06.20.

Aki az Úr Jézust nem szereti, legyen átkozott

"Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? "

(János 21, 16)

Ez az alapvető és legfőbb kérdés. Minden, amit Jézusért teszünk, értéktelen, ha hiányzik belőlünk a szeretet. Kell, hogy ez hassa át és irányítsa minden tettünket, különben csak holt cselekedet és gépies tevékenység az. Amilyen mértékben helyt adunk önmagunkban Krisztus szeretetének és az minket áthat, olyan mértékben fogjuk Öt viszontszeretni. Aki szereti Jézust, az magasztalja Őt; Megváltónk csodálatos tulajdonságait nem tudjuk eléggé magasztalni. Aki szereti Őt, azt felüdíti Igéje és a vele való kapcsolat. Emberek, akik szeretik egymást, szívesen érintkeznek egymással. Ha valaki szereti Jézust, sohasem tud betelni azzal, hogy Igéjét hallgassa és olvassa, s a vele való közösség lelkének legmélyebb igénye. Aki Jézust szereti, arra is kész, hogy érte szenvedjen. "A szeretet gyakran a szenvedésen keresztül tisztul meg" - mondja Tersteegen. Péter a maga túláradó érzelmében azt hitte, hogy Jézust a börtönig és a halálig tudja követni. De túlértékelte önmagát. Szeretete még nem volt elég erős ahhoz, hogy a szenvedéstől való irtózását legyőzze. Az édesanya együtt szenved gyermekével vagy gyermekéért és nem gondolja, hogy valami különleges dolgot tesz, amikor beteg gyermeke ápolásában felemészti önmagát. Az igazi szeretet gyalázatot, gúnyt és üldöztetést is elhordoz a Megváltóért, sőt éppen a szenvedés az, mely a szeretet szálait még szorosabbra vonja. A szeretetnek szenvedést jelent, ha valamivel megszomorítjuk Jézust. Péter igen megszomorodott, mikor az Úr harmadszor is megkérdezte "szeretsz-e engem?". Ez háromszori megtagadására emlékeztette őt, melyet annakidején keservesen megsiratott. Az a fájdalom, melyet azért érzünk, hogy szeretetét megszomorítottuk, azt bizonyítja, hogy szeretjük Őt, és Jézus ismételt bocsánata még fokozza ezt a szeretetet. "Mert akinek sok bocsáttatott meg, nagyon szeret." - "Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott" (1 Kor 16, 22) - azaz Istentől elhagyottá válik, Isten ítélete nehezedik rá. Isten áldása pedig azt jelenti, hogy életünk van. Ahol Jézus van, ott kivirul Isten kertje, aki pedig nem szereti Jézust, az áldásoktól fosztja meg önmagát és végül is az örökös halálba süllyed.

ELJUTOTTÁL-E MÁR A "MIUTÁN"-HOZ?

"Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott az ő barátaiért" (Jób 42,10).

Sehol sem található az Újszövetségben panaszos, maga körül forgó, beteges imádság, amely mindenáron bizonygatni igyekszik, hogy "nekem van igazam". Maga az a tény, hogy igazolni próbálom magam Isten előtt, mutatja, hogy a váltság ellen lázadozom: "Uram, megtisztítom a szívemet, ha meghallgatsz; becsületesen élek, ha megsegítesz." Én nem tudok rendbe jönni Istennel, nem tudom az életemet tökéletessé tenni: csak akkor jöhetek rendbe Istennel, ha az Úr Jézus Krisztus váltságát ingyen ajándékként elfogadom. Elég alázatos vagyok-e, hogy elfogadjam? Le kell mondanom minden igényről, fel kell hagynom az erőlködéssel, végleg és kizárólag Isten kezére kell hagyatkoznom, csak azután kezdhetem el a közbenjáró imádság papi szolgálatát. Sok imádság abból fakad, hogy nem hisznek a váltságban. Jézus nem most kezd megmenteni minket, Ő már megmentett, elvégezte a váltságot és gyalázzuk Őt, ha kérjük, hogy váltson meg. Ha nem kapsz százannyit Isten Igéjének megismerését illetően, akkor kezdj el a barátaidért imádkozni, lépj be a belső papi szolgálatba. "Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott barátaiért." Megváltott lélek! A közbenjáró imádság életed legfontosabb foglalkozása. Akármilyen helyzetbe visz bele Isten; imádkozz azonnal, imádkozz azért, hogy az Ő áldozati halála mások életében is valósággá váljék éppúgy, mint a tiedben: Imádkozz barátaidért most; imádkozz azokért, akikkel most kerülsz kapcsolatba!

A KEGYELEM ALÁSZÁLL A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Pt 5,1-5 1 A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: 2 legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; 3 ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. 4 És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. 5 Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.  "Egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad." (1Pt 5,5b) A kegyelem, akárcsak a víz, lefelé folyik. Minél lejjebb hajolunk, annál többet kapunk. De akik magasan hordják a fejüket azoknak nehéz dolog hozzájutni. A Bibliában végig arról olvasunk, hogy Isten szétszórja a gőgösöket, hogy elküldi a gazdagokat, de az éhezőket ellátja javakkal, és felemeli a megalázottakat. Az alázatosak imádsága az az egyetlen ablak, melyen át Isten kegyelme beragyoghat. Az alázatot azonban nemcsak Isten előtt gyakorolhatjuk, hanem egymás iránt is. "Egymás között pedig mindnyájan öltözzétek fel az alázatosságot..." (Ravasz László fordítása, ford. megj.) Az alázatosság nem valamiféle gesztus, melyet hébe-hóba gyakorlunk, hanem olyan öltözet, melybe egész zarándokutunk idejére beöltöztünk. Ebben a vonatkozásban mutatja a keresztyén közösség a lehető legnagyobb különbséget az evilági társadalomhoz képest. A keresztyének nem magasodnak egymás fölé, inkább lehajolnak egymáshoz. Nem irigylik egymást, hanem együtt örülnek egymással. Azok a keresztyének pedig, akiknek "megbízatás" adatott "Isten nyája" felett, emlékeztetik egymást, hogy nem szabad úgy viselkedniük, mintha az üzleti élet sikeres vezérigazgatói lennének. Együttesen is csak afféle bojtárok, akik várják a főpásztor visszatértét, akié a nyáj. Ha visszajön, megkapják előléptetésüket - de nem hamarabb. Maga a főpásztor szolgálatban töltötte életét és szolgaként halt meg. Megalázta magát szégyenünk mélységéig. És csak azután nyerte el a koronát, miután mindent teljesen befejezett. Isten népének az ő keresztjének az árnyékában kell élnie és munkálkodnia a földön a koronázás napjáig. Krisztusnak az a szokása, hogy csak azokat emeli fel, akik a mélyben vannak, és csak azoknak ad koronát, akik keresztet hordoznak. Következésképpen ebben az életben koronázatlannak kell maradnunk. És elég lent kell élnünk, hogy a kegyelem elérjen hozzánk.    "A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal."      1Korinthus 13,4-6 Semmi magyarázat nem szükséges ehhez az igéhez. Csak arra van szükség, hogy újra meg újra olvassuk végig és gondolkozzunk el egyenként minden szaván. Ez itt nem a szeretetnek, hanem a szeretet gyümölcseinek a leírása. Erre a magatartásra nem képes rávezetni az embert semmiféle bölcsesség, erős akarat vagy becsületből fakadó kitartás, mert minden, csak tudásból és akaratból fakadó erőfeszítés kifárad egy idő után, s az ösztönös önzés legyőzi a jóakaratot. De ha érzed a szeretet örömét, magától értetődővé válik, magától jön mindaz, amit ez az ige felsorol. Nem teher, nem kényszerítés többé, észre se veszi az ember, hogy nem irigyli a másik boldogságát. A türelmet, a jóságot nem kell tanulni, az olyan természetessé válik, csak más látja meg bennem. A más öröme az én örömöm, a más szomorúsága az én szomorúságom, s ha mégis megbántottam volna a másikat, nekem fáj jobban, mint neki, aki talán jobban szeret, s nem is rója fel nekem a rosszat, amit tettem. Az igazi szeretet olyanná válik, mint a friss levegő: talán nem is tudok róla, csak olyan jó benne élni. Nem hiába beszél az apostol arról, mit nem tesz a szeretet. Abból látszik a legjobban, létezik-e valójában. Krisztusom, köszönöm, hogy engem is így szeretsz. Én úgy gondoltam, képes vagyok a szeretetre, gyakorolni is tudom. Elém tartott tükrödben látom, milyen messze vagyok annak teljességétől. Bizony, elégszer kiszámítom, érdemes vagy nem érdemes szeretni egy-egy nyomorult embertársamat, s még örvendek, ha érdemtelennek bizonyul: felszabadít a felelősség alól. Szánj meg engem, és szeress úgy, amint vagyok! De taníts, nevelj, növeld szeretetemet, hogy botladozva mégis tudjalak követni! Ámen.    Azt mondja az Úr: éntőlem lett e dolog.      l.Kir 12,24 Ebben az Igében van előttünk annak a titoknak a nyitja, hogyan tanul meg a körülményei miatt tomboló ember egy pillanat alatt csendesen engedelmeskedni. Salamon fia, Roboám átéli, hogy 10 törzs elszakad tőle, és Jeroboám vezetése alatt önálló királyságot alapít. Roboám dühöng, tombol, 180000 főből álló hadsereget gyűjt egybe, hogy a szakadárokat a saját uralma alá kényszerítse. El tudjuk képzelni, hogy ez az erőszakos ember dühében a fogát csikorgatja. Ő ezt felelte az embereknek, akiket a nép azért küldött hozzá, hogy könnyítsen terheiken: "Az én kisujjam vastagabb az apám derekánál..., ha az én apám ostorral vert titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket". (10-14.v.) Minden értelmes beszéd, minden lecsendesítési szándék csak olaj lett volna a tűzre. S ezt a vadul tomboló embert Sémája próféta egy mondattal megkötözi, s ezzel a már fellobbanó háborús fáklyát eloltja. A király a sereg elé lép és ezt mondja: "Azt mondja az Úr; fel ne menjetek, és ne hadakozzatok atyátokfiai ellen... térjen vissza ki-ki a maga házába, mert éntőlem lett ez a dolog"! A király dühtől vörös arca elhalványul. A kivont kardok visszakerülnek hüvelyükbe. Roboám felismeri, hogy nem emberekkel, hanem Istennel van dolga, s Őellene nem mer fellázadni. Csendesen hazamegy, engedve Isten akaratának. Kedves Lélek! Aki lázadozol gonosz emberek és rossz körülmények miatt, halld meg az Úr szavát: "... éntőlem lett ez a dolog". Alázd meg magad, törj össze, s légy kész az örök boldogságra! Fejezd be a hiábavaló harcot! Tedd le a fegyvert! Szólj így csendesen: "Atyám! Legyen meg a Te akaratod"!