2017. május 21., vasárnap

Joyce Meyer: Találd meg az örömöt és a békességet Istenben!


Volt már olyan érzésed, hogy az élet túl bonyolult? Volt már, hogy azon kaptad magad, hogy olyanokat mondasz: "Nem bírom tovább. Ez túl sok nekem." 
Amilyen világot most élünk, nagyon könnyű erre a pontra eljutni. Rájöttem, hogy sokszor azért érzünk így, mert nem vagyunk szabadok azzá lenni, akinek Isten teremtett, és nem vagyunk szabadok arra, hogy azt tegyük, amire elhívott. Sokan a mások elvárásai miatti nyomás hatására frusztrálttá, nyomorulttá válnak, és annyira összezavarodnak, hogy azt sem tudják, mit kellene tenniük. 
Azonban van rá mód, hogy egyszerű, örömteli, békés életet éljük. A kulcs pedig abban rejlik, hogy megtanulunk a Szent Szellem vezetésére hagyatkozni, az emberi tradíciók és elvárások helyett. 
A hagyományok csapdája: A hagyományok életünk szerves részei. Lehetnek jók, hiszen nem minden tradíció rossz, de előfordulhat, hogy ellopják az életünkből az örömöt. A hagyományokat úgy határozhatnánk meg, mint emberek által kreált rituálék, ceremóniák, vagy meghatározott módok, ahogyan bizonyos dolgokat csinálnunk kell. Hosszú időn keresztül ismétlődnek és egyik generáció átadja a másiknak őket. A probléma abból adódik, ha kényszeresen úgy érezzük, hogy a hagyomány szerint kell csinálnunk a dolgokat azért, hogy Isten és az emberek előtt igazzá váljunk. 
A Máté 15,6-ban Jézus ezt mondta a farizeusoknak: 
"A hagyományaitok (atyáitoktól örökölt szabályok) kedvéért, félretettétek Isten Igéjét (megfosztván azt erejétől és tekintélyétől és érvénytelenné tettétek)" (angolból fordítva AMP Bible). 
Érdekesnek találom itt megjegyezni, hogy a Mózesnek adott 10 parancsolatból mostanra a vallás 2000 törvényt csinált. Nem csoda, ha nagy szükségünk van arra, hogy a kegyelemről halljunk! 
Fontos megértenünk, hogy amikor a tradíciók törvényekké, szabályokká, kötelezettségekké és elvárásokká válnak, akkor elveszítik valódi jelentésüket és elrabolják az örömöt az életünkből. 
Ha ezeknek vagyunk alávetve, akkor nem leszünk képesek a Szent Szellem vezetésére figyelni, és élvezni a Vele való bensőséges kapcsolatot. Ámen!

Isten csodálatos kegyelme: A KEGYELMES MEGHÍVÁS

''Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.''
(Máté evangéliuma 11:28.)

Jézus megvilágította a tanítványok előtt azt az igazságot, hogy Isten országa nem elhatárolt terület. Ott nincs fajkülönbség vagy fő nemesség, hanem nekik minden nép számára hirdetniük kell az Üdvözítő szeretetének üzenetét. Krisztus ledönti az önzés és a nemzetiségi előítélet által emelt válaszfalakat, s helyette az egész emberiség iránti felebaráti szeretetet tanítja. Azt mondja el, hogy minden ínségben élő ember a felebarátunk, munkaterületünk pedig az egész világ. Miként a napsugarak elhatolnak a földgömb legtávolabbi pontjára is, úgy akarja Isten, hogy az evangélium fénye is ráragyogjon e Földön minden egyes emberre. Férfiak és nők mindenfelé vágyakozva tekintenek az ég felé; ima, könny és kérdés fakad fel azon emberek lelkéből, akik a világosság, a kegyelem és a Szentlélek után áhítoznak. Sokan állnak Isten országának küszöbén, és csak arra várnak, hogy oda begyűjtessenek.

Az első tanítványokra bízott kötelesség teljesítésében a hívők mindenkor osztoztak. Aki elfogadta az evangéliumot, arra Isten a szent igazságát bízta, amelyet közölnie kell a világgal. Isten hű gyermekei mindenkor tettre kész misszionáriusok voltak, akik feláldozták javaikat neve dicsőítésére; és kapott képességeiket bölcsen használták fel a szolgálatában. Minden ember, aki elfogadta Krisztust, mint Megváltóját, elhivatott arra a feladatra, hogy felebarátai érdekében munkálkodjon. ''A Lélek és a menyasszony ezt mondja: Jövel. És aki hallja, ezt mondja: Jövel!'' (Jelenések könyve 22:17) 
Ez a felhívás az egész gyülekezetnek szól. Aki meghallotta az Úr üzenetét, hangoztassa hegyen-völgyön át, és mondja: Jövel!. Isten már régóta várja, hogy minden egyes tag a tehetségéhez képest munkálkodjon, hogy az egész gyülekezetet a szolgálat lelkülete hassa át. 
Ha Isten gyülekezetének tagjai teljesítenék küldetésüket a bel és külföldi területeken, ahol az emberek ínséget szenvednek, és így elvégeznék evangéliumi megbízatásukat, akkor csakhamar az egész világ meghallaná az intő figyelmeztetést, és az Úr Jézus mielőbb visszajöhetne e Földre, hatalommal és nagy dicsőséggel.

Köszöntünk Szent Szellem!: A GONOSZ LÉLEKKEL FOLYTATOTT KÜZDELEM

A SZENTLÉLEK AZ ÓSZÖVETSÉGBEN: A MEGVÁLTÓ HATALOM

"Az Úrnak Lelke eltávozott Saultól, és gonosz lélek kezdte gyötörni őt, mely az Úrtól küldetett."
(1Sám 16:14)

Az teljesen egyértelmű, hogy Isten soha nem küld gonosz lelkeket, hogy elnyomjanak vagy megszálljanak bárkit is. Ám az is bizonyos, hogy amikor valaki teljesen visszautasítja a Szentlelket, akkor lénye tárva-nyitva marad a gonosz hatalmak támadása előtt. Én hiszem, hogy ez a kifejezés: "gonosz lélek. mely az Úrtól küldetett", csakis így értelmezhető. A Szentírás időnként Istenre ruházza a felelősséget olyan dolgokért, amiket csupán megengedett az ember szabad akarata miatt.

Saul helyzetéről szólva Josephus, a Kr. u. I. században élő zsidó történetíró így írt: "Az Isteni hatalom eltávozott Saulból, és Dávidba költözött. Ami Sault illeti, attól kezdve furcsa, démoni megnyilvánulások kísérték. amelyekre az orvosok nem tudtak gyógyírt azon kívül, hogy ha van valaki, aki énekkel és hárfazenével le tudja csendesíteni ezeket az indulatokat, akkor a király bízza meg őt, hogy amikor a démonok gyötörni kezdik, akkor álljon ott mellette, játsszon a hárfán, és énekeljen neki zsoltárokat."
A gonosz hatalmak nem maradhatnak aktívak ott, ahol a Megváltó gyermekei gyönyörű zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket énekelnek (lásd: Ef 5:19). 
Ezek hatalmas és hatékony lelki fegyverek a Lélekkel telt keresztény életében. Dávid a lehető legeredményesebben használta a "zeneterápiát" Saul kezelésére (1Sám 16:23), de végül az ördögi hatalmak olyan szinten nyertek teret a király lelkében, hogy elpusztították őt.
Barátaim időről időre küldenek nekem keresztény zenei kazettákat, és figyelmembe ajánlanak azokról egy-két különösen sokatmondó éneket. Kimtől és Jimtől kaptam "Az ötvös tüzét", Janettől az "Isten tudja, mit miért tesz" című dalt, Michaeltől pedig a "Tőled kaptam a szeretetet" kezdetű éneket. Vezetés közben újra meg újra meghallgatom ezeket, így válnak részeivé dicsőítésemnek és lelki fegyverzetemnek.

Imádság a mai napra
"Uram, van-e számomra zenei megbízatásod? Habár nem vagyok egy tehetséges énekes, engedd, hogy egyszer én is szabadításod eszköze lehessek valaki életében, akinek szabadulásra van szüksége a gonosztól - olyan erőre, amely a keresztény zene szavaiból és dallamából árad!"
Garrie F. Williams írása alapján

Köszöntünk Szent Szellem!: EGY KIRÁLY FELKENETÉSE

A SZENTLÉLEK AZ ÓSZÖVETSÉGBEN: A MEGVÁLTÓ HATALOM


"Vette azért Sámuel az olajos szarut, és felkente őt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak Lelke Dávidra szállt és azután is. Felkelt azután Sámuel, és elment Rámába." (1Sám 16:13)

A lelkész egy kérdést tett föl szombati prédikációjában nem sokkal azután, hogy keresztény lettem: "Rendelkezel mennyei kenettel?" 
Nem értettem a "kenet" szót, de hát ezt a prédikátor a Bibliából olvasta! Korábban hallottam már katolikus barátaimtól az utolsó kenetről, de azt a változatot sem értettem, és őszintén szólva nem is izgatott túlságosan, hogy mit jelenthet. 
Később felfedeztem, hogy a kenet [angolul: "unction"] kifejezés a latinból származik, és jelentése: olajat alkalmaz.

Dávid felkenetése azt jelképezte, hogy a Szentlélek betölti őt, és felhatalmazza a lelki vezető szerepére. 
Ez az alkalom abban különbözött Izrael többi vezetőjének kiválasztásától, hogy miután a Szentlélek kitöltetett rá, "attól kezdve vele is maradt" (1Sám 16:13; új protestáns fordítás). 
A Messiás eljöveteléig és addig az alkalomig, hogy a Lélek kitöltetett az újtestamentumi keresztényekre, nem történt olyan eset, hogy a Szentlélektől való felkenésnek az eredménye folyamatosan megmaradt volna. 
"Aki pedig minket tiveletek egyben Krisztusban megerősít és megken minket, az Isten az; aki el is pecsételt minket, és a Léleknek zálogát adta a mi szívünkbe." (Korintusbeliekhez írt második levél 1:21-22) 
A Szentlélek felkenése jelen lesz a keresztény életében (IJn 2:20, 27).
Ha az a lelkész ma tenné fel egykori kérdését, felugranék, és úgy kiáltanám: "ÁMEN! 

Először 18 éves koromban éltem át tudatosan a Szentlélek általi felkenetést. Nem sokkal azelőtt tértem meg, de csak később tudatosult bennem a mennyei "kenet" hihetetlenül hatalmas ereje. 
Ez a hatalom képesített engem - a fiatal ácsinast - arra, hogy nyilvánosan és olyan erővel hirdessem az evangéliumot, hogy végül sok lelket Jézushoz vezessek. Sajnos miután hivatásos lelkész lettem, fokozatosan elfeledkeztem az Istentől származó kenetről, mígnem 20 év elteltével rádöbbentem, milyen égető szükségem is van rá.

Imádság a mai napra
"Atyám, most örömmel mondanék harsogó IGEN-t a prédikátor kérdésére. Köszönöm, hogy Jézus által enyém lehet a Szentlélek kenete. Dicsérlek ezért, Uram!"

Garrie F. Williams írása alapján

Cseri Kálmán Igehirdetései: HASZNOS A GAZDÁNAK

Alapige:2Tim 2,20-21

Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.
                   



Imádkozzunk:

                
Mindenható Istenünk, áldjuk, dicsőítjük, magasztaljuk a te háromszor szent nevedet, s valljuk a mennyei seregekkel együtt: szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, teljes az egész föld az Ő dicsőségével.

Magasztalunk, Úr Jézus Krisztus, azért az ígéretedért, hogy egyszer eljössz majd, és minden szem meglát téged. Áldunk azért, mert a második eljöveteled véget vet minden gazemberségnek, hazudozásnak, képmutatásnak, kegyetlenségnek. Magasztalunk azért, mert minden napvilágra jön majd akkor.

Köszönjük, hogy veled jött el az igazi világosság erre a földre. Valóban az történt, amit énekeltünk, hogy a sötétségben ülő sok kesergőnek hajnala felderült. Bocsásd meg nekünk, hogy ha úgy kesergünk sokszor a magunk sötétségében, mintha nem jöttél volna el. Bocsásd meg, ha nem a te szent jelenlétedben élünk örvendezve és hálásan. Bocsásd meg, hogy még mindig sok mindent elkezdünk nélküled, és azt gondoljuk, hogy bármi értelmeset, hasznosat, igazat tudunk nálad nélkül cselekedni.

Köszönjük hosszútűrésedet. Áldunk téged érthetetlen kegyelmedért. Köszönjük, hogy szabad élnünk a te kegyelmedből, s így jöhetünk most is hozzád, mint bűnbánó bűnösök, tudva azt, hogy te bővölködsz a megbocsátásban, és gazdag vagy a kegyelemben.

Istenünk, mi szépen elénekeltük, hogy híven általadjuk néked magunkat, de megvalljuk, hogy sokszor éppen attól félünk, hogy egészen és igazán alárendeljük magunkat a te akaratodnak. Bocsásd meg, Urunk, hogy féltjük magunkat tőled. Bocsásd meg ezt az Isten-káromló hitetlenséget. Kérünk, oszlasd ezt a hitetlenséget a szívünkből most is a te igéddel és Szentlelkeddel. Ragyogtasd fel előttünk a te meg nem érdemelt nagy kegyelmedet, és a te kegyelmed formáljon minket olyanokká, akik aztán teljes meggyőződéssel, önként, örömmel, híven általadják magukat neked. Ehhez vigyél most közelebb mindnyájunkat, kérünk.

Köszönjük, hogy te pontosan tudsz rólunk mindent. Ismered terheinket, bánatunkat, bűneinket, és jöhetünk eléd. Köszönjük, hogy egészen másként mehetünk el tőled.

Könyörgünk most különösen azokért a családokért, amelyek az elmúlt napokban veszítettek el valakit, akit nagyon szerettek. Sok ilyen gyászoló család van most a gyülekezetünkben, Urunk. Engedd, hogy túllássanak a könnyeiken, a veszteségen, az emlékeken, a lelkifurdaláson, a bizonytalanságaikon, és komolyan tudják venni a láthatatlanokat is, téged magadat, életnek és halálnak dicsőséges Urát, és a veled való találkozás jelentsen nekik igazi vigasztalást.

Minket pedig ajándékozz meg most a te útmutató igéddel, áraszd ki reánk Szentlelkedet, hiszen a te Lelked tud elvezetni minket a teljes igazságra.

Ámen.

Ádvent van, és ez az időszak mindig különösen ráirányítja figyelmünket Jézus Krisztus második eljövetelére. Fontos, hogy ez az esemény friss maradjon bennünk, mert csak így tudunk idejében és megfelelő módon felkészülni a vele való találkozásra. Akkor tudniillik, amikor Jézus dicsőségben megjelenik, már nem lesz többé lehetőség megtérésre.

Az Ő megjelenésekor egyetlen dolog lesz fontos mindenkinek a jövőjét illetően: Jézussal járta-e ennek a földi életnek az útját, vagy nélküle. Ott már nem lehet vele kapcsolatot találni. Vagy ahogy Jézus mondta: hitt-e valaki Őbenne, vagy nem. Nehogy úgy járjunk, mint Noénak a kortársai, akikről Jézus azt mondta: "ettek, ittak, házasodtak, és nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz, és mindent elpusztított."

Ebben az ádventi időben mindenképpen szükséges, hogy biztosítsunk magunknak egy kis csendet, és válaszoljunk becsületesen ilyen kérdésekre: Mivel töltöm én tulajdonképpen ezt a rövid földi életet? Csakugyan olyan fontos minden, amit annak tartok? Nem maradnak ki esetleg igazán lényeges dolgok az életünkből? Milyen célok vonzanak, milyen rugók mozgatnak?

Pál apostol alapigénkben egy képpel szemlélteti azt, hogy mi az ember Istentől kapott rendeltetése. Azt mondja: egy nagy házban sokféle edény van, de egyáltalán nem az a fontos, hogy melyiket miből készítették, aranyból, ezüstből, cserépből, fából, még csak nem is az a fontos, hogy melyiket mire használják, hanem az, hogy mindegyik hasznos legyen a gazdának. Ez a fő szempont: hasznos-e a gazdának?

Ezt a három szót szeretném most nagyító alá tenni: mit jelent a Szentírás szellemében ez, hogy valaki hasznos-e a Gazdának?

Még kórházban voltam, amikor a Timótheushoz írt második levelet olvastuk, s volt egy kivételesen csendes, nyugodt reggel, amikor belemélyedhettem az igébe, és Isten kinyitotta ezt a kifejezést előttem. Mit jelent ez: hasznos a Gazdának? Egyáltalán szempont ez nekünk? Egyáltalán a Gazdára való tekintettel teszünk mi mindent? Úgy akarjuk eltölteni az életünket, - vagy Ő teljesen kimarad a szemléletünkből, a napi gyakorlatunkból, próbáljuk tenni azt, amit kénytelenek vagyunk?

Jézus egyik ádventtel kapcsolatos példázatában ugyanerről tanít. Mindnyájan jól ismerjük a talentumokról szóló példázatot, amikor a gazda elutazik otthonról, és erre az időre különböző értékeket bíz a szolgáira. Az egyik öt talentum ezüstöt kap, (az elképesztő mennyiség volt), a másik kettőt, a harmadik egyet. Aztán egyszer csak váratlanul hazajön és elszámoltatja őket. Az első kettő forgatta a pénzt, és megkétszerezte. Ők hasznosak voltak a gazdának. A harmadik nem lopott el belőle, hiánytalanul visszaadja, de semmit nem csinált vele. Csak annyit tud visszaadni, amennyit kapott. Az első kettőnek nagy jutalma lesz, a harmadik súlyos ítéletet szenved, mert ez a döntő, hogy a szolga hasznos-e a gazdának.

Térjünk vissza Pál apostol képéhez, aki tehát azt mondja, hogy minden ember olyan, mint egy edény. Önmagában üres, de valamilyen célra készítették. Minden ember akkor áll hivatása magaslatán, ha használható eszköz lesz annak a kezében, aki készítette: a mindenható Isten kezében, aki teremtette. És ha csak Isten használhat minket. Tehát nem én döntöm el, hogy mire való vagyok, nem kényszerpályán mozgok és sodor az ár, nem mások használnak fel vagy használnak ki valamire, de nem is állok ott üresen, kihasználatlanul a polcon, mint üres edény, hanem hasznos leszek a gazda számára. Az apostol arra inti itt a levél olvasóit, hogy éljünk úgy, hogy hasznosak legyünk.

1. Ennek alapján négy egyszerű gondolatot szeretnék elsorolni. Hármat csak megemlítek, a negyedikről szeretnék részletesebben szólni.

Az első, hogy ne felejtsük el, és ez ádventi gondolat, hogy ennek a világnak van gazdája, és mindannyiunknak is van gazdája. Az az Úr Jézus Krisztus, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Ő az Úr e felett a világ felett. Ezt a szót egyébként, amit Károli így fordít: gazda, az új fordítás nem véletlenül adja vissza úgy, hogy Úr. Hasznos az Úrnak. Mert a házigazda, az a háziúr. Mind a két fordítás helyes.

Jézus Krisztus tehát Ura ennek a világnak. Akkor is, ha sokszor olyan kétségbeejtően zajlanak az események körülöttünk, hogy úgy véljük, nincs gazdája ennek a világnak. Vagy már-már attól félünk, mivel a gonoszság megsokasodik, hogy talán maga a gonosz irányít itt mindent.

Sokan meg amiatt kételkednek Jézus gazda voltában, hogy nem látják Őt. Ugye, hogy mindenre kiterjed a mi Urunk figyelme, és ezért mondja a példázatban: a gazda elutazott. Ő is elutazott most. Felment a mennybe és onnan jön el majd ítélni élőket és holtakat. De így is lát mindent, ami itt történik, mégpedig gazdaszemmel látja. És lát mindent, amit mi személy szerint is teszünk vagy elmulasztunk, vagy akár csak titkon gondolunk. Amikor Ő dicsőségesen visszatér, mindenért számot kell adnunk.

Hinni azt jelenti, hogy a hívő Jézus jelenlétében él. Tudja, hogy igaz, amit Ő ígért: veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Akkor is, ha nem látjuk Őt. A Péter levelének az elején olvastuk nem olyan régen, hogy akiben, ha nem látjátok is, hisztek, és akit, ha nem láttok is, szerettek. Éppen ezt jelenti hinni. És azt, hogy azt végzem, amivel Ő bízott meg, és ugyanakkor - Pál apostolt idézem - "vágyva várjuk az Ő megjelenését." Tudatosan készülünk a vele való találkozásra.

Ez ádventi evangélium: Jézus ennek a világnak a gazdája, láthatatlanul bár, de jelen van, és a hívők az Ő jelenlétében élhetnek. Az elmúlt hetek sokféle nyomorúsága között kimondhatatlan sokat jelentett ez nekem. Jézus jelenlétében élni akkor is, ha ebből semmi nem látszik, mert ez akkor is valóság.

2. A második az, hogy ez a gazda ennek a világnak a tulajdonosa is. Az Úré a föld, és minden, ami azon van. Minden az Ő tulajdona. A hívő ember tudja, hogy mi is. Drága áron váltott ki minket a bűnnek a rabságából. Nem a maga ura az ember. Ez azonban azt is jelenti, hogy nincs kiszolgáltatva senkinek. Az ő tulajdonosa, gazdája vigyáz rá. De azt is jelenti, hogy az ő Ura parancsol. Neki pedig nagy kiváltsága és lehetősége, hogy engedelmeskedjék neki.

Az előbb említett jézusi példázatnak minden mozzanata is erről szól. Ott a gazda szabja meg, hogy mely szolgát mivel bízza meg, ki mennyit kap, és a végén elszámoltatja őket. És ha tetszik, mai szóval mondom, igazi karriert az tud csinálni, aki engedelmeskedik a gazdának. Az első két szolga azt tette, amit parancsolt, és anyagilag is gyarapodtak, meg a ranglétrán is nagyot léptek előre. A harmadik meg nem jutott sehova, sőt büntetést kapott.

3. A gazda tehát tulajdonos is. És mint gazda, és mint tulajdonos, minden szolgájának ad valami szép feladatot. Nem kötelező ezeket a feladatokat végrehajtanunk. Lehet úgy is lezavarni egy életet, hogy fütyül valaki arra, hogy a gazdának mi a szándéka vele. Függetleníti magát tőle. Ez a bűnbe esett embernek az állapota. Maga szervezi meg az életét. Isten nélkül is el lehet tölteni ezt a földi életet. Isten nélkül is lehet tevékenykedni, lehet sok jót is tenni, de az ilyen emberekben mindig ott marad egy hiányérzet: nem tudom, hogy a helyemen vagyok-e, és vajon érdemes volt-e élni? Megvalósítottam-e azt, amit meg lehetett és meg kellett volna valósítanom?

A hívő azt kérdezi: Uram, mire való vagyok én? Mire teremtettél? Mire akarsz te használni?

4. A negyedik, amiről részletesebben szeretnék szólni, az lesz alkalmas eszköz Isten kezében, akinek valóban ez a legfőbb célja, hogy hasznos akarok lenni a gazdának. Akinek egyáltalán van már gazdaképe, aki függ, és függni akar ettől a gazdától, és mindennél fontosabb a számára, hogy neki legyen hasznos. Ez teljes életprogram. És ebből sajátos életszemlélet, biblikus világnézet és krisztusi erkölcsiség, életvitel fakad.

Mi kell ahhoz, hogy valakinek ez legyen a legfőbb célja: hasznos akarok lenni az én gazdámnak?

Ez már a keresztyénség magasabb iskolája. Itt már az a teljes belső azonosulás szükséges, amikor a megváltott, bocsánatot nyert bűnös egészen eggyé akar válni az őt szerető Istenével. Amikor egészen magáévá teszi Isten céljait. Amikor mindenben egyetért Istennel. Különösebb magyarázat nélkül is, előre igent mond Isten akaratára. Amikor kész mindenben engedelmeskedni neki. Abban is, amiben talán nem könnyű. S mindezt önként, örömmel, mert Isten soha, semmire nem kényszerít bennünket.

Persze ahhoz, hogy valaki lélek szerint, bensőleg, maradék nélkül azonosuljon gazdájával, Istennel, ahhoz ismerni kell Őt. Ha nem ismerem, ki a gazdám, nehéz benne bízni. Addig csak maradnak a kérdések, hogy vajon megbízhatom-e benne? Vajon bizonyos-e az, hogy mindig jót akar nekem? Vajon szeret-e engem? Bebizonyította-e, hogy szeret? Bebizonyította! Csak egy igét hadd olvassak, mert ezt frappánsan fogalmazza meg a János első levele 4. rész 9-10. verse: "Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa." Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte az Ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért." Nem az az Isten irántunk való szeretetének a bizonyítéka, hogy ha hiszünk benne, minden jól fog menni, hanem ez az objektív, történelmi bizonyítéka az Ő szeretetének, hogy az Ő Fiát elküldte erre a világra. Ez történt meg az első ádventben, az első karácsonykor, és áldozatul adta a mi bűneinkért.

Aki ismeri a gazdát, az aztán egészen reá bízza magát. Az érti, hogy mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: "Aki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét, és úgy kövessen engem." Aki utána akar nézni, annak nem kell megtagadnia magát. Aki az Ő dolgairól akar elmélkedni, annak sem kell megtagadnia magát. De aki menni akar Ő utána, aki mindig az Ő közelében akar maradni, aki semmiért nem adja oda ezt a vele való közösséget, annak meg kell tanulnia megtagadni magát.

Az ilyen szolga viszont mindenre kész a gazdájáért, mert szereti. Ez a szeretet az alapja ennek a közösségnek. Az ilyen hívő már nem egy tant akar csupán elsajátítani, nem egy intézményhez akar tartozni, még csak nem is valamiféle magasabb erkölcs szerint óhajt élni, hanem legfőbb célja Isten dicsőítése, leghőbb vágya, hogy Isten terve valósuljon meg az életében, és ennek mindent radikálisan alárendel. Minden vágyát, az elképzeléseit, a kényelmét, a gondolatait, a teljes akaratát. Valóban ez lesz egyetlen motivációja az ilyen hívőnek: hogyan lehet hasznos a gazdának. Annak a gazdának, aki előbb szeretett minket, mint ahogy mi egyáltalán hallottunk róla. Aki önmagát adta érettünk, aki kezébe vette a mi üres edény életünket, és használni akar valami szépre. Teljesen mindegy, mire, csakhogy Ő használjon, az Ő kezében maradjon az életünk.

Ezt a szemléletet a világ őrültségnek tartja. Valaki egyszer azt mondta: ez tragédia! Így feladni magunkat? Hova lesz az önmegvalósítás? A hívő azonban tudja, hogy éppen ez az életünk kiteljesedése. Mert így válik az ember azzá, akinek Isten teremtette. Ezek az emberek boldogok a nehézségek között is. Ők azok, akik elégedettek és hálásak sokféle próba között és a szerényebb anyagiak mellett is.

Azonkívül ez a teljes önátadás különös szabadságra segíti el az embert. Szabad lesz másoktól, önmaga kívánságaitól és a körülményektől. Nem érdekli, ki mit szól hozzá, mert csak a gazdára van tekintettel. Lesz ereje, hogy ne engedjen a saját kívánságainak, hiszen a gazda kívánsága felette áll mindennek. Nem a körülményektől függ az, hol könnyebb, hol nehezebb engedelmeskedni a gazdának, hanem attól függ az engedelmessége, hogy minden körülmények között hasznos akar lenni az ő gazdájának.

Erre csak az képes, akiben a gazda iránti szeretet és hála ott van. Aki Istennek a Jézus Krisztusban megjelent érthetetlen és végtelen kegyelmét nemcsak megcsodálta, hanem hittel megragadta, elfogadta. Naponta megköszöni és abból él. Ehhez a vele való személyes kapcsolat kell feltétlenül. És kétségtelenül van érzelmi töltése is ennek a hitbeli kapcsolatnak.

Nem véletlenül mondta Isten az Ő választott népének, hogy a legfőbb parancs ez: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és minden erődből." Aztán szeretni fogod a felebarátodat is, mint magadat. És nem véletlen az, hogy húsvét után Jézus Pétertől csak ezt kérdezte, de azt háromszor: szeretsz-e engem? És nem véletlen, hogy a dicsőséges Krisztus a bajba került Efézusi gyülekezetnek ezt írja: "Az a baj, hogy elhagytad az első szeretetedet. Térj meg ebből az állapotodból, és az előbbi cselekedeteket cselekedd."

Aminek ez a szeretet az alapja és forrása, ott könnyű engedelmeskedni, és ott egyre magától értetődőbb lesz a hívő számára, hogy engem csak az érdekel, hogy hasznos vagyok-e a gazdának.

Ezért őrzi meg magát tisztán - mert erről is olvastunk itt. Ezért törekszik a szent életre. Ezért él fegyelmezett életet a hívő. Ez nem öncél és nem önsanyargatás, hanem éppen ennek a célnak az érdekében történik, hogy hasznos lehessen a gazdának.

Ki hasznos és ki nem hasznos? Csak néhány példát említek, hogy ugyanarra gondoljunk.

A képmutató vallásos ember, akinek kettős élete van, nem hasznos, mert botránkoztat másokat, és miatta káromoltatik az Isten neve a pogányok között. Aki kész szívesen szolgálni másoknak Isten parancsára, az hasznos, mert látván az emberek az ő cselekedeteit, dicsőíteni fogják az ő mennyei Atyját. Aki ítélget másokat, az nem hasznos. Aki nagy szeretettel meginti azt, aki eltévelyedett, és visszasegíti a keskeny útra, az hasznos. Aki jól megmondja a magáét, nem hasznos. Aki helyén mondott igét kér el a gazdától és adja tovább annak, akinek arra van szüksége, az hasznos.

Isten nem nagy teljesítményeket vár tőlünk, hanem azt, hogy azt tegyük végre, amivel Ő megbízott. Miközben a napi kötelességünket elvégezzük, a munkánkat folytatjuk, és mindazt tovább is tesszük, amit kell egy magunkfajta embernek, aközben mindenek felett ott lebeg ez: vajon mikor mi az én gazdám akarata, kívánsága, mikor hogyan leszek neki hasznos.

Azt szeretném mondani végül, hogy ha valaki úgy érzi most, hogy ő haszontalan, ne keseredjen el, mert válhat még nagyon hasznossá Isten kezében. Filemon megszökött rabszolgájáról, Onézimuszról írja Pál apostol, hogy haszontalanná vált, de most, hogy megismerte az Úr Jézus Krisztust, igen hasznos lett nekem is, meg az lesz majd neked is.

Aki az Úr Jézus Krisztust szív szerint megismeri, urának elismeri, az haszontalan szolgából hasznossá lesz.

Aki pedig csendesen megállapíthatja, hogy Isten engem használ, én hasznos vagyok, az ne bízza el magát, és el ne felejtse, hogy az mindig a kegyelemnek a csodája. Isten kegyelme az, hogy kézbe vesz és használ bennünket.

Alapigénk utolsó szavai így hangoznak: ... az ilyen ember "minden jó cselekedetre alkalmas lesz."

Ez már majdnem maximalizmus: Minden jó cselekedetre alkalmas lesz... Persze, mert a jó cselekedeteket is Isten készíti el a benne hívőknek, akik kegyelmet nyertek tőle. Az Efézus 2,10-ben olvassuk ezt, hogy arra teremtett minket, hogy az általa nekünk elkészített jó cselekedeteket végezzük, miután tőle kegyelemből üdvösséget kaptunk. Ha valakinek ez a szempontja, hogy hasznos legyen a gazdának, magától értetődik, hogy észre veszi a számára elkészített jó cselekedeteket. Azonnal munkához lát ott, ahol neki valamit tennie kell, és nem fontoskodik ott, ahol nincs számára elkészített jó cselekedet. De ehhez is az kell, hogy valóban ez legyen az őszinte célja: hasznos akar lenni a gazdának.

Láttuk tehát, hogy ennek a világnak van gazdája, és ez a helyettünk meghalt Jézus Krisztus. Ő a tulajdonos is, aki mint Úr, parancsol, és nagy kiváltság, hogy engedelmeskedhet a hívő neki. Minden szolgájának készített valami feladatot. Minden edényt valamilyen célra készítettek. Kérdés, hogy tudatosan törekszünk-e arra, hogy hasznosak legyünk a gazdának, vagy pedig akadékoskodunk, késleltetjük, nehezítjük az Ő munkáját.

Ehhez ismerni kell a gazdát, vagy egyre jobban meg kell Őt ismernünk. Növekedni kell az iránta való szeretetben, és akkor elsegít minket erre a szabadságra, amiről szó volt. Az Ő kegyelme használ minket mások javára, sokszor úgy, hogy észre sem vesszük, és ez az igazi, amikor már egészen odaadta magát valaki az Ő kezébe.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy még velünk is tudsz valamit kezdeni. Köszönjük, hogy neked nincs lehetetlen. Áldunk a te kegyelmed gazdag áradásáért.

Köszönjük, hogy a golgotai latornak is volt helye a Paradicsomban. De köszönjük, hogy szabad téged egy egész életen át is szolgálni.

Segíts minket, hogy valóban ne emberek kívánsága, ne is a magunk kívánsága szerint, hanem a te akaratod szerint töltsük el a testben hátralevő időt. Könyörülj meg rajtunk, hogy ne legyen eltékozolt időnk. Szabadíts meg a pótcselekvésektől. Segíts, hogy egyre jobban megismerjünk téged, és tedd egyre könnyebbé a neked való engedelmességet.
Segíts el minket oda, hogy ne is legyen a számunkra alternatíva, hogy csak te használhass minket, csak neked akarjunk engedni mindenben, s így lehessünk hasznosak neked, akik a te dicsőségedre élünk, és mások javára.

Ámen.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.” (1 Péter 2,3)


„Mivel”: ez nem elintézett dolog mindenkinél, aki az emberi nemzethez tartozik. Itt fennforog az a lehetőség és valószínűség, hogy némelyek nem kóstolták meg, mily kegyelmes az Úr. „Mivel”: tehát ez nem általános, hanem, egy kiváltképpen való kegyadomány; tehát szükséges arról tudakoznunk, hogy vajon ismerjük-e Istennek kegyelmét belső tapasztalatból? Nincs oly kegyelemnyilvánítás, melynél ne volna alkalmunk szívünket kipróbálni.
Ha ez komoly és benső imánk tárgya, akkor ne legyünk addig nyugton, míg valami kétséges dolog nyugtalanít afelől, hogy tényleg megkóstoltuk-e az Úr jóságát. Az őszinte és szent bizalmatlanság önmaga iránt alkalmat ad a hívő szívében ilyen kérdésre, de az efféle kétely tartóssága igazán rossz volna. Nem történhet meg elszánt küzdelem nélkül, ha a Megváltót hitkarjainkba ölelve akarjuk mondani: „Tudom, kiben hittem, hogy az én Ő nála letett kincsemet megtartja ama napra”. Hívő lélek, ne nyugodj addig, míg teljes bizonyossággal nem bírsz szívedben afelől, hogy Jézusé vagy és Őt szereted. Semmi se nyújtson megelégedést, míg a Szentlélek csalhatatlan tanúbizonysága által, mely bizonyságot tesz a te lelkeddel egybe, az isteni fiúság bizonyságához nem jutsz. Óh, itt nem kicsiségről van szó, ne elégedj meg efféle kijelentésekkel: „talán”, „lehetséges”, „ha”, „mert”. Építs az örök igazság fundamentumára, építs rá szilárdan. Iparkodj Dávid bizonyos kegyelme után, s meg is nyered egész határozottan és valóságosan. Reményed horgonyát vesd be a legszentebb helybe a kárpiton belül és ügyelj arra, hogy lelked, elszakíthatatlan kötéllel legyen e horgonyhoz erősítve. Ne állj meg a végzetes „mert”-nél, előre! Ne maradj hátra a kételkedés és félelem pusztájában, lépkedj keresztül merészen a csüggetegség Jordánján és vonulj be a béke ígéretföldjére, hol jóllehet még kánaániták laknak, azonban a föld nem szűnt meg gazdagon teremni gabonát; ott a tej és méz elzárhatatlan patakokban folyik.

Reggeli gyöngyszemek: Ő ad nekünk bölcsességet és belátást

„Az ÚR lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és hatalom lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke.” (Ézs 11:2)


Amint a Szentlélek feltárja előtted az igazságot, a legértékesebb tapasztalatokat fogod kincsként gyűjteni. Egyúttal fölébred benned a vágy, hogy másoknak is szólj azokról a vigasztaló témákról, melyeket az Úr elébed tárt. Amikor emberekkel érintkezel, Krisztus jellemét vagy munkáját érintő friss gondolatokat közölsz velük Krisztusról. Szánakozó szeretetének újabb kijelentéseiben részesülsz, hogy közöld az Őt szeretőkkel, és azokkal, akik nem szeretik Őt.

„Adjatok, és nektek is adatik” (Lk. 6:38), hiszen Isten szava: „kerteknek forrása, élő vizeknek kútfeje, melyek folynak a Libánusról” (Én. én. 4:15). A szív, mely már megízlelte Krisztus szeretetét, egyre csak többet és többet akar inni belőle. Amint továbbadod ezt a szeretetet, magad is gazdagabb, bőségesebb mértékben fogsz részesülni belőle. A szív szakadatlan esdeklése ekkor majd ez lesz: többet kérek, Uram, belőled. A Lélek válasza pedig örökké ez: sokkal többet. Hiszen Istenünk örömét leli az adásban, mert „véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhet, feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk” (Ef. 3:20). 

Jézus Krisztus az elveszett emberiség megmentéséért megüresítette magát, Isten ezért mérték nélkül adta neki a Szentlelket. Isten Krisztus követőjének ugyanúgy fogja adni a Lelket, amikor az ember egész szívét átadja, hogy Isten lakjék benne. Maga Urunk adta ki a parancsot: „Teljesedjetek be Szentlélekkel.” (Ef. 5:18) 
Ez a parancs egyúttal ígéret is a Szentlélekkel való beteljesedésünkre. Az Atya jónak látta, hogy Krisztusban „lakozzék az istenségnek egész teljessége testileg, és ti Őbenne vagytok beteljesedve” (Kol. 2:9–10).

Isten korlátlanul kitöltötte ránk szeretetét, ahogyan a záporok is felüdítik a földet. 
Így szól: „Egek, harmatozzatok onnan felül, és a felhők folyjanak igazsággal, nyíljék meg a föld és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt.” (Ésa. 45:8) … „És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért” (Jn 1:16). 

Reggeli gyöngyszemek: Ő a mi Tanítónk

„De az a kenet, amelyet tőle kaptatok, bennetek marad, ezért nincs szükségetek arra, hogy bárki tanítson titeket, hanem az ő kenete megtanít titeket mindenre, és az igaz, nem pedig hazugság. Ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne.” (1Jn 2:27)


A Lélek az, aki tanít és megvilágosít. A leghatalmasabb igehirdetés és a Szentírás olvasása sem képes átformálni a jellemet és a lelket, ha a Szentlélek nem munkálkodik együtt az emberi eszközökkel, és általuk. A tervezés és kigondolás munkáját nem szabad olyan jellemmel végezni, amely önmagára kívánja felhívni a figyelmet. Az Ige hatalom és kard az ember kezében, de a Szentlélek az, aki képes megérinteni az elmét. „Mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.”Isten gyújt világosságot az emberi szívekben…Annak, hogy Isten oly keveset tehet értünk, az az oka, hogy elfelejtjük: a Szentlélek hatalmának kell együtt munkálkodnia az emberi eszközökkel.

Azzal a nagyszerű igazsággal, melyet kiváltságunk volt megismerni, a Szentlélek hatalma által a világosság élő közvetítőivé kell lennünk. Akkor közeledhetünk a kegyelem trónusához, és bűnbánó szívvel olyan szent törekvéssel küzdhetünk a mennyek országáért, melynek meglesz a maga jutalma. Küzdve és hadakozva tesszük ezt, ahogy Jákob tette. Üzenetünk akkor Isten hatalma lesz az üdvösségre. Könyörgéseink buzgók és szükségünk tudatától áthatottak lesznek, és meghallgatásra találnak. Az igazságot életünkkel és jellemünkkel fogjuk bemutatni, mert ajkunkat az Isten oltáráról vett eleven szén érintette. Amikor ez a tapasztalat a miénk lesz, kiemeltetünk kicsinyes énünkből, melyet oly gyengéden dédelgettünk. Megüresítjük énünket az önzés pusztító hatalmától, és megtelünk dicsérettel és hálával Isten iránt. Magasztalni fogjuk az Urat, minden kegyelem Istenét, aki Krisztust felmagasztalta. Ő pedig kinyilatkoztatja magát általunk, éles sarlókká téve minket szántóföldjén. 
(The Review and Herald, February 14, 1899.)

Andrew Wommack- Mire való a hit?

A hit nem arra való, hogy Istent cselekvésre késztesse. A bibliatanulmányozás, az Ige megvallása, cselekvése mind része a hitfolyamatnak, de magában még nem „hit”. A hit nem veheti rá Istent semmire.



Sokan azért nem tudnak többet elfogadni az Úrtól, mert úgy gondolják, a „hit” azt jelenti, Isten válaszol arra, amit ők tesznek. Ez a megfelelés, és teljesítés terhét teszi az emberre. Egy darabig motiválva érzi magát, ezt gondolva: egyszer tökéletes leszek, és megteszem mindezeket a dolgokat, és akkor Isten meggyógyít engem. De azt a mértéket senki nem üti meg. Senki sem elég jó ahhoz, hogy Istent cselekvésre késztesse. A hit sem készteti cselekvésre Istent. Nem Ő futott zsákutcába. Nem Ő az, akinek mozdulnia kell. A hit nem arra való, hogy Istent megmozdítsuk.
A Biblia az ilyen „hitet” cselekedeteknek és törvényességnek nevezi. Tettekkel próbáljuk rávenni Istent, hogy tegyen valamit. Ezek a test cselekedetei! Olvashatod az Igét és megvallhatod, imádkozhatsz, felkelhetsz a betegágyadból, eljátszhatod, hogy meggyógyultál, és eldobhatod a gyógyszereidet, de a tetteiddel nem tudod Istent rávenni, hogy meggyógyítson. Sőt, a cselekedetek, és a törvényesség csak megakadályozzák, hogy az Isten által ajándékozott dolgok fizikailag is megmutatkozzanak. Miért? Mert Istent nem lehet kényszeríteni semmire. Istentől minden csak kegyelemből, hit által jöhet!
A hit egyszerűen pozitív válaszunk arra, amit Isten kegyelem által már odaadott. Ha „hitnek” nevezünk bármi mást, mint az igenlő választ Isten kegyelmére, akkor az nem igazi hit. A hit nem Istent készteti arra, hogy reagáljon ránk. Az igazi hit a mi válaszunk arra, amit Isten már megtett kegyelemből.
A hit csak birtokba veszi azt, amit Isten kegyelméből már odaadott. Ha azzal próbálkozunk, hogy Istent, valamit új megtételére vegyük rá, akkor az nem hit. Az igazi hit csak elfogadja – kinyújtja kezét és átveszi –, amit Isten már elvégzett.

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

,,Júda ezt mondta atyjafiának, Simeonnak: Jer velem..., hogy hadakozzunk a Kananeus ellen.,,
-Bír 1,3


Jó példa! Isten parancsára Júda megkezdi a kanaániták elleni harcot. Júda gyengének érzi erre egyedül magát, testvéréhez Simeonhoz fordul, és segítségét kéri. 

Fontos tanítás ez a bűn elleni harcunkra nézve. Vannak lelkek, akiket a magános eredménytelen harcban a bú emészt. Legfőbb ideje, hogy társat keressenek a harcra és imádkozásra, aki előtt szívüket kiönthetik! Júda Simeonhoz folyamodott. Ő állt hozzá bensőleg a legközelebb.

Nem úgy van-e, hogy az emberek mindenfelé barátsági szerződéseket kötnek üzleti és politikai vállalkozások véghezvitelére? Mennyivel inkább így kell nekünk, Isten gyermekeinek tennünk, akiknek soraiban testvéri szeretet és hűség is található. 
Az Úr Jézus ezt mondta: "Ha a földön közületek ketten egyetértenek bármely dologban, amit kérni akarnak, megadja nékik azt az én mennyei Atyám". (Mt 18,19)

Jakab pedig így szól: "Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért"! (5,16)

Amint Júda azt mondta Simeonnak, hogy a hatalmas kanaánitákat egyedül nem bírja legyőzni, úgy mi is megvallhatjuk az általunk választott és megbízhatónak ismert testvérünknek ezt: Itt és itt nincs erőm a győzelemre.

Ha az ember becsületesen szembeáll az ellenség túlerejével, ha térdet hajtva közösen felveszi a harcot, akkor csodálatos módon megtapasztalja, amit a 133. zsoltár mond: ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak... Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!

Mennyei Urunk iránti engedelmességgel vállaljuk a szent harcot a szívünkben lévő kanaánita maradványok ellen, szeretettel és könyörgéssel álljunk egymás mellett, míg az Isten akarata szerinti győzelmet el nem érjük!

Varga László: Isten asztaláról

"...én élek, és ti is élni fogtok."- János 14,19



Vezérigénk volt ez az életet adó mondat a kommunizmus utolsó éveiben. Annyi volt a nyomorúság, olyan feneketlen az évtizedek óta állandóan mélyülő reménytelenség, és egyre kevesebb a valószínűsége annak, hogy ez valaha változni fog. Akkor hirdettük, mondtuk, olvastuk, hallgattuk, ahányszor csak lehetett: Krisztus él. Nincs olyan hatalom, mely le tudná győzni. Aki benne bízik, annak is élnie kell. Sokaknak csak az örök életben jelenik meg majd az élet, az igazi, az elveszíthetetlen, de a népnek, Isten népének, akik végig kitartottak, akik a hitüket megőrizték, Krisztus igazat fog adni. Élni fogunk. Szabadon dicsérjük majd Istent megváltásáért. Higgyetek, benne bízzatok, keresztyének! És éltünk. Akkor is éltünk. Mert ez az ígéret nemcsak a jövendőre érvényes. Mindig, mindenütt, minden körülmények között él az, aki benne bízik. Valóságos, örvendező, boldog életet. Ma is ez a reménységünk, és biztos, hogy soha meg nem csal.

Krisztusunk, Te megmutattad, hogy mindig győztes maradsz. Ellenségeid, mint annyiszor kétezer év alatt, halottnak hittek és diadalmaskodtak. De megszégyenültek a diadalmasok, és vagy eltűntek, vagy elhallgattak. Megszégyenültek azok is, akik már nem mertek bízni benned, de ők boldogan szégyenültek meg, új hittel, új bizalommal. És boldogan lélegeztek fel, akik végig bíztak benned. Én hova tartozom? Tudom, Uram, Te nem a múltunkat nézed, hanem a jövőnket. Ha hittem, erősíts meg a hitben és szolgálatban, nehogy elbízzam magam, és most bukjak el. Ha kételkedtem, add, hogy most világosan lássam hatalmadat, és harcosa legyek országod építésének! Aki Saulból Pált tudtál formálni, nekem is bocsásd meg a múltamat, s állíts szolgálatod legnehezebb helyére, hogy ezután próbáljam jóvátenni, amit elrontottam! Te vagy az Úr, fogadj el, használj fel mindnyájunkat a boldog bizonyságtételre: Élünk, mert él életadó Urunk. Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-A LÉLEK MEGSZOMORÍTÁSA

A mai napon olvasandó igeszakasz: Ef 4,25-32

25 Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. 
26 "Ha haragusztok is, ne vétkezzetek": a nap ne menjen le a ti haragotokkal, 
27 helyet se adjatok az ördögnek. 
28 Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. 
29 Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. 
30 És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára. 
31 Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. 
32 Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. 




"És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, akivel el vagytok jegyezve a megváltás napjára."(Ef 4,30)

Megbánthatunk egy idegent, de megszomorítani csak azt tudjuk, aki közel van hozzánk. Megszomorítani annyit tesz, mint fájdalmat vagy szomorúságot okozni. Ezért rejlik olyan súlyos felelősség a szeretet kapcsolatban. Egy fiú például sokkal több örömöt tud szerezni anyjának, mint akármelyik idegen, de jobban meg is tudja bántani, mint bármelyik más fiú. Egy férj és egy feleség - egyedülálló és bizalmas kapcsolatuk következtében - nagyon sok mennyei boldogságot jelenthetnek egymásnak, de ugyanakkor nagyon sok pokoli fájdalmat is okozhatnak egymásnak.
A Szentlélek közelebb van Isten gyermekeihez, mint a fiú az anyához, vagy a feleség a férjéhez. Ezért van megírva: "Ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét."
Hogy szoktuk megszomorítani a Lelket? Megszomorítjuk a Szentlelket, amikor szembehelyezkedünk az ő szándékával. Célja az, hogy életünket Isten dicsőségére szenteljük oda. Be akarja írni Jézus dicsőséges nevét napjaink történelmébe. S amikor mi ezt nem akarjuk, amikor elhallgattatjuk őt és ragaszkodunk ahhoz, hogy a saját nevünket írjuk be és a saját akaratunkat cselekedjük, akkor megszomorítjuk az Isten Lelkét.
Megszomorítjuk a Szentlelket, ha nem akarjuk olvasni a Bibliát. Az ugyanis az ő könyve. Megbántjuk Isten Lelkét, ha nem törődünk az egyházzal és annak missziójával, mivel hogy az egyház az ő temploma és annak missziója az ő munkája. Fájdalmat okozunk Isten Lelkének, ha nem akarunk imádkozni, hisz Ő azért jött, hogy megtanítson bennünket így szólni: "Abba, Atyánk!"
Itt érzékeljük, hogy mi is a bűn a keresztyén számára. Nem csak egy könyvbe foglalt törvény áthágása. A Szentlélek megszomorítását, a mennyei Atya megbántását jelenti.
Nekünk, akik oly érzékenyek - talán túl érzékenyek is - vagyunk arra a fájdalomra, amit a bennünket szeretők okoznak nekünk, érzékenyebben kell vigyáznunk, hogy Isten Lelkének szeretetét meg ne bántsuk. És dicsérnünk kell Isten emberfeletti türelmét, hogy még nem vonta meg tőlünk Szent Lelkét.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-A HIT ISTENI KÖVETKEZTETÉSEI

"Keressétek először Isten országát (királyi uralmát) és az Ő igazságosságát és ezek mind megadatnak nektek" (Mt 6,33).

Mihelyt Jézusnak e szavait mélyebben átgondoljuk, úgy találjuk, hogy ezek a legforradalmibb állítások, amiket emberi fül valaha is hallott. "Keressétek először Isten országát." Mi, még akik a legszellemibben gondolkoznak is, fordítva következtetnek. "De élnem kell, ennyi meg ennyi pénzre van szükségem, ruházkodnom kell, ennem kell... azaz életünk fő gondja nem Isten országa, hanem hogy hogyan rendezzük be ügyesen az életünket. Jézus megfordítja a sorrendet: először Istennel jussatok helyes kapcsolatba, maradjon ez életetek legfőbb gondja, soha ne tegyétek a hangsúlyt más dolgokra! "Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől..." Urunk megmutatja, hogy az Ő szemszögéből nézve milyen értelmetlen a megélhetéshez szükséges eszközök miatt aggodalmaskodnunk. Jézus nem azt mondja, hogy áldott az, aki semmivel sem törődik; az ilyen ember bolond. Jézus azt tanította, hogy a tanítvány legfőbb gondja az Istennel való kapcsolata legyen, és ehhez képest minden másra csak gondos gondtalansággal nézzen. Jézus azt mondja: "Az étel és ital gondját ne engedd uralkodó tényezővé lenni életedben, hanem állandóan Istenre figyelj." Sok ember felelőtlenül nem törődik azzal, mit egyék és mit igyék és emiatt veszteséget szenved; nem törődnek azzal sem, mibe öltözzenek. Úgy járnak-kelnek, mint akiknek semmi dolguk; nem törődnek földi ügyeikkel, de Isten felelőssé teszi őket érte. Jézus azt mondja: legyen az életünk legnagyobb gondja az Istennel való kapcsolatunk, minden egyéb csak a második helyen jöhet számításba. Keresztyén életünk legszigorúbb iskolája, hogy megengedjük a Szent Szellemnek: hozza összhangba életünket Jézusnak ezzel a tanításával.


Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Üdvbizonyosságunk gyümölcse

"Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket."
-(1 János 3, 14) 


Keresztyén bizonyosságunk nem a magatartásunkon nyugszik, azonban életünk világos jel, amiből mi magunk és mások is felismerhetik, hogy Isten gyermekei vagyunk. Gyümölcséről ismerik meg a fát. Az Istenből való új élet az ő magasztalásában és a szeretetben lesz nyilvánvalóvá. Másképpen gondolkozunk, másképpen érzünk, akaratunk, törekvésünk egészen más, mint annak előtte. Az újonnan született ember nem lázad többé Isten ellen, hanem gyermeki engedelmességben él Atyja iránt. Kiváltképpen a szeretetben mutatkozik meg az, ha valaki Isten gyermeke.

A szeretet Isten legmélyebb lényege s nekünk is az az életelem, amelyben mozognunk kell. 
Ha szívből jól érzed magad Isten gyermekeinek a társaságában, akkor bizonyos lehetsz, hogy te is egy vagy közülük. A világ gyermekei rossz érzésekkel vannak a hívő emberek között, ami néha kifejezett ellenszenvvé fokozódhat. Azonban a szeretet nemcsak vonzalom a rokonlelkek felé, hanem annak tettekben is meg kell nyilvánulnia. Az a feladatunk, hogy olyanokat is szeressünk, akik inkább megszomorítanak minket vagy kifejezetten taszítótag hatnak ránk.

Ha valaki gyűlölködő és gyűlöletének szabad folyást enged, az nem Isten gyermeke. Lehet, hogy valamikor élete volt Istenben, de azt elveszítette, mivel szívét elzárta a másik ember előtt és sötét hajlamoknak adott helyet. De mindaz, aki Istentől született, többé nem tudja átadni magát a bűnnek s ha az elő is tör belőle, fájdalmat okoz neki; belső énjétől idegen már. Meg akar tőle szabadulni és teljes szívéből helyesen akar cselekedni. Isten gyermekeinek ezek a kétségtelen és bizonyos ismertetőjelei. Így tudják szívüket is lecsendesíteni, amikor az vádolni próbálja őket. Elmondhatják: Uram, te tudod, hogy szívem mélyéből szeretlek és semmi mást nem akarok, mint amiben te gyönyörködöl. Bizony még akkor is gyermeked vagyok, amikor saját szívem kérdésessé akarja azt tenni előttem (1 Ján 3, 19-20).

De azért a hamis üdvbizonyosságtól óvakodjunk! Ez rendszerint valami múltbeli élményen alapul csupán (keresztség, megtérés vagy valamiféle kegyelmi megtapasztalás). Nekünk itt és most kell Isten gyermekeinek letagadhatatlan ismertetőjeleit magunkon hordozni (1 Ján 2, 10).

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja: Hinni

,,Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?,, (Jn 11,40)


Lázár feltámasztásának történetében nyolcszor fordul elő az, hogy mit jelent hinni. A Biblia nem a hit meghatározását adja, hanem a hívő élet dinamizmusát szemlélteti.

Hinni azt jelenti, hogy semmi olyat nem várunk Istentől, amit nem ígért, de mindent nagy hittel várunk, amit megígért. Nem ígérte, hogy nem érnek szenvedések, tehát nem csalódom, ha próbák jönnek. De ígérte, hogy a benne hívő minden nyomorúság közepette is az ő jelenlétében marad.

Hinni azt jelenti, hogy bármi ér, legelőször Jézushoz fordulok. Amikor Lázár beteg lett, testvérei azonnal Jézushoz küldtek: Uram, akit szeretsz, beteg. Nem a maguk érdemeire hivatkoznak, hanem Jézus szeretetére, és teljesen rábízzák a segítés módját és idejét.

Hinni azt jelenti, hogy azt veszem komolyan, amit Jézus mondott, akkor is, ha az az eszem és a tapasztalataim számára felfoghatatlan. Mert mit jelent az, hogy „aki hisz bennem, ha meghal is, él"? Hogyan kell ezt érteni? Hiszen aki meghalt, meghalt.

Aki hisz, másként vélekedik a dolgokról, mint az, aki nem hisz. Az emberek vádolják Jézust: megtehette volna, hogy Lázár ne haljon meg, miért nem tette meg? Mária és Márta viszont teszik, amit Jézus mond. Még azt is, hogy a követ vegyék el a sír szájáról. Ennek semmi értelme, sőt veszélyes, mert már „szaga van". Jézus szavára azonban mégis megteszik - s csak utólag látják, hogy így tudott kijönni testvérük a sírból.

Aki hisz, vállalja Jézust, ha miatta bajba kerül, akkor is. A feltámadott Lázár meggyőző bizonysága lett Jézus isteni hatalmának. Ezért Jézussal együtt őt is meg akarták ölni. Az igaz hit sorsközösség Jézussal: itt a szenvedésben is, odaát az ő dicsőségében is.

„Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki." (Lk 1,45)

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Eső, felhő nélkül?

"Ha megtelnek a fellegek, esőt hullatnak a földre" (Préd 11,3)



Akkor hát miért félünk a felhőktől, amelyek most elhomályosítják egünket? Igaz, egy időre eltakarják a napot, de nem oltják ki. Kisüt az nemsokára. Ugyanakkor ezek a sötét felhők telve vannak éltető esővel. Minél feketébbek, annál bőségesebben árad majd belőlük az eső. Hogyan várnánk esőt felleg nélkül?

Szenvedéseink eddig még mindig áldást hoztak, és ez ezután is így lesz. Olyanok, mint a tündöklő kegyelem fekete szekerei. A felhők nemsokára kiürítik tartalmukat, és a zsenge palánták örvendeznek majd a jó esőnek. Urunk megszomoríthat bennünket, de nem öl meg haragjában, hanem felüdít irgalmával. Urunk "szerelmes levelei" gyakran fekete keretes borítékban érkeznek. Szekerei dübörögnek, de jótéteményekkel vannak megrakva. Vesszője szép virágokkal és tápláló gyümölcsökkel teljes. Ezért ne szomorkodjunk, ha jönnek a fellegek, hanem énekeljünk, mert az áprilisi zápor hozza számunkra a május virágait.

Ó Uram, a felhők a te lábad pora. Milyen közel vagy, mikor felhős, sötét a napunk! Szeretetünk megragad téged, és boldogok vagyunk. Hittel meglátjuk, hogy a felhőkből mindent megelevenítő zápor lesz.

Cseri Kálmán Igehirdetései: ISTEN RENDJE

Alapige:2Thessz 3,6-15


"A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, aki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, amelyet mitőlünk kapott.

Magatok is tudjátok, hogyan kell minket követni, mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül, sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére.

Nem azért, mintha nem volna hozzá jogunk, hanem, hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek. Mert amikor nálatok voltunk is, azt rendeltük nektek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.

Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a maguk kenyerét egyék.

Ti pedig, atyámfiai, meg ne restüljetek a jó cselekvésben. Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél által való beszédünknek, azt jegyezzétek meg: és ne társalkodjatok vele, hogy megszégyenüljön. De ne tartsátok ellenségnek, hanem intsétek, mint testvért."


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük ezt a csendet itt a te házadban. Köszönjük az egymással való lelki közösséget, és köszönjük, hogy mindezt, amit most eléd tártunk azzal a hittel mondhattuk el, hogy egyedül neked lehetséges ezeket a fontos nagy kéréseinket teljesítened.

Hadd kérjük újra: ajándékozz meg mindnyájunkat olyan új szívvel, amibe be van írva a te törvényed. Könyörgünk: újítsd meg mindannyiunk lelkét a te Szentlelkeddel. Olyan könnyen megfáradunk. Sokszor egyetlen nap eseményei is úgy elsodornak tőled. Annyira lefelé nézünk. Kérünk, hallgasd meg ezt a kérésünket is, hogy tudjunk mindig téged szemünk előtt tartani.

Szólj hozzánk most igéd által, és ugyanazon az igén keresztül ajándékozz meg mindnyájunkat külön-külön azzal, amire most a legnagyobb szükségünk van.

Segíts, hogy ne hiába legyünk itt! Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid.

Ámen.

Kalauzunk szerint, ami alapján sokan olvassuk naponta a Szentírást, ez a mai napra kijelölt szakasz. Engem is megítélt, amikor elolvastam reggel, és engedelmeskedni akarok neki. Jó lenne, ha így hallgatnánk mindnyájan ennek a mondanivalóját, hogy Isten ez által az ige által is tisztítsa, gazdagítsa, előbbre vigye lelki életünket.

A két thesszalonikai levelet azért kellett Pál apostolnak megírnia, mert a gyülekezetben befészkelte magát az atyafiak fejébe egy téves gondolat. Ez a téves gondolat, hogy Jézus Krisztus nagyon hamar visszajön. Ebből egy hamis következtetést vontak le, hogy akkor addig már nem is érdemes dolgoznunk. És ebből helytelen magatartás született: mivel nem dolgoztak, nem volt mit enniük, elkezdtek élősködni azokon, akik viszont változatlanul dolgoztak.

Ez sokszor így szokott bekövetkezni. Megszületik valaki fejében egy téves gondolat, azzal elkezdi mételyezni a környékét. A téves gondolatból hamis következtetést vonnak le, és a hamis következtetés helytelen magatartássá válik.

Jézus hamar visszajön. Honnan vették? Megmondta Jézus, mikor jön vissza. De mivel nagyon hamar visszajön, már addig nem kell dolgozni. Enni viszont kellene, akkor együk el a másokét, a mások elől, akik dolgoznak.

Pál keményen utasítja rendre ezeket az embereket, mert Jézus világosan megmondta, hogy senki nem tudja, hogy Ő mikor jön vissza. A mennyben az angyalok sem. Ezért mondotta Luther Márton azt, hogy minden reggel úgy kellene felkelnünk, hogy hátha ma jön vissza, ezzel a készséggel, készenléttel várni Őt. De ha tudnánk, hogy holnap jön vissza, ő ma még elültetne egy almafát, és ezzel pontosan az ellenkezőjét fejezte ki annak, ami itt Thesszalonikában tévelygéssé vált. Az utolsó pillanatig tesszük a dolgunkat, amivel megbízott, de már most felkészülök arra, hogy ha még ma kell előtte megjelennem, rendben legyen a vele való közösségem.

Pál itt keményen inti a hívőket. Itt a hívőkhöz beszél, és azt hangsúlyozza számukra, hogy egy hívő nem élhet úgy, ahogy neki tetszik. Egy hívőnek pontosan elő van írva, hogyan gondolkozzék, és hogyan éljen, és ezen belül nincs lazítás.

Egy hívőnek taktusra kell lépnie. Ez a görög szó szerepel itt: taktosz. Ütemre kell lépnie, és az ütemet nem ő diktálja. Főleg nem másoknak, de magának sem. Az ütemet a vezér diktálja, és ez Jézus Krisztus. És aki nem az általa hallottakhoz tartja magát, az rendetlenül él. Itt meg ezt a szót használja többször is egymás után: ataktósz. Taktus: ritmus, ütem, az "a" a görögben a fosztóképző: -talan, -telen. Az, aki ataktósz él, az nem a rendbe beleigazodva él, hanem rendetlenül. Kilép abból a rendből, amit Jézus Krisztus előírt az ő tanítványainak. Lelép arról az útról, amelyen Jézus Krisztust kellene és lehetne követnünk, és így nem éli át az Ő közelségét, és nem oda fog megérkezni, ahova Ő megy azon az úton. Ezért életveszélyes a rendetlenség bármilyen összefüggésben a hívők életében.

Mi e tekintetben hajlamosak vagyunk egyfajta liberális gondolkozásra. Az apróságok nincsenek előírva a Bibliában, megengedhetek magamnak ezt meg azt. Sok minden nincs előírva, és itt nem kicsinyességről és törvényeskedésről van szó, hanem arról, hogy feltétel nélkül engedelmeskednie kell a hívőnek Isten igéjének, és önmegtagadó szeretettel kell becsülnie a másik embert, akárki az. A gyülekezeten belül feltétlenül, itt a hívők egymáshoz való viszonyáról is szó van, de a nem hívőket, a gyülekezeten kívülieket is, ha lehet, még jobban kell szeretni.

Feltétlen engedelmeskedés az igének. Ott nincs alku, meg mese, meg így gondolom, meg időszerű, meg nem időszerű. Meg van írva. És itt ilyen kemény szavakat használ az apostol: ahogyan rendeltük nektek, megparancsolom az Úr Jézus Krisztus nevében, aki nem engedelmeskedik a mi levelünknek, az ezzel kiközösíti magát a gyülekezetből. Azzal ne is társalogjatok.

Ne tekintsétek ellenségnek. Kálvin, akit szigorúnak tartanak, írja ennek a helynek a magyarázatánál: ugye milyen fontos, hogy még aki önmagát zárja ki engedetlenségével a hívők közösségéből, ahhoz is változatlan szeretettel viszonyuljunk. Mert itt azt mondja: szeressétek, mint testvért, de ne álljatok szóba vele addig, amíg nem lép vissza a rendbe. Amíg ő külön utakon jár, amíg ő felülírja Istennek az igéjét, amíg ő jobban tudja, meg másként akarja, akkor tessék, tegye úgy - egyedül. A testvéri közösség nélkül. Ez egyrészt megszégyeníti - olvastuk itt -, másrészt hátha észre téríti, hogy nem jó és nem is lehet egyedül Krisztust követni, csak bolyban, csapatban, közösségben, a testvérek között.

Szokatlanul kemény itt Pálnak a tanítása. Az előzőekben már kifejti: nem tudjuk, mikor jön vissza Jézus, de tudatosan várjuk Őt. Felkészültünk a vele való találkozásra, és egészen addig, amíg vissza nem jön, végezzük a feladatainkat. Boldog az a szolga, akit az Úr, mikor megjelenik, abban a munkában talál, amivel megbízta őt.

Néhány igére emlékeztessük magunkat, hogy Isten az emberi élet különböző területein mennyire meghatározta a rendet. Itt nincs körülbelül, meg én így szeretném, meg sejtem, meg valószínű, meg hol így, hol úgy. Ő megmondta. Azt mondta: hat napon át dolgozz, a hetediket pedig szenteld az Úrnak és semmi dolgot ne tégy azon. És hat napon át ne a munka alóli kibúvót keressük, a hetediken meg agyonhajszoljuk magunkat, hanem Isten rendjébe igazodik a hívő.

Azt mondta: a házasság egy férfi és egy nő egész életre szóló szövetsége. Itt nincs alku, hogy ez akkor volt, ma más időket élünk. Istennek ezek az örök parancsai a mi érdekünkben hangoztak el, és akik ma is komolyan veszik ezt, meg lehet nézni, mennyire meglátszik az életükön.

Isten mondta, hogy a nemzedékek hogy viszonyuljanak egymáshoz, hogy békesség legyen, és mindenki jól érezhesse magát otthon. A szülők Isten rendelése szerint neveljék a gyerekeiket, felfelé pedig tiszteljék anyjukat, apjukat, akár kicsit öregek, akár nagyon öregek, akár teljesen tehetetlenekké váltak. És ezen semmi nem változtat. Sem az, hogy ez a gyerek ilyen, az meg olyan. Akkor annak megfelelően kell az Úr rendelése szerint nevelni. Az, hogy méltó vagy nem méltó anyám, apám erre vagy arra, ne te minősítsd, a parancs az: tiszteld!

Sőt ilyeneket pontosan megállapított Isten: mi a hatóság kötelessége? A mindenkori hatóság kötelessége, hogy védje és támogassa a jót, fékezze a gonoszt, és szorítsa vissza. Ezért kapott hatalmat. Sőt Pál apostol hozzáteszi, hogy ezért van fegyverviselési engedélye is, hogy a gonoszoktól védje meg a jókat, akiket támogasson is. Ugyanakkor az is ott van, hogy mi a kötelességünk a hatóság iránt. Engedelmességgel tartozunk a hatóságnak, akár hívő, akár nem hívő emberekből áll, egészen addig, amíg Isten parancsaival ellentétes parancsokat nem adnak. Akkor viszont Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.

Kiolvashatjuk a Bibliából azt a rendet, amit Isten a gyülekezet életére nézve adott, amit egy istentisztelet lefolyására nézve adott. Isten gondolata szerint az Ő országában rend van. És aki ezt nem akarja tudomásul venni, az kilépett az Isten országából, az nem tud előbbre haladni a hitben, ha elindult, akkor sem. Az rendetlen.

Ezért Pál itt parancsol, nem hatalmaskodásból, hanem az Úr Jézus Krisztus nevében, aki a hívőket megváltotta, aki a gyülekezetek Ura. Ezért rendreinti a rendetlenkedőket. Nem a maga tekintélyével, hanem az ige tekintélyével, amit Isten reá bízott, és ezért parancsolja, mert következménye is van a rendetlenségnek: akkor vele ne tárgyaljatok, de szeressétek továbbra is. Hátha így magához tér.

Említi azt, hogy emlékeztek arra, amikor nálatok jártunk, mi közt erre is példát adtunk. Éjjel-nappal saját kezünkkel dolgozva eltartottuk magunkat. Miért? Hogy senkinek ne legyünk terhére. Hát akkor ti se legyetek egymás terhére! A lógósok, a munkakerülők, akik csak teológizálják a lustaságukat, hogy Krisztus hamar visszajön, azok ne egyék meg azt, amiért mások dolgoztak meg. Aki nem akar dolgozni ... ez nagyon fontos, mert vannak, akik szívesen dolgoznának, de nem tudnak dolgozni valami miatt. Azokról gondoskodnia kellett a gyülekezetnek akkor is, és ma is. De aki nem akar, ráadásul képmutató módon okoskodik, és teológiai szólamokat mond, az nem érdemli meg, hogy egyen.

Mondok néhány példát arra, hogyan történik az, amikor terhére leszünk egymásnak a magunk hamisságai miatt. Mert itt ez az egyik leghangsúlyosabb mondat: senkinek ne legyetek terhére!

Nekem korábban többféle bizottságban, munkaközösségben kellett dolgoznom, és örültünk annak, ha mindenki arra figyelt, ami a feladat volt: betartotta a kezdési időt, körülbelül tudtuk, mennyi ideig lehetünk együtt, és sikerült elvégezni a feladatot. Többször akadtak azonban olyanok, egy esetben éppen a bizottság elnöke, akinek az volt a mániája, hogy örökké beszélt másról, mint amit ott el kellett volna mondani. A legszívesebben önmagáról: milyen elfoglalt, az ő hőstetteit megismertük, olykor a hibáit, a családtagjait. Volt olyan, hogy órák teltek el, amíg rá nem vettük magunkat, hogy elnök ide, elnök oda, rászólunk, és megkérdezzük: miért vagyunk együtt? Nem azért, hogy az ő oda nem illő történeteit hallgassuk. Mert kifutottunk az időből, és valószínű neki eszébe sem jutott, hogy ezzel a bizottság minden tagját elrabolta a családjától. Már rég otthon lehettünk volna, mert egész napi munka után mentünk bizottságozni, és rég a családdal lehettünk volna, de az ő magatartása miatt erre nem kerülhetett sor, aztán a munkát is sokszor össze kellett csapni.

Terhére volt mindenkinek, aki ott volt. Nem akart dolgozni, hanem engedett a maga önzésének, hiúságának, bőbeszédűségének, és ezáltal terhükre lett másoknak.

Késik valaki egy megbeszélt időpontról. A többiek ott vannak és várják. Nagy nehezen megérkezik, de addigra már mindenki ingerült lett, feszültség támadt. Utána gyorsan, kapkodva kell elvégezni, amit nyugodtan lehetett volna. Kapkodás közben selejtet gyárt az ember, és hibákat követ el, emiatt még idegesebb lesz. Minderre nem gondolnak ezek a notórius késők, pedig ők az okai, hogy egy közösség légköre megmérgeződik és a munka eredménye nem jó lesz.

Eszembe jutott: indul a busz Neszmélyre szombaton. Itt van mindenki, de egy valakit még várunk. Meddig? Meddig helyes várni? A gépkocsivezető egyre idegesebb lesz, mert neki időre kell visszaérnie, utána jön a következő fuvar, ezt mi ígértük neki. Akkor nyomja a gázt visszafelé, veszélyezteti a buszban ülőket is, meg a többi közlekedőt is. Elkésik onnan, ahova mennie kellett, és miattunk késik el. Megvan a véleménye az egyházról. Az elkéső miatt még az Isten neve is káromoltatik a pogányok között. Erre nem gondolt. Miért nem? Mert rendetlenül él. Ataktósz. Tessék az időpontokat betartani. Bármelyikünkkel előfordulhat, hogy közbejön valami rendkívüli, amit nem tudunk elhárítani. Ha ennek az igének a szellemében akarunk eljárni, akkor azt mondom, ha én vagyok a csoport vezetője: 5 percet várunk és indulunk! Aki elkésett saját hibájából, akár másból, oldja meg, de negyven ember, meg az egyház hitele nem szenvedhet az ataktósz, a rendetlen miatt csorbát.

Igaz történeteket mondok. Nászútról tér haza egy fiatal pár. A következő nap este beállít két nagynéni. Meg akarták mustrálni a kedves unokahúguknak az ifjú férjét. De nem beszélgetni akartak velük, tudniillik belőlük folyik a szó órákon keresztül. Ottfelejtik magukat. Elmegy az egész este. Még ki sem pakoltak a bőröndből, fel sem bontották a közbe érkezett postát, meg egyébként is szeretnének kettesben maradni. Érdekes! Fiatal házaspár, ilyen gondolataik vannak. Ez senkinek nem jut eszébe. Ők mondják a magukét, mert magukkal vannak tele. Nincsenek tekintettel senkire, mert nem ismerik ezt az igét: senkinek ne legyünk terhére.

Egy hívő testvér meglátogat egy beteget a kórházban. Elkezd beszélgetni. A beteg gyenge állapotban van. Mi is a betegséged? Mondja. Ja, az egyik szomszédom is ebbe halt bele, egészen rövid idő alatt. Milyen gyógyszereket szedsz te most? Azt is megmondja szegény. Ó, azoknak szörnyű mellékhatásuk van. Én is, amikor náthás voltam ... és akkor sorolja az azzal járó kellemetlenségeit. Egy órája már ott ül. Az összes beteg a pokolba kívánja. A végén elárulja, hogy ő hozza a gyülekezet üdvözletét és egy igét is otthagy.

Nem ismeri az igét: senkinek ne legyünk terhére. Ha tíz percig ott van, és mond egy-két kedves mondatot, netalán egyetlen igét, az sokat jelent, ez meg így rendetlenség, szeretetlenség.

Sokáig énekeltem énekkarban. Kóruspróba van. Munka után érkezünk mindnyájan egy hétköznap este. Elég hogy legyen egy fecsegő asszony és egy szellemeskedő férfi, és tönkreteszik a próbát. Valamit el kellene végeznünk az alatt a másfél óra alatt. Megvan a terve a kórus vezetőjének is. Készülünk valami szolgálatra. Egyházi kórus vagyunk. Nem veszi észre magát a fecsegő, és poénkodik idétlenül a szellemeskedő, és terhére van az egésznek. Nem sikerül teljesíteni azt, ami végett, ami célból összejöttek.

Ugyanígy van terhére sokszor sok szülő a fiataloknak, amikor minden szombaton és minden vasárnap ott vannak. Ugyanez ismétlődik azokban a családokban, ahol mondjuk kicsit szűkebb a lakás - és nagyon sok ilyen család van -, és a család négy tagja közül mondjuk egynek mindig van valami sürgős munkája, amit otthon is folytatnia kell, de az összes többi, ami éppen eszébe jut, mondja, mert végre együtt vagyunk és most jutott eszébe. Nem létezik, hogy aznap este ne kapcsolják be a tv-t, hogy amaz dolgozhasson. A tv is bömböl, és akkor megy fel a pumpa és támad feszültség. És ott, ahol egyébként békesség lenne talán, amiatt lesz sokféle baj, hogy egymás terhére vannak.

Nem sorolom tovább. Nem véletlenül ilyen kemény Pál apostol: utasítalak titeket, elrendelem a Jézus Krisztus nevében, aki ataktósz, aki rendetlenül él, az kiközösítette magát a gyülekezetből. Mert mindenféle rendetlenség az Isten törvényének a megvetése és a másik embernek a megvetése. Márpedig Isten a hívőktől azt várja, hogy feltétlen tisztelet legyen bennük Isten igéje iránt, és önmegtagadó szeretet a másik ember iránt - mindenféle helyzetben. Annyira, hogy azt ne is kelljen már tudatosítanunk, hogy az reflexszé váljék, a vérünkké váljék. Ha Isten igéje ezt mondja, akkor azonnal kész vagyok ahhoz igazodni. Ha valaki rajtam kívül még ott van, akkor tekintettel vagyok rá, és kész vagyok önmagamat is megtagadni.

Erre szokták azt mondani: van, aki olyan alkatú, hogy sokat beszél, hangosan beszél, meg mindig ő szeret beszélni. Ilyen a természete. Persze! A régi természete, ami vele született. De ha ő hívő, akkor tudjuk, mit kell ezzel a természettel csinálni? Pál apostol ott is nagyon kemény. Azt mondja: öldököljétek meg, és engedjétek, hogy kibontakozzék bennetek Krisztus természete.

Tessék megmondani, hogy Jézus Krisztus mikor, kinek volt terhére? Ő soha senkinek nem volt terhére. Ő inkább segített terheket hordozni, meg átvett terheket, meg bátorította a terheket hordozókat, de nem hosszú szöveggel, hanem egy-egy mondattal. És akiben a Krisztus él, annak kötelessége ezt a krisztusi természetet erősíteni magában és megöldökölni azt a szószátyár, maga körül forgó, önző, hiú természetet, ami velünk született természetesen, mert mindnyájan a bűnben születtünk és vétekben fogant minket az anyánk.

Aki pedig önmagát akarja megvalósítani, az mondjon le arról, hogy Jézus Krisztus tanítványa lehet. Annak ez nem fog menni, mert a földbe esett gabona mag, ha el nem hal, egymaga marad. Akkor ne panaszkodjon, hogy nincsenek barátnői, meg barátai, meg közössége. Ha pedig kész elhalni, akkor sok gyümölcsöt terem. Akkor értelmes, hasznos élete lesz. Akkor megvalósul az életében Isten gondolata, de akkor nem önmagát valósíthatja meg, akkor nem a magáét mondhatja meg, hanem akkor mindig el kell kérnie, hogy mit mondjon, és arra a Krisztusra kell néznie, akinek a követésére elindult.

Nem kell félnünk az ilyen szavaktól, mert a Thesszalonikai levél hemzseg ezektől, hogy Isten akarata szerint a hívő ember fegyelmezett, rendszerető, az igéhez igazodó ember kell hogy legyen. Nem kicsinyes és nem törvényeskedő, hanem az Isten igéjét tisztelő és a másikat szerető ember.

Jó lenne, ha ma végig gondolnánk a hétköznapjainkat, hol van abban rendetlenség? Rend van-e a gondolatainkban, beszédünkben? Itt is kategorikus az ige. "Csak ami hasznos, a szükséges építésre. Az lesz áldás a hallgatónak." Az összes többire azt a jelzőt mondja, amit szószékről majdnem szégyellek kimondani: rothadt beszéd. Tessék ellenőrizni! (Ef 4,29) Semmi ilyen beszéd ne jöjjön ki a szátokon, csak ami hasznos, a szükséges építésre. Mert a hívőnek a nyelve is Isten Szentlelkének a fegyelme alatt áll. Legyen rend a lakásban és legyen rend a holmijaink között és az emberi kapcsolatainkban. Ez sokszor ilyen elemi dolgokat jelent: tanuljon meg köszönni a hívő, válaszoljon a levelekre, idejében oldja meg a feladatait, ne az utolsó nap, vagy utolsó órában, és ne este 10-11 órakor hívja fel a másikat, akkor se, ha ő is hívő testvér. Akkor is szeressem őt, hagyjam aludni. Én felejtettem el, oldjam meg valahogy másként. Tanuljam meg, hogy ne felejtsem el a dolgokat, ha fegyelmezett életet akarok élni. Isten igéje nem tűri ezt a laza gondolkozást és magatartást, ami sajnos sok hívőt jellemez.

Ha pedig egy hívő nem szeret dolgozni, akkor ne azzal álljon elő, hogy az Úr Jézus hamar visszajön, hanem öldökölje meg magában a lustaságot. Vagy ne nevezze magát hívőnek. Ilyen egyszerű mai igénk alapján a feladatunk.

Még azt szeretném megemlíteni, hogy a bajok ott szoktak kezdődni, amikor a hívő engedményeket tesz. Akár abból enged magának, hogy feltétlen tisztelet Isten igéje iránt, akár abból, hogy önmegtagadó szeretet a másik ember iránt.

Amikor engedményeket tesz, és azt mondja: ő még kisgyerek, őt nem kell komolyan venni. A neki tett ígéreteket nem kell teljesíteni. Mondja ezt sokszor a kisgyerek füle hallatára.

Vagy: ő már öreg, neki nincs szüksége akár figyelmességre, akár egy kis finom falatra, vagy egy új ruhadarabra, akár a hírek közlésére, engedményeket tesz.

Vagy: én egész héten józan vagyok, hajtom magam, a hét végén egy kicsit iszogathatom. Nem leszek részeg, csak egy-két pohárral. Engedmény.

Vagy: hiszek az Úr Jézus Krisztusban, és tudom, hogy egyetlen Isten van, de azért azt mondják: olyan sok haszna van a buddhista meditációnak, megtanulom én azt. (Ezek valós példák, nem az íróasztalnál találtam ki.)

Vagy: azt mondja valaki: olyan régóta húzódik már ez a betegségem, és az orvosok nem tudtak segíteni. Elmegyek ahhoz, aki kozmikus energiával gyógyít. Engedmény.

Nem sorolom, hogy mi-minden következhet ebből, de megengedem magamnak. Ennyit csak megengedhetek. És tessék mondani: mennyit? Mennyi az az ennyi? A hívő annyit engedhet meg magának, amennyit Isten igéje eléje ad. Ha abból kilépett, akkor rendetlenné vált és magára marad. Az Úr Jézus nélkül is, meg a testvérek közössége nélkül is.

Ezt a mondatot hadd olvassam újra: "Senkinek ne legyetek terhére!" Csakugyan hasznos lenne, ha megvizsgálnánk ma: kinek szoktunk mi olykor terhére lenni. Ha meg észre sem vesszük, akkor kérjük a mi Urunkat: mutasd meg, Uram, nem vagyok-e olykor a legnagyobb jóindulattal is valakinek a terhére, mert nem szeretnék rendetlenül élni. Szeretnék beleigazodni a te igédben közölt rendedbe, és az életem minden területén úgy élni. Jó lenne ezt elkezdeni már ma.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, bocsásd meg, hogy sokszor a nagy elvi kérdéseket akarjuk egyre jobban megérteni, és a hétköznapjaink meg tele vannak rendetlenséggel.

Bocsásd meg, hogy alapvető hitbeli kérdésekben valóban komolyan szeretnénk venni igédet, de cselekedeteinkben sok mindent a világ szerint teszünk. Bocsásd meg, ha bármiben függetlenítettük vagy függetleníteni akarjuk magunkat tőled.

Köszönjük hívásodat, és köszönjük, hogy néha ilyen kemény parancsokat is osztogatsz nekünk. Köszönjük a hozzá fűzött ígéreteket is. Áldunk azért, hogy a te rendeden belül vagyunk igazán védve.

Áldunk azért, hogy nem nekünk kell megszabnunk a mértéket, hogy mit engedünk meg magunknak, mert te megszabtál mindent, úgy ahogy az számunkra a legjobb. Őrizz meg attól, hogy ez ellen lázadjunk. Tudjuk, hogy a mi ősi bűnünk is, Urunk, a lázadás.

Kérünk, taníts meg feltétel nélkül bízni benned, újra és újra igazodni a te igédhez. Köszönjük ezt a biztos mércét, ezt az egészen biztosan és jól működő iránytűt, amit igédben ajándékoztál nekünk. Aszerint akarunk élni, kérünk, segíts Szentlelkeddel.

Könyörgünk hozzád betegeinkért. Olyan sok súlyos betegünk van most, Urunk. Ismered mindannyiuknak a kétségbeesését vagy reménykedését, kérünk légy közel hozzájuk. Egyedül te tudod megadni mindnyájuknak azt az igét, azt az erőt, amire most szükségük van.

Könyörgünk hozzád a különböző felekezetekért, hogy mindnyájan a te igédhez igazodjunk újra és újra, hogy taníthatóak legyünk, és készek legyünk neked igazat adni. Engedd, hogy a magunk személyes életében is egyre többet és egyre világosabban értsünk a te igédből.

Ámen.

Kenneth E. Hagin-Foglald el a helyedet

Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindent elvégezvén, megállhassatok. — EFÉZUS 6,13.



A fegyverzetről szóló üzenet elmondja nekünk, hogyan foglaljuk el és tartsuk meg a helyünket az ördöggel szemben(Ef. 6,10–18) Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazsággal…” 

Az igazság öve Isten Igéjének világos megértését jelenti. Hasonlóan a katona övéhez, ez tartja helyén a fegyverzet többi darabját. „… és felöltözvén a megigazultság mellvasába. 
A mellvasnak két jelentése van:
(1) Jézus a mi megigazultságunk, így mi Őt öltjük magunkra;
(2) a mellvas jelképezi azt, hogy cselekvő módon engedelmesek vagyunk Isten Igéjének. 

„És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével.” Ez azt a hűséget jelenti, hogy hirdetjük Isten Igéjét.

„Mindezekhez vegyétek föl a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok.” Ez jelenti a vérben való hitet, amely teljes biztonságot ad. 
Az ellenség semmi ereje nem hatol át a véren! 

„Az üdvösség sisakját is fölvegyétek…” Ez a mi Urunk Jézus Krisztus védelmét jelenti. „… a Szellemnek kardját, amely az Isten Igéje.” fegyverzet összes többi darabja a védekezést, a védelmet szolgálja. 
A támadófegyver: a kard — Isten Igéje. „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által…” 
Felvetted a fegyverzetet. Most már kész vagy az imaharcra.

Megvallás: Én ragaszkodom a mennyei tényekhez. Állandóan tudatában vagyok annak, hogy Krisztussal együtt ülök a mennyekben, magasan az ellenség felett!