💥#Reggelidicséret💥- A szabadság ára

„Nem tudjátok, hogy ha valakinek a szolgálatába álltok, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? De hála az Istennek, hogy ugyan a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére átadattatok! Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.”
Pál levele a rómaiakhoz 6:16-18

Ettünk belőle, mert enni akartunk. Mert igazságtalan, hogy ezt eltiltotta tőlünk, mert a kígyó azt mondta, Ő mindent csak magának akar. Na, akkor majd mi megmutatjuk! Nem kell nekünk az uralma, szabadok akarunk lenni, a magunk urai! Kezünk már nyúlt előre, a gyümölcs roppant a fogunk alatt, rajtunk pedig egy korábban sosem tapasztalt érzés kezdett elhatalmasodni. Megéltük, mi a rossz és mi volt a jó.
Nincs a fügefának annyi levele, ami el bírta volna takarni szégyenünket. Pillanatok alatt megtanultuk, mi a félelem, mi a gyanakvás, és hogyan kell ujjal mutogatni a társunkra.

Aztán meghallottuk az Ő hangját, sosem csengett még így, gyásszal átitatva. Ő vezetett ki minket a kertből miután bőrruhával burkolta be remegő testünket. Mélyen a szemünkbe nézett, és elmondta, mi vár ránk: fáradtság, fájdalom, kudarcok, verejték, elmúlás.
De van remény! És szeméből két könnycsepp gördült borzas szakállára.

A zár kattant mögöttünk, mi pedig nekivágtunk a nagyvilágnak Édentől keletre. Küzdöttünk Ellene, egymás ellen, és önmagunkkal is. Ő időről időre emlékezetünkbe idézte a reményt, mi pedig hol átkoztuk, hol pedig vártuk Őt, hogy egyszer majd a rabságunknak vége szakadjon. Mert sosem lettünk a magunk urai. A Gonosz jogot formált felettünk, mi pedig játszottuk az ő játékát.

Évszázadok és ezredek peregtek egymás után, mi pedig szolgasorba hajtva hordoztuk rossz döntésünk következményeit. Aztán egy nap eljött közénk Ő, ahogy megígérte. Szakadt bőrruhánk helyett menyegzői öltözéket kínált. Tisztát, hófehéret. Munkánk kínkeserves gyümölcse helyébe kenyeret és bort, a halál helyett pedig örök életet.

Válaszul felszegeztük Őt egy durván ácsolt keresztfára, mert még mindig a kígyónak hittünk, és fogalmunk sem volt arról, mi a különbség jó és rossz között. De ahogy vére rácsorgott bozontos szakállára, ahogy kimondta: „Elvégeztetett”, ahogy vasárnap reggel egy üres sír nézett velünk farkasszemet, úgy szívünkben is feltámadt a Remény. A bűn láncait elkezdte marni a rozsda, és orrunkba egy új illat érkezett a távoli időkből: szabadság.

Végre nemet mondtunk a bukott uraságnak, és fejet hajtottunk az Egyetlen előtt, mert mi már csak neki akarunk szolgálni, a Jónak, az Igazságnak és senki másnak. Mert ez az igazi szabadság.

(Szilvási-Csizmadia Andrea)