Varga László: Isten asztaláról

"Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk." (Apostolok cselekedetei 4,11-12.)

Hatalmas kérdése a mai hívő embernek: hogyan tűrheti Isten azt a sok gonoszságot, annak következtében azt a rengeteg szenvedést, amit a XX. század háborúi és más aljasságai okoztak? Van-e Isten, ha ezek mind megtörténhetnek? Ez a sok őszintén hívő ember egy dolgot felejt el: Isten világosan, százszor is kijelenti: nincs más út, nincs más igazság, nincs más név, nincs más lehetősége az előhaladásnak, a békességnek, a boldogságnak, egyáltalán a megmaradásnak, mint a Krisztus útja. Hisszük-e ezt? Ha bármilyen más úton jó eredményre lehetne jutni, Isten szava nem volna igaz. Szabad nekünk más utat választani, mert ez a mi rettenetes emberi méltóságunk. De éppen a XX. század, melyben minden anyagi lehetőség megadatott, hogy gazdag, boldog, gond nélküli lehessen az egész emberiség élete, mutatja a legtisztábban: nincs más lehetőség a jó eredményre. A Krisztus útján haladt ez az évszázad? Nem! Akkor mit várhat a hívő keresztyén ember? Éppen annak sok borzalma tanítja a legvilágosabban: az emberiség megtartatásának más útja nincs. Te ezen az úton jársz, vagy Istent fogod hibáztatni, ha nyomorúságról nyomorúságra jutsz?

Uram, Királyom, próbálok a Te utaidon járni, és nem sikerül. Pedig tapasztalom, valahányszor sikerül, mindig jó az eredménye. De annyira mást mond a világi bölcsesség, annyira más a haladás útja, olyan nehéz napról napra szemben úszni az árral, segítség nélkül nem bírom. Nevetségessé válok, ha mereven követlek Téged. Ha nem követlek, szerencsétlenné. Hogyan tudjak ebben eligazodni? Csak benned bízom, hogy erőt adsz, amikor követlek, bocsásd meg, amikor gyenge vagyok, és mégis elhajlok, vezess mindig vissza nehéz, de egyedüli útjára a megtartatásnak, az üdvösségnek! Ámen.