Azok pedig, akik szétszóródtak az Istvánért
támadt üldözés miatt, eljutottak Feníciáig, Ciprusig, és Antiókhiáig, de
senkinek se prédikálták az Igét, csak a zsidóknak. (Csel 11,19.)
Az antiókhiai gyülekezetnek Isten országa történetében különös jelentősége van. Innen indult ki a pogánymisszió. A tanítványokat is itt nevezték először keresztyéneknek. Tanulságos megnézni, hogyan támadt itt lelki élet. Az első keresztyénüldözés menekültjei jöttek erre a helyre is (Csel 8,1). Ezeknek az üldözötteknek a helyzete emberileg nem volt irigylésre méltó. Földi részüket elvesztették, csak a puszta életüket mentették meg. Nem lett volna csodálatraméltó, ha a történtek miatt elkeseredtek volna a szégyenletes igazságtalanság és gonoszság miatt. De ellenkezőleg, tele voltak örömmel és hálával azért a kegyelemért, amelyet Istentől magától nyertek.
Tűz égett bennük, a szikrák széjjelröpködtek, s körülöttük felgyúlt az a láng, amelyről Jézus beszélt: "Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és bárcsak lángolna már!" (Lk 12,49). A veszendő kincsek siratása helyett arra a romolhatatlan kincsre tekintettek, amely a mennyben van fenntartva számukra. Nem kerestek részvétet sorsuk iránt, sokkal inkább azoknak a baját látták, akik Isten nélkül, bűnbocsánat és az örökélet reménysége nélkül éltek.
Reájuk nézve valóság volt a Zsid 10,34: "vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, mert tudtátok, hogy néktek jobb és maradandó vagyonotok van".
Álljunk meg csendes imádattal Isten bölcsessége előtt, Aki ellenségeinek a gonoszságát használta fel országa terjesztésére!
Megszégyenülve nézzünk vissza minden zúgolódásra, amely az Istentől rendelt nehéz úton volt életünkben (l.Kor 10,10; Zsolt 119,91)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése