Ez az ének és az a nagy szabadulás, amelyre ez emlékeztette őket, olyan mély benyomást tett a népre, amelyet soha senki és semmi sem törölhetett ki az emlékezetéből. Izráel prófétái és énekesei korszakról korszakra visszhangozták ennek az éneknek a szavait, amely bizonyságot tesz arról, hogy egyedül Jahve az ereje és szabadítója a benne bízóknak. Ez az ének nemcsak a zsidó nép tulajdona. Előremutat az igazság ellenségeinek pusztulására és Isten Izráelének végső győzelmére. Páthmós prófétája látta a fehér ruhába öltözött sokaságot, amely kivívta a győzelmet, és az üvegtenger partján, kezében Isten hárfájával énekelte
„Mózesnek, Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét” (Jel 15:2–3).
„Nem nékünk, Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hívségedért” (Zsolt 115:1).
Ez a lelkület hatotta át Izráelnek a szabadulásról szóló énekét, és ez a lelkület lakozik mindazok szívében, akik szeretik Istent. Amikor Isten kiszabadítja lelkünket a bűn bilincséből, akkor a Vörös-tengernél történt szabadításnál sokkal nagyobb dologban részesít… A naponkénti áldásnak, amelyet Isten kezéből kapunk, és mindenekfelett Jézus áldozatának, amely elhozta nekünk a boldogságot, és elérhetővé tette számunkra a Mennyet, állandó hálára kell késztetnie bennünket. Végtelen könyörületet és páratlan szeretetet mutatott meg Isten irántunk, elveszett bűnösök iránt azzal, hogy összekapcsolt bennünket önmagával, és különleges tulajdonává tett bennünket… Dicsérnünk kell Istent azért az áldott reménységért, amelyet a megváltás nagy tervének ismerete ébresztett a szívünkben. Dicsérnünk kell Istent mennyei örökségünkért és nekünk is szóló gazdag ígéreteiért. Mindenekfelett pedig dicsérnünk kell Istent, mert Jézus azért jött el, azért halt meg, azért támadt fel, azért van most is közöttünk Igéjében Szentlelkével, azért ment fel a mennyekbe, hogy közbenjárjon értünk Istennél…
A Menny lakói Istent dicsérik. Tanuljuk meg az angyalok énekét már most, hogy majd mi is énekelhessük, amikor ott leszünk a mennyei szentek soraiban. Mondjuk együtt Dáviddal:
„Dicsérem az Urat, amíg élek; éneklek az én Istenemnek, amíg vagyok” (Zsolt 146:2).
„Dicsérnek téged a népek, óh, Isten, dicsérnek téged a népek mindnyájan” (Zsolt 67:6).
A Menny lakói Istent dicsérik. Tanuljuk meg az angyalok énekét már most, hogy majd mi is énekelhessük, amikor ott leszünk a mennyei szentek soraiban. Mondjuk együtt Dáviddal:
„Dicsérem az Urat, amíg élek; éneklek az én Istenemnek, amíg vagyok” (Zsolt 146:2).
„Dicsérnek téged a népek, óh, Isten, dicsérnek téged a népek mindnyájan” (Zsolt 67:6).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése