Varga László: Isten asztaláról

"Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak."      Máté 5,4

Ha valaki rájön arra, hogy testi és lelki, földi és mennyei életének értelmét, értékét, boldogságát egyedül Istentől várhatja, azt is azonnal megérti, hogy az élete egyedül attól függ, milyen viszonyban van e javak forrásával, Istennel. Ha múltját megvizsgálva rádöbben, hogy ő maga mindent megtett e viszony megrontására, az isteni javak elnyerésének feltételeiből semmit meg nem valósított, s így azt saját maga tette lehetetlenné - akkor a halálfélelem rémületével tör fel belőle a megrontott, megszegényített, hiábavalóvá és üressé lett élet egzisztenciális zokogása. Nem részfélelmek feletti siránkozást, nem részhibák miatti bánkódást, hanem az Istennel való viszony megrontásának felismerését, az ezt követő gyökeres, mély elkeseredést nevezi Jézus a boldogság feltételének. A feltételt ígéret követi. A megromlott viszonyt Isten állítja helyre. A kegyelem ajándékait megadja annak, aki szükségét felismeri. E vigasztaló felelet megértése és elfogadása az Isten felé forduló boldog élet kezdete.

Uram, nem tudok igazán sírni előtted. Siránkozni naponként szoktam. Sok a baj, a gond, a betegség, a szegénység, a megaláztatás. Nagyon kellene, és nagyon hiányzik a boldogság. Sokszor kértem segítségedet. Sokszor kérdeztem: miért büntetsz? De mindig inkább másra néztem, nem magamba. Csak szóval kértem: legyen meg a Te akaratod, de magamban inkább azt szerettem volna: legyen meg az én akaratom, és ha nem teljesült, haragudtam. Igéd tükrében látom, befelé kell fordítanom a szemem. A magam bűneit, a magam önzését, a magam szeretetlenségét kell meglátnom ahhoz, hogy igazi, mély sírással bánjam meg, hogy nem tudlak lelkemből követni. Kérlek, Atyám, taníts meg úgy sírni, hogy egész életem megváltozzék! Hogy leboruljak előtted, és letegyem egész életemet a kezedbe! Te pedig, Atyám, vedd semmit érő életemet, és adj neki értelmet, értéket, szépséget, boldogságot, ahogy csak Te adhatsz a tieidnek. Ámen.