2016. május 5., csütörtök

Prófétálás 3. rész

Prófétálás az újszövetségben



Az újszövetség 4 új (és jobb) ígéreten nyugszik:
1. Isten a törvényét a szívünkbe és az elménkbe írja.
2. Isten az életünkbe lép és a népévé tesz, vagyis nem azon van a hangsúly, hogy mi mit teszünk, hanem azon, hogy Isten mit tesz – ez egyúttal kizár mindenféle dicsekvést is.
3. Mindenkinek a hite személyes kijelentésen nyugszik, nem más ismeretén.
4. Isten megbocsátja a bűneinket, és ha vétkezünk, akkor sem ez alapján viszonyul hozzánk (Jer 31,31- v.ö. Héb 8).
Az Isten törvényének a bensőnkbe helyezése, Isten bennünk való munkálkodása, a személyes kijelentés, a bűnbocsánat mind a Szent Szellem munkájának eredménye bennünk. A Szellem örök lakozást vesz a testünkben és egyesül a szellemünkkel. Ott tesz bizonyságot a fiúságunkról, tanít és nevel, megerősít az igazságban, bátorít, tanácsol, vezet, és legfőképpen közvetíti Isten szeretetét. Joel - pünkösdkor beteljesedett - ígérete szerint minden ember számára elérhetővé válik a Szellemnek ez a munkája, sőt Pál arról tesz bizonyságot, hogy az nem is nevezhető hívőnek, akiben nincs Krisztus Szelleme (Róma 8,9). Így teljesedik be, hogy „ti vagytok a prőféták fiai”, ahol a fiú tanítványt, örököst jelöl. Ez kettős örökség. Egyrészt bennünk teljesedtek be az ígéretek, amelyeket az ószövetségi próféták szóltak, másrészt ugyanúgy Krisztus Szelleme működik és szól bennünk, ahogyan a prófétákban:
„Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést a Krisztus bennük levő Szelleme, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről, és az ezeket követő dicsőségről. Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni.” (1Pé 1,10-11)
Aki tehát hitre jutott a Jézus Krisztusról szóló Evangéliumban, újjászületett, az Krisztus Szellemétől született újjá, Istent és Isten törvényét belül ismerte meg, és nem egy kívülről ráerőltetett szabálygyűjteményt követ félelemből, amellyel egyébként belül nem egyezik. Egy élő hitű keresztény egyúttal próféta is, nem is lehet más. A prófétaság szelleme ugyanis Krisztusról tesz bizonyságot (Jel 19,10), és senki sem tehet hiteles bizonyságot Krisztusról csak a Szentlélek által (1Kor12,3). Ez a Szellemtől születés lényege és következménye. Ha pedig a Szellemtől születtünk – mondja Pál -, akkor Szellem szerint kell járnunk. (Galata 5,25). Tehát az újszövetségben Isten egész népe prófétákból áll, nincs olyan, hogy valaki újjászületett, de nem próféta. Az eklézsia - ebben az értelemben - nem különül el prófétákra és nem prófétákra. De ahogyan egy családban is vannak kiskorúak, éretlenek és érettek, ugyanígy van különbség abban, hogy ki hogyan és milyen szinten prófétál. A Szellemben járást tanulni kell, és a Szellemben járás nem csak a beszédben nyilvánul meg, hanem a szolgálat, az erény, a jellem, a kapcsolatok területein is.
A prófétálás azonban kifejezetten a szólással, a beszéddel kapcsolatos. Isten ugyanis mindent a szavával teremt, az Isten képére és hasonlatosságára alkotott ember beszédének is nagy jelentősége és hatása van. (Jakab 3) Ahogyan Isten az ószövetségben az emberein, a prófétákon keresztül szólt, ma ugyanúgy a bennünk lakó Fiún keresztül szól. Mi vagyunk Jézus Krisztus „magyar hangja”, a mi szívünket, tüdőnket, hangszalagjainkat , nyelvünket és ajkainkat használja az Úr arra, hogy kibocsássa az Életet jelentő szavakat. Mi lettünk az élet fája, és szavaink annak gyümölcse, amely életet ad mindenkinek, aki eszik belőle. (Vagyis a belsejébe kerül, eléri a szívét.).
A nehézség azonban kettős.
Egyrészt: az emberek beszélnek össze-vissza mindenfélét és ez alól a hívők sem kivételek. Hogyan lehet ebből kihámozni, hogy mikor nyilvánul meg a prófétálás és mikor csupán emberi a szó vagy éppen ördögi, magát a világosság angyalának álcázva?
Másrészt: még ha őszinte és tiszta is a szándék, másképpen beszélnek a kiskorúak (gyermekek) és az érettek (felnőttek), ráadásul az ismeret és a prófétálás is csak „töredékes”, rész szerinti lehet.
Hogyan igazodjunk el ebben a bábeli zűrzavarban? Hogyan őrizzük meg magunkat attól a szélsőségtől, hogy tiltsuk a prófétálást vagy prófétának álcázott szélhámosok (kiskorúak) hálójába kerüljünk?
A helyzet zavaros, de nem reménytelen. Kezdjük az egyszerűbbel, a szólásban való érettség különböző szintjeivel. (folyt. köv.)

Görbicz Tamás-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése