Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Mi pedig előrementünk a hajóra, Asszuszba eveztünk, s ott akartuk felvenni Pált, mivel így rendelkezett és maga gyalog akart jönni.      Csel. 20,13

Figyeljünk arra, hogy ezt az útitervet Pál kifejezetten parancsolta. Pál bizonyára nem volt parancsolgató ember. Különösen a Filemonhoz írt levelében látjuk, hogy ezerszer inkább kért és kívánt, mint parancsolt. De ezt a kívánságát, hogy most egyedül legyen, parancsoló formába öltözteti. Nem úgy parancsolgatott ő útitársainak, mint valami kényúr szokott. Nem! Csak nem hagyott kétséget afelől, hogy neki most feltétlen egyedül kell lennie. Mint egykor Jézus, aki elküldte tanítványait, s egyedül ment fel a hegyre imádkozni, így parancsolta Pál szeretett útitársainak, hogy egy időre hagyják magára. Mit tanulhatunk ebből? Ha valaki elveszi külsőleges hasznunkat, maradjunk nyugodtan! Ha valaki azonban azt az időnket veszi el, amit imádságban kellene eltöltenünk, legyünk nagyon határozottak! Azt is figyeljük meg, mennyi időre szól a rendelkezés. Pál Asszuszig akart gyalog menni, aztán csatlakozott a testvérekhez. Egy bizonyos időt, kb. 2 napot kívánt magának. - Őrizkedjünk mind a kétfajta túlzástól. Vannak keresztyének, akik szinte soha sincsenek egyedül Istennel. Mások viszont kizárólag azzal dicsekszenek, hogy magukban imádkoznak, és lekicsinylően beszélnek a testvéri közösségről. Mindkettő fontos. Egyik testvér egyszer azt mondta nekem: "Én nem megyek soha konferenciára vagy hasonló összejövetelekre, a csendességben épülök". Néhány év múlva láttam ismét. Arckifejezése teljesen megváltozott, békétlenné vált. Hallottam, hogy egy rajongó mozgalom tagjává lett. Üdvözítőnk oltalma nélkül mi szegény, tévelygő juhok vagyunk! Bárcsak megtartanánk mindig a helyes irányt, hogy termékeny lenne szolgálatunk Isten országában!