Varga László: Isten asztaláról

"Utálják az igazak az álnok embert, a bűnös meg a helyes úton járót utálja."      Példabeszédek 29,27

Milyen jó lenne mindenkire jó szemmel nézni, örömmel találkozni, mosolyogva fogni kezet, senkit nem utálni. Úgy tűnik, ez nem adatott meg bűnnel tele földi életünkben. Mindennap találkozunk olyan emberekkel, hogy legszívesebben átmennénk az utca túlsó oldalára. Jó, ha megtehetjük, sokkal rosszabb, ha naponta együtt kell élnünk, együtt kell dolgoznunk vele. A szeretet parancsa nem azt követeli meg tőlünk, hogy boldogok legyünk, ha ilyen emberekkel kell találkoznunk, csak annyit, hogy ha bajban van, ha ránk szorul, rajta is éppúgy segítsünk, ahogy magunknak kívánnánk. Azt pedig a legutálatosabb emberrel szemben is meg tudjuk tenni. Csak arra legyünk nagyon figyelmesek, aki minket utál. Ha azért utál, mert mi járunk a helyes úton, nincs semmi baj, próbáljuk elkerülni, esetleg megszelídíteni, barátunkká tenni. De nehogy az történjék, hogy míg mi azt hisszük, ezért utál, Ő minket lát álnoknak, és jogos keserűségét tölti ki rajtunk. Jó ezt őszintén, alaposan végiggondolni.

Istenem, igaz bírám, Te ítéld meg, miért utálnak engem ellenségeim! Én úgy érzem, azért, mert én járok az igaz úton, és azért irigyelnek, haragszanak rám. Taníts nagyon őszintén nézni szembe önmagammal, vajon nem nekik van-e igazuk! Akiket pedig én nem állhatok, még inkább segíts, hogy meglássam bennük a jót is, ne csak a rosszat! Hátha csak én látom őket gonosznak, utálatosnak. Hátha éppen rám van szükségük, hogy bennem lássák meg a Te szeretetedet, én segítsem őket, hogy megtisztulva, hitre jutva, boldog, szeretetreméltó emberekké váljanak. Segíts, hogy minden embertársam között tudjalak képmutatás nélkül, őszinte jóakarattal Téged képviselni! Ámen.