...azok, amikor Antiókhiába lementek, prédikáltak a görögöknek is, hirdetve az Úr Jézust.
Csel 11,20
Az evangélium hirdetése olyan embereknek, akik nem tartoztak Izraelhez, egykor hallatlan dolog volt. A menekülők között azonban voltak ciprusi és ciréniai férfiak is, akik elkezdték a görögöknek is hirdetni az evangéliumot. Ezzel szemben komoly aggályok voltak, ugyanis minden időben izgalmas dolog volt azokat a régi utakat elhagyni, amelyen látható módon Isten áldása nyugodott. Három okot hozunk fel arra, hogy ebben az esetben az új útra való rátérés helyes volt.
Ez az út teljes összhangban volt Istennek azokkal az Igéivel, amelyekben már az Ószövetségben kilátásba helyezte az üdvösséget minden népnek (Ézs 49,6; Zsolt 67,3; 98,3 stb.). Döntő az, hogy maga az Úr Jézus azt a parancsot adta: "Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népet..." (Mt 28,19). Ha ezeknek a buzgó ciprusi és cirénei embereknek valaki szemrehányást tett volna, bátran hivatkozhattak volna Péter apostolra, aki látomásokat nyert Istentől arra vonatkozólag, hogy a pogányoknak se féljen az evangéliumot hirdetni. A vakbuzgó zsidókeresztyéneknek, akik ez ellen az újítás ellen felléptek, végül is helyeselniük kellett ezt a lépést. Ezeknek a ciprusi és cirénei embereknek sajátos élete rámutat a keresztyének között folyó munkára. Valószínűleg prozeliták, pogány származásúak voltak ők, akik a zsidókkal Jeruzsálembe mentek és ott az első pünkösdöt átélték: hitre jutottak. Egész életüket a görögök között élték le, ismerték nyelvüket, szokásaikat, hozzájuk tartozóknak érezték magukat. Nem tehették meg, hogy ne hirdessék nekik is azt az örömhírt, amely nekik is üdvösséget jelentett.
A megszokott utak elhagyása gyakran okozott már eltévelyedést és bajt. De ha - mint ez esetben - Isten vezetésére történik, akkor üdvösnek bizonyul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése