2016. június 14., kedd

Napi áhítat- Testvéri-baráti szövetség

Hét témája: A testvérszeretet szépsége
Olvasmány: 1Sám 18,1–5


Miután véget ért a beszélgetés Saullal, Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát.
2.Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házába. 
3.És szövetséget kötött Jónátán Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint önmagát. 
4.Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is. 
5.És ha Dávid harcba indult, sikerrel járt mindenütt, bárhová küldte Saul. Ezért a harcosok élére állította őt Saul. Tetszett ez az egész népnek, még Saul udvari embereinek is.

 

Magyarázat

Dávid és Jónátán barátsága évezredek óta híres barátság. Nem az érdekek fűtötték, nem ideig-óráig szólt, hanem ezt olvassuk: „Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével”. Szakaszunkban kétszer is szerepel ez a mondat: „úgy szerette őt, mint önmagát”.
Igazi kincs, ha ilyen barátra akad az ember, aki nem adja ki semmilyen körülmények között, imádkozik érte, javát munkálja, és nem enged semmiféle irigységet vagy rosszhiszeműséget közelférkőzni a kapcsolathoz, sőt a külső nyomásnak is ellenáll. Sokszor a vérségi köteléknél is többet ér az ilyen önzetlen és képmutatásmentes szeretet. Áthidalhatja a családi háttérből vagy szociális helyzetből fakadó különbségeket is, mert nem a díszletek számítanak, hanem hogy két lélek összeforr, jóban-rosszban kitart egymás mellett. Igyekezzünk a különféle kapcsolatainkból legalább azokat értékelni, melyekre ez a feltétel nélküli szeretet és tisztaság jellemző! És törekedni is lehet arra, hogy méltónak bizonyuljunk egy ilyen barátságra. Ha bizalommal fordul hozzánk valaki, ne játsszuk el ezt a bizalmat, hanem tekintsük kivételes megtiszteltetésnek!
Jézus Krisztus még többet tett értünk ennél, hiszen Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak státuszát, hanem feláldozta magát értünk, méltatlanokért. Értékeljük ezt az áldozatot mindennél jobban!
(Nemeshegyi-Horváth Anna)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése