Napi áhítat: Ne feledkezz meg szabadítódról!

Hét témája: Bálványok az életünkben

Olvasmány: 106. zsoltár

Furcsa elképzelnünk magunkat, amint épp az aranyborjút imádjuk, ugye? Hát a tv-t, netet, szerelmünket, gyerekünket „imádva ?

” 1„Dicsérjétek az URat! Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! 2Ki tudná elmondani, milyen hatalmas az ÚR, ki beszélhetné el minden dicső tettét? 3Boldogok, akik megtartják a törvényt, akiknek tettei mindenkor igazak. 4Gondolj rám, URam, amikor megkegyelmezel népednek, gondoskodj rólam, amikor megszabadítod! 5Hadd láthassam választottaid jólétét, örülhessek néped örömének, és dicsőíthesselek örökségeddel együtt! 6Vétkeztünk őseinkkel együtt, bűnt, gonoszságot követtünk el. 7Őseink Egyiptomban nem értették meg csodáidat, nem gondoltak nagy szeretetedre, hanem engedetlenek voltak a tengernél, a Vörös-tengernél. 8De az ÚR megszabadította őket nevéért, hogy megismertesse hatalmát. 9Megdorgálta a Vörös-tengert, és az kiszáradt, átvezette őket a mély vizen, akár a pusztában. 10Megszabadította őket gyűlölőik kezéből, megváltotta az ellenség kezéből. 11Üldözőiket víz borította el, egy sem maradt meg közülük. 12Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek. 13De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében. 14Sóvárgás fogta el őket a pusztában, próbára tették Istent a sivatagban. 15Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük. 16Féltékenyek lettek a táborban Mózesre, és Áronra, az ÚR szent emberére. 17Megnyílt a föld, és elnyelte Dátánt, eltemette Abirám csoportját. 18Tűz gyulladt ki csoportjukban, láng pusztította el a bűnösöket. 19Borjút készítettek a Hóreb-hegynél, leborultak a bálványszobor előtt. 20Fölcserélték dicsőséges Istenüket növényevő bika képmásával. 21Megfeledkeztek szabadító Istenükről, aki hatalmas dolgokat vitt véghez Egyiptomban, 22csodákat Hám földjén, félelmes dolgokat a Vörös-tengernél. 23Elhatározta, hogy elpusztítja őket, de választottja, Mózes, közbelépett nála, és elfordította pusztító haragját. 24Megvetették a kívánatos földet, nem hittek ígéretének, 25hanem zúgolódtak sátraikban, nem hallgattak az ÚR szavára. 26Ezért rájuk emelte kezét, és elhullottak a pusztában, 27utódaikat a pogányok közé juttatta, és szétszórta országaikba. 28Azután odaszegődtek Baal-Peórhoz, és holt bálványoknak szóló áldozatokból ettek. 29Ingerelték tetteikkel az URat, ezért csapás szakadt rájuk. 30De előállt Fineás, végrehajtotta az ítéletet, és megszűnt a csapás. 31Igaz tettnek számít ez neki nemzedékről nemzedékre mindörökké. 32Meríbá vizeinél is felháborították, Mózes is rosszul járt miattuk, 33mert elkeserítették lelkét, és meggondolatlanul beszélt. 34Nem pusztították ki a népeket sem, pedig meghagyta nekik az ÚR. 35Sőt összekeveredtek a pogányokkal, és eltanulták tetteiket. 36Bálványaikat tisztelték, amelyek csapdába ejtették őket. 37Feláldozták fiaikat és leányaikat a szellemeknek. 38Ártatlan vért ontottak, fiaik és leányaik vérét, akiket a kánaáni bálványoknak áldoztak, vérontással gyalázták meg az országot. 39Beszennyezték magukat cselekedeteikkel, erkölcstelen tetteikkel. 40Ezért haragra gerjedt népe ellen az ÚR, és megutálta örökségét. 41Pogányok kezébe adta őket, gyűlölőik uralkodtak rajtuk. 42Sanyargatták őket ellenségeik, és meg kellett alázkodniuk előttük. 43Sokszor megmentette őket, de ők önfejűen engedetlenek maradtak, és mélyre süllyedtek bűneik miatt. 44Mégis rájuk tekintett nyomorúságukban, meghallgatta esedezésüket. 45Visszaemlékezett a velük kötött szövetségre, nagy szeretettel megkönyörült rajtuk. 46Irgalmasságra indította mindazokat, akik fogságba vitték őket. 47Segíts meg minket, URunk, Istenünk, és gyűjts össze a népek közül, hogy hálát adhassunk szent nevednek, és dicsőítve magasztalhassunk téged! 48Áldott az ÚR, Izráel Istene öröktől fogva mindörökké! Az egész nép mondja: Ámen! Dicsérjétek az URat!”

Magyarázat:

Ez méltó befejezése a zsoltárok negyedik könyvének! Érdemes rászánni az időt, és meg-megállva végigolvasni. Többször is. Az előző tizenhét zsoltárt is lezáró dicsőítés, és a zsoltárkezdő magasztalás között ott ragyog Isten bűnbocsátó szeretete. Folyton felejtő, könnyen elcsábuló, és Szabadítóját felelőtlenül bálványokra cserélő népe felé még most is könyörülő figyelmességgel fordul – ez feledhetetlen hálaok! Vagyis hogy, íme, a történelmi bizonyíték: mégiscsak el lehetett feledni… Már a Vörös-tengernél lázongtak, bár Isten szabadítása után hitre és dicsénekre buzdulhattak (7–12. v.). A pusztai vándorlás idejéből hatszoros véteksorozat van feljegyezve (13–33. v.): feledékenység, féltékenység, borjúbálványozás, ígéret-megvetés, Baalhoz társulás és Isten felháborítása; a bírák korából meg (34–46. v.) már számolatlanul a mulasztások, keveredések, szenny és vér, a bűnökben mélyre süllyedés… Mindeközben nézd csak a 43–46. versek kezdőszavait: „sokszor”, „mégis”, „visszaemlékezett”, „irgalmasságra”. Hát nem kegyelmes az Isten? A büntetések között is meghallgatta kiáltásukat. De szomorú, amikor az isteni tényeket feledteti az emberi-ördögi látszat! Vegyük be felejtésirtónak Isten szabadító jelenlétét – emlékezetünkbe és szívünkbe!

(Papp Dániel)