nem húzta ki kardját, mert félt; hiszen még egész fiatal volt. Ekkor azt mondta Zebah és Calmunná: Kelj föl, és vágj le bennünket te, mert amilyen a férfi, olyan az ereje! Gedeon erre fölkelt, és megölte Zebahot és Calmunnát, azután leszedte tevéik nyakáról a holdacskákat. Ezután azt mondták az izráeliek Gedeonnak: Uralkodj rajtunk te, aztán a fiad és az unokád is, mivel megszabadítottál bennünket Midján kezéből! De Gedeon így válaszolt nekik: Én nem uralkodom rajtatok, és nem fog uralkodni rajtatok a fiam sem. Az ÚR uralkodjék rajtatok!”

Magyarázat

Mondhatták ezt Szukkót és Penuél lakói. De Zebah és Calmunná is. Mert ez az igeszakasz a múlt újragondolásáról szól. Mindig következik ilyen szakasz a döntéseink után, előbb vagy utóbb. Van, amikor kapunk még időt a cselekvésre, változtatásra (olvasd el Sámuel első könyvének 25. részét Abigail bölcsességéről) – ha van nyitott, Istenre figyelő szívünk, bölcsességünk, akkor felismerjük és kihasználjuk ezt a kegyelmi időt az életre. De ha ez idő lejárt, utána csak a tetteink súlyának elhordozása maradt.
Ilyen súlya van számos földi döntésnek, melyből már nincs kiút, csak a következmények elszenvedése. De mindez semmi ahhoz a lelki következményhez, amiről Isten igéje így szól: „mert a bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23). Ez a rossz döntéseinknek olyan súlya, amit nem bírhatunk ki, nem vészelhetünk át, hanem beleveszünk végérvényesen. Ez történt az említettekkel is.
Viszont van még egy üzenet: hogy döntöttek volna, ha tudták volna? Ha tudták volna ezek az emberek, hogy Isten győztes, és aki az ő útján jár, az biztosan győzni fog? És hogy nemcsak csatlakozni lehet az ilyen áldott emberekhez, hanem ilyenné is lehet válni, győztessé örökké Isten kegyelmi ajándékából (Róm 6,23).

(Boros Dávid)

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Jósáfát imádsága

"Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad... csak rád tekintünk." (2Krón 20,5-12)

 

Az ellenség tehát közeledik, védekezésre nincs se idő, se mód. Mit tesz ilyenkor egy felelős vezető és a nép? A nép összegyülekezett a jeruzsálemi templomba, a király pedig mindenki füle hallatára elmondott ott egy megrendítő imádságot. Mert sem a hívő hite, sem imaélete nem magánügy. Ebben az esetben a legteljesebb mértékben közügy volt.
Ez nem mutatvány, nem zavarában tesz valami rendkívülit, hanem mindig így szokta. Beszélget mennyei Atyjával. Ha öröme van, akkor is, ha bánat éri, akkor is, jóban, rosszban - mindig.
Kinek vallja Istent? „Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben." Aztán emlékezik Isten nagy tetteire és igéreteire, s máris biztos talajt érez a lába alatt.
Kinek látja az ellenséget? Onnan akarják kiűzni Jósáfát népét, ahova Isten helyezte őket. Tehát így Istennel kerültek szembe. Akkor pedig nem nekik kell legyőzniük őket, ez az Úr harca. Máris oldódik a szív szorongása, s egyre nagyobb kíváncsisággal várja, mit fog cselekedni Isten.
És kinek látja önmagát? „...nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk." Az igazi imádság ilyen őszinte. Jézus így tanított erről a hegyi beszédben: úgy imádkozzatok, ahogyan a kisgyerek beszél apjához, akiben bízik, és akiről tudja, hogy szereti őt!
Ilyen természetes-e számunkra az imádság, hogy nemcsak baj esetén, hanem folyamatosan kapcsolatban vagyunk Istennel? Hisszük-e, hogy a ma is cselekvő Úr, aki ki tud szabadítani emberileg reménytelen helyzetből is? Szoktunk-e imádkozni ilyen hittel népünkért? Gyakoroljuk saját hitünk erősítésére, hogy elsoroljuk hálával Isten tulajdonságait és nagy tetteit! Ő ígérte: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50,15)

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-A hit vizsgája

"Történt ezek után, hogy hadba vonultak Jósáfát ellen a móábiak és az ammóniak... "(2Krón 20,1-4)

Ez derült égből villámcsapás volt. A felderítők hozták a vészhírt, ráadásul olyan közel járt az ellenség, hogy már felkészülni sem lehetett a védekezésre, nem beszélve a nagy túlerőről.
Mit tesz most Jósáfát? „...megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában." Milyen őszinte könyv a Biblia! Mennyivel szebb lenne, ha azt olvasnánk, hogy a hívők mindig bátrak és okosak, első nekifutásra mindent jól megoldanak stb. De nem ez a valóság. A valóság az, hogy ők is ismerik a félelmet, s képesek megijedni is, ha váratlanul valami szörnyű hírt hallanak.
Csak nem állnak meg itt. Hanem ez a különös kifejezés így fordítható: a maga arcát az Úr arcára irányította. Először csak önmagára és népére nézett, s látta, milyen gyengék. Aztán az ellenségre, s látta, milyen erősek. De utána az Úrra nézett, mert látni akarta, hogy ő nemcsak még erősebb, hanem Mindenható. Csak az első válasza volt a rémület, a második már a bizalom. Ez a hit győzelme. „Ha félek is, benned bízom" - írta Jósáfát egyik elődje, Dávid király.
És most érik be a jó magvetés, a korábbi alapos igehirdetés gyümölcse: amikor felszólítja a népet böjtre és imádkozásra, az emberek értik, miről van szó. Nem esnek pánikba, nem kapkodnak szövetségesek után, tudják, hogy az élő Isten az ő hatalmas szövetségesük, s ha őt hívják segítségül, számíthatnak rá. De nagy dolog, ha egy közösségben ez természetes!
A váratlanul támadó nehézségek mindig vizsgáztatják a hitünket. Könnyű nyugodt időkben tisztelni az Urat, de merünk-e bízni benne, amikor hirtelen történik valami baj, s nyilvánvaló a tehetetlenségünk? Hisszük-e, hogy Istennek valóban minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen?

 

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

Alfred Christlieb-

   "Illés elment a pusztába egy napi járóföldre, leült egy fenyőfa alá és könyörgött, hogy hadd haljon meg és ezt mondta: Elég! Most, ó Uram, vedd el a lelkemet, mert nem vagyok jobb az én atyáimnál." ( l.Kir. 19,4)

A prófétát itt súlyos kísértésben látjuk, amely lelke mélyéig hatolt. Illés Isten dicsőségéért buzgólkodott. Áldott reformáció vette kezdetét a nép között. Az egész nép Jahvét ismerte el Istennek, és Illést mint nagy prófétát dicsőítette. Illés földi eredményeinek csúcsán állt.

Az ilyen idők azonban igen veszélyesek a legáldottabb és legkegyesebb életű emberek számára is. Milyen közel áll ilyenkor az emberhez, hogy az elért eredményből valamit magának tulajdonítson! "Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű". S ha az alázatos Pál apostol ezt írja: "hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe..." (2.Kor. 12,7), akkor Illés sem volt kisebb veszélynek kitéve. Maga Isten engedte mély bánatba és kísértésbe. Itt, a megaláztatás völgyében megőrizte őt Isten a kevély elbizakodottságtól.

Minden kísértés, amely mélyebb alázatra vezet, áldás számunkra, ha még oly kemény és keserű is. Mégis minden kísértés olyan veszélyt rejt magában, amit le kell győznünk! Illés szavai nemcsak alázatra mutatnak, hanem életuntságra és csüggedésre is.

Gyakran Isten szolgái is elcsüggednek, ha az eredmény nem felel meg az ő várakozásuknak, vagy ha hűséges munkájuk nyomán csak gyűlöletet, haragot és gyalázatos hálátlanságot aratnak, mint ahogy ezt Jeremiás (20,14) és Ézsaiás (49,4) megtapasztalta.

De még mindig jobb magunkat haszontalan szolgáknak tartanunk, mint nélkülözhetetleneknek (Lk 17,10)! - Isten őrizzen meg minket a kísértés óráiban!

  

Isten asztaláról-Varga László

   "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek... hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az Úr keze minden vétkéért."      Ézsaiás 40,1-2

Letelt a babiloni fogság rendelt ideje. Teljesen új nemzedék, mely már a fogságban született, áll készen a szabadulásra. Nekik hirdeti a próféta a szabadulás igéjét. Ez a nemzedék nem volt felelős az otthon elkövetett bűnökért. Mégis viselnie kellett a büntetést. Ha tetszik a mai embernek, ha nem, egy nép egység Isten előtt, s tagjai, bár egyenként is felelősek, népként, nemzetként viselik az egyetemes felelősség terhét. Van egy különbség: a bűnök következménye akkor áll be, ha a nép többsége bűnös. De kevés ember hite és helytállása is felemelheti a nemzetet. Mi magyarok mindig magunkénak éreztük a bibliai zsidó nép sorsát, s a nekik szóló üzenetet. Sok keresztyén ember megbotránkozik azon, hogy Kölcsey azt meri írni: "Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt." Pedig ő, mint bibliás református, erre az igére épít. Csak annyit enged meg magának, hogy a kétszeres büntetést múltra és jövendőre vonatkoztatja. Csakhogy a zsidók Babilonban megtértek. Nem mutatkozik meg, hogy a mi népünk megtért volna a kommunista fogságban. Szabadulásunk ezért nem lett teljessé. Te megtetted a magadét ahhoz, hogy ránk vonatkozzék ez az ige? 


Istenünk, jó Atyánk, ma is nemzetünkért száll hozzád könyörgésünk. Nem hetven, már sokkal több év telt el rabságunkban. Volt ezalatt szép nagy megelevenedése a hitnek és helytállásnak. Voltak sötét évtizedek, a megalkuvás, az elfogadott agymosás, a növekvő hitetlenség évei. Te ígéreted szerint csodálatosan megszabadítottál, s mi mégsem vagyunk képesek megszabadulni, mert még a kevesek is hiányoznak, akik vállalják az önzetlen szolgálatot. Szabadíts meg, Urunk, a lelki romlottságtól, adj új erőt hitünknek, egyházunknak! Adj új, bátor, tiszta igét a hirdetők szájába! Szentlelked építse új nemzedékünket, hogy valóban szabadok lehessünk! Ámen.

Mindennap az Ige fényében-A SZERETET

Andrew Kuyvenhoven-

A mai napon olvasandó igeszakasz: Róm 5,6-11 

6 Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért.  
7 Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált.  
8 Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.  
9 Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól.  
10 Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.  
11 Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.


"Isten pedig irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt érettünk, amikor még bűnösök voltunk." (Róm 5,8 - Dr. Ravasz László fordítása.) 

Fontos dolog, hogy a kisujjunkban legyenek a Biblia alapvető tanításai. Például képesnek kell lennünk arra, hogy a Bibliából megmutassuk, mit jelent a hit által való megigazulás. Képesnek kell lennünk arra, hogy ezt a tant kifejtsük saját szavainkkal barátainknak.
Ezt az alapvető tanítást mindig az a veszély fenyegeti, hogy elvész. Ezért olyan jól kell értenünk azt, hogy amikor tanult emberek és simabeszédű szónokok eltérő tant ajánlanak is, mi ragaszkodunk a bűnös embernek a Jézus Krisztusban való hit általi megigazuláshoz. Nem úgy kell kitartanunk emellett az evangélium mellett, mintha az életünk ettől függene, hanem mivel csakugyan ettől függ az életünk.
Manapság a hamis tanítóknak egész serege létezik. Szükségünk van olyanokra, akik meg tudják különböztetni az egészséges tant a hamistól. Olyan nagy szükségünk van rájuk, mint a tiszta levegőre.
Az ördög azonban nem hagy nekünk békét, amikor "mélységesen igazhitűek" lettünk. Amikor keresztyén hitismeretünk növekszik, új veszélyeknek vagyunk kitéve.
E veszélyek közül az az egyik, ha kezdjük azt hinni, hogy üdvösségünk a kiengesztelődésről való helyes elméleten és a megigazulás hibátlan értelmezésén nyugszik. Kezdjük azt hinni, hogy azért van üdvösségünk, mert rá tudunk mutatni arra, hogy más keresztyének hol tévednek. A ravasz ördög mindig megpróbál bennünket rávenni arra, hogy bizalmunkat ne Krisztusba, hanem a Krisztusról való tanításba vessük.
Ezért hát időt kell szakítanunk arra, hogy elgondolkodjunk a Róm 5,8-on. Nem azért van üdvösségünk, mert ismerjük a helyes elméletet a megigazulásról, hanem csak azért, mert Isten szeret minket. És mivel Isten szeretett minket, Krisztus meghalt értünk. Nem akkor adta életét értünk, amikor már ismertük és szerettük őt, hanem akkor tette ezt, "amikor még bűnösök voltunk".
Minden bizonnyal tudnunk kell néhány dolgot mondani a keresztről: arról, hogy miért, hogyan és kiért. De arra is képesnek kell lennünk, hogy semmit se szóljunk, csak csendben maradjunk és nézzünk, csupán nézzünk a keresztre. Isten a kereszttel tartós biztosítékát adja a nyomorult bűnösök iránti szeretetének.
 

Krisztus mindenek felett-AKI SZELLEMILEG LUSTA

Oswald Chambers-

 "Ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett, el nem hagyva a magunk gyülekezetét" (Zsid 10,24-25). 

Mindannyian hajlamosak vagyunk a szellemi restségre. Nem akarunk belemenni az élet durva, kíméletlen forgatagába, egyetlen törekvésünk az, hogy nyugton hagyjanak, hogy megóvjuk nyugalmunkat. A Zsidók 10. fenti verse arról ír, hogy egymást buzdítsuk, tartsunk össze. Mindkettőhöz kezdeményezés szükséges, hogy Krisztus érvényesüljön, ne önmagunk. A különvált, visszahúzódó, magános élet ellentéte annak a szellemiségnek, amit Jézus Krisztus kíván tőlünk. Szellemi mivoltunk próbára van téve, amikor igazságtalansággal, durvasággal, hálátlansággal és mindenféle kellemetlenséggel van dolgunk; mindezek arra irányulnak, hogy szellemileg lustává tegyenek minket. Visszahúzódásunkat azzal fedezzük, hogy imádkozunk és Bibliát olvasunk. Csak örömünk és békességünk kedvéért keressük Istent, azaz nem Jézus Krisztust szeretnénk, hanem csak a benne való örömet. Ez az első lépés a rossz irányba. Ezek a dolgok következmények, mi pedig okká igyekszünk tenni őket. "Méltónak tartom pedig - mondta Péter -, amíg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket" (2Pt 1,13). Nagyon kellemetlen, ha Istennek egy ilyen "ösztökéje" - aki tele van szellemi tevékenységgel - oldalba bök minket. Tevékeny munka és szellemi tevékenység nem ugyanaz. A tevékeny munka lehet utánzata is a szellemi tevékenységnek. A szellemi lustaságnak az a veszélye, hogy nem akarjuk, hogy felbuzdítsanak, csak lelki nyugalomról akarunk hallani. Jézus Krisztus soha nem támogatja a visszahúzódás gondolatát: "Menj és mondd meg testvéreimnek..." 

Isten műhelyében-Teljes megszentelődés (I.)

Carl Eichhorn-

   "Arra törekedjetek, hogy hitetekben mutassátok meg az erényt, az erényben az ismeretet. " (2 Péter 1, 5)   

A tetterős keresztyénséggel együtt kell járjon az ismeret ápolása is. Legtöbbször azonban a különben komoly keresztyéneknél megrövidül az ismeretben való elmélyülés. És ezzel nagyon lényeges dolog hiányzik. Bizonyos, hogy a keresztyén életben fődolog a határozott akarat, hogy az Úrnak szolgáljunk. De Isten értelmet is adott nekünk. A hit nemcsak az akaratnak ad új irányt, hanem megvilágosítja értelmünket is. Isten a Krisztusban nyilatkoztatja ki magát. Betekintést kapunk Isten titkaiba, a jelenvaló és az örökkévaló országát átfogó terveibe. A hitben kapott erőhöz hitben való világosság is járul s ez utóbbit a megismerésnek kell kifejleszteni. Sokaknál nagyon elsatnyult ez az oldal. Elfelejtik, hogy Krisztusban nemcsak váltságot kaptunk, hanem a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse benne van elrejtve. Ezeket a kincseket ki kell emelnünk. Természetesen van terméketlen ismeret is, amely nem a lelki életből származik és nem is segíti azt előre; csupán az értelem munkája. Az elbizakodottság befészkeli magát az emberbe, fölényben látja magát és különbnek tartja magát állítólagos mély tudásával. De ez csak a kíváncsiságát elégíti ki. Nem a központi igazságok, hanem a mellékes dolgok állnak a középpontban; megvan a kedvenc véleménye és a "vesszőparipája". Szeret vitázni, szóharcot folytatni, hogy neki legyen igaza.
 

Napi áhítat-Csata után csata

Hét témája: Gedeon mint vezető

  Olvasmány: Bír 8,1–12
 

Arra figyelsz, amit Isten tesz, vagy amit az embe­rek?

„De az efraimiak azt mondták neki: Mit tettél velünk? Miért nem hívtál bennünket, amikor harcba indultál Midján ellen? És hevesen pöröltek vele.  

Ő azonban így felelt nekik: Ugyan mit tettem én hozzátok képest? Nem többet ér-e Efraim böngészése Abíezer szüretjénél? A ti kezetekbe adta Isten Midján vezéreit, Órébet és Zeébet. Hozzátok képest mit tudtam én tenni? Amikor így beszélt, megenyhült az ellene támadt indulatuk. Gedeon megérkezett a Jordánhoz, és átkelt háromszáz emberével; fáradtak voltak, de folytatták az üldözést. Ezt mondta a Szukkótban lakóknak: Adjatok néhány kenyeret ennek a népnek, amely engem követ, mert fáradtak, pedig nekem üldöznöm kell Zebahot és Calmunnát, Midján királyait. Szukkót vezetői ezt felelték: Talán már a kezedben tartod Zebahot és Calmunnát, hogy kenyeret kívánsz tőlünk a seregednek? Gedeon azt mondta: Ezért majd ha az ÚR kezembe adja Zebahot és Calmunnát, akkor pusztai tövissel és tüskével csépelem végig a testeteket! Onnan fölment Penúélba, és ugyanúgy szólt azokhoz is. De a Penúélban lakók is ugyanúgy válaszoltak, ahogyan a Szukkótban lakók. Akkor ezt mondta a Penúélban lakóknak is: Ha békében térek vissza, lerombolom ezt a tornyot! Zebah és Calmunná Karkórban voltak táborukkal együtt: mintegy tizenötezer ember, mindazok, akik megmaradtak a keleti törzsek egész táborából; százhúszezer kardforgató ember pedig már elesett. Gedeon a sátorlakók útján vonult fel, Nóbahtól és Jogbohától keletre. Megverte a tábort, mert a tábor biztonságban érezte magát. Zebah és Calmunná elmenekült, de ő üldözőbe vette őket, és elfogta Zebahot és Calmunnát, Midján két királyát, az egész tábort pedig szétverte.”

Magyarázat

Milyen jóleső érzés lehet egy megnyert csata után a bajtársaiddal szócsatába, az érzelmek viharába kerülni! Még szinte tart a küzdelem, és máris megérkeznek az újabb támadók a saját soraidból, akik elmondják, mit hogy kellett volna csinálni. És mit szóltak volna, ha nem nyersz, hanem veszítesz?
Honnan ez az újkeletű támadó indulat a bajtársak szívében? Egyfelől önzésből származik: lemaradtak a dicsőségről, talán némi zsákmányról is, és most a köszönetet mondók oldalán kéne állniuk, ami ugye nagyon kellemetlen. Hát nem tudtak ők arról, hogy ellenség pusztítja országukat, vagy külön felkérésre vártak? Baj van a készséggel, a motivációval. Másfelől árulkodik kérdésük is: „Mit tettél velünk?” Elárulja, hogy csak az embert, zsákmányát, győzelmét látják ebben a történetben. Nem érzik a dolgok szellemi síkját, pedig ez sokkal lényegesebb: „Mit tett Isten?”
Ez a lényeg az eltelt évezredek óta is: látod-e Isten munkáját? Tudsz-e örülnek annak, amit ő végez? Felismered és elfoglalod-e azt a helyet a mai napon is abban a történetben, melyet az ő hatalma és kegyelme ír? Ha nem, akkor mások áldásaira, sikereire irigyen éled az életed (lásd tizedik parancsolat). Ha igen, Isten ad türelmet és bölcsességet e jellemtelen emberek kezeléséhez.

Imaáhítat

Könyörögjünk, hogy Péter felismerése vezéreljen minket a romák közt végzendő misszióban! (ApCsel 10,34–35)

(Boros Dávid)

 

Isten áldásának négy törvénye

"Megáldalak...és áldás leszel" 1Móz 12,2 

 
1. A kapott áldás másra is kell, hogy áramoljon. A Biblia arra tanít, hogy áldottak vagyunk nem csak azért, hogy jól érezzük magunkat, nem csak azért, hogy boldogok legyünk és kényelmesen érezzük magunkat, de azért, hogy mi is áldássá legyünk mások számára. Isten így szólt Ábrahámhoz: "Megáldalak...és áldás leszel." 1Móz 12,2 Ez az áldás első törvénye. Mások felé is kell, hogy áramoljon. Hogy válhatsz áldássá mások számára? Úgy, hogy segíted a rászorulókat akár fizikai, akár lelki támogatással, anyagi segítséggel vagy gyakorlati tanáccsal. "Feledkezz el magadról, hogy segítő kezet nyújthass."
2. Mikor áldással vagyunk mások számára, Istennek gondja van a mi szükségleteinkre is.
Isten megígéri, hogy ha arra koncentrálunk, hogy áldássá váljunk mások számára, akkor gondja lesz a mi szükségleteinkre is. Szinte semmi nincs, amit Isten ne tenne meg azért, aki igazán akar másoknak segíteni. Isten garantálja ezt az áldást. Lukács 18. fejezetében Jézus így szól: "Senki sincs, aki elhagyta [mindenét] az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet." Lk 18, 29-30 Ha törődsz mások megsegítésével, Isten felelősséget vállal a gondjaidért. És ez igazán áldás, mivel Ő sokkal jobb a nehézségek kezelésében.
3. Áldásunk mások számára visszaszáll ránk. Minél inkább áldással vagy mások számára, minél jobban segítesz másokon, annál jobban áldja meg Isten életedet. Lukács 6,38 írja: "Adjatok, és akkor nektek is adni fognak! Bőségesen kaptok majd, többet, mint gondolnátok!" Istenen nem lehet túltenni az adakozásban. Minél többször próbálsz áldássá válni a körülötted levők számára, annál többször mondja Isten: "Áldásomat öntöm rád. Egy kis játékot játszunk most. Lássuk, ki győz. Lássuk, ki tud többet adni. Minél inkább áldással vagy mások számára, annál inkább áldalak meg téged cserébe."
4. Minél több áldást kapunk Istentől, annál inkább elvárja tőlünk, hogy segítsünk másoknak. Jézus így szól: "Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon." Áldást kaptunk, hogy mások számára áldássá váljunk.

Isten ígéreteinek tárháza-Szeresd a gyülekezetet

Charles H. Spurgeon-

"Indulj irgalomra Sion iránt, mert ideje, hogy megkegyelmezz neki, itt van már az ideje! Még a köveiben is gyönyörködnek szolgáid, a porán is szánakoznak" (Zsolt 102,14-15)

Meghallgatja az Úr a gyülekezetért való könyörgésünket. Lássátok meg, hogy itt van már ennek az ideje! Szeretjük az imaórákat, a tanítást és a valamennyi gyülekezeti összejövetelt. Szívünk mélyén ragaszkodunk Isten népéhez, és boldogan tudjuk együtt énekelni:

Isten szívén megpihenve,

forrjon szív a szívre hát,

szeretetünk úgy ölelje,

drága Megváltónkat át.

Ő fejünk, mi néki teste,

Ő a fény, mi színei,

Ő a mester, testvérek mi,

Ő miénk, mi övéi.

Ha mindenki így érez, akkor nemsokára meghozza az Úr a felüdülés idejét. Összejöveteleink benépesednek, a hívők megújulnak, bűnösök térnek meg. Mindezt az Úr irgalma cselekszi meg, és az Ige felszólít, hogy számítsunk rá. Eljött a rendelt idő. Serkenjünk fel! Szeressük Sionunk minden kövét, még ha ledőlt is az! Becsüljük meg a legkisebb igazságot, a legcsekélyebb szolgálatot, a leggyöngébb hitű testvért is, még akkor is, ha egyesek mindebben nem látnak többet, mint az út porát. Ha megbecsüljük Siont, Isten is megbecsüli azt. Ha örömünket találjuk az Úrért való munkában, a Seregek Ura is gyönyörűséggel fogja fogadni azt. 

 

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Új kezdés

"Ezután Jósáfát Jeruzsálemben maradt. De újra meg újra kiment a nép közé,... és megtérítette őket őseik Istenéhez, az Úrhoz."(2Krón 19,1-7)

 

Jósáfát épségben tért vissza Jeruzsálembe. Isten nagy csodája volt ez, ő mentette meg az életét. És mi fogadja? Eléje ment Jéhú próféta, és ezt mondta: az istentelennek kellett segítened? Nagyon haragszik rád az Úr! Úgy, mint Nátán Dávidnak, szemébe mondja bűnét. Szép kis fogadtatás a nagy sokk után.

Jósáfát azonban nem sértődik meg, nem csukatja börtönbe a prófétát, mint sokan mások, hanem hálás. Miért? Azért, hogy Isten újra szól hozzá. Az után, hogy nem hallgatott az igére, Isten nem mondott le róla. Még, ha ítéletes igét küld is, de emögött is az ő el nem fogyó szeretete van. Legyen áldott érte!

Minden hívő ember tudja, milyen nagy ajándék, ha Isten személyesen beszél velünk. Ő megsebez, de be is kötöz. Bűneinket leleplező szavaiban benne van a bocsánat ígérete is.

Mit tesz Jósáfát? Egy ideig Jeruzsálemben marad. Csend következik. Magába száll, kiértékeli a múltat, emészti Isten üzenetét, amit a próféta mondott, lelkileg rendbe szedi magát. A Biblia gyakran így írja: az Úr előtt áll. Mindnyájunknak nagy szükségünk van erre. Hadd dolgozzék az ige bennünk, hadd menjen mélyre, amit hallottunk, hadd kerüljön Isten világosságába minden tettünk, jók és rosszak egyaránt!

Utána azonban kiment a nép közé, és megtérítette őket az Úrhoz. Uralkodása elején egy kis csapat bejárta az országot, és megismertette az emberekkel a Bibliát. Azóta sok minden történt, és ellaposodott a hitélet. Most újra indul ő maga is, mert az ország jövője a nép lelkiállapotától függ. Hisszük-e, hogy ez ma is így van?

És nemcsak hitébresztés történik, hanem utána bírákat rendel, akik tanítják az embereket, hogy új erkölcsiség is fakadjon a hitbeli megújulásból.

Isten gyermeke is eltévelyedhet, mint Jósáfát. De Isten ad lehetőséget új kezdésre.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Kiáltott Jósáfát

."..körülfogták... Jósáfát azonban kiáltozni kezdett, és az Úr megsegítette; Isten másfelé terelte őket. "(2Krón 18,28-34)

 

 

Lezajlott hát a csata, amitől Isten óvta a királyokat. Szörnyű vereség lett a vége, Aháb ottmaradt a harcmezőn, és Jósáfát is csak isteni csoda révén menekült meg.

Ennyire igaz az, hogy Isten az ő beszédével meg akar menteni minket. Ha azt komolyan veszik, elkerülték volna ezt a tragédiát. De Ahábot nem is érdekelte, Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten világos intésére. Szívszorító jelenet: két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén, ha belezuhannak, magukkal rántják a népet is, s Isten nyújtja feléjük a kezét, de ők ellökik maguktól. Háromszáz évvel később ugyanez történt, megvetették Isten igéjét, és bekövetkezett a babiloni fogság. És mi mit teszünk Isten életmentő igéjével?

Aki nem engedi, hogy Isten szava bölccsé tegye, az egyre balgább lesz. Aháb azt javasolja, hogy Jósáfát maradjon királyi ruhájában, ő pedig páncélba öltözik. És Jósáfát nem lát át a szitán! Persze hogy őt támadják a csatában, s csak az menti meg, hogy végre Istenhez kiált, és az Úr elviszi onnan támadóit.

Előbb is kiálthatott volna, de eddig nem volt szava Istenhez. Ő azonban olyan kegyelmes, hogy az ilyen segélykiáltást is meghallgatja. Így hallotta meg Jézus a vele együtt megfeszített lator kiáltását is. Mert „mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik" (ApCsel 2,21 - Károli).

De aki nem hívja segítségül, hanem magában bízik, az elvész, mint Aháb. Ha páncél van rajta, akkor is.

Így van ez a mi örök sorsunkkal is. Kilátástalan helyzetbe kerültünk, ahol nem tudunk magunkon segíteni, mint Jósáfát. De aki Isten kegyelméért kiált, üdvösséget kap. Aki pedig a maga álruhás huncutkodásában reménykedik, elpusztul. Hisszük-e mind a két megállapítást?

 

Napi áhítat-Jót tenni a testvéreinkkel

Hét témája: A gyülekezet feladatai 

  Olvasmány: Gal 6,9–10

A hívő testvérek iránt jóságosnak lenni azért elsődleges, mert ők közel vannak hozzánk. De másokról sem feledkezhetünk meg!

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.”

Magyarázat

Nem azért teremtette bennünk Krisztus az új embert, hogy önmagának tetszelegjen, hanem valami egészen gyakorlati célból: jó cselekedetekre. Ez az új élet abban válik nyilvánvalóvá, hogy megszabadulsz végre önmagadtól és a magad problémáitól, tehát a legnagyobb akadályaidtól, gátlásaidtól. A jó cselekedet tehát mindig válasz, következmény, gyümölcs. Előbb el kell ültetni a fát, néhány évig gondozni, aztán majd gyümölcsöt terem. De csak ha jó a fa, akkor terem gyümölcsöt. Pontosan ezért ültették el, hogy teremjen. Azért igazít meg Isten minket és ad új életet, hogy azokat a jó cselekedeteket tudjuk elvégezni, amelyeket ő készített el a számunkra.
A jó cselekedet nem egy pluszteljesítmény a kötelező munkán felül, ami valami szép glóriát von a fejünk köré. Inkább az, hogy amit teszek, azt jól cselekedjem, amit dolgozom, abban ne legyen hiba, az kifogástalan legyen, azt ne utáljam, hanem szeressem! A gyülekezetben is így végzek el mindent.
Az egész élet egy nagy alkalom bizonyságot tenni szóval és tettel arról, hogy Krisztus valóban Úr e világon, és az ő feltámadásában valóban elközelített az egész világ újjáteremtése. Az ilyen alkalmak kihasználása az igazi jó cselekedet. Mit szeretnék inkább az életben: adni vagy kapni?

(Sinka Csaba)

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

Alfred Christlieb-

 Akháb elbeszélte Jézabelnek mindazt, amit Illés cselekedett... És követeket küldött Jézabel Illéshez mondván: Ezt cselekedjék velem az istenek és úgy segéljenek, ha holnap ilyenkor úgy nem cselekszem a te életeddel, mint ahogy te cselekedtél azokéval...   l.Kir. 19,1-2

   

 

Nagyon jelentős, hogy milyen egy-egy ember viszonyulása Isten áldásaihoz! Akháb a Kármelen az élő Isten csodatételét élte át. Isten prófétája barátságos volt hozzá. Isten kegyelemből a büntetést túláradó áldássá változtatta.

Akháb rövid ideig Illés közelében lehetett, s meg kellett volna éreznie Isten Lelkének jelenlétét. De ő elzárkózott ezelől, hátat fordított a prófétának és sietett haza istentelen feleségéhez. Beszámolt neki arról, ami a Kármelen történt, de ezt úgy tette, hogy azzal nem hitetlen feleségét akarta megnyerni Istennek, hanem annak pusztító befolyása alá került ismét. Akhábnál láthatjuk, hogyan veszítheti el mindjárt az ember Isten áldását. Szolgáljon ez figyelmeztetésünkre!

Még ennél is gonoszabb Jézabel magatartása. Lelkiismeretét mélyen megérinthette volna mindaz, amit arról hallott: mit tett Isten a Kármel hegyén. Isten mindenhatósága éppoly nyilvánvalóvá lett előtte, mint a Baál bálványisten tehetetlensége.

Ha valaha, akkor most ütött megtérése lehetőségének órája. Jézabel példája azonban azt mutatja, hogy az ember tudatosan elzárkózhat Isten áldása elől. Harag és düh töltötte el szívét. Isten kegyelmének napja Jézabelnél Illés elleni pokoli gyűlölettel végződött.

Jaj annak, aki ilyen élmény ellenére is istentelen marad!

Volt, aki átélte Lázár feltámasztását és arról tanácskozott, hogyan kellene Jézust megölni! Volt, aki átélte a pünkösdöt és kigúnyolta az apostolokat.

Isten őrizzen meg bennünket ilyen magatartástól!

Isten asztaláról-Varga László

   "...nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; akik izraeliták..."      Róma 9,1-5

Megdöbbentő mondat. Pál egész életét, minden munkáját a pogányok megtérítésére szentelte. Hihetetlen áldozatokat vállalt, életét adta volna értük. Ezért a zsidók mindenütt üldözték, megölni is többször próbálták. Mindezt, a halált is örömmel vállalta, mert tudta, hogy Krisztus készen tartja számára az örök életet. És itt azt látjuk, hogy egyetlen kincsét, üdvösségét áldozná fel a saját nemzete üdvösségéért. Leveleiben sehol nem találunk olyan lelkes dicséretet, annyi szépségnek és értéknek a felsorolását, mint ahogy itt dicséri nemzetét. Így csak az tud beszélni, aki teljesen egynek tudja magát vele. Mi ennek a magyarázata? Pál gondolkozásának alapja a predestináció: nem véletlenül vagyok az, ami vagyok. Isten teremtett azzá, eleve meghatározott céllal és feladattal. Családomat, egyházamat, nemzetemet Tőle kaptam. Egy vagyok velük. Ha bűnösök, bűnük engem is sújt. Ha kegyelmet kapnak, az az én örömöm. Én egyedül is kegyelmet kaphatok, de hogy álljak Isten elé a többiek nélkül? Ez az igazi nemzetszeretet. Nem emberi találmány, Isten tanít meg rá Pál megindító példájával.

Istenem, szomorúan nézem nemzetem romlását. A külső körülményeket könnyű lenne helyrehozni, ha népünk hitben, áldozatos szolgálatban egymásért élne és dolgozna. De nem teszi. Nagyon sok a bűnünk, nagyon távol állunk Tőled, rendelésedtől. Önzésünkben egymás boldogságát romboljuk, egyéni megalkuvásunk egész nemzetünk jövőjét veszélyezteti. Csak Te segíthetsz rajtunk. Keress meg minket egyenként! Ragadj meg igéddel! Tégy a magad szolgáivá, hogy egymás szolgáivá lehessünk! Tekints elődeink hitére, szeretetére, hűségére, ígéreted szerint, hogy azt ezeríziglen is számon tartod. Kegyelmed egyetlen reménységünk, ne hagyd el nemzetünket! Ámen. 

Mindennap az Ige fényében-BÉKESSÉG

Andrew Kuyvenhoven-

A mai napon olvasandó igeszakasz: Róm 5,1-5 

1 Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.  
2 Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.  
3 De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot,
4 az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet;  
5 a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. 

"Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által." (Róm, 5,1) 

Az önigaz embernek semmit nem használ a békesség evangéliuma. Nincs bennük istenfélelem, mert nincs bennük önismeret. A magabiztos emberek nem képesek arra, hogy Istent féljék, egyszerűen azért, mert önelégültek.
Nem kell aggódnunk azoknak az embereknek az üdvössége miatt, akik még félik Istent. Számukra van még remény. De reszkessünk azok miatt, akik még félni sem tudnak többé. Az ilyenek önigazak.
Isten óvjon meg minket az önigazak békességétől.
Amint valaki megtudja, hogy bűnös, elveszti a békességét. Önmagával elégedetlen, és elkezdi félni Istent. Azok számára, akik félnek, van remény. Legalább megsejtik, hogy érdemtelenek, még ha nem is tanulták még meg Krisztus érdemét.
Igaz sokan belezökkennek az "önvádaskodás" kerékvágásába. Ez halálos lehet. Bizonyos keresztyén körökben az önbecsmérlést kegyességnek vélik. Megtanulják, ápolják és vég nélkül ismétlik. Ez azonban nem igazi kegyesség. Inkább kifinomult módja annak, hogy azt sejtessük az emberekkel vagy kimondassuk velük: nem is vagyunk tulajdonképpen olyan rosszak, amilyeneknek magunkat hisszük.
Isten nem akarja, hogy továbbra is önmagunkat vádoljuk. Azt akarja, hogy Jézus Krisztusban higgyünk. Ha bizodalmunk van abban, hogy amit Jézus tett, az elegendő számunkra is, akkor békességünk van Istennel. A békesség pedig a jóindulatból és barátságból fakadó viszony.
Ha bizalmunkat Krisztusba vetjük, félelmeink eltűnnek. Továbbra sem "vagyunk jók" önmagunkban, de Krisztus jó. A Krisztusban való hit által békesség jön létre Isten és közöttünk. Minél inkább Krisztusra nézek, annál jobb viszonyban élek magammal. Ha Isten elfogadott engem, én is elfogadhatom magamat Krisztusban.
Először megbékülök ővele, majd belső békességre jutok.
A békesség soha nem magabiztosság, mert nem önmagammal, hanem a Krisztussal való elégedettségen alapszik.  

Krisztus mindenek felett-A NAGY PRÓBA

Oswald Chambers-

"Nem szolgálhattok az Úrnak" (Józs 24,19). 

 
Bízol-e még csak egy parányit is bármi másban - Istenen kívül? Bízol-e még egy kicsit a természetes erényben vagy a körülmények alakulásában? Nem építesz-e magadra csak egy kicsit is abban az új feladatban, amit Isten eléd állított? Erre vonatkozik a próba. Teljesen igaz, ha ezt mondod: "Nem tudok szent életet élni". De azt elhatározhatod, hogy megengeded Jézus Krisztusnak: tegyen téged szentté. "Nem szolgálhattok az Úrnak" - de odaállhatsz arra a helyre, ahol Isten mindenható ereje munkálkodhat rajtad. Annyira rendben vagy Istennel, hogy várhatod tőle: tegye nyilvánvalóvá benned az Ő csodálatos életét? "?mi az Úrnak szolgálunk" - mondta a nép (21). Ezt nem hirtelen indításból, hanem jól megfontolt kötelezettségvállalásból mondták. Lehet, hogy te azt mondod: "De Isten soha nem hívhatott el engem erre! Én méltatlan vagyok, nem rólam van itt szó." De rólad van szó, és minél gyengébb és gyarlóbb vagy, annál jobb. Akinek van miben bíznia, az utoljára jut el oda, hogy kimondhatja: "Én az Úrnak szolgálok"! Ilyeneket mondunk: "Ó, ha igazán tudnék hinni..." Azt kellene mondanod: "Ó, ha igazán akarnék hinni..."! Nem csoda, hogy Jézus Krisztus annyira hangsúlyozza a hitetlenség bűnét. "Nem is tett ott sok csodát az Ő hitetlenségük miatt" (Mt 13,58). Ha valóban hinnénk, hogy Isten úgy is gondolja, ahogyan mondja - hol lehetnénk már azóta! Isten elmondja, hogy mi mindenné akar lenni a számomra - megengedem-e, hogy mindazzá legyen? 

Isten műhelyében-Igyekezetünk a megszentelődésben

 Carl Eichhorn-

"Teljes igyekezetet fordítsatok. " (2 Péter 1, 5)   

Nagyon fontos, hogy Igénket az előző versekkel összefüggésben értsük meg. Miután az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, így fordítsatok teljes igyekezetet arra és teremjétek meg Istennek mindazokat a gyümölcsöket, amelyeket Ő gyermekeitől elvár; erényt, ismeretet, önmegtartóztatást, állhatatosságot, kegyességet, testvéri szeretetet, mindenki iránt való szeretetet. Mindezeket nem tudnátok magatokból előhozni: az Ő isteni ereje munkálja ezt Isten és az Úr Jézus megismerése által. Amikor a hit szemei megnyíltak és megismertétek az egyedül létező Istent és akit elküldött, a Jézus Krisztust, akkor lettetek ilyen gazdagokká. Elnyertétek az igazi, örök életet (Ján 17, 3) és erőt a szolgálathoz. Hit által mindenetek van. Most tehát forgassátok a hitben nyert kincseteket, váljék láthatóvá az, amit Isten kegyelme belétek helyezett! A szent élet csak felhasználása és kifejlesztése a nekünk ajándékozott szentségnek.

"Teljes igyekezetet!" Bármilyen szorgalmas is valaki, de ha feladata meghaladja erejét, akkor végül is elcsügged és kedvetlenül ejti ki kezéből a munkát. Így van ez a belső és külső életünk megszentelésével is. Ez olyan valami, ami meghaladja erőnket. Csak aki teljes komolysággal törekszik rá, veszi ezt észre. Nem igaz, amit Kant mondott: "Meg tudod tenni, mert meg kell tenned." Ő egyáltalán nem ismerte fel szívünk mély romlottságát (nem adatott neki), ezért a feladat teljes nagyságát és súlyát sem fogta fel. Mi csak akkor tudunk valamit tenni, ha Isten a Krisztusban képessé tesz rá, de akkor teljes igyekezettel cselekednünk is kell.

Az ilyen igyekezet tulajdonképpen a hit igyekezete, mindig új hit-energia. Ha nem akar eltűnni egy gonosz szokás, akkor elcsüggedhetsz a saját erődre, de nem arra az erőre nézve, amit Isten Krisztusban adni akar neked. Benne van győzelmed, tarts ki, ne menj el az Úrtól, légy erőszakos, tartsd elébe ígéreteit és megtapasztalod, hogy "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!" Benne új életed van; ne nyugodj, míg ez az élet minden ponton át nem hat és győzelemre nem jut benned. - Ha a Megváltó megismerésének világosságát megkaptuk, akkor ne legyünk restek és gyümölcstelenek, különben elveszítjük hitbeli látásunkat, vakok leszünk és tapogatózunk.

Isten ígéreteinek tárháza-Hűséges és hasznos

Charles H. Spurgeon-

"Jól látom a hűségeseket az országban, ők velem maradhatnak. Aki tökéletes úton jár, az szolgálhat engem" (Zsolt 101,6) 

Ha Dávid a hűségeseket kereste, biztosak lehetünk abban, hogy Dávid Fia ugyanígy gondolkodik. Krisztus hűséges embereket keres, hogy elősegítse, bátorítsa és megjutalmazza őket. Ne gondolja senki, aki igazán hűséges, hogy az Úr megfeledkezik róla, sőt, a Király maga ügyel rá.

Ebben a királyi kijelentésben két ígéretet találunk. Az első, hogy "velem maradhatnak". Krisztus a maga hajlékába viszi a hűségeseket, palotájában lakhatnak, társai lehetnek és örömét leli társaságukban. Csak legyünk hűek az Úrhoz, és Ő kinyilatkoztatja magát nekünk. Ha hűségünknek nagy ára van, a jutalmunk még nagyobb lesz, minél dühösebben támadnak ellenünk az emberek, annál nagyobb örömmel fogad be az Úr.

A második ígéret azt mondja: "szolgálhat engem". Krisztusa maga dicsőségének szolgálatába állítja azokat, akik megvetik a csalárdságot, hűségesek hozzá, Igéjéhez és keresztjéhez. Mint Őfelségének megbecsült szolgái, Krisztus királyi kíséretéhe tartozhatnak. Hűségük jutalma, hogy Istennel szoros közösségben, gyümölcsöző életet élhetnek.

Uram, tégy engem hűségessé, hogy Veled maradhassak és Téged szolgálhassalak!