Carl Eichhorn: Isten műhelyében- Izrael, vagy: éjszakából világosságra

"...és monda: bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. " (1 Móz 32, 26)   Jákób először még szívesen szabadult volna attól a férfitől, aki éjszakának idején megtámadta. Utána azonban már nem tudott elszakadni tőle, sőt ellenkezőleg, amikor az azt mondotta: "bocsáss el engem" - Jákób erősen belekapaszkodott. Ezekkel a szavakkal - bocsáss el engem - az Úr próbára tette őt. Éppen úgy, mint ahogy Jézus is az emmausi úton úgy tett, mintha tovább akart volna menni. Nyilvánvalóvá kellett lennie, vajon a két tanítvány ragaszkodik-e hozzá, vagy sem. Jézus azonban szívesen vette, hogy azok ragaszkodtak hozzá. Hasonló volt az eset a kánaáni asszonnyal. Jézus el akart tőle fordulni, de az nem engedte őt el, hiába utasította el az asszonyt, az még szaván is fogta őt. "Nem bocsátlak el téged!" Ez a hitnek a szava. Jákób átérezte Istennek a bűn iránt való haragját, de ragaszkodott ahhoz a szeretethez, mely e harag mögött rejtőzött. Igazat adott Istennek, amikor az komolyan számadásra vonta, de ugyanakkor ragaszkodott az Isten kegyelméhez. Amikor Isten eléd lép az úton, vagy elrekeszti utadat, akkor azt akarja, hogy te a karjába hullj. Lehet, hogy te szívesen kitérnél. Ne tedd, hanem állj oda a kínos ítélet alá és ne hagyd ott a vádlottak padját. De ne is engedd magad kétségbeesésbe taszítani. Ragadd meg a harag mögött levő kegyelmet. Jákóbnak Isten húsz évvel ezelőtt csodálatos ígéreteket adott és ezekhez tartotta magát. - Minket Isten még hatalmasabb módon biztosított szeretetéről. Engedte, hogy Fia meghaljon értünk a kereszten. Amikor a Mindenható rettentései utolérnek minket és kénytelenek vagyunk magunkat halálra méltó bűnösnek nyilvánítani, szabad tekintetünket a keresztre irányítani. Isten nem akarja a bűnös halálát. Ezért engedte, hogy egyszülött Fia meghaljon értünk. Nem megsemmisíteni, hanem megmenteni akar. Az ő gondolata a békesség gondolata, még akkor is, ha bűneink miatti haragját érezteti velünk. A hit még az ítélet közepette is ragaszkodik a kegyelemhez. És igazán akkor kezdődik el a hit, amikor nem bocsátja el az Urat. Isten az ilyen hitet figyelembe veszi, mert nem válhat hűtlenné ígéreteivel kapcsolatban. A hit tehát még magát Istent is legyőzi.