Olvasmány: 1Pt 1,13–21
Mindenki megtöltheti tartalommal az életét. De hogy mit ér az? Néhány év megmutatja.
13„Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. 14Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, 15hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, 16úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” 17Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, 18tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, 19hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. 20Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek, 21akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.”
Magyarázat:
„Mi az értelme létezésünknek, és mi az értelme egyáltalán az élőlények életének? Erre a kérdésre válaszolni nem egyéb, mint vallásosnak lenni” – mondta egyszer Albert Einstein. És valóban, csak a Krisztus-hit tudja az addigi üres életet megtölteni végleges, örök és gazdag tartalommal. A hiábavaló életmód ezzel szemben olyan tartalmú, amely mindig kiszolgáltatott a körülmények változásainak, az élet forgandóságának, a szerencsének-szerencsétlenségnek. Hiábavaló szavunk a lényeget nagyon plasztikusan adja vissza: hiányos (üres) valóság. Vagyis abszolút értelemben a semmi. Szélkergetés, mondja az ószövetségi bölcsesség. Persze ösztönösen ellenkezés van bennünk azzal kapcsolatban, hogy életünk esetleg értelmetlen lenne, hiszen mindent ki lehet bírni, csak az értelmetlenséget, a tudatos hiábavalóságot, a hosszan tartó ürességet nem. Isten is jól tudja ezt, és ezért ment ki, vált ki bennünket a Krisztusban való hit által ebből a tragédiával fenyegető értelmetlenségből. A pszichológia is ismeri az ember azon igyekezetét, hogy ő maga ad értelmet a dolgoknak, hogy így megszabaduljon a hiábavaló életérzéstől. Végleges megoldás viszont csak az lesz, ha maga Isten teszi „örök”-ké életünk.
(Háló Gyula)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése