"Én nem voltam engedetlen a mennyei látás iránt" (Csel 26,19). |
Ha elveszítjük a mennyei látást, csak mi magunk vagyunk felelősek érte. Azáltal veszítjük el, hogy szellemileg léket kapunk. Ha Istenbe vetett hitünket nem gyakoroljuk a mindennapi élet dolgaiban, akkor egy-kettőre odavan az Istentől kapott látás. Egyetlen úton lehetünk engedelmesek a mennyei látás iránt: ha minden tőlünk telhetőt megteszünk Isten legfenségesebb céljáért. De ez csak akkor lehetséges, ha a látást szakadatlanul és elszántan emlékezetünkbe idézzük. Próbára vagyunk téve a percnek mind a hatvan másodpercében és minden órának mind a hatvan percében, nemcsak az imádság és az áhítat vagy az összejövetel idején. "Ha késik is, bízzál benne" (Hab 2,3). Mi nem tudunk felemelkedni a látásig, de élhetünk ihletés alatt, amíg be nem teljesedik. Baj, ha olyan tevékenyek vagyunk, hogy egészen elfelejtjük a látást. Eleinte még láttuk, de nem vártuk be, hanem belevetettük magunkat a gyakorlati munkába és mire a látás megvalósult, már nem is láttuk. Isten iránti hűségünk próbája, hogy várunk-e arra a látásra, amelynek a beteljesedése késik. Saját magunk valljuk kárát, ha a gyakorlati munka rabságába esve figyelmen kívül hagyjuk a látás beteljesedését. Ügyelj Isten viharszeleire! Isten csak a forgószéllel szórhatja szét, vetheti be szentjeit. Rólad nem az derül ki majd, hogy üres héj vagy csak? Ez attól függ, hogy élsz-e annak a világosságában, amit megláttál, vagy nem. Engedd, hogy Isten szórjon el, addig ne menj, míg ezt meg nem teszi. Ha magad választod meg a helyed, csak üres héjnak bizonyulsz majd. De ha Isten vet el, gyümölcsöt hozol. Életbevágóan fontos, hogy kicsi dolgokat is a látás fényében tegyünk meg. Ez azt jelenti: gyakoroljuk magunkat abban, hogy a mennyei látás világosságában járjunk. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése