Hét témája: Az Atya gyermekének lenni
Olvasmány: Róm 8,12–18Miközben így szólítod meg: „Atyám!”, vizsgáld meg, hogy mennyire élsz gyermeki engedelmességben!
„Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.
Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és
örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt
meg is dicsőüljünk. Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem
hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.”
Magyarázat
„Abbá!” Ez valóban az a megszólítás, ahogyan abban
az időben egy gyermek megszólította az édesapját, de azt nagyon
szeretném hangsúlyozni, hogy ez abból az időből származik, amikor a
szülőtisztelet mást jelentett, mint ma...
Semmiképp sem a mai „fater”, „öreg” megszólításra kell gondolnunk, sokkal inkább arra, amivel a kisebbik tékozló fiú köszönt édesapjának: „Atyám!”
Nagyon gazdag, jelentőségteljes ez a kifejezés, amivel Jézus Krisztus óta megszólíthatjuk az Örökkévalót. Atyánkká lett Jézus Krisztus miatt. Nem béresek és nem szolgák vagyunk, hanem fiak. A fiú nem szolgál, hanem örömmel engedelmeskedik, mint aki tudja, hogy apja a legjobbat akarja neki, éppen ezért megbízhat benne. Akiket Isten Lelke vezérelhet, azok Isten fiai. Olyan jó lenne jobban bízni abban az Istenben, aki mindenét odaadta már értünk. A legnagyobb ajándékot, az ő Fiát (mindannyian meghalnánk bizonyos emberekért, de gyermekünket senkiért sem adnánk oda), és vele együtt annyi mindent ad. Higgyünk jobban benne, és higgyünk jobban neki, amikor kér valamit, mert senki sincs, aki jobbat akarna nekünk nála!
Semmiképp sem a mai „fater”, „öreg” megszólításra kell gondolnunk, sokkal inkább arra, amivel a kisebbik tékozló fiú köszönt édesapjának: „Atyám!”
Nagyon gazdag, jelentőségteljes ez a kifejezés, amivel Jézus Krisztus óta megszólíthatjuk az Örökkévalót. Atyánkká lett Jézus Krisztus miatt. Nem béresek és nem szolgák vagyunk, hanem fiak. A fiú nem szolgál, hanem örömmel engedelmeskedik, mint aki tudja, hogy apja a legjobbat akarja neki, éppen ezért megbízhat benne. Akiket Isten Lelke vezérelhet, azok Isten fiai. Olyan jó lenne jobban bízni abban az Istenben, aki mindenét odaadta már értünk. A legnagyobb ajándékot, az ő Fiát (mindannyian meghalnánk bizonyos emberekért, de gyermekünket senkiért sem adnánk oda), és vele együtt annyi mindent ad. Higgyünk jobban benne, és higgyünk jobban neki, amikor kér valamit, mert senki sincs, aki jobbat akarna nekünk nála!
(Floch Gábor Barnabás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése