E.W. Kenyon: Jézus csodálatos neve 2.rész

Hogyan kapta Jézus a nevét

Mielőtt folytatnánk Jézus nevének tanulmányozását, jó lenne, ha megtudnánk valamit az Emberfiáról, megértenénk a mennyben elfoglalt helyét, hogy mit vitt véghez a megváltás terve során, és milyen dicsőség 
és méltóság illeti meg Őt ma, amint ott ül a Felséges jobbján a magasságban. 

Menjünk a Zsidó levél 1:1–4-hez:
„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az Atyáknak a próféták által [itt-ott egy-egy üzenet], ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot
is teremtette, aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinkből megtisztítván üle a Felségesnek jobbjára a magasságban, annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál.” 

Isten hajdan embereken keresztül szólt értelmük megvilágosítása által, míg ezekben az utolsó
napokban az Ő Fia személyében szól hozzánk.
Ez több, mint hogy őrajta keresztül, ez több, mint hogy őáltala; ez azt jelenti, Isten megjelenik testben, hogy véghezvigye az akaratát, hogy kimondja saját rejtett gondolatait a Fiú életén és cselekedetein keresztül.
Nemcsak szólt Jézuson keresztül, hanem ami sokkal több, Isten kinyilatkoztatta magát a Fiúban —
Isten volt jelen Krisztusban, és erről az új trónról, ami az Ő Fiának a teste, szól az emberhez — önmaga egy új kinyilatkoztatásában.
Ez a Fiú pedig, akit Ő tett mindennek örökösévé, és aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának a képmása, és aki hatalma szavával tartja fenn a mindenséget, miután Ő lett a helyettesítő áldozat a bűnökért, miután az igazságosság minden követelményének eleget tett és betöltötte az ember minden szükségletét, leült a Felségesnek jobbjára a magasságban, az univerzum legmagasabb hatalmi helyére.
Amikor Isten az emberen keresztül szól, teljesen birtokába kell vennie az embert, hogy az ember ne a saját értelmi képességeit használja.
Jézus esetében azonban nem volt szó birtokbavételről — mert Ő maga volt az örök Fiú.
Ő mondhatta: „Te dicsőíts meg engem Atyám, temagadnál azzal a dicsőséggel, mellyel bírtam tenálad a világ létele előtt.” 

Emlékezett a helyére az Atya kebelében.
Ő mondhatta: „Kijöttem az Atyától, és jöttem e világra.”
Majd: „Ismét elhagyom a világot, és elmegyek az Atyához.”
„Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem? Aki engem látott, látta az Atyát.” Ő volt az Atya kinyilatkoztatása. 

Neki nem kellett utánoznia Istent — Ő Isten volt!
Az Ő háromszoros nagysága
Vannak, akik beleszületnek egy nagy névbe, mint például egy cár vagy egy király; mások a nagy nevet elért eredményeikkel szerzik maguknak, vagy adományozzák nekik.
Jézus hatalmas, mert egy hatalmas nevet örökölt; az Ő neve hatalmas elért eredményei miatt; Ő hatalmas, mert egy hatalmas nevet adományoztak neki.
Ő nagyobb nevet örökölt bármely angyali lénynél, és mint Fiú, Ő az örököse mindennek, és Őáltala jöttek létre a világkorszakok.
Ő a ragyogás — az Atya dicsőségének kisugárzása.
Neve örökségként jár neki; és mi hatalmasabbat örökölhetett volna az Ő fennséges Atya Istenétől, mint ezt a nevet! 

A Filippi 2:9–10-ben azt találjuk: „Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való; hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” 

A Zsidókhoz írt levél elmondja nekünk, hogy Ő nagyobb nevet örökölt az angyaloknál, itt pedig
kijelenti, hogy Isten olyan nevet adott neki, amely minden név fölött való.
Ebből arra következtethetünk, hogy volt egy név a mennyben, amit ott ismertek, de mindenütt máshol ismeretlen volt. Ezt a nevet annak tartották fenn, aki kiérdemli: és Jézus, ahogy mi ismerjük Őt; és az Örök Fiú, ahogy Őt az Atya kebelében ismerték, megkapta ezt a nevet. 

Erre a névre minden térdnek meg kell hajolnia a három világban — a mennyben, a földön és a pokolban —, és minden nyelvnek meg kell vallania, hogy Ő az ura ennek a három világnak, az Atya Isten dicsőségére. 

Ímé, az Ember! 

Ő az, aki megadta nekünk a jogot, hogy használjuk az Ő nevét.
Az Efézus 1:17-ben találjuk Pál egyik imáját — egy igen különleges imát.
Imádkozik, hogy az Atya nyissa meg értelmünk szemeit, hogy megismerhessünk valamit az Atya
bennünk levő örökségének a gazdagságából, hogy nyíljanak meg szemeink és lássuk meg, hogy mi az Őerejének felséges nagysága irántunk, akik hiszünk. 

Kijelenti, hogy ez az Ő hatalma erejének ama munkája szerint való, amit Isten megmutatott Jézus
halott testében, mikor feltámasztotta Őt a halálból és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben, magasan felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világkorszakban, hanem a következőkben is; és tette Őt mindennek felette az
Anyaszentegyháznak a fejévé, mely az Ő teste, teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel.
Nemcsak hogy kiválóbb nevet örökölt, mint bármely más lény az univerzumban — Isten nem csak egy olyan nevet adott neki, ami előtt minden lénynek a három világban meg kell hajolnia és meg kell vallania, hogy Ő az Úr — hanem Isten egy olyan nevet adott neki, ami minden név felett áll, és az univerzum legmagasabb helyére ültette Jézust, és tette Őt mindennek a fejévé. 

Miért tette Isten? 

Isten ezt a befektetést az egyház javára tette; Isten ezt a betétet az egyház számára helyezte el,
amiből az egyháznak joga van meríteni minden szüksége betöltésére. 

Isten adta Jézusnak ezt a nevet, ami magában foglalja az Istenség teljességét, az örökkévalóság gazdagságát, és az Atya Isten szívének szeretetét, és ez a név nekünk adatott.
Jogunk van használni ezt a nevet ellenségeinkkel szemben.
Jogunk van használni ezt a nevet kéréseinkben.
Jogunk van használni ezt a nevet dicséreteinkben és imádásunkban.
Ez a név nekünk adatott. 

De ez csak a kezdete a csodáknak és e név nagyságában rejlő valódi értékeknek.
A Kolosse 2:15-ben mélyebb betekintést kaphatunk arról a győzelemről, amit Ő a sátáni erők felett
aratott közvetlenül a halálból való feltámadása előtt: „Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a
hatalmasságokat, őket bátran mutogatta [nevetségessé tette őket — ang. ford.], diadalt vévén rajtuk abban.” 

Itt Krisztusról az elkárhozottak sötét birodalmában ad képet az Ige, amint szörnyű harcot vív a sötétség erőivel. Bepillantást enged abba a félelmetes csatába és a győzelembe, amit Jézus aratott, mielőtt feltámadt a halálból.
A lábjegyzet szerint „lerázta” magáról a fejedelemségeket és a hatalmasságokat. 

Nyilvánvaló, hogy a pokol démoni seregei, amikor látták, hogy Jézus a hatalmukba került, egyszerűen be akarták kebelezni, le akarták igázni Őt; félelmetes kötelékben tartották, míg a kiáltás ki nem jött Isten trónjától, miszerint Jézus már betöltötte az igazságosság követelményeit, a bűnprobléma orvoslást nyert, és így az ember megváltása befejezett ténnyé lett. 

ELVÉGEZTETETT!

A hatalmas győztes 

Amikor ez a kiáltás elért a sötétség birodalmába, Jézus feltámadt, lerázta magáról a sötétség
seregeit, miután szörnyűséges csatában megmérkőzött a sátánnal, ahogy azt a Zsidó 2:14-ben olvashatjuk:
„Hogy a halál által megbénítsa őt, akinek hatalma volt a halálon, vagyis, az ördögöt.” (Rotherham-féle fordítás)
Más szavakkal, miután Jézus lerázta magáról a démoni erőket és megszabadult a bűntudat, a bűn és a betegség szörnyű terhétől, amiket Ő vitt le oda magával; megküzdött a sátánnal, győzelmet aratott felette, és otthagyta megbénítva, megverve és legyőzve. 

Beteljesedtek azok a szavak, amiket Jézus a Lukács 11:21–22-ben mondott:
„Mikor az erős fegyveres őrzi a palotáját, amije van, békességben van; de amikor a nálánál erősebb reá jövén legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyben bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja.”
Amikor tehát Krisztus feltámadt a halálból, nemcsak a halál és a pokol kulcsai voltak nála, hanem az a fegyverzet is, amiben a sátán bízott.
Legyőzte az ördögöt, legyőzte az egész poklot, és úgy áll most a három világ — a menny, a föld és a pokol — előtt, mint a minden kétséget kizáró győztes az ember ősi pusztítója felett.
Legyőzte a sátánt a saját seregei előtt — saját szolgái előtt — az elkárhozottak sötét birodalmában, és ott állt győztesen azon a szörnyűséges helyen, mint abszolút győztes és Mester. 

Nem csoda, hogy egy ilyen óriási győzelem után még frissiben azt mondja a tanítványoknak: „minden hatalom nékem adatott mennyen és földön.”
Ő áll az univerzum élén, Ő a világmindenség Ura és kormányzója.
Az Ő neve most minden név felett való, és megérthetjük, hogy az Ő nevére miként kell minden
térdnek meghajolnia; hogy mindaz a hatalom és erő, amit Jézus hatalmas győzelmével szerzett, benne van a névben — és Ő nekünk adta ezt a nevet.
Jézus ránk ruházta — nevének használata által — azt a hatalmat, amit megszerzett.
Mindaz ami Ő volt, benne van ebben a névben.
Mindaz ami Ő ma, benne van ebben a névben — és ez a név a miénk.
Jézus azért kapta ezt a nevet, hogy nekünk adhassa.
Odaadta nekünk a nevét, hogy mi véghez tudjuk vinni az Atya akaratát ebben az időkorszakban, amiben élünk. 

Tudjuk, hogy a korai egyház használta is ezt a hatalmat. A korai egyház Jézusért cselekedett, Jézus
távollétében Jézus helyett cselekedett.
Csodákat tettek, a csodák pedig ajtót nyitottak a szolgálat és az istentisztelet számára. 

A hatalom 

Ez adott tekintélyt a küldetésüknek, és rangot a közösségekben, ahol prédikáltak.
Megvolt a belépőjük a láthatatlan királyságba.
Isten mindenhatósága volt befektetve abba a névbe a korai egyház számára, a tanítványok pedig
elképesztő bátorsággal, felszabadultan használták a nevet.
Ők hittek Istenben!
A természetfeletti birodalmában éltek és jártak.
Azokban a napokban amerre csak szolgáltak, Isten nyilvánult meg rajtuk keresztül az emberek felé. 

A név használata 

Hasznos lenne, ha most megvizsgálnánk azokat az ígéreteket, amelyeket Jézus a figyelmünkbe ajánl
nevének használatával kapcsolatban.
„És akármit kértek majd az én nevemben, én megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.” (Ján. 14:13) 

Döbbenetes ez az ígéret, tudva, hogy Jézus az Atya jobbján ül — hogy az egyház fejeként Jézusé a
legmagasabb rang az egész univerzumban.
Íme az ígéret, ami törvényes meghatalmazást ad nekünk: „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.” (Ján. 16:24) 

Jézus azt mondja: Mostanáig — vagyis egészen idáig — ti még sohasem imádkoztatok az én
nevemben, mostantól fogva azonban amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, meg fogja adni nektek. 

Ez az ígéret a létező legdöbbenetesebb kijelentés, ami valaha is elhagyta a galileai Ember ajkát — mi használhatjuk az Ő nevét, ezt a mindenható nevet.
Nem azt mondja: „akkor, ha hisztek” , vagy „majd, ha lesz erre hitetek” .
Ezt a nevet már nekünk adta. Ez már a miénk!
Mivel az enyém, nincs szükségem hitre ahhoz, hogy használjam.
Amikor beleszületünk Isten családjába, a jog és kiváltság, hogy használhatjuk a nevet, együtt jár
újjászületésünkkel.
Mindaz a hatalom, ami be van fektetve a névbe, nekünk adatik, hogy dicsőséget szerezzünk az Atya nevének — hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban.
Ennek a Fiúnak — aki kivetett volt a földön és megfeszíttetett, meztelenül függött a világ előtt — a
nevét visszhangozzák majd az időkorszakok örökkön örökké.
Ahova csak eljutott a keresztre feszítés szégyene, oda e név méltósága, ereje, hatalma és dicsősége is eljutott.
Ahol az emberek kigúnyolták Jézust, ez a név oda is eljutott.
Ahol az emberek átkozták az Embert, ez a név eljut oda is mindenhatóságával, hatalmával és erejével, kiáradó áldásaival, gyógyulást és vigaszt nyújt az emberi fajnak, és tisztességet és dicsőséget ad Istennek, az Atyának. 

Ő most is velünk van e névnek az erejében — ez a név vette át az Ő helyét.
Mindazt, amit Ő akkor ott meg tudott tenni, ma is megteheti minden hívő.
Más szavakkal, éppolyan gyorsan, ahogy megsokasítja az egyházat, megsokasítja önmagát is, mert a leggyengébb fiúnak is megvan már a törvényes joga mindarra a kegyelemre, hatalomra, erőre, áldásra, egészségre, gyógyulásra és életre, amit birtokol az a személy, aki ezt a nevet viselte.
Mindaz, ami Jézus volt, benne van az Ő nevében.
Mindaz, ami Jézus volt, benne lesz ebben a névben ezen időkorszak alatt.
Ez a név semmit sem veszített annak az embernek az erejéből, aki viselte e nevet.
Láttuk ezekben az igeversekben, hogy az Atya az univerzum legmagasabb helyére emelte Őt.
Ő adományozta neki a világegyetem legmagasságosabb nevét.
Tisztességet, dicsőséget és erőt adományozott neki, és saját jobbjára ültette Őt a mennyekben,
magasan minden létező hatalmasság fölé; és most mindez a tisztesség, mindez a dicsőség, mindez a hatalom, mindez az erő benne foglaltatik Jézus nevében — ez a név pedig nekünk adatott. 

Új föld előttünk 

Bárcsak megnyílnának a szemeink; bárcsak fel merne szállni a lelkünk a Mindenható birodalmába,
bárcsak ez a név mindazt jelentené nekünk, amit az Atya belefektetett; bárcsak elkezdenénk cselekedni is a Krisztus Jézusban levő magas kiváltságaink alapján.
Ez a terület gyakorlatilag még felfedezetlen a keresztény megtapasztalás számára. 

Itt és ott néhányunk már megtapasztalta azt a hatalmat, ami Jézus nevében megadatott.
Láttuk már, hogy a bénák járnak, a süketek hallanak, a vakok szemei megnyílnak, hogy a halálos
betegek azonnal meggyógyulnak és erőre kapnak, de ezideig még egyikünknek sem sikerült tartósan
elfoglalnia a helyét kiváltságainkban és megmaradni azokban, hogy élvezni tudnánk ennek a hatalmas erőnek a teljességét.
Meg vagyunk azonban győződve arról, hogy mielőtt az Úr Jézus visszatér, a hívőknek lesz egy
hatalmas serege, akik megtanulják a névben való élet titkát, az uralkodást az életben, és Isten Fiának győzedelmes, természetfeletti, feltámadott életét fogják élni az emberek között.
Ha elménk fel tudná fogni azt a tényt, hogy a sátán meg van bénítva, hogy teljes fegyverzetétől
megfosztotta őt az Úr Jézus, hogy a betegség és a gyengeség az Ember szolgái; hogy az Ő szavára ezeknek távozniuk kell, akkor könnyű lenne a feltámadás birodalmában élni.
Emlékszünk, hogy a Máté 8-ban, amikor a százados Jézussal beszélt azt mondta:

 „...hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; ...” 

A százados más szavakkal ezt mondta: Neked hatalmad van a betegségek felett, ahogy nekem
hatalmam van száz ember felett, engem századosnak hívnak, Te viszont Úr vagy a betegségek, a démonok és a természet törvényei felett.
Neked csak szólnod kell, és a Te szolgáid engedelmeskednek Neked, miként amikor én szólok, az én szolgáim is engedelmeskednek nekem.
Láthatjuk ebből a csodálatos példából, hogy az a százados a Jézusban való szellemi gyönyörűségnek magasabb síkjára jutott, mint amit ma a legtöbb hívő élvez.