Olvasmány: Jón 2
Annyiszor megtapasztaltad már Isten segítségét, gondoskodását! Tudatosítsd magadban, hogy a szabadulás a kegyelmes Istennek köszönhető – mindig!
Mit szoktunk tenni szorongatott helyzetben? Ha nekünk szegeznek egy fogós kérdést: vizsgán, vagy leleplezve egy bűnünket? Vagy ha minden erőnket, ügyességünket be kell vetnünk egy megoldás érdekében? Vagy ha üldöz egy veszett kutya? Netán ha bekapott egy nagy hal?! Jónás, az eget-földet teremtő Isten engedetlen prófétája belekényszerült egy ilyen helyzetbe. A vihar zúgása, a vele utazók jogos haragja, és a tenger tompa moraja elől Isten helyezte el egy „csendes zugba”, ahol átgondolhatta az életét. Ez Jónás szívében hálaadó imádságot eredményezett, amelyben részletezte süllyedésének és megmenekülésének eseményeit. Isten nem hagyta őt a mélységbe veszni, odarendelte a halat, kiemelte a hullámsírból. Micsoda kegyelme ez az Istennek, micsoda gondoskodó szabadítása! Ilyet nem tud egyetlen bálvány sem, mert hitvány, hiábavaló semmiségek. Akik mégis azokra figyelnek, az egyetlen Jótevőt, Boldogítót, irgalmazni képes Könyörülőt taszítják el maguktól. Ugye, szorongatott helyzetedben a „Jaj, Istenem!” kiáltás, sóhaj fel-feltör belőled? Nem is tud más megszabadítani. Ne hagyd el őt, tarts ki mellette, és a végén még azt is el tudod mondani, amit Jónás: „De én hálaéneket zengve áldozok neked!”
(Papp Dániel)
Annyiszor megtapasztaltad már Isten segítségét, gondoskodását! Tudatosítsd magadban, hogy a szabadulás a kegyelmes Istennek köszönhető – mindig!
1„Az ÚR azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában. 2Jónás imádkozott Istenéhez, az ÚRhoz a hal gyomrában. 3Ezt mondta: Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat. 4Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem. 5Azt gondoltam, hogy eltaszítottál engem magad elől. Bárcsak újra megláthatnám szent templomodat! 6Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre. 7Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld, de te kiemelted életemet a sírból, ó, URam, Istenem! 8Amikor elcsüggedt a lelkem, az ÚRra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba. 9Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket. 10De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az ÚRtól jön a szabadulás! 11Az ÚR pedig parancsot adott a halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre.”
Mit szoktunk tenni szorongatott helyzetben? Ha nekünk szegeznek egy fogós kérdést: vizsgán, vagy leleplezve egy bűnünket? Vagy ha minden erőnket, ügyességünket be kell vetnünk egy megoldás érdekében? Vagy ha üldöz egy veszett kutya? Netán ha bekapott egy nagy hal?! Jónás, az eget-földet teremtő Isten engedetlen prófétája belekényszerült egy ilyen helyzetbe. A vihar zúgása, a vele utazók jogos haragja, és a tenger tompa moraja elől Isten helyezte el egy „csendes zugba”, ahol átgondolhatta az életét. Ez Jónás szívében hálaadó imádságot eredményezett, amelyben részletezte süllyedésének és megmenekülésének eseményeit. Isten nem hagyta őt a mélységbe veszni, odarendelte a halat, kiemelte a hullámsírból. Micsoda kegyelme ez az Istennek, micsoda gondoskodó szabadítása! Ilyet nem tud egyetlen bálvány sem, mert hitvány, hiábavaló semmiségek. Akik mégis azokra figyelnek, az egyetlen Jótevőt, Boldogítót, irgalmazni képes Könyörülőt taszítják el maguktól. Ugye, szorongatott helyzetedben a „Jaj, Istenem!” kiáltás, sóhaj fel-feltör belőled? Nem is tud más megszabadítani. Ne hagyd el őt, tarts ki mellette, és a végén még azt is el tudod mondani, amit Jónás: „De én hálaéneket zengve áldozok neked!”
(Papp Dániel)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése