Ez a kérdés naponta felmerül, ébredésünk pillanatától egészen addig, amíg le nem fekszünk aludni. Ugyanis a bizalom szüli a megnyugvást, a megnyugvás pedig a bizalmat.
Bizonyára nem teszed a karácsonyi fenyőfádat törött fenyőtalpba, és gondolom nem bíznád egy vacsora elkészítését arra a barátodra, aki minden eseményről elkésik.
Akár felismerjük, akár nem, minden ember folyton mérlegeli az őt körülvevő emberek és dolgok megbízhatóságát.
Akár felismerjük, akár nem, minden ember folyton mérlegeli az őt körülvevő emberek és dolgok megbízhatóságát.
Ugyanezt tesszük az Istennel való kapcsolatunkban is — tudat alatt azt mérlegeljük, mennyi bizalmat szavazunk neki egy-egy helyzetben.
Legyen szó anyagi javainkról, megromlott kapcsolatainkról, titkolt sebeinkről vagy nagy álmainkról, felmérjük Isten múltbéli hűségét, hogy annak fényében eldöntsük, rábízhatjuk-e jelenünket.
Véleményem szerint, az ünnepi készülődés forgatagában derül ki igazán, valóban bízunk-e Istenben.
Minden egyes pillanat egy-egy újabb lehetőséget nyújt arra, hogy bízzunk Isten hűségében, s ez azzal kezdődik, hogy megtanulunk lecsendesedni és megnyugodni.
Mi lenne, ha ahelyett, hogy fejest ugrunk tennivalóinkba, minden egyes reggelünket az elcsendesedés gyakorlásával kezdenénk? A zsoltároshoz hasonlóan, biztassuk lelkünket arra, hogy egyedül Istenben találjon megnyugvást: emlékezve Isten munkájára és jóságára, kifejezve nagy szükségünket Jézus iránt, kinyilvánítva Isten megbízhatóságába vetett bizalmunkat.
Ugyanis Ő, aki az egész világot szavával hozta létre, s mégis esetlen kis csecsemőként lejött a földre, azon a szent, csodás, csendes éjjelen, nyugalmat és békességet tud szólni életünkbe ma.
Legyen szó anyagi javainkról, megromlott kapcsolatainkról, titkolt sebeinkről vagy nagy álmainkról, felmérjük Isten múltbéli hűségét, hogy annak fényében eldöntsük, rábízhatjuk-e jelenünket.
Véleményem szerint, az ünnepi készülődés forgatagában derül ki igazán, valóban bízunk-e Istenben.
Minden egyes pillanat egy-egy újabb lehetőséget nyújt arra, hogy bízzunk Isten hűségében, s ez azzal kezdődik, hogy megtanulunk lecsendesedni és megnyugodni.
Mi lenne, ha ahelyett, hogy fejest ugrunk tennivalóinkba, minden egyes reggelünket az elcsendesedés gyakorlásával kezdenénk? A zsoltároshoz hasonlóan, biztassuk lelkünket arra, hogy egyedül Istenben találjon megnyugvást: emlékezve Isten munkájára és jóságára, kifejezve nagy szükségünket Jézus iránt, kinyilvánítva Isten megbízhatóságába vetett bizalmunkat.
Ugyanis Ő, aki az egész világot szavával hozta létre, s mégis esetlen kis csecsemőként lejött a földre, azon a szent, csodás, csendes éjjelen, nyugalmat és békességet tud szólni életünkbe ma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése