(Jelenések könyve 21. fejezet 4. vers)
A fájdalom - legyen az testi vagy lelki - egy érdekes dolog. Először nagyon rossz, egész lényeddel tiltakozol és harcolsz ellene, keresed az okát, megpróbálod legyőzni étkezéssel, tornával, azt mondogatva: Nem nyugszom bele, a fájdalmat nem lehet, nem szabad megszokni!
Majd, ahogy múlnak az évek és egyre több ’pofont’ kapsz, és a tested olyan részei is fájni kezdenek, amiről addig azt sem tudtad, hogy ’léteznek’ szép lassan megtörsz és megtanulsz együtt élni a fájdalommal, mert hát ez van, a bűn világában élünk. De erős vagyok, kibírom.
Ebben gyötrelemmel, szenvedéssel teli világban elképzelni sem tudjuk, milyen lehet könnyek nélkül élni. Milyen lesz mindig kisimult arccal, frissen ébredni. Milyen lesz gyomorgörcs nélkül munkába menni. Amikor nem aggódunk sem a saját, sem a gyermekeink jövője miatt.
Ma még felfoghatatlan, milyen lehet olyan helyen élni, ahol nincs szükség rendőrre, katonaságra, mentőre, tűzoltóra, mert nincs bűn, nincs erőszak, nincsenek balesetek, nincsenek katasztrófák. És ahol nincs kórház és nincs temető, mert nincs fájdalom és nincs elmúlás…
De az igazán fontos kérdés ma nem az, hogy milyen lesz majd ott élni, vagy hogy mit fogunk ott pontosan csinálni, hanem hogy ott akarsz-e lenni. S ha a válaszod igen, akkor tedd azt, amit Pál apostol tanácsol:
„Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelenik, akkor majd ti is, Ő vele együtt megjelentek dicsőségben.” (Kol.3:2-4)
Bejegyezte: Szilárd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése