Az Ószövetség: A mannahullás

Az örömünnep után Izráel Mózes vezetésével, elindult a pusztába. Itt elkezdődött különleges nevelésük. Isten próbákat, nehézségeket engedett meg útjukon, hogy megtanuljanak Hozzá fordulni, és így Ő minden szükségletüket kielégíthesse. Eddigi tapasztalataik alapján okkal bízhattak Szabadítójukban, hiszen látható módon közöttük lakozott, előttük ment – nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban. A hit, a bizalom, az engedelmesség próbái következtek tehát.

A szomjúságtól elepedt nép Márába, egy oázishoz érkezett. A víz azonban keserű, ihatatlan volt. Emiatt zúgolódni kezdtek Mózes ellen. Ő az Úrhoz kiáltott. Isten mutatott neki egy faágat, amit bele kellett dobnia a vízbe, és az megédesedett (II.Móz. 15:25). Mert az Ő hatalmára támaszkodva a legegyszerűbb eszközökkel meg lehet oldani a legnagyobb problémákat is.

Elimen keresztül mentek tovább, míg eljutottak a Szin pusztájába. És ismét zúgolódott Izráel egész gyülekezete Mózes és Áron ellen:

- „Bár meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, amikor jól lakhattunk kenyérrel; mert azért hoztatok ki ebbe a pusztába, hogy e sokaságot éhséggel öljétek meg.
És mondta az Úr Mózesnak:
- Ímé, én esőképpen bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megpróbáljam: akar-e az én törvényem szerint járni vagy nem? A hatodik napon pedig úgy lesz, hogy mikor elkészítik, amit bevisznek, az kétannyi lesz, mint amennyit naponként szedegettek...
És mondta Mózes a népnek:
- Este húst ád az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, mellyel ellene zúgolódtatok...
És este fürjek jöttek fel és ellepték a tábort, reggel pedig harmatszállás lett a tábor körül. Mikor pedig a harmatszállás megszűnt, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek voltak, aprók, mint a dara a földön. Amint meglátták Izráel fiai, mondták egymásnak: Mán ez /= Mi ez/? Mert nem tudták, mi az.
Mózes pedig mondta nékik:
- Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül...
Szedtek azért, ki többet, ki kevesebbet..., de annak aki többet szedett, nem volt fölöslege, és annak, aki kevesebbet, nem volt fogyatkozása; ki-ki annyit szedett, amennyit megehetett. Azt is mondta nékik Mózes:
- Senki ne hagyjon abból reggelre!
De nem hallgattak rá, mert némelyek hagytak abból reggelre, és megférgesedett és megbüdösödött. Mózes pedig megharagudott rájuk... A hatodik napon pedig kétannyit szedtek. Ő pedig mondta nékik:
- Ez az, amit az Úr mondott: Holnap a nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre... Lássátok meg! Az Úr adta néktek a szombatot; azért ad ő néktek hatodnapon két napra való kenyeret...
És nyugodott a nép a hetedik napon!” (II.Móz. 16:3-30)

A nyugalomnapot (sabbat = nyugalom) jóval a zsidókkal való szövetségkötés előtt alapította Isten – a teremtés emlékünnepeként és az újjáteremtés, az örök nyugalom előképeként. A szombat tehát a teremtéstől fogva érvényben lévő, egyetemes intézmény, melynek az idők során elhomályosult az értelme és gyakorlata. (Lásd: I.Móz. 2:3; II.Móz. 20:8-11; 31:16-17; Mk. 2:27-28; Lk. 4:16.)

Az izráelitákat negyven évig táplálta Isten csodás módon a pusztában a mannahullatással. A szombat megszentelésére, a teremtő, a fenntartó, a gondviselő Isten tiszteletére nevelte őket azáltal, hogy előre gondoskodott nyugalomnapi táplálékukról. Hisz szombaton főzni sem kellett! Így kímélte meg Isten a már akkor is túlterhelt asszonyokat a szakadatlan munkától. Azt akarta, hogy a család ünnepe is legyen a Neki szentelt nap

Forrás: http://biblia.hu/Az Ószövetség a művészetekben-Dirk Bouts: A mannaszedés, 1464-67.
Szent Péter-templom, Löwen