(Lukács 22, 24)
Ezúttal a tanítványok más kérdést vitatnak meg. Előzőleg arról volt szó, hogy ki a legnagyobb köztük (Luk 9, 46), most pedig, hogy ki tekinthető a legnagyobbnak, ti. az Úr Jézus kit tekint annak. Az Ő szemében ki ér a legtöbbet? Kié az első hely? Eddig úgy látszott, Péteré, hiszen neki mondta az Úr: "Te Péter vagy és én ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat." Ezen az estén pedig Jánosé volt a kiváltságos hely (Ján 13, 23). Bizonyára ez adott okot az újabb vitára. Többször volt emiatt viszálykodás a tanítványok között, mert a nagyravágyás sok súrlódásnak az oka nemcsak a világban, hanem keresztyén körökben is. Jézus ezt a gondolkodást tanítványainál egy közéjük állított gyermek példájával szégyenítette meg. "Míg olyan kicsivé nem lesztek (a saját szemetekben), mint ez a gyermek, nem juthattok be a mennyek országába." Még megszégyenítőbb volt, amikor az utolsó este, rangvitájuk után, Jézus megmosta a lábukat. Ez különben a rabszolga dolga volt, ha vendégek érkeztek vacsorára. Egyik tanítványa sem vállalkozott erre, mielőtt asztalhoz ültek volna ezen az utolsó estén. Így hát maga a Mester vállalta. Érzékeny büntetés volt ez gőgösségükért; Péter egész életében nem felejtette el, hogyan vette akkor magára az Úr a rabszolgakötényt. Ezt látjuk 1 Pét 5, 5-ben is: "Öltsétek fel az alázatosságot" (szó szerint: a rabszolgakötényt) - írja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése